Álomháború
felcsendülő dallamok


"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
You saw light in me when
all I saw was darkness
Isaac Lestrange
Alapítóadmin
Larissa Blackwell
Társadmin
Reagan Blair
Társadmin
A pokol kapuja

itt nyílik
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Mystic Grill

We're broken souls
in the darkness
Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég :: 1 Bot

Nincs



A legtöbb felhasználó (119 fő) Kedd Ápr. 25, 2017 11:20 pm-kor volt itt.
It always seems impossible
until it’s done



Fell Templomának romjai

Az Ötök tanácsterme Empty
Yesterday at 10:02 pm



Konyha

Az Ötök tanácsterme Empty
Yesterday at 9:50 pm



Folyosók

Az Ötök tanácsterme Empty
Yesterday at 9:41 pm



Tetõtér

Az Ötök tanácsterme Empty
Yesterday at 2:22 am



...but it's ecstasy

Az Ötök tanácsterme Empty
Yesterday at 1:41 am



Bárpult

Az Ötök tanácsterme Empty
Yesterday at 1:20 am



Old-Blair albérleti lakás

Az Ötök tanácsterme Empty
Hétf. Aug. 03, 2020 10:22 pm



Konyha

Az Ötök tanácsterme Empty
Hétf. Aug. 03, 2020 9:59 pm



Indra kietlen pusztaságában // Esotephres && Lothrin

Az Ötök tanácsterme Empty
Hétf. Aug. 03, 2020 7:34 pm



Sebastian

Az Ötök tanácsterme Empty
Vas. Aug. 02, 2020 10:59 pm



Alagsor

Az Ötök tanácsterme Empty
Vas. Aug. 02, 2020 10:58 pm



Felszólítások, törlések

Az Ötök tanácsterme Empty
Vas. Aug. 02, 2020 10:47 pm
Statisztika
Ennyien vagyunk
Szorgos íróink
A hónap posztolói

10 Hozzászólások - 28%
6 Hozzászólások - 17%
3 Hozzászólások - 8%
3 Hozzászólások - 8%
3 Hozzászólások - 8%
3 Hozzászólások - 8%
2 Hozzászólások - 6%
2 Hozzászólások - 6%
2 Hozzászólások - 6%
2 Hozzászólások - 6%

Share
 
Az Ötök tanácsterme
Let's go out in flames so everyone knows who we are
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next
ÜzenetSzerző
TémanyitásAz Ötök tanácsterme EmptySzer. Május 20, 2020 9:49 am

Véget ért a kör
Szabad játéktér



Standing in the hall of fame


And the world's gonna know your name






Always and Forever
Örökkön-örökké
a legtöbbet birtokló
Az Ötök tanácsterme TWp3oLI
Az oldal szíve
Ez az én történetem :
Az Ötök tanácsterme LR2C7YU
"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
Az Ötök tanácsterme AavKTjb
Keresem :
A fiók mögött :
Léptek száma :
768

Az Ötök tanácsterme Empty
TémanyitásAz Ötök tanácsterme EmptySzer. Május 13, 2020 12:28 am


To: Miss Blackwell


454 words ✩ save yourself ✩ note:  Az Ötök tanácsterme 897538487  



I had to say goodbye for
the last time





Ez a nő sokkal jobb volt, mint én; hitt az emberekben, nem zárkózott el annyira, mint én. És most… szinte majdnem a szemem láttára vált olyanná, mint én. Nem hagyhattam. Habár nem tudtam, a szavaimmal mennyire vagyok képes hatni rá, meg kellett próbálnom. Azt hiszem, sikerült. Aprót bólintottam a reakciójára, majd a mosolya láttán megköszörültem a torkomat.
- Helyesbítve Te nem fordulhatsz azok ellen, akikben eddig is bíztál és akik eddig is melletted álltak… de rám ez a szabály nem vonatkozik – Egy félmosolyt villantottam rá, aztán félrenéztem. Csupán arra utaltam, hogy én eleve egy maroknyi emberben bíztam csak. Benne és Blairben, némileg Castielben is talán. De a többiek mind-mind távol álltak tőlem és nem szavaztam bizalmat egyiküknek sem. Az életemet senkire sem bíztam volna rá, hogy úgy fogalmazzak. A továbbiakra elgondolkodtam, hogyan is érti, de végül csak megráztam gyengén a fejemet.
Aztán az ötlet, amit felvetett, egyszerűen feszültté tett. Nem tudtam leplezni, mennyire nem vagyok oda az ötletéért.
- Módosítsd a terved, Blackwell. Végszükség esetén bennem lesz a démon, nem benned – Tudtam, hogy az ő ügyük, amolyan családi dolog, de ezt semmiképpen nem hagyhattam. – Tudom, hogy nem kellene beleszólnom ebbe… hogy hagynom kéne, miszerint Te oldd meg. De ne kérd tőlem, hogy végignézzem… … - Inkább elhallgattam. Nem akartam végignézni, ahogy a vesztébe rohan. Erős nőnek láttam Blackwellt és hinni akartam benne, hogy egy démon nem képes őt teljesen felemészteni, ha netán az ő testében zárnánk el, de féltettem őt.
Ahogy a kütyüt kezdte vizslatni, én őt néztem néhány hosszabb pillanatig. Aztán feltűnt neki, hogy bámulom szinte, így a torkomat köszörülve néztem előre.
- Ne szabadkozz. Sok igazság volt abban, amiket mondtál, még ha nem is akartam hallani őket – Vállat vontam, de ezúttal nem néztem a nőre. – Vannak dolgok, amiket az ember nehezen lát be és nehezen enged el… nekem szinte az egész életem ilyen – Sóhajtottam, de nem akartam már magyarázkodni azt illetően, miért vagyok olyan, amilyen, vagy épp miért választom sok esetben a menekülést, vagy mit miért teszek… felesleges volt. A lényeget már tudta. Talán többet is tudott, mint azt valaha akartam volna. Túlságosan megnyíltam neki és olyan oldalamat látta, amit nem akartam, hogy valaha lásson.
Az a három szó némileg megdobogtatta a szívemet. Sőt, nagyon. Nagyot nyeltem. Végül nem is tudtam, mit reagáljak rá, így nem mondtam semmit, csak vetettem rá egy pillantást, egy halovány mosoly kíséretében. Maradtam. Pedig pontosan tudtam, hogy hiba… még mindig átkoztam magamat azért, amit tettem. Szinte láttam magam előtt, ahogy a kardom kiáll a nő testéből. Megráztam gyengén a fejemet, aztán odaértünk, így a gondolataim el is terelődtek hála az égnek. Leparkoltam és követtem Blackwellt, ki a kocsiból és úgy néztem körbe. Aztán a fegyverekért indultam.
- Jelez az a kütyü? – Kérdeztem, miközben magamhoz vettem néhány dolgot.









Isaac Lestrange
Ötök testvérisége vezetõ
mágiával rendelkezõ vadász
Az Ötök tanácsterme E903005db3541ed51ca063a4189e06ef
Az aktív résztvevő
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Keresem :
Léptek száma :
129

Az Ötök tanácsterme Empty
TémanyitásAz Ötök tanácsterme EmptySzomb. Május 02, 2020 9:46 pm


Isaac && Lara


dallam ❖  Az Ötök tanácsterme 3887785939



if your wings are broken, borrow mine





Meg voltam győződve az érvelésem helyességéről, hiszen úgyis mindenki azt mondogatta nekem, mióta csak vadász lettem, hogy túlságosan naiv vagyok és túl sok olyan személyben megbízom, akiben nem kéne. Igazuk lett, ezt én is beláttam, legalábbis arra a rövid időre, míg Isaac el nem bizonytalanított. Feltámadt a lelkiismeretem a szavai hallatán és el is szégyelltem magam; eszembe jutott az a sok vadász és természetfeletti, akikkel sikerült jó, szinte már baráti kapcsolatot kialakítanom. A kijelentésemmel őket is megsértettem és semmisbe vettem, és ez máris észhez térített kicsit. Végigsimítottam a homlokomon és megráztam a fejem.
- Igen... Igen, igazad van. Butaságokat beszélek. Nem fordulhatunk egymás ellen. - Hálásan Isaacre mosolyogtam; nem igazán segített leplezni vagy elnyomni az érzéseimet azzal, hogy ilyen gyorsan átlátott rajtam és ilyen figyelmes volt velem. Ellenben visszaadta a többiekbe vetett hitemet, viszont ahogy Skylerre gondoltam, heves gyűlölet és harag fogott el. Minden negatív gondolatom, amit visszaszívtam a társainkról, őköré koncentrálódott. - Kivéve az utolsóban. Azt át kéne gondolnod. - Egy fokkal játékosabbá vált a hangom, ahogy ezt hozzátettem. Nem hittem abban, hogy rosszabb lenne nálam, sőt, épp most világított rá arra, mennyire igaz mindaz, amit már először megláttam benne.
- Nem is tudom... Igazából bármibe, ami alkalmas lehet rá. Végszükség esetén magamba. Szolgálhatna a testem egyfajta börtönként számára. A megfelelő varázslattal meg tudnám talán akadályozni, hogy kilépjen belőlem, amíg te kitalálod, mihez kezdjünk vele. - Nem hangzott túl átgondolt javaslatnak, de hát nem véletlenül hangsúlyoztam ki, hogy csakis legvégső esetben. Nem lehettünk benne teljesen biztosak, hogy a démont valóban csapdába lehetne így ejteni, ahogyan abban sem, visszatértem-e volna teljes valómban utána.
Beszálltunk a kocsiba és a helyszínre indultunk. Nem nagyon szóltam Isaachez, lefoglalt, hogy felkészüljek a helyzetre és az utat figyeljem. Előkerestem az egyik kütyünket, amivel a démoni aktivitást szoktuk mérni a városban, és beütöttem az Elliot által említett hely koordinátáit.
- Elliotnak igaza volt, tényleg van ott valami. Ha odaértünk, hőképpel beazonosíthatjuk, kit szállt meg éppen. - feltűnt, hogy Isaac figyel, de nem tudtam, szóvá tegyem-e. Mivel ő nem mondott semmit, úgy véltem, nekem is felesleges felhozni, de aztán a közénk beálló csend végül csak megtörte az akaraterőmet.
- Sajnálom, hogy úgy letámadtalak odabent. Nem voltam teljesen igazságos veled szemben. - Elvégre nem volt hozzá semmi közöm, hogy menni akart-e vagy maradni, nem kellett volna önző érvekkel az érzéseire hatnom és kvázi kizsarolnom, hogy maradjon. Ahogy annyira erőszakosan sem kellett volna nekiesnem. Egyszer már nemet mondott, sőt, igazából azóta állandóan, és ezt tiszteletben kellett volna tartanom... Mégsem ment, és így utólag visszagondolva, lehiggadva attól tartottam, hogy esetleg neheztel rám emiatt.
- Köszönöm, hogy maradsz. - Hálásan rámosolyogtam, mert bárhogy is értük el ezt az eredményt, tényleg szívből örültem neki. Nem akartam elveszíteni, és bár odabent csak a saját érveimet dobálgattam neki, de abban is biztos voltam, hogy neki is jót tesz majd, hosszú távon rá is jó hatással lesz, ha velünk marad.
Közben lassan megérkeztünk a helyszínre, úgyhogy készenléti helyzetbe állítottam a kütyüt, amivel be terveztem a démont mérni, majd ahogy az autó megállt, egyből kipattantam az ülésből és körbenéztem, felmérve a kialakult, meglehetősen kaotikus helyzetet.







Do you know what I dream about?




Larissa Blackwell
Ötök testvérisége vezetõ
mágiával rendelkezõ vadász
Az Ötök tanácsterme 1RFOY0K
Az aktív résztvevő
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Léptek száma :
111

Az Ötök tanácsterme Empty
TémanyitásAz Ötök tanácsterme EmptyHétf. Márc. 16, 2020 1:41 am


