A vámpírnak nyoma veszett, így volt egy kis idejük kijutni a sikátorból, de nem lehettek elég óvatosak. A vámpíroknál ezerszer rosszabb lények ólálkodtak odakint, amivel még ha felületesen is, de mindketten tisztában voltak. Akira varázslata sikeres volt, így már egyetlen seb sem tarkította Clara bőrét, ráadásul a fájdalma is elmúlt. Így már tovább is indulhattak, s jól is tették volna, a távolban ugyanis egy különös vonyításra lettek figyelmesek, majd több hangzott fel egymás után. Pokolkutyák vagy vérfarkasok lehettek, egyikük sem mondhatta meg a hangból, ám egyik sem kecsegtetett semmi jóval. Minden sarkon veszély leselkedhetett rájuk. Az utca végén egy elég jó állapotban lévő téglaépületre lehettek figyelmesek, ami felé el is indulhattak, ha úgy látták jónak, közben legalább egy kicsit megismerkedhettek egymással, befejezhették a korábbi beszélgetésüket, amit a vámpír szakított félbe. Közben újabb vonyításokra lehettek figyelmesek, s mellé még a szél is feltámadt, ami gyanakvóvá tehette őket. A távolban néhány alakot vehettek észre, amennyiben hátrafordultak, ám néhány másodperc után eltűntek, mintha sosem lettek volna ott.
//Néhány kör erejéig nem lesz mesélői reag, hogy kicsit fel tudjatok zárkózni!//
164 szó ℘ határidő: nincs, de a heti reagot tartsátok! ℘ sorrend: Clara, Akira
The Travelers
Bejárták a világot
készen állsz a mesére?
163
C szint: Kalmithil
Legfelsőbb szint: The Survivor
Ez az én történetem :
"Mindannyian követünk el szörnyű hibákat az életünk során. Teszünk olyasmiket, amiket semmiféle bocsánatkérés nem tehet jóvá. De élni kell tovább. Meg kell próbálni valami új boldogságot találni. Mindegy, mennyi mindent vesztettünk."
A vámpír egyetlen szót nem szólt hozzám, viszont minden figyelmét nekem szentelte. Épp ez volt a célom, legalább időt nyerni a lánynak, valahogy ki kellett juttatnom a sikátorból. Eleve nem szerettem a szorult helyzeteket, ott pedig szó szerint sarokba voltunk szorítva. Magam miatt nem aggódtam, de amint a vámpír megragadta a boszorkányt, már nem is rólam szólt a szituáció. A figyelemelterelés olyan jól sikerült, hogy a lény lazított a szorításán, a kis boszorkány pedig így könnyedén el tudott szabadulni, majd futásnak eredt. Szerencsére nem állt meg egy pillanatra sem, így kijutott az utcára, én pedig mágiával a sikátor másik végébe reptettem a vámpírt, hogy a lány után tudjak menni. Egyedül mégse hagyhattam, ha egy vámpír ellen sem tud semmit tenni. Védtelen volt, akár egy halandó, szinte kételkedni kezdtem abban, valóban van varázsereje. Hiszen az, miszerint boszorkány, nem jelenti, hogy tud is varázsolni, az pedig... elég kellemetlen mikor az apokalipszis felüti a fejét. Én magam is kijutottam az utcára, még egy pillanatra visszafordultam, de nem láttam sehol a lényt. Ez nem sok jót jelentett, de nem foglalkozhattam ezzel. Odaértem a lány mellé, és begyógyítottam a megmaradt, apróbb sérüléseit is, amennyiben nem állított meg a vámpír. - Hé, jól vagy? Nem maradhatunk itt, menedéket kell találnunk. - jelentettem ki ide-oda tekintve, hátha felbukkan újból a vámpír.
