Álomháború
felcsendülő dallamok


"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
You saw light in me when
all I saw was darkness
Isaac Lestrange
Alapítóadmin
Larissa Blackwell
Társadmin
Reagan Blair
Társadmin
A pokol kapuja

itt nyílik
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Mystic Grill

We're broken souls
in the darkness
Jelenleg 21 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 17 vendég :: 2 Bots




A legtöbb felhasználó (119 fő) Kedd Ápr. 25, 2017 11:20 pm-kor volt itt.
It always seems impossible
until it’s done
Statisztika
Ennyien vagyunk
Szorgos íróink
A hónap posztolói

20 Hozzászólások - 22%
14 Hozzászólások - 16%
9 Hozzászólások - 10%
9 Hozzászólások - 10%
8 Hozzászólások - 9%
8 Hozzászólások - 9%
7 Hozzászólások - 8%
5 Hozzászólások - 6%
5 Hozzászólások - 6%
4 Hozzászólások - 4%

Share
 
Mûvészeti múzeum
Let's go out in flames so everyone knows who we are
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásMûvészeti múzeum EmptyToday at 12:45 am


Isaac && Lara





if your wings are broken, borrow mine





Szerettem volna azt hinni, hogy hall engem. Szerettem volna azt hinni, hogy minden erejével küzd a démon ellen, és hogy talán a Wallace-kard, vagy az a titokzatos erő, ami minket védett, a segítségére lesz, ha látja, hogy próbálkozik. Mégsem történt semmi, nem támadt angyali fény, mely elűzte volna Isaacből a démont, és kezdtem őszintén kétségbeesni. Sosem szállt még meg egyikünket egyetlen démon sem. Fogalmam sem volt, ránk nézve hogyan működött ez az egész. Az emberekben gyakran ott maradt a démoni aura, mi van, ha benne is...? Vagy mi van, ha túl későn szedem ki belőle és a lelke örökre elvész? Rettegtem Isaacért, már a gondolat is, hogy Hazelhez hasonlóan őt is elveszíthetem, teljesen megbénított. Úgy éreztem, saját magamba kéne döfnöm a kardot, hogy a fájdalom felébresszen és össze tudjam szedni magam, de az öcsém látványa végül kizökkentett. Itt nem rólam volt szó. Meg kellett mentenem Isaacet, nem hagyhattam, hogy így végezze be. Nem veszíthettem el őt is. Képtelen lettem volna...
Shawn látványa összetörte a szívem. Ha tévedek... Nem! Nem. Bíznom kellett Regben, bíznom kellett a többiekben. Megvédték. Meg kellett, hogy védjék. Nem dőlhettem be az illúziónak, egyre csak ezt mantráztam magamban, de könnyek szúrták a szemem, ahogy az öcsém helyett mégis Isaacet mentettem. Főleg, mert tudtam, hogy ha valódi lett volna a helyzet, fordítva döntöttem volna... Nem válaszoltam a démonnak, nem akartam megadni neki azt az örömöt, hogy a szenvedésemen szórakozzon, de láthatta rajtam, a könnyes szememen és azon, milyen gyűlölettel néztem, hogy igaza volt. Túl fontos volt nekem Isaac ahhoz, hogy ne tegyek meg mindent, mindent, hogy megmentsem őt.
A vállát céloztam, önkéntelenül is felnyögtem, ahogy a penge átszakította a húsát és a talajba fúródott a túloldalt. Az volt a tervem, hogy ha ennyi nem elég, hogy kiűzzem a démont, akkor a karddal odaszegezem... De már ennyitől is úgy éreztem, mintha a saját szívembe állítottam volna tőrt. Nem tudtam pontosan célozni. Mi van, ha artériát értem? Mi van, ha...? Egyre csak a rémképeken kattogtam, és ahogy az erős kéz megragadta a torkom, levegőért kapva nyögtem fel. A könnyek karcsú patakokban kicsordultak a szememből. Aztán ahogy a sötét aura elhagyta a vadász testét, a kézfejemet az arcom elé kaptam, és amint meggyőződtem róla, hogy elment, megragadtam a nyakamra kulcsolódó ujjakat és lefeszegettem a torkomról, ha nem engedett magától is el. Az öcsém eltűnt. Mázsás súly zuhant le a mellkasomról. Ahelyett azonban, hogy az ismerős, tiszta szempár fogadott volna magam alatt, Isaac nem mozdult, és ettől egy pillanatra megállt a szívem.
- Iz? - A vállából kiálló kardra néztem. Nem akartam kihúzni, féltem, hogy túl gyorsan elvérezne. Tenyeremmel végül tétován beborítottam a nyakán lévő sebet, próbáltam úgy lefogni, hogy ne vérezzen nagyon, szabad kezemmel pedig az arcát pofozgattam meg.
- Iz? Kérlek... Ez nem jó vicc. Elment a démon. Válaszolj! - Felette térdeltem, kissé rajta ülve, és hol az arcát cirógattam, hol a mellkasán markoltam fel a felsőt. Rángattam, ébresztgettem, majd halkan felszipogtam, ahogy a sírás ismét a torkomra mart.
- Gyerünk már... Gyerünk... Iz... Kérlek... Nem tudom, mit... Mit csináljak? Ne hagyj itt... Kérlek... - Egyre halkabban suttogtam csak felette, de már alig láttam őt a könnyeimtől. A sírás a vállaimat rázta, a kezem remegett, ahogy a számra tapasztottam, majd aprókat szipogva megtöröltem az orrom, lehunytam a szemem és lehajoltam hozzá, finoman összedöntve a homlokunkat és hagytam, hogy a varázserőm kinyúljon felé.
- Kérlek, gyere vissza... - suttogtam, mielőtt ajkaimat az övére tapasztottam volna, gyengéd, reszkető csókot nyomva rájuk.






