"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
Sokan szokták tőlem kérdezni, hogy miért nem használom a vezetéknevem, mivel a hivatalos irataimon kívül sehol sem található meg. Sem a közösségi oldalakon, sem a beadandóimon és én sem mondom soha ki. Talán ezért is van az, hogy Jude nagyon sokszor használja azt, hogy Miss Juno, amikor tisztában van vele, hogy ez mindössze a középső nevem. S ez pontosan mi okból is van így? Magam sem tudom megmagyarázni, de valószínűleg köze van hozzá a szüleimnek. Fáj hallani, ha valaki kimondja a Hanover nevet. Apámat mindenki csak így emlegette és ugyan mindössze 3 éves voltam, amikor eltávoztak az élők sorából, de olyan emlékeim vannak róluk, mintha minden csak tegnap történt volna. - Elég szomorú - húzom el a számat játékosan. Természetesen nem hagyom abba a fiú kínzását csikizés formájában, hiszen imádom látni, ahogy nevet, még ha csak ennek a mozdulatomnak köszönhetően is teszi azt. - Nem könyörülök meg rajtad akármennyire is szeretnéd - a mosolyom átalakul nevetéssel, s a kettőnk hangoskodása teljesen betölti az egész lakást. Csodálkozom, hogy mióta itt élek a szomszédok még egyszer sem jöttek át hozzám panaszkodva. Őszintén megvallva még nem is nagyon találkoztam velük, elkerültem őket és ők is engem. Nem vagyok az a közvetlen, barátkozós típus. Jobb szeretek egyedül lenni, kivéve ha Jude-ról van Caine-ről van szó, habár az utóbbival kialakított kapcsolatom sem túl fényes. - Jól van, Ravenwood, akkor gyönyörű vagyok - kacagok fel szemforgatva, s ahogy magam elé képzelem az arcom ebben a formában valószínleg úgy nézek ki, mint valami rángatózó rozmár. Jude viszont mindezek ellenére egy csókot nyom az ajkaimra, amit készségesen, már-már szenvedélyesen viszonzok. A ruháinkból vagy éppen azoknak a hiányából is tudom már, hogy ez az este úgy fog végződni, mint a többi. Istenemre mondom, hogy minden embernek szüksége van egy saját Jude-ra, az élet sokkal szebb vele, mint nélküle. - Senkinek sem szabadna nagyon hosszútávra terveznie, hiszen még a következő perc is bizonytalan - rántom meg a vállam. Sosem tudhatjuk, hogy mikor lesz vége az életünknek, még egy vámpír sem lehet ezzel tisztában. Bármikor ott teremhet mögötte egy vadász, aki örömmel, s készségesen vet véget a nyomorúságos életének. A halhatatlan sem örök. Mindent hagyok, amit Jude tesz. Önző módon dőlök hátra és csukom le a szemem. Élvezem minden egyes érintését, beleborzongok abba, ahogy a nyelve kényezteti a legféltettebb pontomat. Csak arra tudok gondolni, hogy ezután én is viszonzom neki ezt az örömöt, amit most ő tesz velem. Ugyan szerelem nem veszi körül a tetteinket, de ez nem jogosít fel arra, hogy ne legyen érzéki az, ami kettőnk között történik. Furcsa, de sokszor nehezemre esik mások előtt megnyílni, de Jude-dal minden tekintetben másabb vagyok, mint a többi emberrel. Egy fajta kötődést véel felfedezni kettőnk között, ami nem múlik el egy csettintésre. Talán életünk végéig megmarad, legalábbis nagyon reménykedem benne.
Jude Alexander Ravenwood. Nem is tudom, utoljára mikor ejtették így ki a nevem, de nagyot kell nyelnem. Amikor még kisebb voltam, Tessának szokása volt a teljes nevünkön szólítani minket Ezrával, hogy felhívja magára a figyelmet és véget vessen a gyerekes civódásunknak. De egy ideje már nem érintkezek velük annyit, hogy alkalma nyílhasson rá. Jó régen nem hallottam senki szájából, hogy "Alexander", pedig mindig is jobban tetszett a hangzása, mint a Jude-é. Így amikor Veni száját elhagyja ez, ráadásul meglepően szigorú stílusban, öntudatlanul is nagyot nyelek és kihúzom magam, hogy felkészüljek bármire, amit rám akar zúdítani. A feddés hallatán azonban vígan elnevetem magam, és egy játékos pillantással megvonom a vállam. - Nem ígérhetek semmit... Tudod, milyen vagyok. Mindig is nehezemre esett komolyan venni a helyzetet, legyen szó gyilkos vámpírokról vagy mindenre elszánt feministákról. Egyébként vitatkozhatnánk, melyik kategória a veszélyesebb, főleg, ahogy Veni csikizni kezd. Könnyedén lefoghatnám a kezét, de akkor túl hamar véget vetnék a mókának, így hát nevetve vergődök alatta és inkább kegyelemért könyörgök. Szerencsére elég hamar hatásosnak bizonyul a rimánkodásom. Még a könnyem is kicsordult, úgy röhögtem, úgyhogy a kézfejemmel megdörzsölöm a szemem, ahogy felnézek rá. Jól esnek a csókjai, érzem, ahogy olvadásnak indul minden izmom alatta. Teljesen ellazul a tartásom, megfeledkezem minden gondomról és nyűgömről, ahogy kibecézgeti belőlem a feszültséget. A haját cirógatom, kedveskedve, és eszembe sem jut, mennyire ellentmondásos, hogy szeretem, mégsem vagyok szerelmes belé. Jelen helyzetben nem igazán érdekel. - Talán? - kapom fel a fejem, és méltatlankodva csóválni kezdem. - Ez borzasztó! Muszáj minél előbb letisztáznunk: gyönyörű vagy! Hízelgő csókot nyomok az arcára, majd még egyet az ajkaira. A szavai elgondolkodtatnak, és hirtelen nem tudom, mit feleljek. Azt hiszem, én is ezen elv alapján folytatott életmódot élek, hiszen aligha érdekel, mit hoz a jövő, a jelennek és a mának szentelem minden lélegzetvételemet. Nem veszem biztosra a holnapot, hiszen ki tudja, eljön-e egyáltalán. Ennek ellenére vannak hosszú távú terveim is... - Csupa ellentmondás vagyok... Hmm... De talán igazad van. Az én hivatásommal elég nehéz hosszú távra tervezni. Plusz minek foglalkoznék azzal, mi lesz nemsokára, amikor a jelen sokkal édesebb a jövőnél? - rámosolygok, bár ezt nem csak az ő társaságára értem, hanem úgy általánosságban is. Szeretek élni, bármennyire elcseszett életet is alakítottam ki magamnak. Megemelem a csípőmet és segítek megszabadítani magamat a farmertől. Az alsónadrág még ott van alatta, és a rövid eszmecsere ellenére is látható már, hogy vágyom rá. Átkarolom és magam alá fordítom, gyengéden az ágyra fektetem, mielőtt még fölé hajolnék, hogy megcsókoljam. Kezem közben felfedezőútra indul a testén, ujjbegyeimmel körberajzolom a kulcscsontja vonalát, a melleit, végigsimítok a hasfalán, majd a combjai közé csusszan a kezem, hogy a rajta lévő ruhán keresztül ismerkedjek ölével lágy, gyengéd mozdulatokkal. Ahogy ajkaink elválnak egymástól, lefelé indulok rajta, apró csókokat hintek a kezem által már felfedezett területekre, míg el nem érem a fehérneműje vonalát. Nem habozok sokáig, megszabadítom az összes maradék ruhadarabtól, hogy teljesen feltárulkozzon előttem. Nem sokáig gyönyörködök benne, fejem egyből a combjai közé fúrom, hogy ajkaimmal, nyelvemmel kényeztessem legérzékenyebb pontját.
Vendég
Vendég
163
C szint: Kalmithil
Kedd Aug. 01, 2017 11:23 pm
Veni && Jude
Sok hülye, alpári szokásomat megismertettem Jude-dal, mióta megmentette az életem. Sokan, ha közelebbről is megismernek már nem tartanak olyan szinten vonzónak, mint előtte. Volt már dolgom olyan sráccal, aki dilisnek tartott, állítása szerint még a modelles külsőmmel sem tudnám magamhoz láncolni. Az elég mélyen érintett, hiszen mindössze 16 éves voltam és talán ő volt az első fiú, aki úgy igazán tetszett nekem. Mára már nem bánom, hogy nem lett semmi, mert míg gimibe jártam elég sok pletyát hallottam róla, hogyan is viselkedik más lányokkal és ez megrémített, ám ezzel egyszerre magabiztossá is tett. Már akkor megtanultam, hogy nem minden a külső. A mai napig elcsodálkozom azon, hogy amikor Jude és én közelebbi kapcsolatba kerültünk nem lettünk szerelmesek egymásba, megmaradtunk a barátság szintjén, s ami még meglepőbb, hogy ezt a mai napig sikerül tartania mind a