Nem tudja senki, hogy honnan jöttem, Hogy hányszor volt sötét az ég fölöttem.
Becenév:
Q, Quincy és a többi
Titulus:
Little Prince
Születési hely, dátum:
Lakewood, 1992. április 7.
Faj:
Vadász
Rang:
Beavatott vadász
Beállítottság:
Homoszexuális
Play by:
Jason Ralph
Átváltozás:
Eddig azt hittem a rosszak ellen harcolok, de tévedtem. Hitetlenből "hívővé", vadászból védelmezővé váltam. Mert van különbség.
Család:
Mr. Gilroy - Apám egy alkoholista, impulzív idegroncs volt, aki mindenkit az irányítása alatt akart tudni. Mrs. Gilroy - Háztartásbeli asszony, aki olyannyira komolyan vette a vallást, hogy ezalól én és a bátyám sem voltunk kivételek. Még apámra is öltönyt aggatott a vasárnapi misére. Nem is volt kérdés, hogy szégyenletes titkom a zsebem mélyére kellett dugnom. Az idősebbik Gilroy - Mindketten szabadulni akartunk. A különbség csupán annyi, hogy ő meg is tette. Én képtelen lettem volna hátrahagyni a családom, ekkora fájdalmat senkinek sem szántam, de ő... nos... neki ment. Persze szép csomagolásba birkolta, barátnő, világkörüli út.
Ez az én történetem
It's only been a lifetime
Tanácstalanul állok a Pinky kisállat bolt macskás részlegének polcai közt két konzervet tartva a kezemben. Teljes tudatlanságom árán már vagy fél órája, ha nem több. És még csak ezt a két ízesítést vettem magamhoz, mint lehetőség, mert ugye tudjuk jól, hogyha kedvencünk táplálásáról van szó, választható finomságok tárháza vár minket itt. Az egyiken az áll, hogy csirkés - vagy tyúkhús, van különbség?! - míg a másik halas. Na de milyen? Márkának számít egyáltalán, ahol meg nem nevezett tengeri lényeket darálnak bele egy fém dobozkába? Tudni akarom egyáltalán, mi áll az összetevőkben? Hogy mire fel ez a felkészületlen kisállat üzlet látogatás? Hát nem most értem el a magány azon szakaszát, hogy macskás sráccá váljak. Már ha létezik egyáltalán ilyen... Nem, nem erről van szó. Egyszerűen... vagy nem is olyan egyszerűen, de megsajnáltam valamit, amit nem szabadott volna. Hogy mi okán, abban én sem vagyok biztos. Talán, mert elveszettségében magam láttam benne. Kiszolgáltatottságában pedig bárki eltaposhatta volna. Vagy szimplán csak megőrültem és egyre nagyobb hülyeségeknek teszem ki magam, míg ki nem nyírnak. Mióta tudom, hogy a mumus az ágyam alatt igazi és, hogy a vérfarkasok még brutálisabbak, mint a filmekben - a maiakban, nem a régi fekete-fehérekben -, úgy érzem egyre ingatagabb lábakon állok a realitás talaján, s ha már a hasonlatoknál tartunk, elég sokszor pofára is esem. Hogy mégis miként érhettem ezt el, miközben vadászként tiszta sor, hogy mi volna a dolgom? Magamhoz vettem egy rókadémont. Nos, én sem állítom, hogy ez lenne életem legremekebb ötlete, de mit mondhatnék... fura egy fickó vagyok, ha úgy vesszük. De megvallom igazán, én sem tudtam mibe kevertem magam, avagy, hogy is gondoltam mindezt...
