Álomháború
felcsendülő dallamok


"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
You saw light in me when
all I saw was darkness
Isaac Lestrange
Alapítóadmin
Larissa Blackwell
Társadmin
Reagan Blair
Társadmin
A pokol kapuja

itt nyílik
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Mystic Grill

We're broken souls
in the darkness
Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 10 vendég :: 2 Bots

Nincs



A legtöbb felhasználó (119 fő) Kedd Ápr. 25, 2017 11:20 pm-kor volt itt.
It always seems impossible
until it’s done



Fell Templomának romjai

Hope szobája Empty
Yesterday at 10:02 pm



Konyha

Hope szobája Empty
Yesterday at 9:50 pm



Folyosók

Hope szobája Empty
Yesterday at 9:41 pm



Tetõtér

Hope szobája Empty
Yesterday at 2:22 am



...but it's ecstasy

Hope szobája Empty
Yesterday at 1:41 am



Bárpult

Hope szobája Empty
Yesterday at 1:20 am



Old-Blair albérleti lakás

Hope szobája Empty
Hétf. Aug. 03, 2020 10:22 pm



Konyha

Hope szobája Empty
Hétf. Aug. 03, 2020 9:59 pm



Indra kietlen pusztaságában // Esotephres && Lothrin

Hope szobája Empty
Hétf. Aug. 03, 2020 7:34 pm



Sebastian

Hope szobája Empty
Vas. Aug. 02, 2020 10:59 pm



Alagsor

Hope szobája Empty
Vas. Aug. 02, 2020 10:58 pm



Felszólítások, törlések

Hope szobája Empty
Vas. Aug. 02, 2020 10:47 pm
Statisztika
Ennyien vagyunk
Szorgos íróink
A hónap posztolói

10 Hozzászólások - 28%
6 Hozzászólások - 17%
3 Hozzászólások - 8%
3 Hozzászólások - 8%
3 Hozzászólások - 8%
3 Hozzászólások - 8%
2 Hozzászólások - 6%
2 Hozzászólások - 6%
2 Hozzászólások - 6%
2 Hozzászólások - 6%

Share
 
Hope szobája
Let's go out in flames so everyone knows who we are
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
ÜzenetSzerző
TémanyitásHope szobája EmptySzomb. Júl. 25, 2020 3:19 am

Véget ért a kör
Szabad játéktér



Standing in the hall of fame


And the world's gonna know your name






Always and Forever
Örökkön-örökké
a legtöbbet birtokló
Hope szobája TWp3oLI
Az oldal szíve
Ez az én történetem :
Hope szobája LR2C7YU
"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
Hope szobája AavKTjb
Keresem :
A fiók mögött :
Léptek száma :
768

Hope szobája Empty
TémanyitásHope szobája EmptyVas. Júl. 19, 2020 8:23 am



Hayley & Hope

Most már nyugodt szívvel és őszintén tudok mosolyommal fordulni felé. Öröm és boldogság önti el a szívem, hogy itt vannak ők ketten és végre az apámmal is találkozhatom, még ha ilyen kis kalamajka után is. Néhány héttel ezelőtt még megfordult ez a bolond ötlet a fejemben, hogy majd így vonzom őt magamhoz, de aztán mégiscsak elvetettem a témát, de bevonzottam e nélkül is. Még jó, hogy erről senki nem tud, mert a végén azt hinnék, hogy tényleg én voltam.
- Ó, szerinted még itt van? - Teszem fel ezt a kérdést, de igazából a választ már meg is kaptam rá. A tükör elé lépek, megigazítom a ruhámat és megfésülöm a hajamat. Nem akarok túl izgágának tűnni, de apát ritkábban láthatom és most izgatott is vagyok, hogy végre kicsit többet tudunk majd beszélgetni.
- Szerintem meg fogja érteni. Akkor addig megkeresem apát. - Együtt lépünk ki az ajtón, majd válunk el. Boldogan és mindenki kizárva sietek le a lépcsőkön, keresve a személyt, akire oly sokat vágyakozom. Ez a nap most még inkább megerősített abban, hogy le kell győznünk mihamarabb a Sivárt. Szükségem van rájuk. Mindannyiukra.

soksok ● Köszönöm a játékot! Hope szobája 846202165
●●





Home is not a place,

it's a feeling



Hope Mikaelson
Tribrid
vámpír, vérfarkas és boszorkány
Hope szobája R0UrRR4
Egy értékes tag
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
☽ Bonyolult
Keresem :
Léptek száma :
46

