Elég heves és intenzív érzéseket látok a srácon. Bizonyára a friss vámpír lét miatt van, hiszen az érzelmeink felhevülnek, és bizony eleinte nehéz uralkodni rajtuk. A fő, erős érzések pedig a vérszomjban koncentrálódnak, ezért lehet, hogy ez az új vámpír egyszerűen kiszívta az életet abból a fiatal lányból. Nem hibáztathatom érte, de tudnia kell, hogy hol van és hogy itt milyen szabályok érvényesek. Ha minden vámpír azt csinálná, amit akar, akkor itt káosz lenne, és nem ez a kellemes vámpír közösség, ami jelenleg van. Sajnos a belsőhangom azt suttogja, hogy az Eredetiek megjelenésével nem biztos, hogy ez sokáig így megmarad, de bízom benne, hogy Klaus nem akar semmit, amivel elcseszheti ezt az egész közösséget, amit létrehoztam magunknak.
Damien érdeke srác, ahogy látom, egyelőre még nem nagyon birkózott meg azzal, ami vele történt. Persze, ha tudnám az elmúlt hónapja részleteit, jobban megérteném, ebben biztos vagyok. De mivel nem tudom, így a jelenlegi információkból kell táplálkoznom és kiderítenem, hogy ki ő és mit is akar. Úgy tűnik, hogy a vámpírlétet, és azt, hogy irányítsák semmiképp nem, úgyhogy kiemelt figyelmet fogok rá fordítani. Hallom az apró megjegyzését, amire csak kérdőn felvonom az egyik szemöldökömet, de nem szólok rá egy szót sem. A kérdéseimre válaszol, úgy tűnik, hogy a nem erőszakos beszélgetést ő is jobban preferálja. A kifakadására lassan felemelem a kezemet tenyérrel a srác felé:
-Oké, nyugi haver. Nem számonkérés volt, csak kérdeztem. Az jó, ha már tudod használni. Hogyha valakiből iszol, utána ki tudod törölni az emlékeit, így nem fog emlékezni rád, vagy arra, hogy megharaptad. – magyarázom el a kérdésem okát és kicsit megnyugszom, hogy már nagyjából tudja a dolog csínyját-bínját. Így talán a figyelmeztetésem után már nem lesz vele probléma. A kis depresszív megjegyzésére elmosolyodom.
-Aki béna embernek, vámpírnak pompás. Majd megtalálod a helyed. Csak arra kérlek, hogyha nem tetszik, ami lettél, máshol próbálj megbékélni vele. Itt már van egy kiforrott vámpírközösség, és nem szeretnénk, hogyha ezt bármi, vagy bárki tönkretenné. Remélem elég érthető vagyok. – nézek mélyen a srác szemébe, most egy kicsit fenyegetőbben. Nem akarom bántani, de nem fogom hagyni, hogy egy újszülött elrontsa a közösségünket. Rákérdezek, hogy ki tette vámpírrá és, mikor közli, hogy egy szőke nő volt, megdobban a szívem. Rebekah. Ha Klaus itt van, talán a húga is… De persze nem akarom magam hiú ábrándokba ringatni, és naiv sem akarok lenni. Azonban a következő mondata után döbbenet suhan át az arcomon. Látom Thierry-n is, hogy kérdőn néz rám, így rendezem az arcvonásaimat. Kihúzom magam és úgy nézek a srácra.
-Igen, ismerem. Nem tudtam, hogy itt van a városban. És hogy az új hobbija az új vámpírok létrehozása. Köszönöm Damien az információt. És bocsánat, hogy így iderángattunk, de remélem megértetted, hogy itt egy kialakult vámpír közösség van. Ha ide akarsz tartozni, tartsd be a szabályainkat. Ha nem, hagyd el a várost. A kettő között egy út van csak… Remélem világos voltam. – igyekszem nyugodt hangot megütni, holott ha lenne szívem, olyan hevesen verne, hogy a torkomban érezném. Rebekah tehát itt van, New Orleansban. Az agyam pörög, folyamatos kérdések záporoznak, de egyelőre Damient kell letudnom. Igyekszem lenyugtatni magamat, hogy kívülről valóban nyugodtnak, és érzelemmentesnek tűnjek. Elmondom a szabályokat a fiatal vámpírnak, majd intek, hogy távozhat, ha nincs több kérdése. Remélem nem lesz vele probléma, de az biztos, hogy egy darabig még figyeltetni fogom őt.

Thierry szerencsére még nem járt messze, így megállította a fiatal vámpírt. Láttam, hogy ideges, hogy a tekintete ide-oda járt. Nem akartam bántani - ha nem szükséges. Egyszerűen csak el akartam mondani neki az itteni szabályokat, például azt, hogy ne hagyjon holttesteket a kukák mögött, illetve meg akartam tudni, hogy kihez tartozik. Érdekes, hogy az átváltoztatója nem említette a nevemet. Furcsa, hiszen ha az itteni vámpír közösségből változtatta valaki át, akkor ő ismer engem, illetve a szabályainkat. Ezért is sejtem, hogy a teremtője valaki olyan lehet, aki nem ismeri a város szabályait és nem rég érkezett. A Mikaelsonok. Bizonyára valamiért fontos lehet ez a srác, habár egyelőre még nem tudom, hogy kicsoda és hogy mit jelenthet Klausnak. A gyors eszmefuttatásom hamar véget ér, és valóban teljes figyelmemmel a fiúra összpontosítok. Bemutatkozom neki, és teljes nyugalommal és bizalommal magyarázom el neki, hogy mi is fog történni. A megjegyzésére felvonom a szemöldökömet.
- Most már te is közéjük tartozol, ne feledd. És igen, aki nem tartja be a szabályaimat, az vagy elhagyja a várost, vagy... - biccentek, jelezve, hogy igen, jól gondolja: meghal. Méghozzá a kezem által. Nem fogom hagyni senkinek, pláne egy újszülött senkinek, hogy tönkre tegye a városomat.
Valóban nem akarok erőszakot, egyszerűen csak információt akarok kapni és adni ennek a srácnak. A kérdéseimre végre rendes és normális választ kapok. Mennyit számít az erőszakmentes kihallgatás, nemde? A szőke csajra felvonom a szemöldököm és kérdőn nézek Thierry-re afféle "Van közöttünk szőke csaj?" kérdéssel, de ő is hasonlóan tanácstalan, mint én. A válaszai után végül úgy tűnik, hogy igyekszik kicsit lenyugtatni magát, és be is mutatkozik.
- Üdv Damien! Nos, azzal van probléma, hogy még nem ismerede a szabályainkat. A legfontosabb, hogy nem iszunk az itteniekből, csak a turistákból. És őket sem szívjuk halálra - lehetőleg, és nem rejtjük el a hullájukat kukák mögé. Ha véletlenül megölsz valakit, akkor égesd, vagy ásd el. Szemtanúkat sem hagyunk. Tudsz már igézni? - vázolom fel gyorsan a legalapvetőbb szabályokat, miközben az agyam hátsó szegletében egy kérdés villódzik: összekötöm a szőke csajt és azt az infót, hogy egy ismeretlen hozta létre ezt az újszülöttet, és ezek a Mikaelsonok lehetnek...
Rebekah!
- Mesélj a teremtődről! Hogy néz ki? Mondott neked valamit? - lehet, hogy kicsit sürgetőek a kérdéseim, és a hangom, és az arcom is elkomorodik. De tudnom kell, hogyha Rebekah volt az...

Az ifjú vámpír igencsak morcos és nem túl befogadó hangulatban van. Még szerencse, hogy Thierry nem ment olyan messze, ugyanis ahogy Damien megindul, az idősebb vámpír már ott is áll az ajtóban, és megragadja a karját, mélyen a fiatal srác szemébe nézve. Kicsit megköszörülöm a torkomat, és lehúzom a saját adag véremet, majd a másik poharat lerakom az asztalra és lassú léptekkel a sráchoz sétálok.
-Elnézést, azt hittem, hogy már eljutott hozzád a hírem. Marcel vagyok, a francia negyedben lévő vámpírközösség vezetője. Ő pedig kedves barátom és balkezem, Thierry. Nos, azért hívattalak ide – habár ez egy kicsit erős kifejezés, lévén, hogy Thierry egyszerűen ide vonszolta őt – hogy elbeszélgessünk kicsit az itteni szokásokról. Nem láttalak még itt, sejtem, hogy új vagy. Vagy helyi, vagy csak ide tévedtél, teljesen mindegy. A lényeg, hogy a vámpírközösségünkben minden vámpírnak helyet biztosítunk, aki betartja a szabályainkat. – nézek mélyen a srác szemébe. Egészen idáig barátságos hangon, lágy mosollyal beszéltem hozzá. Nem akarok balhét, egyszerűen csak azt szeretném, hogyha a srác bízna bennem, és elfogadná az itteni dolgokat. Amennyiben ez nem történik meg… Nos, a mondatom végén kicsit elkomorodom és mélyen nézek a srác szemébe.