Do you know what I dream about?




Larissa Blackwell
Ötök testvérisége vezetõ
mágiával rendelkezõ vadász
Mûvészeti múzeum 1RFOY0K
Az aktív résztvevő
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Léptek száma :
119

Mûvészeti múzeum Empty
TémanyitásMûvészeti múzeum EmptyYesterday at 8:25 pm


To: Miss Blackwell


425 words ✩ save yourself ✩ note: ajjajj...



I had to say goodbye for
the last time





A démon pontosan tudta, hogy fontos vagyok a nőnek; talán azzal, hogy megszállt, az érzéseimet is magáénak tudhatta. Pont emiatt tudta, hogy addig marad a testemben és addig pusztít körülöttünk, amíg csak a kedve tartja; elvégre a nő nem fog bántani. Miattam nem.
Halkan, de eljutottak hozzám a szavai. Mégis, mikor mozdulni akartam, olyan volt, mintha ólomsúly nehezedett volna minden végtagomra.
- Larissa… - Suttogtam, miközben felemeltem a fejemet. Nem értettem, hogy volt képes ilyen könnyedén megszállni és ilyen könnyedén elnyomni engem. Határozottan kezdtem kétségbeesni, miközben fogalmam sem volt arról, a démon mit művel velem.
- Milyen aranyos vagy. Azt hiszed, hall téged? Hogy tud küzdeni ellenem? Az emberek szánalmas lények – Nevetett. A nő túlságosan magabiztosnak tűnt, de ezzel nem tántorította el a démont. Az önbizalma egy kicsit sem rendült meg, még a szavai hallatán sem. Csak a fejét csóválta.
Habár a testem gyengítette a mozgását; talán ennyi haszna volt annak, hogy megszállt. A ködben ugyanis ő sem látott olyan tisztán, mint szeretett volna.
Aztán választás elé állította a nőt, magához rántva annak öccsét, Shawn. Valódi volt-e vagy sem… ki tudja? Akárhogyan is, a démon meglepődött, hogy Blackwell nem választott közöttünk. (Én is meglepődtem volna, ha tudom, mi folyik idekint.)
- Mire készülsz? – Kérdezte fennhangon a démon, miközben magához ölelte Shawnt. A gyerek megszólalni sem bírt, csak félelemmel a tekintetében figyelte a nővérét,némán kérlelve, hogy segítsen rajta.  – Látom csak Ő érdekel… csak nem gyengéd érzelmeket táplálsz iránta? Szánalmas, de pont olyan vagy, mint ő – A szemeit forgatta és hátrébb lépet, mikor meglátta a kardot megjelenni. Újabb és újabb lépéseket tett hátra. Mágiával tartotta fel a nőt, de nem elég ideig, ugyanis Blackwell könnyedén áttörhetett rajta és így elérhetett hozzám, avagy a földre sodorhatott, ezzel a démont is igencsak meglepve. Átfuthatott valami olyasmi a fején, hogy egy nő mikre nem képes, ha valakit nagyon szeret.
Ahogy a vállamba szúrta a kardot, felkiáltottam a fájdalomtól; illetve a démon inkább attól a furcsa, túlságosan is tiszta mágiától, ami a kard kapcsán elérte. Kezem önkéntelenül kapta el a nő torkát.
- Egy nap legyőzünk titeket… vele fogjuk kezdeni – Sziszegte, mielőtt lassan „elpárolgott” volna belőlem.
Egy hosszabb pillanatra az egész hely koromfeketévé vált, mielőtt aztán lassan kitisztult volna a hely, s újra a múzeummá avanzsálódott volna. Shawn sem volt sehol.
Én nem voltam magamnál. A vér nem csak a nyakamból, de már a vállamból is folydogált, én pedig még mindig abban a sötétségben voltam, ahová a démon küldött. Mintha csak odaláncolt volna… vagy talán nem is ő, hanem én tettem ezt magammal azzal, hogy valójában fel is adtam a küzdelmet.







Isaac Lestrange
Ötök testvérisége vezetõ
mágiával rendelkezõ vadász
Mûvészeti múzeum E903005db3541ed51ca063a4189e06ef
Az aktív résztvevő
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Keresem :
Léptek száma :
131

Mûvészeti múzeum Empty
TémanyitásMûvészeti múzeum EmptyCsüt. Aug. 06, 2020 11:02 pm