Hope szobája Empty
TémanyitásHope szobája EmptySzomb. Május 02, 2020 9:47 pm



To: my daughter
Jó érzéssel töltött el a lányom mosolyát és örömét látva, mégis ott bujkált bennem valahol a félelem. Nem voltam biztos benne, hogy a Salvatore suli falai mindentől meg tudják óvni a lányomat, ami leselkedhet rá. Persze reménykedhettem, de már rég kinőttem abból a korból, mikor még hittem a tündérmesékben. Pedig neki egy tündérmesét szántam, egy mesés életet, de valahogy messze jártunk attól az elképzelt élettől. Talán egyszer… a jövőben. De nem voltam biztos benne. Az életünk mindig is tele lesz veszéllyel, ahogyan veszteségekkel is.
Szorosan viszonoztam a lányom ölelését, kiélvezve egy hosszabb pillanatra a szeretetet, ami belőle áradt. Azt hiszem, minden anya arról álmodozik, hogy valaki így ölelje őt; és hogy az a valaki a saját gyermeke legyen.
Bólintottam egy aprót, majd ahogy áttértünk arra, hol és hogyan fogok aludni, bólintottam egy újabbat.
- Jó ötlet – Hopera mosolyogtam, ezúttal felszabadultabban, mint eddig. – Az jó lenne. Egyébként… apádat ugyan elküldtem, de kétlem, hogy tényleg távozott volna a kérésemre. Ha sietünk, talán még őt is megtalálod a suliban – Tettem hozzá egyféle vallomásként. Igen, óvni akartam őt és Klaust is, hisz Sivár kapcsán a káoszt hordozták magukban, jobban mondva a találkozásaik. Féltettem őket és a világot is attól az erőtől, ami a Mikaelsonökben volt.
Miközben beszéltem, a falhoz lépve a fotókat kezdtem figyelni, végigpásztázva mindegyiket, Hope mosolyát kutatva és lesve rajtuk.
- De mielőtt az ágyat felhoznánk, tényleg beszélek Alariccal. Biztos nem lesz ellenvetése, de mégiscsak kilógok a suli közösségéből – Egy mosollyal pillantottam Hopera, aztán újra megöleltem, ezúttal röviden. Gyengéden végigsimítottam a hátán, majd a haján, végül nyomtam egy puszit a feje tetejére. – Később találkozunk, rendben? – Még egyszer végigsimítottam a haján, majd az arcán és elszakadtam tőle végül, hogy lerendezzem a dolgokat Alariccal. Tényleg nem szándékoztam néhány napig elmenni innen. A saját szememmel akartam látni, mennyire biztonságos a lányom számára ez az iskola. Kiléptem az ajtón, magam mögött hagyva ezúttal a lányomat és Ric irodájáig meg sem álltam.

I thought I saw the devil, this morning

315  words◆ a home for you ◆ note: köszönöm a kört, megy egy pm is a reag mellé Hope szobája 2566525366   ◆ credit






i was a monster
now i'm a mother




Hayley Marshall
A Félhold falka alfája
egy maroknyi farkas vezére
Hope szobája Tumblr_inline_pf0mkdKQUo1t9ndkh_1280
Egy értékes tag
Ez az én történetem :
Hope szobája Tumblr_inline_p8wmfguQzC1u3wtzv_250
●● i'm hayley, by the way ●●
Kapcsolatban :
●● i'm single ●●
Keresem :
●● freya, kol, rebekah, elijah ●●
Léptek száma :
10
Fagyasztva: 2020. május 2.