The member 'Clara Davenport' has done the following action : Dobókocka
'E szint' :
Result :
Always and Forever
Örökkön-örökké
a legtöbbet birtokló
163
C szint: Kalmithil
Legfelsőbb szint: The Survivor
Ez az én történetem :
"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
Hallottam ahogy a megmentőm azt mondja a vámpírnak, én nem jelentek neki semmit. Kicsit különösnek tartottam. Ha tényleg csak egy senki lennék a szemében, akkor miért nem hagyta annak a lénynek, hogy kioltsa az életem. Már rég nem lenne rám gondja és neki, egyedül lehet több esélye lenne, mint most velem. Csak hátráltatom, de érdekes, hogy mégsem akar cserben hagyni. Mégsem távozik, helyette itt van és megpróbálja elterelni a vámpír figyelmét, hogy lehetőségem legyen elmenekülni. Nincs időm ezen tovább gondolkodni, addig kell cselekednem, amig a felettem álló férfi nem figyel. Akkor talán túlélhetem. Talán magam mögött hagyhatom ezt az egész helyet. Talán még a városból is lehetőségem lenne eltűnni. Talán hazamehetnék a családomhoz. Kivártam a pillanatot amikor a vámpír egy kicsit engedett a szorításon és neki iramodtam. Szerencsém volt, a keze elengedett én pedig magam mögött tudtam hagyni. Elfutottam a férfi mellett, meg akartam neki köszönni, hogy másodszor is segített. De erre nem volt időm. Csak reméltem, hogy ő is megússza és ismét csatlakozik hozzám. De nem tudtam, hogy mi fog történni vele. Amikor a sikátort magam mögött hagytam, meg kellett állnom. A lábamból még szivárgott a vér és rettentően fájt. Nekitámaszkodtam egy házfalnak, hogy megpihenjek.
Akira egyelőre nem cselekedett, nem akarta bajba sodorni a lány életét. Clara viszont futásra készen várt, míg a kitsune megpróbálta elterelni egy beszélgetés keretein belül a vámpír figyelmét. A szavak felkeltették a férfi figyelmét, dühösen mordult Akirára, így viszont lazított a szorításán, a fogaim pedig már nem voltak közvetlenül a lány nyaka mellett, ugyanis a kitsune felé vicsorított. Clara ekkor megpróbálhatott kibújni a karjai közül, s amennyiben sikerrel járt, kirohanhatott a sikátorból, egyenesen az utcára. Ha szerencséje volt, épségben kijutott, s megpróbálhatott elmenekülni, vagy segítséget kérni valakitől. Előfordulhatott, hogy a sebei, melyeket a törött üveg okozott, s amiket a kitsune még nem tudott begyógyítani, vérezni kezdtek futás közben, éles fájdalmat sugározva a testébe. Amennyiben nem tudott kiszabadulni a szorításból, úgy a vámpír táplálkozott a véréből.
//Clara, ismét dobj a szerencsekockával, az fog dönteni a sorsodról. A dobásod alapján módosítsd majd a reagodat. //
125 szó ℘ határidő: 2021. január 25. ℘ sorrend: Clara, Akira
The Travelers
Bejárták a világot
készen állsz a mesére?
163
C szint: Kalmithil
Legfelsőbb szint: The Survivor
Ez az én történetem :
"Mindannyian követünk el szörnyű hibákat az életünk során. Teszünk olyasmiket, amiket semmiféle bocsánatkérés nem tehet jóvá. De élni kell tovább. Meg kell próbálni valami új boldogságot találni. Mindegy, mennyi mindent vesztettünk."
Meg akartam óvni a lány életét, a halál teljesen értelmetlen lett volna, ráadásul boszorkányként akár még a hasznomra is lehetett. Bár nem úgy tűnt, mint aki olyan bőszen használná a mágiáját, mint ahogy azt illett volna, de ezt a félelem számlájára írtam. Néhány perce megpróbált segíteni, amit értékeltem, nem hibáztattam érte, amiért nem járt sikerrel. Nem is volt több ezer éve felkészülni mindenre, mint nekem. Közel voltam, igazán közel, karnyújtásnyira volt tőlem a vámpír, de a lány is, akit magához szorított, szemfogai pedig ott voltak a lány nyaka mellett. Nem tehettem semmit, hiába tudtam volna gyorsan cselekedni, a vámpírok sem voltak éppen lassú teremtmények. A boszorkány eközben az utcát kémlelte, s elég egyértelmű volt számomra, mire készül. Reméltem, a meglepetés ereje a segítségére lesz, a vámpír ugyanis nem számított rá, hogy bármit is tesz, rémületre volt felkészülve, nem bátor tettekre. Ha ki tudott szabadulni, vagy legalább kicsit elszakad a férfitől, az igazán megkönnyítette volna a dolgomat. - Oké, csak nyugalom. Engem büntess, ne őt. Nem jelent nekem semmit, így ezzel nem éred el a célodat. - Hazudni nem tudtam neki, így azt nem mondhattam, hogy az élete nem jelent semmit, maga a lány viszont tényleg idegen volt számomra. A szavaimmal próbáltam időt nyerni a boszorkánynak.
