Az Úr 1089. évében jöttem a világra családom kilencedik gyermekeként a egy neve nincs kis városkában található lakásunk nappalijában. Születésemnél nem volt jelen apám, csupán két asszony és egy pap, hogy rögtön meg is áldjon, és az Úr védencévé avasson. Apám mikor hazaért megfedte anyámat, hogy miért nem fiút szült, mert egy tisztességes asszony csak fiút szül, s talán egy vagy két lányt, de nem többet. Apám, Alixandre de Roncherolles volt, s a családjára nagyon jellemző volt, hogy mindenki zsugori volt. Így természetesen ő sem volt más és ehhez tartotta magát. A pénzt mindig félre tette és csak a legszükségesebbeket vette meg. Anyám viszont szép nő volt, így mindig páratlan volt a megjelenése, ha valamilyen társasági eseményen kellett megjelenni, de elsődleges foglalkozása a gyermeknevelés volt.

Legidősebb testvérem Leonardo, akkor volt tizenkilenc éves és már igencsak menyasszony nézőben volt. Nem igazán mondhatom azt, hogy nagyon ismertem volna, hiszen neki, mint a nagyfiúnak volt dolga bőven a ház körül, és nem ért rá, hogy kishúgát pátyolgassa. Nem igazán találkoztam vele az évek alatt. Volt, hogy néha elmentem hozzá, volt, hogy néha ő jött. Három éves lehettem, mikor apámmal nagy vitába keveredett, én éppen akkor éltem ki a totyogási és mászási időszakomat, így éppen a zongora alatt totyogtam, mikor apám fennhangon kijelentette, hogy Shalotte le Despensier-nak semmi keresnivalója nincs itt, és ha őt elveszi, akkor ő többé nem a fia. Ekkor sétált ki Leo az ajtón és nem igazán jött vissza. Ezután kovácsként dolgozott.

Őt követte a sorban Isabella, aki apám egyik nagy kedvence volt. Ő tudta mi a dolga. Hozzá menni egy gazdag férfihez és szülni neki fiúkat. Mindig anyáskodni próbált felettem, de én sosem szerettem. Talán pont ezzel érte el, hogy sosem csináltam azt, amit mondott. Egyszerűen nem éreztem úgy, hogy ő, aki csak a nővérem, milyen alapon dirigál nekem. Még ha anyám nem élt volna, akkor azt mondom, hogy oké, mert ő volt a legidősebb lánytestvérem... Igazából talán az volt vele a gond, hogy túlságosan is nyalt apánknak. Ő amolyan anyuci és apuci pici lánya volt...

Anyám Isabella után ismételten fiút szült, aki ezúttal a Christopher nevet kapta nagyapánk után. Apám Leonardo helyett belé vetette minden bizalmát az utókor számára. Nem is kellett csalódnia, hiszen testvérem nagyon sokra vitte.  Szerettem őt nagyon, talán hozzá ragaszkodtam az idősebb generáció közül a legjobban.

Pár évig csend és nyugalom volt, anyám nem esett teherbe, a városban pedig sugdolóztak. Hiszen az ideális számú gyerek az általában öt felett volt, anyám pedig csak hárommal örvendeztette meg apámat.
1081-ben újra bővült a család, még hozzá Nathaniel személyében. Apám odáig volt a boldogságtól, hiszen itt egy újabb fiú csemete, akit ismét nevelhet a helyes útra. Ő azonban csúfos véget ért: egy helyi nemes lányát csábítottal el...
Deliah, ő... nos... Ő is apuci kicsi lánya volt, még sem olyan mértékben, mint nővérünk. Hamar férjhez adták egy ötvenéves kereskedőhöz. Sokszor járt haza, hogy a férje veri. Apám nem hallgatott rá, anyám meg nem tudott ellen mit tenni. Deliah végül felkötötte magát az istállóban egy szép napon. Három pici lányt hagyva maga után, és egy szadista férjet.
Brandon születése mindenkit meglepett, még anyámat is, aki a szülésig nem jött rá, hogy terhes. Hogy ez hogyan lehetséges mai napig nem tudom, tökmindegy kit kérdezek meg erről. Nem volt vele szoros kapcsolatom, nem is igazán csíptem, hiszen ő kiköpött mása volt apámnak, a kinézetétől kezdve a fellengzős stílusáig, tehát róla ennyit.

