Egyáltalán nem élveztem, ahogyan a csontjaimat módszeresen apró szilánkokra törte a Lovas, és nagyon szerettem volna a puszta kezemmel megfojtani, de sajnálatos módon erre semmilyen esélyem nem volt. Ennélfogva újabb és újabb nyögések mellett tűrtem tovább, hogy történjen, ami történt éppen. Úgy éreztem sosem ér véget a fájdalom, sosem múlik el ez az egész, és sosem szabadulunk meg ettől a halálra vált csontkollekciótól. Ezért volt a szemét megjegyzésem Caroline-nak címezve, mert azt hiszem, amikor az életünk a tét, baromira belefért, hogy leszarjuk a világ problémáit. Hé, én volnék az önző testvére, és bármennyire is úgy tűnhet, valójában nem áldoznám fel magamat akárkiért. A fontos emberekért igen, még a drága sógornőmért is hajlandó vagyok elviselni sok mindent, de ebben a pillanatban csak meg akartam szabadulni Helahtól, minél előbb.
Láttam Caroline-on a szenvedést és az őrlődést is, belé több lelkiismeretesség szorult, mint belém, ám végül letéptem a nyakából a láncon fityegő kulcsot, és elhajította, s a kis tárgy éppen az ellenségünk lába előtt kötött ki. Alig egy pillanattal később aztán elmúlt a fájdalom, éreztem, ahogy végre regenerálódni is jutott időm, nem csak az újabb csontok törésével foglalkozni. Nehezen emeltem fel a fejemet, és láttam, ahogy tébolyodott módjára csapott le Helah a fényes kulcsra, de nem volt időm örülni a megszabadulásunknak. Hirtelen jelentek meg az árnyak, amelyeknek a Lovas parancsolt, és kötöttek gúzsba, hogy moccanni sem bírtam. Nem tudtam, milyen ereje lehetett ennek a nőnek, vagy mi is volt tulajdonképpen, de nem is számított. Ebben a pillanatban még annyit sem, mint eddig.
Egyetlen sötét gömb indult meg felénk, hogy aztán kettővé bomoljon, és eltaláljon a szöszit és engem is. A kedvesnek egyáltalán nem mondható ajándéktól egy pillanatra elakadt a lélegzetem, ahogy a mellkasomba csapódott, s mire feleszméltem az árnyékok és Helah már nem volt sehol. Hirtelen az sem érdekelt, ha ez a nő megátkozott minket, csak fel akartam kelni a földről és felkaparni Caroline-t is, ha engedte, hogy segítsek neki.
- Jól vagy? - rekedten csendült fel a hangom, de ez nem volt olyan meglepő, tekintve a nemrég lezajlott eseményeket.

335 ‣ but it all chaos ‣ note: ‣ kredit

Kinyújtottam a kezemet, s ahogy megragadtam az élettelen testen pihenő kulcsot, az szétporladt, homokká változott, s pillanatokon belül Caroline holtteste is. Értetlenül kaptam a fejemet a nő felé, hogy aztán a következő percekben rájöjjek, mindez semmi más nem volt, csak játék. Egy rohadt kegyetlen szimuláció.
Ahogy ráeszméltem erre, felfogtam, hogy a sógornőmmel éppen mi történik. Fekete, kátrányszerű folyadékot próbált kiköpni, és szemmel jól láthatólag úgy szenvedett, mintha fényes nappal sétálgatott volna a napfénygyűrűje nélkül. Elkaptam a szőkét és szinte nem törődve a kínlódásával távolabb húztam Helah-tól, bár nem gondoltam, hogy ez bármiben is segítség lehet a számunkra, de jobbnak láttam, ha nem vagyunk a közvetlen közelében.
A Lovas elejtett megjegyzéséből rájöttem, hogy bármit is láttatott Caroline-al, a szöszi nem adta volna át neki a kulcsot, márpedig egyértelműen ezért volt itt. Nem tudtam pontosan ugyan mi a jelentősége a kulcsoknak, és mi történik, ha megszerzi ez a sápatag kis nő, de jelen pillanatban, csak arra tudtam gondolni, ha nem kaparintja meg amiért jött, úgy biztosan végez velünk, az árnyék haverjaival együtt. Éppen közölni akartam ezt a gondolatsort Care-el, ám ebben a pillanatban eltört a bokám, majd a könyököm, aztán az ujjaim, hogy aztán szép sorban minden csontom elroppanjon, mintha nem is vámpír, hanem farkas lettem volna a telihold bűvöletében.
– Mit szólnál Caroline, ha nem húznád tovább az időt?! – jegyeztem meg két törés és a nyögéseim között, némi iróniával a hangomban. Nem érdekelt mi várt ránk, ha Helah-hoz kerül a kulcs, csak tűnjön el innen.

