Sebhelyek, amik sosem gyógyulnak be, amelyek örökre rám égtek, s amelyeket minden egyes reggel megcsodálhatok a tükörben. Mérges vagyok, haragos, és dühös.. Kérlek, eszement dolgokra késztet ez az érzelem, felülírhatatlanul rángat be magával a sötétségbe. Gyűlölöm, utálom... s megvetem. Mégis minden nap a sarokban kuporogva vártam a csodát. Oh, milyen csodát? Angliában vagyunk az Istenért! Egy nyamvadt kis kölyök vagyok, akit...
Az ollót vígan éleztem, a fényben megcsillant a fémes felületen a napsugarak játszi könnyedsége. Hangos zaj töltötte meg a házat. Estére készültem elő.. Egy tizennégy éves gyermek voltam, aki csínyt merényelt meg a szülei ellen. Milyen ironikusan hangzik, nem de? Szerinted is kellene nekem egy pszichológus? Na jó... azért ennyire ne ugorjunk előre..
Nem járhattam iskolába, és nem mehettem el otthonról. Nem volt barátnőm, nem volt életem, nem tanultam semmit. Nem voltak haverok, vagy tanárok, akik leszidhattak. Nem volt senki és semmi, ami megállíthatta volna ezt a folyamatot. Egészen kisgyermek koromtól kezdve bántalmaztak. Terrorban éltem végig az életem.
A kés hideg pengéjét érezhettem a bőrömön, s a boszorkányság fájdalma lüktetett az elmémben. Apám beteges játékai, anyám... meg oda sem figyelt. Elvoltak maguknak, szeretetben, míg én... megszámolhatatlan éjszakát töltöttem a pincében, a kényelmetlen földön ücsörögve. Ez volt ugyanis a szobám. Egy patkánynak ez jár -, mondta mindig is apám.
A lépcsőn már előre dübörgött a lépteinek a hangja, s ekkor már tudtam, miszerint megérkezik hozzám. Imádkoztam, de reménytelenül. Hittem, de átkozott volt minden kiejtett szó. Rajtam kísérletezett, gyakorolt, fájdalmat okozott, s szenvedésbe taszított. Hogy mire ez a vérvonal? Semmire... őrült volt, s azzá tett engem is. Az őrültekké a világ, nem de? Ezt mondták.. S én alig vártam, hogy véget vessek mindennek.
Elérkezett az este. Az időpont tökéletes volt. Az a kis... áh, mindegy, de nyitva hagyta az ajtót. Tán csak nem megfeledkezett a fontos kis bezárásról?
- Csitt-csatt... - Hallatszott fennhangon tőlem, amíg könnyedén fellépdeltem a lépcsőfokokon. -
Anyuci...? Apuci...? - Kérdeztem játékossággal, ám figyelemre se méltattak, vagy csak nem hallották. Akármelyik is állt elő -, nem számított. Kimérten sétáltam végig a házon, majdan fel az emeletre. Luxus palotában éltek, s én a pincében senyvedtem. Hmm, ironikus.. Megközelítettem a hálószobát, s bekopogtam rajta. Anyám nyitotta ki, döbbent pillantással fűszerezve az eseményt.
- Henrik... - Fordult ekkor hátra. -
...nem zártad vissza? - Lépett hátrébb. Hát nagy hiba volt. Beljebb tessékeltem magam, s anyámba mártottam az ollót.
- Hány éve már? Tizennégy? Még egy boldog szülinapot se mondtatok nekem... sosem. - Húztam el a számat. -
Mindenesetre nektek tökéletes évfordulót. Tudom, hogy ma van. - Apám felállt, megközelített, s megemelve a falnak vágott. A nyakamtól fogva szorított. Én csak röhögtem, nem értette miért.
- Nyomorult vagy, Jeff... most pedig visszamegyünk. - Sziszegte.
- Dehogy megyek. - Nyitottam ketté az ollót, és az egyik élét a kezébe vágtam. -
Csak nem fáj? - Kérdeztem. -
Szerinted nekem, hogy fájt? - Szedtem ki belőle, ahogy a nyakába szúrtam újra, és újra, és újra, míg anyám meg nem állított. Fejbe vágott egy vázával, ám mielőtt elájulhattam volna, nos eldobtam az ollót. Mellkason találta.
- Futás, Jeff, futás! - Üvöltötte utánam egy hang, én pedig, amilyen gyorsan csak tudtam.. nos szedtem is a lábamat.
Május 16.-a. Átkozott legyen ez a nap, amiért megszülettem. Mégis ünnepeltünk a haverjaimmal. Kóbor fiatalok, árvák.. Tolvajnak minősültem a környéken, és... és mégis élveztem. Most pedig futottam az egyik árus elől. Mystic Falls nem éppen nagy város, már lassan ismernek is. Egy hirtelen mozdulattal tértem le balra, amikor is belefutottam valakibe. Ekkor még nem tudtam, de Theodore Storm volt az.
- Bocsánat... ezer bocsánat. - Mentegetőztem egy sort, amikor is hirtelen a sarkon befutott a bosszús árus is. -
Azt hiszem, most jobb, ha megyek...- Állj meg, te kis tolvaj! Állítsák meg! - Ordította fennhangon, míg én elnevetem magam.
- Túl dühös, túl... agresszív, uram!- Ne viccelődj velem, kölyök!- Ön meg nem tesz be egy árvaházba, vén papa. - Kacsintottam felé, és már szedtem is a lábamat.