Hope szobája Empty
TémanyitásHope szobája EmptyPént. Márc. 06, 2020 8:56 am



Hayley & Hope

Kicsit megpihentetem rajta a tekintetem. Nem tudom már mit mondhatnék, amivel még esetleg meg tudom őt győzni, hogy igenis már elég érett vagyok ahhoz, hogy tegyek dolgokért, hogy megvédjem magam, hogy megmutassam, már nem vagyok kislány. Persze, most egyikünk sem gondolta, hogy valaki csak úgy besétálhat az iskola kapuin, talán nagyobb védelem kellene, valami riasztórendszer vagy ilyesmi, de biztosan Rick is átfogja gondolni mindezt, biztos, hogy már neki is a fejébe ötlöttek ezek a gondolatok. mert amúgy most hiába csak rólam beszélgetünk, még sok más gyermek, diák veszélyben lehet.
- Pedig sikerülhet. - Mondom csak úgy általánosságban, csak úgy halkan, majdnem inkább magamat megerősítve. Nem szeretném már nagyon tovább húzni ezt a témát, egyszerűen csak nincs értelme látom és anya elég hajthatatlannak tűnik. Aggódik, de örülök neki, hogy igazán aggódik értem, mert ha nem így tenne, talán nem is lenne az anyám.
Aztán eszembe ötlött még egy nagyon jó dolog, amivel tudtam, hogy meggyőzhetném őt. Ahogy a tekintete megváltozik, ahogy keze az arcomhoz ér, én aprón elmosolyodom, mert tudom, hogy ez jót jelent, vagy legalábbis jobbat, mint eddig. Gyermekből vagyok, tiniből, aki ugyan végtelenül keveset találkozik a szüleivel, de mégis kiismerte már őket az évek során, így annyira nem nehéz kitalálnom dolgokat, amikkel meg tudom őket győzni... apa könnyebb, bár nem lenne képem kihasználni a bűntudatát amit érez. Nem az a gyermek vagyok...
- Köszönöm! Meglátod, majd tetszeni fog amit látsz. Legalább a sulit is jobban megismered. - Ölelem meg szorosan, jólesik a bizalma, ezt pedig ezzel ki is mutatom, a szívemet szorító érzés, ami attól volt, hogy most azonnal el kell innen mennem, már kezd elmúlni, kicsit megkönnyebbülök.
- Rick biztosan elmagyaráz mindent. - Még magam sem voltam biztos abban, hogy ezt mire értettem, de próbáltam biztatóan mosolyogni, és reméltem, hogy Rick nem fog majd belekötni a döntésembe, döntésünkbe, és megengedi, hogy anya maradjon. Már mindent elképzeltem, pedig még csak néhány perce ment bele mindebbe... kicsit elmosolyodom. Mégiscsak jól esik, hogy most két hetet együtt tölthetünk majd, rég volt már, talán az előző nyári szünet alkalmával, amikor többet voltunk együtt.
- Arra gondoltam, hogy ide felhozhatnánk még egy ágyat. Úgyis elfér, mert nagy a szoba. Ebből jó, hogy nincs szobatársam... - Kicsit szélesebb vigyorral tekintettem felé. Valóban elég nagy volt ez a szoba, a kisebb szekrények mellett egy nagyobb ágy volt a szoba közepén, az egyik falat fotók díszítették, Az asztalon könyvek hevertek, a könyvespolcon pedig varázskönyvek, néhány régebbi, néhány újabb, de mind az enyém. - Körbevezesselek a suliban? - Érdeklődtem kicsit elvonatkoztatva a témától, jó lenne, ha most ki tudnánk kapcsolni és kicsit beszélgetni.

soksok ● mommy <3
●●





Home is not a place,

it's a feeling



Hope Mikaelson
Tribrid
vámpír, vérfarkas és boszorkány
Hope szobája R0UrRR4
Egy értékes tag
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
☽ Bonyolult
Keresem :
Léptek száma :
46

Hope szobája Empty
TémanyitásHope szobája EmptyKedd Feb. 18, 2020 4:13 am



To: my daughter
Sajnáltam, hogy az egész életünk káosz volt. Nem ilyen életet szántam Hopenak, sem pedig magamnak, az… hogy kényszerből távol voltunk egymástól, kínzott mindenkit. Legfőképpen Hopeot és Klaust; pedig annak idején talán álmomban sem hittem, hogy ennyire jó kapcsolatuk lesz. Klaus sosem volt egy szent és tudtam, hogy sosem lesz az, de Elijah reményei beváltották önmagukat. A fivére lassan, de biztosan változni kezdett a saját tulajdon lányáért. Persze, az olyanok, mint ő, talán sosem képes teljesen megváltozni… a harag, a düh, az elnyomott érzések, sérelmek mindig ott lapulnak benne. S ezen érzések vetülnek mostanság a világ pontjaira, ahol csak megfordul.
- Tudom, Hope, tudom… - Suttogtam. Figyeltem, hogy fújtat végül az ablaknál és hogyan próbálja megtalálni a szavakat, melyekkel a gondolatait elmondhatná nekem.
- Számít! De nem felejtheted el, hogy mennyi veszély vár rád a világban… és egyedül még nem vagy képes helytállni. Szeretném, ha sikerülne, de ha az apád nem jött volna el érted… - Nem fejeztem be. Mindketten tudjuk, hogy mi lehetett volna a vége és én abba belepusztultam volna. Talán én magam is olyanná váltam volna ettől a veszteségtől, mint maga Klaus.
Ahogy Alaricról kezdett mesélni, nem tagadom, valahol rossz érzéssel töltött el. Szinte olyan volt, mintha a második apjáról beszélt volna. Mindenben segít neki, megbízik benne, számíthat rá… igen. Ő itt van vele, minden egyes nap, míg a családja szétszéledve. Talán ezen érzés kapcsán még inkább haza akartam vinni Hopeot, bár ez már csak a saját önzőségemről szólt.
Sóhajtottam egy nagyot és hagytam, hogy tovább beszéljen. Az alkudozása egy halvány mosolyt csalt az arcomra. Próbaidő, huh? Félrepillantottam, azon gondolkozva, hogy pontosan hogyan hassak Hopera, mikor folytatta. Maradhatnék. Lassan újra ráemeltem a tekintetemet, majd megcirógattam az arcát. Azt hiszem, nem volt más választásom, mintsem belemenni a dologba.
- Kettő hét. Nem több, nem kevesebb, rendben? Addig itt maradok és meglátjuk, mi lesz. Így legalább rajtad tarthatom a szemem és ha gond adódna, itt leszek, hogy segítsek – Bólintottam egy aprót. Mosolyogva figyeltem a lányomat, majd magamhoz öleltem, ha nem húzódott el.
- Alariccal viszont beszélni fogok mindenképpen – Suttogtam, szinte már csak magamnak. Nem akartam itt hagyni Hopeot, de szinte tudtam, hogy esélyem sincs hazavinni. Talán Klaus sem egyezne ebbe bele. Elszakadtam végül a lányomtól és úgy néztem rá. – Hol fogok aludni? – Kérdeztem, miközben újra mosolyt varázsoltam az arcomra.
Jól volt, épségben volt és csak ez számított. Nem kellett, hogy továbbra is feleslegesen feszültséget generáljunk. Talán ez a két hét még számomra is jó lesz.

