Valószínűleg bátran jelenthetem ki, hogy a nővéremen kívül te vagy az egyetlen barátom, de én ezt soha nem bántam, egyetlen percig sem, hiszen te pont tökéletes voltál. Hogy hogyan is ismerkedtünk meg?
Még a középsuliban történt, kinézetedből adódóan, és persze az elbűvölő személyiségednek hála, arról nem is beszélve, hogy a suli bandájának az énekese is voltál, te voltál a legnépszerűbb srác. Ami szépen vonzott maga után minden egyéb klisét is, miszerint az összes csaj odáig volt érted, éltek-haltak volna azért, hogy akár rájuk pillants, nemhogy még szóba is állj velük! Szerencsére azonban te nem lettél mindettől az a felfuvalkodott hólyag, s habár nem vetetted meg feltétlenül a flörtölést vagy azt, hogy egy-két lánnyal kavarj, de nem az a tipikus strigula gyűjtő srác voltál.
Én pedig, mivel árvaházból származtam, ráadásul egy kissé fura, „kattant” nővérrel áldott meg a sors, így mi ketten Emmával nem éppen voltunk a legkedveltebb személyek. Habár a srácok között viszonylag népszerűek voltunk, avagy voltam, a lányok körében ez pont fordítva volt igaz – rettenetesen imádtak piszkálni minket, kiközösíteni, mi pedig ráadásba nem is azok voltunk, akik ezt csendben tűrték, mint a jó kislányok. Nem, igen is volt, hogy keményen visszaszóltunk, ami miatt a gyűlölet csak még inkább nőtt az irányunkban. Ellenben te, te nem tartoztál azok közé, akik furának tartottak minket, s emiatt elkerültek, vagy azok a srácok közé, akik csak elvittek volna egy körre, és semmi több. Egy véletlen balesetnek köszönhetően az ebédlőben rád borult a tálcám, ám te ahelyett, hogy dühbe gurultál volna, poénként vetted az egészet. Aznap lettünk mi ketten igazán jóban, s te mentetted meg, hogy a középiskolai éveim ne váljanak teljesen pokollá. Mindig fel tudtál vidítani, s mindent tudtál rólam a természetfeletti dolgokat leszámítva, és természetesen, nem telt el úgy nap, hogy ne hülyültünk volna. Te vagy az én legjobb barátom, s még a középsulis ballagásunk után is tartottuk a kapcsolatot. Ami töréspontnak számított a kapcsolatunkban, az az volt, amikor Emmával is megszakítottam a kontaktust. Ugyanis ugyanezt tettem veled. Nem mondtam, hova megyek, vagy mit tervezek, egyszerűen csak eltűntem az életedből, nyomtalanul. Te pedig ezt nem vagy hajlandó elfogadni, s most is utánam nyomozol.

Az élete többi részét, a múltját stb. teljesen a megalkotni kívánó fantáziájára bíznám, nekem igazán a kettejük kapcsolata a fontos, minden mást tekintve nyitott vagyok

Hogy őszinte legyek, a múltadról soha nem sikerült túl sokat megtudnom. Te voltál a titokzatos idegen, aki megjelent Mystic Falls utcáin, önvédelmi tanfolyamot indított, amire én is jelentkeztem - persze, a sok liba lánnyal ellentétben nem azért, hogy a cuki arcocskádat, és az izmos testedet szuggeráljam, hanem azért, hogy valóban tanuljak is valamit. Mondjuk, téged ez nem akadályozott meg abban, hogy flörtölni kezdj velem. Tudod, eleinte tényleg úgy hittem, hogy van valami közöttük, megvolt a szikra, szerintem mindenki érezte a körülöttünk lévők közül. Úgyhogy, elkezdtünk randizgatni, próbáltam a sármos álarc mögé látni, megtudni, hogy ki is voltál valójában. Megfogadtam magamnak, hogy nem fogok bedőlni egy szoknyapecér dumájának sem, de te... neked valahogy sikerült elcsavarnod a fejem. És ez lett majdnem a vesztem. Mert míg én kiteregettem a dolgaimat neked, te hallgattál mindenről, hogy miért is jöttél Mystic Fallsba valójában... Épp nálad voltam, amikor hallottam, hogy telefonálsz valakivel. Nem értettem ki sok mindent a beszélgetésből, hallgatózni se akartam, de a saját nevem megragadta a figyelmemet. Mint kiderült, Klaus Mikaelson, a teremtőd, azért küldött Mystic Fallsba, hogy utánam és Emma után kémkedj. Eleinte persze nem akartam elhinni ebből semmit, de összeállt a puzzle minden egyes darabja. Apa vámpírvadász volt, és valami komoly dologba ütötte az orrát, amikor egy nap nem jött vissza többé. És Klaus Mikaelson nem az a fajta ember, aki nem hajtja be az adósságokat.
Ezt követően tehát rögtön megszakítottam minden kapcsolatot veled, és Emmával eltűntünk Mystic Fallsból. Évek teltek el, s te azóta is próbálsz a nyomomra bukkanni, hogy megmagyarázhasd az egészet. Talán az érzéseid mégis komolyak voltak irántam, vagy csupán pontot szeretnél tenni az ügy végére, és elvinni a fejemet Klausnak?

Mint azt fentebb is említettem, Aaronnal szeretnék szerelmi kapcsolatot, úgy gondoltam, hogy ő is érzett valamit Evy iránt, amikor az a bizonyos telefonbeszélgetés megtörtént, de ha a megalkotónak van valamilyen szaftosabb elképzelése, szívesen meghallgatom    Ami Aaron múltját érinti, illetve hogy hogyan lett hibrid, azt a megalkotóra bízom, csupán vegye azt is figyelembe, hogy neki még Klaus a teremtője, tehát ott van a kérdéskör is, hogy hogyan élte túl azt a bizonyos hibrid mészárlást (bár, Aaront hűségesnek képzeltem el Klaushoz, amíg Evy nem került a képbe).