To: Miss Blackwell


538 words ✩ save yourself ✩ note:  Az Ötök tanácsterme 897538487  



I had to say goodbye for
the last time





A kérdésére felszakadt belőlem egy nagyobb sóhaj. Nem akartam belemenni ebbe, hiszen megvolt az okunk a paranoiára. Mostanság történt egy olyan incidens, ami erre adott teret, nem?
- Blackwell, kérlek… - Fogalmam sem volt, ezen túl mit mondhatnék neki. Nem akartam, hogy túlságosan paranoiássá váljon, hisz az nem vallott volna rá. Azt hiszem, a csapatban ő volt mindig is a legpozitívabb egyén és egy részem félt attól, hogy mi lesz, ha ez megváltozik. Ő tartotta mindenkiben a lelket és ő volt a legoptimistább is. Vagyis én így láttam. De lehet az is, hogy elfogultan álltam hozzá. Már… már magam sem tudom. Megköszörültem a torkomat, majd a szavak hallatán érdeklődve néztem rá. Sőt, már-már hitetlenkedve figyeltem őt, még pislogtam is néhányat.
- Hé, Blackwell… jól hallok? – Értetlenül ráztam meg a fejemet, miközben hallgattam, miket fűz még a témához. Talán pontosan attól tartottam, amit mondott. Megváltozott a hozzáállása és ez nem… nem ő volt. Megráztam újból a fejemet, majd mély levegőt vettem. – Ez nem rád vall. Tudom, miért akarnád megreformálni az egész testvériséget, de ha… ha te elkezdesz kételkedni mindenkiben, akkor vége mindennek. – Kelletlenül fel is nevettem röviden, feszülten a tincseim közé túrva. – Kettőnk közül én vagyok a bizalmatlan és ez így jó is. Te ne kövesd el az én hibáimat, Blackwell. Higgy a tagokban, mert nem mindegyikük Skyler Hastings, aki a halálba küld minket – Szerettem volna elhinni a saját szavaimat, de nem tudtam. Csakis őt akartam meggyőzni, hogy ne veszítse szem elől önmagát. Azt a nőt, aki eddig olyannyira hitt bennem, amit meg sem érdemeltem. Nem fordulhatott el mindenkitől, csak azért, mert Skyler elárult minket. – Sokkal jobb vagy ennél. Nálam. Ne veszítsd el a hited – Tettem hozzá suttogva, reménykedve, nem fűzve hozzá többet. Egyébként sem volt igaza; nem voltunk elegen. Nem csak azért, mert jelenleg az öt tagú vezetőségünk négy taggal lézengett. Úgy véltem, annak idején nem véletlenül kezdtek el tagokat toborozni. Kevesek voltak és tényleg szükség volt még több vadászra, akik a város megóvásáért küzdenek.
Most, hogy eldöntöttem, maradok; csak még fontosabbá vált az, hogy megtaláljam újra a helyem és a céljaim. Az elsődleges célom Blackwell lett. Az, hogy segítsek neki visszatalálni magához… hiszen ő is mindvégig mellettem volt és hitt bennem. Ennyivel, minimum ennyivel tartoztam neki.
- Igen – Bólintottam a kérdésre, miközben az utolsó fegyvert is magamhoz vettem, bár még gondolkoztam egy sort. Ám nem jutottam semmire, így a nő után indultam sietős léptekkel. Egy részem örült a démonnak, úgy éreztem, rajta le tudom vezetni a feszültséget majd.
- Az autó biztonságosabb – Megejtettem egy félmosolyt felé, aztán a parkolóba indultam. A járműhöz érve előszedtem a kulcsomat és kinyitottam.
- Hova zárnád el? – Érdeklődtem, bár az ötlet nem volt rossz. Viszont én attól függően döntöttem volna az elzárásról, hogy mennyire veszélyes. Ha netán Shawn démonjával állunk szemben, őt valóban inkább elzártam volna, mintsem visszaküldjem a pokolba. Hisz onnan vissza tudott térni, ám ha sikerült volna az elzárás, akkor mi irányítottunk volna. Beszálltam és ha a nő is megvolt, akkor egyből indítottam is az autót. Ezúttal nem törődtem az öv becsatolásával, sem semmi mással, csak azzal, hogy időben odaérjünk és a kezünkbe vehessük a dolgot. A szemem sarkából viszont egész út alatt Blackwellt figyeltem. Szinte már-már elvonta a figyelmemet.
Majdnem megcsókoltam… Ha nem érkezik Elliot, megtettem volna. Pontosan tudtam.







Isaac Lestrange
Ötök testvérisége vezetõ
mágiával rendelkezõ vadász
Az Ötök tanácsterme E903005db3541ed51ca063a4189e06ef
Az aktív résztvevő
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Keresem :
Léptek száma :
129

Az Ötök tanácsterme Empty
TémanyitásAz Ötök tanácsterme EmptySzomb. Márc. 14, 2020 1:30 pm


Isaac && Lara


dallamAz Ötök tanácsterme 3887785939



if your wings are broken, borrow mine





Nem tudtam nem gyanakvással állni a kapott információhoz. Legutóbb az egyik beavatott vadászunk csapdába küldött minket, ahonnét egyikünk nem tért vissza... És igen, kedveltem Elliotot és nem néztem ki belőle, hogy ártani akarna nekünk, de Skylert is kedveltem. Könyörgöm, én kit nem kedvelek? Válogatás nélkül megbízok bárkiben az egyenlőség és az elfogadás, a testvériesség szellemében, és hova vezetett minket ez a túlzott naivitás? Már lassan azokban is kételkedni kezdtem, akik tényleg fontosak voltak nekem.
- Tényleg paranoia-e, ha mindketten csapdát sejtünk? - kérdeztem vissza, Isaacre sandítva. Nem ő volt az egyetlen, aki Hazel miatt sokkal gyanakvóbb és elővigyázatosabb lett. Őszintén szólva nem igazán ismertem magamra az utóbbi napokban, eléggé megijedtem attól, mennyire kifordult a gondolkodásmódom magából. Valahol mélyen helytelenítettem ezt az egészet és próbáltam kapaszkodni a régi énembe, de az túl mélyre merült a gyászba. Most, hogy megzavartak minket, már Isaac sem húzhatott ki onnan. - Tudod, szerintem át kéne gondolnunk a Testvériséget. Miért adjunk hatalmat egyszerű emberek kezébe, ha csak visszaélnek vele és elárulnak minket? - Itt a beavatottakra céloztam. Igen, én, aki vámpírokat tettem meg informátoromnak, a saját embereinkben kételkedtem. Csakhogy míg az Ötöket a kapott erő önzetlenné és nemessé tette, addig a beavatottakat, a példa azt mutatta, korrupttá és erkölcstelenné. Nem tudtam megbízni bennük.
- Felül kéne vizsgálnunk mindannyiukat. Tisztázni a szándékaikat. Vagy talán el kéne küldenünk őket. Öten is elegek vagyunk. - Azért elcsuklott a hangom, ahogy rájöttem, hogy egyelőre négyen vagyunk. Csak idő kérdése volt, hogy az új tagunk is felbukkanjon, és jelenleg nem éreztem úgy, hogy túlságosan nyitott vagy vendégszerető lennék iránta. Ki tudja, miféle összeesküvésnek lettünk részese. Ki tudja, az új tag nincs-e épp úgy benne...
Ez annyira nem én voltam, mégsem tudtam gátat szabni a gondolataimnak.
Az érintésére eszméltem, követtem őt a pillantásommal, ahogy megkerült, majd folytattam a felszerelkezést. Nehezemre esett a feladatra koncentrálni, miközben ilyen közel volt hozzám.
- Igen. Ketten megoldjuk. - Nem tölthettem bizalmatlankodással az időt. Bármennyire is egyedül akartam mindent megoldani, Shawnt nem vihettem magammal. Hinnem kellett abban, hogy Reg vigyáz rá, ahogyan abban is, hogy számíthatok Isaacre. Hiába árult el minket egy hozzánk közeli, nem hagyhattam, hogy teljesen elvegye a bizalmam azoktól, akik viszont megérdemelték. - Mehetünk? - Felé fordultam, amint a zseblámpát is az övemre tűztem, és ha ő is megvolt, elindultam kifelé. Lesiettünk a lépcsőn, onnan pedig a bejárati ajtóhoz mentünk.
- Tiéd vagy enyém? - sandítottam Izre, ahogy a parkoló felé indultunk. Az övé az autós megoldást, az enyém a motorosat jelentette. A motor gyorsabb, az autó viszont biztonságosabb és kényelmesebb is. Isaacre bíztam a választást, nekem mindkettő megfelelt, és attól függően léptem a járműhöz, amelyiket ő mondta.
- Ha odaértünk, biztosítanunk kell a környéket, segíteni a civileknek. Aztán lokalizálni és valahogy lekötni a démont, a végén pedig visszaküldeni a Pokolba. Vagy esetleg elzárni. - Egyelőre nem akartam úgy kezelni őt, mint aki Shawnért jött. Amíg nem voltunk biztosak benne, jobb volt átlagos démontámadásként kezelni az ügyet. Ha pedig kiderül, hogy Drogol az... Egészen biztos, hogy nem hagyom visszaszökni a Pokolba.