I thought I saw the devil, this morning

405 words◆ a home for you ◆ note: remélem, tetszik Hope szobája 3887785939  ◆ credit






i was a monster
now i'm a mother




Hayley Marshall
A Félhold falka alfája
egy maroknyi farkas vezére
Hope szobája Tumblr_inline_pf0mkdKQUo1t9ndkh_1280
Egy értékes tag
Ez az én történetem :
Hope szobája Tumblr_inline_p8wmfguQzC1u3wtzv_250
●● i'm hayley, by the way ●●
Kapcsolatban :
●● i'm single ●●
Keresem :
●● freya, kol, rebekah, elijah ●●
Léptek száma :
10
Fagyasztva: 2020. május 2.

Hope szobája Empty
TémanyitásHope szobája EmptySzer. Jan. 22, 2020 10:59 am



Hayley & Hope

Rossz érzés hallani minden alkalommal azt, hogy még mindig csak stagnálunk a Sivár miatt. Kell lennie valami jó megoldásnak, kell lennie valakinek a világban aki tud ebben nekünk segíteni. Minden áldozatot megérne ez nekem azt hiszem. Már persze csak akkor, ha visszakaphatom a családomat. és a szeretetet ami annyira hiányzik tőlük.
- Tudom, hogy megóvunk mindenki mást... csak tudod. - Tekintetembe minden benne van. Ha úgy vesszük, apa nélkül nőttem fel, de mindig tudni akartam mit csinál, hol van, mit gondolhat, hogyan élte le az életét... oly sokban hasonlítok rá és a mesékből amiket róla hallottam, a naplókból amiket olvastam, csak még inkább vágytam rá, hogy megismerjem. Volt olyan időszak amikor el is szöktem volna hogy megkeressem őt. Ezeket a dolgokat pedig anya is tudja, még ha olyan nehéz is róla beszélnem.
Fújtatok egyet az ablaknál állva. Dühít, hogy ez a sorsom, hogy el akar innen vinni, pedig ezen kívül semmi olyan dolog nem történt velem, ami miatt ez indokolt lenne. Nyilván nehéz, mert csak mi vagyunk egymásnak. Tudom, hogy mindig óvott és védelmezett engem minden erejével. Szeretem is ezért. De azóta eltelt 15 év. Még ha nehéz is ezt így kimondani.
- És az amit én gondolok nem számít? - Hangomban jól érződik, hogy kicsit még dühös vagyok. Ahogy beleléptem a tinédzser korba, a vérfarkas énem is erősödött bennem. Érzem a hevességet, a folytonos változást magamban. De próbálom visszafogni, mert nem szeretném anyán levezetni mindezt. Nem ezt érdemelné. - Nem lennék halott és ez csak egy alkalom volt. Semmi több, óvatlanok voltunk. - Vajon érne valamit, ha megígérném, ezután sokkal de sokkal óvatosabb és felkészültebb leszek? Nem tudom, majd megpróbálkozom ezzel is ha már minden kötél szakad, de eddig még nem tűnik úgy, hogy meggyőztem volna az ellenkezésemmel. Ezért is enyhülök meg egy kicsit, nem lépek el mellőle.
- Gondolom nem sokat számít, ha azt mondom, hogy legközelebb én is felkészültebb leszek ha lesz egyáltalán legközelebb. Gondolom Rick is jól át fogja gondolni az egész biztonsági dolgot, mivel amúgy is egy tonna pénzt odafizettetek már neki... meg azért remélem nem csak ez miatt. Anya, Rick olyan sok mindenben segített nekem, minden nap edzünk és én megbízom benne annyira, hogy ne történjen többet ilyen. - Fújok egyet, sóhajtok, majd tekintetemmel ráfordulok. Olyan jó látni egyébként, olyan keveset találkozunk, hiányzik nekem sok alkalommal. Még ha az utóbbi időben egyre szigorúbb is lett, amit amúgy annyira nem értek.
- Adhatnál egy kis időt... mármint még néhány hetet. Ilyen próbaidőre. - Nem szeretnék könyörögni, de most már úgy érzem, eljutok addig a pontig is. Fontos nekem, hogy maradjak. Pont amikor rendeződnek a dolgok, akkor kezd el egy másik szálon széthullani minden. Tipikusan az én életem... tipikusan. - Maradhatnál kicsit. Megnézni, hogy mit csinálok minden nap, hogy mennyire fontos ez a hely. Tudom, ismered a közösséget, de még úgy napokig nem voltál itt, hogy egy napomat is akár megnézd. Akkor utána dönthetnénk. Ha azt mondod, amit látsz, az után sem bízol meg bennem, Rickben akárkiben.... akkor hazamegyek veled. - Vetettem fel ötletnek. Nem biztos, hogy ez jó megoldás, mert lehet, hogy így is belebukok, de nem látok más kiutat ebből a helyzetből jelen pillanatban. Mindketten makacsul védjük a saját igazunkat. Nincs mit tenni.

