A pillanatok az életemből, amik miatt meghoztam azt a döntést.


11 évesen
A szobámban ültem, ami tele volt könyvekkel és játékokkal. Vidám színekkel próbálták elnyomni a sötét titkot, ami miatt nem lehetett olyan életem, mint a többi gyereknek. Én nem hagyhattam el a házunk területét, nem járhattam iskolába, nem tudhatott rólam senki.
- Shawn, megjöttek a kis barátaid - kiabált a nevelőanyám. Eldobtam a műanyag acrocanthosaurus játékomat és már rohantam is a lépcsőn Renahoz és Tobihoz. Elég sok gyerek járt nálunk, de ők ketten voltak a legjobb barátaim, meg ők voltak azok, akiket nem pár hétig láttam csak. A többi gyerek egy idő után eltűnt, nem jöttek többet. A kis bandámmal rögtön bezárkóztunk a szobámba és játszottunk. Rena volt megint a hercegnő, aki az emeletes ágyamon raboskodott, Tobi pedig a sárkány, aki elrabolta  lányt. Én meg a hős megmentő, ezen semmi meglepő nincs. Nekem volt egy fakardom is, ami Tobinak nem, de ő amúgy is idősebb volt tőlem pár hónappal és erősebb is volt. Erősen markoltam rá a kardomra és elkezdtem vele hadonászni. Magamban azt gondoltam, hogy minden mozdulatom nagyon menő, de az ellenfelem kikerülte mindet. Nem voltam valami ügyes a kardforgatásban, sőt szerintem a koromhoz képest kifejezetten visszamaradottan használtam azt a darab fát.
- Ez így nem ér! - szólt fentről a hercegnő és amíg Tobi ránézett én kihasználtam az alkalmat és megütöttem a fiú oldalát a játékommal. Nem esett jól neki, mert hirtelen olyan mérges lett, amilyennek ritkán láttam. Azt hittem a játék része, szóval megint elindítottam felé a kardom, de elkapta a kezével. El se hittem amit látok. Ahogy elkapta a kardot, az meg is repedt, majd letört belőle egy darab.
- A... a.... játékom - mondtam két szipogás között. Szomorú lettem, mert Larától kaptam. A fiú még mindig ideges volt, meglökött én hátra estem, majd ő rám ült. Próbáltam kiszabadulni, de nem tudtam, ettől még jobban bepánikoltam.
- Hagyd már békén! - kiabálta Rena és abban a pillanatban, mintha valaki meglökte volna Tobit, leesett rólam. Döbbenten néztem a lányra, aki még mindig az ágyamon ült, de már zokogott.

15 évesen
Mindent megtudtam. Elegem volt a bezártságból és el akartam szökni, de rajta kaptak. Apám végre elárult mindent, hogy máskor ne jusson eszembe elszökni. Ők tehetnek mindenről. Nagyon sokáig próbálkoztak a szüleim, hogy lehessen gyerekük és sok év próbálkozás után megszületett Lara, de majdnem elvesztették. Bármit megtettek volna a lányukért, ezért alkut kötöttek egy démonnal. Lara életben maradt, de a következő gyereküket oda kell adniuk a démonnak. Én voltam a következő gyerek. Apám átverte a démont, azt hiszi meghaltam, ezért nem tudhat rólam senki. Ha a démon megtudná, hogy élek, akkor eljönne értem. Engem védtek. Egyszerre voltam mérges, de féltem is a démontól. Sírva rohantam a szobámba, hogy egyedül lehessek, de ott várt bent Rena.
- Te is csak azért barátkozol velem, mert Apa megkért rá! Már mindent tudok! - kiabáltam a lányra, aki nagyon szégyellte magát.
- Gyűlöllek! Téged is, Larát is, Apát is, mindenkit! Menj innen! - teljesen összeomlottam. Még a szobámat se hagytam el napokig. Féltem, nem tudtam kiben bízhatok.

