Álomháború
felcsendülő dallamok


"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
You saw light in me when
all I saw was darkness
Isaac Lestrange
Alapítóadmin
Larissa Blackwell
Társadmin
Reagan Blair
Társadmin
A pokol kapuja

itt nyílik
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Mystic Grill

We're broken souls
in the darkness
Jelenleg 5 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég :: 1 Bot

Nincs



A legtöbb felhasználó (119 fő) Kedd Ápr. 25, 2017 11:20 pm-kor volt itt.
It always seems impossible
until it’s done



Megumi

Az udvar Empty
Today at 1:05 am



Astrah

Az udvar Empty
Today at 1:04 am



Central Park

Az udvar Empty
Today at 12:42 am



Barlangok

Az udvar Empty
Today at 12:09 am



Elhagyatott gyár

Az udvar Empty
Today at 12:08 am



A városi temetõ

Az udvar Empty
Today at 12:08 am



Híd

Az udvar Empty
Today at 12:07 am



A sötét kelepce

Az udvar Empty
Today at 12:06 am



Kívánságkosár

Az udvar Empty
Yesterday at 9:02 pm



Fotelek és asztalok

Az udvar Empty
Yesterday at 1:07 pm



Old-Blair albérleti lakás

Az udvar Empty
Csüt. Aug. 06, 2020 11:35 pm



at the beginning • Isaac & Lara

Az udvar Empty
Csüt. Aug. 06, 2020 11:02 pm
Statisztika
Ennyien vagyunk
Szorgos íróink
A hónap posztolói

21 Hozzászólások - 40%
6 Hozzászólások - 11%
5 Hozzászólások - 9%
4 Hozzászólások - 8%
4 Hozzászólások - 8%
3 Hozzászólások - 6%
3 Hozzászólások - 6%
3 Hozzászólások - 6%
2 Hozzászólások - 4%
2 Hozzászólások - 4%

Share
 
Az udvar
Let's go out in flames so everyone knows who we are
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásAz udvar EmptyVas. Aug. 02, 2020 3:23 am



To: my little brother



Are you okay, little bro'?






Habár azt mondta, nem utál, a hangszíne és a kisugárzása nem ezt sugallta. Féltem, hogy a pokolra kíván, habár jogosan tette volt. Tudtam, hogy legutóbb hiba volt elmennem, de megérthette volna, miért tettem. Ő nem látta, hogyan néz rám. Én tudtam, hogy nem tetszik neki, amit lát. A vámpírt. És nem volt kedvem hallani a szájából a megvető szavakat.
Ahogy tovább beszélt, nagyot kellett nyelnem. Ezúttal úgy éreztem magam, mintha én lennék a kistesó, míg ő a bátyám. Persze, nem így volt, de pont úgy szidott le, mint én szidtam volna le őt, bizonyos helyzetekben. A kérdését hallva nyitottam a számat, hogy reagáljak, de tovább beszélt és esélyem sem volt félbeszakítani őt.
Igaza volt, legalábbis az ő szemszögéből tényleg én voltam a szemét és jogosan dühöngött.
- Reagan, az, ahogyan rám néztél… a vámpírt láttad, nem engem. Nem akartam hallani azt, amit magamtól is tudok – Kitártam a karjaimat. Én, vele ellentétben közel sem emeltem hangot. Aztán lassan visszaengedtem magam mellé a kezeimet. Arra, hogy döntsem el, mit akarok: nem tudtam mit felelni. Én magam sem tudtam, hányadán állok ezzel az egésszel. Hánykolódtam ide és oda; az öcsém közelében akartam lenni és mégsem. Nem hittem ugyanis, hogy van helyünk egymás mellett. Nem egy oldalon álltunk… ugyanakkor nem akartam szégyent sem hozni rá a társai előtt. Hisz mit gondolnának róla, az elhivatottságáról, ha tudnák, hogy a vámpír bátyját kihagyja a szórásból?
Ő viszont válaszolt az én burkoltan feltett kérdésemre. Ledöbbentem, de nem azon, hogy miattam volt kiborulva, hanem azon, hogy egy női nevet említett. Aztán egy másikat is…
- Ki az a lány? – Érdeklődtem, miközben nagyon halványan elmosolyodtam. Azt hittem, annyira elzárkózott és elzárta az érzéseit, hogy egy lányhoz sem tud közel kerülni, de úgy tűnt, tévedtem. Kellemes csalódás volt, bár… bár nem hittem, hogy túl sok dolgot megosztana velem.
- Sajnálom, Reagan. Talán hiba volt elmennem, de remélem, megérted, ha csak egy kicsit is, miért tettem – A földre pillantottam, egy pontra szegezve a tekintetemet, majd lassan összefontam magam előtt a karjaimat. Talán jobban utáltam magamat, mint azt eddig sejtettem. – Egyáltalán… - Halk volta, ahogy újra megszólaltam és nem néztem rá. - …milyen fényt vetne rád a társaid szemében, ha kiderülne, hogy a bátyád vámpír? – Aprót sóhajtottam.

