Te monsters are inside us

Nem igazán tudom mire vélni ezt a forróságot amit a testem magából áraszt, de őszintén most nem is foglalkoztat túlságosan. Még mindig érzem a levertséget, de egyelőre nem okoz nagyobb problémát, így addig is tudunk a feladatunkra koncentrálni. Megtalálni anyát és a nagynénémet...
Ahogy viszont ebbe a romos házba bejövünk megpihenni, már egyből akadályba is ütközünk. A lény ami fülsiketítő sikolyt adott ki, gondolkodás nélkül, összeszedett erővel igyekszem hatástalanítani egy tűzmágiával, ami telibe találja, majd pillanatokon belül el is ég. Fellélegzem kicsit, bólintok apám kérdésére.
- A fülem vérzik, de amúgy igen. - Úgy tűnik, Klaus jól van, így én nem kérdezek vissza, de egyébként esélyem sem lenne, hiszen ahogy apa elém száguld, ebből már tudom, hogy ismét valaki- vagy valami közeledik felénk.
Ahogy meglátom a nőt, a fehér ruhában ami véres... felszalad a szemöldököm a magasba, de hangja nem tűnik ellenszenvesnek vagy támadónak, így kicsit talán elengedek magamon. Természetesen igyekszem résen lenni, ha szükség lenne rá akkor tudjak azonnal reagálni az előttünk álló helyzetekre.
- Ez egy banshee volt? - Meglepetten pillantok a nőre, kilépve apám biztos védettségéből. - Mi történt itt? És miért vannak ilyen furcsa lények... errefelé? - Teszek fel néhány kérdést, ami hirtelen csúszik ki a számon. Talán ő megadja a kérdéseinkre a választ, talán ő tud segíteni legalább abban, hogy eligazodjunk kicsit és tisztábban lássuk, hogy merre induljunk tovább.

◉ megjöttem ● youtube ● note: Mese" ◉

Te monsters are inside us

Kinyitottam szemem, a tekintetem a fákra esett. Először azt sem tudtam megmondani, hol vagyok, ki vagyok egyáltalán, mi történt velem? Kellett néhány perc fekvés, mire úgy igazán öntudatomra ébredtem. Akkor viszont rémülten tekintettem körbe magam körül. Nehezemre esett felkelni a földről, fájt mindenem. Általában én uralkodom a farkas felett, nem pedig ő felettem, így szokatlan ez a szituáció most számomra. Megrémültem, kicsit kétségbe is voltam esve. Viszont egyben biztos voltam, hogy nem húzhatom tovább az időt, meg kell találnom a többieket, az apámat. Meztelenül baktattam át az erdőn míg nem találtam egy elhagyatott házat nem messze a város szélétől, onnan vettem magamra néhány talált rongyot. Nem foglalkoztam most azzal, hogy csupa sár vagyok, csupa mocsok, csak sietősre vettem a lépteimet, hogy minél előbb elérjek New Orleans városába és meglássam, mi történt, megtaláljam a családomat.
Jó ideig egyedül bóklásztam a romok között, a kiszáradt fák és területek körül,  a legrosszabb rémálmomban sem tudom elképzelni, hogy mi történhetett itt pontosan. Egy lelket nem láttam errefelé, ki tudja, mennyi időt töltöttünk farkas alakban, ki tudja, hol vannak az emberek, ki tudja, él e még valaki egyáltalán... apokaliptikus az egész, kicsit egy katasztrófafilmbe illő. Aztán megláttam őt ott, hasonló kifejezésekkel az arcán, és örültem, hogy a karjaim között tarthatom, mert már kezdtem némileg kétségbeesni.
A gyaloglás közben, még megpróbáltunk hazajutni a romok és az égő épületek - területek között, igyekeztem elmondani a véleményem erről az egészről. Diskuráltunk, de semmit nem tudhatunk biztosra, viszont az aggódásom nem hagyott alább, hiszen nagyon is aggasztott, hogy továbbra sem találkoztunk senkivel sem út közben. Tudom, hogy Bekah és anya szívósak, de ha ez megtörténhetett itt, akkor igazából akármit el tudok képzelni. Bármit...
A hosszú gyaloglástól már úgy éreztem elnehezednek a lábaim. Kicsit muszáj megpihennem, hosszú volt ez a néhány nap valószínűleg, hiszen sosem voltam még ilyen levert, mint most. Az épület ahová betértünk nagyon csendes és elhagyatottnak tűnt, egyből le is ültem az egyik még épnek tűnő ágyra. Jól esett egy csöpp pihenés, és ugyan egy kis víz és élelem sem lenne rossz természetesen, de ezek most a legutolsó dolgok, amik a fejemben megfordulnak. Lehajtottam a fejem, kicsit magam elé bámultam. A fintor az arcomon mindent elárul, az aggodalom, a levertség, a nyúzottság, a tudatlanság minden egybe vegyült most bennem. Egy pillanatra hajtottam csak le utána apa vállához a fejem, ekkor vettük észre azt, hogy a homlokom sokkal melegebb a kelleténél. Még egy ok, amiért aggódhatunk, még egy probléma, ami szembekerül velünk és meg kellene oldanunk, de megpróbálok nem gondolni rá és talán akkor nem érzem majd annyira.
Egyébként sem volt már túl sok időm ezen gondolkodni, hiszen valami zaj tűnt fel az emeletről. Egyből megrezzentem, fejemet felemeltem és szememmel kutatni kezdtem a forrását.
- Mi lehet ez? - Éppen hogy csak sikerült feltennem a kérdést, de időm nem volt semmire közötte, hiszen az ablakok robbantak ki és a szilánkok mindenfelé repültek. Már késő volt valószínűleg mire elfordultam és magam elé húztam a kezem, de legalább a szemem időbe sikerült lehunynom. Felálltam, a kezem a fülemhez kaptam és a vér látványa nem kecsegetett túl sok jóval. Nem éreztem most reményt, sem semmi mást, és csupán az tartotta bennem a lelket mindvégig, hogy meg kell találnunk a családunkat. Ám ahogy a fülsiketítő hang okozója, a lény elébünk állt, hátrálni kezdtem, és csak megpróbáltam befogni a kezeimmel fülem, amikor ismét kiadta a fülsiketítő hangot. Ha ez mellett képes lennék rá, akkor egy tűzbűbájjal megpróbálom eltüntetni őt az útból, hiszen abban biztos vagyok, hogy ha nem is a sikollyal akar minket megölni, máshogy is meg fogja próbálni.

◉ megjöttem ● youtube ● note: Mese" ◉