Álomháború
felcsendülő dallamok


"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
You saw light in me when
all I saw was darkness
Isaac Lestrange
Alapítóadmin
Larissa Blackwell
Társadmin
Reagan Blair
Társadmin
A pokol kapuja

itt nyílik
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Mystic Grill

We're broken souls
in the darkness
Jelenleg 7 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 2 Bots

Nincs



A legtöbb felhasználó (119 fő) Kedd Ápr. 25, 2017 11:20 pm-kor volt itt.
It always seems impossible
until it’s done



Fell Templomának romjai

Sétálóutcák Empty
Yesterday at 10:02 pm



Konyha

Sétálóutcák Empty
Yesterday at 9:50 pm



Folyosók

Sétálóutcák Empty
Yesterday at 9:41 pm



Tetõtér

Sétálóutcák Empty
Yesterday at 2:22 am



...but it's ecstasy

Sétálóutcák Empty
Yesterday at 1:41 am



Bárpult

Sétálóutcák Empty
Yesterday at 1:20 am



Old-Blair albérleti lakás

Sétálóutcák Empty
Hétf. Aug. 03, 2020 10:22 pm



Konyha

Sétálóutcák Empty
Hétf. Aug. 03, 2020 9:59 pm



Indra kietlen pusztaságában // Esotephres && Lothrin

Sétálóutcák Empty
Hétf. Aug. 03, 2020 7:34 pm



Sebastian

Sétálóutcák Empty
Vas. Aug. 02, 2020 10:59 pm



Alagsor

Sétálóutcák Empty
Vas. Aug. 02, 2020 10:58 pm



Felszólítások, törlések

Sétálóutcák Empty
Vas. Aug. 02, 2020 10:47 pm
Statisztika
Ennyien vagyunk
Szorgos íróink
A hónap posztolói

10 Hozzászólások - 28%
6 Hozzászólások - 17%
3 Hozzászólások - 8%
3 Hozzászólások - 8%
3 Hozzászólások - 8%
3 Hozzászólások - 8%
2 Hozzászólások - 6%
2 Hozzászólások - 6%
2 Hozzászólások - 6%
2 Hozzászólások - 6%

Share
 
Sétálóutcák
Let's go out in flames so everyone knows who we are
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
ÜzenetSzerző
TémanyitásSétálóutcák EmptySzer. Júl. 22, 2020 3:29 pm



To: Lycoris


make it fly and
bless your soul
you get by
take me along

Nem feleltem a megjegyzésére, csak felnevettem. Sok minden felkavarodott bennem a nőt látva, újra játszva a mi sajátos, őrült játékunkat. A közös múltunk ott lebegett mögöttünk, és annyi év után nagyon élesen buktak elő az emlékeim az együtt töltött időből. Mindezen pedig a hedonizmus katarzisában töltött pillantok sem segítettek. A gyilkolás hatalmától és a vér mámorától teljesen elvesztettem a fejemet, és nem számított ebben a pillanatban semmi, csak a forró vörös folyadék, amelyet nagy kortyokban vettem magamhoz, és a halandó tébolyult üvöltése, ahogy külső, tehetetlen szemlélőként nézte végig önnön halálát.
Ahogy a férfi összezuhant élettelenül magamhoz húztam Lycoris-t, nem számított, hogy mindketten véresek voltunk, csak a tudat érdekelt, hogy itt volt velem. Hogy semmi baja. Az egyetlen lény volt ezen a földön, aki előtt semmit sem kellett rejtegetnek, akivel kiélhettem minden mocskos vágyamat, minden őrült ötletet, mert ő olyan volt mint én, és megértette mindazt, ami bennem tombolt. S nem csak fizikailag volt olyan mint én, hanem a gondolkodásmódunk is hasonlított. Azt hiszem, ezért voltunk képeseket olyan jól és könnyen együtt működni. Nem számított az sem, hogy elhagyott, már nem rágódtam a múlton, semmi miatt, mert a mi életünkben, ha csak a haragra emlékeztünk volna, nem maradt volna semmi más. És én nem akartam egy örökkévalóságot gyűlölködéssel tölteni.
Ám arra, ami ekkor következett, nem voltam felkészülve, s alig hogy átöleltem Lycoris-t, ő magához húzott és megcsókolt. Éreztem az ajkait az enyémeket, a kezeit, ahogyan a pólómba kapaszkodtak, és gyűrték össze azt. Egyetlen pillanat volt, amíg a helyzet varázsa magával ragadott, de aztán gondolataimban bevillant a kisfarkas, ezért elhúzódtam, és kibontottam magamat Lycoris karjaiból.
– Ezt nem… sajnálom, Kedvesem, én már tovább léptem – eltoltam magamtól és hátráltam egy lépést, de a tekintetemet nem szakítottam el a nőétől. Meg akartam érteni, miért tette, annak ellenére is, hogy a találkozásunkkor kifejtettem, hogy van valaki az életemben. Ismert, mindig is monogám alkat voltam, s ha valaki mellett elhatároztam magamat, akkor jó néhány esetben a haláláig kitartottam mellette. Lycoris csak azért volt kivétel, mert ő nem várta meg ezt, csak szó nélkül elment egyik pillanatról a másikra. Most mégis azt éreztem, ha lehetne megpróbálna visszaszerezni, és ezzel nem tudtam jelenleg mihez kezdeni.


356 --- i watch you capture
note:    Sétálóutcák 1505513385   kredit




You are the only thing in this


screwed up world that's right.






Celian Darveaux
Ősi eretnek
a legelső eretnek
Sétálóutcák IisOm79
A közösség sztárja
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Keresem :
Sétálóutcák Tumblr_pgi3o1Lq0f1xj1t39o1_250
and i found love
where it wasn't supposed to be
right in front of me ---
Léptek száma :
79

Sétálóutcák Empty
TémanyitásSétálóutcák EmptyHétf. Júl. 13, 2020 11:38 am



To: Celian Darveaux


A jelenben vagyunk, de még mindig érzem a múltunk illatát.