365 words ❖ Hold on ❖ note: little bro' Az udvar 277465677   ❖ kredit







If a man doesn't remember
his past, he has no future.





Raleigh Blair
Vámpír
a legsötétebb rémálmod
Az udvar NgRj
A közösség sztárja
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Az udvar QQRt85u
Rapunzel
in future
Léptek száma :
53

Az udvar Empty
TémanyitásAz udvar EmptyCsüt. Júl. 30, 2020 1:08 am



I just let the pain take over, allowing it
to numb the pain of being left behind.




To: Ral


Lehet, hogy emiatt (is) rossz ember voltam, de sokkal jobban fájt a bátyám és Skyler árulása, mint a társunk halála. Ez személyes volt, valami, ami megismétlődött, talán emiatt normális volt, ahogyan éreztem ezzel kapcsolatban. Kicsit mégis bántott a dolog. Ugyanakkor erről Reed jutott eszembe, emiatt igyekeztem a nő halálát eltemetni magamban. A bátyám felbukkanásával nem tehettem ezt, nem vehettem figyelmen kívül, bármennyire is szerettem volna. Képmutató voltam azért, mert szétcsúsztam a lelépése miatt, s nem örültem a visszatérésének? Talán. De ez felért egy árulással, sőt, maga volt az árulás. Nem tudtam mit kezdeni a helyzettel, kár is lett volna tagadni. Már egyszer lejátszottuk ezt hetekkel ezelőtt, nem akartam elölről kezdeni, de mégis mit kellett volna tennem? Éreztem, ahogy fokozatosan kúsznak elő belőlem az érzelmek, amiket már nem tudtam elnyomni, s amiket túl nehéz volt irányítani. Nem bírtam sokáig a hűvös álcát fenntartani, bár azért még próbálkoztam.
Teljesen értetlenül álltam a helyzet előtt. Elment, hiába kértem, hogy maradjon... ere felbukkan, szörnyű állapotban... miattam. Talán mégis érdekeltem, talán csak félt, vagy nem akart bántani, de akkor is túl könnyen feladta.
- Nem utállak. - jelentettem ki teljesen nyugodtan, de tudtam, pár perc és kiborulok. Nem tarthattam tovább magamban ezt a dühöt... a fájdalmat, vagy felemészt. - Ellenben dühös vagyok. Kibaszott dühös vagyok rád, Raleigh. Tudod mennyi erő kellett ahhoz, hogy arra kérjelek, maradj? Nekem, aki évekig elnyomta az érzéseit. Nem fair, amit velem csinálsz. Abban a hitben éltem, hogy halott vagy, egészen addig, míg fel nem bukkantál. Majd újra eltűnsz, most pedig megint itt vagy. Csak dönts el végre, mit akarsz! - fokozatosan erősödött a hangom, egyre ingerültebbé vált. A végére leengedtem a karjaimat, ökölbe szorítottam mindkét kezemet olyan erővel, hogy elfehéredtek az ujjaim. Nem kiabáltam, de nagyon közel jártam hozzá. Éreztem azt is, hogy a nyakamon kidudorodik egy ér a dühtől, a fejem lüktetett, a torkom elszorult.
Először csak bámultam rá másodpercekig, majd ingattam a fejemet, s egy keserű nevetés szökött ki belőlem. Túlságosan ismerős volt a kettőnk közt lejátszódó jelenet.
- A bátyám lelépett, ahogyan Skyler is. - Nem tudom miért mondtam ki hangosan a mondat második felét, hiszen ő nem tudhatta, kiről beszélek. De nem számított. - Hazel pedig meghalt. - Igaz, nem ismertem túl jól a nőt, nem is kedveltem kifejezetten. Valószínűleg ő is hasonló volt hozzám, s legbelül ott lapult egy olyan személy, akit talán ha jobban megismerek... már mindegy volt. - Nem tudom, melyiktől kellene jól éreznem magam.