Isaac && Lara





if your wings are broken, borrow mine





A lehetőségre csak megcsóváltam a fejem. Számításba sem akartam venni ilyesmit. A démon idővel visszatért volna, de Isaac soha; semmi sem ért annyit, amivel egyensúlyozni lehetett volna egy emberi életet. Ezért nem is cselekedtem egyelőre, csak figyeltem és gondolkodtam. Ki kellett találnom valamit. Ahogy előkerült a kés, reflexből feléjük mozdultam, de elkéstem. Szörnyű volt látni, Isaac teste mit művelt saját magával a démon parancsára.
- Harcolj már ellene, az istenit! - szitkozódtam. Túl könnyen ment a démonnak, úgy láttam, teljesen otthon érzi magát Isaacben, ami megrémisztett. Maradnia kellett volna annyi öntudatának, hogy legalább egy kicsit nehezítse a teste felett a kontrollt, nem? Ennyire meggyengültünk volna Hazel halála miatt?
- Egész nyugodtan próbáljátok meg. A halálunk azonban nem lesz túl szép - rátok nézve... - sziszegtem dühösen. Többféle átok is védett minket, teljesen sosem irthattak ki. Ezért volt aggasztó a boszorkány luvnya mesterkedése a bányáknál. Talán ő rájött valamire, amire mi még nem. De hát bárhonnan is jött az erőnk, nem lehetett benne kiskapu, ugye?
Nem hagytam, hogy a változó, ködbe burkolózó környezet megzavarjon, próbáltam rajta átlátni és kideríteni, mi következhet. Az ismerős hangra azonban nem számítottam, a szívem összeszorult a félelemtől, főleg, ahogy megpillantottam Shawnt. Reflexből tettem felé egy lépést, de aztán meg is torpantam. A kérdésre csak makacsul megráztam a fejem. Ez az egész nem lehetett valódi. Reagan védte az öcsémet, otthon. Hiába mantráztam azonban magamban, hogy illúzió az egész, mégis csak ott motoszkált bennem az a halk hangocska: mi van, ha mégsem? Egyetlen százalék volt rá csupán az esély, ám az az egy százalék olyan hibalehetőséget rejtett magában, mely után egyiküket sem hozhattam már vissza. Ennek ellenére makacsul felszegtem az állam és tüntető hallgatással jeleztem, hogy nem fogok választani. Nem lett volna értelme. A démonok sosem alkudoztak, mindannyiunkkal végzett volna.
- Zárd el előle az elméd! Ha teljesen átadod magad neki, vége! - Még mindig hittem benne, hogy ha igazán akarja, Iz vissza tudja venni a teste felett az uralmat, de be kellett látnom, hogy minden egyes perccel az esélyeit gyengítettem, így végül elszántam magam. Nem hagyhattam, hogy az emlékei révén mások is belekeveredjenek, főleg az én szeretteim nem. Még ha fájdalmat is okozok vele, ki kell valahogy szednem azt a démont a testéből. Inkább néhány törött borda, minthogy bármelyikünk is belehaljon...
- Bocsáss meg, Iz. - A kard ismét megjelent a kezemben. - Ez lehet, hogy egy kicsit fájni fog, de tudom, hogy te is megtennéd értem. - Forgattam rajta egyet. Eszembe jutottak az edzések, amikor Izzel gyakoroltunk. Nem bízhattam teljesen az ott felfedezett gyengepontjaiban, hiszen most a démon irányította, de nem is készültem hasonlóra. Már beletörődtem, hogy ez nekem is épp úgy fájni fog... Vettem egy mély levegőt, majd ahogy lassan kifújtam azt, elindultam feléjük. Azt reméltem, ha minél kisebb figyelmet fordítok Shawnra, ha rá sem nézek egyáltalán, akkor beigazolódik, hogy csak illúzió, és magától eltűnik majd. Ezzel a reménnyel törtem meg a köztünk lévő távot és Isaacre vetettem magam. Szabad kezemmel megragadtam, azt reméltem, a lendülettel a földre dönthetem őt, de bárhogy is, akár elestünk, akár nem, a kardot hirtelen varázslattal átküldtem a másik kezembe és megpróbáltam beleállítani Isaac vállába.






Do you know what I dream about?




Larissa Blackwell
Ötök testvérisége vezetõ
mágiával rendelkezõ vadász
Mûvészeti múzeum 1RFOY0K
Az aktív résztvevő
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Léptek száma :
119

Mûvészeti múzeum Empty
TémanyitásMûvészeti múzeum EmptySzer. Júl. 08, 2020 1:55 am


To: Miss Blackwell


359 words ✩ save yourself ✩ note: ajjajj...



I had to say goodbye for
the last time





Vajon ilyen lehet a halál? Vagy ez maga a halál? A sötétség, az üresség… Lassan megszűntek a kintről beszűrődő hangok. Nem láttam, nem hallottam semmit. A végtagjaim ólomsúlyúak voltak, de ha mozdulni bírtam volna, akkor sem tudtam volna, merre induljak. Kezdett elhatalmasodni rajtam teljesen a démon. Nem tudtam, ki ő, találkoztam-e már vele, de volt egy olyan sejtésem, hogy igen. Ez pusztán csak megérzés volt. A gondolataim közt kutattam, megoldást keresve, de fáradtnak és lassúnak éreztem magam.
- Ha megölöd, száműzhetsz a Földről… egy időre. Megéri, nem? – Érdeklődött a fogvatartóm, fel sem véve a nő szavait szinte. Gyengének és eltaposhatónak vélte az összes embert, köztük engem és őt is. Azonban Larissa figyelemelterelése nem vált be teljesen: a démon pontosan tudta, hogy mit akar.
- Tudod, az túl egyszerű lenne – A tekintetével követte a nő minden mozdulatát, még a tekintetét is a körön túlra, majd vissza. Tett a nő felé néhány lépést, majd az én emlékeim kezd kezdett kutakodni.
Abban a pillanatban pedig a sötétség elkezdett oszladozni körülöttem; helyesbítve egy távoli fénypont formájában.
- Illúzió, huh? – Ezt a kérdést tulajdonképpen nem a nőnek intézte, pusztán realizálta magában a mocsadék, miféle képességgel is bírok. Talán mégsem találkoztunk még, ha erre most jött rá. – Gondolom, támadni magadtól nem fogsz… megteszem helyetted én – A farzsebemben rejtegetett késemet rántotta elő és meglepő vagy sem, nem a nőt támadta, hanem engem. A torkomat vágta meg egy hirtelen mozdulattal. – Jobb volna, ha egyiken sem léteznétek. A testvériségetek egy vicc… és csak megnehezítitek a szórakozásunkat a Földön. Talán, ha egyesével leölünk titeket, belátjátok végre, hogy fel kéne adnotok? – Csettintett.
A képességemet használta, de nem tudtam róla és arról sem, a nő rájön-e. A helyszín ugyanaz maradt, viszont köd lepte el az egész múzeumot. A földre kirakott kör pedig eltűnt; mintha sosem lett volna ott. Aztán a távolból egy fiú hangját hallhatta Larissa.
- Ó, ő nem a te…? – Ha a nő a hang irányába fordult, a saját öccsét láthatta egy másik démon fogságában. Nem esett egyelőre baja, úgy tűnt, csak lefogták.
Az én vérem pedig lassan folydogált a nyakamból, végig a ruhámon.
- Kit hagyjak életben? Melyikük a fontosabb neked? – Shawn mellé lépett és megsimította az arcát.







