Iszonyatosan felkavart, ami történt, de nem állhattam meg csak úgy. Nem adhattam fel. Nem nyugodhattam bele, hisz én soha, semmibe nem nyugszom bele, nem igaz?! Akkor hogyan is engedhettem volna el Zacket? Mikor tudatosult bennem, hogy Zack még nem szűnt meg végleg létezni, a nyakamba vettem a környező városokat, ahol elsődlegesen felbukkantak a hírhedt, aljas, mocskos lovasok. Felnyársaltam volna mindet egytől-egyig, de leginkább azt, aki Zack lelkét magához ragadta. De persze azt is gyűlöltem, aki a Pannát készítette ki lelkileg. Ő legalább élt. Nem tudom, miért örültem neki annyira, de élt és jó érzés töltött el tőle. Láttam azt a mocskot. De nem tudtam megállítani… idegesített, egyre inkább, miközben a világ kezdett a darabjaira hullani. Érdekelt? Nyilván, egy kis részemet zavarta, hisz nem véletlenül riasztottam a nőstényördögöt, akivel amúgy szóba sem állnék jelenleg. Ahogy befordultam az egyik kihaltabb környékre, már szinte azt gondoltam, megint rossz helyen járok. Talán így volt. Sarkon fordultam volna, de ekkor szúrtam ki egy ismerős alakot, akire épp rátámadt valami. Egy wendigo. Nem szívleltem az őrült fickót, de a közelükbe érve, tűzzel pusztítottam el a lényt, hogy ne árthasson Rhysnek. - Te mit keresel itt? – Rámorrantam, ahogy végül ráemeltem a tekintetemet is.
The member 'Rhys Darwin' has done the following action : Dobókocka
'E szint' : Result :
Always and Forever
Örökkön-örökké
a legtöbbet birtokló
163
C szint: Kalmithil
Legfelsőbb szint: The Survivor
Ez az én történetem :
"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
A világgal valami nem volt rendben. Semmi sem volt rendben. Zack meghalt, s csak nemsokkal később jöttem rá, valójában egy lovas végzett vele. A kulcs megjelenése ugyan kérdéseket vetett fel bennem, az állapotom miatt nem igen volt lehetőségem kutakodni. Alig kaptam vissza a mágiámat, vele együtt pedig a józan eszemet. Kai dühös volt rám, s teljes joggal. Megígértem, hogy vigyázok Zackre, még akkor is, ha úgy gondoltam nincs szüksége védelemre. Meg kellett volna mentenem, a lovassal viszont sem én, sem Zack nem vehette fel a harcot. Tehetetlenek voltunk. A világ pedig csak tovább romlott. Zavaros volt minden, olykor nem tudtam, az elmém játszik velem, vagy tényleg megtörténik mindaz, amit látni vélek. Iris nem volt velem, amiről valószínűleg egy másik lovas tehetett, a viszály, vagy a háború.. nehéz volt eldönteni. Sosem gondoltam volna, hogy tényleg léteznek az apokalipszis lovasai. Ezek után már semmi sem lephetett meg. Aért egy kissé meghökkentem, mikor egy furcsa lény sodort a földre, ami megpróbált megharapni, legalábbis nagyon úgy tűnt. Próbáltam eltolni magamtól, vagy mágiát bevetni ellene, de nem tudtam, mifélét kellene. Mintha hallottam volna valaki mást is a közelemben, csak épp időm sem volt erre gondolni. Csak az járt a fejemben, hogy ha nem találok ki valamit sürgősen, a következő perceket sem élem meg, nem ám a holnapot.
◉ words: 212 ● note: mentsük meg a páratlan zokninkat! ◉
Kai Parkerben tomboltak az indulatok Zack Reed halála végett. Ez még akkor sem szűnt meg, mikor Rhys közölte, hogy a férfi lelke a Lovasnál van és talán megmenthetik. A démon észre sem vette, hogy a boszorkánymesterrel bizony osztoznak egy érzésen: mindketten tehetetlenek és szomorúak voltak Zack miatt. Egy barátot vesztettek el. Volt bennük még egy közös: meg akarták menteni. Nem nyugodtak bele abba, hogy elveszítették. A démon magához hívatta az egyik hűséges démonját, Marla személyében és habár éppenséggel nem ápolt jó viszonyt a pokol királynőjével, mégis üzent neki a démoni nőszeméllyel. Tudnia kellett róla, hogy nagy veszély leselkedik a világra. Huszonhatodikán este Rhys egyedül sétált az egyik lángokban tündöklő utcán. Furcsa volt, hisz ő és az ikertestvére elválaszthatatlanok voltak mindig is. Most mégsem voltak együtt. A Háború tette meg a hatását és érte el, hogy a páros veszekedni kezdjen és szétváljon. Kai is egymaga volt, bár neki ez a saját döntése volt. A városokat járta, igyekezett rálelni a Lovasra. Zacket akarta. Egyik nap, huszonhetedikén találkozott a Halállal New Orleans utcáin. Látta a lovat, a férfit. Azonban mire odaért, az eltűnt. Rhys is látta egyszer a Halált, de ő huszonnyolcadikán. A lovas ló nélkül volt; és vidáman gyújtott fel egy embert a szeme láttára, majd omlasztott le egy épületet közvetlenül mellette. Mégis, csodával határos módon egy törmelék sem esett rá. A boszorkánymester azt hitte, hallucinálta a lovast. Huszonkilencedikén délután Kait és Rhyst újra összesodorta az élet. A boszorkánymestert egy wendigo támadta meg és vele viaskodott, mikor a démon megjelent. Egy kihalt környéken voltak, ahonnan már elmenekültek az emberek és kidőlt fák, lámpaoszlopok tarkították az utcát.
"Mindannyian követünk el szörnyű hibákat az életünk során. Teszünk olyasmiket, amiket semmiféle bocsánatkérés nem tehet jóvá. De élni kell tovább. Meg kell próbálni valami új boldogságot találni. Mindegy, mennyi mindent vesztettünk."
Kezdőlap