words: 402 ❖ - ❖ note: Az udvar 1505513385  ❖ kredit








You don't even know what you do to me

And I try to let you go
but it's ecstasy





Reagan Blair
Ötök testvérisége vezetõ
mágiával rendelkezõ vadász
Az udvar FTeGSeT
A közösség sztárja
Ez az én történetem :
Léptek száma :
60

Az udvar Empty
TémanyitásAz udvar EmptySzer. Júl. 29, 2020 3:27 am



To: my little brother



Are you okay, little bro'?






Valószínűleg hiba volt újra felkeresnem őt, ha már egyszer… nem, valójában másodjára is cserbenhagytam őt. Bele sem akartam gondolni, mit érezhetett, pedig pontosan tudtam, min mehetett keresztül. Sokáig azt hittem, nem volt meg köztünk a kapocs, de ez a legutóbbi találkozásunkkor újraértékelődött bennem. Talán a vámpírlétem volt az oka, hogy jobban kötődtem hozzá és előtörtek belőlem az érzelmek, hisz vámpírként… intenzívebben éltem meg mindent. A halálának lehetséges hírét is; pont ezért voltam annyira szánalmas. Gyűlöltem azt, amivé váltam és ahogyan reagáltam dolgokra. A felfokozott érzelmek és az azzal járó kínok… minden sokkal borzalmasabb volt, mint annak idején, emberként.
Néha tényleg azt kívántam, hogy bár meghalnék, vagy… legyen igaz a szóbeszéd, miszerint létezik egy gyógyír. Ember akartam lenni újra, az talán kevésbé volt kínzóbb, mint ez a lét.
Vagyis azt hittem, nem lehet kínzóbb semmi sem annál, amivé váltam… egészen addig, amíg nem csengtek a fülemben Reagan rideg, már-már elutasító szavai. Mintha csak azt bújtatta volna a szavai mögé, hogy „Miért érdekel, mi van velem? Miért vagy itt? Nem tűnsz el végre, ahogy legutóbb?”. Vagy csak azért éreztem ki ezeket a szavaiból, mert én magam is tudtam, hogy így gondolhatja… bár nem ígértem neki azt, hogy maradok, mégis maradnom kellett volna. Csakhogy gyáva voltam. Ahogy a vámpírénem eluralkodott rajtam, könnyebb volt eltűnni, mint szembesülni az öcsém vádló szavaival, miszerint tényleg az lettem, aki… amit üldöznek.
- Igaz, én… nem is tudom, mit gondoltam – A hangom megremegett kissé. Köszörülnöm kellett a torkomon, hogy összeszedjem magamat, aztán újra megtöröltem a kezemmel az arcomat, szememet, eltüntetve a szánalmas könnycseppeket. – Bármennyire is hihetetlen, igen, emiatt – Félrenéztem. Ennél rosszabb már úgysem lehetett. – Lehetsz rám dühös, utálhatsz, amiért… igazából bármiért. De azért ne, mert aggódtam érted – Néztem végül rá, továbbra is csillogó tekintettel. Könnyebb lett volna újra eltűnnöm és tudtam, hogy valahol ő is ezt akarja, mert nem kíváncsi már rám, mégsem mozdultam. Azt hiszem, lehetőséget akartam neki adni arra, hogy mindent hozzám vágjon, amit csak akar. Hisz tudtam, hogy dühös rám. Látszott rajta. Bár… mást is láttam.
- Viszont te sem nézel ki túl jól, annak ellenére, hogy élsz – Jegyeztem meg végül halkan. Talán hiba volt. Elvégre a társa meghalt, nagy eséllyel nem érintette jól… bár ez függött attól is, mennyire álltak közel egymáshoz.

