We're not so bad. We're not the monsters that our parents think we are.
Becenév
Bekah, Bex
Titulus
Barbie Klaus
Születési hely, dátum
10. század végén; Mystic Falls régi területén, melyből mára csupán egy barlang maradt meg, a neveinket pedig falai őrzik
Faj
ősi vámpír
Átváltozás
Anyánk feltétel nélkül szeretett minket, apánk mindenáron megakart minket védeni, így hát 1001 őszén, pár héttel Henrik, öcsénk halála után, úgy döntöttek megölnek minket, hogy újjászületve erősebbek lehessünk. Örök életre kárhozva minket, hogy többé egyikünket ne kelljen elveszíteniük gyermekeiket, azonban pont emiatt a lépésük miatt történt meg az, amitől a leginkább féltek.
Család
A család szent kötelékéről naphosszat tudnék mesélni, amiihez én oly sok ábrándot és reményt fűztem mindig is. Örökkön örökké. Mondtam egykor két bátyámnak, ahogy megfogtam kezüket és az ígéret oly könnyen csúszott ki a számon, biztos voltam benne, hogy betudjuk majd tartani. De nem tudtunk letérni a kárhozat útjáról, melyre szüleink csalogattak. Az édesanyám, Esther, akinek mindig szoknyája körül ténferegtem és keze lágy tapintása szőke fürjeimen, elég volt ahhoz, hogy megnyugtasson, ha apánk haragja fellángolt volna. Mert Mikael sokat dühöngött, és erőszakosa jelleme nem látszott csitulni, Henrik halála pedig csak tetézte. A testvéreim viszont mindig ott voltak számomra, fontos részét képezték életemnek, még akkor is, ha legtöbbször átkoztam nevüket. Legyen az Elijah békéltető szavai, Nik szemének csillogása mikor a családja védelméről beszél, vagy Kol csínytevései melyekből én sem maradhattam ki; ezek mind fontos részei voltak és lesznek is életemnek. De ez a kötelék béklyó is egyben, mely fojtogat, ha túl sokáig élvezem apró békés pillanatait. A család az család, és bármilyen romlott is legyen a miénk, csak ez van.
Play by
Claire Holt
Ez az én történetem...
I want a home. I want a family. I want someone to love me, and I want to live.
Néha, amikor álom és ébrenlét határán egyensúlyozom, bevillannak a már leélt életeim homályos képei. Kislány vagyok anyám ölében, a csillagokat figyeljük a tiszta égen, de nem hallom milyen varázslatos dolgokat suttog a fülembe, figyelmemet teljesen elveszi az égbolt sötétsége. Akkor, abban a pillanatban meg voltam róla győződve, hogy minden ilyen békés és csöndes marad. Minden este a pattogó tűz hangjára fogom lehajtani a fejem, és mikor egy rossz álom után felébrednék, könnyekkel a szememben, odabújhatok a bátyámhoz, hogy elcsitítsa bánatom. Ha pedig a könnyeim el is apadtak, a sápadt fényű bánat továbbra is a nyomomban van, mint valami szörnyeteg. Mit sem sejt arról, hogy időközben én magam is szörnyeteggé váltam. Az életem tele van ilyen pillanatokkal, melyeket kincsként őrzök az emlékezeteimben. Hisz vannak pillanatok, amik attól lesznek igazán különlegesek, hogy tudom, soha nem történhetnek meg újra. Mert egykor volt egy kislány, aki hitt az önzetlen szeretetben, aki éjjel a csillagokat leste, és abban reménykedett, hogy teljesítik kívánságait. Szeretni akart és szeretve lenni. De megtanultam, hogy a kívánságoknak megvan az áruk. Néha pedig sokkal többet vesznek el, mint adnak. Van egy olyan élet, amitől viszont félek, mert szörnyű, mint a méreg. Vér és halál övezi körbe. Pusztító tűz és bosszú, erről szól minden manapság számomra. Érzem, hogy már csak ezek hajtanak előre igazán. A kislány ott él még valahol bennem, de már nem remél, csak hisz. Hiszi, hogy lesz ez még rosszabb is. A lágyság eltűnt vonásaimból, beleolvadt a temperamentumomba, amit apámtól örököltem. Még látom őt a tűzben, ami felénk közelít, dühvel teli szemét, és még mindig megremeg a kezem, ahogy arra gondolok, árthat nekünk. De már ökölbe tudom szorítani a kezeimet, már bele tudok nézni a szemeibe, és nem hátrálok meg sem tőle, sem pedig mástól, aki ártani akar. Ma már nem hajtom le a fejem, ha valami rosszat látok, nem csinálok úgy, mintha semmi sem történt volna. Felveszem a harcot. Ha kell a saját családom ellen is. Ha kell, saját magam ellen. Ezekre pedig manapság egyre több példát tudnék felhozni. Egykor én magam is csupán egy préda voltam, féltem, olykor pedig feladtam a harcot, de ragadozóvá váltam. Próbálod megfejteni pillantásom, azokat a kék tükröket, melyekben egy lány rekedt meg, de nem jársz sikerrel. Csak a kékséget látod, és az évezredes fájdalmat, mely átíveli testemet, belevájta magát a bőrömbe és ugyan nem látszanak, de belülről érzem a hegeket testemen. Az örökkévalóság, mely nekem adatott, sem lenne elég ahhoz, hogy begyógyítsam őket. Mégis, valami gyönyörűt látsz bennem, amit nem kell kimondanod, mert ott látom mindenkiben. Abban, ahogy belevájom fogaim egy törékeny testbe és elveszem tőle azt, amit életet adományoz neki. Mert képes vagyok a legsötétebbet is széppé varázsolni, és a gyönyörű dolgokat sötétté tenni. Nincs ebben semmi boszorkányság, habár anyám lévén lehetne, engem mégis elzártak a mágiától, örökre. Van egy élet, amiben csak egy hétköznapi emberlány vagyok, aki - ha a legfelső emelet az élet vége - kettesével szedi a lépcsőfokokat, úgy rohan az alkony felé, de csak mert összeomlik mögötte minden, amihez valaha hozzáért. Nem bízok már az esti csillagokkal teli égben, és a kívánságok beteljesülésében, de bízok a lehetőségekben, melyek ott vannak minden sarokban. Élni akarok, de rájöttem, hogy lélegezni nem jelent egyet vele, és igazából már el is felejtettem milyen az, amikor igazán félek valamitől.
Vendég
Vendég
163
C szint: Kalmithil
Kedd Aug. 08, 2017 6:41 pm
Elfogadva
Barbie Klaus
Ami engem illet, kitörő lelkesedéssel üdvözöllek a köreinkben! Nagyon vártam már Rád, hisz te teremtettél engem! Azaz változtattál vámpírrá, így hát érdekes kis történetszálunk van nekünk kettőnknek. Gyűlöllek azért, amit tettél velem, de valamiért úgy érzem, mégsem annyira rossz így. Valószínűleg ez annak tudható be, hogy fennáll a sarjkötődés kettőnk közt - azaz a részemről. Na, de elég is belőlem, térjünk át rád: már ismertem az írási stílusod régebbről, így bizakodva vártam, ezúttal miféle adatlappal állsz elő. Nem kellett csalódnom, imádom, ahogyan fogalmazol és szerintem Bekah jó kezekben lesz nálad. Remélem, hogy aktív tagja leszel a mi kis közösségünknek! Tovább nem is tartanálak fel, hisz már várnak rád sokan, többek közt a testvéreid, a régi szerelmed, Marcel, meg hát... nos, jómagam.