19 évesen

Egy ütés az arcomba, majd a gyomromba végül egy lökés a mellkasomon és ismét a földön kötöttem ki.
- Állj fel, Blackwell! - segítően nyújtotta közbe felém a kezét Tobi, amit én ellöktem magamtól. A másik kezemmel kivettem egy kevés krétaport a nadrágom övén elhelyezkedő egyik kis tasakból, majd az ellenfelem szemébe fújtam. Ennek hatására elkezdte dörzsölgetni a szemét és hátrált, pont arra, amerre akartam. Amint belelépett a körbe én kivettem a zsebemből egy kis bengét és a fal mellett kifeszített kötél felé dobtam. Nyilván nem találtam el, pedig elég vastag kötélről volt szó.
- Szép volt Blackwell, még a saját csapdád se tudod működésre bírni - nevetett Tobias. Idegesen álltam fel a földről, a kötél mellé léptem és a zsebemben lévő bicskával egy mozdulattal elvágtam. A srác lábánál lévő kötél össze húzódott és a levegőbe kapta őt. Végre fejjel lefelé lógott előttem az az öntelt barom.
- Fiúk! Shawn születésnapja van, nem kéne ilyenkor is verekedni - sóhajtva lépett be a szobába Rena, egy hatalmas csomaggal a kezében. Renanak nagyon jót tett a kamaszkor, csodálatosan szép nővé érett. Hármunk közül ő volt a legérettebb. Az ajándékra pillantott majd rám és teljesen zavarba jött. Nem tudott mondani semmit, csak a kezembe nyomta a csomagot. Előtört belőlem a kisfiú és gyermeki lelkesedéssel estem neki a csomagolópapírnak. Egy bőrkötéses könyv volt legfelül. Megviselt volt már, de a rajta lévő mintát azonnal felismertem.
- Ez a nagy Altair szörnykönyve! - felkiáltottam majd odaugrottam a lányhoz és megcsókoltam. Szerelmes voltam belé már kicsi koromtól kezdve. Szerencsére ő viszonozta az érzéseimet és hamar rájöttünk, hogy minket egymásnak teremtettek. Jól ismert engem, tudta hogy élek-halok a természetfeletti könyvekért. Rengeteg szabadidőm volt a bezártság miatt, amit hasznosan akartam eltölteni. Igyekeztem fejleszteni magamat. Főleg a tudásomat, mert a harcba nagyon lassan fejlődtem. Tobi néha átjött "tanítani", de inkább csak élvezte, hogy elverhet.
Az új könyvemnek gyorsan kerestem egy helyet a szekrényemben. Mármint abban a szekrényben, ami a természetfeletti lényekről szólt, mert volt külön mágiával kapcsolatos szekrény is, varázstárgyakkal foglalkozó és még sorolhatnám. Tényleg tökéletesre akartam fejleszteni a tudásom. Rena boszorkány volt, így sorra hozta nekem a könyveket, de Lara is megszerzett nekem bármit, hogy feledtesse velem a helyzetem.
- Más is van a csomagban - mutatott a fából készült dobozra Rena. Nem tudtam mi lehet benne. Mikor kinyitottam, akkor vörösessárga fém dobócsillagokat láttam. De ezeknek nem szokványos alakja volt. Egy "R" betű alakjára voltak formázva. Közelebbről megnézve őket felismertem a jellegzetes anyagot.
- Ez a Mangkukulami hegyből származó fémből van? - néztem a lányra csillogó szemekkel. Egy ázsiai hegyről van szó, amelyen állítólag több boszorkányt is kivéreztettek és a hegyben található ritka fém mágiával teli vérben ázott évezredeken keresztül. A kezembe vettem egyet és eldobtam a Tobit tartó kötél felé, de megint nem találtam el a célpontot. A kötél helyett a betonfalnak ütközött, de arról meg vissza pattant egyenesen a vállamba. Először fel sem fogtam mi történt, olyan gyors volt. A vállamhoz nyúltam, majd megnéztem a kezem és mikor megláttam, hogy csurom vér elájultam.

22 évesen
Izgatottan mászkáltam a szobámban. Vártam, hogy megérkezzenek a többiek. Mi hárman egy kis csapatot alkottunk és azon dolgoztunk, hogy ne kelljen bezárva élnem. Rengeteg kutatómunkát végeztem és sose gondoltam volna, hogy a megoldást a saját naplómban találom. Pontosabban apám naplójában. Rengeteg helyen volt, ő egy modern kori Indiana Jones. Minden kalandját elmesélte nekem, amiket ilyen idősen is lankadatlan figyelemmel hallgattam. Arról viszont nem tudott az apám, hogy miután vissza zárkóztam a szobámba, én lejegyzeteltem az összes történetét egy naplóba. Mikor megjött a kis bandám, elmeséltem nekik amire rájöttem és összeállítottuk a tökéletesnek tűnő tervet. Már csak egy dologban nem tudtunk kiegyezni. Én velük akartam tartani. Veszélyes akció volt és nem akartam hogy kockáztassák az életüket értem. Végül belementek, hogy velük tartsak. Legalábbis azt hittem. Rena nálam aludt aznap este, Tobi magunkra hagyott egy kicsit. A legfantasztikusabb éjszakát tölthettem el azzal a lánnyal, akiért képes lettem volna bármire. Mintha érezte volna, hogy mi fog történni. Másnap egyedül ébredtem. Átvertek. Ketten mentek el a "küldetésre". Féltem, izgultam, nagyon kiborultam. Napokba telt mire Tobi végre becsengetett hozzánk. Nagyon rossz állapotban volt, tele volt sérülésekkel, vér volt rajta mindenhol, a karjaiban pedig ott feküdt Rena hasonlóan tele sérülésekkel. Kivettem a srác kezéből és a földre rogytam vele.
- Rena...- suttogtam könnyek között. Kellett egy kis idő mire felfogtam, hogy vége. Meghalt a lány, aki tartotta bennem az életet. Felnéztem a fiúra, aki velem szembe állt és láttam rajta, hogy milyen ideges. Ökölbe szorította a kezét és behúzott nekem egyet, de olyan nagyot, amekkorát még soha.
- A te hibád! Te tehetsz mindenről! A te hülye démonod miatt szenvednek mások! Mindenki téged véd, pedig meg sem érdemled! - ezek voltak az utolsó mondatok, amiket tőle hallottam. Megfordult, kilépett az ajtón és soha nem láttam többet. Igaza volt. Mindenről én tehetek. Nem bujkálhatok tovább. Eldöntöttem, hogy nem hagyom hogy mások az életük árán védjenek tovább engem. Nem élhettem tovább rettegésben. Elhatároztam, hogy megtalálom a módját annak, hogy megöljem a démont és szabad emberként éljek tovább.