368 words ❖ Hold on ❖ note: little bro' Az udvar 277465677   ❖ kredit







If a man doesn't remember
his past, he has no future.





Raleigh Blair
Vámpír
a legsötétebb rémálmod
Az udvar NgRj
A közösség sztárja
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Az udvar QQRt85u
Rapunzel
in future
Léptek száma :
53

Az udvar Empty
TémanyitásAz udvar EmptySzer. Júl. 29, 2020 2:34 am



I just let the pain take over, allowing it
to numb the pain of being left behind.




To: Ral


Nem hittem, hogy újra látom őt. Miért is keresne fel, ha elment? Annak ellenére, hogy azt kértem, maradjon. Hiába próbáltam meg tagadni, elnyomni az érzést... szinte égette a mellkasomat belülről a kín. Elveszítettem a testvéremet újra, és még a nő is elhagyott, akit talán a tudtomon kívül, de máris szerettem. Mindennek a tetejébe pedig végig kellett néznem, ahogy az egyik társamat megölik a démonok. Túl sok volt, túl sok... Ennyi mindennel még az sem birkózott volna meg könnyen, aki nem zárta el az érzéseit évekre, így viszont még nehezebb dolgom volt. Sokan mondják, hogy jobb a fájdalom, mint az üresség. Nos, én egészen másképp vélekedtem erről. Nem akartam érezni semmit, az ürességet választottam volna újra, ha tudom.
Amikor az ajtó felé közelítettem, meg sem fordult a fejemben, hogy Raleigh az, pedig az egyik beavatott még gyanakodott is rá, hogy természetfeletti rohamozta meg az ajtónkat. Mindenre fel voltam készülve, csak rá nem. Szinte sokkot kaptam, mikor megláttam őt, ráadásul nem tudtam mire vélni a könnyeit. Teljesen szét volt csúszva, jobban, mint a legutolsó találkozásunkkor. Pokolian nézett ki, végül csak ezért sajnáltam meg, és bármit is tett, akkor is az utolsó élő családtagom volt.. Nem mozdultam akkor sem, mikor ő közelebb akart lépni, csak egymásba fontam a karjaimat, még mindig nem értettem, mi baja, mi történhetett, mit keres a bázison.
- Persze, hogy élek. - feleltem automatikusan, bele sem gondoltam miért hiheti az ellenkezőjét. Hetek teltek el Wallace halála óta, eszembe sem jutott, hogy esetleg hallhatta valahol. Még furcsábban néztem, ahogy azt ecsetelte, megkönnyebbült. Mégis mi bajom lehetne? Összevont szemöldökkel meredtem rá egészen addig, amíg nem válaszolta meg kimondatlan kérdésemet.
- Hát nem én voltam. - A hangom még rám is a frászt hozta, annyira üres volt. Valószínűleg halottabbnak tűntem, mint ő maga, a vámpír. Ez nem az én hangom volt, mert ebben nem csak érzelem nem volt. Nem volt benne élet. - Csak azt ne mondd, hogy emiatt nézel ki ilyen szarul. - Nem volt rosszallás a hangomban, pedig eredetileg igencsak rosszallónak szántam a szavaimat, mégsem tudtam érzékeltetni. A képébe akartam vágni, mennyire nincs joga ide jönni sírva, mintha érdekelném. Meg akartam neki mondani, mennyire kibaszottul dühös vagyok rá. Újra azt éreztem, kiabálni akarok vele, a megütése pedig egyre jobb ötletnek tűnt. Kívülről viszont semmi sem látszott rajtam ezekből, de így is majdnem annyira szarul néztem ki, mint ő.