soksok ● mommy <3
●●





Home is not a place,

it's a feeling



Hope Mikaelson
Tribrid
vámpír, vérfarkas és boszorkány
Hope szobája R0UrRR4
Egy értékes tag
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
☽ Bonyolult
Keresem :
Léptek száma :
46

Hope szobája Empty
TémanyitásHope szobája EmptyKedd Jan. 21, 2020 4:46 pm



To: my daughter
Valójában nem tudtam, tényleg elment-e Klaus. Azt mondtam neki, hogy menjen, nehogy baj legyen abból, hogy ennyi ideig egy helyen tartózkodnak, de fogalmam sem volt róla, megfogadja-e a tanácsomat. Volt egy olyan érzésem, hogy nem.
- Tudom, Hope… én is keresem a megoldást Sivár eltüntetésére, de még mindig a sötétben tapogatózok – S valójában mindenki a családból, akit egy kicsit is érdekel ez az egész és foglalkozik az üggyel. – Viszont a távollét egyben azt is jelenti, hogy mindenkit megóvunk. Nem csak egymást, hanem a környezetünket is a különböző csapásoktól… nem véletlenül töröltette ki Elijah sem a családját a fejéből, még ha szerintem ostoba húzás is volt a részéről, mert másképp is meg lehetett volna oldani – Haragudtam Elijahra. Nem azért, mert a család érdekében meghozott egy nehéz döntést, hanem, hogy így hozta meg. Miért nem volt képes egyszerűen csak… betartani azt, hogy távol van? Miért kellett mindentől megszabadulnia? Hisz az ígéret elfelejtése végül mindent magával vitt. Nem csak az ígéretre, de ránk sem emlékezett. Azóta sem tudtam, mi is van vele.
Nem mondom, hogy meglepődtem Hope heves reakcióján. Figyeltem, hogy áll fel és lép az ablakhoz. Ebből a szögből, ebben a megmozdulásban pont olyan volt, akár az apja.
- Ez az én döntésem, Hope. Én vagyok az édesanyád, én vagyok az, aki mindig felelősséggel tartozik irántad – Hallgattam a további érveit, szavait. Fel akartam állni, fel akartam emelni a hangomat, de tudtam, hogy azzal nem győzöm meg őt. – Abba gondolj bele, hogy itt senki sem védett meg. Alaric nem figyelt rád eléggé, a suli biztonsági rendszerét kijátszották, továbbá, ha nincs Klaus, most lehet, halott lennél! – Érveltem ezúttal én, komolyan figyelve őt, méregetve. – Megértem, ha fontos lett számodra ez a hely és barátaid lettek, de nem ér semmit, ha végül mindent elpusztítanak körülötted… most, hogy tudják, hol vagy. Érted, Hope? Mi van, ha legközelebb felkészültebben jönnek el érted? Mit csinálsz?
Felálltam végül és közelebb léptem hozzá. Kitártam némileg a karjaimat.
- Nem vagy kislány, igen, de most… meg tudtad védeni magadat? Hm? – Hagytam pár pillanatot, hogy reagálni tudjon, majd mély levegőt vettem és leengedtem magam mellé a karjaimat. – Nem akarlak magadra hagyni. Figyelni akarok rád és azt itt nem tudom megtenni – Nem kiabáltam, egyszer sem emeltem meg a hangomat.
Figyeltem, hogyan ül vissza, de én magam nem követtem a példáját.
- Tudom, hogy maradni akarsz. – Közöltem vele halkan, majd összefontam magam előtt a karjaimat. – De ezt még át kell gondolnunk. Neked is és nekem is. – Ez volt végül az ítéletem. Nem akartam úgymond veszekedni a lányommal, de nem is akartam engedni a szeszélyeinek. Be kellett látnia, hogy veszélyben van.

I thought I saw the devil, this morning

425 words◆ a home for you ◆ note: remélem, tetszik Hope szobája 3887785939  ◆ credit






i was a monster
now i'm a mother




Hayley Marshall
A Félhold falka alfája
egy maroknyi farkas vezére
Hope szobája Tumblr_inline_pf0mkdKQUo1t9ndkh_1280
Egy értékes tag
Ez az én történetem :
Hope szobája Tumblr_inline_p8wmfguQzC1u3wtzv_250
●● i'm hayley, by the way ●●
Kapcsolatban :
●● i'm single ●●
Keresem :
●● freya, kol, rebekah, elijah ●●
Léptek száma :
10
Fagyasztva: 2020. május 2.

