"Kijövök a homályból. Kijövök az árnyékból. Kijövök a ködből. Kijövök. A hamvakból emelkedek fel. Elfuthatsz, de nem bújhatsz el. Egy lélegzet a bőrödön, megérkeztem. Itt vagyok. Egy erő, amivel el kell számolni. Egy penge, amivel szórakoztál. Itt vagyok. Egy játék, ami soha nem fogsz megnyerni. Ez a sírod, halld, ahogy csalogat. Itt vagyok."
A kulcsok őrzői elbuktak. Képtelenek voltak végrehajtani azt az aprócskának tűnő feladatot, miszerint védelmezzenek egy mágikus kulcsot. Minden egyes elvesztett kulcstól a Lovasok egyénenként lettek erősebbek, végül olyan szintet elérve, ahonnan talán nincs tovább. Visszaszerezték a teljes hatalmukat, hogy ezáltal rontást hozzanak a világra. Céljuk elpusztítani az általunk ismert világot. December 25-én éjfélkor három lovas állt ugyanott, ahonnan kora hajnalban indultak el. - Ez egész könnyű volt és szórakoztató – Szólalt meg az Éhinség, majd ezt követően a Háború vette át a szót. - Engem inkább az érdekelne, hol késik a Halál. Világosan megmondtam, hogy senki se késsen. Így nem lehet világromboló terveket készíteni – A szemeit forgatta. A Betegség jót mosolygott a kialakult helyzeten, azon, hogy a Halál nem ügyelt a pontosságra. - Biztos leköti a gyűrű tulajdonosa – Jegyezte meg Helah, de többet nem is kívánt hozzáfűzni. Nimue kérdőn pillantott rá és talán kérdezett is volna, ha nem jelenik meg az emlegetett Lovas. - Na, meddig ácsorgunk még itt?! Irány a világ rombolása! Enyém New Orleans, stipi-stopi! – A Halál nevetett, ezúttal viszont nem volt nála semmi szuvenír. - Késtél – Nimue a fejét csóválta, de mindezek után megkezdték világpusztító terveik kidolgozását. Jobban mondva inkább a világ felosztását.
"Mindannyian követünk el szörnyű hibákat az életünk során. Teszünk olyasmiket, amiket semmiféle bocsánatkérés nem tehet jóvá. De élni kell tovább. Meg kell próbálni valami új boldogságot találni. Mindegy, mennyi mindent vesztettünk."