words: 388 ❖ - ❖ note: Az udvar 1505513385  ❖ kredit








You don't even know what you do to me

And I try to let you go
but it's ecstasy





Reagan Blair
Ötök testvérisége vezetõ
mágiával rendelkezõ vadász
Az udvar FTeGSeT
A közösség sztárja
Ez az én történetem :
Léptek száma :
60

Az udvar Empty
TémanyitásAz udvar EmptySzer. Júl. 29, 2020 1:50 am



To: my little brother



Are you okay, little bro'?






Ideges voltam és kétségbeesett. Azt mondta, hogy sok bepótolnivalónk van, én meg ott hagytam, de nem hittem, hogy akkor látom utoljára. Nem is akartam beletörődni ebbe a ténybe. Kizártnak tartottam, hogy ő… nem, ez nem lehetett igaz.
Évekkel ezelőtt talán tényleg nem álltam úgy az öcsémhez, ahogyan kellett volna, hisz az ő érkezésével valahogy megbomlott a családunk. A szüleink Reaganra kezdtek koncentrálni, hisz ő volt a kicsi… és ez így is volt logikus. Aztán valahogy… nem is tudom. Mintha kívülállóvá vált volna bizonyos értelemben. Talán pont azért, mert kicsi volt és másképp gondolkozott, mint mi? Másképp forgott az agya, mint a miénk és nem tudtunk egyetérteni vele. Pedig én is voltam olyan, mint ő. Kíváncsi és cserfes...
Tudtam, hogy jobban oda kellett volna figyelnem rá régen. A bátyjaként kellett volna viselkednem, ez mégsem sikerült az esetek többségében. Biztos voltam benne, hogy érezte, miszerint olykor a terhemre van és nem vagyok rá kíváncsi. Rossz testvére voltam mindig is.
Mégis azt mondta, maradjak – én pedig… a francba is.
Elszakadtam az ajtótól, hátrébb lépve, a fejemet felemelve. Azt reméltem, valaki végre kijön és közli, hogy az öcsémnek semmi baja… hogy csak hülye vagyok, amiért azt hittem, elbukhat… de úgy tűnt, senki sem akar választ adni. Az ablakokat kezdtem figyelni, könnyes szemekkel, hátha valahol megpillantok valakit.
Ekkor hallottam lépteket az ajtón túlról, így egyből odakaptam a tekintetemet. Reménykedtem, mégis az arcomra egyféle megtörtség rajzolódott ki, karöltve a könnyekkel, amik lassan feltűntek. Épp akkor töröltem meg az arcomat, mikor kinyílt az ajtó. Ahogy megláttam az öcsémet, hatalmas kő zuhant le a mellkasomról és pont emiatt folyt végig néhány újabb könnycsepp az arcomon.
- Reagan… te élsz… - Megkönnyebbülés csengett a hangomban. Automatikusan léptem közelebb, de aztán a mágia és a vámpírok átka miatt sem voltam képes átlépni a küszöböt, pedig ezúttal én akartam magamhoz húzni őt… és ezúttal nem álltam volna meg. – Most már jól, hogy tudom, nincs bajod – Inkább hátrébb léptem. Érzékeltem a ridegséget a hangjából és tudtam, pontosan tudtam, miért volt ilyen velem. Jogos volt a viselkedése. A szavai, és a hangjának az éle. – Azt rebesgették, hogy meghalt valaki közületek és… - Nagyot nyeltem, majd félrenéztem. Nem voltam képes kimondani, de összerakhatta: azt hittem, ő volt.