Do you know what I dream about?




Larissa Blackwell
Ötök testvérisége vezetõ
mágiával rendelkezõ vadász
Az Ötök tanácsterme 1RFOY0K
Az aktív résztvevő
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Léptek száma :
111

Az Ötök tanácsterme Empty
TémanyitásAz Ötök tanácsterme EmptyPént. Feb. 28, 2020 2:11 am


To: Miss Blackwell


494 words ✩ save yourself ✩ note:  Az Ötök tanácsterme 897538487  



I had to say goodbye for
the last time





Nem tudtam, hogy hálás legyek-e a Sorsnak, amiért belerondított az idilli, már-már romantikus, sőt, meghitt hangulatba, vagy inkább ne. Hiszen valahol jó volt, hogy nem csináltam meggondolatlanul őrültséget, ugyanakkor… nagyon is meg akartam tenni. De talán jobb volt így. Még ha akarom is őt, nekem… nem szabad akarnom. Mármint, ez így értelmetlen. Akarhatom, de nem érdemlem meg. Ez a valóság. Bármit is mond, bármilyen képet is lát rólam, tudom, hogy sokkal jobbnak lát, mint amilyen valójában vagyok. Egy nap talán rájön erre. Vagy szimplán belátja és hálás lesz a Sorsnak, hogy nem engedte nekünk azt, miszerint együtt legyünk. Talán túlgondolom. És oh, mennyi időm van gondolkodni!
Inkább Elliotra kezdtem koncentrálni, majd a nő szavaira. Igen, erős gyanúm támadt nekem is, hogy ez a démon, az a bizonyos démon, aki a nő öccsét keresi. Bár túl nagy port kavarna, ha nyilvános helyen egy fiút keresne… főleg, ha még volt olyan ostoba is, hogy név szerint keresgéljen. Habár erről nem volt információnk.
Gondolkodás nélkül zárkóztam fel Larissához, egy pillanatra sem lemaradva tőle.
- Talán csak figyelemfelhívás… vagy épp elterelés – Magam sem voltam biztos benne, csupán ez a gondolat jutott először az eszembe. – Lehet, paranoiás vagyok, de a múltkori eset óta… mindenben a csapdát látom – Sóhajtottam, utalva arra a helyzetre, mikor az egyik társunk meghalt. Apropó, azóta Skyler eltűnt és nem tudtuk előkeríteni, hogy kivallassuk. Pedig nem felejthettük el, hogy ő volt az, aki az információt átadta nekünk. Jóformán miatta mentünk oda és halt meg Hazel. Legalábbis minden jel erre mutatott.
Én magam is elkezdtem felszerelkezni, magamhoz vettem a legfontosabb fegyvereket, amikkel otthonosan tudtam mozogni; avagy használni.
- Ketten megoldjuk valahogy… - Megérintettem a nő karját, ahogy elléptem mellette, át a másik oldalára és ott megint magamhoz vettem egy fegyvert. Jobban mondva azt a tőrt, amit szinte mindig magamnál tartottam. A démon bénító tőrt… legalábbis én annak használtam legfőképp. Az ajándékba kapott csoda. Talán több ilyen fegyverre lett volna szükségünk.







Isaac Lestrange
Ötök testvérisége vezetõ
mágiával rendelkezõ vadász
Az Ötök tanácsterme E903005db3541ed51ca063a4189e06ef
Az aktív résztvevő
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Keresem :
Léptek száma :
129

Az Ötök tanácsterme Empty
TémanyitásAz Ötök tanácsterme EmptySzer. Feb. 19, 2020 8:11 pm


Isaac && Lara


dallam ❖ nincs mitől félned



if your wings are broken, borrow mine





- Nem tőled félek... - Tiltakozásom motyogásban tört fel belőlem, nem maradt erőm már hangosabban is ellenkezni vele. A közelsége túl sok volt, túlságosan nehéz volt visszafognom magam mellette. Úgy éreztem, minden energiámat felemészti az, hogy ne valljam meg, mit érzek iránta és ne erőltessem rá magam. Megtehettem volna, talán, ha erőszakosabban közeledtem volna hozzá, nem tudott volna nemet mondani többet. Csakhogy nekem is új volt még ez az egész és nem akartam kierőszakolni, nem akartam, hogy rajtam múljon, nem akartam, hogy napokkal, hetekkel, hónapokkal később, valaha is megkapjam azt, hogy egyedül az én felelősségem az egész. Önző dolog volt, de azt akartam, hogy ő is kivegye a részét belőle, hogy ő is akarja, hogy akarjon...
Feszülten vártam a válaszát. Ahogy megjósoltam, ahogy az álom megjósolta, tényleg féltem tőle, mit felel majd. Nem akartam, hogy összetörjön a szívem, az túl sok lett volna Hazel elvesztése után, de azt sem akartam, hogy a másik félelmem váljon valóra és tényleg csak azért mondjon igent, mert én erőltettem rá... Őszintén szólva fogalmam sem volt, mit akarok. Én magam sem tudtam. Jóleső érintése alatt lehunytam a szemem és átadtam magam neki teljesen. Éreztem a leheletét, ajkainak közelségét, már épp előre dőltem volna, hogy megtörjem a távot, mikor váratlanul kinyílt az ajtó. Az erős, hirtelen hangtól összerezzentem és elhúzódtam Isaactől, bár nem elég gyorsan és nem elég távol. Háttal fordultam Elliotnak, nem akartam, hogy ilyen szerencsétlennek és ziláltnak lásson, és háttal Isaacnek is, mert rájöttem, mennyire közel voltunk ahhoz, hogy...
Szerencse, hogy a szobámban hagytam a szeráfom. Kedvem támadt belemártani valakibe. Neheztelésem csak Elliot utolsó szavaira csitult. Lefagytam egy pillanatra, vonásaim elnyúltak, ahogy Isaacre néztem.
- Elliot, keresd meg az öcsémet és álljatok ketten őrt az ajtajánál! Ha ki akarna lépni, nyugodtan szúrd  le. - Isaac után siettem. A bögréket az asztalon hagytam, és igyekeztem a történteket is magunk mögött. Bekapcsolt a vadász- és nővér kapcsoló a fejemben, hátraszorítva a gyászoló, szerelmes nőt. - Értesítsd Reget, hogy elmentünk, ő tudni fogja, mi a teendő. - elővettem közben a zsebemből a hajgumim és nekiláttam összefogni lófarokba a hajam. Nem akartam átöltözéssel húzni az időt, de a fegyvereimért el kellett mennem, és úgy véltem, Isaac is így van vele. Akár jött velem, akár nem, feszült csendben siettem el a fegyverszobáig, ahol rögtön megkezdtem felpakolni magam a szükséges felszereléssel.
- Mit keres a múzeumnál? - kérdeztem végül, amint kettesben maradtunk. - A múltkor biztosan megérezte. Tudnia kellett volna, hogy hol keresse. - Rosszat sejtettem. Lehet, hogy ez csak egy elterelés? El akarja csalni a vadászokat a házból, hogy könnyebben bejuthasson ide? Nem zárhattam ki azonban annak a lehetőségét sem, hogy ez nem is az a démon, hanem valaki más, és egész egyszerűen csak a falra festjük... Nos, ez esetben nagyon is az ördögöt.






