Az édesanyám korán meghalt, vagyis én azt hittem meghalt, mint később kiderült csupán vámpírrá változott és elhagyta Mystic Fallst. Az édesapám és a nagymamám nevelt fel, de már ők sincsenek a földi világon. Bár jelenleg én sem.
Play by
Kat Graham
Ez az én történetem...
Fúj a szél. A verandán ücsörgök, olvasom ugyan azt az újságot, amit minden nap megtalálok az ajtó előtt. Damon valahol bent lehet, bizonyosan megint az unalmas palacsintáit süti, s bár bántana megvallanom neki, de egyre finomabbak. Az ég tiszta kék, a nap sugarai csak itt-ott sütnek át a hófehér, pamacsos bárányfelhőkön. Rámmosolyog a világ, de én nem tudok visszamosolyogni rá. Folyamatosan csak a többiek járnak a fejemben. Jeremy, Elena, Caroline... még Stefan is hiányzik egy kicsit. De csupán Damont sajnálom. Hogy itt ragadt velem, ebben az átkozott börtönvilágban, mihelyett otthon lenne, Elenával a mi univerzumunkban. Nem csak magam miatt, de miatta is meg kell találnom a módját annak, hogy kivigyem innen magunkat. Hogy megmentsem azt a pimasz kis seggét az örökkön tartó magány és palacsintasütés elől. Lassan állok fel a lépcsőről, miközben összehajtogatom az újságot. A kis asztalra helyezem, hogy ha Damon is el akarná olvasni majd megtalálja, s bestéálok a házba, hogy megreggelizzek.
"A tántogó, üres mélység egyenesen Jeremy karjaiba sodor. Érzem, ahogy ölel, ahogyan édes hangja becézget. Orromban megjelenik parfümjének bódító illata, hallom nevetésének csilingelését. Ott vagyok vele."
Akkor talán azt hittem minden porcikámmal szeretem Jeremyt, de mára rá kellett jönnöm, hogy ez édes kevés volt. Csupán szerettem, nem voltam belé szerelmes. Egyre kevésbé hiányzik nekem. Nem emlékszem már a hangjára, sem arra, hogy az írisze, a barnának melyik árnyalatában fénylett. Csak arra emlékszem, hogy jó volt vele. - Gyere reggelizni BonBon! - hallom Damon hangját a konyhából, s érzem juharszirupos palacsintájának illatát. - Már legalább három hete minden nap palacsintát eszünk. Nem tudnál valami mást csinálni? - kérdezem, miközben magam elé húzom a keresztrejtvényt. Hallom, ahogyan magyaráz valamit, de már nem figyelek rá. Ajkam enyhén elnyílik, mutatóujjam a furcsa formájú betűkre siklik. Szinte érzem, ahogyan kitágul a pupillám. - Ezt nem én írtam - motyogom. - Mi van? - Ezt nem én töltöttem ki! - mondom határozottabban, s Damon felé fordítom a keresztrejtvényt, miközben az enyémtől eltérő írású betűkre mutatok - nem én fejtettem meg. - Akkor mégis ki a csoda? - Azt nem tudom... de nem vagyunk egyedül.
Vendég
Vendég
163
C szint: Kalmithil
Vas. Ápr. 16, 2017 1:14 pm
Elfogadva
Bonnie Bennett
Te az elsők között érkeztél az oldalra és nagyon örültem, hogy lesz egy Bonnienk. Aztán jött egy másik Bonbon. Dönteni kellett köztetek. Tetszett, ahogy megírtad az adatlapot. Nem tudnék mibe belekötni és azt hiszem, nem is akarok. Nagyon jól hoztad Bonniet és reményeim szerint ez a játéktéren is így lesz. Kicsit rossz, hogy döntésre voltam kényszerülve, de te ne bánkódj, menj foglalózni és irány játszani!
.•° Kedves naplóm! Túléltem az első napot. Legalább 37-szer mondtam, hogy "jól vagyok, köszönöm", de egyszer sem gondoltam komolyan. De senkinek sem tűnt fel. Ha valaki megkérdezi, "Hogy vagy?", igazából nem is kíváncsi a válaszra.