Egyedi képesség kifejtésének helye. Egyedi képesség kifejtésének helye. Egyedi képesség kifejtésének helye. Egyedi képesség kifejtésének helye. Egyedi képesség kifejtésének helye. Egyedi képesség kifejtésének helye.
Átváltozás
1903. november 1. - Haldokoltam. Csak idő kérdése volt, hogy mégis mikor visz el a tüdővész és, ahogy ketyegett az óra úgy éreztem szükségét mielőbbi orvosi ellátásnak. Próbálkoztam feljutni egy Amerikába tartó hajóra, de a betegségem miatt nem engedtek. Ekkor figyelt fel rám Lily, aki szinte még csak alig ismert, de megsajnált. Nem csak felvitt a hajóra, de még orvost is kerített nekem, aki mint kiderült nem tudott rajtam segíteni. Így megitatott a vérével és legközelebb, amikor magamhoz tértem már a hatalmas vérszomjamat csillapítottam az orvos segítségével, akit még Lily igézett meg a számomra. Aztán pedig hirtelen egyedül találtam magam egy hullákkal teli hajón, ahol Lily-nek nyoma sem volt.
Család
Nem ismertem a családomat, árvaként nevelkedtem négy évesen már dolgoznom kellett, de tizennégy évesen már az utcán éltem és próbáltam valahogyan megélni, túlélni. Idővel volt szerencsém azonban egy leszármazottammal megismerkedni, de mostanra már én maradtam az egyedüli élő St. John.
Ez az én történetem... hallgasd hát meg!
Az egész életem megpróbálkoztatások sokaságáról szólt. Egyedüli árvaként nevelkedtem, négy évesen már dolgoznom kellett. Tizennégy évesen pedig már az utca volt az otthonom és minden egyes percben küzdenem kellett a túlélésért. De, ha csak egyetlen egyszer is feladom, akkor most nem lennék itt. Ha nem küzdök azért, hogy minden áldott nap legyen, mint ennem, akkor most nem tekinthetnék a világ legnagyobb csodájára Bonnie Bennett-re. Amint igazán megismertem azt hiszem, hogy kezdett értelmet nyerni a több élethossznyi szenvedés amin keresztül mentem. Hiszen nem csak egyedül emberként szenvedtem. Vámpírként is teljesen egyedül voltam egy olyan világban, amelyet nem igazán ismertem. Egyedül kellett megtanulnom mindent, szinte senkire sem számíthattam. Lily amilyen kedvesnek tűnt olyan nagy csalódás volt számomra akkoriban, hiszen hátat fordított nekem, mintha mit sem számított volna. Persze később kiderült, hogy ezt koránt sem önszántából tette, de a tévhit dominóeffektusként vetült ki az életemre, mielőtt még felfedezhettem volna a valóságot. De nem volt túlságosan sok időm hozzászokni az életmódhoz, amely az átváltozással együtt járt, mert nem sokkal később kísérleti patkánnyá váltam. Egyesek a vámpírokat tartják szörnyetegnek, amiért akarva vagy akaratlanul ölnek. Amibe azonban furcsa belegondolni, hogy általában ezt pont azok gondolják, akik maguk is legbelül szörnyetegek. Bemesélik maguknak, hogy egy jobb ügy érdekében teszik, amit tesznek és ezzel úgy gondolják, hogy minden el van rendezve. Az, hogy minden áldott nap felvágnak, kivágnak egy darabot a másikból csak mert az átlagosnál gyorsabban gyógyul, miközben az alany teljesen önmagánál van, normális esetben barbár dolognak tartanák. Mivel azonban vámpírról volt szó esetemben rólam minden áldott alkalommal csodálkoztak azon, hogy mégis milyen lenyügöző és bátor dolog egy kiéheztetett vadat kínozva pórázon tartani. Az egyetlen dolog, amibe kapaszkodni tudtam, hogy ne veszítsem el a józan eszemet Maggie volt. Egy ártatlan, őszintén kíváncsi lélek, akit egyedül a tudásszomja vezérelt. A mai napig hálás vagyok a létezéséért, mert nélküle nem tudom, hogy most hol is lennék. Az egyetlen dolog azonban, amit sajnálok, hogy belekeveredett ebbe az egészbe, mert ha nem teszi talán még mindig életben lenne, vagy legalább lehetnének leszármazottai. De az, hogy velem összefonódott a sorsa később az életébe került. A magány, amikor már kezdett elviselhetetlené válni, akkor bukkant fel egy újabb vámpír a szomszédos cellában. Hiába választott el minket egy fal a végtelenségig tartó beszélgetéseink során igen csak megismertük egymást. Ennek is volt köszönhető az összefogásunk, amelynek reményében sikerül majd megszöknünk. De a terv kudarcba fulladt. Ő ott hagyott engem meghalni, ami talán jobb is lett volna. Helyette azonban még több évet töltöttem kísérleti patkányként, mert akik a megmentésemre siettek koránt sem a jó szívük miatt határoztak úgy, hogy megmentenek. Azt hiszem valamilyen szinten mindig is egy rab maradtam. Mindig valaki másnak a kezében volt az irányítás. Először Maxwell. Aztán az utazók. Lily. Az Armory. Miután végre elengedtem a lehetőségét annak, hogy valaki sakkban tartson egy gyógymóddal, egy információval megtaláltam azt, ami talán mindig is a legfontosabb volt a számomra. Bonnie Sheila Bennett. Aki elfogadott úgy, ahogy vagyok. Sosem tettetem másnak magam, tisztában voltam vele, hogy hoztam rossz, vagy meggondolatlan döntéseket. Különösebb megbánás nélkül öltem meg embereket, amikor valakinek nem volt meg hozzá a bátorsága, de elkerülhetetlen volt. Most pedig még mindig képtelen vagyok elhinni, hogy ez a csodálatos nő szüntelenül küzd azért, hogy megmenthesse a nyamvadt életem, mert velem akar lenni. Azt hiszem, hogy végre elérkeztem arra a pontra az életemben, ahová mindig is tartottam. Amiért, akiért minden szenvedés megérte.
