Egyedi képesség kifejtésének helye. Egyedi képesség kifejtésének helye. Egyedi képesség kifejtésének helye. Egyedi képesség kifejtésének helye. Egyedi képesség kifejtésének helye. Egyedi képesség kifejtésének helye.
Átváltozás
Mai napig nem tudom pontosan, hogyan történt. Tökéletes lehetett volna minden, de nem volt az. A bizonytalanság érzete ott bujkált bennem, annak ellenére, hogy elvehettem volna a nőt, akit mindig is szerettem. Minden rombadőlt. Meghaltam a családom összes tagjával együtt. És én mégis felkeltem. Körülöttem minden vérben úszott, a szeretteimben már semmi élet sem volt, azonban bennem igenis volt. Először nem fogtam fel, mi történt, de hamar rájöttem, hogy vámpír lettem. Az éhség hamar a hatalmába kerített és addig nem hagyott nyugodni, míg le nem csillapítottam egy ember vérével. Azóta sem tudom, ki és miért itatott meg vámpír vérrel. És azt sem tudom, hálás vagyok-e neki azért, amit tett, vagy mélységesen gyűlölöm. Azt hiszem, a kettő keveréke.
Család
Tisztavérű boszorkány család voltunk. Ezért is akart apám mindenáron érdekházasságot kötni a Delgado család kapcsán és nem is volt ellenemre. Mindig is odáig voltam Shaelynért. De aztán összedőlt a kártyavár. Nem maradt a vérvonalamból senki – a legjobb tudomásom szerint. És én sem úgy létezem már, ahogyan szabadna. Vámpírként joggal mondhatom, hogy a Rhodes vérvonal velem zárul.
Ez az én történetem... hallgasd hát meg!
It doesn't matter where you are 'Cause we could never be apart The way that you are The way that you whisper so softly You fill my desire
Tizenévesen az ember nem gondolja túl a dolgokat. Vagyis a legtöbben nem, de én igen. Apám már korán a tudtomra adta, hogy melyik családdal kell összefonódnia a mi vérvonalunknak. A Delgado család tiszta vére tökéletesen illett a miénkhez és nem volt kérdés, hogy én, mint a Rhodes család utolsó fiú leszármazottja, kit is vesz el. Shaelyn Deldago már a kezdetektől nekem volt szánva és hogy egészen őszinte legyek, mindig is elvarázsolt. Nem, nem a mágiájával, hanem a gyermeki bájával, a kedvességével. Igazi kis hercegnő volt és minden vágyam az volt, hogy én lehessek a hercege. - Ezt a gyűrűt kell odaadnod neki, Kieran. Még a nagyanyádé volt, Isten nyugosztalja – A tenyerén tartotta a drágakövekkel díszített aranygyűrűt. Ámulatba ejtett, olyan gyönyörű volt. - Shaelyn imádni fogja. Remélem, hogy… hogy imádni fogja – Feleltem izgatottan, miközben elvettem a gyűrűt. - Amint 18 leszel, megkéred a kezét. És néhány éven belül elveszed feleségül, ezáltal pedig a két család egyesül. Jó célért teszed, fiam – Magyarázta apám, én pedig felnéztem rá elgondolkodva. - Én nem csak ezért akarom őt elvenni. Tényleg szeretem őt – Elhalkultam, mikor apám rám nézett. Furcsa volt a tekintete. - Szerelem? Fiatal vagy még ahhoz, hogy tudd, mi is az igaz szerelem. Meséltem már neked, hogy édesanyád nem szerelemből jött hozzám? – Érdeklődött, én pedig a fejemet ráztam. – És akarod tudni, hogy változott-e a részéről valami? – Felvonta a szemöldökét. Értettem, mire akar kilyukadni. Attól, hogy én esetleg éreztem valami megmagyarázhatatlant Shaelyn iránt, ez még nem volt garancia arra, hogy kölcsönös lesz. - Nem. Úgy értem, sejtem, hogy nem változott… - A hangom lemondással volt tele, ahogy a gyűrű látványába temetkeztem, amit két ujjam közé csippentettem. El akartam érni, hogy Shaelyn is engem akarjon. De fogalmam sem volt, hogyan. Fiatal voltam, alig múltam 17. Nem volt tapasztalatom a szerelemben.
Sosem lehettem elég biztos abban, hogy ő is azt érzi, amit én. Sosem mondta ki, sosem éreztette úgy igazán – talán pontosan azért, mert ő is legalább annyira bizonytalan volt az Én érzéseimben, mint én az Övében? Nehéz volt megállapítani. Csak arra tudtam gondolni, hogy az esküvőt néhány napon belül megejtjük és nem értem el azt, amit közel 10 éve, pontosan 17 évesen eldöntöttem. Nem tudtam, viszont szeretnek-e. És ez őrjítő volt. Nem akartam ugyanazon keresztülmenni, mint apám, anyámmal. Nem akartam egy olyan házasságot, ami bizonytalanságon alapul. Ugyanakkor tudtam, hogy vissza sem léphetek és nem is akartam. Szükségem volt Shaelynre. Jobban, mint bármikor. Jobban, mind a Rhodes családnak valaha. Én akartam Őt. - Megvan már a fogadalmad, fiam? – Lépett be a szobám ajtaján apám. Mosolygott. Büszke volt rám, ami a maga nemében boldogsággal töltött el. Nem akartam szégyent hozni rá. - Még finomítok rajta a nagy nap előtt – Néztem rá, miközben gondosan összehajtogattam a papírost. Nem szerettem volna megmutatni neki. Valójában ez volt az utolsó lehetőségem Shaelyn kapcsán, hogy még a boldogító, talán hamis igenek előtt elmondjam neki, tényleg szeretem. Azt reméltem, ő is kimondja, hogy ez kölcsönös. - Jól van, tőled a legjobbat várom el és tudom, hogy azt is fogod nyújtani – A vállamra tette a kezét, megszorította, majd elengedte lassan és kiment. Magamra hagyott. Percekkel később mentem ki utána és tanácsot akartam tőle kérni, de már nem volt rá lehetőségem. Egy vámpír bejutott az otthonunkba és vérengzésbe kezdett. Gyorsan történt minden, olyannyira, hogy mielőtt megtámadhattam volna az egyik vámpírt: kitörte a nyakam. Holtan estem össze, akár egy rongybaba.
