Arrogancia, makacsság és lenézés; ez vagyok én, a tökéletes mása bátyámnak, én vagyok Klaus női megtestesítője és mégsem vagyok képes elfogadni azt, amit tesz, ahogy viselkedik és ahogy játszadozik velünk. Maga körül koporsókat tart, a mi koporsóinkat, hogy mikor megun bennünket, egyszerűen leszúrjon és belevessen. Annyiszor, de annyiszor kívántam már a halálát, 90 évekre dugott álomba, megölte a szerelmeimet és mégis, mégis olyan vagyok, mint ő, a természetem teljesen az övé és a magatartásom az egyetlen amely segít elkülönülni tőle.

A családommal Mystic Falls városában születtünk, de még egész kicsi koromban New Orleansba költöztünk. Egy boldog, nagy családnak tudhattuk magunkat. Ám egyik nap a szomszédságunkban élő vérfarkasok egyike megölte legfiatalabbik fivéremet, Henriket, ekkor pedig anyánk elhatározásából vámpírrá lettünk, eldobtuk emberi mivoltunkat, és átléptünk az éjszakába. Más vámpírokkal szemben, nekem és a családomnak nincs szükségünk napgyűrűre és nem kell félnem, hogy jön egy vadász, karóval végez velem, nekem/nekünk ugyanis csak a fehér tölgyfa karója árthat, amit viszont elpusztítottunk! Ám hamvait megőrizve, vadásznak ránk a mai napig is, az éjszaka gyermekei és a vadászok egyaránt. Megjártam a vámpír lét Poklát és Mennyét is, megtapasztaltam milyen mikor a vér lecsordogál a torkomon, amikor menekülnöm kell, a családom ellenem fordul és vadászik rám/ránk, de ugyanakkor részese lehettem az örök szerelem kezdetének, az örök- és a fényűző életnek. De a sok szép sok rosszat és csúnyát is takart, Mikael, az apánk, közel ezer évig vadászott ránk, elvette volna azt, amit adott. Anyánk hasonlóképpen, vissza akarta venni az ajándékot amivel megáldott minket, azt akarta, hogy ismét emberek legyünk, de még milyen árat lett volna képes fizetni érte.
Még fiatal vámpír voltam, amikor megismerkedtem Stefan Salvatoreval, Ő akkor tájban léphette át az emberek, és vámpírok közti kaput, elhagyta Katherinet és saját, bűnös útját kezdte el járni. Nagyon szerelmes voltam, őrülten beleszerettem Stefanba, de a bátyám, Niklaus úgy gondolta semmi jó nem származik az én és Stefan közti szerelemből, az útjába kerültem és adott a lehetőségen, mint azóta még jó párszor; leszúrt közel 90 évre és mialatt én mély álmomban voltam, Stefan elhagyott, megváltozott és a világ felfordulni látszott családom körül. Ekkor ezért bomlott meg az egyensúly a családunkban, többé nem ért semmit az örökkön-örökké, amelyet fogadalomként tettünk egymásnak. Örökkön-örökké együtt maradunk és vigyázunk egymásra, de amíg én majdnem száz évig aludtam, Klaus nem fékezte haragját és vérszomját, többeket is eltett láb alól.  
A későbbiek folyamán, mikor már jóval idősebb voltam, találkoztunk egy kisfiúval, mikor a birtokot elhagyva sétáltunk két fivéremmel, Klaussal és Elijahval; Klausnak megesett rajta a szíve, mert saját magára emlékeztette, dacolt a halállal, akárcsak Niklaus, ezért felsegítette a porból és elnevezte, a Marcellus nevet kapta; a Marsból eredő neve a későbbiek folyamán nem maradt meg, Marcel Gerard volt az a kisfiú, akibe én beleszerettem, megterveztük a jövőnket, csodaszép lett volna. De túlságosan szeretett volna közénk tartozni; Klaus pedig ezt jól tudta. Vámpír lesz és leszúr engem, vagy ember marad velem örökkön-örökké. Nem engem választott és hatalmas sokként ért, mert nem gondoltam volna, hogy Marcelnek bármi fontosabb lenne nálam, de így lett. Mikor Klaus ismét felkeltett álmomból, elterjedt a hír, miszerint anyánk elhunyt, nagy megkönnyebbülés volt a testvéreimnek, ugyanakkor én már az első kétszáz év után vágytam embernek lenni. Valójában ez nem történt meg, nem halt meg Esther; egyetlen személyre számíthattam idáig is és ezután is, Elijahra, bár Klaus volt mindig is az, aki ott volt és megértett, de ez betudható volt annak, hogy szinte egyformák vagyunk; De Elijah volt az, aki voltaképpen mindig mellettem volt és óvta a családot, az egyetlen aki próbálta mindig menteni a menthetőt és békét teremteni a családunkban, úgy vélte ha van egy hibás gén, az megjavítható, így volt Klaussal is. Mivel mindkettőnk oly sokat szenvedett már Niklaus kezei által, ezért ketten eljöttünk New Orleansból, hátra hagyva bátyánkat. Egyenesen Mystic Fallsba vettük az irányt, hol ismét találkoztam rég nem látott szerelmemmel, Stefannal, de már közel sem volt az akit megismertem, közel 170 évvel ezelőtt. Jó útra tért, nem ivott embervért, csak állatit, mely gyengévé tette, sebezhetővé és legfőképpen nem hozzám valóhoz. Emiatt nem kerestem igazán a társaságát, inkább háttérbe vonultam, s csak azt szemléltem Elijah, hogy segít Elenanak Stefan megmenekítésében, meg kellett menteni saját magától, ami nem volt szórakoztatónak mondható, sőt, igencsak letargikus volt végig nézni.

Kimozdulok a levegőre, úgy vélem annyi időt töltöttem a négy fal között, hogy a koporsóban töltött idő ahhoz képest semmi sem volt. Elijah már várt rám, szokásához híven adta a jó fivért, nem kukacoskodott, nézelődött, láttam rajta, hogy elmerengett és szinte biztos voltam benne, hogy Klaus az akin gondolatai járnak. - Fivérem - Köszönésnek helye nincsen jelenleg, zaklatott vagyok és most mindenképpen ki kell magamból adnom, de tudom, Elijah akkor is meghallgatna ha csupán hallgatnák, akár a sír. - Húgom, sápadt a bőröd, jól érzed magad? - Nem mintha ez újdonság lenne, de örültem kérdésének, s bőröm mindig is sápadt volt, de a pirosító, mint tudjuk, csodákra képes, ha tudja a használója mennyit érdemes felvinni belőle. Most azonban nem volt rajtam smink. Nem régiben keltem és csak reggelizésre vetemedtem, sminkelésre és átöltözésre nem. Ez a birtok hatalmas és úgy sem lát senki fivéreimen kívül. - Niklauson járt az agyam - Régen nem láttuk, mert már nem hallgatott ránk és nem tudtuk befolyásolni, de Hayley biztonságban van..Elijah biztos örül ennek. De nem is érdekel, már a kezdetektől fogva csak púp a hátunkon és én voltaképpen sosem bírtam. Bár az ellenszenvem csökkent, most sem tud izgatni ha baja esik, vigyázzon magára jobban. Meg kell tanulnia túlélni, ahogy a családom is megtanult egy s mást.