Mindaz, amire képes vagyok...
℘ Képesség ℘D szint℘ Képesség kifejtése, másolva a fajleírásból. Képesség kifejtése, másolva a fajleírásból. Képesség kifejtése, másolva a fajleírásból. Képesség kifejtése, másolva a fajleírásból. Képesség kifejtése, másolva a fajleírásból.
All those years, I kept a secret from the world. A shred of faith. See, I never believed that life... the universe, a higher power, whatever you want to call it, nothing... would allow me to suffer so much and then die... without knowing true love. It'd just be too cruel. And when I met you... my faith was rewarded.
Nagyon megörültem, mikor megtudtam, hogy lecsapsz erre a karakterre (is). Van érzéked hozzá, hogy tudd, melyik karakterre van szüksége a fórumnak és ezért lassan kitüntetést érdemelnél. Isaac felemet Larával, Bonnie drágát pedig Enzoval teszed boldoggá. Csoda vagy! Enzo, nekünk még nem volt túl sok alkalmunk beszélgetni vagy úgy igazán megismerni egymást. Annak idején ellenségekként kezdtük, ez biztos. De remélem, hogy most majd... minden másképp alakulhat. Sajnálom mindazt, amin keresztül mentél. Tudom, hogy nem lehetett egyszerű, de az az erős, aki mindezt túléli, nem igaz? És erős marad. Te erős vagy, Enzo. Megérdemled a boldogságot Bonnieval együtt. Szívből remélem, hogy sikerül visszatérned közénk! És titkon azt is remélem, hogy a visszatérésed majd a békét is elhozza a kis csapatunkba. Hisz Bonnie a halálod óta haragszik Stefanra - persze, jogosan, de... de olyan jó lenne, ha végre minden rendben lenne, nem igaz? A lapodban minden benne volt, amire szükség volt. Enzo jelleme, életútja, minden átjött belőle és imádom, ahogy megragadtad a karaktert - látszik, hogy ismered őt. Jobb kezekbe nem is kerülhetett volna! Mármint, eddig két kézben volt, az enyémben még a fórum indulásakor, majd legutóbb egy másik userünk kezében, de nem bírta nálunk sokáig. Remélem, sőt, tudom, hogy nálad maradandó lesz. Úgy értem: nem lehet másképp!
Jó játékot kívánok és hidd el, elsőszámú olvasótok leszek #bonenzo
.•° Kedves naplóm! Túléltem az első napot. Legalább 37-szer mondtam, hogy "jól vagyok, köszönöm", de egyszer sem gondoltam komolyan. De senkinek sem tűnt fel. Ha valaki megkérdezi, "Hogy vagy?", igazából nem is kíváncsi a válaszra.
Nem bírom ki, hogy ne írjak én is egy köszöntőt neked, hiszen nélküled leadtam volna Bonniet. Nem lehetek eléggé hálás, hogy megmentettél ettől a lépéstől, ráadásul ilyen hamar. Nagyon szeretem a Bonenzo párost és remélem, veled együtt valami maradandót sikerül majd alkotnunk a fórumon. A lapod imádtam, főleg azokat a részeket, amikben megemlítetted Bonniet. A boszorkány hasonlóképpen vélekedik Enzoról. Számára Enzo az Igazi és nem is kell neki más, pont ezért nem képes feladni sem, hogy visszahozza a vámpírt az élők közé. Még akkor sem hátrál meg, amikor már tudja, hogy miféle ára lesz ennek a varázslatnak. Köszönöm még egyszer, hogy jöttél! Hálám örökké üldözni fog!