- Segíthetek? - kérdezte egyik oldalamon egy talán már percek óta ott álló korombeli - egészen jóképű - srác. Megszeppenve pillogok rá vissza. Egyrészt ijedtemben, mert fel sem tűnt, hogy nem vagyok egyedül. Másrészt, mert nem nagyon tudnám szavakba önteni miféle problémával állok szembe. Azaz, éppenséggel tudnám, de van az a vékony határ, mely elválaszt minket halandó vadászokat a mit sem sejtő halandóktól. Ha pedig félrevezetem, talán pocsék döntést hozok. Újabb hosszadalmas másodpercek vesztek némaságba, ahogy legbelül ezen gondon merengtem. A lassan mosolyra húzódó ajkaira téved hirtelen tekintetem. Zavarba hoz vele, s ő mit sem tud erről. Menekülésbe torkollik a kellemetlen pillanat. Megrázom a fejem, s mint aki szellemet látott volna - mármint nem vadászként, hisz az szinte mindennapos - sietve lépek ki a sorból ott hagyva a két egyáltalán nem szimpatikus konzervvel a kezemben. Bár nem kéne, hogy érdekeljen az a valami a ruhásszekrényem mélyén a ruhákból készült fészekben, de nem tudom magam meggyőzni róla, hogy valóban csak azért állok a bundás virslis standnál egyik kezemben egy pink színű kis tasakkal a kezemben a macska kajákkal, mert éhes vagyok és kell valami hazafelére. Kettőt veszek, de egyiket sem eszem meg. Ez már kóros, ugye? Tényleg kezdek meghibbanni. Az sem biztos, hogy nem szívódott e már fel. Valahol mégis örülnék neki, ha ott várna rám. Bár eszem tudja, hogy amit tettem elítélendő és veszélyes, szívem mélyén reszketve fordítom el a kulcsot a zárban izgatottságomban, gyomromban kellemetlen görcs, mert félek, már nem lesz ott. De ott volt. Vagy is hát... - Helló... - torpanok meg első sorban leginkább összezavartságomban. Hiába találtam a zárt lakásomban egy teljesen idegen srácot, elmarad a felháborodás. Róla pedig a szétgyúrt ruhakupacra nézek a szekrényem alján, ahol a kilencfarkú négylábúnak hűlt helye. Nem jutottam el a kiköveztetésig, ellenben a heves pánikolást. Egyik kezemben még mindig a zacsival, másikban a bundás finomsággal emelem őket magam elé, mint aki csupán ezzel is képes volna távol tartani a sötét göndör fürtökkel megáldott srácot, akivel más esetben, más heyzetben, biztosan egészen másként viszonyulnék. - O-oké, oké, hogy jutottál be és... mit csináltál vele? - mert, hogy az értékrendszerem már akkor különös fordulatot vett, mikor magamhoz vettem a bundást. Ha a pénzem akarja sem érdekelt, de valahogy úgy éreztem, ha egy kóbor vadász is, szembeszállok én vele azért, akinek - vagy aminek - védelmet ígértem.
but tonight you're a stranger or some silhouette
Vendég
Vendég
163
C szint: Kalmithil
Csüt. Aug. 13, 2020 12:35 am
Lord, show me the way
to cut through all his worn out leather
Quentin Gilroy
Kedves Quentin!
Egy figyelemhiányos rókadémon rágja a fülemet éppen, mert már mielőbb az ágyában játéktéren szeretne téged tudni, úgyhogy ígérem, hogy nagyon gyors leszek és nem tartalak fel unalmas elfogadó szövegekkel. Annyit azonban engedj meg, hogy hivatalosan is üdvözöljelek az oldalunk elfogadott tagjai között! Nagyon örülök annak, hogy engem ért a megtiszteltetés, hogy kicsit körbenyalogathassalak, mielőtt tovább engednélek. Nagy rajongója vagyok a párosotok alapötletének, és nem hittem volna, hogy ilyen gyorsan le is csapnak a plotra. Alig várom, hogy láthassalak titeket a játéktéren; sőt, hogy magát Quentint láthassam! Ugyanis roppant érdekes karaktert formáltál belőle, nagyon tetszik, ahogy a kezedre igazítottad és feltöltötted élettel, színekkel, ötletekkel. Persze bizonyos téren bánhattál volna vele szűkmarkúbban is, például mikor a szomorú családi hátteret osztogattad, mert hát egy ilyen apa mellett nem lehetett jó élmény felnőni :( És bár édesanyád talán sosem bántott téged, ám a szűklátókörűsége mindenképpen lenyomatot hagyott rajtad. De talán pont ezért sodorta melléd a sors azt a nagyszájú, ledér rókát; legalábbis én hinni szeretnék benne, hogy a sors keze szerepet játszott az életed alakulásában ;) A családi háttér melankóliája ellenére az előtörténeted annál vidámabbra sikeredett, te, én olyan jókat mosolyogtam Quentinen! Láttam magam előtt, ahogy a boltban bénázik, aztán később Satoruval a szobában... Olyan szerethetőn esetlennek és bájosnak festetted le, ahh, teljesen elrabolta a szívem! És ahogy írsz! Tyű, nagyon tetszik a stílusod: könnyed, vicces, olvasmányos! Szívem szerint még olvastalak volna hosszú oldalakon keresztül. Remélem, erre a játéktéren lesz majd lehetőségem - egy lelkes stalkert máris szereztél általam! No, és mielőtt kedvenc rókadémonunk teljesen lerágja a fülem, amiért még mindig fecsegek és feltartalak, lassan utadra is engedlek. Quentin csodálatos kezekbe került általad, tehát jó szívvel és boldogan eresztelek a játéktérre azzal az aprócska kéréssel, hogy előtte foglald le ezt a szépséges arcot, válassz magadnak beavatott vadászként valami szimbólumot, meg nyugodtan írd be magad minden más foglalóba, ami megtetszik! Utána pedig nincs más hátra, mint előre: irány Denver! Már nagyon várnak ám rád valahol Jó játékokat kívánok!