Silhouette in the Darkness
Whoever enters here

give up all hope
Karakter neve ℘
Jelszó ℘
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
We're broken souls
in the darkness
Jelenleg 35 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 34 vendég


A legtöbb felhasználó (415 fő) Kedd Okt. 15, 2024 11:27 am-kor volt itt.
It always seems impossible
until it’s done
Hesperus
Csüt. Márc. 16, 2023 1:09 am


Always and Forever
Vas. Dec. 12, 2021 10:34 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:53 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:52 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:52 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:48 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:40 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:40 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:39 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:37 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:37 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:36 pm



Megosztás
ÜzenetSzerző
TémanyitásKevin Frazier EmptyCsüt. Ápr. 02, 2020 3:06 pm

Kevin Frazier
I don't live in the darkness. Darkness lives in me.


Becenév:
Kev, Kevin
Titulus:
Narcissistic cannibal
Születési hely, dátum:
London, 1671.  november 19.
Faj:
Vámpír
Rang:
Ellenállás tagja
Beállítottság:
Heteroszexuális
Play by:
Ben Barnes

Átváltozás:
23 éves voltam, amikor vámpírrá váltam. Emlékszem, az apám, Lord Buckley elküldött, hogy egy csomagot kézbesítsek valamelyik másik nemesnek, amikor hazafelé az úton rám támadtak. Éjszaka volt és az erdő fái is eltakarták a támadóimat az arcom elől, megjelenésük pedig olyan hirtelen ért, hogy védekezni se maradt időm. Perceken belül azonban a holdfénye megvilágította az útonállók arcát, én pedig egyből felismertem az apám közvetlen szolgálóját, de akár az apám maga is lehetett volna. Az árulása élesebb volt még a tőrszúrásnál is. Amikor felébredtem, nem foglalkoztam azzal, hogy miért vagyok még életben, egyből a birtokunk felé vettem az irányt, és hidegvérrel, kegyetlenül legyilkoltam mindenkit, egyetlen szolgát sem hagytam életben. Bosszúszomjamat azonban még az sem csillapította, amikor feltéptem az apám torkát, hogy az ő vérével pecsételjem meg átváltozásomat. Miután már egyetlen lélek sem volt életben rajtam kívül, felgyújtottam az egész birtokot, s elindultam valamerre, bár elképzelésem sem volt, hogy most hova, hogyan tovább. Thomas azonban végig ott volt, az erdő pereméről figyelt végig. Egy rejtett megérzésből tudtam, hogy neki köszönhettem az életemet, és hogy ő is olyan volt, mint én. Egy vámpír.
Család:
Család... mégis mi az? Arról meséljek tán, hogy az anyám egy szajha volt, az apám pedig egy nemes, akinek én voltam a törvénytelen fia? Hogy az anyám eldobott, miután az apám megvásárolta a hallgatását? Csak azért, hogy aztán ő is megpróbáljon eltenni láb alól? Nem, számomra ezek az emberek soha nem jelentették a családot. Sokáig a legjobb barátom, Tom volt az, akit a családomnak hittem, elvégre ő volt a teremtőm, minden szempontból. Megtanította a vámpírlét csínját-bínját, azt, hogy hogyan kell élvezni az életet, gyilkolni, ó én pedig bizony nagyon jó tanítványa voltam! Országról országra, városról városra jártunk, kihasználtuk a képességeinket, és megszereztünk mindent, amit csak kívántunk. Amikor pedig valaki megelégelte kis uralmunkat, eltettük láb alól azokat, akik ismertek minket. Élveztem, ó, de még mennyire, hogy élveztem, ahogy a világ a lábaim előtt hevert. Egy idő után Tommal elváltunk az útjaink, ő még Európában maradt, én pedig Amerikába hajóztam, és azóta se láttam őt újra.
Thomas után Sophie volt az első, akit igazán közel engedtem magamhoz, olyannyira, hogy teljesen egymásba gabalyodtunk. Ő ember volt, én meg vámpír, s eleinte úgy is tűnt, hogy minden rendben lesz, miután megtudta, hogy mi is, ki is vagyok, azonban fokozatosan elkezdett megbomlani az elméje, míg ki nem vetette magát az ablakon a tizedik emeletről. Megfogadtam, hogy soha többé nem fog ez megismétlődni, mikor azonban Astrid besétált az életembe nyíló ajtón... Nos, mondjuk úgy, hogy nem a legjobb tulajdonságaimat hozza elő belőlem azóta sem, azonban úgy érzem, hogy ő és az Ellenállás néhány tagja képezik jelenleg a családomat.

