Nos, hol is kezdjem… A legegyszerűbb, ha megpróbálom a lényeget elmondani… Boszorkányként éltem az életemet, egy csatába keveredtem… És konkrétan, nem emlékszem mi történt azután… Hmmm… Nem, ez így nem teljesen igaz, annyit tudok, hogy meghaltam… Se kép, se hang, csak a végtelennek tűnő sötétség, ami egyre jobban kezdett elemészteni. Egy férfihang üvöltésére lettem figyelmes. Benjamin!! Ez a név hozott fényt a sötétségbe. A semmiből magamhoz tértem, kinyitottam a szemem… egy idegen állt előttem és fogta a fejemet. Mint kiderült, a bestia hozott vissza az élők sorába, viszont nem akárhogyan… sajnálatomra démont csinált belőlem. Rám aggatott egy nevet… Hesperus… majd az erejét a kezén keresztül az agyam egy pontjába áramoltatta. Nyilalló fájdalmat éreztem, amitől a földre görnyedtem. Hirtelen megrohamoztak az emlékek a halálom előttről. A varázslat végezte után, minden világos lett. Démoni mosollyal az arcomon hajoltam meg a lény előtt, amivel elfogadtam az új énemet, illetve a vele járó erőt. Barnes… Végig az eredeti nevemen kattogtam, persze egy másik név is ott keringett a levegőben… Lysandra Lockhart… Esküszöm, egyszer megtalálom és végzek vele!
Család
Hmm… Család… Bőven átléptem már az 1000-et, ilyen szempontból a természetfeletti mivoltam révén nem csodálkozok azon, ha az előző életemből egyetlen egy rokont sem tudok felsorolni. Meglepődnék, ha lenne olyan, aki ennyi év után egyáltalán még élne. Nem… Hagyjuk is ezt a részt, ne beszéljünk róla. Koncentráljunk inkább a jelenre… talán mégis csak van valaki, akit ide tudnék sorolni… bár a köztünk lévő kapcsolat nem mondható szorosnak… Sőt, inkább mondanám ezt munkakapcsolatnak, egy szimpla főnök és a beosztottja. Katherine Pierce, a pokol királynője. Nos, igen tudom, elég meredek, de mégis, rajta kívül nincs más, akire ezt a titulust rá tudnám aggatni.
Ez az én történetem... hallgasd hát meg!
Egy újabb zsákutca… Bárhogy próbálkozok, nem érek célt. Legalábbis amikor azt hinném, hogy közelebb jutottam a bosszúmhoz… Kiderül, hogy rossz nyomon járok és rögtön két lépéssel visszább kerülök… Mintha az a nőszemély előttem járna egy lépéssel. Több száz éve már annak, hogy kergetőzünk egymással, mint macska meg az egér… És semmi… Egy újabb nap, egy újabb kudarc. Idióta vagyok, pedig megfogadtam magamnak… De hányszor… Vámpírokban nem bízunk! Alapból gyűlölöm a fajtájukat… Ezek a vérszívó teremtmények tehetnek arról, hogy nem vagyok halandó… A családomról nem is beszélve… Ha tehetném, az összessel végeznék egy pillanat alatt. Nem… Nem lehet… És nem is teszem meg, mert azzal az álcámat tenném tönkre. Apropó ha már álca… Konkrétan az elmúlt évek alatt többször váltottam arcot, mint ahogy az ember alsóneműt cserél. Mindig az adott helyzettől függött, hogy éppen mikor és milyen külsőt öltöttem magamra. Hmm… ha jobban belegondolok az utolsó 10 „maszkomat” elég sokáig viseltem. Viszont a legújabbhoz inkább nem fűzök semmit… Nem is tudom hova tettem a fejemet mikor ezt a testet választottam új alakomnak… pont egy vámpírt… mondjuk mentségemre szóljon, csak és kizárólag Ruby miatt tettem… Igen, pontosan… A hasonmás miatt. Neki kellene végeznie Lysandra-val az átok miatt, bár ha engem kérdeznétek, egymagam csinálnám ugyebár, de sajnos nem jön össze, egyszerűen nem találom. Nem véletlen, hogy miért kellene ennek a lányak a közelében maradnom, és ha ahhoz az kell, hogy vámpírgúnyát hordjak, ám legyen… Ezt a Damien fiút, nagy vonalakban megfigyeltem, és annyira elég is volt, hogy az álcám megállja a helyét. Ezért sincs értelme panaszkodnom… Talán egyszer szerencsém lesz és Ruby egyszerűbben elvezet majd Lysandra-hoz, mellyel teljesíthetem a várva várt vágyamat. A fejemet ingattam jobbra és balra miközben néztem magam elé. A lény, aki átvert ott állt előttem, bennem meg egyre jobban növekedett a düh. – Tehát ennyi… – Egy gyors mozdulattal szakítottam ki a szívét a testéből. – Ajjaj… Most nézd meg… Csupa vér lettem! – Határozott mozdulattal összeroppantottam a kezemben lévő szervet. – Hoppá… De ügyetlen vagyok… Nem tudtam visszafogni magam, bocsánat! – Ahogy kimondtam, abban a pillanatban terült el holtan a földön. Mivel nem tudott segítséget nyújtani a célpontom előkerítésében, így azonnal végeztem vele. Körbe néztem, bár szándékosan egy elhagyatott helyen találkoztunk, így szemtanúk miatt nem kellett aggódnom. Fogtam a testet és egy kukába dobtam, majd felgyújtottam az egészet, hogy nyoma se maradjon. – Na, ezzel megvagyok. Nincs mit tenni, visszatérek a pokolba! – Nem is haboztam tovább, portált nyitottam és egy pillanat alatt eltűntem az emberek világából. A varázslat segítségével Kathrenie előtt jelentem meg. – Visszatértem hozzád, Úrnőm! – Hajoltam meg őfelsége előtt. – Miben lehetek a szolgálatodra? –
Mindaz, amire képes vagyok...
℘ Képesség ℘D szint℘ Képesség kifejtése, másolva a fajleírásból. Képesség kifejtése, másolva a fajleírásból. Képesség kifejtése, másolva a fajleírásból. Képesség kifejtése, másolva a fajleírásból. Képesség kifejtése, másolva a fajleírásból.
Bár közel sem vagy kedves, ugye? Démonként hogyan is lehetnél az...? De ami talán lényegesebb, hogy az egyik ellenségem vagy, akiről még csak azt sem tudom, hogy létezik. Hisz én nem az a Lysandra vagyok, akin te mindenáron bosszút akarsz állni... de fogalmam sincs, hinni fogsz-e nekem, ha találkozunk. Egyáltalán lesz-e lehetőségem elmondani, hogy nem az vagyok, akit keresel. Egyébiránt az, hogy Damien alakját vetted fel és így próbálsz Ruby közelébe jutni, általa pedig hozzám... woah. Hát nem számítottam erre, nagyon cseles. Mondjuk mázlid van, mert épp mostanság futottunk össze a hasonmásommal. Egyelőre nem tudom, mennyire leszünk jóban vagy sem, de... mindenesetre, ha rákérdezel Rubynál, találkozott-e velem, az kissé furcsán fog hatni, nem? Kíváncsi leszek, mit forralsz konkrétan a fejedben és hogyan jutsz a közelembe, na meg mit fogsz tenni. Én sajnos arcról nem foglak felismerni, pedig, ha a valódi arcodat látnám, beugranának az igazi Lysandra emlékei rólad és végre nem lennék teljesen tudatlan veled szemben. Ahj, hát sok izgalomban lesz részed és egyaránt a hozzád kapcsolódóaknak is, ebben egészen biztos vagyok. :<3: Ami pedig a leírt soraidat illeti, hogy arról is ejtsek néhány szót: határozottan azt érzem, írásról-írásra fejlődsz és ezt öröm látni. Pedig emlékszem még rá, mikor mondogattad, hogy neked ez úgysem menne. Hát látod, tévedtél, de még mekkorát!
Foglalózz szépen és... hm, szerintem elsőként akkor Rubyval kellene lehet kezdened és csak utána jöhetek én. Mindenesetre várom már a nagy találkozást!