Ez a város egyre furcsább és őrültebb. Jó pár évig nem voltam itt, de valamiért úgy rémlik, ennél azért nyugodtabb volt. Olyan...szokványos. Már amennyire New Orleansra ráhúzható ez a jelző. Nem akartam visszajönni. Azután, ami Seannal történt, eszemben sem volt. A "minél messzebb, annál jobb" elvet követtem. De azt hiszem, rá kellett döbbennem, hogy az életemben le kell zárnom ezt a fájdalmas fejezetet. Különben egyszerűen képtelen vagyok továbblépni, és az utolsó leheletemig kísérteni fognak az események. Így nincs mit tenni, ki kell nyomoznom. Tudnom kell, mi történt pontosan. Úgy érzem, ennyivel tartozom is a testvéremnek. Na meg persze a nagybátyám miatt is késztetést éreztem a hazatérésre. Kieran erősnek mutatja magát, de már csak mi vagyunk egymásnak. Nem hagyhatom figyelmen kívül ezt sem. Viszont amióta visszajöttem és csaposnak álltam a Rousseau's bárba, csupa érdekes dolog történt velem. Tegnap este hirtelen előttem termett a semmiből egy fickó, aki csak úgy szimplán megjegyezte, hogy nem biztonságos egyedül lenni. Nos, abban a pillanatban teljes mértékben egyetértettem vele. Mégis valamilyen megmagyarázhatatlan energialöketnek hála volt annyi lélekjelenlétem, hogy közöljem, fekete öves karatés vagyok. Mázli, hogy nem kellett demonstrálnom, mert nem biztos, hogy jól jártam volna. Aztán meg ott van az a rejtélyes férfi, aki előbb 100 dollárt hagyott ott a pultnál, aztán meg a téren bukkant fel és egy festőről tartottam neki pszichológiai kiselőadást. Bizonyára megunta, mert kámforrá vált. Nem is értem, miért kattogok ezen. Ha jobban belegondolok, talán New Orleans mindig is hemzsegett a fura alakoktól, csak mostanáig nem tűnt fel. Egy részeg alak hangja rángat vissza a valóságba.
- Figyelj, szivi...még egy tequilát. És csapd hozzá magadat is. - Olyan közel hajol hozzám a pulton keresztül, hogy tökéletesen meg tudom állapítani, ezzel a lehelettel városokat lehetne kiirtani. Minden erőmre szükség van, hogy mosolyogjak, és ne küldjem el, akár csak burkoltan is a fenébe.
- Nos...szivi. Ezer örömmel adnék még egy tequilát, hogy az asztal alá idd magad, és tovább rombold az agysejtjeid, miközben gyarapítod a bár bevételét, de van egy kis gond.
- Ó, igen? És micsoda?
- Egy srác az imént lépett meg a kabátoddal...amiben a pénzed volt. - Ilyen gyorsan nem láttam még szaladni ittas állapotban lévő vendéget. - Jaj, majdnem elfelejtettem mondani! Nem vagy az esetem...szivi. - Ezt úgy üvöltöm utána, miközben a következő vendégnek az italt keverem. Nem tehetek róla, kicsúszott. Mindig mindent kimondok, amit gondolok. Eddig még sosem volt az őszinteségből kifolyólag problémám. Bár tudom, néha okosabb lenne megtartani magamnak a véleményemet. De akkor úgy érzem, nem lennék hű önmagamhoz. Azt pedig semmiképp nem szeretném.