363 words ❖ Hold on ❖ note: little bro' Az udvar 277465677   ❖ kredit







If a man doesn't remember
his past, he has no future.





Raleigh Blair
Vámpír
a legsötétebb rémálmod
Az udvar NgRj
A közösség sztárja
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Az udvar QQRt85u
Rapunzel
in future
Léptek száma :
53

Az udvar Empty
TémanyitásAz udvar EmptySzer. Júl. 29, 2020 1:23 am



I just let the pain take over, allowing it
to numb the pain of being left behind.




To: Ral


Tudtam, hogy nem szabadott volna beengednem az érzéseimet. Amíg elzárva tartottam, nem értek meglepetések, nem éreztem fájdalmat... Skyler azt mondta, ha kizárom a rosszat, akkor a jóból sem jut ki nekem, de tévedett. Ha beengedem a jót, rossz követi, nincsenek kivételek. Mindegy, kiről van szó, a vége mindig ugyanaz. Egyedül maradok. Már rég meg kellett volna tanulnom, hogy csak magamra számíthatok, senki másra, de még a saját hibámból sem voltam képes tanulni. Nem voltam más, csak egy idióta. Hiszen a lány átvert, a fivérem újra elhagyott... hiába próbált meggyőzni róla, korábban nem miattam maradt távol tőlem, de ezzel bebizonyította az ellenkezőjét. Nem kellett volna meglepődnöm egyikük viselkedésén sem, nem érdemeltem mást, mégis kiborított a tudat, hogy senkire sem számíthatok. Próbáltam elzárni az érzéseimet, visszadugni őket a dobozba a tudatom mélyére, de nem voltam rá már képes. Olyan érzés volt, mintha egészen idáig a víz alá dugtam volna a fejemet, emiatt tompán érzékeltem mindent körülöttem, majd kirántottak onnan és... Túlságosan elengedtem magam ahhoz, hogy újra eltompuljak. Az érzelmek azóta is ostromoltak, minden nap minden egyes percében, egyedül az edzésekkel tudtam lecsillapítani magamat valamennyire, ám még akkor sem úgy, mint azelőtt.
Úgy éreztem, belerokkanok mindebbe, ezért is kerestem fel a napokban Larát, mert valakinek beszélnem kellett róla. Nem éreztem fairnek ugyan, hogy hetekig felé sem néztem, majd hirtelen betoppantam a szobájába teljesen kiakadva, de szükségem volt rá. Egy kicsit jobban éreztem magamat utána, már amennyire jól érezheti magát valaki, ha két ember is elhagyja. Megfogadtam magamnak, hogy nem engedek ennyire közel senkit többé, nem nyúlok újra a tűzbe, azt remélve, majd nem éget meg. Sosincs jó vége az ilyesminek. A szervezetnek akartam szentelni minden időmet, energiámat, ahogyan előtte is tettem, visszahúzódva, a háttérben megbújva.
A szobámból kifelé jövet kisebb lármára lettem figyelmes, néhány beavatottrohangált a folyosókon, mint a mérgezett egerek, akik próbálják menteni az életüket, hiába tudják, hogy már késő. Némelyik tekintetében félelmet, máséban tehetetlenséget láttam. Egynek közülük felcsillant a szeme, ahogy megpillantott a folyosó végén, én pedig már nem tehettem úgy, mint aki nincs itt, időm sem volt odébbállni. Gyors léptekkel közelített felém, én pedig sóhajtva vettem tudomásul, hogy bármi is a probléma, nekem kell megoldanom, végül is vezető vagyok, vannak bizonyos kötelességeim. A srác neve egyáltalán nem rémlett, csupán az arca volt ismerős, talán csak néhány hónapja volt velünk. Egészen addig nem szólalt meg, amíg nem vontam fel a szemöldököm kérdőn. Ekkor habogni-hebegni kezdett valami fickóról, aki az ajtón dübörög, meg arról, hogy valakit keres indulatosan. Nem értettem a szavait, talán azért, mert hadart, vagy azért, mert nem volt értelme az egésznek.
- Csak nyugodjatok meg. Majd én intézem. - sóhajtottam újra, s egyik vállammal arrébb löktem a srácot, ahogy elmentem mellette.
Az ajtó felé közeledve már nem voltak zajok, sem kiabálás, sem dübörgés... Mindenesetre kezem készenlétben volt, hogy a fegyverem, vagy a kardom után nyúljak, ha kell. Az egyértelmű volt, hogy nem közénk tartozik, aki talán még mindig az ajtó túloldalán volt, még az is benne volt a pakliban, hogy természetfeletti. Jobb volt az óvatosság. Ugyan nem akartam jelenleg semmivel sem foglalkozni, kisebb bajom is nagyobb volt ennél, legalább valami lekötötte a figyelmemet. Egy probléma, amit meg kellett oldani. Határozott léptekkelközelítettem meg az ajtót, s még mindig odabent állva egyik kezemmel lenyomtam a kilincset, a másikkal kilöktem az ajtót. Lefagytam. Csak álltam ott, és bámultam a bátyámat, aki könnyekkel küzdve, teljesen letörten állt az ajtó előtt.
- Raleigh? Mit keresel itt? - kérdeztem ridegen, érzelemmentes hangon. Nehezn fojtottam el mindazt, ami bennem tombolt. Üvölteni akartam, káromkodni, talán még be is húzni neki egyet. De nem moccantam. A könnyeit látva elfogott a rémület, a mellkasomat szorongatta, a torkom elszorult. - Jól vagy? - kérdeztem végül halkan, mert bármennyire is dühösvoltam rá, bármennyire is utáltam abban a pillanatban, érdekelt mi van vele.