Do you know what I dream about?




Larissa Blackwell
Ötök testvérisége vezetõ
mágiával rendelkezõ vadász
Az Ötök tanácsterme 1RFOY0K
Az aktív résztvevő
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Léptek száma :
111

Az Ötök tanácsterme Empty
TémanyitásAz Ötök tanácsterme EmptyPént. Jan. 31, 2020 3:18 pm


To: Miss Blackwell


494 words ✩ save yourself ✩ note:  Az Ötök tanácsterme 897538487  



I had to say goodbye for
the last time





A morgására inkább nem reagáltam semmit, eleve költői kérdés volt, mert nem akartam csendben maradni, bár talán jobb lett volna. Nagyot nyeltem, próbálva kitalálni, miért ilyesféle illúzióba kényszerítette az a démon, de végül nem jöttem rá, csak a vallomása következtében. Legalábbis erős lett a gyanúm az iránt, hogy tényleg többet jelentek a nőnek, mintsem szabadna. Hisz tényleg úgy hangoztak a szavai, mintha egy vallomás lett volna. És félt, hogy mit reagálok. Sosem hittem, hogy bárki kötődhet hozzám, főleg nem ennyire. Sosem kergettem hiú ábrándokat, sőt, sosem fantáziáltam családról, sem pedig nőről az oldalamon. Valahogy úgy éreztem, ezeket úgysem kaphatom meg és akkor mégis miért kergetnék olyasmit, amit sosem érhetek el?
Nem hagytam elmenni. Ha elment volna, azzal talán az ő félelme is beigazolódott volna az irányomba… vagy csak én gondoltam túl? A kérdését nem igazán tudtam hova tenni.
- Haragudni? Mégis miért? – Halkan kérdeztem vissza. – Azért, mert félsz tőlem? Nem, nem haragszom… - Valahol érthető volt. A stílusom, a viselkedésem, a jellemem okán. Az volt csoda, ha valaki nem tartott tőlem valamilyen szinten. Bár tudtam, hogy ő másféle értelemben fél tőlem. Nagyot nyeltem, majd lehunytam a szemeimet, mikor nekidöntöttem a homlokomat az övének. Nem akartam elengedni őt, de tovább sem mertem lépni.
- Teljesen olyan? – Erre felpillantottam, jobban mondva le a kezünkre. Elgondolkodtam a szavain, majd ahogy megcirógatta az arcomat, nagyot nyeltem. Ahogy közelebb húzódott, magamhoz is vontam a szabad kezemmel, míg a másik kezünk teljesen összefonódott. Meg kellett volna állítanom a lezúdulni készülő lavinát, de nem volt bennem elég akaraterő. Hiszen nem is akartam megállítani ezt az egészet. A kérdése viszont hidegzuhanyként ért.
- Én? – Összepréseltem az ajkaimat, majd a homlokától elszakadva néztem le rá. Nem tudtam, az igazat mondjam-e vagy hazudjak inkább, ezzel tönkretéve mindent, ezt az idilli és meghitt pillanatot. Végül ezúttal a szívem győzött és nem az eszem. Megszorítottam némileg a nő kezét, mielőtt megszólaltam volna. – Mi van, ha igen? Még ha nem is szabadna akarnom téged. Hisz tudod… - Elharaptam a mondat végét. Nem akartam újra felsorakoztatni az érveimet, amikkel ő amúgy sem értett egyet. A derekán nyugvó kezemmel végigsimítottam a hátán, onnan pedig a tarkójára, nyakára simítottam. Meg akartam csókolni, de valamiért nem mertem megtenni az első lépést. Az állát cirógattam meg végül, lopva az ajkaira pillantva. Aztán… aztán végül rászántam magamat. Lassan közelebb hajoltam, a szemeimet lehunyva és már csak néhány pillanat választott el az ajkaitól, mikor hirtelen feltépte valaki a tanácsterem ajtajának kilincsét és berontott. Abban a pillanatban el is szakadtam a nőtől, felkapva a fejemet. Elliot zilált, kétségbeesett arca váratlanul ért.
- E-egy démon elszabadult, szükség lenne rátok! – Felváltva pislogott ránk, én pedig megköszörültem a torkomat.
- Mondd, hová menjünk – A szemem sarkából a nőre néztem, majd egy nagyobb sóhaj után a fiú felé léptem.
- Legutoljára a művészeti múzeumnál ölt meg néhány embert, egyeseket meg is szállt, nagy a fejetlenség… - Magyarázta, vázolva a helyzetet. – Keresett valakit. Valami fiút, állítólag – Vállat vont. Én viszont elnéztem a nő felé, mert egy pillanatra bekapcsolt a vészjelzőm.







Isaac Lestrange
Ötök testvérisége vezetõ
mágiával rendelkezõ vadász
Az Ötök tanácsterme E903005db3541ed51ca063a4189e06ef
Az aktív résztvevő
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Keresem :
Léptek száma :
129

Az Ötök tanácsterme Empty
TémanyitásAz Ötök tanácsterme EmptyPént. Jan. 31, 2020 2:31 pm


Isaac && Lara


dallam ❖ nincs mitől félned



if your wings are broken, borrow mine





Számtalanszor átrágtam magam a témán és tudtam, hogy előbb vagy utóbb el kell mondanom, főként azért, mert ha sokáig őrizgetem, akkor az kihatással lesz a kapcsolatunkra is. Nem voltam jó az efféle titkok őrzésében, arról nem beszélve, hogy újra és újra eszembe jutottak azok a képek. Hiszen ahogy Castiel majdnem megfulladt és Isaac is megszúrt, úgy nekem sem csak egy álom volt az egész. Annyira valósnak tűnt, hogy képtelen voltam szabadulni az emlékétől. Csak úgy állíthattam magam vissza normálisba, ha kiadtam magamból.
- Miért, szerinted a démonok gyakran ültetnek pornót az emberek fejébe? Persze, hogy fura... - morogtam, de nem rá voltam mérges, hanem arra a démonra. Ezen is sokat gondolkodtam, hogy vajon ők befolyásolták, mit látunk, vagy csak megadták az alapreceptet (félelem + illúzió), és onnantól a saját agyunk végezte be a többit? Magamra igazán nem haragudhattam még ezért is, így kénytelen voltam a démonokat okolni miatta.
Úgy terveztem, a fejéhez vágom az információt, aztán faképnél hagyom, hadd kattogjon rajta ő is napokig. Legalább addig sem a saját hülyeségeivel tömi a fejét. Az ajtóig sem jutottam el azonban, mert megállított, a kezemnél fogva húzott vissza, és mivel nem akartam éretlenül viselkedni és elszaladni a felelősség elől, ezért kissé kelletlenül ugyan, de visszaléptem elé. Előbb a kezünkre néztem, aztán fel rá. A válaszára halvány mosollyal biccentettem, őszintén megkönnyebbülve azon, hogy sikerült lebeszélnem a távozásról. Ha mélyebb dolgokban nem is segíthettem neki, ezt abszolút győzelemként és teljes sikerként könyveltem el.
- Nem haragszol? - Ismét a kezünket kezdtem el fürkészni. Két tenyerem közé fogtam a kézfejét, gyengéden melengettem az ujjaim között. Nem mintha én akartam volna vele fantáziálgatni, de azért nyilván furán vette ki magát. Reméltem, nem gondolja, hogy... Nem gondol semmi rosszat. A kérdésére megilletődtem kicsit és abbahagytam a keze birizgálását, de nem engedtem el. Felnéztem rá, figyeltem, hogyan jön közelebb, majd lehunytam a szemem, ahogy a homlokunk összeért.
- Trükkös kérdés, mert igazából teljesen olyan voltál, mint most. Küldetésen voltunk, megsérültél, aztán iszogattunk... Egyik dolog követte a másikat. Elég élethűnek tűnt az egész. - Ezért volt olyan nehéz kitörnöm belőle, mert sokáig fel sem fogtam, hogy álmodom. Elengedtem egyik kezemmel Isaacét és megcirógattam az arcát. Az érintés sokkal valódibbnak tűnt, mint az illúzióban. A másik kérdésén töprengtem egy darabig, majd közelebb húzódtam hozzá, összeakasztva az ujjainkat.
- Nem tudom. Akarsz engem? - Ezen gondolkodtam azóta is. Az illúzióbeli Isaacet valószínűleg a gondolataim és a vágyaim irányították, nem bízhattam abban, hogy teljesen önmagaként reagált, hiszen nem ő volt. Most azonban ő állt itt előttem, megválaszolhatta azt a kérdést, ami igazán foglalkoztatott. Már az, hogy ilyen közel volt hozzám, egyfajta válasz lehetett, de többre vágytam. Tudni szerettem volna, az illúziómnak volt-e bármi alapja, vagy tényleg csak én képzeltem be az egészet.






Do you know what I dream about?




Larissa Blackwell
Ötök testvérisége vezetõ
mágiával rendelkezõ vadász
Az Ötök tanácsterme 1RFOY0K
Az aktív résztvevő
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Léptek száma :
111

Az Ötök tanácsterme Empty
TémanyitásAz Ötök tanácsterme EmptyPént. Jan. 31, 2020 1:06 am