-Szóval elmesélnéd, hogy ki vagy, honnan jöttél és ki változtatott át? Normális, kulturális keretek között. Nem akarok balhét. – biccentek Thierry felé, aki szintén jelez, hogy nem. Tényleg nem akarunk. Pláne, hogy van most nagyobb problémám is, mint a kósza újszülöttek. Remélem, hogy az őszinte, bizakodó hangnemem meggyőzi a srácot, hogy mondjom magáról pár szót. Beszélünk néhány mondatot, aztán mehet is a dolgára. Feltéve, ha megértette a szabályokat. Ha nem… Nos, a szíve elég közel van immár üres kezemhez, így…

Egy újabb fiatal vámpír. Újabb problémák. Tele van a fejem a Mikaelsonok visszatértével és még ilyen kicsi, aprócska dolgokra is ügyelnem kell. Hiszen ügyelnem kell rá, nem bukhatunk le. A francia negyed a miénk, de a megállapodásunk szerint csak turistákból iszunk. Iszunk. És nem megöljük őket, hogy aztán egy elhagyatott sikátor egyik kukája mögött hagyjuk megrohadni a holttestüket, amíg a hatóságok meg nem találják és el nem kezdenek találgatni. Csak ez hiányzott…
Mert hogy egy hasonló eset miatt várakozok most egy üveg whiskey-vel a kezemben. Lassan rászokok a szivarra is, ha így folytatom. A belső udvar gangján várakozom, hogy Thierry megérkezzen a delikvenssel. Damien. Nagyon új lehet, hogyha még nem is hallottam róla, de talán helyi. Azt hiszem. Bosszant, hogy fogalmam sincs, hogy ki ez az új gyerek, és hogy ki is változtatta át. Nem szeretem, hogyha a hátam mögött ténykedik valamelyik vámpírom. Márpedig itt minden vámpírt a figyelmem alatt tartok és ezt nem is bánják, hiszen egy közösség vagyunk, aminek én vagyok a vezetője. És ezt elfogadják, hűségesek és megtűrik a szabályainkat. Hát persze, hiszen a legtöbb szabály a mi védelmünket és a mi előnyünket segíti elő. Az új vámpírral kapcsolatban természetesen egyből Klaus neve merült fel bennem elsőként, hogy ő változtatta át, csupán a bosszantásomra. Bár nem értem, hogy neki ez miért jó, miért akarja megzavarni a város békéjét. Talán ez a célja, hogy lerombolja azt, amit eddig felépítettem, majd tovább áll. Tökéletesen beleillene a képbe.
~Na de Marcel… Egy kis bizalmat!~pirítok magamra gondolatban, hiszen elvileg fegyverszünetet kötöttünk. Elvileg, bár szinte biztos vagyok, hogy Klaus sem bízik bennem 100%-osan, ahogy én sem benne. Minden esetre igyekszem valóban bizalommal fordulni „apám” felé. Éppen az utolsó kortyot húzom le, amikor nyílik az ajtó és Thierry mellett belép az eddig ismeretlen ifjú vámpír. Eléggé megviseltnek tűnik, és látom, ahogy a pillantása a két pohár, előre kikészített vérre villan. Egy másodperc alatt előttük termek, majd Thierry felé bólintok.
-Köszönöm, menj, odafent vár téged is egy. – jelzem a vérre, majd az egyik poharat a fiatal srác felé nyújtom.
-Üdv Damien! Azt hiszem nekem nem kell bemutatkoznom, de… El kell beszélgetnünk néhány dologról. – kortyolok bele a vérbe, és figyelem a reakcióját. Fogalma sincs, hogy megijed-e tőlem, vagy egyáltalán tudja-e, hogy ki vagyok. Bár ha nem tegnap óta vámpír, és ismer még néhány fajtársat, akkor már bizonyára tudja, hogy kinek a fennhatósága alatt öldösi az itt élőket. Ha nem, akkor elég hamar felvilágosítom a kilétemről és a szabályokról.