A kulcsok nem adtak bizakodásra való okot, de magamban reménykedtem, hogy nem lesz elszúrva az egész karácsony. Igen, talán önző voltam, mert arra vágytam, hogy minden tökéletes legyen. Elég szenvedés volt már az életemben, túl sokszor romlottak el a dolgok körülöttem és azt szerettem volna, ha most megtörik ez a féle hagyomány és minden tényleg jó marad. De legbelül már tudtam, hogy úgysincs szerencsém.
Celiant meglátva mégis mosolyra húzódtak az ajkaim, és a szemeim is csillogni kezdtek.
- Szia, Cel – Nagyot nyeltem, hagytam, hogy lesegítse rólam a kabátot, aztán odahajoltam arra a gyors csókra, amit én legszívesebben elnyújtottam volna. Aztán a fa felé indultam, hogy lerakjam a csekélyke ajándékomat alá, de… de nem volt esélyem eljutni oda, mert ahogy Dom és Cel köszönnének egymásnak, minden elromlik, ahogyan már azt magam is sejtettem, de… azt nem gondoltam, hogy efféle dolgok történnek majd a kulcsok kapcsán. Értetlenül néztem, ahogy először egymásnak feszültek, majd valami robbanásszerű dolog miatt eltávolodtak egymástól. A szívem Cel felé húzott és felé is kaptam a tekintetemet, de aztán leragadtam egy lovasnál. Mármint tuti azt láttam… vagy nem? A következő pillanatban már nem volt ott. Értetlenül bámultam egy ideig abba az irányba, majd Celhez siettem. A női, fülsüketítő hang csak hab volt a tortán. Csengett tőle a fülem és őszintén szólva meg is ijedtem. De nem akartam kimutatni.
- Jól vagytok? – Aggódva néztem rá, majd el Dom felé, akivel egyszerre tettük fel szinte a kérdést. Aztán a fiú rájött időközben arra is, hogy hülye ötlet közelebb jönnie. – Hallottam… nem tudom, mi folyik itt - Nagyot nyeltem, a szívem zakatolt a mellkasomban, miközben azon kattogott az agyam, mi az ördög folyik itt. – Láttam az előbb… valamit. Azt hiszem – Motyogtam, Cel karjára fogva. - …vörös és fehér volt… egy lovas – Bizonytalan voltam, érződött is rajtam.

294  words  ☾ note: :fél:

say you believe that the sky could turn red, the cities could fall despite all the ashes we'd still have it all

Nem mondtam el mindent a kisfarkasnak, ami talán hiba volt, ám úgy gondoltam, semmi értelme további információkkal terhelnem, ha én magam sem értem ezt az egészet a kulccsal. Persze nem volt megnyugtató, egyáltalán nem. És semmi kedvem nem volt ilyen különös, nyugtalanító és baljós dolgokkal foglalkozni, nem most, nem az első karácsonyunkon Theoval. Ennél sokkal nyugalmasabb ünnepeket képzeltem el kettőnknek. Most pedig még késett is, bár alig tíz perce vártam már rá pluszban, és a kinti hó ezt akár indokolhatta is, ezért csak bámultam ki az ablakon és vártam, hogy megérkezzen. Balomat zsebre dugtam, jobb alkaromat az egyik ablaknyílás keretének támasztottam, fejemet pedig a tenyerembe. Zárt terekben nem szerettem rágyújtani, de most úgy éreztem, rám férne egy extra szál cigaretta.
Az ablakból láttam, amikor a kisfarkas megérkezett végre, nem is egyedül, amit furcsálltam, annak ellenére is, hogy nem ismeretlen volt az érkező számomra. Abban a pillanatban, hogy bekopogott az ajtóm előtt ácsorgó két férfi, a nyakamban hordott kulcs zizegni kezdett, talán intenzívebb is lett, ahogyan az ajtóhoz értem, s kinyitottam azt.
– Sziasztok! – szó nélkül beljebb engedtem őket. – Boldog Karácsonyt! – köszöntettem az érkezőket, mikor már beléptek, Theonak segítettem kibújni a kabátjából, majd magamhoz húztam egy gyors csókra, ami már teljesen megszokott volt közöttünk. A kulcs még mindig őrült módjára zümmögött és zizegett a nyakamban. Dominic-ra pillantva értettem meg mi történik…
– Neked is megjelent? – némi döbbenettel bámultam a másik farkasra, egy percre még a mozdulatban is megakadtam.

235 --- war machines couldn't break us or divide --- note:     --- kredit

Rossz érzésem volt, amióta Celiannál napokkal előbb megjelent egy kulcs. Nem is maga a kulcs volt érdekes, hanem az az üzenet, amit mellé kapott. Meg kellett védenie a kulcsot valakiktől… de nehéz volt úgy tervezni ezzel az egésszel, hogy tulajdonképpen semmi konkrét információ nem állt a rendelkezésünkre.
Azonban legalább ma, karácsony napján nem akartam foglalkozni vele. Ünnepelni akartam… Vele. Hisz ez volt az első közös karácsonyunk, mióta hivatalosan is együtt voltunk.
Bár Dominicnak nehezen mondtam el, annyi biztos. Aggódtam a reakciója miatt… de végül egész jól fogadta. S mit ad isten? Pont egymásba futottunk, miközben Celianhoz igyekeztem egy kisebb ajándékcsomaggal a kezemben. Talán nem is tartottam volna fel tovább, meg amúgy is siettem; ha nem láttam volna meg a kulcsot a nyakában.
- Ez… nem lehet – Megráztam gyengén a fejemet, ezt követően pedig meggyőztem Domot, hogy velem jöjjön. Talán a karácsonyunk mégsem lehet olyan idilli, mint azt reméltem. Celiannak azonban tudnia kellett, hogy van más is, aki osztozik a „terhén”.
Ahogy odaértünk, már emeltem is kezem, hogy kopogjak. Nem is álltam meg, amíg néhányat koppintottam az ajtóra, de közben tekintetemmel kérdőn fordultam Dom felé.
- Vedd le a nyakadból… - Rossz érzésem volt a kulcsokkal kapcsolatban. Nagyon rossz.

198 words  ☾ note: két kulcs? de mit nyit? :fél: