℘ Nálad jobban senki és semmi sem ismerheti a sötétség fogalmát, a magány valós megtestesülését és az egyedüllét kegyetlenségét. Hisz' bőven volt időd megismerni mindezt, s ahogy az évek teltek; úgy te magad is megváltoztál. Valami egészen más lett benned, mintha belülről törtek volna meg, s mintha... elvesztetted volna egykori fényedet a messzeség zálogában. Persze, ez csak képletes, tekintve, hogy nem érintkezhetsz másokkal és így tanúja sincs az esetnek, de aki régen ismert, sőt.. aki sejtette a létezésed tényének apró rezzenését; most teljesen másképp nézne rád..
℘ Hajdanán lenyűgözőnek vélted a kis játékod, miszerint felforgasd mások életét és ezzel tegyél számukra keresztbe, de az a több száz év... egyetlen egy cellában töltve, s önmagadra hagyatkozva.. Nem mondanám, hogy élvezed, de ennek ellenére semmit sem tehetsz és ez a világ legkegyetlenebbik felismerése. Ugyanis régen megvolt mindened; hatalom, tekintély, szabadság... Kedvedre trükközhettél cselfesen, átverve őket, szinte egymás ellen szítva, de most... ebből egyáltalán mi maradt meg? Ugye, hogy semmi?!
℘ S íme... lám, ott tartasz, ahol a part szakad! Hiába is ért célt a végső küzdelmed, miként a saját fajtársaid vígan kelhetnek a föld színén, ha Te mégsem vagy rá képes. De igazából, ami a legborzasztóbb, az az, miszerint hiába is halt meg Cade; Te ugyanúgy be vagy zárva.
℘ Viszont; démon legyen a talpán, ha egyszer arra jár -, mert az a sok évnyi düh és keserű őrület, mely téged körülvesz -, s lám, ha nem vigyáz, akkor könnyedén cafatok válhatnak belőle!


Nem rendelkezel vele.