Isaac Lestrange
Ötök testvérisége vezetõ
mágiával rendelkezõ vadász
Mûvészeti múzeum E903005db3541ed51ca063a4189e06ef
Az aktív résztvevő
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Keresem :
Léptek száma :
131

Mûvészeti múzeum Empty
TémanyitásMûvészeti múzeum EmptyHétf. Júl. 06, 2020 5:55 pm


Isaac && Lara





if your wings are broken, borrow mine





Más esetben jól esett volna Isaac aggódása, most azonban nem tudtam teljesen ráfigyelni. Nem tehettem, hiszen a démonra kellett koncentrálnom. Minden ütés végzetes lehetett, ha egyetlen pillanatra is leengedtem a védelmem, így hát bíztam benne, hogy a férfi sikerrel jár, miközben próbáltam feltartani a démont. Természetesen a gyakorlat közel sem ment olyan egyszerűen, mint azt én képzeltem, és egyhamar a démon fogságában találtam magam, tehetetlenül.
Amikor Isaac elszakított tőle, megkönnyebbülten fellélegeztem és féltérdre zuhantam mögötte. Úgy éreztem, állni sincs erőm, a térdeim remegtek. Nem szívott el túl sok energiát belőlem a lény, mégis jelentősen meggyengített, levert a víz is. Ellenben látva, hogy a férfit kapta el helyettem, összeszedtem minden erőm és csatakiáltással ugrottam volna, hogy segítsek rajta, ám a felém reppenő kard meghátrálásra késztetett. Visszahőkölve félrecsaptam, a szemem sarkából láttam, hogy a varázskörünkön kívülre csúszik, de nem mentem utána. A sajátomat két kézzel markoltam, máshogy nem bírtam el, és Isaac felé visszafordulva belém hasított a szörnyű felismerés. Nem önmaga volt.
- Jaj, ne... - visszaszívtam a levegőt és eltüntettem varázslattal a kardot a kezemből azzal egy időben, amikor a démon magához hívta Isaacét. Lassan talpra küzdöttem magam, hogy rendesen szembe tudjak állni vele. A kérdés hallatán összepréseltem az ajkaimat, tagadón megcsóváltam a fejem.
- Engedd őt el! Gyáva dolog egy halandó mögé bújni. - Hiszen eddig is ezt csinálta, embereket szállt meg és így okozott káoszt ahelyett, hogy felvállalta volna a saját alakját. Abban mondjuk volt némi igazság, hogy régebben ilyesmi sosem fordulhatott elő velünk. Az Ötök mágiája védett minket. Vajon a kard még nem választott magának új tagot, ezért gyengültünk meg ennyire?
- Mi az, kettőnkkel már nem bírsz el a saját alakodban? - Ki kellett csalnom valahogy a démont Isaacből, minél előbb. Ügyeltem rá, hogy maradjon köztünk két lépés távolság, de arra is, hogy a varázskörön belül tartsam őt és lekössem a figyelmét. Ijesztő volt látni, hogy a férfi nem önmaga volt. - Azt hittem, a démonok ennél erősebbek. Hogy Ötünkkel nem bírtok el, még érthető... De kettőnkkel sem? - Rosszalló ciccegéssel csóváltam meg a fejem. Fel akartam idegesíteni, hogy teljesen rám koncentráljon és a védelmén keletkezett réseket kihasználva támadhassak. Csak az volt a baj, hogy fogva tartotta Isaac testét, neki pedig nem akartam fájdalmat okozni.






Do you know what I dream about?




Larissa Blackwell
Ötök testvérisége vezetõ
mágiával rendelkezõ vadász
Mûvészeti múzeum 1RFOY0K
Az aktív résztvevő
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Léptek száma :
119

Mûvészeti múzeum Empty
TémanyitásMûvészeti múzeum EmptyVas. Jún. 28, 2020 11:36 pm


To: Miss Blackwell


445 words ✩ save yourself ✩ note: ajjajj...



