Kissé bonyolult. Kezdem az egyszerűbbel – bár lehet, hogy nem ez a legmegfelelőbb szó rá –, az ikremmel, Josieval. Ő a másik felem, az a személy, aki a világon a legközelebb áll hozzám, nélküle el sem tudnám képzelni az életemet, mintha a lényem egy részétől fosztanának meg. A szülők kérdésénél már kezd némileg bonyolódni a dolog. Aki nem járatos a természetfeletti témákban, igazán meg sem értheti ezt az egészet. Apám, Alaric Saltzman, egyetemi tanár, egykori vámpírvadász, aki egy ideig maga is vámpír volt. A valódi édesanyám Josette Parker volt, de elhunyt az esküvőjükön, apánk karjaiban. A testvére, vagyis a nagybátyám, Kai ölte meg, az egész családunkkal együtt, miközben mi még anya pocakjában voltunk Josieval. Ám a családunk, mikor rájöttek, hogy halálra vannak ítélve, utolsó tettükkel egy varázslattal – mivel egyben egy boszorkányokból álló koven voltak – áthelyeztek bennünket Caroline Forbesba, aki vámpír, és egyben az a nő, aki anyánként születésünk óta nevel bennünket. Mondtam, hogy komplikált... pedig ez még a rövidített, egyszerűsített változat.
Ez az én történetem... hallgasd hát meg!
- Kérem a kezed! – nyújtom ki a karom Emily felé. - Nem – feleli nekem automatikusan, makacsul, mire a homlokomat ráncolom, és sóhajtok. - Ne csináld már, tudod, hogy egyedül nem vagyok rá képes – forgatom a szemeimet. Nem értem, most mit akadékoskodik már megint. Ez nem csak az én ötletem volt. - Folyton beleviszel a rosszba. Tudod nagyon jól, hogy nem varázsolhatsz a tantermen kívül. Ha elkapnak... lehet, hogy te megúszod, mert az anyukád az igazgatónő, de én tuti büntetést kapok – ingatja fejét a barátnőm, és látom rajta, hogy tényleg aggódik. Nem értem, hogy miért. Ez csak egy kis apróság, senki nem fogja észrevenni. Mindenki órán van amúgy is, csak mi „jelentettünk beteget”. Az a varázstiltó szabály meg amúgy is hülyeség. A vámpíroknak nem tiltják meg, hogy vért igyanak, vagy szuperhallásuk legyen a tantermen kívül, ahogy a vérfarkasok is minden képességüknek birtokában vannak, bármerre járnak. Ez konkrétan diszkrimináció. Ez a véleményem. Legközelebb meg is mondom anyának. Bár kétlem, hogy érdekelné, hogy mit gondolok erről, de akkor is. Nem elég korlátozás a számomra és Josie számára is az, hogy csak akkor tudunk mágiát használni, ha előbb azt elszívtuk valahonnan? - Tudod... van egy visszatérő álmom... -kezdek bele sejtelmesen. - Éjszaka van, a suli tanárai és diákjai már mind nagyrészt alszanak. Csak néhányan vagyunk ébren: te, én, Josie, Hope... a fiúk... Csendben osonunk ki az erdőbe, csak a lélegzetünk hallatszik, és egyedül a hold világít felettünk, a fénye átszűrődik az ágak között. Nagyon túlvilági az egész. Aztán a tisztásra érünk, ahol... meggyújtjuk a lámpásokat, és végre bulizuuuuunk. Kyle pedig megcsókol téged, ott a holdfényben – vigyorodom el a történet végéhez érve. - Baromság! Ezt az egészet most találtad ki! - néz rám Em rosszalló pillantással, de látom ám, ahogy a szája széle aprót rándul a visszafojtott mosolygástól, az arca pedig kipirul. Pontosan tisztában vagyok vele, hogy felcsigázta a gondolat. - Lehet. De a lényeg, hogy nem fog valóra válni, ha folyton a szabályok miatt aggódunk. Néha muszáj nagyot álmodni, és merésznek lenni – vonogatom felé a szemöldökeimet bátorításképpen. - Na, mit mondasz? - nyújtom felé ismét a karomat, és bár látszik rajta, ahogy az ajkát harapdálva tépelődik még egy kicsit, de végül engedelmesen a tenyerembe helyezi a kezét. Végre. A vérfarkas-erejét megcsapolva nyitom ki anya igazgatói irodájának ajtaját, és ahogy beljebb kerülünk, ugyanezt teszem a bezárt bárszekrénnyel is. Szerintem észre sem veszi, ha kicsit megdézsmáljuk a készletét. Ő nem gyakran szokott inni, leginkább csak a vendégeit és az iskola támogatóit szokta itt megkínálni bourbonnel, ha látogatást tesznek nálunk. Nekünk viszont erre most nagyobb szükségünk van, hisz nincs igazi buli alkohol nélkül. És nem Emily az egyetlen, aki nagy reményeket fűz az előttünk álló események sikeréhez...
Mindaz, amire képes vagyok...
℘ Képesség ℘D szint℘ Képesség kifejtése, másolva a fajleírásból. Képesség kifejtése, másolva a fajleírásból. Képesség kifejtése, másolva a fajleírásból. Képesség kifejtése, másolva a fajleírásból. Képesség kifejtése, másolva a fajleírásból.
Ohh, hát megérkezett az én drága, kicsi unokahúgocskám... Lizzie.
Nem is lehetnék ettől boldogabb! Gyere, gyere csak beljebb, sőt, még annál is beljebb, avagy közelebb hozzám, hogy aztán... szépen lekaszaboljalak. Nagyon hiányoztál, ugye tudod? Tisztában vagy vele, mennyire csúnya dolog volt összeállni a Bennett boszorkával, s bezárni engem abba a nyomorúságos börtönvilágba? Ám... kérlek, a helyzet ennél viccesebb, ugye? Kint vagyok, kint, hogy téged és Jossiet is eltűntessem a föld felszínéről. S csak idő kérdése, hogy találkozzunk. Behajtom az árat azért, amit tettél. Tettetek. Szabad ilyet? Így bánni a kedvenc nagybácsival? Ohh, én nem hinném! Ám, komolyabbra véve a figurát, s félretéve mindennemű ellenszenvet (mely nyilvánvalóan Kai Parkerből adódik), nos, örülök, tényleg örülök annak, hogy megérkeztél! Az arcváltozásokat is figyelemmel kísértem, s bár első pillanatban Shelleyt nem tudtam elképzelni az adott karakterhez, nos... ki tudja? Talán pont ő lesz a legtökéletesebb! S ennek örömére kapsz egy videót is:
Ékes példája annak, hogy mennyire szeretlek, Lizzie! A soraid olvastatták magukat, s bátran állítom, hogy Lizzie kedves lázadó jelleme tökéletesen átjön belőle. Így azt kell mondanom, hogy jó kezekben lesz nálad ez a leányzó, s nagyon várom a közös kis köreinket, melyben... lesz minden. Szenvedés, kínok, vér... dráma. Minden, ami jó kis showhoz kell. Ugye, te is várod már?
Nem is tartalak fel tovább, már csak foglalóznod kell, hogy végül... játékba kezdhess.