Ez az én történetem
It's only been a lifetime


Don't want to be sly and defile you
Desecrate my mind and rely on you
I just want to break this crown
But it's hard when I'm so rundown and

- Mondd, Kevin, te elégedett vagy ezzel az élettel? – kérdezte Tom érdeklődve felém pillantva, mire én csak egy szórakozott mosollyal az ajkaimon rántottam egy aprót a vállamon.
- Nem vagyok különösebben elégedett, sem elégedetlen. Ez az élet jutott ki nekem, lehetne rosszabb is, szóval nem panaszkodom – válaszoltam barátomnak, igazából nem véve komolyan a kérdését. Sejtettem, hogy hova akart kilyukadni, nekem pedig nem volt sok kedvem megint lefolytatni ezt a beszélgetést. Tommal ellentétben én egyáltalán nem voltam nagyravágyó, elfogadtam, ami és aki voltam. Lehet, hogy a birtok körüli munkában nem volt semmi izgalmas vagy dicső, de hát hogy is érthették volna meg az ilyesfajta „piszkos munka” szépségét azok, akiknek soha nem kellett a kisujjukat sem megmozdítani? A nemesek soha nem becsülték meg azt, amit mi tettünk értük, lenéztek minket, pedig nélkülünk nekik sem lett volna meleg fürdővizük, bevetett ágyuk vagy főtt étel az asztalukon.
- Tudom, hogy te így gondolod, de Kev, nézz már magadra! Fiatal vagy, jóképű és erős. Az emberek kedvelnek téged, sokkal inkább mint Lord Buckleyt, vagy akármelyik sarját. Te meg még ráadásul az ő vére is vagy…
- Thomas, kérlek, fejezd be, mielőtt valaki meghall. Tudod, hogy Lord Buckley mennyire nem szereti az ilyesfajta beszédet, még a végén megkorbácsoltat mindkettőnket.
- Nekem nincs félni valóm Lord Buckleytól, és neked sem kellene meghúznod magadat. Az öreg már így is féllábbal a sírban van, könnyedén megszerezhetnéd a címét, ha a megfelelő időben lépsz fel, és senki sem állna az utadba, sőt! Az emberek még a talpad nyomát is megcsókolnák azért, amiért végre egy valamire való urat kaptak, hidd el nekem. – Thomas hevesen beszélt mindig is a meggyőződéseiről, már évek óta igyekezett meggyőzni arról, hogy jobb lenne mindenkinek, ha én lennék a családfő, a ház ura, én mégsem éreztem úgy, hogy ezt kellene tennem. Nem vágytam én semmi címre, csicsás ruhára vagy nagy házra. Nekem elég volt az egyszerű kis életem, fattyúként meg még ennyinek is örülnöm kellett volna, nem még többre vágynom. Thomas azonban mintha soha meg sem hallott volna. Mindig, amikor már úgy éreztem, hogy leakadt erről a témáról, ismét felhozta.
- Nem arról van szó, hogy nem hiszek neked, Tom, egyszerűen csak nem vágyom én a nemesi címre. Amennyire belelátok az életükbe, mindig rájövök, hogy az nem az én világom. Átlagos ember vagyok én, Tom, nem vagyok képes ilyesmire – sóhajtottam fel, majd hátradőltem a fűbe, tekintetemmel a felhőket fürkészve, mivel tudtam, hogy a fiú nem fogja ilyen könnyedén feladni.
- Kevin, a te érdekedben mondom, nem azért, mert én akarnék feljebb jutni rajtad keresztül. Lord Buckley is tudja, hogy potenciális veszélyforrás vagy a fiaira nézve. Lehet, hogy öreg és kissé szenilis már, de nem bolond. Látja, hogy mennyire odáig van érted mindenki, és én mondom, mielőtt meghal, az életedre fog törni. Te pedig, ha nem lépsz időben, még azelőtt halott leszel, hogy egyáltalán felocsúdnál a történésekből – magyarázta Tom olyan komoly hangnemben, hogy egy pillanatig tényleg hittem neki. Végül aztán a nevetés tört ki belőlem, mintha most hallottam volna a legszórakoztatóbb történetet egész életemben.
- Tom, ugyan, ne légy már nevetséges. Lord Buckleynak semmi oka utánam jönnie, ő is tudja, hogy egyáltalán nincs bennem semmi becsvágy. Ha annyira félne tőlem, már rég eltetetett volna láb alól, vagy egyáltalán magához se vett volna. Túlreagálod. – De bármennyire is próbáltam félvállról venni, amit Tom mondott, nem sikerült. Mert a szívem mélyén tudtam, hogy könnyedén sor kerülhet arra a forgatókönyvre, amit épp most írt le a barátom. Én azonban elutasítottam, hogy higgyek neki, mire Tom azzal a már oly sokszor látott kifürkészhetetlen tekintetével nézett rám. Ilyenkor mindig úgy éreztem, hogy a fiú valójában nem 20 éves volt, hanem sokkal, sokkal több. A hideg futott végig a hátamon.
- Ahogy gondolod, Kevin, de én figyelmeztettelek, ezt ne felejtsd – felelte végül búcsúzóul, majd felkelve mellőlem úgy sétált el, hogy hátra sem nézett.