I had to say goodbye for
the last time





Abban igaza volt a nőnek, hogy a város vezetősége úgyis olyan hírt hoz le az esetről, amit minden gyomor be tud venni, de mégsem örültem, hogy hazugságra kényszerítjük őket, mikor nekik sem kellett volna tudniuk arról, milyen teremtmények szaladgálnak szabadon. Mármint, a boldog tudatlanság olykor jobb, mint tudni valamiről és tisztában lenni a ténnyel, hogy úgysem tehetünk ellene semmit, nem?
A gondolataim egy kicsit e körül forogtak, viszont a figyelmem egy kicsit sem lankadt. Lefoglaltam a démont egy időre, de aztán úgy tűnt, hogy a démon a legkevésbé sem akar velem törődni, sokkal inkább a nő érdekelte. Utána indultam, miután visszaszereztem a kardomat. A nő szavaira értőn bólintottam, majd ahogy feltűnt, Larissa mit csinál, irányt váltva a táska után léptem, majd lehajolva fel is szedtem a földről.
- Te meg vigyázz magadra! – Szóltam rá kissé a hangomat is megemelve, ezzel magamat is meglepve. Az, hogy aggódtam érte, nem volt akkora probléma, de az, hogy a koncentrációm már-már csak arra terjedt ki, miszerint az ő védelmében mindent megtegyek… nem vetett rám túl jó fényt. Vadászok voltunk, ami azzal járt, hogy veszélybe kerültünk néha, és előfordult az is, hogy megsérültünk. Nem védhettem meg mindig, nem lehettem ott mindig. És ez volt a legrosszabb.
Talán ezért kerültem eddig az érzéseket. Ezért zárkóztam el annyira…
Megráztam gyengén a fejemet, közben pedig már a táskában kutakodtam, előszedve a maradék két dolgot és elhelyeztem a földön a megfelelő helyen, hogy a szimbólum teljessé váljon.
- Blackwell! – Amikor felnéztem, akkor szembesültem azzal, hogy a démon szinte a fogságába ejtette. Azonnal felegyenesedtem a földről és a táskát otthagyva indultam feléjük. Ösztönösen mozdultam és elrántottam a nőt a démontól. A kardommal a mocsadék felé csaptam és úgy tűnt, meg is hátrál, de aztán engem kapott el, engem bénított le teljesen. A kardomat a nő felé repítette, a mellkasa felé; ezt a szemem sarkából láttam, de azt már nem, hogy sikerült-e a démonnak a terve… ugyanis éreztem, ahogy a démon a fejembe férkőzik, ezzel párhuzamosan pedig homályosult a látásom. Mintha köd vetült volna az agyamra. Küzdöttem ellene, még a mágiámmal is próbáltam felvenni a démonnal a harcot, de nem volt elég.
Hazel halála. Azzal, hogy ő meghalt, mintha meggyengült volna a minket összetartó erő. Az a mágia, ami bennünk van…
A következő pillanatban, mikor a nő felé fordultam, már nem voltam önmagam. A démon átvette az elmém felett az irányítást; én úgy éreztem magamat, mintha egy sötét szobába lettem volna bezárva. Hallottam a kintről beszűrődő zajokat, hangokat, de én hiába kiabáltam, senki sem hallotta.
A kardomat magához rántotta a sajátos képességeivel, majd a nő felé irányította, de nem támadott.
- Milyen érdekes, hogy nem védi a nagy vadászokat már a mágia… vajon mi történt? – Nevetett.







Isaac Lestrange
Ötök testvérisége vezetõ
mágiával rendelkezõ vadász
Mûvészeti múzeum E903005db3541ed51ca063a4189e06ef
Az aktív résztvevő
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Keresem :
Léptek száma :
131

Mûvészeti múzeum Empty
TémanyitásMûvészeti múzeum EmptySzer. Jún. 24, 2020 8:55 pm


Isaac && Lara





if your wings are broken, borrow mine





Nem aggasztottak különösebben a civilek, olyan értelemben, hogy volt jelenleg nagyobb gondunk is, a város vezetése pedig általában az ilyen esetekben mindig könnyedén elsumákolta a történteket. Volt benne rutinjuk, ahogy nekünk is, így Isaac aggályaira csak megvontam a vállam.
- Ne aggódj, majd a hírek lehoznak egy sztorit csőtörésről, gázszivárgásról... Vagy patkányinvázióról... Az emberek szeretik elhinni, amit hinni akarnak. - Márpedig ki feltételezné, hogy egy emberi testet megszállt démon rejtőzködik köztük? Betudják majd az egészet a gázoknak, így nem aggódtam emiatt. A rejtőzködő démon része a sztorinak sokkal inkább megfogott.
- Kösz! - Rövid, hálás mosolyt küldtem Isaacnek, ahogy elkapott, majd siettem mielőbb kihelyezni a csapdákat. Csak néha és csak futólag pillantottam el feléjük, hogy lássam, jól van-e. Nem úgy tűnt, mint aki könnyedén boldogult, de bíztam benne, hogy sikerül egy kis időt nyernie nekem, míg felállítom a démoncsapdát. A kard csörrenésére kaptam fel ismét a fejem. Már csak két kis tárgyat kellett lehelyeznem a pentagram utolsó két csúcsára, de a felém lépkedő démon láttán visszasüllyesztettem őket az oldaltáskámba és kardot rántottam.
- Nem hiszem, hogy ez a mi démonunk. - kiáltottam oda Isaacnek, miközben hátrálni kezdtem, de ügyeltem rá, hogy a megkezdett csapdán belül maradjak. Leakasztottam a nyakamból a táskát és a pántjánál fogva elhajítottam a földön, messzire csúsztattam.
- Már csak kettő hiányzik, tedd ki őket! Addig feltartom! - Valami nem stimmelt ezzel a démonnal. Úgy éreztem, nem az a szokványos fajta, mint ami fel szokott merészkedni a Földre, hogy embereket szálljon meg. Ráadásul a mozgásában is volt valami... Fura. Nem igazán tudtam eldönteni, micsoda, csak úgy éreztem. Azt is furcsálltam, hogy még nem szólított meg minket, pedig az eddigi tapasztalataim alapján a pokolszülöttek kifejezetten szerették jártatni a szájukat. Legalább egy kis részem megnyugodott, hogy Shawn valószínűleg biztonságban van.
A démon felém hadonászott, ami elől igyekeztem elugrálni, amennyire tudtam. Félreszökkentem egy támadás elől, és ahogy lendítettem a kardomat, hogy felfogjam a következőt, hirtelen a démon tenyerével találtam szemben magam. Olyan közel tartotta az arcomhoz, az egész testem megbénult a béklyóként körém tekeredő, sötét energiától, és ahogy a pillantásom az övébe akadt, és úgy éreztem, mintha valami láthatatlan erő elkezdené kiszipolyozni a bensőmet. Elnyíltak az ajkaim és fennakadt a szemem, ahogy a démon elkezdte lecsapolni az életerőmet. Próbáltam kitörni a fogságából és elérni őt a kardommal, de képtelen voltam megmozdítani a karomat.