Sosem gondoltam volna, hogy valaha újra láthatom Celiant, azt pedig álmaimban sem remélhettem, hogy megbocsát nekem mindenért, amit tettem. Amiért cserben hagytam őt. S arra még csak nem is számítottam, hogy egy kicsit olyan lehet minden, mint régen. De az, amit csináltunk, csakis a kettőnké volt. A mi játékunk, a mi érzéseink. Egymás előtt sosem kellett takargatnunk a valódi énünket, a bennünk élő szörnyeteget és túl jó érzés volt, hogy most újra önmagam lehettem egy olyan ember előtt, aki fontos volt nekem. Nem félt tőlem, sőt, ő is olyan volt, mint én. Nem ítélt el. Celian még mindig fontos volt nekem, nem csak emiatt… hanem mert mindig úgy éreztem, hogy egy kincset hagytam magam mögött. Jobban mondva… dobtam el.
A gondolataim habár száguldottak a fejemben, lelkiekben mégis a jelenben voltam és az áldozatot figyeltem. Aztán mikor Celian átadta a stafétabotot, nem kellett sokat várnia, hogy lássa, mit találtam ki. Mosolyra húzódtak az ajkaim.
- Ez volt az egyik tulajdonságom, amiért szerettél, nem? – Az aljasság. Csak a szemem sarkából néztem a férfira, egy röpke pillanatra, mielőtt újra az áldozatunkat kezdtem volna figyelni. A hangja olyan volt számomra, mint egy kellemes dal. Ahogy a férfi végül rávilágított arra, hogy a vacsoránk minősége romlani fog, ha tovább kínozzuk, egyetértőn bólintottam. Hagytam, hogy ő szüntesse meg a varázslatunkat és figyeltem, hogyan rántja magához az áldozatot. Azt mondják, az áldozat vére sokkal finomabb, ha úgy hal meg, hogy rettegett. Hát, ezt azt hiszem, tanúsíthatjuk Celiannal. Az ilyen játékaink alatt mindig nagyon finom vérhez jutottunk. Ahogyan most is. Közelebb léptem és a fogaimat az áldozat nyakába mélyesztettem a másik oldalon. Szinte egyszerre ittunk Celiannal, s minden csepp vér, ami végigszáguldott a torkomon, csak még élvezetesebbé tette ezt az egész helyzetet. Nem is voltam annyira éhes, de az, hogy Vele voltam…
Azt hiszem, kissé elvette az eszemet. Pedig már nem voltam szerelmes belé, mégis, annyira nosztalgikus volt a helyzet, hogy nem tudtam ne a múltunkra gondolni. Engedtem, hogy az áldozat végül rongybabaként hulljon alá, aztán a férfira emeltem a tekintetem. Az arcom csurom vér volt, de úgy tűnt, őt nem zavarja.
Magához húzott és a kezdeti meglepettség után visszaöleltem neki szorosan. Azt hiszem, ez volt az a pont, amikor a mérleg nyelve arra billent, amerre nem szabadott volna. A józan ész gondolatai valahogy messze jártak, mikor hagytam, hogy a szívem cselekedjen; szavakkal ugyanis nem reagáltam Celiannak, hanem a következő pillanatban ajkaim az övére tapadtak, hogy úgy csókoljam meg őt, mint annak idején. A szeretetére éhesen.
Mindeközben a hátánál markoltam fel a ruhát.
415 words ➢ Chasing cars ➢ note: nem tudtam megállni... ➢ kredit







Lycoris Fairwell
Eretnek
a mágia benne lapul
Sétálóutcák Tumblr_o8a5xkXkX21taf6o9o4_250
Egy értékes tag
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Sétálóutcák Tumblr_p8xs6dbX7P1sjcg5bo10_r1_400
Zack Reed
you are my life
Léptek száma :
12

Sétálóutcák Empty
TémanyitásSétálóutcák EmptyVas. Júl. 12, 2020 11:05 pm



To: Lycoris


make it fly and
bless your soul
you get by
take me along

Olyan régen ittam élőből, hogy egészen elfelejtettem, milyen könnyű volt elvenni, amit akartam, ami járt nekem, milyen édes volt a hatalom és a fémes folyadék íze, és mennyire élveztem ezt az egészet. Olyan nagyon régen volt, hogy átadtam magamat teljesen az ösztöneimnek és csak hagytam „élni” magamat egy egészen más szinten. A kegyetlenség, a részvét teljes hiánya a zsigereinkbe volt kódolva, és mi, Lycoris-al hajlamosak voltunk ennek adózni. De mit is várhatna bárki tőlünk, akik puszta létfenntartásért lettünk gyilkosok? Azért élünk, mert ölünk, és ez örökké elkísér majd minket, nekünk pedig semmi választásunk nincs. Nekem különösen. Az elsők egyikeként főként nem volt választásom. Talán ha találtam volna annak idején megoldást, már nem is élnék, de ilyesmi nem létezett.
Ahogy elmondtam a fickónak az életben maradásának feltételeit, és újra felüvöltött, ismét csontja törött. Élvezettel figyeltem a földön fetrengő halandót, ahogyan küzdött, s minden erejével próbálkozott betartani, hogy csendben maradjon, kisebb-nagyobb sikerrel. A nő hangja szakított ki a kéjes pillanatból, ahogy az áldozatot figyeltem.
– Én figyelmeztettem – fordultam vissza Lycoris-hez, aki csillogó szemekkel figyelte a mesterkedésemet, én pedig gonoszkás vigyorral az arcomon pillantottam rá. Olyan sok emlék kavargott hasonló pillanatokról a fejemben, és ha nem lett volna az életemben ott a kisfarkas, valószínűleg, most ugyanúgy folytattam volna, mint annak idején a kis játékunkat… De most nem állt szándékomban megcsókolni a nőt, bármennyire is nosztalgiáztunk. Helyette hagytam, hogy Lyc kezdjen valami még rosszabbat az áldozatunkkal, s odébb léptem a férfitól.
– Ez azért tényleg aljas, Lyc – nevettem, amikor rájöttem, mit művelt a férfival, s mivel nem szűnt meg az én varázslatom sem, így minden üvöltésnél újabb és újabb csontja tört el szerencsétlennek. Nem mintha annyira sajnáltam volna, ennek ellenére eszembe jutott még valami. – Ideje elfogyasztani, mielőtt még belehal a fájdalomba – persze ezt nem együttérzésből mondtam, sokkal inkább csak nem akartam pazarolni. Egy mozdulattal felhúztam a földről az áldozatunkat és néhány szóval megszűntettem mindkettőnk varázslatát, hogy aztán egy olyan bűbájt mormoljak el, aminek hatására a fickó úgy érezhette kívülről látja az eseményeket, ergo végig nézhette, ahogyan lassan kiszipolyoztuk a barátnőmmel. Egyik kezemmel tartottam a pasast, aki értetlenül kérdezgette, mi történt vele a hirtelen nézőpontváltást követően, a másik kezemet pedig kinyújtottam a nő felé, és intettem, hogy jöjjön, fejezzük be, amit elkezdtünk. Ha talált magának egy helyet a halandón, ahonnan kényelmesen kortyolhatta a vérét, úgy én is bele mélyesztettem a fogaimat az áldozatunkba, és élvezettel hallgattam az üvöltését, az értelmetlen könyörgést az életéért. Olyan szánalmasak voltak mind, amikor azt hitték, pénzzel meg lehet váltani bármit.
Lassan csendesedett csak el, én pedig bódult, eufórikus kábulatban léptem el a testtől, amely már majdnem teljesen megadtam magát. Csont karistolódott csonton, hiszen szinte minden pocikája törött volt. S ha már Lycoris sem tartotta meg, mert elengedte, rongybabaként csuklott össze az élettelen test. Nevetve, szinte felszabadultam néztem a nőre, hogy aztán közelebb lépjek és magamhoz húzva megöleljem.
– Áh, tényleg hiányoztál – lenyaltam a szám széléről a vért, s talán egy pillanattal tovább öleltem, mint barátok között illett volna, de most ez nem érdekelt, reméltem a nő nem érti majd félre a gesztust.


499 --- i watch you capture
note:    Sétálóutcák 1250325136 kredit




You are the only thing in this


screwed up world that's right.



Lycoris Fairwell likes this post




Celian Darveaux
Ősi eretnek
a legelső eretnek
Sétálóutcák IisOm79
A közösség sztárja
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Keresem :
Sétálóutcák Tumblr_pgi3o1Lq0f1xj1t39o1_250
and i found love
where it wasn't supposed to be
right in front of me ---
Léptek száma :
79

Sétálóutcák Empty
TémanyitásSétálóutcák EmptyKedd Jún. 30, 2020 11:26 am



To: Celian Darveaux


A jelenben vagyunk, de még mindig érzem a múltunk illatát.


