"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
Hold, hold on, hold onto me 'Cause I'm a little unsteady
Ha nem vágtunk volna bele abba, amibe, talán visszakérdeztem volna, hogy akkor mégis miért idézett meg, mi volt a valódi ok. De így már a legkevésbé sem érdekelt. Eluralkodtak rajtam a vágyak, azok, amiknek a létezéséről sem tudtam, amíg a nőstényördög tele nem beszélte vele a fejem. Nem tudom, miért hagytam, hogy ennyire befolyásoljon, de bosszantott és egyben vágytam is erre. Kíváncsi voltam, milyen érzés ez az egész. Összeforrni valakivel, teljes egészében. A gondolat is arcpirító volt. A felsőimet a földre dobtam, megszabadulva tőlük, majd visszahajoltam és birtokba vettem a nőt. Érintettem, felfedeztem és tovább is mentem volna, ha nem veszi át a nő az irányítást. A vámpírsebességének köszönhetően egy szempillantás alatt kerültem alulra, míg ő fölém magasodott. Nagyot nyeltem, így figyeltem, hogyan veszi le a pólóját és hogyan dobja ő is a földre. Ahogy a nadrágomhoz nyúlt és elkezdte kigombolni, egy részem megint megijedt, csak úgy, mint Rosienál. De ezúttal nem akartam engedni ennek a gyávaságnak, így csak hagytam, hogy csinálja, amit akar. Amint a lényegre tért és megéreztem az ujjait magamon, kiszaladt az ajkaimon egy hangosabb sóhaj. Újabbat nyeltem, de nem néztem ezúttal félre. A nő szemeit fürkésztem, majd kissé a csípőmet megemelve még inkább a kezéhez nyomtam magam. Élveztem, amit csinál és nem akartam, hogy idő előtt abbahagyja. Ha folytatta, akkor lassacskán kicsalt belőlem egy-egy nyögést is.
Határozottan semmi hasonló nem járt a fejemben, amikor megidéztem Kai-t, de egyáltalán nem volt ellenemre mindaz, ami történt. Fogalmam sem volt mi ütött a démonba, vagy talán... lehet, hogy mindig ilyen volt, és elsőre ismertem félre, esetleg megváltozott azóta. Még a természetfeletti lények is átestek változásokon időnként, akárcsak az emberek. Tényleg nem értettem Ruby-t, mégis hogy a fenébe eshetett bele egy védtelen, teljesen ártatlan halandóba, mikor annyi más lehetősége lehetett volna. Például egy démon, vagy... egyáltalán nem belehabarodni senkibe. Inkább választhatta volna a szabadságot, de az igazság az, hogy arra én vágytam. Hiába osztoztunk egy testen, a vágyaink teljesen különböztek. - Be kell valljam, nem egészen ezért hívtalak ide, de... ennél jobb bosszút nem tudok. - mosolyodtam el sejtelmesen, ennél többet viszont nem szóltam. Egyikünk sem beszélgetni akart, így a fölösleges szavaknak nem volt helye. Sokkal inkább a tetteknek. Nem is feleltem a szavaira, én is csak röviden felnevettem, majd lehámoztuk egymásról a pólókat. Az ő felső ruhái elég hamar a földön kötöttek ki, ő viszont egy kicsit bizonytalanabbul, vagy legalábbis lassabban szedte le az enyémet. A póló egyelőre még rajtam volt, azon keresztül érintett meg, majd ahogy a mellemre csúsztatta a kezét, onnan pedig tovább haladt, felsóhajtottam. Ezután vámpírsebességemet kihasználva fordítottam magunkon, így én kerültem felülre. Levettem a pólómat, és én is lehajítottam az ágy mellé, majd lehajoltam és hevesen megcsókoltam. Ha hagyta, felegyenesedtem még mindig rajta ülve, és elkezdtem kigombolni a nadrágját. Nem sokat szórakoztam, mondhatni egyből a lényegre tértem, de nem úgy tűnt, mintha a démont zavarta volna, mindenesetre addig még nem tette szóvá. Azért lepillantottam rá, ha esetleg tiltakozni akart volna, megtehette.
