- Linda, ezzel a mozdulattal csak a támadónak segítesz, miközben eltöröd a saját karod. - Közlöm vele talán túlságosan is érdektelen hangon. Jól van, basszus, ma már ez a hetedik óra, amit tartok, hulla vagyok, ráadásul kivételesen úgy érzem, csak olyan nők jöttek el, akiket inkább az izomzatom érdekel, mint az óra. A nyálcsorgatásuk legalábbis erre utal. Mindenesetre jó néhányan még azt sem tudják, merre van a jobb meg a bal.
- Jó, de akkor mégis mit kellene csinálnom? - Nem öklözök a falba, nem öklözök a falba...
- Hát...mit szólnál hozzá, ha kezdetnek a jó irányba fordulnál? Ergo a másikba. - Örülök, hogy mindjárt vége az órának, mert lassan eljutok a kimerültség azon fázisába, amikor a képébe üvöltöm, hogy "elszivárgott az agyad valamerre vagy soha nem is volt?". Nem fizikailag vagyok fáradt - az szerintem egy hibridnek kb. lehetetlen, legalábbis nem volt rá példa az elmúlt évek alatt -, hanem mentálisan. Ezek a nők ma kicsináltak. Pedig alapvetően nem vetem meg a szebbik nemet, sőt elég sűrűn érzékeltetem is velük, milyen nagyra értékelem őket. De ma akárki rebegtetheti rám a pilláit, adiost mondok és húzok a fenébe. Na, Linda sikeresen pofán talált a mogyorónyi öklével, szóval azt hiszem, ezzel elértük a csúcsteljesítménye határát...legalábbis függőleges állapotban. Majd ha nem leszek ennyire leamortizálva, talán leellenőrzöm, mire képes más testhelyzetben is. Attól még, hogy az agya nem fogad be túl sok információt, még másban lehet kimagaslóan tehetséges. Fene tudja.
- Oké, hölgyek, köszönöm a részvételt. Vigyázzatok hazafelé, jövő héten találkozunk. - És már látom a tekintetekben, hogy kapásból hárman készülnek megkérdezni, hazakísérem-e őket. Mint a szél, süvítek ki a teremből, hogy a lakásomhoz vegyem az irányt.

Mindig elgondolkodom azon, hogy vajon másképp alakult volna a hibridlétem, ha én is nekiállok megtörni a Klaus iránti hűségemet önkínzással. Mármint éljen a szabad akarat meg hasonlók, de ennyire mazochista, szadista és ki tudja még, hányféle ista nem vagyok, kösz szépen. Bár nem mindig van kedvemre Klausnak ugrálni, de legalább nem akarja a fejemet venni. Egyelőre. Különben is, annyira el van foglalva a birodalma építgetésével, hogy már alig veszi igénybe a szolgálataimat. Vagy csak egy ideig talonban tart? Tök mindegy, most élvezem a szabadságot, aztán ha megkér valami újabb őrültségre - mert másra nem képes a paranoiás fejével -, úgyis zokszó nélkül megteszem, maximum gondolatban megfogalmazok egy kisebb költeményt azzal kapcsolatban, hogy mit és hova dugjon fel. Baszki, hajnali 2 van, már majdnem alszom, erre nem most rezeg a telefonom? A nagy hibrid írt üzenetet.
"A héten Mystic Fallsba mész." - Nahát, se puszi, se pá? Ez esküszöm, nagyobb seggfej, mint én. Nem izgat, megteszem, csak most már hadd aludjak. Na jó, ez már szívatás. Most meg valaki hív. Mivel tuti Klaus az, hiszen neki a "hét" azt jelenti, hogy "most azonnal, baszd meg", inkább rá sem nézek a kijelzőre, mert ha meglátnám a nevét, fel kéne vennem. Végig sem gondolom alaposan a dolgot - vagyis, hogy milyen rohadt drága egy telefon -, automatikusan hajítom át a mobilomat a szoba túlsó végébe, ami a hangok alapján nem élte túl az ütközést. Ez van. Életemben nem vágytam még úgy nőre, mint most az ágyamra, tehát minden másra magasról teszek.