kettőnknek. Furcsa egy világban élünk, nemde? Halkan kuncogni kezdek, amikor felé kerülök. Elmélyülve nézek rá. Jude mindig is nagyon helyes srác volt, a már majdnem fehér szőke haja és a ragyogóan kék szemei gyilkos kombó. Bárkit el tudna csábítani velük, képviselje az a személy a gyengébbik vagy az erősebbik nemet, nem számít. Lágyan elmosolyodom, már akkor elnyerte Jude a bizalmam, amikor megmentett. Nem kérdés, hogy életünk végéig nem fogja azt elveszíteni. - Jude Alexander Ravenwood - ejtem ki a számon a nevét eléggé hivatalos stílusban. Leginkább McGalagony professzoréhoz hasonlítanám a hangnemem, amikor az elsősök nevét olvassa fel egy pergamenről, mielőtt a teszlek süveget a fejükre helyeznék. - Ne szórakozz egy feministával, mert megbánhatod - nevetem el magam, s csikizni kezdem a meztelen hasát. Kihasználom, hogy felül vagyok, mikor abbahagyom az apró, számomra kellemetlen bizsergés okozását a púpja felett teljesen ráfekszem a srácra. Már nem mozgatom a csípőm, ahogy pár perccel ezelőtt tettem. Úgy érzem érzéki vagyok, amikor csókolgatni kezdem Jude nyakát. Milyen furcsa olyan közegben használni az érzéki szót, mint ez! Hiszen nem a szerelmemmel vagyok, ám mégis egy bensőséges személlyel, akivel minden apró mozzanatom megosztom vagyis majdnem mindent. Caine-ről még nem tud, de nem érzem, hogy eljött volna annak az ideje, hogy leleplezzem a kapcsolatomat a göndör sráccal. - Talán - nézek fel rá, mikor felteszi az újabb kérdését. Egyértelműen mondta már, mindig elmondja nekem akárhányszor fizikailag közelebbi kapcsolatba kerülünk. - Én a percnek élek, Jude. Nem érdekel mi lesz öt, tíz vagy akár hatvan perc múlva, az meg pláne nem, hogy a jövőben mi lesz. Sodródom az árral, kizárom a dolgok következményeit és így jól érzem magam - rántok vállat. - Te hogy vagy ezzel? - kérdezem teljesen őszintén. Érdekel a válasza, talán jobban, mint jelenleg bármi más. Halkan nyögök, amikor a melltartómtól felszabadult bőrfelülettel kezd el játszadozni. A kezem hirtelen vándorútra téved és a farmerja gombjánál állapodik meg. Nem gondolkozom, kikapcsolom a gombot és a sliccet is lehúzom, hogy könnyebben megszabadíthassam a zavaró ruhaneműtől. Már nem sok választ el attól, hogy teljesen meztelenül, feltárulkozva legyünk egymás előtt. Mindig is szégyellős típus voltam, de Jude előtt minden gátlásomat levetettem már. Ő más, olyan ember, mint ez a srác nekem mindenkinek csak egyszer adatik meg az életében, s féltve kell őriznem ezt a különleges kapcsot kettőnk között, mert ilyen többé nem lesz.
Veni, vagy inkább Claire néni tésztafőzési rutinjától teljesen sokkot kaptam, amikor először a saját szememmel láttam. Engem Ezra még arra nevelt, hogy az étellel nem játszunk, az asztalnál nem bohóckodunk, és a vacsorához kézzel nem érünk hozzá, így amikor magam elé képzelem, milyen arcot vágna, ha meglátná, hogy a falra kenem a tésztát... Felejthetetlen kép! Egyszer ki fogom próbálni, amikor hazalátogatok. Látni szeretném, hogy ő is sokkot kap ettől a módszertől - sőt, szerintem Claire néninek szabadalmaztatnia kéne. Ez lehetne a Claire néni féle tésztapuhulási próba. Ezzel a módszerrel pedig eszemben sem áll vitába szállni, így hagyom, hogy ő mondja ki a végszót a spagetti állagával kapcsolatban. Megmosolyogtat a válaszával. Persze, tudom, illetve remélem, hogy még mindig bízik bennem, ennyi év után is, azonban jól esik ezt az ő szájából hallani, még ha néha, ilyen gyerekes ugratások során, vissza is élek vele. - Helyes! - vigyorogva átfordulok vele, hogy fölém kerüljön. Mindig elámulok azon, milyen gyönyörű. Habár a szívemet olyan értelemben sosem dobogtatta meg, mint mondjuk néhány korábbi szerelmem, de attól még el kellett ismernem, hogy igenis gyönyörű. A megjegyzését hallva elnevetem magam. Merész következtetés, de végül is megalapozott. - Azt mondtam, állítólag. És csak ebben az egy dologban. Hiszen elég gáz lenne, ha mindenben mi lennénk a jobbak... Valamit nektek is hagynunk kellett - vetem oda egészen hetykén, de közben kajánul vigyorogva cirógatom a derekát. Nem, igazából elég sok mindenben erősebb a női nem, kezdve azzal, hogy kilencszer nagyobb a fájdalomküszöbük, de ha ezt beismerném, vagy ne adj isten elkezdeném sorolni, a végén még elszállna vele a ló. Veszélyes dolog a lányok hiúságát legyezgetni. Halk sóhaj szakad fel belőlem, ahogy mozgatni kezdi a csípőjét. A vágyam lassan ébredezni kezd alatta, és egyre inkább látható tüneteket