Ez az én történetem... hallgasd hát meg!
-
Persze, minden tökéletes rendben van. - Válaszolom a telefonba, majd ledobom magam a kanapéra. -
Akkor holnap este már te is itt leszel ugye? - Nem szívesen vagyok egyedül egy idegen helyen, amely hamarosan az otthonom lesz, hiszen az eljegyzés után hivatalosan is ideköltöztem és új életet kezdek a városban, egy boldogabb jövő reményében. -
Hiányozni fogsz. - Ajkaim lefelé gördülnek, miközben arra gondolok, hogy ebben a hatalmas lakásban kell teljesen egyedül lennem a vőlegényem nélkül. Olyan nyomasztóan üresnek tűnik, hogy attól már szinte kicsit rosszul vagyok. Mindig nehéz a számomra új helyeken kényelmesen érezni magam úgyhogy ez most sem kivétel. -
Én is szeretlek. - Búcsúzom el tőle, amit a megszakítás gomb után egy nagy sóhaj követ. Sosem voltam az a típus, aki álmodozott a nagy szerelemről, vagy az esküvőről. Nem igazán számítottam arra, hogy valaha is szerelmes leszek, hiszen olyan üresnek éreztem magam belülről. Sosem voltak ilyesfajta indíttatásaim, de nem sokkal a szüleim halála előtt mutatott be Lycoris a vőlegényemnek. Az esküvő pedig szó szerint vészesen közeledik, amitől egyszerre rettegek és várom türelmetlenül. Valószínűleg, ha Lycoris nem mutat be az ismerősének, akkor én most valahol a béka feneke alatt bujdosnék, amiért sosem lettem volna képes felépülni a szüleim halála után.
Még egy darabig felfedezem a ház minden egyes zugát, igyekszem megismerni, mire éjfél után a pizsamámat magamra húzva mászom be az ágyba és egy darabig még a plafont bámulom, mígnem nagy nehezen sikerül elaludnom.
Nem számított, hogy mennyire fájtak a lábaim, vagy hogy mennyire csípte a hideg levegő a tüdömet, ahogyan rohantam a cél felé. Minden egyes kellemetlenség csak még inkább táplálta a kitartásomat. Nem számított semmi csak, hogy mielőbb odaérjek. Hogy láthassam őt. Az egész mellkasomat megtöltötte melegséggel az iránta érzett szerelmem. Így könnyedén elviseltem a hideg levegő kellemetlen cirógatását.
Mikor végre megláttam őt a szemembe örömkönnyek költöztek, ahogy gyorsítottam - szinte már lehetetlenül gyors - tempómon, hogy a karjai közé vethessem magam. Ezzel pedig hazataláltam. Mert nekem ő volt az otthonom minden egyes megpróbáltatás ellenére is. A boldogság tagadhatatlan volt, ahogyan az is, ahogy ajkaim az övét érintették úgy éreztem, hogy újra élek, hogy feltámasztott bennem egy részt, amely már régen feladta reményt, hogy átitathatja ilyesfajta szeretet és elfogadás.
Ahogy elváltak ajkaink egymás szemeibe néztünk és tényleg úgy éreztem magam, mint aki végre meglelte otthonát és soha el nem akarja elereszteni. Úgy kapaszkodtam belé, mintha az életem múlna rajta és talán valamilyen szinten így is volt, hiszen abban a pillanatban, hogy a bizonyos szó -
Szeretlek - elhagyta ajkaimat egy égő érzés miatt rántottam a testemhez a karomat, majd miután az érzés csillapodott ránézve már csak egy furcsa jelet láttam az alkaromon, mintha csak megpecsételték volna a sorsomat. A szerelmem tekintetét látva pedig nem is jártam túl messze az igazságtól. Mégis a lelkem nem kívánt menekülni attól a személytől, akire otthonomként tekintek, hanem vele együtt fogadtam el a keserű sorsomat, ami csak idő kérdése, hogy szétválasztott bennünket.
Az éjszaka közepén riadok fel ismételten álmomból. Nem ez az első alkalom, hogy erről a férfiról álmodok, de minden áldott este teljesen más, mintha egy másik életbe nyernék betekintést, amelynek mindegyiknek ugyanaz a vége. A kegyetlenül égető pecsét, ami miatt mindig ellenőrzöm mindkét karomat, amelyeket reggelente érintetlenül találok. A hajamba túrok és fújok egyet, majd a konyha felé indulok, hogy igyak egy pohár vizet. Nem tudom, hogy mitől van ez, vagy mit jelent. Talán jobban félek az elkötelezettségtől, mint gondoltam. De mégis valahogy sokkal valósabbnak tűnik mindaz, amit álmodok, mint amit valaha életemben éreztem. Viszont ezt nem bírom már magamban tartani tovább. Mert bele fogok őrülni.
Miután megittam a pohár vizet visszasétáltam a szobába, ahol az éjjeliszekrényről elvéve a telefonomat küldtem egy üzenetet Lycoris-nak, hogy amint a városba érkezik szükségem lesz rá. Ezután megpróbáltam aludni, de sokkal inkább ébren akartam tartani magam, mielőtt az álmok még jobban összekuszálhatnák a gondolataimat és a valóságérzetemet.
Mindaz, amire képes vagyok...
℘ Képesség ℘ D szint ℘ Képesség kifejtése, másolva a fajleírásból. Képesség kifejtése, másolva a fajleírásból. Képesség kifejtése, másolva a fajleírásból. Képesség kifejtése, másolva a fajleírásból. Képesség kifejtése, másolva a fajleírásból.