Ez az én történetem...
1884. nyara, Alfriston, AngliaA nap meleget süt, a szél lágyan fújdogál. Kellemes idő van. Celestina, az ikernővérem és én halkan dúdolászva ülünk a nagy fa alatt, ami kicsikorunk óta a menedékünk a részeges apánk elől. Virágkoszorút fonunk, boldogok vagyunk. Míg Ő pittypangból készíti a sajátját, addig én margaretából, s miután elkészülünk felnevetünk. Annak ellenére, hogy ikrek vagyunk, semmiben sem hasonlítunk. Talán csak a vörös hajfürtjeink és a vörös szeplőink, amúgy bárki meg tud minket különböztetni. Míg Ő magas, én alacsony vagyok, s miközben Ő fojton beszél, én a csendet szeretem. Mindezek ellenére szeretjük egymást. A távolból lovak lépkedése hallatszik és férfiak nevetése. A nővérem egyből felfigyel a zajra, engem viszont egyáltalán nem érdekel. A kész koszorúmat a fejemre rakom, majd megszorítom a testvérem kezét.
- Nos... milyen? - kérdem kíváncsian, de Ő rám se figyel, a közelgő férfiakat bámulja. Vonok egyet a vállamon, hiszen megszoktam már, hogy a testvérem minden férfire úgy tekint, mintha azok valami hősök lennének, épp, hogy a nyála nem csöpög utánuk. Néha nevetnem kell rajta. A hangos kacaj egyre közelebbről hallatszik, ezúttal én is a közelgő férfiakra pillantok, akik lassítanak a lovaikon és úgy vonulnak végig elöttünk. Az egyikük leemeli a kalapját és biccent felénk, mire én elkapom róla a tekintetemet, Celestina viszont lelkesen integet. Aztán eltűnnek a távolban mi meg ismét ketten maradunk. Testvéremre nézek, aki rajongva néz utánuk.
- Az a hír járja, hogy Mr. Osborne feleséget keres magának. - szólal meg végül az ikertestvérem, én meg megforgatom a szemeimet. Tudom, hogy mi jár az eszében. Hogy talán majd Ő lesz a kiválasztottja. Nevetséges.
- Ne is álmodozz. Az ilyen gazdag ficsúrok nem foglalkoznak a hozzánk hasonlókkal. - válaszolok neki, amivel azt hiszem, hogy egy kicsit a lelkébe gázoltam.
1884. ősze. Alfriston, Anglia- De apám, kérlek... - zokogok, majd térdre esek az apám lábánál, aki megvetve néz rám. Sóhajt egyet, aztán megragadja a karomat és felemel a földről. Az anyám csak áll az apám mellett, a tekintetemet kerüli, Celestina pedig gyűlölködve bámul, ami jobban fáj, mint az, hogy valaki olyan felesége kell legyek, akit nem szeretek. Mr. Osborne-t alig két hónapja ismertük meg, Ő az a férfi, aki után a testvérem rajong. Ő azonban engem választott, amit én magam sem értek.
- A döntést meghoztam. Hozzá mész ahhoz a férfihoz, ha tetszik, ha nem! Jómodú családból származik, és kedvel téged. Ezáltal minket is elismer a falunk végre! - kiabálja az arcomba az apám, aztán elengedi a karomat és távozik. Én meg csak állok ott zokogva, könyörgő tekintettel bámulva az anyámra, akin látszik, hogy szeretne segíteni, de annál jobban fél az apámtól.
Két nappal később: London nagy város, senkit sem ismerek itt. Mégis ez az egyetlen lehetőségem, még akkor is, ha ezzel hátat fordítok a családomnak. Nem akarom többé azt csinálni, amit Ők akarnak, nem akarok senki felesége lenni. A saját utamat akarom járni, bár tudom, hogy ebből óriási vita lesz. Bár az apánk megtiltotta, hogy varázsoljunk, nem is igazán értünk hozzá mivel sosem mertük használni az erőnket, hiszen a boszorkányság halál bűntetéssel jár, de Celestina mégis segít nekem. Tudom, hogy nem értem teszi, hanem magáért, hiszen ha én eltűnök a képből, akkor talán Ő lehet a feleség kiválasztott, de mégis hálás vagyok neki érte. Az álcázó bűbáj elvégzése után könnyes búcsút veszünk egymástól, és megígérjük, hogy hamarosan találkozunk még.
1884. tele, London, AngliaMár négy hónap telt el azóta, hogy elszöktem a családomtól és a nekem szánt férfitől. Csak ritkán levelezünk Celesina-val is, hiszen egyikünk sem szeretné, ha rám találnának. Én viszont végre nyugodt vagyok. Itt olyan szabad életem van, amilyen korábban sose volt. Igazán boldog vagyok, mindazok ellenére is, hogy mennyire hiányzik az anyám és a nővérem.
Kopgnak az ajtómon, én meg mit sem sejtve szaladok kinyitani. Azt reméltem, hogy a testvéremtől várt levelem érkezett meg, helyette viszont, 4 férfi áll az ajtóban, egyikük a vőlegényem, aki elől elmenekültem. A hátukban pedig a zokogó nővérem áll. Elárult engem. Pénzt adnak neki, majd elküldik. Soha életemben nem voltam még ilyen csalódott. Innentől változott meg az életem. Hiába tiltakoztam, hiába kértem, hogy hagyjanak békén, őket nem érdekelte. Megerőszakoltak, mind a négyen.
Egy mezőn tértem magamhoz, mesztelenül. A testem remeg, sírok. Félek. Életemben először érzem magam megalázva, összetörve. Aztán minden elsötétül.
1885. tele, London, AngliaKét hónapja adtam életet egy kislánynak, akit szeretnem kéne, én ehelyett pedig megvetem Őt, ahogyan minden férfit. Kivéve Pault, aki a saját vérével gyógyított meg, és vett a védelme alá, amiért cserébe hűséget fogadtam neki. Mégis itt ez a gyerek, aki amíg él, képtelen vagyok elengedni a múltamat. Meg kell fizetnie neki is a velem történtek miatt, mint ahogy megfizetett az a négy gazember is, akik magukévá tettek minden tiltakozásom ellenére. Elveszek egy párnát, a kiságyhoz lépek, aztán ránézek a benne fekvő gyerekre, akinek én adtam életet, és aki iránt éreznem kéne valamit... bármit. Mégsem érzek. A párnát hát az arcához szorítom. Még alszik, elég szép halált hal majd.
Napjainkban, Mystic fallsSötét van, én pedig magabiztosan sétálok az egyik sikátorban, annak ellenére, hogy tudom, hogy két fickó követ. Fogalmuk sincs arról, hogy a halál vár rájuk. Mint minden férfira, akit elém sodor az élet. Fütyörésznek meg kacarásznak, én pedig megállok és szembe fordulok velük. Kapucnimat leveszem a fejemről, Ők pedig egyre csak közelednek és közelednek. Whiskys üvegüket ide oda dobálják egymás között, közben isznak belőle és látszik rajtuk, hogy alig várják, hogy a közelembe érjenek. Nem váratom hát meg Őket, magassarkúmban kecsesen megindulok feléjük, arcomon ott a vigyor. Aztán még egy lépés, és még egy.... Mondanának valamit, én azonban felemelem mindkét kezemet és egy csettintéssel kitekeredik a nyakuk, a földre esnek. A whiskys üveg hangos csörömpöléssel landol, miközben a szilánkjai szanaszét hullanak. Magamba szívom a levegőt, miközebn egy pillanatra sem veszem le tekintetemet a két fickoról. Örömmel tölt el minden egyes alkalom, amikor ilyen látványt láthatok.