Mindenkiben két farkas él, az egyik jó, a másik gonosz, és az éli túl, amelyiket etetjük.
Nincs szükségem senkire. Nem akarok senkit magam mellett tudni, akinek árthatok az agresszív viselkedésemmel, a kontrollálatlan dühkitöréseimmel egyetemben. Meglépnék az ismeretlen fickótól, de megragadja a karom, így esélyem sincs elfutni. De azért erősen próbálkozom kiszabadulni ujjai fogságából. Nem akarok ártani neki sem, pont ez az, amiért le akarok lépni. - Kétlem, hogy tudna. Hacsak nem tudja eltüntetni belőlem a… - Nem fejezem be. Fogalmam sincs, mennyit tudhat, bár az a megérzésem, hogy tudja, mi vagyok. De teljesen biztos semmiképp nem lehetek ebben. Nagyot nyelek, a tekintetem az arca és a keze közt cikázik, amivel továbbra is fog. – Jobb, ha elenged… tényleg jobban járunk mindketten – Suttogom, némileg rekedtes hangon, majd megköszörülöm a torkom, így nézek végül fel rá. Nem értem, mi oka lenne segíteni nekem, vagy miért viseli a szívén a sorsomat, de úgy érzem, hibát követ el ezzel. Biztos vannak mások, akik rászorulnak a segítségre, de én nem tartozom közéjük. Hónapok óta megvagyok egymagam, vagy talán már több ideje is. Nincs szükségem pátyolgatásra.
Carry me through this world alive
I feel no more this suffering
Bury me in this cold light
I feed the wolf and shed my skin
Az álarc mögött :
Amethyst
Csüt. Okt. 29, 2020 4:15 pm
To: Theseus
We can't help everyone, but everyone can help someone
Láttam a srácon, hogy legszívesebben elfutna, olyan ábrázata volt, mint egy riadt őznek. A kabáttal úgy tűnt sikerült maradásra bírnom, bár nem tudtam, vajon meddig. Segíteni akartam neki, de csak akkor tehettem meg, ha ő is úgy akarta, ráerőszakolni senkire sem lehet az ilyesmit. Azért én mindent meg akartam próbálni ez ügyben, hátha sikerrel járok. Vártam, hogy megszólaljon, s előálljon valami válasszal, hogyan került ide, ki vagy mi elől menekül, mert én rögtön valami hasonlóra gondoltam. Még az is megfordult a fejemben, hogy talán éppen saját maga elől menekül, a farkas elől. A legtöbb vérfarkas nem tudta kezelni az átváltozást, amit meg is értettem, főleg ha fiatalokról volt szó, gyerekekről. - Várj! - ragadtam meg a karját, ahogy megpróbált elfutni. - Tudok neked segíteni. Ha maradsz. - kezdtem, egyelőre nem említve az iskolát, mert nem akartam semmibe sem belekényszeríteni. Csak segíteni neki.
"Mindannyian követünk el szörnyű hibákat az életünk során. Teszünk olyasmiket, amiket semmiféle bocsánatkérés nem tehet jóvá. De élni kell tovább. Meg kell próbálni valami új boldogságot találni. Mindegy, mennyi mindent vesztettünk."
Mindenkiben két farkas él, az egyik jó, a másik gonosz, és az éli túl, amelyiket etetjük.
Az idegen alakot látva kedvem támad futni, de ahogy kitérnék előle, a dzsekijét teríti rám. Ezen olyannyira ledöbbenek, hogy a lábaim földbe gyökereznek. Nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy valaki kedvesen áll hozzám. Ez zavart Chelsea kapcsán is, hisz ok nélkül akart nekem segíteni és megvédeni a rendőröktől, pedig biztos, hogy aznap bevittek volna és sittre vágnak pillanatokon belül. Én pedig kirághattam volna magam a csöveken keresztül vagy ilyesmi. Mert ott nem maradhattam volna semmiképpen. A férfi kérdésére összerezzenek, majd összehúzom magamon azt a dzsekit. Jó meleg. Gondolom az ő testhőjét érzem rajta. Meleg és… és jó. Nagyot nyelek, majd ránézek, aztán félre, újra rá. Az agyam kattog. Csak az jár a fejemben, hogy le kell lépnem. - Persze, minden a legnagyobb rendben. Most pedig megyek is - Ellépek mellette, hogy futva próbáljak lelépni a dzsekijével együtt. Nem számít, ha a tolvaj szócska is felkerül a listámra a gyilkos mellé. Már nem számít, csak az, hogy minél előbb kereket oldjak.