To: Miss Blackwell


697 words ✩ save yourself ✩ note:  Az Ötök tanácsterme 897538487  



I had to say goodbye for
the last time





Aprót bólintottam, mikor összerakta a „diagnózist”. Jól látta a helyzetet. Apám felért ezer ember nevével is, pont ezért nem számított, hány embernek lettem fontos vagy mennyi gondolt engem jónak. Ott volt az az egy, az apám, aki a születésemtől fogva gyűlölettel fordult felém és hibáztatott, bántott, tönkretett. Ezt lehetetlen volt ellensúlyozni. A lelkemen örök és mély sebet ejtett, amit nem lehetett begyógyítani. Maximum elrejteni, vagy mélyre temetni magamban. De ez már eddig sem ment, s úgy tűnt, ezután sem fog. Főként, hogy most ennyire kiadtam magamat Blackwellnek. Túl sokat meséltem, túl sokat tudott rólam… nos, többet, mint Blair. Neki Amyről nem meséltem, azonban a nőnek róla is beszéltem.
- Jól látod, Blackwell… sajnálom, de ez… ezen nem tudok változtatni. Próbáltam, de nem ment – Hisz sosem voltak a közelemben emberek; úgy értem, sosem vált senki sem fontossá. Nem engedtem közel senkit magamhoz, miután Amy meghalt. Talán ő volt a múltban az egyetlen, aki elérte a lelkem. Most pedig… igen. Most itt, az ötök testvériségénél már két ember is közelebb került hozzám, de mégis úgy éreztem, ez felér egy hibával.
- Valaki megérdemli a boldogságot – Utaltam a nőre – valaki pedig nem – Itt pedig magamra céloztam. Vállat is vontam hanyagul, majd egy kisebb sóhaj hagyta el a számat. Menekülés.
- Abban úgyis jó vagyok, nem? – Még egy mosolyfélét is megejtettem. Aztán félrenéztem. Egész életemben menekültem valami elől, jobban mondva a múltam elől, de az sosem eresztett el. Most is ezt tettem volna, ha Blackwell nem állít meg. De mindazok után, ahogy marasztalni próbált és a könnyei láttán… én már… képtelen lettem volna elmenni. Holott tudtam, hogy nagy hülyeség maradnom. Nagyon nagy hiba.
Ahogy fel-alá kezdett járkálni, értetlenül figyeltem őt. Nem tudtam, mi az, amit nem mer elmondani nekem. Mi lehet a legnagyobb félelme? Mikor megállt előttem és kiejtette a szavakat a száján, meglepődtem.
- Én? Tőlem… félsz? – Figyeltem, hogy kezd el újra járkálni. Nem értettem. Ha fél tőlem, miért akarja mégis, hogy maradjak? A továbbiakra és a mutogatására csak értetlenül fürkésztem őt. Aztán újfent megállt előttem. Ledöbbentem a kifejtésen. Szeretkeztünk? Pislogtam. Nem is voltam benne biztos, hogy jól hallottam. Akaratlanul is elképzeltem magunkat olyan szituációban. Aztán megköszörültem a torkomat.
- Ez… elég furcsa, nem? – Kérdeztem rekedtes hangon, nem is igazán tudva, hová tegyem ezt az egészet. Nem értettem ugyanis, miért ilyen illúziót kapott a nő. Miért ezt kellett átélnie velem…? Ugyanakkor az is érdekelt, hogy tényleg akarta-e velem… mármint, a pokolba is. Figyeltem a járkálását, hallgattam a szavait, ami leginkább egy vallomásra hasonlított, mintsem valódi félelemre. Vagyis az volt, igen, értettem… már nagyon is értettem. Az elutasításomtól félt és pont ezért kapott meg engem az illúzióban. Ott nem hagyta, hogy kicsússzak a kezei közül, legalábbis valahogy így tudtam elképzelni a dolgot. Valójában megdobogtatta a szívemet ez az egész, a szavai, ő maga és fogalmam sem volt, hogyan kellene küzdenem ellene. Hiszen engem is vonzott, de én is féltem a magam módján. Főleg tőle. Őt közel engedni, úgy igazán… mi van, ha elszúrom? Ha rájön, hogy nem vagyok olyan jó, mint szeretné? Nyitottam a számat, hogy mondjak valamit, mikor lecsapta a bögrét az asztalra. Aztán menni akart.
- Várj már egy fél percet, Larissa… - Öntudatlanul ejtettem ki a nevét a számon, miközben utána léptem és a csuklója után kaptam, majd onnan a kezére csúsztattam a sajátomat és megfogtam, mielőtt elsiethetett volna. Vagyis gondolom, ez lett volna a következő lépése. De nem engedhettem el. A szívem hevesen dübörgött a mellkasomban, a kezem is izzadni kezdett szinte. Aztán erőt vettem magamon. – Ez az előbbi… úgy hangzott, mint egy vallomás – Kezdtem bele egy halvány mosollyal, de a kezünket figyeltem, nem mertem ránézni. – Nem tudom, mivel érdemeltem mégis ki nálad mindezt, de… az igazság az, hogy nem csak te félsz – Ekkor néztem lassan rá, a szemeibe, ha sikerült. – Nem megyek el. Miattad maradok – Az ajkaira tévedt a tekintetem, még a számat is megnyaltam, majd félrenéztem. Akkora egy bolond vagyok! Sosem éreztem még ennyire intenzíven azt, hogy akarok valamit… jobban mondva valakit. Szükségem volt erre a nőre, úgy, mint még soha senkire. De olyan nehéz volt ezt bevallani még magamnak is… nem hogy neki. – Milyen voltam a fejedben? Akartalak téged? – Közelebb hajoltam hozzá, de nem tettem semmi egyebet, csak a homlokának döntöttem végül az enyémet.







Isaac Lestrange
Ötök testvérisége vezetõ
mágiával rendelkezõ vadász
Az Ötök tanácsterme E903005db3541ed51ca063a4189e06ef
Az aktív résztvevő
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Keresem :
Léptek száma :
129

Az Ötök tanácsterme Empty
TémanyitásAz Ötök tanácsterme EmptyPént. Jan. 31, 2020 12:28 am


Isaac && Lara


dallam ❖ nincs mitől félned



if your wings are broken, borrow mine





Természetesen ismét visszaverte az érvelésem. Úgy éreztem, bármit mondok, egyik sem erős kapaszkodó ahhoz, hogy kihúzzam vele a sötétből. Ha hibás volt, megtalálta benne a hibát, ha pedig tökéletes, akkor addig forgatta, míg bele nem köthetett. Úgy éreztem, nem bírok tovább a falaival harcolni. Ehhez nem voltam még elég erős. Épp hogy a felszínen tudtam tartani magam, és ott volt még az öcsém... Erre már nem maradt erőm.
- Az az egy, ami igazán számít, nem igaz? Mindegy, hány nevet sorolok fel a másik oldalon, neked örökké 1:0 lesz. - A földet fürkésztem kettőnk közt, lassan elhúzódva tőle. Olyan volt, mintha cserbenhagynám őt, hiába mantráztam magamban, hogy nem tehetek érte semmi többet, amíg ő el nem szánja rá magát. Próbáltam és kudarcot vallottam. Nem erőltethettem ennél többet rá.
- Persze, hogy felelősnek fogom magam érezni. De ettől még nem hagyom, hogy a bűntudat szétcibálja a lelkem és elzárja minden lehetőségem a boldogságtól. - Részemről ezt jelenti cipelni a terhet, és a vicces az, hogy pont Isaac tanított meg rá. Előtte azt hittem, vezekelnem kell valahogy, jóvá kell tennem azt, amit Shawnnal tettem. Ezért akartam megkeresni a démont, ezért akartam céltáblát csinálni magamból. Isaac világított rá, hogy nem okolhatom magam mindenért és hogy lehetek még jó ember, jó testvér attól, ha segítséget kérek és megosztom a terheim. A megigézős ötletére csak a fejemet csóváltam.
- Az nem gyógyulás lenne, hanem menekülés. - Nem oldaná meg a problémát, hanem egyszerűen befedné, és ha egyszer véletlenül ismét a felszínre buknának, újra lerombolnának mindent, amit addig felépített. Pillanatnyi fájdalomcsillapításnak jó lett volna, de ugyanúgy több sebből vérzett volna tovább.
- Nem, nem Shawn. Nem. - Járkálni kezdtem előtte. Töprengve koptattam a szőnyeget magam elé meredve, azon kattogva, elmondhatom-e, elmondjam-e. Azok után, hogy ilyen erősen ellenáll nekem, számít igazából, hogy mit mondok? Úgyis eléggé nyilvánvalóvá tette, hogy az illúzióm illúzió marad, és ezen, bárhogy is igyekszem, én nem fogok tudni változtatni. Átdörgöltem az arcom a tenyeremmel, majd megálltam egy pillanatra a járkálásban Isaac előtt.
- Téged. Te voltál. Téged láttalak. - felnéztem rá, álltam a pillantását néhány szívdobbanásig, aztán újból járkálni kezdtem, magam elé meredve. - Te meg én... Mi... - Magunk közé mutogattam, azt remélve, ebből megérti anélkül is, hogy ki kéne mondanom, de aztán rájöttem, hogy lehetetlen lejelelni, amit láttam, így felsóhajtottam és ismét abbahagytam a járkálást, megtorpanva előtte. - Szóval, szeretkeztünk. Elég intenzíven és pikánsan. Miközben mindenki más haldoklott az illúziójában, én kaptam egy arcpirító szexjelenetet... - Ezen a ponton újra járkálni kezdtem, mert annyira kínos volt az egész szitu, hogy el sem hittem így utólag, hogy képes voltam kimondani! Két perce Isaac azzal jött, hogy reménytelen eset és hagyjam a fenébe, erre én meg beközöltem vele, hogy egy démon azt ültette a fejembe, ahogy leteperjük egymást? Normális vagyok?
- Szóval, igen, amitől a legjobban félek, az... Te vagy. Te vagy. Még soha senki iránt nem éreztem ilyen erősen, és tudom, hogy minél jobban beléd habarodok, annál fájdalmasabb lesz a vége, mert te sosem fogsz beengedni, én meg sosem fogom feladni, hogy dörömböljek az ajtódon, és ebbe bele fog szakadni a szívem... És igen, nem csak te rettegsz attól, hogy baja esik a szeretteidnek. A legnagyobb félelmem te vagy, mert túlságosan hozzád nőttem és ha elveszítelek, ha el kell engedjelek, én azt... - elharaptam a mondat végét és kipislogtam a könnyeket a szememből. Ami nem akart magától távozni, azt a tenyerem élével kitöröltem a szemem sarkából, aztán letettem a bögrét az asztalra. Kissé hevesen csaptam le, egy kevés tea kiömlött, de nem foglalkoztam vele.
- Össze-vissza beszélek. Jobb lesz, ha most megyek. Felejtsd el, amit mondtam. - Képtelen voltam Isaacre nézni, el akartam menekülni a tanácsteremből minél előbb, azt remélve, nem fog követni és visszazárkózhatok a szobám magányába beleverni a fejem párszor a párnába, amiért ennyire életképtelen és ostoba vagyok.






Do you know what I dream about?




Larissa Blackwell
Ötök testvérisége vezetõ
mágiával rendelkezõ vadász
Az Ötök tanácsterme 1RFOY0K
Az aktív résztvevő
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Léptek száma :
111

Az Ötök tanácsterme Empty
TémanyitásAz Ötök tanácsterme EmptyKedd Jan. 28, 2020 1:20 am


To: Miss Blackwell


434 words ✩ save yourself ✩ note:  sajnálom... 



I had to say goodbye for
the last time





Kicsit meglepődtem az érvelésén, ami az ő szemszögéből talán helytálló volt, az enyémből viszont nem.
- Sosem hiányoltál volna olyasvalakit, akit sosem ismertél, Blackwell… és igen, apám valószínűleg örült volna. De nyilván az is elégtétel volt neki, hogy elszöktem tőle – Nagyot nyeltem, majd elgondolkodtam. Lehet, nem tudtam más nevet felhozni, mármint abból az időszakból, aki örült volna a halálomnak, de… nem ez volt a lényeg. Hanem mindazok a dolgok, amiket tettem. Cserbenhagytam másokat, volt, akik meghaltak és most a saját társam is majdnem odaveszett. Ha nem léteznék, akkor ezek a dolgok nem történtek volna meg. – Mindent összevetve tehát a te „1:1”-ed valójában „1:0” továbbra is. – Nem győzött meg. Ezzel nem tudott, talán mással sem. Ezt magamban kellett lerendezni, vagy legalábbis kellett volna. De mondani könnyebb, nem igaz? Én is ejtettem már ki a számon azt, hogy meg kell bocsátani magunknak, mert csak ezzel könnyíthetünk a saját lelkünkön és a többi. De mindig könnyebb beszélni róla, mintsem cselekedni.
Megcsóváltam a fejem az ellenkezésére. Továbbra sem értettem, miért nem haragszik rám, vagy miért nem gondol veszélyesnek, vagy bármi egyéb. Végighallgattam az érveit, a mondatait, majd a kérdését és újabb sóhaj hagyta el az ajkaimat.
- Tudod, te sokkal jobbnak látsz engem, mint valójában vagyok – Megenyhültek az arcvonásaim, de ettől függetlenül tartottam magam a saját álláspontomhoz. – Semmi sem ellensúlyozza a hibáimat… vannak dolgok, amiket életünk végéig cipelünk. Te sem bocsátottál meg magadnak Shawn miatt, nem igaz? Hogy miattad kellett elzárva élnie… okolod magad, pedig nem a te hibád, hanem a szüleidé. S nem is hiba, ugye? A lányuk volt a tét… és döntöttek – Mély levegőt vettem. Az ő esete tényleg más volt, habár megértettem őt is. Nagyon is. Csak épp… nem akartam, hogy az én sötét múltammal akarja összevetni az ő egyetlen „hibának” vélt dolgát. – Tudod… néha elgondolkozok azon, hogy mennyire jó lenne, ha saját magamon tudnám használni a képességemet, vagy egy vámpír megigézhetne. Elfelejthetnék mindent, ami történt. Akkor talán jobbá válhatnék – Jegyeztem meg hangos gondolatként, mielőtt áttértem volna az illúzió kérdésre.
Nos, kissé felvontam a szemöldökömet a válaszára. Nem emlékszik?
- Rosszul hazudsz, Blackwell… - Kis szünetet tartottam, majd folytattam. – Mi történt? Shawn volt benne? Hasonlóan… szerepelt, mint Amy… az enyémben? – Ez volt az első, ami beugrott. Tekintve, hogy a félelmekről beszéltünk. A felvetésére elgondolkodtam.
- Fogalmam sincs, nem gondolkodtam ezen, volt más, ami jobban lekötött… jobban mondva, aki… - Összefontam magam előtt a karjaimat. Szinte fájt a távolság kettőnk között és ez megőrjített. Annyira akartam őt, a közelségét, de annyira hülye lettem volna, ha közeledek felé… nem érdemlem meg őt. Még barátnak sem, nem hogy… hogy másnak. Lehajtottam végül a fejemet, a földet kezdtem figyelni.







Isaac Lestrange
Ötök testvérisége vezetõ
mágiával rendelkezõ vadász
Az Ötök tanácsterme E903005db3541ed51ca063a4189e06ef
Az aktív résztvevő
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Keresem :
Léptek száma :
129

Az Ötök tanácsterme Empty
TémanyitásAz Ötök tanácsterme Empty


Ajánlott tartalom


Az Ötök tanácsterme Empty
 

Az Ötök tanácsterme

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 5 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next