It's never gonna be the same 'Cause every time you call my name You light up a flame That gives me something amazing that keeps us together The moment that I saw your face I knew I couldn't let you get away
Éveken keresztül nem találtam a helyem. Nem tudtam, hogyan élhetnék teljes életet vámpírként, az éjszaka szörnyetegeként. Még napfénygyűrűm sem volt, egészen addig, míg Astrid Frayt meg nem ismertem. Ő volt az, aki valamilyen oknál fogva befogadott a szűk társaságába. Tudtam, tisztában voltam azzal, hogy a denveri vadászok ellen mesterkedik, de egy részem ezt is tartotta helyesnek. Ahogy hallottam, boszorkányokat is előszeretettel öltek meg a vadászok és ezt nem voltam hajlandó eltűrni. A természetfelettiek nem rosszak, legalábbis nem mindegyik. Miért kellene elpusztulnia az összesnek? Astrid mellé álltam. Akkor még nem tudtam, hogy mindezzel visszakapok valakit az életembe. Shaelynt. Azonban bármennyire is vele szerettem volna lenni, már nem az voltam, aki régen. Nem voltam boszorkány. Nem voltam… méltó hozzá. Igyekeztem barátságos lenni vele, de nem túlzottan – mintha az, hogy majdnem összeházasodtunk, meg sem történt volna. Fogalmam sincs, mit gondol rólam, de egy biztos, összedolgozunk, hogy új tagokat toborozzunk a csapatba. Ez a dolgom. Már csak ez maradt nekem.
Mindaz, amire képes vagyok...
℘ Képesség ℘D szint℘ Képesség kifejtése, másolva a fajleírásból. Képesség kifejtése, másolva a fajleírásból. Képesség kifejtése, másolva a fajleírásból. Képesség kifejtése, másolva a fajleírásból. Képesség kifejtése, másolva a fajleírásból.
Elmondhatatlanul örülök, hogy Shaelynnel és általad tovább bővül szerényke Ellenállásunk. Ez egy vadász tollából talán furcsának hat, de hát mi értelme a "jó" pólust képviselni egy városban, ha nincs "rossz", aki ellentart? Természetesen nem véletlenül tettem idézőjelbe a jelzőket, jól tudom, hogy a ti szemetekben épp hogy mi vagyunk az ellenség, de... Ahj, le kéne ülnünk egy sör mellé és megbeszélni egyszer a dolgot, nem gondolod? Inkább, mint az egymás torkának ugrás és az értelmetlen öldöklés.
De mielőtt még túlságosan elpolitizálnám az elfogadód, engedd meg, hogy pár szót ejtsek ténylegesen rólad is. Nagyon tetszik a lapod, szépen visszaadod Kieran körvonalait úgy, hogy közben feltöltötted őt a saját egyéniségével, egyéniségeddel. Igazán olvasmányosan fogalmazol, egy szuszra ledaráltam az előtörténeted és még szívesen folytattam volna! Azt hiszem, ezzel meg kell várnom a játékteret Pedig olyan tragikus életed volt, és olyan szomorú, ami a családoddal történt... (Még ha annyira nem is voltak szimpatikusak a megrögzött érdekházasság-mániájukkal!) Minden tiszteletem, hogy ezek után képes voltál talpra állni és élni tovább az életed. Persze, Astrid sokat segített ebben, de a dicsőség legnagyobb része akkor is a tiéd.
Nagyon drukkolok neked, hogy jól alakuljon a sorsod és megtanuld újra beengedni Shaelynt az életedbe, mert szerintem igenis megérdemlitek egymást. Remélem továbbá, hogy az Ellenállásban új családra és otthonra lelsz, és hogy a közelgő kaland sem fog túlságosan bezavarni ebbe. Nem is tartalak ám fel tovább, tudom, hogy várnak rád, úgyhogy foglald le az arcod és irány a játéktér! Alig várom, hogy elraboljalak - játszani egy körre, meg ki tudja, Larával esetleg szó szerint is! :P
Kezdőlap
de jó látni, hogy végre bővül az Ellenállás!
Pedig olyan tragikus életed volt, és olyan szomorú, ami a családoddal történt... (Még ha annyira nem is voltak szimpatikusak a megrögzött érdekházasság-mániájukkal!) Minden tiszteletem, hogy ezek után képes voltál talpra állni és élni tovább az életed. Persze, Astrid sokat segített ebben, de a dicsőség legnagyobb része akkor is a tiéd.