Először úgy nézett ki, hogy kedvezően fognak alakulni a dolgaink. A férfi valamilyen csoda folytán képes volt egy átjárót nyitni az aktuális helye és én közöttem. Így egy pillanat alatt mellettem termett. Már kezdtem volna fellélegezni, hogy ezt megúsztuk és ahogy mellettem termett, úgy el is tűnhetünk innen. De tévedtem. A vámpír villámgyorsan követte és előttem állt meg. Azon kaptam magam, hogy a feje, már a nyakamnál volt. Hihetetlen de rövid időn belül már ő volt a második lény, aki meg akart ölni. Komolyan nem hiszem el, hogy mindenki csak belőlem akar táplálkozni. A vámpír szavai váratlanul értek. Legfőképpen a vége. Szóval a férfi, aki az előbb megmentett, valaki mást képes volt megölni. Azt most tegyük félre, hogy az illető feltehetően szintén vámpír volt. Nem tudom normál esetben melyiknek adtam igazat. De így, hogy bármelyik percben véget érhet az életem, inkább a megmentőm felé húztam. Talán sikerül neki valamit kitalálnia, hogy másodszor is megmentsen. Vagy akár én is tehetnék valamit. A fejemet nem mozgatva próbáltam menekülő utat keresni. A szemeim cikáztak, hogy merre is futhatnék el. Nem hiszem, hogy úgy is túl sok időm lenne, de talán a sikátort magam mögött hagyhatnám és találna valaki mást, akire rávetheti magát. Nem szerettem volna cserben hagyni a megmentőm, de inkább ő, mint én. Úgyhogy összekaptam minden bátorságom és felkészültem a futásra.
A felbukkanó vámpír igazán belerondított abba a néhány, nyugodt pillanatba, amit Akira és Clara kapott a káosz közepén. Mindketten megpróbálták a maguk módján elhárítani a támadást, Clara a megmentője érdekében, míg Akira a lány kedvéért, aki csak egy ártatlan áldozat volt a kavalkádban. A vámpírt különben is a kitsune érdekelte, nem a boszorkány, ám félő volt, a kereszttűzben a ő élete kerülne veszélybe. Clara bizonyára az érzelmeitől nem volt képest mágiát használni, vagy a kimerültség volt rá rossz hatással, így hiába próbálkozott, semmi nem történt. Akira sikeresen nyitott egy portált, ami a lány elé vitte, de a vámpír magán kívül volt a haragtól, az éhségtől, vagy talán még hatott rá az őrület, ami nemrég még rengeteg mindenkire hatással volt. Egy szempillantás alatt cselekedett, s mielőtt a kitsune újabb átjárót nyitott volna az utcára, a lány elé suhant, s a nyakához hajolt. - Ha még egy lépést teszel, megízlelem a vérét. Az illata... hm, igazán meghozta az étvágyamat. - vigyorgott, miközben Akirát nézte elszántan. - Vagy kitéphetem a szívét, ahogyan te tetted a fivéremmel. - A vigyorát hirtelen gyilkos arckifejezés váltotta le, ami nem sejtetett túl sok jót.
187 szó ℘ határidő: 2021. január 21. ℘ sorrend: Clara, Akira
The Travelers
Bejárták a világot
készen állsz a mesére?
163
C szint: Kalmithil
Legfelsőbb szint: The Survivor
Ez az én történetem :
"Mindannyian követünk el szörnyű hibákat az életünk során. Teszünk olyasmiket, amiket semmiféle bocsánatkérés nem tehet jóvá. De élni kell tovább. Meg kell próbálni valami új boldogságot találni. Mindegy, mennyi mindent vesztettünk."