243 ‣ but it all chaos ‣ note: ‣ kredit

Az egész szürreális volt, de ennek ellenére a vörös mindent beborított, mindent Caroline vére festett át, a szőnyeg elázott tőle, a szőke tincsek is, amelyek az élettelenül fekvő test körül hullattak szanaszét. Eltorzult vérben forgó tekintetemet Helah-ra emeltem, a nő pedig hozzám lépett, lehajolt a sógornőm teste mellé. Az öcsém és a barátnőm neve említésére a fejem tisztulni kezdett, de még mindig zúgott a fejem és kapart a torkom a vérszomjtól. Ennek ellenére belém hasított a felismerés, hogy az előttem heverő holtest a szöszié volt, a kezemen az ő vére volt, én téptem fel a torkát, csak mert Helah azt akarta. Nem tudtam, hogyan volt képes rá.
– Ne… nem – hang nélkül formáltam meg a szavakat, amikor felfogtam mit tettem tulajdonképpen. – Ne, ne, ne… ez nem lehet – éreztem, hogy a mardosó sóvárgás a vér után még mindig nem múlt el, az arcom is torz volt még, de most már felfogtam mit műveltem. Leroskadtam Caroline teste mellé, és próbáltam magához téríteni, annak ellenére is, hogy láttam a megszürkült bőrét, az üveges tekintetét, a mindent beborító vérét.
Az ismeretlen nő suttogása csak tompán kapaszkodott meg az elmémben, de annál erősebben tette. A tekintetem Helah-ra villant, majd amikor megértettem miről beszélt, a szöszi nyakában lévő kulcsra siklott a pillantásom. Meredten bámultam a kis eszközt, miközben újfajta éhség kerített hatalmába: semmissé tenné ezt az egészet és megúszni, elfeledni, s vissza sem nézni. Úgy éreztem a kezem magától emelkedett meg és ujjaim önkénytelenül nyúltak a kulcs után…

241 ‣ but it all chaos ‣ note: ‣ kredit

A furcsa szerzet, aki megjelent, biztosan nem volt épelméjű, és ez még ijesztőbbé tette az egész helyzetet. Nem mintha nem lett volna eleve aggasztó és ijesztő az a helyzet, hogy képes volt árnyékokat irányítani, és szemmel láthatólag nem baráti teázásra jött.
Bár bemutatkozott ezzel nem voltunk igazából előrébb, mert soha életemben nem hallottam sehol sem ezt a nevet. Elnézve azonban a nőt, különösebben nem is bántam mindezt. Néhány perccel később aztán támadásba lendült a fura alak, én pedig éppen időben rántottam arrébb a sógornőmet, így az ismeretlen a földre zuhant, és nevetni kezdett, kísértetiesen, őrült módjára. Mi a franc történik itt?!
– Egyetértek – jegyeztem meg, ahogy Caroline a karomba kapaszkodva felvetette, hogy lépjünk le minél előbb. Helah szavaira nem szándékoztam különösebb figyelmet fordítani, csak minél előbb le akartam lépni.
Ám néhány pillanat múlva nem bírtam elszakítani a tekintetem az idegentől, és éreztem, ahogy a vérszomj egyre inkább elhatalmasodott rajtam. A torkom kiszáradt és kaparni kezdett, éreztem, ahogyan kidagadtak az erek a szemeim körül, hirtelen vörösben kezdtem látni a világot. Olyannyira felemésztett ez éhség, hogy a szöszi felé fordultam, s bár soha nem gondoltam arra, hogy egy másik vámpírt támadjak meg, most eszembe sem jutott ellenkezni és a hajánál fogva megragadtam a szőke nőt, majd azonnal feltéptem a torkát, éreztem, ahogyan a vér a számba ömlött, de nem volt elég néhány korty, a mardosó szomjúságot képtelennek éreztem csillapítani. Csak tovább szívtam Caroline vérét, ott ahol értem, feltéptem a bőrét. Éreztem ahogyan a sógornőm ereje lassan elfogyott, de nem tudtam irányítani a szomjamat, és láttam, ahogy hallottan csuklott össze a szöszi. Én pedig még mindig csak többet akartam, még több vért, bárki vérét… Vérben forgó szemeimet Helah-ra emeltem.

278 ‣ but it all chaos ‣ note: ‣ kredit