You're so cynical
Narcissistic cannibal
Got to bring myself back from the dead

Még éreztem a vér fémes ízét az ajkamban, a késszúrást a hasamban, ami újra és újra megismétlődött, még akkor is, amikor én már szinte élettelenül hevertem a koszos földön. Az értetlenséget és meglepettséget, amikor megláttam a holdfényében gyilkosom arcát. A dühöt, a féktelen dühöt, és az árulás érzését. Igen, elárultak engem, a saját családom, a saját vérem. Thomasnak igaza volt, végig igaza volt, csak vak voltam, és nem hittem neki. Nem akartam hinni. Gyenge voltam, és megpróbáltak eltaposni, félreállítani az útból.
Már félúton jártam a birtok felé, amikor igazán ráeszméltem arra, hogy nekem halottnak kellett volna lennem. Élénken emlékeztem még a halál pillanatára, ahogy lassan elhagyott az erő, ahogy szemhéjaim elnehezedtek, én pedig már nem éreztem semmit. Én mégis életben voltam. Talán a régi Kevin megijedt volna ettől, és még órákon át agyalt volna azon, mégis hogyan lehetséges ez, én azonban többé már nem ez a fiú voltam. Az a Kevin meghalt, én pedig már erős voltam. Tudtam, hogy mit kellett tennem. A dühvel átitatott bosszúszomj heves lánggal égett bennem, tagjaim olyan erőtől duzzadtak, amelyhez hasonlót soha nem éreztem még. Már semmi sem állhatott az utamba.
Aznap éjszaka a föld karmazsin színben pompázott, míg az ég alját vörösre festették a tűz lángjai. S mindennek a közepén ott álltam én, vérben fürödve, miközben valami teljesen mássá váltam át. Egy szörnyeteg lettem.