Hold, hold on, hold onto me 'Cause I'm a little unsteady
Valószínűleg, ha nem a Rózsával találkoztam volna mindezek előtt, kiakadtam volna a vöröskére, amiért hazudott nekem. De így egészen másféle gondolatok jártak a fejemben, többek közt az, hogy az a vágy még mindig tombolt bennem és úgy éreztem, szétszakítja a bensőmet. Mintha csak ki akart volna törni belőlem egy rég elfojtott vadállat… akartam a vöröskét, vagy talán bárkit, aki az utamba akadt volna. Jó, talán bárki nem lett volna elég jó nekem. Főleg nem a nőstényördög. Ő soha nem lesz elég jó nekem. Rámásztam Jackiere, nem törődve szinte semmivel és senkivel rajta kívül. Akartam, a testem legalábbis erőteljesen vágyott rá és ezt tudhatta is abból, mikor teljesen hozzásimultam. Ismerkedőn csókoltam eleinte, majd egyre bátrabban, elmerülve az ajkaiban. Kezdtem belejönni, legalábbis nekem tetszett ez az egész. Ő. Vagy épp amit csináltunk. Újra és újra hozzádörgöltem a férfiasságomat anyagon keresztül és ez kisebb sóhajt csalt ki belőlem. - Remek. Pontosan ezt akartam hallani… emlékezzen rá, hogy mit művelt vele egy démon – A legkevésbé sem érdekelt, de legalább be tudtam csomagolni ebbe azt, amit tenni készültem. Oda lett volna a jó hírem, ha ez a lány elkezdi híresztelni, hogy… nos, nem is tudom, mit. Mindenesetre nem akartam, hogy bárkinek is szóljon róla, bár Marla már így is sejtette, mire készülök. – Van egy hírem… én sem – Jegyeztem meg egy rövid nevetést megelőzően, majd ahogy elkezdte lehámozni rólam a felsőt, felegyenesedtem és úgy kaptam le magamról. Aztán a pólót is és mindkettő a földön landolt mellettünk. Ezután viszont én kezdtem leszedni róla a felsőt, bár közel sem voltam olyan határozott, mint ő volt az imént. Továbbra is azon kattogtam, hogyan kell ezt az egészet csinálni, vagy hogy illendő, bár… a kezdeti nehézségeken hamarabb átlendültünk, mint a másik lánnyal. Ha levette a felsőjét, vagy engedte, hogy én levegyem, akkor ezután a pólón keresztül érintettem meg a mellkasát, majd az egyik mellén simítottam végig, onnan az oldalára, majd a derekára csúsztattam a kezem lassan. Ismerkedtem vele és ezzel az egésszel, bármennyire is tűnhetett furcsának. Hisz biztos voltam benne, hogy előbb-utóbb feltűnik neki, hogy valami nem stimmel velem.
Egy kicsit arra számítottam, jobban kiborul, amiért hazudtam neki, vagyis elhallgattam egy ilyen fontos információt, de végül még csak nem is mondott többet. Vállat vont. Felvont szemöldökkel néztem rá, aztán én magam is megvontam a vállam. Valahogy... nagyon más volt mikor először láttam. Az újságok és a hírek alapján pedig egészen más emberre számítottam. Igaz, amikor az összegyűrt papírral a zsebemben kerestem őt, még én is más voltam. Azt hiszem Ruby szerelmi élete változtatott meg ennyire, vagy... az évek alatt rájöttem, hogy én is többre vágyom. Na nem olyan nyálas románcra, mint ő, csak szabadságra. Kai már elsőre is tetszett nekem, hiszen jóvágású pasi volt, viszont az is egyből lejött, ő nem olyan fajta, akit el lehet rabolni egy menet erejéig. Épp ezért lepett meg annyira a reakciója, a mozdulatai. Határozottan elvette az eszemet, s ez az évek alatt alig néhányszor történt csak meg. Volt részem felejthetetlen éjszakákban, de nem mindenhol robbant tűzijáték a végén, vagy épp közben. A utóbbi időben pedig egyáltalán nem közeledtem senkihez úgy. Talán épp emiatt reagáltam olyan hevesen, vagy a rokonszenv miatt, amit éreztem az irányába. Nehezen szakadtam el ajkaitól, olyan jó érzés volt egy kicsit kikapcsolni az agyamat, bár meglepett, hogy először óvatosan csókolt vissza, mintha... nem is tudom. A gondolat úgy ment, ahogyan jött, mikor hozzám simult még jobban. Határozottan felizgattam, méghozzá nem kicsit, éreztem, ahogy nekem feszül a férfiassága. Meglepően rámenős volt, ami pokolian tetszett. - Úgy tűnik mostanában igen. Nagyon is emlékszik. - motyogtam, s ettől, hogy bosszút állhatok a lányon még inkább akartam a démont. - Tuti, hogy démon-vámpír szexet még nem élt át. Ami azt illeti, még én sem. - tettem hozzá, majd elkezdtem lehámozni róla a felsőjét, ha engedte. Elég volt az időhúzásból.