Hope szobája Empty
TémanyitásHope szobája EmptyCsüt. Jan. 16, 2020 5:12 pm



Hayley & Hope

Butaság lett volna nem gondolnom arra, hogy anya nem fog eljönni vagy nem bukkan fel, hiszen minden dologról ami velem történik, értesítik őt is. Annak ellenére, hogy nem vagyok már kislány. Persze, ez egy olyan dolog volt most, amit nem tudtunk előre, amire senki nem számított igazán és őszintén nem hagytak kiskaput a történetben amit meg tudtam volna - meg tudtunk volna - találni. Túl jól kitervelték. Biztosan készültek már rá egy ideje.
Meglepetten hallgatom anya mondandóját, miközben már picit fel is ülök az ágyban. Szerintem meglehetősen jól látszik rajtam a nyúzottság és a bizonytalanság az idővel kapcsolatban.
- Apa itt volt rögtön. Nem történt baj. - Emelem meg szemöldökömet, és kicsit lehajtom a fejemet amikor közli velem, hogy már rég elment. Pedig úgy szerettem volna még beszélni vele, elmondani, hogy mennyire hálás vagyok amiért rögtön értem sietett... de majd a következő alkalommal megteszem ezeket.
- Tudom, de már annyira vártam ezt a pillanatot! Végre újra szóba áll velem és ezt nem hagyhatom elveszni! Anya, a Sivárt el kell tüntetnünk az életünkből... mindannyian szenvedünk a távolléttől. -  Minden alkalommal ez a téma. Hiába, már évek óta küszködünk, már sok ideje keressük a megfelelő gyógymódot erre az egészre. Már ha lehet ennek nevezni... nem tudom. Jól esett, ahogyan a kezemért nyúlt. Szeretem, hogy ilyen közel állnunk egymáshoz, még ha biztos is vagyok benne, hogy a tinédzser hülyeségeimmel kikészítem őt és rengeteg fejtörést okozok. De valójában úgy gondolom, ezt minden család átéli egyszer. Viszont amikor elkezdi a mondandóját ismét, akkor már nem örülök ennyire, és egyből ki is kapom a kezemet az övéből. Hirtelen állok fel az ágyról, az ablakomhoz lépek és összefonott karokkal, ellenkezve állok és bámulok ki rajta.
- És ezt most ti ketten együtt döntöttétek el?! -  Tekintetem bosszús, érzelmeim amúgy is hevesebbek az utóbbi időben. - Annak idején azt mondtátok, itt a legbiztonságosabb nekem, mindentől távol! És mi változott? Csak egy ilyen dolog és már rögtön elvinnétek innen! Pedig szerintem New Orleans-ben nagyobb veszélyben lennék .- Hadarom el mindezt, és még mielőtt anya tovább folytatná, én vágok bele. - Gondolj csak bele, ha veletek mutatkozom, ha otthon lakom, az nem tűnik fel inkább az ellenségeinknek?! - Az arcom elvörösödik, pimasz vagyok most tudom, de már kezdenek rendeződni a dolgok itt, és én nem akarom, hogy el kelljen innen mennem, hogy megint mindent elölről kezdhessek... hiába szeretem annyira New Orleans-t, érzem, hogy nekem most itt van a helyem és nem odaát.
- Tudok már magamra is vigyázni, nem vagyok kislány! - Hálás vagyok Freyának amiért sokat meglátogat és segít nekem, úgymond a mentoráltja lehetek. Hálás vagyok a szüleimnek, hogy ennyire aggódnak értem. De meg kell érteniük, hogy már nem az a kislány vagyok aki nem tudja magát megvédeni, aki mindenkire rászorul... pedig nagyon jól tudják, hogy már akkoriban sem voltam egy egyszerű csaj, ha kellett, igenis segítettem és igenis megvédtem azokat, akiket szeretek. - Nem akarok innen elmenni.  - Mondom néhány perccel később, kicsit nyugodtabban és visszaülve az ágyra, közvetlenül anya mellé.

soksok ● mommy <3
●●





Home is not a place,

it's a feeling



Hope Mikaelson
Tribrid
vámpír, vérfarkas és boszorkány
Hope szobája R0UrRR4
Egy értékes tag
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
☽ Bonyolult
Keresem :
Léptek száma :
46

