Mondjon bárki bármit, a vámpír létnek is vannak előnyei, méghozzá nem is kevés. Annak idején különcnek számítottam, azért mert hiába voltam boszorkány saját varázserőm nem volt. Arra voltam csupán képes, hogy mások erejét elszívjam, és azt használjam fel. Azóta viszont sok minden megváltozott, de néhány dolog még mindig ugyan olyan maradt. Még manapság is különcnek számítok, de nem azért amit az előbb elmondtam, hanem éppen ellenkezője miatt. Most azért vagyok én a csodabogár, mivel tudok varázsolni vámpír létemre. Hogy ez mégis hogyan lehetséges? Egyszerűen. Mivel a vámpírokat az ősi időkben mágiával hozták létre, ezért erőteljes természetfeletti kisugárzással rendelkeznek, én pedig erő elszívással tudtam csak varázsolni. Kezd már összeállni a kép? Na, ugye? Nem is volt ez olyan nehéz. Viszont ahhoz, hogy megértsétek mit-miért teszek ahhoz elengedhetetlen, hogy részletesen elmeséljem az életem minden fontos kis momentumát. Többek között azt is mi a fene közöm van nekem Katherine Pierce-hez és Marcell Gerard-hoz aki későbbiekben New Orleans városának „királya” lett.
Minden akkor kezdődött amikor a családom rájött, hogy mire is vagyok képes igazából. Nem mondom azt, hogy nem szerettek, de az tény, hogy nem kaptam meg ugyan azt a figyelmet amivel a testvéreimet kitüntették. Éppen ezért eleinte visszahúzódó és magába fordulókislány voltam, de amikor elértem azt a kort, hogy elkezdtek érdekelni a férfiak teljesen megváltoztam. A szépségemnek az akkori temperamentumomnak köszönhetően rengetegen érdeklődtek irántam és ezt szerettem is kihasználni. Aminek hála rengetegszer kerültem bajba. Az egyik ilyen alkalommal ismertem meg azt a személyt aki később vámpírrá változtatott.
Az 1919-es nagy tűzvész idején történt, hogy a családom úgy döntött, éppen itt az ideje annak, hogy férjhez menjek. Nem érdekelte Őket sem az, hogy én nem szeretném, sem az, hogy akit kiválasztottak számomra az-az én szememben egy elmeháborodott alaknak számított. Egy beteges kísérletező őrültnek, aki minden bizonnyal csak azért akarja egyesíteni a kovenünket a sajátjával, hogy még nagyobb erőre tegyen szert.
Éppen egy esküvő előtti utolsó „randevúra” vitt el az operába, fene tudja milyen elképzelésből, amikor az kigyulladt és majdnem mind meghaltunk. Persze csak majdnem. Túl sok emlékem nincs abból az éjszakából, de azt tudom, hogy mindenhol füst volt és hangosan ropogott a tűz. Mindenki sikongatva kereste a kifelé vezető utat, többek között én is. Persze a kíváncsiság akkor is hajtott előre és talán ennek volt köszönhető, hogy rátaláltam Marcell-re. Tudtam, hogy az élete nagyban függ attól, hogy mennyire vagyok bátor és mi az amit képes vagyok megtenni annak érdekében, hogy megmentsek valakit a haláltól. Nem voltam teljesen biztos a dolgomban és abban sem, hogy segítség nélkül képes leszek e Őt megmenteni, de meg kellett próbálnom. Úgyhogy odabotorkáltam hozzá és eloldottam a köteleket amivel ki volt kötözve, majd amikor megéreztem a benne lüktető mágia utolsó kis morzsáit, már tudtam, hogy képes leszek kijuttatni magunkat abból a pokolbéli helyből.
Önző módon nem törődve a következményekkel talpra állítottam a súlyosan sebesült vámpírt és a segítségével elindultunk kifelé a z épületből, miközben folyamatosan mormoltam egy varázsigét.
Már csak pár lépésnyire voltunk a csillagos ég nyújtotta szabadságtól amikor leszakadt egy gerenda és maga alá temetett. Marcellt sikeresen kilöktem az épületből és még most is tisztán hallom az erőtlen testének puffanását ahogy földet ért az utca kövezetén. Rengeteg munkámba és időmbe került mire sikerült kimásznom a gerenda alól és tudtam, hogy rengeteg füstöt lélegeztem be aminek következtében egy alapos kis füstmérgezést garantáltan összeszedtem. Amikor kimásztam az ajtónyíláson a látásom egyre homályosabb és gyengébb lett. Az erőm is kezdett elhagyni így aztán nem is igazán tudom, hogy miként menekültem meg. Csupán arra emlékszem, hogy egy kedves arc jelent meg előttem aki segített rajta. Két nappal később egy ismeretlen házban tértem magamhoz messze New Orleans-tól, annak a kedvesnek tűnő nőnek a társaságában.
Katherine Pierce, született Katerina Petrova az életem megmentője és egyben megkeserítője. Neki köszönhetem az életemet és azt, hogy immáron korlátok nélkül képes vagyok használni a varázserőmet. Attól az időszaktól kezdve elég sok évtizeden keresztül jártuk együtt a világot. Mondhatni én voltam a jobb keze és segítője. Ugyan jó pár dologban nem értettem egyet vele, de mégis követtem Őt és tettem amire megkért. Úgy éreztem, hogy ennyivel tartozom neki és így leróhatom a hálámat. Ő azonban egy nap úgy döntött nincs többé rám szüksége és minden további utasítás nélkül lelépett.
Valahol a lelkem mélyén tudtam, hogy egy nap az a pillanat is elérkezik, így nem ért váratlanul. Éppen ezért elővettem a tarsolyomból a B tervemet és elindultam hazafelé. New Orleans nagyban megváltozott az eltelt évek alatt, de a legnagyobb változást az jelentette, hogy immáron Marcell Gerard lett a város vezetője aki elnyomásban tartja a boszorkányokat. Ez meglepő kettős érzéseket váltott ki belőlem. Egy részem szerette volna a „családomat” felszabadítani, de egy másik részem a vámpírokat támogatta. Ilyenkor mégis mit lehet tenni? Beolvadtam a tömegbe és vártam az alkalmas pillanatra, hogy előlépjek. Most azonban változott a tervem. Rá kellett döbbennem, hogy van még egy befejezetlen ügyem amit éppen itt az ideje bevégezni. Ehhez pedig el kell utaznom egy Mystic Falls nevű kisvárosba, ahol egyre több és több furcsaság történik és meg kell keresnem azt a személyt aki annyi év elteltével rengeteg megválaszolatlan kérdésemre tud majd választ biztosítani.