Nagyon sietősen jöttek világra az ikrek: Christina és Nicola. Anyám utánuk már nem akart gyereket, de itt jöttem a képbe én, címszón, hogy én igen is akarok élni, tehát megszülettem. Viszont kilenc gyerek után anyám már nem tudott többet teherbe esni. Ezt bánta is, meg nem is.
Az ikrekkel nagyon úgy nézett ki, hogy apámat megverte az Úr, hiszen mind a ketten nagyon öntörvényűek voltak, s amint járni tudtam engem is a pártfogásukba vettek. Azonban volt mind a kettőjüknek egy hatalmas nagy titka, amiből később már én is kivettem a részem, eléggé furán. De haladjunk sorjában.

Nos 1089-ben napvilágot láttam én is.
Életem első évei meglehetősen eseménytelenül teltek, azonban ahogy nőttem úgy kellett azzal szembesülnöm, hogy az én természetemmel kész átok az élet. Az emberek ekkor még nagyon vallásosak voltak, és szinte mindenre ráfogták, hogy az Ördög műve. Idióták gyülekezete...
Öt éves lehettem mikor először szembesülnöm kezdett azzal, hogy az van, amit apám mond, s ha nem csinálom azt, akkor kikapok, vagy legalábbis büntetésben részesülök. Történt egyszer, hogy vacsorakor nem akartam megenni a krumplit. Nagy családi perpatvar alakult ki, s csak az ikrek és Christopher próbált meg kiállni értem. A többiek ültek, mint kutya kaki a fűben. Be kellett látnom már ekkor, hogy ha valamit akarok, akkor azt magamnak kell elérnem, bármi is legyen az. Jelen esetben pedig a burgonya meg nem evése volt. A büntetés pedig az volt, hogy nem állhatok fel addig az asztaltól, míg meg nem eszem. Késő éjjel az ikrek surrantak be a konyhába és ették meg helyettem. Szóltunk apánknak, de habar lebuktunk, ugyanis Isabella látott minket, és ő, mint jó kislány el is mondta. Verésben részesültünk, s nem hazudok volt egy hét is mire újra normálisan tudtunk ülni. Nagyon hamar kialakult bennem a gyűlölet.

Iskolába persze nem járhattam... Oda csak a fiúk és kizárólag papi iskolába, noha egyikből se akart apám papot csinál. Úgy gondolta, hogy majd Isten kegyeibe pár lány gyermeket ad, elvégre abból van elég...

Tizenöt éves koromban fordítottam végleg - persze csak titokban - hátat apám tanításainak. Otthon eljátszottam a jó kislányt, s miután férjhez ment Isabella és elköltözött nem volt több besúgó a családban, szabad volt a terep. Ekkor tudtam meg, hogy Christina és Nicola súlyos titkot őriznek már tizenöt éves koruk óta. Tina prostituált volt a piros negyedben, Nicola pedig táncos volt, aki alkalomadtán szintén lefeküdt egy-két hölgyeménnyel.
A tizenhatodik születésnapomon szöktem ki velük először. Mint kiderült nagyon is jó az éjszakai élet, így hamarosan belevettem magam a fertőbe én is. Tudtuk, hogy nagy a tét, hiszen ha férjhez megyünk, és kiderül, nem vagyunk ártatlanok megölnek minket. A magam részéről én nem idegenkedtem senkitől és semmitől, tehát az éjszakai programom igen csak bőséges volt, hogy táncoltam egész éjjel, s volt, hogy az éjszaka csak szexből állt. Utóbbinál mindegy volt, hogy nő vagy férfi az illető, na és hogy hányan vannak…

Szerelmes sosem voltam, talán az éjszakai élet velejárója volt ez.