produkál. Élvezem az ujjai cirógatását, a pólója aljával babrálok közben, majd elkezdem lehúzni róla. Ha segít, könnyedén kibújtatom belőle és félrehajítom valamerre a szükségtelenné vált ruhadarabot. - Mondtam már, hogy gyönyörű vagy? - mosolyogva végigmérem, és közelebb hajolok, hogy ajkaimmal megkóstolhassam a bőrét. Apró puszikat hintek a nyakára, a kulcscsontjára, majd végig a mellkasán, míg a melltartó vonala engedi. - El sem hiszem, hogy nem jut minden ujjadra egy-egy hapsi. Nem mintha nem élvezném, hogy velem lógsz, de nem kéne lassan megállapodnunk? Tudod, elreppen a fiatalságunk, ketyeg a biológiai óránk, meg a fene tudja - dörmögöm elgondolkodva. Nem mintha lenne bármiféle potenciális jelöltem... Illetve, ha lenne is, őt kizárt, hogy elfogadná a családom. Még én magam sem fogadtam el, így aztán nehéz lenne pont mellette megállapodni. De Veninél talán más a helyzet, és nem szeretnék pont én keresztbe tenni neki. Végigsimítok a derekán, a hátán, és a melltartó csattjával kezdek el babrálni. Fél kézzel ugyan még nem megy, de kisebb küzdelmek árán sikerül kikapcsolnom. Lehúzom a pántokat a válláról, puszikkal, csókokkal, kisebb harapásokkal üdvözlöm a felszabaduló bőrfelületet, aztán a fehérnemű a felsőjén landol, valahol az ágy mellett.
Vendég
Vendég
163
C szint: Kalmithil
Hétf. Júl. 10, 2017 4:56 pm
Veni && Jude
Bárkinek furcsa lehet, hogy mennyi időt töltök együtt Jude-dal és miket csinálunk, s az meg végképp, hogy ettől függetlenül csak barátként tekintek rá. Mióta megmentette az életem ilyen a kapcsolatunk, s be kell valljam, hogy először haragudtam rá. Meg akartam halni, mert mióta a szüleim eltávoztak az élők sorából nem vagyok önmagam, pedig még csak kisgyermek voltam. Minden megváltozott, de nem a legjobb irányba. Talán meg tudtam volna védeni magam, mert ismerném, hogyan kell kontrollálni az erőm. Ez esetben nem lett volna szükség Jude megmentésére, de akkor nem is találtam volna egy olyan embert magam mellé, akit soha többé nem akarok elveszíteni. - Olyan kis aljas vagy - szólok rá megjátszott, nyávogós hangnemben, majd egyet a felkarjára csapok játékosan, hogy ne fájjon neki. Habár jóval erősebb nálam és úgysem tudnék akkorát ráütni, hogy fájdalmat okozzak a szőke vadásznak, na meg nem is akarok. Már ismer annyira Jude, hogy pár másodperccel ezelőtt tudta, hogy mire készülök, így elhúzódott tőlem. Ilyen ez, ha állandóan együtt vagy valakivel. - Pedig már tökre megijedtem, hogy meghal - húzom el a számat. - Túlfőztél, igen túl - forgatom meg a szemeim, a hangnemem cinikus. Nem hiszem el, hogy úgy fenn van akadva ezen! Nekem nem tűnt úgy, mikor elkészültem vele, hogy nem sikerült volna jó, de hát az összes férfi annyira finnyás tud lenni, hogy az már fáj. - [color:52c6= coral]Egyébként az a lényeg, hogy felragadt a falra akár túlfőtt, akár nem. Legalább nem volt nyers - magyarázom neki. Van egy hülye, ezeréves tészta főzési trükköm, amit még Claire néni mutatott nekem. Azt mondta, ha eldobok egy darab tésztát és felragad a falra, akkor megfőtt, ha leesik, akkor még főhet. Mindig ezt alkalmazom csak néha elmerülök a telefonozásban közben. - Ugyan - legyintek. Valóban mindig szívesen látom Jude-ot, Ő az egyetlen az életemben, aki ezt elmondhatja magáról. - Bízom benned, ezt te is tudod, mindig is bíztam - suttogom. Nem hazudnék neki, pláne nem ilyenről. Már attól a perctől, hogy megmentett tudtam, hogy Ő más, mint az eddigi ismerőseim. Habár haragudtam rá, még ha nem is mutattam neki, már akkor éreztem, hogy valami megváltozott, s ez valóban így van. Lehet, hogy sikerül a megszólalásaim által kissé, na jó nagyon növelni az önbizalmát, de ez egy percig sem lesz hátrány. - Igen - nevetem el magam, majd viszonzom a rövid csókját. Tudom mi fog most történni, ma már másodjára. Jude nem hagyja, hogy kiéhezve legyek, s én sem hagyom neki. Nem is emlékszem, hogy mikor volt az utolsó olyan alkalom, amikor találkoztunk és semmilyen szexuális dolog ne történt volna. Ez szerintem így van rendjén, minden tökéletes ezen a módon. - Szóval akkor beismered, hogy a nők jobbak a férfiaknál - mosolygok rá, míg az ölébe emel. Nem hagyhattam ki ezt a megszólalást még ebben a szituációban sem, egyszerűen csak muszáj volt kimondanom. Kaján vigyorral az arcomon kezdem mozgatni a csípőmet, s egyre erősebben nyomom magam a férfiasságához. Egy halk sóhaj hagyja el ajkaimat, miközben ujjaimon kissé fentebb tűröm a pólóját, hogy a derekát cirógassam.
Kétlem, hogy bárki annyit vitázott valaha azon, túlfőtt-e a tészta, mint mi ketten. Szerintem órákig képesek lettünk volna ezen civakodni, ha Veni nem adja be a derekát és nem ismeri el, hogy igazam van. A győztesek kaján, öntelt vigyorával háláltam meg a gesztust, habár a tésztának már rég nyoma sem volt, hogy szó szerint kiélvezhessem a győzelem ízét. - Nem hal meg senki, csak szívatni akartalak - vonok vállat flegmán, és odébb húzódom, nehogy bosszúból meg akarjon ütni. Nem mintha annyira fájnának az ütései, de azért jobb félni, mint megijedni. Eliszkolok inkább mosogatni. Vagyis csak mosogatnék, ha nem szólna rám, megpróbálván visszaparancsolni a helyemre. - Ugyan már, vadász vagyok, nem egy tányér meg egy villa elmosásába fogok belehalni. Ez a minimum azok után, hogy vacsorát főztél nekem. Túlfőztél, ugyebár... De nem szeretném túlfeszíteni nála a húrt, szóval leteszem inkább a szivacsot és úgy teszek, ahogy mondja. Megmosom a kezem és visszaandalgok hozzá, lefröcskölve néhány cseppel, ahogy elmegyek mellette. - Csak elfogult vagy - legyintek, de azért jól esik, hogy tényleg bármikor szívesen lát. Ezt az otthonomról és a családomról nem mondhatom el. Ha nem lenne Veni és nem látogathatnám meg néha, lehet, hogy már rég bekattantam volna a hajtóvadászatban. Így hát kell vagy sem, én azért megköszönöm, hogy itt van nekem és mindig számíthatok rá, függetlenül attól, van-e épp valakije vagy sem. Nem mintha nem érném be pusztán a barátságával, nem arról van szó, de azért ezek az extrák köztünk kinek ne tetszenének? - Biztos? Ilyen jól olvasol a fejemben, vagy ennyire bízol bennem? - elhúzódom tőle annyira, hogy láthassam az arcát, a szemét, mielőtt újra közelebb hajolnék. - Ne hagyja magát ilyen könnyen meggyőzni, Miss Juno... Nem mintha olyan rossz fogás lennék, vagy annyira át kéne gondolnia másoknak, velem akarnak-e lenni. Oké, meglehet, hogy az utóbbi időben kicsit nagyra nőtt az önbizalmam... túlságosan nagyra. Pofátlanul nagyra. De hát ha ilyen szépen adják alám a lovat! Hagyom, hogy közelebb húzzon magához, és igyekszem megőrizni a komolyságot. Önuralmam azonban szilánkjaira hullik, ahogy megjelenik arcomon egy jól ismert, széles vigyor. - Ez most költői kérdés volt? Megérintem az arcát, gyengéden simítom a tenyerembe, hogy odahajolva hozzá újabb csókot lehelhessek az ajkaira. Nem húzom olyan sokáig, elszakadván tőle, megjátszott ártatlansággal sóhajtok fel. - Már nem is emlékszem, mit csináltunk a kádban... Nem világosítanál fel? Állítólag a lányoknak sokkal jobb a memóriájuk... Visszadőlök a helyemre, de a derekánál fogva húzom magammal őt is. Könnyed mozdulattal az ölembe emelem, megpihentetve kezem a combján, és várakozó mosollyal figyelem, mit reagál.
Vendég
Vendég
163
C szint: Kalmithil
Pént. Jún. 23, 2017 12:27 pm
Veni && Jude
- Ezt erősen kétlem, kedvesem, hiszen én vagyok a legjobb szakács, akit ismerek - kacsintok rá kajánul. Nem nehéz jobb szakácsnak lenni bárkinél is, hiszen Claire néni sosem volt kimagasló háziasszony és többnyire csak rendeltük a kaját. Ha ő főzött, akkor mind a ketten éhesek maradtunk, mert ehetetlen volt. Biztos vagyok benne, hogy Jude csak szívat és közben meg tökéletes az állaga annak a nyavalyás tésztának. - Ah tudod, mit? Elhiszem neked, hogy túlfőtt - forgatom meg a szemem. Tudom, hogy nem így van, de most az egyszer legyen neki karácsony. - Na jó inkább mondd el - nézek rá angyalian. Utálom a spoilereket, de igazából azért utálom őket, mert nem bírom megállni, hogy ne tudjam meg a dolgokat idő előtt. Mindig is túl kíváncsi jellem voltam és ez a mai napig sem változott. Figyelemmel kísérem Jude lépteit, ahogy a konyha felé tart és már éppen arra készül, hogy elmossa a bepiszkított tányért és villát. Szeretem, ha otthon érzi magát nálam, de azt már kevésbé, hogy még házimunkát is csinálna anélkül, hogy megkértem volna rá. - Hagyd, majd én megcsinálom - intek neki, hogy jöjjön vissza hozzám. - Nem azért jöttél át, hogy mosogass. Tök szarul érezném magam, ha én itt nézném ezt a bugyuta filmet, te meg ott azt csinálnád. Ilyen még csak meg se forduljon a fejedben. - Csak reménykedni tudok, hogy vagyok olyan erélyes, hogy lebeszéljem a kis tervéről. - Te mindig feldobod az estéim - mosolygok rá. A legnagyobb szívfájdalmamra Caine egy ideje nem keres, ami teljesen rosszul érint, de még nem állok rá készen, hogy Jude-nak bármit is elmondjak az alkalmi partneremről, akitől többet is szerettem volna, mint alkalmi hancúr az idő múlásával, de a dolgok nem mindig úgy jönnek össze, ahogy elterveztük. - Nem is igaz - tiltakozom hevesen, majd hagyom, hogy felém másszon. Érzem, ahogy a matrac lágyan besüpped alattunk, s tudom, hogy sarokba szorított. Innen még akkor sem lenne menekvés számomra, ha éppen eszeveszettül próbálnék kitörni a kezei közül. Belemosolygok a rövid, ám annál gyengédebb csókba, amit az ajkaimra nyom. - Neked nem kell megköszönnöd - suttogom ajkaira, mielőtt még egy csókot nyomna a számra. Elönt a melegség, ő tipikusan azaz ember, akire mindig szükségem van és akit sosem akarnék elhagyni. Olyan barátom, amilyennek mindenki mellett lennie kellene egynek. Néha rettegés fog el, hiszen az élet annyira kegyetlen, a szüleimet már elvette, Caine-nel megszakadni tűnik a kapcsolatunk, Claire nénivel alig beszélek, már csak Jude maradt nekem. - Te is hiányoztál. Élvezem a csókjait, nem szerelmetesen, de mindegyikbe beleremegek. Ő sosem volt nekem egy szimpla barát, kicsit több, de mégis kevesebb annál, hogy a pillangókat a gyomromban érezzem. Néha úgy érzem, mintha valami filmből robbantunk volna ki mi ketten. - Annyit már tudok, hogy te mit akarsz, szerintem megfelel nekem is - mosolyodom el, miközben már a fehérneműm vonalánál cirógat. Élvezem az érintését, cselekvésre késztet minden egyes mozdulata. Megfogom a pólóját és közelebb húzom magamhoz az anyagnál fogva. - Folytatjuk, amit abbahagytunk a kádban?
Vendég
Vendég
163
C szint: Kalmithil
Hétf. Május 29, 2017 10:46 pm
Venus & Jude
- Ha megkóstolnád, tudnád, hogy nekem van igazam - keltem a szétfőtt tészta védelmére, vagy valami olyasmi, és közben pimasz vigyorral oldalra sandítottam rá. Nem értettem a nőknek ezt a diétamániáját. Azt olvastam egy magazinban, hogy jóval nagyobb a fájdalomküszöbük, mint a pasiké, de azt nem gondoltam volna, hogy emellett mazochisták is. Veni gyönyörű volt, még így is, hogy főként barátomként tekintettem rá, és ezt nem mulasztottam el újra és újra bebizonyítani neki, a létező legintimebb módokon... Mégis valamilyen felfoghatatlan okból ilyen hülye napokat tartott, és így lemaradt az isteni spagettijéről. Persze sejtettem, hogy olcsó trükkökkel még nem veszem rá, hogy egyen, orvosi diplomám meg mégsem volt, hogy disszertációkat toljak az orra alá. - Akkor nem mondom el, ki hal meg a végén... - villantottam rá a legártatlanabb mosolyomat, mielőtt még visszafordultam volna befejezni a spagettit. Pár falat választott csak el az üres tányértól. Élvezettel elnyammogtam az utolsó falatokon, majd pár perces ejtőzés után kikászálódtam az ágyból, hogy elmossam a tányért és a villát. - Na, akkor ezek szerint sikerült feldobnom az estédet. A konyhából szóltam ki. Tudom, hogy nem bánná, ha csak bedobálnék mindent a mosogatóba és ott hagynám, mint rosszabb napjaimon, de ma a szokottnál is rendesebb volt velem, úgyhogy megérdemli, hogy én is az legyek vele. Lustán elmosogattam, majd otthonosan átvonultam a fürdőbe fogat mosni, fésülködni. Sokkal inkább éreztem magam otthon Veniéknél, mint a bátyáméknál, ami amellett, hogy óriási biztonságérzetet nyújtott, el is keserített. - Ma nagyon ellenkezős kedvében van, Miss Juno... - hangtalanul léptem az ágy mellé, macskás könnyedtséggel másztam fel mellé az ágyra. Vadászösztöneimnek köszönhetően nem okozott gondot úgy surrannom, hogy mire az áldozatoknak feltűnt a közelségem, már késő volt. A ma esti zsákmányomnak Venit választottam. Besüppedt a matrac alattam, ahogy megtámaszkodtam a csípője mellett, és az ajkaihoz hajolva lágy, gyengéd csókot loptam magamnak. - Köszönöm a tésztát - duruzsoltam kaján félmosollyal, mielőtt még újabb csókot kértem volna. Ujjaim megtalálták az utat a hajába, sötét fürtjei közé túrva hátrafogtam a zavaró tincseket a tarkójára. Elmélyítettem ajkaink játékán, ha engedte, nyelvem mohón hívta táncra az övét. - Hiányoztál. Mint valami félszeg titkot, úgy súgtam az ajkaira a vallomást, mely egyszerre volt bocsánatkérés is, amiért az utóbbi időben elhanyagoltam. Nem tehettem mást, a munka az munka... Addig csókoltam, míg engedte, vagy míg ki nem fogytunk a levegőből, aztán elszakadtam az ajkaitól, hogy apró harapásokkal, puszikkal bejárjam a nyakát. - Mit is mondtál, mit szeretnél csinálni ma este? - érdeklődtem közönyösséget színlelve, de közben kezem már a combjai közt járt, lába belső ívét cirógatva, szemtelenül haladt egyre feljebb... Ha pedig Veni bármiféle ellenvéleményen lett volna, esetleg jobb program jutott eszébe, tiltakozását csókkal fojtottam belé, kalandozó kezem pedig elérte a fehérnemű vonalát, melyet gyengéd cirógatással ostromolni kezdtem.
Vendég
Vendég
163
C szint: Kalmithil
Szomb. Május 27, 2017 8:08 pm
Veni && Jude
- Nem főztem én túl semmit, Ravenwood, az agyad kényszer képzete a túlságosan szétmálló tészta – néztem a mellettem helyet foglaló szőke srácra, aki talán több időt tölt nálam, mint a saját lakásában, de ez már annyira természetes a számomra, hogy sosem emlegetem fel. Mindig kiegyenlítődik a belső egyensúlyom, amikor a közelemben van, hiszen kevés olyan jó emberrel találkozni manapság, amilyen ő vagy legalábbis amilyen velem. A nemrégiben elkészült spagetti illata csapja meg az orrom az elmúlt tíz percben már sokadik alkalommal, de nem szeretnék enni belőle tekintettel arra, hogy este hat után már nem eszek és ma nem szénhidrát napot tartok, de tudtam, hogy Jude szereti, hiszen az olasz kaják a mindene, így nem restelltem összedobni neki egy gyér adagot. Mostanában elég sokat fejlődött a szakácstudásom és ezt egyértelműen nem Claire néninek köszönhetem, aki egész gyerekkoromban rendelt vagy mások által elkészített kajákkal traktált. - Ez feltételezés vagy már láttad a filmet? Ha igen a válaszod, akkor menekülj, mert jól tudod, hogy harapok, amikor úgy érzem spoilerezel – mondom neki félig felhúzott szemöldökkel. Kissé ironikus ilyet kijelenteni egy vérfarkasnak, de én már csak ilyen vagyok. Elmosolyodom Jude ábrázatán. A vizes haja egyből eszembe juttatja a kis kalandunkat a fürdőben, amitől a legtöbb lány elvörösödne, de én már megszoktam, ha erről a srácról van szó. A spagetti annyira nem illik a képbe, ám mégis meghitt, már-már családias hangulatot teremt kettőnk között. Sokkal inkább tartom Jude-ot a családom részének, mint Claire nénit, aki jelenleg is valami rapid randin van. - Igazából me time-ot terveztem. Tudod beülni a kádba és vörösborozni, zenét hallgatni, aztán meg aludni egy jót – mosolygok rá kedvesen, habár a válaszom nem fedi a valóságot. Nem terveztem semmit, arra gondoltam, ha nagyon unom magam vagy nem lesz kedvem filmezni végső esetben leugrok valami bárba és iszok pár kört. Nem is szeretek tervezni, mert az élet alakít mindent, hagyom, hogy sodorjon az ár. - Nem megy, tuti nem – rázom a fejem hevesen. – Túl nagy klisé lenne, és az nem illene bele ebbe a szépen kidolgozott történetbe. Régen rengeteg filmet néztem, képes voltam napokat eltölteni a képernyő előtt és mindenféle gagyi romantikus vígjátékkal terheltem az agyam. Kevés olyan alkotás van, amit nem láttam volna, aminek annyi előnye van, hogy bármikor, bárkinek tudok egy jó filmet ajánlani, ám ha magamról van szó, akkor már kissé nehezebb a döntés.
Vendég
Vendég
163
C szint: Kalmithil
Pént. Ápr. 21, 2017 9:06 pm
Venus & Jude
- Mondtam, hogy túlfőzted a tésztát - jegyeztem meg kaján vigyorral a képemen, mielőtt még újfent beledöftem volna a villám a spagettibe, hogy egy jó nagy gombócot tekerve rá egyetlen falattal eltűntessem a számban. Nem számított, mennyit cikiztem Venit azzal, hogy nem tud főzni, akárhányszor felbukkantam nála, éhesen faltam bármilyen kaját, amit letett elém. Ez annak is volt köszönhető, hogy többnyire csapzottan, koszosan és éhesen szoktam meglátogatni, egy-egy elnyúlt vadászat vagy húzósabb hajsza után. Ilyenkor sosincs időm aludni, enni vagy normálisan megfürödni, így előszeretettel használtam a lány lakását, ahányszor csak erre jártam - mint például most is. A fürdésen már túljutottunk, először lemostam magamról a koszt a zuhany alatt, aztán beengedtem magam mellé a kádba, hogy megmutassam, mennyit fejlődött a "fürdőhabból várat építeni" technikám, és mennyit nőtt a hajam ahhoz, hogy tökéletes punk cápa sérót lőjek be magamnak vizesen. Meg persze kihasználtam a közelségét és azt is, hogy nő, olyan pofátlanul, ahogyan csak engedte. Már tiszta ruhákban, az alvós bokszeremben és egy kényelmes atlétában ültem mellette az ágyon, és a tv egyhangú kínálatát bámulva tömtem magamba a spagettijét - aminek a tésztáját, ahogy főzés közben többször is szekáltam vele, egyértelműen túlfőzte. Mégsem panaszkodtam rá, lefoglalt, hogy minél gyorsabban magamba tömjem. - A csaj tuti, hogy nem a pasijától terhes. Szerintem lefeküdt a srác legjobb haverjával - kommentáltam a sorozatot, amit jobb híján néztünk, villámmal a tv képernyője felé bökve. A frufrumból még csöpögött a víz, az egész frizurám lelapult és úgy festettem, mint valami ázott pincsi, de hát Venivel elég régóta tartott a barátságunk ahhoz, hogy előtte fel merjem vállalni minden oldalamat. - Egyébként kösz, hogy itt alhatok és bocs, hogy olyan váratlanul beállítottam. Nem tervezted felhívni a pasid, ugye? Igazából abban sem voltam biztos, van-e jelenleg fiúja vagy sem, ezért próbáltam ilyen átlátszó kérdésekkel kipuhatolni. Reméltem, hogy jelenleg nem kavar senkivel, ugyanis jól esett volna önfeledten szórakozni vele, úgy, mint régen, amikor nem számított az, hogy vadász vagyok, sem az, neki hányszor törték össze a szívét. Szerettem volna elfeledkezni minden nyűgömről, és az ajtaja túloldalán felejteni az összes Ravenwood-dolgot. Hiszen mellette csak Jude voltam, egy egyszerű srác, aki imádja az olasz kaját és jókat tud röhögni a szánalmas tv műsorokon. - A kisujjamat teszem rá, hogy a csaj visszamegy az exéhez - kommentáltam tovább a sorozatot, közben pedig módszeresen bepusztítottam a vacsorát. Az üres tányért az éjjeliszekrényre tettem, majd lejjebb csusszantam az ágyon és vizes fejemet az ölébe hajtottam, elégedetten simogatva teli pocakomat az atlétám alatt. Jól esett a közelsége, mellette mindig úgy éreztem, mintha otthon lennék - még akkor is, amikor összevizeztem a pizsomáját és azon töprengtem, kiakad-e miatta. Nem mintha túlzottan érdekelt volna, a fejem már gyökeret eresztett az ölében, és nem terveztem egyhamar felkelni onnan.
Kezdőlap