Do you know what I dream about?




Larissa Blackwell
Ötök testvérisége vezetõ
mágiával rendelkezõ vadász
Mûvészeti múzeum 1RFOY0K
Az aktív résztvevő
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Léptek száma :
119

Mûvészeti múzeum Empty
TémanyitásMûvészeti múzeum EmptyPént. Jún. 12, 2020 10:31 pm


To: Miss Blackwell


368 words ✩ save yourself ✩ note: kreatívtalan vagyok most...  



I had to say goodbye for
the last time





Tudtam, hogy nem ért velem egyet, de nem volt más választása, mint elfogadni, hogy sosem lennék képes végignézni azt, amit a fejébe vett. Nem akartam végignézni, ahogyan ő is odaveszik, miközben semmit nem tehetek érte. Igen, a negatív hozzáállásom. A múltam. De ez örökké kísértett és képtelen voltam elengedni. Nem ment, bármennyire is lazítani akartam a múlt szorításán.
Aprót bólintottam végül a szavakra, egy mosolyt is villantva rá, már amennyire telt tőlem.
- Biztos vagyok benne – Jegyeztem meg csendesen a halk szavaira, aztán végül odaértünk és szembesültünk a ténnyel, hogy tényleg tart még a „múmia-kiállítás”. Nem tudtam, örüljek-e ennek vagy sem. Talán inkább az utóbbi. Larissa miatt. Nem akartam, hogy tényleg azzal a démonnal kerüljünk szembe, aki az öccséért jött; féltettem őt. Még akkor is, ha ez nem az én ügyem volt, már… nagyon nehéz lett volna kimaradnom belőle. Túlságosan fontos volt ez a nő.
- Hatékony, de az emberek előtt még mindig rejtve kéne lennie a természetfelettinek… szóval remélem, betudják ezt majd valami másnak – Mormogtam neki, de nem volt a hangomban szidás, csak észrevétel és reménykedés csupán.
Ahogy feltűnt, melyik emberben lehet a démon, egyből támadtam, gondolkodás nélkül; de az üvöltés kisebb meglepetésként ért és az energia, ami belőle áradt, hátrébb sodort. Talpon tudtam ugyan maradni, de közben erősebben szorítottam a kard markolatát, hogy az legalább ne essen ki a kezemből.
Amint kissé összeszedtem magam, máris a nő megmentésére siettem. Automatikusan nyúltam utána és nem hagytam, hogy a földre essen; az sem zavart, hogy a démont szem elől tévesztettük.
- Rendben – Néztem rá komolyan, és ezt követően engedtem el a kezét, amit eddig szorongattam. A démon után eredtem és mindent megtettem, hogy visszafelé tereljem, ne kifelé az épületből. A civilek érdekében viszont közben egy illúziót is létrehoztam, amiben nem volt helye démonoknak, csak embereknek, biztonsági őröknek, akik valami oknál fogva kiküldték az embereket az épületből.
A démont az illúzióm nem tudta összezavarni, vagy ha igen, akkor is csak rám koncentrált. Mögém kerülve húzott magához, ujjai fojtogatón kulcsolódtak a nyakam köré, egészen addig, míg a kardommal nem szúrtam hátrafelé az irányába. Ekkor engedett el, és tért ki a támadásom elől, aztán azt vettem észre, hogy a kard kirepül a kezemből, a démon pedig visszafelé indult, egyenesen Larissa irányába.







Isaac Lestrange
Ötök testvérisége vezetõ
mágiával rendelkezõ vadász
Mûvészeti múzeum E903005db3541ed51ca063a4189e06ef
Az aktív résztvevő
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Keresem :
Léptek száma :
131

Mûvészeti múzeum Empty
TémanyitásMûvészeti múzeum EmptySzomb. Jún. 06, 2020 9:00 pm


Isaac && Lara





if your wings are broken, borrow mine





Rosszallón csóváltam a fejem Isaac ötletére, ami igazából az enyém volt és már nagyon is bántam, hogy felvetettem, de aztán egy sóhajjal elengedtem az egészet. Remélhetőleg nem kerül majd rá sor egyikünk részéről sem. Az lett volna a legideálisabb eset, ha a szokott módon vissza tudtuk volna küldeni a Pokolra a démont, bármiféle kockázat vagy következmény nélkül.
- Kihívás elfogadva. - A mosolyát észlelve visszamosolyogtam rá, majd inkább az ölemben lévő kütyüre pillantottam, azt lestem, változik-e a démoni kisugárzás iránya vagy sem. Persze a gondolataim újra és újra visszatértek Isaachez, a szavaihoz, ahhoz a kimondatlan, kérdőjelekkel teli valamihez, ami köztünk volt, de a tekintetemen igyekeztem legalább uralkodni.
- Remélem, a múmia-kiállításuk még tart. - töprengtem félig hangosan, magam sem tudván, mennyire gondoltam komolyan és mennyire viccelődtem csupán. Mindenesetre Isaac előre akart menni, így hagytam neki és felzárkóztam mögé, ügyelve rá, hogy ha hátulról érne minket támadás, felkészült maradjak. Aztán a benti civilek és a riadt tétlenségük láttán úgy éreztem, meg kell sürgetnem picit a dolgot, mielőtt felbukkanna a démon és esetlegesen bajba kerülnének.
- Diszkrét, de hatékony. - Isaacre sandítva megvontam a vállam, ám nem maradt túl sok időnk megbeszélni a tervet, az energiát mérő szerkezet ugyanis jelezni kezdett. Nem volt nehéz kitalálni, hogy a démon elvegyült a kifelé igyekvő tömegben, és ez a csipogás valószínűleg nem csak a mi figyelmünket keltette fel, hanem az övét is. Mindössze abban reménykedtem, gyorsabban tudunk reagálni nála, ám ahogy Isaac támadott, a démon már előlépett a tömegből egy fiatal fiú alakjában és a felé siető vadászra üvöltött. A szájából sötét, füstszerű energia robbant ki, bele egyenesen Isaacbe, akit akár le is sodorhatott a lábáról a lendület, de ha talpon is maradt, valószínűleg néhány méterrel hátrébb lökte.
Feltartottam a tenyerem és elmormoltam egy kisebb varázslatot, mire az ujjaim közül fény tört elő, néhány pillanatra elvakítva a démont és visszaszorítva azt; ám ennél többre nem volt jó, mire elérhettem volna a kardommal is, fekete lánggal csapott ki felém. Odébb kellett ugranom, hogy ki tudjak térni előle, így viszont a földre esve szem elől tévesztettem. A civilek sikoltozva menekülni kezdtek, csakhamar hármasban maradtunk az egész múzeumban.
- Tartsd fel valahogy, amíg felállítom a csapdát! - kiáltottam oda Isaacnek és az övemre erősített, kicsi táskába túrva előszedtem az aprócska szobrokat. Ezeket kellett letennem köréjük, hogy aktiválni tudjam a varázskört és ne tudjon a démon se elmenekülni, se testet váltani. Ehhez azonban szükségem volt egy kis időre, amit reméltem, Isaac meg tud teremteni nekem.