The member 'Akira' has done the following action : Dobókocka
'E szint' :
Result :
Always and Forever
Örökkön-örökké
a legtöbbet birtokló
163
C szint: Kalmithil
Legfelsőbb szint: The Survivor
Ez az én történetem :
"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
Nem kedveltem túlzottan mások társaságát, főleg az idegenekét nem, de a káoszban nem volt rossz szólni valakihez. Még ha az egy tapasztalatlan természetfeletti lány is volt. Szavaira csak némán bólintottam, azt már nem tettem szóvá, hogy épp emiatt vagyok a felszínen, megakadályozni a pusztulást, legalábbis azt, hogy tovább romoljon a helyzet. Épp elég szörnyűség történt a világgal az elmúlt napokban, nem volt szükség valódi világvégére. Habár nem tudta befejezni a mondatot, ebből már könnyedén ki tudtam találni, egy újabb kis boszorkányhoz van szerencsém, ám időnk sem volt tovább beszélgetni, vagy jobban belemenni a témába. A vámpír nem volt ismerős, de túl sok szörnyeteggel találkoztam, mióta itt vagyok, talán összefuthattam vele is. Pontosan tudtam, miféle igét akart használni a lány, talán az ijedtségtől nem sikerült neki, hiszen erős koncentrációt igényel minden varázslat. Tiszta elmét, amit abban a pillanatban rémület szennyezett be. - Intézzük el ketten. A lánynak semmi köze ehhez. - kezdtem, majd jelentőségteljesen néztem a boszira. Próbáltam tudatni vele, hogy készüljön, ugyanis nem terveztem ott maradni a vérengző vérszívóval. - Szóval, mit vétettem ellened? - kérdeztem rá a vámpírnál, majd oldalazva megpróbáltam észrevétlenül eljutni a lányhoz. A vámpír szemfogai eközben előbújtak, az arca eltorzult. Tudtam, ebből baj lesz, s nem magam miatt aggódtam. Megpróbálkoztam egy teleportáló varázslattal, amelyet először arra akartam használni, hogy a lány előtt érjek földet, majd arra, hogy a sikátorból kijussunk az utcára. Ha a vámpír nem zavart meg ebben, akár sikerrel is járhattam.
The member 'Clara Davenport' has done the following action : Dobókocka
'E szint' :
Result :
Always and Forever
Örökkön-örökké
a legtöbbet birtokló
163
C szint: Kalmithil
Legfelsőbb szint: The Survivor
Ez az én történetem :
"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
- Jesszus! Akkor a világ pusztulásra van ítélve – bár a hangom most nyugodtságról árulkódik, de a szívembe ismét beköltözött a félelem. Ezt aligha fogjuk épp bőrrel megúszni. Ha mégis az kész csoda lesz. - Aú – kiáltok fel amikor végre eltávolítja a szilánkot. Majd nézem ahogy elkezdi begyógyítani a sebemet. Könnyedén megy neki, valószínűleg gyakorlott lehet már benne. - Bosz… - felelnék a kérdésére, de már nem jut időm rá, hogy befejezzem a szót. Az események felgyorsultak. A férfi, aki segített rajtam egy szempillantás alatt a sikátor másik oldalán állt. A helyében pedig egy ismeretlen alak bukkant fel. Elsőre sehogy se akartak összeállni a szavai. Mi az, hogy finomnak tűnök? De egy perccel később már világossá vált, hogy mire is utalt. Ahogy az arca eltorzult, azonnal tudtam, vámpírral van dolgunk és nem a kedvesebb fajtából. Nem sok időm maradt, azonnal cselekednem kellett. Agyamban a megfelelő varázslat után kutattam, de nem jutott eszembe semmi használható. Végül egy egyszerű határvarázslattal próbálkoztam meg. Ha sikerülne, akkor egy ideig visszatartaná a vámpírt, addig mi elmenekülhetnénk. Próbáltam erősen koncentrálni és elkezdtem kántálni a varázsigét. De nem történt semmi. Nekifutottam még egyszer, de most sem jártam sikerrel. Nem tudom mi lehet velem, általában elsőre sikerülni szokott.