Sometimes I hate
The life I made
Everything is wrong every time
Pushing on, I can't escape

- Sophie, drágám, itt vagy? Bejöhetek? – kiáltottam be a barátnőmnek, miközben a bejárati ajtó előtt toporogtam. Megígértem neki, hogy előtte nem fogok vámpíroskodni, és én tényleg igyekeztem minél emberibben viselkedni, éppen ezért ácsorogtam már vagy egy tíz perce az ajtaja előtt, ahelyett, hogy rég feltéptem volna azt. Végül aztán nem bírtam tovább, muszáj volt berontanom hozzá. Válasz nem érkezett tőle, én pedig rettentően féltem attól, hogy tenni fog magával valamit, amit én meg tudnék akadályozni akkor, ha ott vagyok mellette. Innen kintről azonban…
Így végül nem vártam meg, hogy megadja az engedélyt, hanem erőszakosan betörtem a kulcsra zárt lakásába, és egyből hálószobája felé vettem az irányt. Nem most jártam itt először, így a sötétben is könnyűszerrel elmanővereztem. Arra számítottam, hogy Sophie az ágyban fog feküdni, nyakig betakarózva, mint ahogyan mostanában egyre gyakrabban láttam, ezúttal azonban nem a paplan között találtam rá. A nyitott ablakban állt, lehunyt szemekkel élvezve az éjszakai szellőt, mely arcát simogatta. Ilyenkor olyan békésnek és összeszedettnek tűnt, ám én tudtam, az elméje mennyire tébolyult volt már. Sokszor kívántam, bár soha ne találkoztam vele, bár soha ne szerettem volna belé, vagy bár lettem volna elég erős ahhoz, hogy még időben elhagyjam. Mert ha velem nem találkozott volna, még mindig normális lenne, még mindig életvidám és mosolygós lány lenne. Összeszorult a szívem ennyire összetörten látva. Tudva, hogy mindez az én hibám. Talán, ha akkor azon az éjszakán nem látja meg a valódi arcom, vagy ha én nem mentem volna utána, hogy megmagyarázzak neki mindent, akkor talán… De már túl késő volt. Őt is megjavíthatatlanul elrontottam, s habár nem ő volt az első, akit tönkretettem, mégis ő volt az, akinél megbántam.
- Édesem, jól érzed magadat? – szólítottam meg óvatosan őt, miközben lassú léptekkel megindultam felé. Nem akartam megijeszteni, mert könnyedén kieshetett volna az ablakon, a zuhanást pedig nem élte volna túl.
Hangom hallattán Sophie szemei hirtelen pattantak fel, s ijedt tekintettel kapta fejét felém. Láttam, ahogy a másodperc törtrésze alatt eluralkodik rajta az őrület, ahogy nem engem lát itt, hanem valaki mást, aki részben én voltam, részben pedig csak az ő agyának a szüleménye. Megtorpantam, reakciójára várva.
- Kevin…?
- Igen, én vagyok, Sophie. Aggódtam érted, ne haragudj, amiért így berontottam… - A szemei hirtelen elkerekedtek félelmében, majd egy hatalmas sikoly szökött ki torkán.
- Ne, ne kérlek, ne bánts, nem akarok még meghalni! – Fájt így látnom őt, zokogva, visítozva, ahogy az életéért könyörgött, holott soha, de soha egy ujjal sem értem volna hozzá.
- Soph, tudod, hogy soha nem bántanálak… - próbáltam gyengéden beszélni hozzá, hogy megnyugodjon, és eljöjjön az ablakból, látszólag azonban ő nem akart tágítani. Egyre csak az arcomat és a köztünk levő távolságot fürkészte, miután abbahagyta a folyamatos visítozást. Levert a víz és a szám is teljesen kiszáradt a félelemtől. Tettem egy apró, hangyányi lépést felé, amikor úgy ítéltem meg, hogy nem fog meggondolatlanul cselekedni, ám rosszul becsültem fel a fejében élő szörnyeket.
- Nee! Szörnyeteg! – sikított fel, majd ezzel egy időben hátat fordítva nekem kivetette magát az ablakon. A vámpírsebességemet kihasználva suhantam felé már akkor, amikor láttam, hogy mit tervez, de így is elkéstem… Pár milliméternyivel vétettem el a karját, ő pedig csak zuhant és zuhant, míg nem csontot törő sebességgel neki nem csapódott a betonnak. Én pedig csak álltam ott, teljesen lefagyva, miközben Sophie utolsó szavai csengtek a fülemben.
Szörnyeteg. Valóban az voltam.