Do you know what I dream about?




Larissa Blackwell
Ötök testvérisége vezetõ
mágiával rendelkezõ vadász
Mûvészeti múzeum 1RFOY0K
Az aktív résztvevő
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Léptek száma :
119

Mûvészeti múzeum Empty
TémanyitásMûvészeti múzeum EmptySzer. Május 27, 2020 12:02 am


To: Miss Blackwell


480 words ✩ save yourself ✩ note:  Mûvészeti múzeum 897538487  



I had to say goodbye for
the last time





A „kioktatásra” csak egy sóhaj volt a válaszom, némi zavart mosollyal az arcomon. Azért be kellett látnia, hogy ezúttal igazam volt. Ha most bizalmatlankodni kezdett volna a beavatott vadászainkkal, az talán az egész rendszert megbomlasztotta volna. Nem mintha jelenleg tökéletesen működött volna minden, mert hazudnék, ha ezt mondanám; mindig volt hova fejlődni. És én sem éreztem még magam mindig a csapat részének, úgy igazán. Annak ellenére, hogy hiába mondogattam állandóan, mennyire friss tag vagyok, nos, eltelt már egy év is, mióta beléptem. Vagy talán… oké, nem kell számolgatni.
Nem tetszett az ötlete, így egyből magamra vállaltam a küldetés oroszlánrészét. Nyilvánvaló volt, hogy nem fogja támogatni, de akkor sem hagyhattam, hogy ő vállalja ezt az egészet magára. A visszakérdezésre feszülten magamba szívtam némi levegőt.
- Igen, inkább te… bízok benned – Tettem hozzá csendesebben, utalva arra, hogy ha a démon bennem is lesz, tudom, hogy ő képes megszabadítani tőle és a végleges helyére száműzni azt a pokolbéli korcsot.
A szavakra vetettem rá egy pillantást a szemem sarkából. Türelmes nőt fogtam ki? Igen, az utolsó szavakon akadtam kicsit fenn; jó értelemben. Kezdtem tényleg azt érezni, hogy fontos vagyok valakinek. Jobban mondva Larissa mellett régóta ezt éreztem és az, ami ma a tanácsteremben lezajlott… az, hogy sírva próbált rábírni a maradásra, csak még inkább alátámasztotta ezt az érzést. Elgondolkodtam, majd az utat kezdtem újfent figyelni.
- Mindenki türelme elfogy egy idő után, főleg, ha zárt ajtókon kopogtat valaki, nem? – Kérdeztem csendesen, filozofálgatva némileg, aztán a szemem sarkából vettem rá egy pillantást. Ha figyelt, akkor küldtem felé egy mosolyt; a kérdésemet nem támadónak szántam, csak nehéz volt reagálnom a szavaira érdemben. Amúgy sem voltam annyira a szavak embere. Kész csoda volt, hogy most ennyire megnyíltam és beszéltem; főként magamról. Talán túlságosan is megnyíltam.
Aztán ahogy odaértünk, valahogy máris elterelődtek a gondolataim. A munkára, a küldetésre kezdtem koncentrálni. A kardomat én magam is előhívtam, határozottan fogva rá a markolatra. Egy pillanatra eszembe jutott az, amit Lizzie mondott. A tiszta energia, avagy mágia, amit belőlem szívott el. A kard ereje. Hinni akartam abban, hogy valóban valami nagyon tiszta és „ártatlan” erővel vagyunk felruházva.
- Művelődni? – Pillantottam el a nő felé, majd felvontam a szemöldökömet és úgy néztem az épületre. – Sosem késő elkezdeni – Alig láthatóan megvontam a vállam és elindultam. Azonban a bejáratnál nem engedtem magam elé… én léptem be elsőnek és nem udvariatlanságból, hanem azért, hogy az első támadás lehetőleg ne őt érje, hanem engem. – Kiküldjük őket, nyilvánvalóan – Talán a képességemet is használhatom. Kelthetek olyan illúziót a számukra, mintha minden rendben lenne, így a pánikot eloszlatnánk, de mégis elküldenénk mindenkit. Ezt csak magamban volt idő végigzongorázni, ugyanis, mire kimondhattam volna az ötletemet, a nő máris kiabálással zavarta ki a bent ragadtakat. – Ez nagyon diszkrét volt – Böktem meg a vállát, de ahogy a radar csipogása felerősödött, azonnal kapcsoltam és támadtam. Egyértelmű volt, hogy a démon már az egyik emberben volt, vagy legalábbis emberi alakot öltött a vegyülés érdekében.