Egy éve folyt nálam is ez a kilógás, mikor apám egyik jó barátja meglátta Tinát. Nicola-val sikerült idejében haza szaladunk és úgy csinálni, mint aki nem tud semmiről. Utáltam magam ezért, de abban is biztos voltam, hogy Christina minket is védett, ugyan is váltig állította, hogy ő szökdös ki, immár lassan négy éve. Anyám ekkor ájult el. Apám pedig féktelen haragra gerjedt. Mondjuk a halála egyszerű és gyors volt: fejbe lőtte. Utána napokig nem tudtam aludni a félelemtől, hogy mikor állít be valaki és leplez le minket Nicola-val. Erre nem került sor, ugyanis apám talált egy tökéletes párt Nicolának.
Egy szintén idősebb korú férfit, akinek volt két lánya és négy fia. De a fiúkból három még kicsi volt, és akart valakit, aki felneveli őket. Így Nicola is kirepült a családi fészekből. Azonban mivel, hogy a saját neméhez vonzódott, sokkal érdesebbnek találta újdonsült lányait, mint őt magát. És hát így is történt meg a lebukás. Édes hármasban a hitvesi ágyban. Mondanom sem kell, mind a hármat temettük.
Így már csak én maradtam. Rettegtem, és féltem. Hamarosan közeleg az én végem is, hiszen ha férjhez megyek, kiderül...

Igaz erre nem került sor. Tizennyolcadik születésnapom hajnalán megszöktem és észak felé vettem az irányt. Elkötöttem egy lovat is. Napokig kóboroltam, szinte már félájult voltam az éhségtől.
Velem egyidős lány talált meg, haza vitt, mint valami kisállatot. Az ő családjuk merőben más volt, mint az enyém, így hamarosan el is fejeltettem, nővéreim tragikus sorsát.
Azonban itt sem volt felhőtlen az élet. Pár istenfélő ember, az új családomra ráfogta, hogy boszorkány. Hamarosan itt is rettegve feküdtem le aludni, hogy vajon mikor jön egy csoportnyi paraszt vasvillákkal és egyéb dolgokkal, hogy megöljenek. Erre nem került sor. Meglepő módon képes lettem volna új családom lánya helyett feláldozni magam, mikor jöttek a falu elöljárói, hogy vinnék a boszorkányt. Furcsa magabiztossággal közöltem a világgal, hogy én volnék. Nem sokáig gondolkodtak, halálra ítéltek, aznap alkonyatkor.

Nem tudom mi történt. Azt sem tudom kinek köszönhetem új életem. Mindenesetre hálás vagyok neki. Azért viszont mai napig neheztelek, hogy csak úgy magamra hagyott. Mindenesetre hamar feltaláltam magam, az elöljárók meglehetősen ízletesek voltak.
A kezdeti idők nehezek voltak. Nagyon nehezek. Hozzá kellett szoknom, mit jelent vámpírnak, hogy a nap az ellenségem, az emberek is ferde szemmel tekintenek rám. Szerencsére a lány és az anyja, akik három évvel ezelőtt befogadtak tényleg boszorkányok voltak. Hálájuk jeléül általuk megbűvölt ékszereket kaptam, hogy tudjak a napon járni. Ennek ellenére, évszázadokig csak a sötétben, az éjszaka leple alatt ténykedtem. Sok mindent kipróbáltam az évek alatt, volt mikor bérgyilkost játszottam.
Voltam pár évig fiatal, házas asszony, akinek a férje hirtelen elhalálozott, jelentős mennyiségű vagyont hátrahagyva... Sok mindent megtapasztaltam, ezek a tapasztalatok formáltak olyanná, amilyen ma vagyok.

Bevallom, nem tudom, hogy keveredtem Mystic Falls-ba. Egyszer csak felültem a buszra és itt szálltam le. De ha már itt vagyok, akkor gondoskodom arról, hogy mindenki megismerje a nevemet. Nincs barátom, nincs ismerősöm, magam vagyok, magamban bízok. Lesz, ami lesz. S, ha valahol jelen vagyok, ott bizony káosz van.