Senki sem tudja pontosan, hogyan történhet, hogy valahányszor egy féldémon születik a világban, az univerzum hozzáköti annak lelkét egy éppen akkor születő gyermekhez. A gyermekből, kit apja révén démoni vér jár át, Krimon lesz, az embert pedig láthatatlan angyali erő ruházza fel Nephiellé. Számtalan feljegyzés található ismert, híressé vált Krimon és Nephiel párokról, csatákról és bukásokról, ám hogy hogyan is jöhetett létre az univerzumnak e sorsszerű, groteszk párosítása, arról csak feltételezések születtek eddig. Van egy legenda, egy mese, ha úgy tetszik, mi szájhagyomány útján terjed a boszorkányok közt: anyák adják tovább gyermekeiknek, mikor este összebújnak lefekvés előtt az ágyban. Valóságalapja, ahogy történelmi hitelessége is erősen megkérdőjelezhető, mégis évszázadok óta kering ez a legenda angyalokról és démonokról, egy lélek meghasadásának szívszorító, mégis gyönyörű történetéről.
Kérlek, húzódj közelebb! Szeretném megosztani veled e történetet. Minden akkor kezdődött, mikor a világ még csak egy képlékeny ötlet volt az Úr fejében, a Mennyet pedig csodásabbnál csodásabb lények lakták: fehér szárnyú, gyermekszívű angyalok.


Minden fényes volt és ragyogó a Mennyek országában, hiszen az Úr nem teremtett sötétséget, az angyalgyermekek tiszta szíve pedig nem ismerte a gonoszságot. Nem létezett idő, sem pedig múlt; sem nappal, sem éjszaka, sem betegség, sem halál. A szárnyas kis gyermekek sosem nőttek fel. Égi bárányokkal és egymással kergetőztek, dalokat költöttek, nevettek és az Urat dicsőítették, akit lekötöttek a világ teremtésének tervei és gondolatai: az első nap szétválasztotta a világosságot és a sötétséget, a második nap a vizeket, harmadnap pedig a vizet és a szárazföldet. Negyednapon az eget csillagokkal díszítette, amit az angyalgyermekek nagy áhítattal csodáltak - így volt ezzel Mydaiel és Rahmiel is. Mydaiel az Úr tilalma ellenére elcsent néhány csillagot az égről és felhőpamacsokból koszorút font belőlük, amit legkedvesebb barátjának, Rahmielnek ajándékozott. A fiú éjjelente suttogni hallotta ezeket a csillagokat: különös jelenéseket, ígéreteket suttogtak neki Isten új világáról és annak teremtményéről, az emberről. Rahmiel aggódni kezdett, a csillagok elültették a fülében a kételyt, hogy talán az emberek mégsem lesznek olyan méltók és tökéletesek Isten világának benépesítésére, mint az angyalok lehetnének. Mydaiel nem értett a csillagok nyelvén, ártatlan szíve nem ismerte a kételyt vagy a félelmet.
Amikor Rahmiel megosztotta kétségeit Istennel, Isten szörnyű haragra gerjedt, hiszen az ő világáról mit sem tudó gyermekek nem kérdőjelezhetik meg hibátlan és kikezdhetetlen terveit. Büntetésből ezer darabra hasította Rahmiel lelkét és szétszórta a csillagok közt. Az angyalfiú addig nem térhetett vissza a Mennyek országába, míg össze nem szedte lelke minden egyes darabját. A gyermek nekikeseredve vágott neki a hosszadalmas útnak, legnagyobb meglepetésére azonban barátja, Mydaiel vele tartott. Ketten együtt hátrahagyták az Úr birodalmát és nekivágtak a csillagok végtelen tengerének.
Míg csillagról csillagra járva gyűjtögették Rahmiel lelkének darabjait, Isten megteremtette a Földet és az első emberpárt. Ádám és Éva bukásával a Paradicsom kapui bezáródtak, az emberek esendővé váltak, fizikai korlátaikkal küzdve megkezdték országaik kiépítését az Úr világában. Évszázadok teltek el, mire a két angyalgyermek sikerrel járt. Csupán egyetlen, az utolsó darab szilánkot nem lelték sehol. Nem sejtették, hogy azt Isten maga rejtette el, így Rahmiel sosem térhet vissza, hogy bűnös gondolataival megfertőzze a társait. Hiába keresték, hiába kutatták át az egész égboltot, az utolsó darab nem lett meg. Ekkor Mydaielnek támadt egy ötlete: lehasított a lelkéből egy darabot és Rahmielnek adta, így a fiú lelke ismét teljessé vált és visszatérhetett a Mennyországba. Isten azonban rögtön felismerte a csalást. Rájött, hogy angyalai képesek a megtévesztésre és a hazugságra, így haragjában letépte Rahmiel szárnyait és a fiú lelkét a Földre taszította, ahol halandóként született újjá, emlékeitől megfosztva, halandó életre kárhoztatva. Mydaiel keservesen megsiratta barátja elvesztését és az őket ért igazságtalanságot. Többé már nem volt ártatlan gyermek, így Isten igéje megtört rajta és a többi angyalon, elkezdtek öregedni. Mydaiel felnőtt, ám sosem feledte legkedvesebb angyal barátját, kinél a lelke egy darabja volt. Felhők árnyékából figyelte, hogyan cseperedik emberként a Földön és őrizte minden egyes léptét.


Bár megfosztották emlékeitől és angyali mivoltától, Rahmiel különleges képességekkel született újjá a lelkében maradt angyalszilánknak köszönhetően: képes volt mások fejébe látni. Halandó évei során jóra használta az erejét és igyekezett másoknak segíteni, az emberek mégis kivetették maguk közül, végül pedig ellene fordultak. Rahmiel tiszta és gyermeki lelke képtelen volt elviselni a sötétséget, az emberi gonoszságot, árulást, igazságtalanságot és fájdalmat. Halála pillanatában lelke meghasadt és befeketedett, erejének robbanása pedig megnyitotta a Pokol kapuit. Az egykori angyalgyermek felnőtt és a világ kegyetlenségébe beletorzult, korcsosodott lelke démonná tette. Csakhogy egy apró kis fény még ott pislákolt a mellkasában: Mydaiel, attól rettegve, hogy egykori barátja lelkét végleg elnyeli a sötétség és sosem fog már emlékezni arra a jóra, ami egykor volt, ellopta Rafael kardját és kihasította mellkasából az egész lelkét. Halála előtt lelke tisztaságával és halhatatlan életerejével feltöltötte a Rahmiel lelkében lévő szilánk erejét, mely attól kezdve örökké tisztán ragyogott, míg a sors kereke forog.
Mydaiel meghalt, életének feláldozásával azonban megmentett egy darabot barátja lelkéből. Rahmielt túlságosan bekebelezte a sötétség ahhoz, hogy megmenthessék, azonban az elkövetkezendő időkben született félvérek, kiket apjuk vére által kisebb dózisú, meggyengült gonoszság hatott csak át, ugyanúgy magukban hordozták Mydaiel fényét. Valahol pedig, ugyanazon csillagzat alatt minden pillanatban, valahányszor az angyalfény felgyúl egy féldémon lelkében, egy gyászoló csillag leküldi Rahmiel lelkének utolsó, elrejtett szilánkjának fényét egy embergyermekbe, kinek meghasított lelke örökké keresni és óvni fogja e hiányzó szilánk gazdáját...
Egyesek szerint Mydaiel nem halt meg, hanem megtalálta Rahmiel lelkének befeketedett, hiányzó szilánkját és azt beépítette a sajátjába; így tisztátalanná vált és kitaszították a Mennyekből, maga is a Földre került és halandóként született újjá abban a pillanatban, hogy Rahmielből démon vált. Így valahányszor egy féldémon születik, párban jön vele egy angyallelkű embergyermek is: a két egykori angyal, Mydaiel és Rahmiel lelkének reinkarnációi, kik azóta is fáradhatatlanul kutatják saját lelkük utolsó darabját régi barátjukban. Mások szerint ez az egész csak egy szép tanmese a barátság erejéről és az időn túlmutató szeretetről és önfeláldozásról.
Csakis rajtad múlik, te melyik történetben hiszel.