Hope szobája Empty
TémanyitásHope szobája EmptyCsüt. Jan. 16, 2020 3:11 pm



To: my daughter
10 perc után már nem számoltam a perceket, amit az alvó lányom figyelésével töltöttem. Olyan volt, mint régen; ébren őriztem az álmát, figyelve a babaágyban, hogyan szuszog. Némileg gyönyörködtem is benne, a lányomban. Valahogy hiányoztak azok az idők, mikor kicsi volt és az állandó védelmem alatt állt – egy időszakot kivéve, mikor Rebekah vigyázott rá, mindenkitől távol. El kellett hitetnünk mindenkivel, hogy halott… még megjátszani is szörnyű volt, átélni pedig sosem akartam. De most, kishíján… ha valami balul sült volna el, most nem azt figyelhetném, hogyan alszik, hanem talán a koporsója mellett találnám magam hirtelen. Ettől a gondolattól a hideg is kirázott. Összefont karokkal, az ajtónak dőlve várakoztam csendben. Nem számított, hány perc, hány óra múltán tér magához, nem akartam magára hagyni. Ami azt illeti, haza akartam vinni magammal. Nem gondoltam, hogy biztonságos itt maradnia… nagyon nem. A földet néztem épp, mikor neszt hallottam. Elpillantottam felé és felvont szemöldökkel vettem tudomásul, hogy elfordult és a fejére húzta a takarót. Ez megmosolyogtatott végül. Elszakadtam az ajtótól és tettem felé néhány lépést.
- Nem. Alaric hívott fel és szégyellem, amiért nem vettem észre hamarabb. Én is jöttem volna azonnal, mint az apád – Vallottam be, mintegy súlyos bűnként, majd letelepedtem mellé az ágyra. Meglepve tapasztaltam, hogy hirtelen ledobta magáról a takarót és láthatóvá vált. Heves.
- Órák óta alszol és már elment… tudod, hogy nem lehettek sokáig egy helyen, Hope. Nem kísérthetjük a sorsot, hogy Sivár újra előtörjön… és a város biztonságát sem kockáztathatjuk – Mély levegőt vettem. Érezhető volt, hogy terelné a témát a történtekről, azonban én nem akartam szemet hunyni fölötte. A kezéért nyúltam és megfogtam gyengéden.
- Figyelj, Hope… nem maradhatsz itt, ugye te is tudod? Nem tudnak úgy vigyázni rád, mint ahogyan azt gondoltuk. Hiába viseled az én nevemet, mégis… az apád rosszakarói pontosan tudják, hogy Te az ő lánya vagy. Nem kockáztathatom, hogy ténylegesen bajod essen – A tekintetét fürkésztem és reméltem, egyetért velem abban, hogy haza kell jönnie. – New Orleansban Freya is lehet a tanárod, tőle is tudsz ezernyi varázslatot tanulni – Tettem hozzá, hátha ezzel meggyőzöm. – Apád nem lehet mindig itt, hogy megvédjen… és én sem – Sóhajtottam egy aprót, miközben ujjbegyemmel a tenyerét simogattam lassan.

I thought I saw the devil, this morning

355 words◆ a home for you ◆ note: remélem, tetszik Hope szobája 3887785939  ◆ credit






i was a monster
now i'm a mother




Hayley Marshall
A Félhold falka alfája
egy maroknyi farkas vezére
Hope szobája Tumblr_inline_pf0mkdKQUo1t9ndkh_1280
Egy értékes tag
Ez az én történetem :
Hope szobája Tumblr_inline_p8wmfguQzC1u3wtzv_250
●● i'm hayley, by the way ●●
Kapcsolatban :
●● i'm single ●●
Keresem :
●● freya, kol, rebekah, elijah ●●
Léptek száma :
10
Fagyasztva: 2020. május 2.

Hope szobája Empty
TémanyitásHope szobája EmptyPént. Jan. 10, 2020 4:38 pm



Hayley & Hope

Borzalmas fejfájás gyötör, és ahogy aprón kinyitom szememet még mindig úgy érzem, mintha csak egy álomban lennék, mintha csak egy álom lett volna mindaz, ami történt. Ilyen talán még úgy igazán nem is történt velem, de őszintén várható volt, hogy a szüleim háttere miatt és főként... ha kilétemre fény derül... valami ilyesmi is bekerül a pakliba. Már kezdem érteni, miért aggódtak úgy értem, miért nem mondhattam el senkinek ki is vagyok valójában. Senki sem örült volna neki, ha minden nap rám kellett volna vigyázni még én sem. Ahogy lassan magamhoz térek, átgondolom még az eseményeket. Nem is fogom fel minden apró részletét, csak nagy vonalakban, most jelenleg amúgy is úgy érzem, mintha nem emlékeznék minden részletre. Talán a meglepettség, a sokk és a milliónyi gondolat miatt történhetett ez, de az is lehet, hogy szükségem van némi időre a megemésztésére, és hogy egyáltalán felébredjek ebből az éber álomból. Ahogy megfordulok az ágyamban és az ajtó felé tekintek immáron teljesen kinyitott szemekkel, ekkor látom meg az árnyékos alakot ott ácsorogni, ismerős szemeivel pedig rám tekint. Jó kamasz módjára, mintha tiltakoznék, megfordulok ismét az ágyban, a fejemre húzom a takarót és onnan, tompa hangon szűrődik ki a mondandóm.
- Apa felhívott? - Már hetek óta nem láttuk egymást, és én bunkón, modortalanul egy köszönésre sem voltam képes, de ebben a helyzetben talán megengedhetjük magunknak eme formalitás elengedését. - Mennyit aludtam? Itt van még? -  Hirtelen dobom le magamról mégis azt a takarót, mit sem törődve azzal, hogy anya itt van e már mellettem az ágyban vagy nincs... felülök és tekintetemmel az övét keresem, amiből talán elsőre leszűri majd, hogy mennyire örültem annak, hogy most Ő is itt volt. Nagyot nyelek, nincs kedvem beszélgetni a történtekről, olyan esetlennek és meggyalázottnak érzem most magam, mint aki nem tudja megvédeni magát, mint akit mindig ápolgatni és őrizgetni kell, pedig nem vagyok kislány már, mégha sok esetben nem is értem meg az ő nézőpontjukat mint szülő...
- Mi történt azóta? - Kérdezem még lehangolt hanggal.