Isaac Lestrange
Ötök testvérisége vezetõ
mágiával rendelkezõ vadász
Mûvészeti múzeum E903005db3541ed51ca063a4189e06ef
Az aktív résztvevő
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Keresem :
Léptek száma :
131

Mûvészeti múzeum Empty
TémanyitásMûvészeti múzeum EmptyPént. Május 22, 2020 10:21 pm


Isaac && Lara





if your wings are broken, borrow mine





- Elfelejtettem, mennyire különbözően működnek a szabályok - villantottam oldalra egy sokatmondó pillantást, mosolyogva ugyan, mégis jelezve, mennyire nem tetszik a nézőpontja arról, hogy amit nekem követnem kell, azt neki már nem, vagy épp fordítva. Olyan bölcsességekre és nagy igazságokra irányított rá, melyeket saját maga nem akart követni vagy belátni, kezdve például azzal, hogy engem jobbnak tartott másoknál, magáról ezt mégsem volt hajlandó elhinni; folytatva azzal, hogy én' nem zárhattam el magamba semmiféle démont sem, ő' azonban probléma nélkül. Mielőtt ellenkezhettem volna, további magyarázatot fűzött hozzá, miért nem engedné meg nekem azt, amire ő hajlandó lenne, és a szavaival némileg ellágyított.
- Szóval inkább én nézzem végig? - kérdeztem vissza csendesen, hátha megérti, mi a legnagyobb probléma a hozzáállásával. Nem baj az, ha felállítunk bizonyos szabályokat, ám azok oda-vissza alapon mindkettőnkre érvényesnek kéne legyenek. Onnantól kezdve, hogy ő bevállalhat olyasmit, amit én nem, már közel sem igazságos a dolog. Inkább a kütyüvel kezdtem el babrálni, míg észre nem vettem, hogy figyel. Bármennyire próbáltam nem foglalkozni kettőnkkel, a kimondatlan érzések ott lebegtek köztünk, képtelen voltam figyelmen kívül hagyni őket.
- Semmi baj. A világ összes ideje a miénk. Szerencsédre türelmes nőt fogtál ki. - rámosolyogtam. Nem akartam tovább firtatni ezt, ahogyan feszegetni sem akartam többet a falait. Ma nem. Már épp eléggé megnyílt nekem és épp eléggé tolakodónak éreztem magam. Nem akartam, hogy azt érezze, nyaggatom, vagy erőltetem ezt az egész megnyílósdit; hálás voltam azért, amit eddig megosztott velem a múltjából és tudatni akartam vele, hogy ha készen áll a következő szintre, én itt leszek és türelmesen megvárom.
A helyszínre érve kiszálltam a kocsiból és a szokott rutin szerint jártam el. Most tűnt csak fel, mennyire beborult az ég a múzeum felett. Olyan sötét lett, hogy letagadni sem lehetett volna a démon jelenlétét, és persze a gép is egyértelműen sugározta a jelet.
- Igen, de van egy rossz hírem. - eltettem a kütyüt a térdzsebembe és varázslattal elővettem a kardomat, amit megpörgettem a kezemben. - Remélem, készen állsz egy kis művelődésre. - Fejemmel a múzeum épülete felé böktem, jelezve, odabent bujkál az a dög. Ha Isaac elkészült a felszerelkezéssel, akkor megindultam vele a múzeum bejárata felé. A környék kihaltnak tűnt, ebből arra következtettem, a legtöbb civil elmenekült, ugyanakkor aggasztott is kicsit ez a nagy csend. Vihar előtti csend... A múzeum kétszárnyú ajtaja tárva-nyitva állt előttünk. A démonradar ütemesen csipogott a zsebemben.
- Még lehetnek bent civilek. Jobb, ha nem támadunk rá rögtön mindenkire. - jegyeztem meg befelé menet, és mintha csak erre vártak volna az égiek, a recepciónál megpillantottam egy kis csapatnyi embert, akik a pult mögött és akörül kuporogtak, láthatóan rettegve. - Menjenek ki! Megtisztítjuk a terepet. - kiáltottam oda nekik, mire elsőre vonakodtak megmozdulni, de aztán csak elhitték, hogy odakint már biztonságos, így egymásba kapaszkodva elindultak kifelé. Ahogy elhaladtak mellettünk, a radar csipogása felerősödött, egyre gyorsabban és riadtabban pittyegett. Tudván, ez mit jelent, Isaac nevét kiáltva kardot rántottam feléjük, de lehet, már túl későn.






Do you know what I dream about?




Larissa Blackwell
Ötök testvérisége vezetõ
mágiával rendelkezõ vadász
Mûvészeti múzeum 1RFOY0K
Az aktív résztvevő
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Léptek száma :
119

Mûvészeti múzeum Empty
TémanyitásMûvészeti múzeum EmptyVas. Május 20, 2018 1:53 am

***



Always and Forever
Örökkön-örökké
a legtöbbet birtokló
Mûvészeti múzeum TWp3oLI
Az oldal szíve
Ez az én történetem :
Mûvészeti múzeum LR2C7YU
"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
Mûvészeti múzeum AavKTjb
Keresem :
A fiók mögött :
Léptek száma :
770

Mûvészeti múzeum Empty
TémanyitásMûvészeti múzeum Empty


Ajánlott tartalom


Mûvészeti múzeum Empty
 

Mûvészeti múzeum

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal