A szerelemhez két ember kell. Ahogyan ahhoz is, hogy két ember lefeküdjön egymással. Lehet kibúvókat keresni, de úgy hiszem, minden okkal történik. Ha két ember közt megvan a vonzalom, akkor az az első pillanattól kezdve ott van és csak arra vár, hogy a felszínre törhessen és beteljesedhessen. Sokáig azt hittem, Amelia az Igazi. A nagy Ő. Elképzeltük, megterveztük a jövőnket. Minden készen állt, de mélyen legbelül mindig bizonytalan voltam. Magam sem tudtam, miért. Viszont eldöntöttem, hogy elveszem feleségül. Régóta együtt voltunk, ideje volt, hogy szintet lépjen a kapcsolatunk. Ez volt a helyes. Vagy ha nem is, de mindenki elvárta tőlem. Tőlünk. Talán.
Az eljegyzés előtti éjjel viszont megtörtént az, aminek nem szabadott volna. Én és Amelia nővére, Eliza teljesen összegabalyodtunk. Talán pont a bizonytalanságom, a felelősségtől való félelem sodort a karjaiba, vagy valami egészen más, nem tudom. Az a legszörnyűbb, hogy jó volt vele. Olyan jó, mint Ameliával soha. Miután lefeküdtünk, eldöntöttem magamban, hogy végül szakítok a húgával. Persze, nem akartam egyből magamhoz láncolni helyette Elizát, de tudtam, hogy véget kell vetnem annak a kapcsolatnak, amiben nem érzem túl jól magam.
És ekkor valami olyan történt, amire nem számítottam. Amelia és Eliza összevesztek. Fogalmam sincs, mégis min és azt sem tudnám visszaidézni, miket vágtak egymás fejéhez. Mire odaértem, Amelia lezuhant az erkélyről. Nem voltam képes hinni a szememnek. A leendőbelim odaveszett. Nem tudtam, mi tévő legyek. Bűntudatom volt és valahol gyűlöltem magam azért, ami történt köztem és Eliza közt, aminek ez lett az eredménye.
Azonban Elizára nem tudtam haragudni. Azért sokkal inkább, hogy Eliza faképnél hagyott. Lehet, hogy a családja mérges rá és persze ez teljesen jogos, de felfoghatatlan, hogy egy olyan nő, mint ő, gyáván eltűnjön. Nem ilyennek ismertem meg és nem is ezért figyeltem fel rá.
Épp ezért, amint tudomásomra jutott, hogy visszajött, első dolgom volt eljönni hozzá. Egy megtört nő állt előttem és én képtelen voltam gyűlölni őt. Képtelen voltam elmenni anélkül, hogy magamhoz nem szorítottam volna a törékeny testét és hagytam volna, hogy kisírja magát a vállamon. Mert… szeretem.