A fejemet ráztam válaszként; soha, senkivel sem játszottam a kettőnk által kitalált szórakozást. Talán tudatalatt pont amiatt, mert akkor minduntalan eszembe jutott volna Ő, akit eldobtam magamtól.
Ami pedig a szerencsétlen fickót illeti, jól szórakoztam vele, rajta. Látva, hogy szinte megfulladt a varázslatomtól, csak növelte bennem az adrenalint. Aztán visszavontam az átkot, mert nem akartam máris a végére érni a játékunknak.
Ahogy Celian elmormolta a következő, kínzási varázsigét, elmosolyodtam.
- Erre bizony… - Tudtam, hogy amit és ahogyan tesszük, kegyetlen, mégsem érdekelt. Vámpírok voltunk, varázserővel és miért kellett volna elzárnunk az erőnket, vagy megtagadni önmagunk? A kegyetlenség a vérünkben volt. Az életünk is úgy kezdődött, hogy meghaltunk. A halál… a részünk volt. Minél több életet vettünk el, annál jobban éreztük magunkat. Én legalábbis biztosan.
- Szintet? – Felvontam a szemöldökömet és érdeklődve kezdtem figyelni a férfit. Először nem tudtam, mit akar Cel, de ahogy elkezdte kifejteni a szerencsétlennek, nevetnem kellett. – Ez azért elég kegyetlen kérés, ugye tudod? – A szemeim csillogtak, ahogyan figyeltem őt. Tetszett az ötlete, és az, hogy a szerencsétlen flótás bizonyosan el is bukja, sőt, nincs más opció. És lám, tényleg felüvöltött és Celian, ahogy ígérte, máris eltörte egy csontját.
Hümmentettem, majd közelebb léptem a fickóhoz és leguggoltam mellé. Ártatlanul pillantottam rá, majd megsimítottam az állát, végül pedig megfogtam.
- Vajon mit kéne veled csinálnom? Segítsek meglógni ettől a vadállattól? – Celian felé böktem a fejemmel, de persze a szavaimat nem gondoltam komolyan. Nem akartam segíteni neki, másrészt nem is gondoltam vadállatnak a férfit. – Vagy inkább… - Varázslatot kezdtem mormolni az orrom alatt, amivel azt értem el, hogy a férfi még több kínt átélt; de csak a fejében. Fizikailag nem történt vele semmi, pusztán az agyával hitetettem el a sok fájdalmat. Újból a hangját hallatta, így a szemem sarkából Celianra néztem és reméltem, folytatja a sajátos kínzását és még a csontját is töri az áldozatunknak.
305 words ➢ Chasing cars ➢ note: ez béna lett, bocsi :( ➢ kredit







Lycoris Fairwell
Eretnek
a mágia benne lapul
Sétálóutcák Tumblr_o8a5xkXkX21taf6o9o4_250
Egy értékes tag
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Sétálóutcák Tumblr_p8xs6dbX7P1sjcg5bo10_r1_400
Zack Reed
you are my life
Léptek száma :
12

Sétálóutcák Empty
TémanyitásSétálóutcák EmptyCsüt. Márc. 05, 2020 10:43 pm



To: Lycoris


make it fly and
bless your soul
you get by
take me along

– Miért, te játszottad valakivel? – kérdeztem vissza széles mosollyal, a szememben vad élvezet lobogott, már a gyilkos játékunk gondolata is izgalommal töltött el, s bár néhány lépést már távolodtam a nőtől, a szemébe mélyesztettem a tekintetemet. Egyértelmű volt számomra, hogy ez a miénk, sose lesz másé, és biztos voltam benne, hogy ezt ő is így érezte, éppen ezért azóta nem ölt olyan brutális és kegyetlen módon, mint amikor együtt tettük ezt. Minden idegszálam kiéleződött, bizsergett a bőröm. Láttam rajta, hogy zavarba hoztam a bókommal, amire még inkább kiszélesedett a vigyor az arcomon.
Azután a sikátorban megragadtam a férfit, akit áldozati báránynak választott Lycoris, és gondolkodás nélkül bele mélyesztettem a fogaimat a halandó nyakába. A vér beleömlött a számba, és elvesztettem az idő- és térérzékelésemet, csak hagytam, hogy a friss, forró vér bejárja minden sóvárgó vénámat, és megtöltsön élettel. Semmihez sem fogható érzés volt ez, olyasmi amit senki nem érthetett egy másik vérszívón kívül. Az édes eufória megtöltötte a testemet és bár a végtelenségig képes lettem volna hagyni, hogy belém áramoljon minden csepp vér az emberiségből, eltéptem magamat a férfitól és átadtam a nőnek. Tompán felfogtam, hogy az agyamban emlékképek keveregtek, hasonló szituációkról, melyeket azért szakítottam meg, hogy felfalhassam Lycorist egy egészen másfajta módon.
Az ötletére felnevettem, és őszintén szólva nagyon is ránk vallott, hogy szegény ördögöt nem csak egyszerűen kiszipolyoztuk. Végig a nyelvemet a fogsoromon, és eleresztettem a férfit, ahogy a szöszi varázslata alá kerülve levegő után kapkodott, de leginkább úgy érezhette magát, mintha víz alá szorították volna. Már éppen a végét járta, amikor Lyc visszavonta a kis átkát, és újra lélegzethez jutott. Hagytam egyetlen percet, hogy összeszedje magát, és amikor már megpróbált a sikátor felé kúszni, kimondtam a szavakat, amelynek „hála” módszeresen elkezdtek eltörni a csontjai. Először, csak kisebbek, mint az ujjpercei, majd lassan, csontról csontra egyre nagyobbak: egy alkar vagy egy boka.
– Erre gondoltál? – kérdeztem, gyilkos mosolyt villantva a nőre, oldalra döntve a fejemet. A halandó üvöltött, egyre és egyre hangosabban, ám a sikátor mellett mindenki csak elsétált, tudomást sem véve mindarról, ami az orruk előtt zajlott.
– Tudod mit, lépjünk szintet – ezeket a szavakat Lycoris-nak címeztem, miközben a férfihoz léptem és felé hajolva megállítottam a folyamatot. – Jól figyeljen ide, ha ilyen hangosan üvölt, abba bele fog halni idő előtt. Ha csöndben tud maradni, akkor nem törik majd el a combcsontja vagy a medencéje. Felfogta? Akkor most kipróbáljuk! Shhh – a lábamnál könyörgő ismeretlen összefüggéstelen hangokat hallatott, nem túl hangosan, ám amikor a csuklója ismét elroppant, felüvöltött mire az egyik bordája bánta. – Hát látja, én szóltam – szemmel láthatólag küzdött, hogy teljesítse a feltételt az élete miatt. A halandók oly’ naivak voltak, mind elhitte, ha engedelmeskedik megmenthetik az életüket… pedig csak a saját sírjukat ásták. Végül visszafordultam Lycoris-hoz, és felvontam a szemöldökömet.
– Licitálj túl, ha tudsz – felnevettem és kíváncsian vártam, ezt meg óhajtja-e fejelni valamivel, vagy veszíteni fog?