words: 621 ❖ - ❖ note: Az udvar 1505513385kredit








You don't even know what you do to me

And I try to let you go
but it's ecstasy





Reagan Blair
Ötök testvérisége vezetõ
mágiával rendelkezõ vadász
Az udvar FTeGSeT
A közösség sztárja
Ez az én történetem :
Léptek száma :
60

Az udvar Empty
TémanyitásAz udvar EmptyKedd Júl. 28, 2020 1:56 am



To: my little brother



Are you okay, little bro'?






Még mindig kavarogtak a gondolatok a fejemben az öcsémről és arról, hogy mi történt, mikor találkoztunk. Úgy mentem oda, hogy fogalmam sem volt arról, mit fogok mondani vagy épp tenni. Eleinte mérges voltam, hagytam, hogy a haragom felülkerekedjen rajtam. Bele sem akartam gondolni, ő mit érzett, vagy érezhetett, pedig tudtam, hogy bűntudata van mindazért, ami történt… és azt is tudtam, hogy semmiről sem tehet. Mégis nehéz volt tiszta fejjel gondolkodom. Tesztelni akartam őt és kíváncsi voltam, megtámadja-e a fivérét. Nem tette. Küzdött az ösztönei ellen, amik valószínűleg végig azt sikoltozták a fejében, hogy döfjön belém valamit és öljön meg. Nem tette.
Aztán már én sem akartam bántani őt. Valamiért elkezdett… kellemes melegség költözni a mellkasomba és elkezdtem értékelni, hogy ő él. Engedtem és ő is, hogy az érzéseink kicsit magukkal rántsanak minket.
De ezzel még nem rendeződött köztünk semmi… mégsem voltam képes azóta újra felkeresni őt. Egyáltalán hogyan kellene viselkednem? Még egy olyan terhet cipelek, amit valamikor, valahogyan el kell mondanom neki. De ha elmondom, azzal valóban meggyűlöl. A szüleink halála… ha én dühös is voltam rájuk, kételkedtem benne, hogy Ő bántotta volna őket vagy azt kívánta volna, bárcsak más tenné meg ezt. Talán elcsesztem.
A város utcáit róttam, már esteledett; minden nap végigjártam a környező utcákat, természetfeletti rosszfiúk ellen. Amióta Lexyre rátaláltam, még inkább odafigyeltem arra, hogy legalább a „területemet” valóban tisztán tartsam. Meg aztán nem ártott néha a friss levegő sem. Magam lehettem a gondolataimmal.
Úgy tűnt végül, hogy nem kell erőszakhoz folyamodnom az este. Már épp visszafordultam volna az albérlet irányába, mikor megütötte a fülemet egy beszélgetés. Fülelni kezdtem. Azt hamar levettem, hogy vadászok… aztán azt, hogy az Ötök Testvériségéhez tartoznak. Ekkor húzódtam közelebb a falhoz, aztán lazán nekidőltem. Nem voltam túl feltűnő, hisz ők az utca másik végén voltak, én pedig innen is tökéletesen hallottam őket.
- Szörnyű, ami történt… még mindig nem hiszem el, hogy meghalt…
- Én sem. Erős volt, és… legyőzhetetlen. Na meg megközelíthetetlen. Nem hittem, hogy egy démon végez vele.
- Főleg, hogy mind az öten ott voltak. Egyáltalán mi történt? Senki sem mondott semmit, csak beközölték, hogy meghalt.
- Valamit titkolnak…
Ledermedtem. A vezetők közül meghalt valaki? Erős, megközelíthetetlen? Ez… ez… tudtam, hogy csak Reaganra igaz. Vagyis nem, nem akartam, hogy ez igaz legyen rá. Mégis ő jutott eszembe és talán nem véletlenül.
A következő pillanatban már úton voltam a szervezet felé. Az sem érdekelt, ha lebukok a vámpírsebességem kapcsán; csak arra tudtam gondolni, hogy odaérjek és valaki a képembe vágja, hogy az öcsém él és egy vicc volt az egész…
Most, hosszú évek után vettem a bátorságot elé állni és még csak meg sem beszéltünk mindent. Nem veszíthettem el most. Nem veszíthettem el úgy, mint Rydersont és Oriont… nem történhetett ez meg. Nem voltam hajlandó beletörődni.
A kapun könnyedén átjutottam, szinte kivágtam magam előtt. Egészen a bejárati ajtóig jutottam, amit dörömbölni kezdtem. Nem számított, kibe futok bele, melyik vadászba, csak az öcsémet akartam.
- Engedjetek be! Az öcsémről van szó…! – Végül még egy utolsót csaptam az öklömmel az ajtóra, aztá nekidöntöttem a homlokomat. Rettegtem attól, hogy tényleg Reaganról beszélt az a két vadász…
Észre sem vettem, hogy időközben könnyek szöktek a szemembe és néhány végül utat talált magának a szemem sarkából, hogy végül végigfolyhassanak az arcomon.

536 words ❖ Hold on ❖ note: ugye jól vagy...? Az udvar 277465677   ❖ kredit







If a man doesn't remember
his past, he has no future.





Raleigh Blair
Vámpír
a legsötétebb rémálmod
Az udvar NgRj
A közösség sztárja
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Az udvar QQRt85u
Rapunzel
in future
Léptek száma :
53

Az udvar Empty
TémanyitásAz udvar EmptyKedd Júl. 28, 2020 12:40 am


A kapun túl levő udvar és kert.



Standing in the hall of fame


And the world's gonna know your name






Always and Forever
Örökkön-örökké
a legtöbbet birtokló
Az udvar TWp3oLI
Az oldal szíve
Ez az én történetem :
Az udvar LR2C7YU
"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
Az udvar AavKTjb
Keresem :
A fiók mögött :
Léptek száma :
774

Az udvar Empty
TémanyitásAz udvar Empty


Ajánlott tartalom


Az udvar Empty
 

Az udvar

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal