Szerető családban felnőni a világ egyik legjobb dolga. Kár, hogy én erről nem tudok mondani semmit sem. Illetve ez csak félig igaz. Anyát nem ismerem, a születésemkor életét vesztette, apa pedig néhány éve állattámadás áldozata lett. Legalábbis a hatóság tudósítása szerint. Azóta a bátyámmal, Jasonnel, és a nővéremmel, Sarahval élünk hármasban. Öröm az ürömben, hogy nagyon jól megvagyunk hármasban, ráadásul egyikünk sem igazán hiszi a hatóság által összehordottakat az állattámadásokról és apa eltűnéséről és valószínűsíthető haláláról. Nővérem itthon maradt velem, a bátyám viszont szinte folyton úton van. Azt azonban nem akarja elárulni, hogy mégis mit is csinál pontosan. Azt mondja, nem akarja felkavarni az életünket. Miért, nincs már így is eléggé felkavarva? Bátyus, tessék engem is beavatni, még mielőtt magamtól jövök rá.
Ez az én történetem
It's only been a lifetime
Szerető családban felnőni a világ egyik legjobb dolga. Kár, hogy én erről nem tudok mondani semmit sem. Illetve ez csak félig igaz. A helyzet az, hogy az életem egy nagy rakás káosz, amiben eddig úgy-ahogy ellavíroztam. Mostanában viszont egyre nehezebb és bonyolultabb a már egyébként is elég nehéz és bonyolult életem. Mióta apát is elvesztettük teljesen magunkra vagyunk utalva a testvéreimmel. Pontosabban magunkra és egymásra. Mert szerencsére mindig elég erős kapcsolatunk volt, így az sosem volt kérdéses, hogy ha baj van, akkor segítünk a másiknak. Akármiről is legyen szó. Segítünk - feltéve persze, hogy hagyja. A baj csak az, hogy a bátyám, Jason egyre kevésbé hagyja. A fejébe vette, hogy kutatni fog apánk eltűnése és az állattámadások összefüggése után. Sarahval megpróbáltuk lebeszélni róla, mondván, hogy ha a hatóság azt mondja, megtámadták, akkor az úgy is van, de elég hajthatatlan ahhoz, hogy kösse az ebet a karóhoz. Néha szó szerint is. Ugyanis ha rajta múlna, akkor Luna, a zsemleszínű Golden retriverem még mindig a szülői ház kertjében lenne kikötve, mert ő közölte, hogy bocs, de ne várjam, hogy gondoskodik a kutyámról. Sarah is passzolta, bár ő érthető okból kifolyólag. Egy kutyaszőrallergiásra mégsem bízhatok egy kutyát, nem igaz? Akármilyen aranyos és szeretetreméltó példányról van is szó. Úgyhogy kénytelen vagyok magammal vinni mindenhová, amerre megyek. Most épp Mystic Fallsban bóklászok Lunával, és a nem olyan rég megszerzett pszichológusi diplomával a zsebemben. Elég nagy utat megjártam már, mire idejutottam, mert hát kinek is kellene egy frissen végzett, zöldfülű agyturkász? Az emberek alapjáraton is elég bizonytalanul állnak hozzá ehhez a kérdéshez, a tapasztalatlan, kezdő pszichológusokkal szemben pedig még bizalmatlanabbak. Nem csodálkozom rajta, hogy eddig még nem találtam munkát, de nem adom fel. Sem én, sem Luna. S milyen jó, hogy a sors, vagy a véletlen, vagy nevezzük, aminek akarjuk, de Mystic Fallsba sodort! Ha nem így történt volna, akkor szinte biztos vagyok benne, hogy sosem találkoztam volna az elbűvölő Josette Saltzmannal. Vagyis Josieval. És akkor nem éreznék bizonytalan érzéseket mocorogni a gyomromban és a szívemben, amiket én sem tudok hová tenni, pláne nem első találkozás után. Mondjuk a találkozásban nagy szerepe volt Lunának is, úgyhogy azt hiszem, valami jutalmat kell majd szereznem neki. Megérdemled, Luna, jó kutyus vagy! Most nagyon úgy érzem, hogy végre esélyem van a boldogságra. Hogy miért? Fogalmam sincs, nem gondolkozok, csak érzek... azt viszont elég intenzíven. Alapvetően is elég érzelmi alapon működő egyén vagyok, a logikát csak nagyon szükséges esetekben veszem elő... ezt pedig nem érzem nagyon szükséges esetnek. De hogy mikor látom újra Josiet? Vagy egyáltalán látom-e valaha újra? Remélem, igen. Még egy dolog felkerült a listámra, amiért megéri küzdeni... bár azért az sem lenne rossz, ha Jason végre feladná a keresést, és újra együtt lennénk hárman testvérek. Mégiscsak egy család vagyunk. Azért nem vagyok telhetetlen, de nagyon reménykedem, hogy szépen, sorban minden összejön, amit szeretnék. Csak a remény hal meg utoljára, én pedig Lunával az oldalamom keményen dolgozom érte, hogy valóra váljanak az álmaim.
but tonight you're a stranger or some silhouette
Vendég
Vendég
163
C szint: Kalmithil
Pént. Jún. 05, 2020 2:11 pm
Gratulálunk, elfogadva
It's only been a lifetime
Justin Foster
Üdv a fórumon!
A mi drága Josienkra nagyon ráférne egy olyan jófiú, mint te vagy, sőt. Még talán a szülei is áldásukat adnák rátok, végül is ez még mindig jobb, mintha egy vérengző vámpír vagy egy veszélyes vérfarkas lenne a hódolója. A kutyás részek kifejezetten aranyosak voltak, nagyon szimpatikusnak tűnt Luna - természetesen te is, de valljuk be, a kutya nyert. A családodat sajnálom, borzalmas, mikor egy szörnyeteg vet véget a családi idillnek, én már csak tudom.. Kíváncsi leszek, hogyan találtok egymásra a kis boszival, a bimbózó románcok a legizgalmasabbak, jobban mondva a kapcsolatok ezen része a legjobb. Sok sikert neked a lányhoz, a bátyádhoz, a kutyusra meg vigyázz nagyon! Bízom benne, hamar kiderül miben mesterkedik a bátyád, bár azt hiszem ez elég egyértelmű, legalábbis így külső szemlélőként nézve van egy erős sejtésem. Az írási stílusod most sem okozott csalódást, követni fogom ezt a karakteredet is a játéktéren, persze nem szó szerint.
Foglald le a lefoglalni valót, s érezd jól magad nálunk!