Hold, hold on, hold onto me 'Cause I'm a little unsteady
Csak vállat vontam. Egészen egyszerűen mindössze ennyit tettem, mert nem volt fontos. Nem tudom, mit reagáltam volna akkor erre a tényre; nagy eséllyel rögtön ott hagyom, vagy kiröhögöm, hogy jó vicc volt és hagyjon, mielőtt megölöm. Mikor először találkoztam Jackievel, egészen más voltam és ezt… nos, most már ki lehetett jelenteni. Változtam, holott nem akartam. Talán, ha Zack nincs, nem is mentem volna át semmiféle változáson. De az is lehetséges volt, hogy mindössze K.P. kellett ahhoz, hogy formálódjak. Szégyenszemre, de tényleg. Eddig is elcseszett voltam, de most már visszavonhatatlanul az is maradtam. Rámásztam. Ösztönösen rámásztam, hozzásimultam, éreztem a testének melegét – ami furcsa volt, hisz vámpírról volt szó, bár nem is értem, miért akadtam ezen fenn. Heh, talán a vágyak tomboltak benne, azért volt olyan… forró. Nem mintha értettem volna ehhez az egészhez, vagy ahhoz, hogyan működik az ember ilyen helyzetben. Ugyanis lövésem sem volt róla. Mindez az életemből teljességgel kimaradt, hisz őszintén, a börtönvilágban ugyan hol és kivel henteregtem volna? Azelőtt meg mindenre vágytam, csak erre nem. Gyerekként elismerést vártam a drágalátos családomtól és figyelmet, amit nem úgy kaptam meg, ahogyan akartam. Mindegy is. Halottak. Nem ellenkezett, habár nem tudom, mit tettem volna, ha ellenkezik. Jó, ez így nem teljesen igaz. Valószínűleg erőszakosabbra váltok, bár azt jó esetben is akkor… hát, erőszaknak hívták volna. Határozottan kezdtem rájönni, hogy túl sokat gondolkodok, pedig addig volt nekem jó, amíg nem gondoltam át ennyi mindent. Ahogy a kezét megéreztem a nyakamon, jóleső bizsergés futott végig a gerincemen. Nagyot nyeltem, majd felnéztem volna rá, de ekkor csókolt meg, így visszahunytam a szemeimet. Ismerkedőn csókoltam vissza, pont, mint Rosenak. Tetszett a csókja. Neki is és a vöröskének is. Minden csók ilyen finom és édes? Miközben faltuk egymás ajkait, úgy simultam még inkább hozzá, ágyékomat az övének nyomja, így érezhette, hogy… szóval ja. Tudjuk. Rosetól szépen eljöttem és azóta sem higgadt le a testem, még mindig tombolt bennem az a furcsa vágy. - Ő is emlékszik arra, te mit teszel? – Az ajkaiba suttogtam a kérdést, némileg mosolyogva, nevetve, kárörvendve. Mindenképp akartam egy álcát ennek az egésznek, ami elkezdődött kettőnk közt. Csak annak a valakinek a kínzása ez, semmi több. Akartam, hogy a vöröske azt higgye, így van.
A szavai miatt talán aggódnom kellett volna, de a hangja egyáltalán nem volt dühös. Csak egy egyszerű kérdést tett fel, amiben volt némi él, vagy még csak az sem. Amúgy sem féltem tőle, hiába kellett volna, így pedig végképp nem féltettem az életemet. Nagyon máshol járt. És az én gondolataim is, hiszen a büntetés szóra érdekes képek villantak be, amiket nem kívántam megosztani vele, s amiket el is űztem gyorsan a fejemből. - Nem szoktam mindenkinek az orrára kötni. Főleg nem első találkozáskor. - forgattam a szemeimet, viszont én sem voltam dühös, még csak magamra sem vettem a dolgot. - Jackie vagyok és van egy másik énem... vagy mégis hogy kellene ezt közölnöm? - kérdeztem, majd halkan nevettem. Egyáltalán nem úgy viselkedtem vele, ahogy másokkal. Egyrészt, mert őt nem akartam megölni, vagy ártani neki, másrészt pedig... nem tudtam volna megmagyarázni. A közelében felszabadultnak éreztem magam, önmagamnak. Furcsa érzés volt. Szinte egyszerre szólaltunk meg, ő egy "Hé"-vel próbált beszédre bírni, majd rögtön utána meg is szólaltam, pedig érdekelt volna, mit akart mondani. Talán kíváncsivá tették a szavaim, vagy csak elunta a várakozást? A reakciójára viszont egyáltalán nem számítottam. Már a közelsége is furcsa volt, hiszen elsőre nem ezt a közvetlen benyomást keltette, inkább visszahúzódó, zárkózott volt, a maga fenyegető, gyilkos módján. Ahogy mozdult, nekem elakadt a lélegzetem, a szívem pedig olyan hevesen kezdett dobolni, nem is, dübörögni a mellkasomban, mintha ki akarna ugrani. Lefogta a kezeimet, teste az enyémnek feszült. Egészen addig nem vettem levegőt, amíg meg nem szólalt, szavait hallgatva viszont nehezen fogtam vissza magam. Nekem is eszembe jutott hasonló, bár nem épp Ruby kínzására, de... kellemeset a hasznossal. Ha erre a helyzetre nem illik ez a kifejezés, akkor semmire. Gonoszkás mosolyra görbültek ajkaim, de mielőtt bármit is mondhattam volna, szája a nyakamat érintette, amitől teljesen kiesett minden a fejemből. Az önuralmamat pedig ezzel együtt teljesen elnyelte a sötétség. Fejemet előrebillentettem, kezemet a nyakára kulcsoltam, ajkaim pedig megtalálták az övéit, amennyiben engedte. Szinte teljesen egymásba olvadt a testünk, én pedig olyan hévvel tapadtam a szájára, hogy az még engem is megijesztett, csakhogy nem foglalkoztam vele. Vágytam rá, szinte fizikai fájdalmat éreztem, annyira akartam.
Hold, hold on, hold onto me 'Cause I'm a little unsteady
Próbáltam figyelni a szavaira és most hellyel-közzel sikerült is, bár ettől még nem kötött le igazán. Inkább az fogalmazódott meg bennem, hogy megölhetném, amiért átvágott és hülyére vett ő is, hisz ezt pont elfelejtette mondani legelső találkozásunk alkalmával. És ez nem olyan információ, amit az ember csak úgy elfelejt. Zsörtölődtem kicsit magamban, majd ahogy folytatta, sóhajtottam egy aprót. - Heh, ez elég nagy büntetés neked… nem igaz? Vagy talán nagyobb büntetést érdemelnél azért, mert elfelejtetted velem közölni első alkalomkor, hogy belőled… lényegében kettő van? – Nem voltam annyira dühös, mint kellett volna. Talán ez volt a mázlija, és ezért volt még a helyén a feje. Igen, ott, a kicsi nyakán. Mindenesetre tényleg nem érdekelt ez az apró infó, amit elhallgatott, mert sokkal inkább az járt a fejemben, hogy nem szavakra lenne itt szükség, hanem valami másra. Érzékelhető volt, hogy a közelségem zavarba ejtette, ami furcsa volt. Bár… Rosalie is így volt vele. De miért? Miattam miért kell furán éreznie magát bárkinek is? Elég hosszú ideig nem reagált a szavaimra. Érdekes volt. - Hé… - Folytattam volna, de végre erőt vett magán és beszélt. A szavai szöget ütöttek a fejemben. Magam sem tudom, miért, talán csak ösztönös volt a cselekedet a részemről, de feltápászkodtam az ágyon és rámásztam, kezeit lefogva az ágyra. – Nekem lenne egy ötletem, hogyan kínozhatnád meg a másik feled… és nem csak őt, hanem a szívszerelmét is – Ezúttal még jobban győzködtem magamat, hogy ne hátráljak vissza idő előtt. Nem is tudom, mikor vagy miért lettem ilyen gyáva, hogy inkább faképnél hagyok bárkit is. Oké, új volt nekem ez, főleg a vágyak, amik jelen pillanatban is ellepték az elmémet és szinte irányították a testemet, de… ez tényleg ilyen? Ez a normális? Mintha az agyam kikapcsolt volna és ez rémisztő volt. Uralni akartam a gondolataimat és a tetteimet, de erre mintha már nem lett volna lehetőségem. A lányhoz simultam a testemmel, egészen közel hajoltam hozzá, a nyakához, majd apró, ismerkedő csókot nyomtam a bőrére.
Nem tudtam eldönteni, mi a furcsább, az, hogy hajlandó volt meghallgatni, vagy az, hogy alig tudott figyelni, úgy lekötötte valami más. El sem tudtam képzelni, mi zökkenthet ki ennyire egy démont, sőt, egy olyan alakot, mint Kai Parker. Talán jobb is volt nem tudni a dolgot. Azért csak eljutott hozzá mindaz, amit mondtam, vagy legalábbis egy része biztosan. Grimaszoltam egyet a szavaira, bár elsőre csaknem rávágtam valami nem épp kedves megjegyzést, de inkább elnyomtam magamban. - Ha még csak átaludnám... ez sokkal rosszabb. - Hirtelen nem is tudtam, hogyan magyarázzam el, vagy egyáltalán érdekli-e annyira. Aztán eszembe jutott valami, így némi habozás után folytattam. - Olyan, mintha átvenné valaki a tested felett az irányítást. Sok esetben tudom mi történik, az még a teljes képszakadásnál is rosszabb. - grimaszoltam újra, ahogy belegondoltam bizonyos nyálas jelenetekbe. A kis Ruby élete maga volt a rózsaszín ködfelhő, amit én gyűlöltem. Kicsit furcsa volt így beszélgetni vele, az ágyon heverve, még különösebb csak akkor lett, mikor ő is felém fordult. Nagyot nyeltem, ahogy ránéztem. Valami... egészen érdekes érzés kerített hatalmába. A szemei olyan ismerősek voltak, mintha csak tükörbe néztem volna. A közelségétől egy kicsit kikészültem, mert még a hülye is látta volna, mennyire vonzó. Ez még a másik énem figyelmét sem kerülhette volna el, bár ő nem szeretett úgy élni az élvezetnek, mint én. Ruby a nagy Ő-t kereste, amitől nekem egyértelműen hányingerem volt. A kérdésre elmosolyodtam, csaknem fel is nevettem, mert ha jobban belegondoltam, elég nagy butaságot sikerült kérdeznem tőle. Ő viszont még közelebb jött, további szavai után pedig még a karomat is megérintette. Lehetséges volt annyira vágyni egy idegenre, hogy lángra kapjon a bőröm? Mármint... a vágy hullámokban tört rám, a tekintetem pedig talán szikrákat szórt, ahogy ránéztem. Testi vágy volt csupán, semmi több, de ilyen hirtelen talán még soha nem tört rám. Rájöttem, hogy már hosszú másodpercek teltek el, én pedig még mindig csak bámultam rá, mint egy idióta. Megköszörültem a torkom, s próbáltam felidézni, miről is beszélgettünk. Oh, igen... - Nem egészen erre gondoltam. Van a "fogvatartómnak" egy szívszerelme. Gondoltam, talán szívesen segítenél. Csak, hogy tanuljak tőled valamit. - vontam vállat, abban a pillanatban az sem érdekelt volna, ha nemet mond. Túlságosan is elterelte a figyelmem a célról, amit kitűztem magam elé. Gondolkodás nélkül nyúltam ki felé, hogy megfogjam a kezét, de végül csak a keze mellett állapodott meg az enyém az ágyon. Nagyot nyeltem, s inkább félre is néztem, az arca szinte vonzotta a tekintetemet, ami kísértésbe ejtett. Össze kellett szednem magam. Nem ilyen dolgok miatt akartam megtalálni olyan nagyon.
Hold, hold on, hold onto me 'Cause I'm a little unsteady
Igyekeztem koncentrálni a szavaira, de őszintén? Annyira nem kötött le, mint a saját gondolataim. Még Rose járt a fejemben, az, hogy milyen csúnyán ott hagytam, mint valami félős kisfiú. Oké, talán az is voltam, beijedtem attól, amit amúgy a legtöbb fiatal tizenéves már akar. Vagyis, amire vágyik. Izé. Mit is mondott Jackie? Milyen eredeti test? Ja, az övé… szóval osztoznak rajta, huh? Fel kellett volna háborodnom és nyilván ő is erre számított, de ehelyett csak felnevettem. - Elég frusztráló lehet, hogy az életed felét átalszod… vagyis így inkább több időt – Újfent nevettem, majd egy sóhajjal felé fordultam teljesen az ágyon. Így hallgattam tovább, immár a kérdését, de azt nem hagyhattam figyelmen kívül, hogy egy hosszabb pillanatra elfordult tőlem. Vajon miért? Úgy tudtam, rajong értem, meg minden, akkor mi a baja? Némileg sértett a viselkedése. A kérdésre azonban ez el is illant. - Én? Viccelsz, ugye? – Kérdeztem vissza, a fejemet csóválva, majd közelebb másztam hozzá. Így volt is értelme, hisz már ő is az ágyon feküdt. Egészen közel húzódtam hozzá. – A „fogvatartód” kínzása a saját magad kínzása. Szóval, mégis mit akarsz csinálni és ami fontosabb… ezért rángattál engem ide? – Érdeklődtem, majd hozzáértem a karjához, ahogy helyezkedni kezdtem újfent. Aztán elhúzódtam tőle. Nem tudtam, mi jár a fejében, de nem voltam biztos benne, hogy az én gondolataimmal egyáltalán köszönőviszonyban lennének-e. Ez pedig jelenleg komoly gondokat okozott volna. Most nem vágytam a valódi kínzásra, nem akartam embereket megfojtani, meg felszabdalni, hanem egészen mást akartam és talán ő is megfelelt erre a célra. Mert hát, Katherine ajtaján soha az életben nem kopogtatnék ezért. Kiröhögne, kárörvendene és hülyére venne. Azt hinné, ha ebben, akkor másban is igaza volt és ez viszont nagy baromság lenne.
Nehéz volt kiigazodni a démonon, sőt, lehetetlen. Valamiért mégis a fejembe vettem, hogy meggyőzőm őt arról, több közös van bennünk, mint ő azt gondolja. Ostobaság volt ebbe belevágni, talán még fölösleges is, de... talán csak kötődni akartam valakihez életemben először. A hangulata valahogy furcsa volt, nem olyan volt mint az első találkozásunkkor. A vérengzése kimerült abban, hogy megölte a boszorkányt, aki iderángatta, de a tekintetében egészen mást láttam, mint aznap este a sikátorban. Kicsit mintha nem lett volna önmaga, vagy épp ez volt a valódi Kai Parker? Nem tudtam eldönteni. Valahol egészen máshol járt az esze, még csak nem is bosszankodott miattam néhány másodpercnél többet. Ez elgondolkodtatott, vajon mi történhetett vele, amiért ilyen... Meg voltam róla győződve, hogy olyan, mint én, hogy tényleg hasonlítunk egymásra, s most valahogy ez még inkább beigazolódott. Hiszen néhány éve még nem akartam voltam kötődni senkihez. - Ahogy akarod. - bólintottam, s eszembe jutott ugyan néhány gúnyos mondat, amit szívesen a fejéhez vágtam volna csak úgy szórakozásból, mégsem tettem. Tényleg máshol jártak a gondolatai, valami vagy valaki igazán elvarázsolhatta, avagy kizökkentette. Felsóhajtottam, egy pillanatra elfordítva a fejemet, majd amint újra levegőhöz jutottam, ismét rápillantottam. Kicsit furcsa volt vele úgy beszélgetni, hogy az ágyon hever, de ennél furcsább beszélgetéseim is voltak már másokkal. - Nem mondtam el mindent, mikor először találkoztunk. Ez a test... Nos, mondjuk úgy nem teljesen az enyém. A test eredeti gazdája Ruby, aki jelenleg jégre van rakva, talán ez a legjobb kifejezés rá. Nem szokásom reklámozni. - vontam vállat, majd el is hallgattam. Nem szerettem erről beszélni, roppant furcsa és kínos helyzeteket tudott okozni, amiket még én sem szerettem. Meglepő, mi..? Inkább el akartam terelni a témát, vagy lezárni a jelenlegit, de nem várhattam el tőle, hogy bízzon bennem, ha nem vagyok őszinte. - Ha úgy vesszük, ő az én fogvatartóm, én pedig az övé. Csak egyikünk lehet előtérben, és hadd ne magyarázzam el, ez mekkora szívás! - horkantottam, ezúttal tényleg elfordulva tőle. Gyengének éreztem magam, ha erről kellett részletesen beszélnem, azt pedig mindennél jobban gyűlöltem, még az ártatlan Ruby-nál is jobban. - Tulajdonképpen lenne néhány ötletem. Mennyire szeretsz másokat megkínozni? - fordultam vissza felé, majd hirtelen ötlettől vezérelve elfeküdtem az ágyon és hasra pördültem, hogy szemben legyek vele. Nagyon izgatott lettem, pedig még ki sem fejtettem a tervemet.
Hold, hold on, hold onto me 'Cause I'm a little unsteady
Igaza volt, nem most jött el az a pont, hogy valóban végezni akarjak vele. Sőt, talán… talán egy részem örült a rajongásának, de egy valamit leszögeztem magamban: teljesen más, mint Rose volt. Ő eleve barátságosan fordult felém, ezért is zavart össze, míg Jackie a rajongásával inkább volt fura, mintsem kedves a számomra. Pedig a rajongása is egyfajta kötődés volt felém, és nem félt tőlem, sőt, talán valahol kedvelt is. Bár amikor találkoztunk, jó néhány héttel, talán hónappal ezelőtt, a kötelékem még nem élt Zackkel. Akkoriban még egyáltalán nem törődtem az… érzelmekkel. Vagy épp nem próbáltam meg elgondolkodni dolgokon. Mint most is. Bár Jackiet nehéz volt kiismerni, lévén, belőle sem spórolták ki az őrültség nektárját. - Ajánlom is – Jegyeztem meg morgósan, de koránt sem voltam már olyan feldúlt. Inkább merengős. Még mindig az átkozott csókok és érintések jártak a fejemben, mindaz, amit Rosalieval félbehagytunk. Ott hagytam, egyszerűen úgy voltam vele, hogy mégse akarom. Közben viszont… de. De már mindegy. Egy lehetőségnek oda, több meg miért lenne? Oh, hogy majd Miss Quennel? Kizárt. Az ő ágyába akkor se másznék be mindazok után, ami történt, ha a poklot kínálná cserébe. Oké. Talán, ha azt adná cserébe, akkor mégis. Az ágyon fekve töprengtem, így a szavaira nem is nagyon figyeltem. Félúton pillantottam rá, odaterelve a gondolataimat. - Miféle fogvatartó? Mi közöm ehhez? – Felvontam a szemöldökömet. A másik kérdésre „elfelejtettem” reagálni. Akaratlanul is végigmértem a további szócséplés helyett, majd az oldalamra fordultam és sóhajtottam egy nagyot. – Milyen szörnyűségre gondoltál a démonidézésen kívül, amivel amúgy maximum engem büntetsz, nem pedig őt? – Érdeklődtem kíváncsian, miközben tekintetemet többször is végigfutattam a lányon, aki már az ágyon ült, tőlem alig néhány centire. Az ördögbe is, zavaró volt a közelsége, miközben folyton olyan gondolatok jártak a fejemben. Továbbra is Katherinet átkoztam, hisz ki mást hibáztathattam volna ezért?