but tonight you're a stranger or some silhouette

Vendég
Vendég
avatar
163
C szint:
Kalmithil

Kevin Frazier Empty
TémanyitásKevin Frazier EmptyCsüt. Júl. 02, 2020 1:08 pm

Gratulálunk, elfogadva!
It's only been a lifetime

Kevin Frazier

Drága Kevin!

Alig vártam, hogy elolvashassam a lapod és láthassam, mit hozol ki a karakterből, akit már olyan régóta várunk Kevin Frazier 2909147992 Mondanom sem kell, hogy remek munkát végeztél, igazán olvasmányos lapot raktál össze, melynek minden sorát imádtam olvasni. Sőt, tudtam volna még néhány oldalon keresztül követni Kevin életét Sophie halála után, mert olyan jó karakter és érdekel, mi minden történt még vele addig a pontig, hogy csatlakozott Astridhoz. De ez már a játéktérre marad, úgy érzem ;) Magam alatt vágnám a fát, ha túl sokáig feltartanálak, így megpróbálom rövidre fogni, hogy minél előbb lecsaphassak rád játszani.
Hozott, vagy már eleve megírt alapanyagból nehéz dolgozni, nem könnyű minden elvárásnak megfelelni, de azzal a rutinnal, ami neked van, az ilyesmi már nem okoz gondot. Nagyon jó stílusod van, olyan szépen forgatod a szavakat, hogy teljesen elaléltam egy-egy szócsokrodtól. Az idézetek pedig kifejezetten hangulatosak! Nem ismertem rá, melyik dalból vannak, már ha dalból egyáltalán, úgyhogy majd megmutathatnád, ha már ilyen lusta vagyok guglizni. Egyébként nagyon hiányzott már, hogy újra tőled olvashassak valamit, mert eddig valahogy mindig elkerültük egymást és csak most jöttem rá, mennyire hiányzik a veled való játék. Van egyfajta különleges kisugárzásod, aurád, ha úgy tetszik, amely teljesen áthatja a karaktereidet és az írásmódodat, és amiben nagyon üdítő volt újra elmerülni.
Szegény Kevinnek nincs egyszerű élete, kezdve a családi ármánykodással, egészen a szeretett lány öngyilkosságáig. Elképzelni sem tudom, miféle fájdalmakon kellett keresztülmennie. Azt nem ígérem, hogy Astrid mellett most jó helyen van, de azt igen, hogy bármiféle célokkal is rendelkezik, bármiféle tervei is vannak a jövőre, segítünk neki elérni és bebizonyítani a világnak, hogy: "igen, szörnyetegek vagyunk, de ti teremtettetek minket. Viseljétek a következményeit!"
Nem tartalak fel tovább, irkáld be magad és a helyes pofidat, ahova csak szükséges, aztán irány az Ellenállás! Már nagyon várunk Kevin Frazier 846202165

Jó játékokat!



Larissa Blackwell
Leadott karakter
Egy árny vagyok a múltból
Larissa Blackwell



163
C szint:
Kalmithil
Kevin Frazier 1RFOY0K
Az aktív résztvevő
Ez az én történetem :
Az életem ennyi titkot rejt :
121
Titulus :
[ az Ötök egyike ]
Másik felem :
Ennyi éve vagyok a világon :
35
Lejátszási listám :
Akinek az arcát viselem :
[ Alicia Vikander ]
Tartózkodási helyem :
[ Denver, Colorado, USA ]
Az álarc mögött :

Kevin Frazier Empty
 

Kevin Frazier

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Kevin Frazier