Carry me through this world alive
I feel no more this suffering
Bury me in this cold light
I feed the wolf and shed my skin
Az álarc mögött :
Amethyst
Vas. Szept. 27, 2020 11:47 pm
To: Theseus
We can't help everyone, but everyone can help someone
Szerettem, amikor minden rendben megy, nem ütközünk problémába, viszont egy természetfeletti iskola körül, vagy épp benne mindig akadt valami bonyodalom. Ezúttal egy farkast jelentett az egyik diákunk, ám mielőtt még büntetésben vagy minimum fejmosásban részesült volna, amiért takarodó után elhagyta az iskolát, utána akartam járni a dolognak. Caroline-ra bíztam a teendőket, amíg én intézkedtem, s elsőnek az erdőt vettem célba, ahol az állatot látták. Nem igazán éltek Mystic Falls erdejében farkasok, így rögtön tudtam, valójában egy emberről van szó, azaz vérfarkasról. Féltettem a diákjaimat, mindet, de különösen a vámpírjainkat, mert nem szívesen könyörögtem volna Klausnak a gyógyírért. Az övemre csatoltam a biztonság kedvéért egy karót is, hátha egy vámpírról van szó, a diák ugyanis nem volt biztos benne, valójában mit is látott a lény gyorsaságának köszönhetően. A másik kezemben egy egyszerű pisztolyt tartottam, s egészen sokáig kellett gyalogolnom ahhoz, hogy megpillantsak egy összekuporodott fiatal fiút. Azonnal cselekedtem, levettem a dzsekimet, majd lassan odasétáltam hozzá, és amennyiben nem riadt meg a közeledésemtől, átnyújtottam neki a ruhadarabot. Az ő ruhái ugyanis javarészt cafatokban voltak, alig lehetett valóban ruhának nevezni őket. Azért óvatos voltam, hátha veszélyes, el is hátráltam tőle feltartott kezekkel, de az ösztöneim erősebbek voltak, hogy segítsek, mint az aggodalmam. - Minden rendben, fiam? - kérdeztem immár néhány lépésnyire tőle.
"Mindannyian követünk el szörnyű hibákat az életünk során. Teszünk olyasmiket, amiket semmiféle bocsánatkérés nem tehet jóvá. De élni kell tovább. Meg kell próbálni valami új boldogságot találni. Mindegy, mennyi mindent vesztettünk."
Mindenkiben két farkas él, az egyik jó, a másik gonosz, és az éli túl, amelyiket etetjük.
Bármennyire is ott akartam maradni, nem tehettem. Nem bíztam Chelseában annyira, hogy tudjam, sosem dobna fel a zsaruknak. Mozgásban kellett lennem és vagyok is, mert csak így élhetem túl. Lassan, nem is, pontosan 1 éve, hogy szökésben vagyok. Volt már, hogy felismertek és tudom, hogy bezártak volna egy csinosnak legkevésbé mondható cellába. Nem kockáztathatom meg, hogy ez megtörténjen. És Chelseát sem veszélyeztethettem. Őszintén? Kedvelem őt, talán nem is kicsit, hanem nagyon. Ezért hagytam ott. Nem lehet köze egy olyasvalakihez, mint én. Mystic Falls egész barátságosnak tűnik első ránézésre, de nem vagyok naiv. Tudom, hogy mindez csak a látszat. Még néha a farkasok is bárány bőrbe bújnak, átverve mindenkit maguk körül. Egy város is képes álcát húzni és abban tetszelegni. Mellesleg újra megtörtént. Átváltoztam. Egy számomra teljesen ismeretlen helyen tértem magamhoz. Jelenleg összekuporodva ülök a fura hely egyik eldugottabb szegletében és vacogok. Hideg van, a szél fúj és az eső is csepereg. Azonban addig nem akarok felkelni és visszakommandózni a motelbe, ahol a cuccaimat hagytam, amíg nem tudok visszaemlékezni az estére. Mi történt vajon, miután átváltoztam? Csak a fájdalomra emlékszek. A kezemre pillantva arra leszek figyelmes, hogy véres. Nem tudom, kinek a vére, az enyém, vagy egy erdei nyuszié – habár utóbbiban reménykedem, nem lehetek biztos magamban. Megrázom a fejem, majd jobban összehúzom maga. Tüzet rakhatnék, ha nem esne az eső, így azonban felesleges. A ruhám maradványaival takartam be magam valamennyire, amit a közelben találtam meg. Elmélyednék a gondolataimban újra, még Poppy is eszembe jut, de faág törésre leszek figyelmes. Azonnal felkapom a fejem és kapkodni kezdem a tekintetem ide-oda, a hang forrását keresve. Nem bukhatok le, nem találhat rám senki, nem, ez… nem történhet meg. Lassan felállok, továbbra is takarva magam valamennyire, készen állva arra, hogy kereket oldjak.
287 szó ♡ me, myself & i ♡ ideértem és köszi-köszi a mesélő jelenlétet!
Carry me through this world alive
I feel no more this suffering
Bury me in this cold light
I feed the wolf and shed my skin
Az álarc mögött :
Amethyst
Szomb. Ápr. 08, 2017 5:24 pm
***
Always and Forever
Örökkön-örökké
a legtöbbet birtokló
163
C szint: Kalmithil
Legfelsőbb szint: The Survivor
Ez az én történetem :
"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."