466 --- i watch you capture
note:    Sétálóutcák 1250325136
kredit




You are the only thing in this


screwed up world that's right.






Celian Darveaux
Ősi eretnek
a legelső eretnek
Sétálóutcák IisOm79
A közösség sztárja
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Keresem :
Sétálóutcák Tumblr_pgi3o1Lq0f1xj1t39o1_250
and i found love
where it wasn't supposed to be
right in front of me ---
Léptek száma :
79

Sétálóutcák Empty
TémanyitásSétálóutcák EmptyKedd Feb. 18, 2020 3:39 am



To: Celian Darveaux


A jelenben vagyunk, de még mindig érzem a múltunk illatát.


Akaratlanul is felnevettem a válaszán, majd összepréseltem az ajkaimat, így pillantottam félre. Persze, hobbi… végül is, ha jobban belegondoltam, tényleg. Mindig szerettem neki ellentmondani, s a legtöbb esetben úgy véltem, tényleg nekem van igazam. De valószínűleg ez csak a borúlátásom miatt volt így. Ő látott úgy is engem, ahogyan én önmagamat sohasem. S tudtam, hogy nem is fogom. Ahogy ő sem fogadja el azt, én milyennek látom őt, úgy ez fordítva is pont így van. Azt hiszem, az élet már csak ilyen. Az embernek nehéz elfogadnia azt, ha jobbnak látják, mint aminek önmaga gondolja magát.
- Ez azt jelenti, hogy sosem játszottad ezt mással? – Érdeklődtem kíváncsian és reménnyel telve. Mármint… a valóság az volt, hogy nem haragudhattam volna érte, ha továbbvitte volna a kettőnk játékát, hagyományát. A gyilkolás, a játék, a szórakozás mindkettőnk életének része volt, de mégis zavart volna bizonyos szinten, ha ezt a játékot pontosan úgy játszotta volna mással, ahogyan velem. A további szavaira halványan elmosolyodtam. Talán zavarba is jöttem, de igyekeztem nem kimutatni.
- Ne hízelegj… - Nevettem fel röviden, majd az áldozatunkra koncentráltam. A kiválasztásra és a becserkészésre, üdvözlésre…
Valahogy az egész helyzet, nem csak a nosztalgia miatt, hanem mert újra Celiannal lehettem és együtt csinálhattuk ezt végig, tényleg jó érzéssel töltött el. A gyilkosság, amire készültünk, közel sem töltött el bűntudattal, inkább feltöltött energiával és adrenalinnal.  Celiant figyeltem, mivel nem engedte el szinte a tekintetemet és őszintén, nem is akartam félrenézni. Beleveszte, néhány pillanatra a tekintetébe és visszaidőzött bennem megannyi közös emlék. A múltunk. Egy kicsit azt éreztem, mintha még most is azokban az időkben élnénk és… és minden rendben lenne. De a valóság árnyaltabb volt ennél. Sokkal. Figyeltem, ahogy a fogait a férfi nyakába mélyeszti és egyszerűen jó volt hallani azt a finom roppanást, ahogy a fogai átszúrták a bőrét. Megnyaltam a számat, majd nyeltem egy nagyobbat, egyre éhesebben figyelve őket. Szinte éreztem a számban a vér ízét. Újabbat nyeltem, majd még közelebb léptem, lefogva az áldozatot, mintegy átvéve Celiantól, mikor elszakadt tőle. Hirtelen és gyorsan mélyesztettem a fogaimat a férfi nyakába. Mohón kezdtem inni a vérét, mint aki már vagy hónapok óta nem ivott; pedig nem így volt, csak… csak egyszerűen jólesett és vágytam erre a forróságra, a vérre… Bár kedvem lett volna még szórakozni vele, így lassan el is szakadtam tőle és véres szájjal emeltem fel a fejemet, hogy Celianra nézhessek. A vér végigfolyt a szám szélén, végig az államig, majd onnan a földre hullt.
- Fogd… - Odatoltam az áldozatunkat neki, aki továbbra is segélykérő sikolyokat hallatott, de a füleimnek ez maga volt a zene. Megnyaltam a számat, aztán letöröltem a kézfejemmel a vért magamról, aztán eszembe jutott valami.
- Mi lenne, ha játszanánk a… játékon belül? – Mosolyt villantottam az eretnekre. – Találjunk ki feladatokat egymásnak… amit el kell végeznünk. Kínzásokat… és ha nem tudjuk megtenni, akkor valami büntetést szab ki a másik – Vállat vontam. Nem tűnt annyira bonyolultnak, de mégis… fel akartam dobni a játékunkat. Az áldozatra pillantottam, aztán elmormogtam egy varázslatot, amivel elzártam a légútjait; kínozni akartam. Egészen az utolsó pillanatig mentem, mielőtt visszavontam volna a bűbájt, így újra levegőhöz juthatott. Egyelőre nem hagyhattam meghalni, nem igaz?
Ha Celian benne volt az ötletembe, akkor egyúttal rá is bíztam a kezdés jogát.
531 words ➢ Chasing cars ➢ note:  Sétálóutcák 3739568389   ➢ kredit







Lycoris Fairwell
Eretnek
a mágia benne lapul
Sétálóutcák Tumblr_o8a5xkXkX21taf6o9o4_250
Egy értékes tag
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Sétálóutcák Tumblr_p8xs6dbX7P1sjcg5bo10_r1_400
Zack Reed
you are my life
Léptek száma :
12

Sétálóutcák Empty
TémanyitásSétálóutcák EmptyHétf. Feb. 17, 2020 10:43 pm



To: Lycoris


hello, it's me
i was wondering if after all these years
you'd like to meet

Elnevettem magamat a válaszán, mert annyira jellemző volt a nőre, hogy csak azért is ellent kívánt mondani nekem, még ha egy része elfogadhatónak találta is a felvetéseimet. Mindig is így volt, gyakorlatilag a megismerkedésünk első pillanatától. Annak idején pont ezért sokat vitáztunk, aztán valahogy ezek mind szexbe fulladtak. Könnyű volt vele lenni, és azt hiszem ezért is volt rám olyan negatívan, amikor lelépett csak úgy, mert régóta először vele tudtam igazán önmagam lenni. A furcsa leginkább az volt, hogy a farkassal ugyanezt éreztem, mert ő törte meg azt a nem túl kellemes időszakot, ami Lycoris távozása után állt be az életembe. Furcsa volt, hogy a légüres teret képes valaki kitölteni, és az a valaki még csak nem is hasonlít a nőre. Semmilyen formában. Egy pillanatra elmerengtem ezen, de nem tudtam eldönteni, ennek örülök-e vagy sem, mert mindkét oldalnak megvoltam a maga pozitívumai.
– Tudom, ez a hobbid – jegyeztem meg viccelődve a tényen, hogy ellent akart mondani nekem. Jó kedvem volt, és ez egyértelműen a nőnek is volt köszönhető. Mióta visszatértem a környékre, úgy éreztem, jól alakultak a dolgaim, de Lycoris-al kifejezetten üdítő volt találkozni és kicsit nosztalgiázni. Például a kis kegyetlen játékunkat felidézni. Szemmel láthatólag meglepődött a tényen, hogy emlékszem a gyilkoláshoz körített szórakozásunkra, ami viszont számomra volt érthetetlen.
– Együtt találtuk ki és mindig együtt csináltuk – mondtam aztán, ami igaz is volt, hiszen ez tényleg csak a kettőnkké volt. Legalábbis az én részemről mindenképpen, sohasem vontam be mást ebbe, azóta sem. Ez az egész hiányzott is. A tény, hogy elengedhettem magamat, a korlátaimat, féktelen lehettem és pontosan annyira lehettem önző, amennyire akartam, mert ez a játék rólunk szólt, és arról, hogy mi mire voltunk képesek. És én nagyon élveztem valódi ragadozó üzemmódba kapcsolni. – És nincs is nálad nagyszerűbb játszótárs – tettem hozzá, amíg választott egyet a halandók közül, akik körülöttünk voltak, mit sem sejtve arról, hogy egyikük sorsáról és haláláról éppen döntöttünk. Kegyetlen dolog volt és annyira jó is. Lycoris kihallhatta a hangomból, hogy az utolsó pár szavam arra vonatkozott, csak vele űztem mindezt. Nem tudom, ő valaha is megosztotta a kis sportunkat mással vagy sem, de nekem a jövőben sem állt senkit sem bevonni és lecserélni a nőt. A mi rituálénk volt, és úgy éreztem, nincs jogom kiadni a kapcsolatunknak ezt a részét.
Mire az áldozat a sikátorhoz ért, én már felhúztam a mágikus falat, amely ugyan láthatatlan volt, mi azonban Lycoris-al érzékeltük. A férfi áthaladt rajta és szemben találta magát a nővel, amire egyből zavarodottá vált és kissé rémültté is. Azt szokták mondani, hogy a hús minőségét rontja, ha az állat fél a mészárszék előtt, mert a stressz elrontja az ízét. Szerencse, hogy ez nem volt igaz a vér ízére. Figyeltem Lyc-t, ahogyan megnyalta a száját. Az áldozatunk kettőnk között volt, én azonban nem a férfit figyeltem, hanem a szöszit. Tagadhatatlanul izgalomba jöttem, hogy újra láthattam vadászat közben. Intettem a férfinak, amikor rémültem megfordult és a volt barátnőm kedvesen bemutatott; éhes, sóvár mosolyt villantottam fel, a tekintetem a nyaki vénán pihent meg. Ismertem a mozdulatsort, ahogy megközelítette az áldozatunkat, de csak akkor mozdultam meg, amikor kivillantotta a szemfogait és az arca eltorzult, apró erek hálózták be az arcát. Persze a szerencsétlen halandó menekülni akart, de Lycoris könnyedén ellentartott neki, és pedig hátulról a hajánál fogva megragadtam, tehetetlenségre kényszerítve.
– Nem hallotta a hölgyet? Jól fogunk szórakozni – már az én agyaraim is előbújtak, s arcom a szösziéhez hasonlóan elváltozott. Szavaimat az áldozatnak szántam, de közben nem vettem le a szememet a nőről, akitől csak egy test választott el, s ilyen közel részen kerültem hozzá. Végül elszakítottam a pillantásomat Lycoris-étól és belemélyesztettem a férfi nyakába a fogaimat, mire az felordított a fájdalomtól. A bőr halkan roppanva adta meg magát nekem, ahogy az ütőér fala is, a számba tolult a fémes ízű vér, ami forróbb volt, mint amire emlékeztem. Túl régen ittam élőből… Bő kortyokban itt a halandóból, aki próbált ellenkezni, kiabált, mindez azonban nagyon távolinak tűnt számomra. Végül aztán elemelkedtem a vér forrásától, hogy a nő kisajátítsa egy rövid ideig a testet.


659 --- hello, how are you?
note:   Sétálóutcák 1160212257
kredit




You are the only thing in this


screwed up world that's right.






Celian Darveaux
Ősi eretnek
a legelső eretnek
Sétálóutcák IisOm79
A közösség sztárja
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Keresem :
Sétálóutcák Tumblr_pgi3o1Lq0f1xj1t39o1_250
and i found love
where it wasn't supposed to be
right in front of me ---
Léptek száma :
79

Sétálóutcák Empty
TémanyitásSétálóutcák EmptyPént. Feb. 14, 2020 1:33 am



To: Celian Darveaux


A jelenben vagyunk, de még mindig érzem a múltunk illatát.


Kissé zavarban voltam az okfejtése kapcsán. Még mindig úgy gondoltam, hogy sokkal jobbnak lát engem, mint kellett volna. Nem voltam jó, egyáltalán nem… kezdve azzal, hogy a testvéremet a saját kezemmel öltem meg. Az ilyen bűnök valahogy megragadnak az emberben és örökké kísértik. Igen, néha még álmodom a testvéremmel; álmaimban pedig gyűlölettel fordul felém, amiért megöltem őt. Csak a keserves sírását, sikolyait hallom álmomban és a vádló szavait… Gyengén megráztam a fejemet, majd félrefordítottam és egy pontot kezdtem figyelni a földön.
- Ha így is van… talán azért bocsátok meg másoknak, mert nekem sosem bocsátottak meg a szüleim. Talán úgy érzem, ezzel tartozok másoknak… a megbocsátással. Vagy igazából én magam sem tudom, csak most próbálok valamit kitalálni, hogy ellenkezzek veled – Néztem rá végül egy mosollyal, aztán hanyagul vállat vontam. Igaza volt, könnyebben elnéztem másoknak a hibáikat, de ez nem jelentette azt, hogy ne jegyeztem volna meg azokat. De Celiannak nem voltak hibái… nem olyanok, amiket fel kellett volna hánytorgatni. Én voltam az, aki rosszul cselekedett és aki megbántotta őt annyira, hogy még az érzéseit is kikapcsolta. Túlságosan szeretett és én is őt. Pont ezért kellett elmennem és… pont ezzel tettem tönkre mindent.
A szavai és az, hogy oldalba bökött, kicsalt belőlem egy mosolyt. Habár nem válaszoltam neki, de sejthette, hogy ennyitől még nem gondoltam meg magam és nem felejtem el a múltat, vagy épp a hibákat, amiket vétettem. Mégis jólesett, hogy ennyire elnéző volt velem és kedves… mint régen. Pedig nem érdemeltem meg. De még mennyire nem!
- Tudtam, de… ez a kettőnk játéka volt és az, hogy emlékszel erre… - Halványan mosolyogtam. Nem akartam tovább ragozni ezt az egészet, de tényleg meglepett és örültem is neki, hogy emlékezett rá. Vajon mással is játszotta ezt, vagy megmaradt a kettőnk szórakozásának? Meg akartam kérdezni, de végül kiválasztottam az áldozatunkat, így arra kezdtem koncentrálni. Aztán bólintottam Celiannak.
- Rendben, Celian – Némileg belefeledkeztem a tekintetébe, majd nagyot nyelve figyeltem, hogyan cserkészi be a közös áldozatunkat. Vártam, míg eltűnnek a sikátornál, mire körbenéztem és érzékelve, hogy nem igazán figyeltek fel Celianra és arra a pasasra, utánuk indultam. A sikátor bejáratánál álltam meg egy kisebb mosollyal. Éreztem, ahogy átléptek a bűbáj „függönyön”, ami eltakarta a kíváncsi szemek elől a művünket. Imádtam ezt a kis mágiát, trükköt, mert így nem voltak korlátaink… csak mi ketten és az áldozat. Nosztalgikus érzés kerített hatalmába. Megnyaltam a szám szélét, majd tettem feléjük néhány lépést.
- Uram… még be sem mutatkoztunk önnek; Lycoris volnék, ő pedig Celian – Szólítottam meg végül a férfit, Celianra lopva pillantottam el, majd újra a férfira. – Engedje meg, hogy… beavassuk abba, mi fog történni – Fura mosolyra húzódtak az ajkaim, majd még közelebb léptem, megérintve a férfi karját. – Játszani fogunk és jól fogjuk magunkat érezni… bár véres lesz kicsit, és nem éli túl, de higgye el, ön is élvezni fogja – Megjelentek az erek a szemem körül, elváltozott a tekintetem és megnőttek a szemfogaim is. Meg akartam mutatni neki, kivel, jobban mondva mivel áll szemben. Ha menekülni próbált volna, szorosabban fogtam a karját. – Hisz a természetfelettiben? – Mosolyt villantottam felé.
501 words ➢ Chasing cars ➢ note:  Sétálóutcák 3739568389   ➢ kredit







Lycoris Fairwell
Eretnek
a mágia benne lapul
Sétálóutcák Tumblr_o8a5xkXkX21taf6o9o4_250
Egy értékes tag
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Sétálóutcák Tumblr_p8xs6dbX7P1sjcg5bo10_r1_400
Zack Reed
you are my life
Léptek száma :
12

Sétálóutcák Empty
TémanyitásSétálóutcák EmptyKedd Feb. 04, 2020 8:19 pm



To: Lycoris


hello, it's me
i was wondering if after all these years
you'd like to meet

– Ismersz, túl öreg vagyok hozzá, hogy ezt minden nap elhiggyem – nevettem fel, mert saját tudatlanságomat igen szórakoztatónak találtam. Különös volt úgy élni, hogy szinte már mindent láttam a világon, ismertem minden fizikai határt és megtapasztaltam megannyi kort: háborút és békét, s mindennek ellenére önmagamat még sem ismertem meg soha igazán. Talán nem is akartam, hiszen akkor meg kellett volna küzdenem megannyi démonnal saját magamban, a létezésem minden kérdőjelével, s mindazzal, ami miatt több mint egy évezred alatt kikapcsoltam az érzéseimet, hogy ne kelljen szembenéznem velük. Az örökkévalóság sem elég ahhoz, hogy egy magamfajta rendezze minden gondolatát és érzését magában. Felfoghatatlan volt, hogy a halandók hogy képesek rá oly rövid idő alatt.
– Igen is meg nem is – feleltem a visszakérdezésére, és a gondolatmenet fejtegetésére. – Úgy látom most is, és korábban is így gondoltam, hogy a sok rossz ellenében, amelyet magadban látsz, mindenki másnak könnyebben megbocsájtod a hibáit. Pedig mindannyiunknak vannak sötét pillanatai – fejeztem be a magyarázatot, bár azt hiszem a nő értette mire akartam kilyukadni, még ha nem is tudtam megfogalmazni rendesen.
A hiánya a szöszinek igazából mindig is érezhető volt számomra, ezért is kapcsoltam ki az érzésemet, amikor elhagyott, mert hirtelen nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Végül mikor lenyugodtam és újra éreztem, hiába volt fájdalmas, legalább már létezni tudtam a gondolattal. Most viszont, hogy újra itt volt, karnyújtásnyi távolságra, valahogy olyan természetesnek tűnt Lycorisszal lenni. Nem akartam volna újrakezdeni, a kis farkas sokkal jobban izgatott és kezdtem beleesni is, még ha nem is tudtam, mi fog kisülni abból. Ennek ellenére amikor a nő a karomnak simult egy röpke pillanatra, valahogy a megszokottság érzése jutott eszembe. Hiányzott ez a fajta könnyedség a napjaimból.
– Most tetted jóvá – mondtam oldalba bökve egy kicsit a nőt és rámosolyogtam. Nem akartam, hogy tovább eméssze magát, hiszen én már lezártam a múltam ezen szakaszát, ám tudtam, ő nem így tesz, hiába is oldoznám fel még százszor. Azért szerettem volna tudatosítani benne, hogy nem számít már: a múlt egyik nap előnye, hogy már elmúlt.
A közös kis játékunk sokat jelentett nekem mindig is. Az éveim alatt, Lycoris előtt éltem huzamosabb idei vámpírokkal, mégis velük nem alakult ki hasonló szokásom. Valószínűleg mert sosem tudtam azonosulni velük, s ők sem velem. A nővel ezért is működött minden másként, sokkal könnyebben, mint bárki mással. Kényelmes volt, egyszerű és zökkenőmentes. Legalábbis én így éreztem mindig is, éppen ezért a vacsoránk megosztása sem okozott gondot.
– Azt hittem, tudtad, mennyire szeretek vadászni – halkan felnevettem, s legalább olyan halkan ejtettem ki a szavakat, amíg a szöszi kereste a mai áldozatunkat. Mindegy volt kit választ majd, soha nem volt lényeges. Pont azért volt izgalmas ez a „játék”, mert egyik pillanatról a másikra döntöttünk sokszor úgy, hogy vadászni fogunk, teljesen spontán csináltuk, nem törődve senkivel sem. Ezért sem lehettem ártatlan… Bárkit hajlandó voltam megölni ebben a rituáléban, gondolkodás nélkül. A varázsunk segítségével pedig könnyű volt elterelni a figyelmét a körülöttünk lévőknek, így ténylegesen akárhol űzhettük a „vadakat”.
– Találkozunk a sikátorban – mondtam egy széles mosollyal az arcomon, figyelve a nő kék szemében a felcsillanó játékost fényt. Tagadhatatlanul így találtam a legvonzóbbnak Lycorist, ám ennek nem adtam hangot, úgy mint egykor. Helyette hátat fordítottam neki és megkezdtem a fogócskát. A férfi felé közeledve megállapítottam, hogy kissé túlsúlyos volt és enyhén kopaszodott már a feje tetején. Mellé léptem, ahogy a kirakatot bámulta egy antikvárium előtt. Micsoda műkedvelő… Megragadtam a karját és elsuttogtam egy varázsigét, amivel elvettem az irányítást tőle, s magamhoz vettem, így minden feltűnés nélkül követte az utasításomat, miszerint sétáljon be a sikátorba és várakozzon addig, amíg egy szőke hölgy meg nem szólítja. Ez a mozzanat azért volt fontos, mert amikor ez megtörténik majd, a férfi visszaszerzi az öntudatát és menekülni akar majd, de addig már a sikátor le lesz zárva egy kis mágiával, és nem is fognak minket látni vagy hallani mások, odakint, így aztán üvölthet, könyöröghet, csinálhat, amit akar… Nem éreztem részvétet.


637 --- hello, how are you?
note:   Sétálóutcák 1160212257
kredit




You are the only thing in this


screwed up world that's right.






Celian Darveaux
Ősi eretnek
a legelső eretnek
Sétálóutcák IisOm79
A közösség sztárja
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Keresem :
Sétálóutcák Tumblr_pgi3o1Lq0f1xj1t39o1_250
and i found love
where it wasn't supposed to be
right in front of me ---
Léptek száma :
79

Sétálóutcák Empty
TémanyitásSétálóutcák EmptyKedd Jan. 21, 2020 1:01 pm



To: Celian Darveaux


A jelenben vagyunk, de még mindig érzem a múltunk illatát.


Néha azt gondoltam, Celian jobban átkozza a saját mivoltát, mint én magam tettem ugyanezt. Magam sem tudom, miért gondoltam ezt így, de… valahogy olyan érzésem volt, mintha sosem fogadta volna el azt, ami ő valójában. Ahogy rajtam felejtette a tekintetét, nagyot nyelve néztem félre végül.
- Az élet már csak ilyen. Mindig van valami új… amit megtapasztalhat az ember – És mindig van lejjebb, mindig van változás, mindig van… mindig van valami. Sóhajtottam egy aprót, majd visszapillantottam a férfira, de ekkor már nem engem nézett.
Elgondolkodtam a válaszára és a vidám hanglejtésére, aztán én is elmosolyodtam valamelyest.
- Persze, hogy tudom. – Vámpírok voltunk mindketten és a hozzánk hasonlókban nem volt ártatlanság; de mint mondtam, Celian kedvessége valahogy ezt is elfeledtette velem annak idején. Valahogy sokkal közelebb éreztem magamhoz őt, mint addig bárkit. Még a gyermekem apja is távolibb volt, sőt… ő közel sem hozzám igazán, pedig egykor szerettem őt.
- Nem törődök? – Kérdeztem vissza elgondolkozva, a földet figyelve. – Lehet, hogy így van… mert csak a saját hibáim érdekelnek, az, amiket elkövettem a múltban és amik megbélyegeznek engem. A sorsomat. A lényemet. – A férfira néztem egy rövid pillanatra, majd inkább újra előre.
Egy részem nem tartotta jó ötletnek, hogy ennyire a közelembe jött és az érintése is túl jólesett… de nem voltam hülye, nem tettem semmit, még ha akartam volna sem. Már nem tartozott hozzám, s nem is vártam volna, hogy visszajöjjön hozzám.
- Nekem is hiányoztál, el sem tudod képzelni, mennyire, de… - Némileg a kezéhez bújtam. - …mindent elszúrtam. Ez már velem marad örökre – Végül vállat vontam és ennyiben is hagytam a dolgot. Nehéz volt újra látnom őt, szembesülve a múltammal, a hibáimmal. A gyávaságommal. Igen, Celian a gyávaságom két lábon járó emlékeztetője volt. S tudtam, hogy… hogy legközelebb nem menekülök el, bármi is történik. Bármekkora teher szakad a nyakamba, vagy bármennyire is ijedek majd meg. Nem tehetem meg ezt újra magammal. Sem mással. Már ha egyáltalán lesz valaki, akinek számítok még… egyelőre ebben nem hittem. De a sors tartogathatott bármit nekem, ugye?
Amikor felvetette a régi „játékot”, amit annak idején űztünk, igencsak meglepett. Egyfajta szokásunkká vált annak idején, de nem gondoltam, hogy még emlékszik rá. A kérdésre bólintottam is ennek kapcsán.
- Igen… Mármint, nem hittem, hogy ez az apróság annyira megragadt a fejedben. – Fürkésztem néhány pillanatig a férfit, majd körbenéztem és kiválasztottam azt a férfit. Nem tudtam, vannak-e bűnei, van-e családja, vagy bármi egyéb… nem érdekelt, nem volt lényeges. A játékunk lényege a gyilkolás volt, a vérivás… és nem számított, hogy az áldozatunk valójában ki volt.
- Mivel én választottam, így hozd te – Rámosolyogtam, ezúttal játékos fény csillant a szememben. Összefontam magam előtt a karjaimat és a testsúlyomat a jobb lábamra helyeztem, így kezdtem nézni Celiant. Még ha csak egy röpke idő is az, ami megadatik nekünk újra, nem zavart. Az, hogy beszélhettem Vele és hogy nem gyűlöl azért, amit tettem… és végezetül az, hogy még ezt a régi játékot is újrajátszhatjuk ketten: mindennél többet ért. Valahogy… azt hiszem, a lelkem megnyugodott ennek kapcsán. Mintha egy apró teher lekerült volna rólam.
503 words ➢ Chasing cars ➢ note:  Sétálóutcák 3739568389   ➢ kredit







Lycoris Fairwell
Eretnek
a mágia benne lapul
Sétálóutcák Tumblr_o8a5xkXkX21taf6o9o4_250
Egy értékes tag
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Sétálóutcák Tumblr_p8xs6dbX7P1sjcg5bo10_r1_400
Zack Reed
you are my life
Léptek száma :
12