soksok ● mommy <3
●●





Hope Mikaelson
Tribrid
vámpír, vérfarkas és boszorkány
Hope szobája R0UrRR4
Egy értékes tag
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
☽ Bonyolult
Keresem :
Léptek száma :
46

Hope szobája Empty
TémanyitásHope szobája EmptyVas. Júl. 14, 2019 6:52 pm

Szabad játéktér.



Always and Forever
Örökkön-örökké
a legtöbbet birtokló
Hope szobája TWp3oLI
Az oldal szíve
Ez az én történetem :
Hope szobája LR2C7YU
"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
Hope szobája AavKTjb
Keresem :
A fiók mögött :
Léptek száma :
768

Hope szobája Empty
TémanyitásHope szobája EmptySzer. Júl. 03, 2019 6:29 pm



Klaus & Hope

Akaratlanul is mosolyra késztet amikor elmondja, hogy nem kell majd örökre titkolnom kilétem. Igaza van, egy idő után biztosan mindenki rájön erre vagy épp történik valami, ami miatt elárulják kilétemet. Soha nem lehet tudni, soha nem lehetünk biztosak abban, hogy mit hoz majd a holnap. Mindennek ellenére, kíváncsian állok elébe.
- Szívesen megteszem majd, hátha nekem hinni fognak. - Válaszolom kicsit pimaszul és továbbra is szélesen mosolyogva, de egyre inkább aggaszt, hogy már nagyon közeledik az idő, hogy hamarosan eltűinik és ki tudja, mikor láthatom majd újra, hány hét, hány hónap lesz ez. A család említése mindig fellágyítja szívemet, az örökös izgatottság és szorongás alábbhagy, de nincs is olyan pillanat amikor ne arra gondolnék, milyen lesz újra velük, átölelni őket.
- Jó érzés, hogy ilyen családhoz tartozom. Hogy ha rátok gondolok, a szívem megtelik szeretettel és jó emlékekkel. Még ha most rosszabb is lesz a kedvem ettől, hogy nem vagytok velem... de erre van szüksége mindannyiunknak. Egymásra. - Próbálom szóban kifejezni a gondolataimat, azt, amit rólunk és a famíliánkról gondolok, Bólogattam további mondandójára, a mosolyom pedig, kicsit kezdett lehervadni arcomról, ahogy éreztem, itt az idő. Nem akartam megszólalni mert féltem, hogy elbőgöm magam, az érzelmek csak úgy kavarogtak bennem és nem hagytak békén. Fel kellett nevetnem csöppet, kissé keservesen, amikor azt mondta, ennyit még senkinek nem ígért. Most odarohantam volna hozzá, mint gyermekkoromban és szorosan átöleltem volna, gondolataimban meg is tettem, de egyébként pedig leszögeltem, a lábaim meg sem mozdultak.
- Apa, ne menj még! - Igaz, már csak akkor hangzott el halkan a számból amikor halványulni kezdett, de tudtam, hiába, hisz nincs több időnk. Még utána nyúltam volna, de ahogy köddé vállt, tudtam: nem jön vissza most. Leültem az ágyra, magam elé bambulva, gondolkodtam el azon amiket mondott. Boldognak kellene lennem, mert meglátogatott és itt volt velem... de a végtelenség sem lenne most elég idő ahhoz, hogy most újra beteljek vele.

soksok ● köszönöm a játékot <3
●●






Hope Mikaelson
Tribrid
vámpír, vérfarkas és boszorkány
Hope szobája R0UrRR4
Egy értékes tag
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
☽ Bonyolult
Keresem :
Léptek száma :
46

Hope szobája Empty
TémanyitásHope szobája Empty


Ajánlott tartalom


Hope szobája Empty
 

Hope szobája

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next