18+ Emberrel hálni - volt idő, mikor a démonok el sem tudtak képzelni ennél szégyenteljesebb tettet. Az erkölcsök azonban mára már fellazultak, a Pokol törvényei enyhültek, noha a kambionokat még mindig lenézik a lenti berkeken belül, már nem számít főbenjáró vétségnek idefent keresni a gyönyört. Apámnak egyébként sem számított soha. A Bujaság fődémonját nem lehet a nadrágjában tartani. Alig lehettem húsz, amikor apám először bevezettetett a testi gyönyör rejtelmeibe az akkor még csak sokkal kisebb formában és sokkal másabb funkciót ellátó Desert Rose falain belül. Azt kell mondjam, négyszáz év telt el, és nomen est omen, a hús-vér élvezetek szerelmese lettem.
Azóta a Desert Rose a saját gyermekemmé vált. Hellyel-közzel. Mindenki tudja, hogy apám nevén fut, hogy a kliensekből kiszedett információ egyenes úton jut el a fülébe, hogy ő intézi az anyagi oldalát és ő mossa tisztára a működést a többi démon előtt is. De én teperek ott éjjel-nappal, én adom el a testem és a lelkem is, hogy kiszedjek egy-egy féltve őrizgetett titkot a legaljább démonokból is, én választom ki, kiből lehet éjjeli rózsa és milyen italokat szolgáljunk fel, milyen zene szóljon... Legyek bár csak féldémon, a dicsőség akkor is az enyém.
Kicsit messzire kalandoztam. Pillantásom a fotelban ücsörgő démonra siklik, aki várakozón pillant fel rám. Magamra öltöm a legszebb mosolyom, és a halk zene ritmusára közelebb húzódom hozzá, az ölébe kígyózok. Láthatóan megilletődik, amiért nem vittem hátra a vörös szobák egyikébe, hanem itt, a háttérben táncoló lányok és az iszogató vendégek előtt esek neki az ingének. Mintha számítana. A wc-ben is csinálhatnánk, akkor is én lennék a legjobb.
- Ritkán jársz erre mostanság. - Hangom enyhén durcás, az inggombok sorra adják meg magukat ügyes ujjaim alatt. - Már kezdtem azt hinni, velem van a baj és Kaylee-t kéne hozzád küldenem inkább...
- Nem, nem... Dehogy! Lefoglal a munka, ez minden. Tudod, hogy megy ez. Démonlét - szabadkozik, ádámcsutkája megugrik, ahogy az egyre lejjebb matató kezemet figyeli. Az ing puha anyaga szétnyílik a mellkasán a mesterkedésem révén, ajkaimmal mohón a felszabadult bőrfelületre tapadok.
- Ah, igen... Azok a tervek, ugye? - felvillan rá a mellkasáról a tekintetem, de nem figyel, lehunyt szemmel élvezkedik.
- Nem mintha gond lenne a királynővel, csak... - Elcsuklik a hangja, ahogy körzök egyet a csípőmmel. Fenekemet enyhén merevedő férfiasságának feszítem, mire halkan felnyög. Hazudnék, ha azt mondanám, rám semmiféle hatással sincs a mozdulat, de rég megtanultam már különválasztani a munkát az érzelmektől - márpedig az információszerzés igenis kemény munka. Heh. Aljas vicc, bocs.
- Teljesen érthető. - Helyeslőn hümmentek, a nyaka egyik oldaláról a másikra térek a csókjaimmal, majd céltudatosan lefelé indulok meg, bejárva a mellkasát. Kezem már előrébb jár, a nadrágjába siklik épp be. - Mégis csak nő...
- Néhányan úgy gondoljuk, hogy... Ahh. Erről nem kéne...
A légzése kapkodóvá válik, a nyelve összeakad. Udvarias mosolyom mögött mélységes elégtételt érzek, amiért ennyi izgatástól máris kedvem szerint dalol. Ó, démonok... A világ leggonoszabb, legerősebb lényei, és pont olyan esendőek, mint egy halandó ember.
- De nem kell mindent egyedül csinálnod, ugye? Csak nem hagyják, hogy tiéd legyen minden felelősség... - Hízelegve simulok hozzá, majd lassan ereszkedni kezdek lefelé, míg térdre nem zuhanok előtte.
- Dehogy, a fő ötletgazda... - kezdene bele, de aztán észbe kap és a nyelvére harap. - Jobb, ha nem mondok többet, már így is... Túl sokat... - Kipirulva figyeli, hogyan bontom meg a nadrágját. Másodpercekre vagyok tőle, hogy neveket köpjön. Ha csak egyet is ki tudok szedni belőle azok közül, akik Katherine ellen áskálódnak, apám már boldog lesz. Mielőtt azonban elsüllyedhetnék a combjai között, Kaylee a semmiből belerondít a jelenetbe. Hosszú, szőke haja fedetlen kebleit veri, olyan hévvel fékez le mellettem, hogy kis híján elsodor.
- Dante, van valaki, aki látni akar. Azonnal. Azt mondja, élet-halál kérdése, annyira sürgős.
- Kaylee, szívem, nem látod, hogy épp... - kezdenék bele ingerülten, ám ahogy felnézek rá és meglátom az arcát, elhallgatok egy pillanatra. Körbenézek, nem kell sokáig keresnem, mire megpillantom a pultnál ácsorgót. Jeges félelem önt el, a menekülési ösztönöm bekapcsol, minden porcikám azt súgja, el kell tűnnöm innen. Különös nosztalgiával önt el ez az érzés, elmosolyodom azon, hogy szinte már hiányzott. Egy pillanat alatt átadom a lánynak a démont, aki lelkesen veti rá magát a friss húsra, én pedig enyhén hiányos öltözetemet rendezgetve megindulok a pult felé.
Alig, hogy megközelítem, máris rám néz. A tekintete a csontjaimig hatol, erős undor és tartózkodás fog el tőle, az adrenalin elárasztja a testem. Elvigyorodom. Tetszik az érzés.
- Mi tartott eddig? Már azt hittem, sosem találsz rám, drága guardianom...