Sétálóutcák Empty
TémanyitásSétálóutcák EmptyPént. Dec. 06, 2019 4:42 pm



To: Lycoris


hello, it's me
i was wondering if after all these years
you'd like to meet

Olykor felmerült bennem az évszázadok során ugyanaz, amiről a szőkeség beszélt nekem, hogy nem érdemelt sem ő, sem pedig én boldog befejezést, mindazért a sok rosszért, amit valaha elkövettünk. Volt benne némi ráció, ezt nem tagadhattam, de ha így éltem volna le minden egyes napomat az öröklétben… már keresnek kellett volna egy fehértölgy karót. Ami igazi kihívás lett volna. És bármennyire elkeseredett is voltam néhányszor, mindig volt valami vagy valaki, ami és aki ellenpontozta mindazt. Lycoris is egy ellenpont volt, méghozzá azért, mert bebizonyította, hogy nem vagyok egymagam a saját képességeimmel a világban. Az eretnekség más volt, mint egyszerű vámpírnak lenni és más volt, mint elszívó boszorkányként létezni, s ezt sokszor nehéz volt elmagyarázni. A férfi, akivel most voltam, ő sem igazán értette még, pláne nem azt, hogy egyike voltam az ősieknek. Senkit nem irigyeltem, aki ismert, és mindezt fel kellett dolgoznia, majdhogynem egyszerre.
– Olykor hajlamost vagyok azt hinni, hogy már mindent tudok a világról, már minden színét láttam, minden illatát éreztem. De mindig tartogat meglepetéseket – egy hosszú pillanatig a nőn felejtettem a tekintetemet. Bárhogy is váltunk el, ő mindig is különlegesnek marad meg a számomra, és ezen nem tud változtatni semmi sem. Egyszerűen csak azért, mert más volt, mint sokan, és mert vele olyan könnyű volt összhangot találni. Azt hiszem ennek az az oka, hogy rengeteg dologban hasonlítottunk. Végül előre pillantottam, az embereket figyeltem. Beszélgetés foszlányok kavarogtak a széllel a napsütésben, néhány szívdobbanással, melyekkel inkább nem törődtem.
Visszamosolyogtam Lycorisra, amikor azt mondta, hogy a lényem ellenére mindig kedves voltam vele. Nyilván… Szerettem, talán egy részem most is szereti, nem úgy mint egykor, de szereti. Ám akkor is ott volt bennem egy „de”…
– Tudod, hogy ennek semmi köze az ártatlanságomhoz – jelentettem ki vidáman, vidámabban, mint az indokolt lett volna talán, legalábbis ami a témát illette. A személyiségem nem sokban változott meg miután Esther átalakított a maga kedvére, mégis sok mindent elvett tőlem a tettével, hogy legalább ugyanannyit adjon is. Ezért élt az emléke furcsa kettősségként az emlékeim között.
– Mind máshogy működünk, és más is mozgat minket. Szeretem benned, hogy nem törődsz mások hibáival – feleltem. Néha úgy éreztem magam, mint egy agg bölcs, amikor hasonlóan kezdtem a mondandómat, bár az volt az igazság, hogy kinevezhettem volna magamat bölcsnek, idősnek elég idős lettem volna hozzá. Gondolatban megjegyeztem magamnak mindezt. – Tényleg az – bólintottam végül a válaszára, ami a lehetőségek végtelenjére vonatkozott. Minden, amit csak álmodtam valaha, lehetséges volt, és annyi év elteltével is, újra és újra képes voltam meglepődni azon, hogy ez valóban igaz volt, mert mindig találtam valamit, amiről azt hittem nem lehet, hogy létezzen. A világot éppen ezért tartottam fantasztikus helynek.
– Nagyon is hálás vagyok az együtt töltött időért – mondtam mosolyogva. – És azért is, hogy most újra látlak. Hiányoztál, kedves – a kézfejemmel végigsimítottam az arcélét. Nem volt ebben részemről semmi… romantikus szándék, de nem akartam tagadni a tagadhatatlant. Mindig fontos lesz számomra ez a nő, épp annyira mint bármelyik korábbi párom az életemben. Mind hozzáadtak valamit a létezésemhez.
Láttam rajta a meglepetést, amikor a közös szórakozásunkat felhoztam. A játék nem volt bonyolult: valakit választottunk és megöltük. Számomra igazi rituálévá alakult rövid idő alatt, ám mióta szétváltak útjaink a szőkével nem találomra választottam ki az áldozataimat.
– Azt hitted, megfeledkezem róla valaha is? – kérdeztem vissza, a hangom kissé elmélyült és halkabban is szóltam a nőhöz. A beszédemből kiérezhetett némi izgatottságot. Kaparni kezdte a torkomat a szomjúság. Most jutott csak eszembe milyen rég nem táplálkoztam élőből.
Hosszú ideig hallgatott Lycoris, míg sétáltunk Mystic Falls utcáján, és türelmetlenül vártam, hogy rámutasson valakire. Végül egy férfit választott.
– Rendben – bólintottam rá. – Hozod vagy hozzam én? – kérdeztem a néhány méterre eső sikátorra pillantva.


540 --- hello, how are you?
note:  Sétálóutcák 3739568389
kredit




You are the only thing in this


screwed up world that's right.






Celian Darveaux
Ősi eretnek
a legelső eretnek
Sétálóutcák IisOm79
A közösség sztárja
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Keresem :
Sétálóutcák Tumblr_pgi3o1Lq0f1xj1t39o1_250
and i found love
where it wasn't supposed to be
right in front of me ---
Léptek száma :
79

Sétálóutcák Empty
TémanyitásSétálóutcák EmptyPént. Nov. 29, 2019 11:22 pm



To: Celian Darveaux


A jelenben vagyunk, de még mindig érzem a múltunk illatát.


Egyszerűen nem tudtam nem elmosolyodni a szavai kapcsán. Már most érződött rajta, hogy más… hogy boldog. Talán sokkal boldogabb is volt, mint velem valaha.
- Van. Miért ne lenne értelme? Attól, hogy régóta élsz, még nem tapasztalhattál meg mindent… minden jót – Ingattam kissé a fejemet és elgondolkoztam, rám vár-e ilyesfajta boldogság, mint rá. Úgy gondoltam, hogy nem, de egy részem talán reménykedett. Talán van számomra is valaki, aki igazán hozzám tartozik majd és akit nem hagyok kicsusszanni a kezeim közül. Olyan, akiért majd képes leszek küzdeni és nem gyáván elfutni, mikor úgy érzem, az a helyes. Vettem egy mély levegőt, majd hagytam, hogy tovább lendüljünk a beszélgetésben.
Felvontam a jobb szemöldökömet, ahogy azzal hozakodott elő, hogy egy gyilkos. Megcsóváltam a fejemet.
- Tudom, hogy mi vagy és azt is, hogy milyen tudsz lenni. Nem tagadhatod meg önmagad, az ösztöneid és nem kényszerítheted magad arra, hogy ne gyilkolj… ilyen vagy. Ahogyan én is. De mindezen túl akkor is kedves vagy. Velem az voltál… mindig is. S gyanítom, az előbb említett személlyel sem bánsz rosszul – Rámosolyogtam. A továbbiakra viszont megráztam a fejemet. Kezdtem úgy érezni, hogy vitába torkollik ez az egész köztünk, de ezt nem akartam.
- Nem áltattam magam, de engem nem mások ballépései, bűnei érdekelnek, hanem csak a sajátom… és bűntudatom volt mindig azért, amit csináltam. Nem így kellett volna, érted? – Néztem rá kérdőn, de végül elszakítottam róla a tekintetemet. – Minden lehetséges – Nem tudtam, hogy ez jó dolog-e egyáltalán.
- Már kimondtam – Vontam vállat ártatlanul, majd tovább indultunk, de végül nem bírtam ki, hogy ne állítsam meg. Csak köszönetet akartam mondani neki. Azzal viszont meglepett, amit erre fel mondott.
- Te nekem? Miért? Semmit sem tettem, amiért hálával tartoznál. De te velem… igen – Magyaráztam neki, de ennél jobban már nem akartam belemenni ebbe. Megbeszéltük, amit meg kellett és ez volt a fontos.
- Azt a régi játékot? – Nem azért kérdeztem vissza, mert nem emlékeztem, hanem mert meglepődtem, hogy Ő még emlékszik rá. Nem is tudom, miféle pihent pillanatunkban találtuk ki ezt a játékot… az volt a lényege, hogy én vagy ő választottunk egy alanyt és kedvünkre, különféle módon… nos, végeztünk vele. Szabad volt bármit használni, mágia, a fogaink… eszközök. Hümmentettem egyet, majd körbenéztem. Sokáig meg sem szólaltam, csak Celian mellett haladva nézelődtem, mígnem megpillantottam egy jól szituált pasit, aki épp a pénzét számolgatta elégedetten az egyik kirakat előtt, nem messze egy sikátor bejáratától.
- Ő jónak tűnik – Böktem oldalba finoman Celiant és a fejemmel próbáltam jelezni neki, kire is gondolok. Ezek után már rajta múlt, hogy belemegy-e a választásomba, vagy sem.
421 words ➢ Chasing cars ➢ note:  Sétálóutcák 3739568389   ➢ kredit







Lycoris Fairwell
Eretnek
a mágia benne lapul
Sétálóutcák Tumblr_o8a5xkXkX21taf6o9o4_250
Egy értékes tag
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Sétálóutcák Tumblr_p8xs6dbX7P1sjcg5bo10_r1_400
Zack Reed
you are my life
Léptek száma :
12

Sétálóutcák Empty
TémanyitásSétálóutcák Empty


Ajánlott tartalom


Sétálóutcák Empty
 

Sétálóutcák

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next