Nem élhetek a múltban, de erőt meríthetek belőle a jövőhöz.
Becenév:
Ash
Titulus:
Dr. Wolf
Születési hely, dátum:
1987. dec. 5 (30 éves)
Faj:
Vérfarkas
Beállítottság:
ide
Play by:
Johnny Whitworth
Átváltozás:
Mindig is hordoztam magamban az átkot, de az öcsém aktiválta aznap éjjel, amikor megvadult és rám támadt.
Család:
A családomról? Már rég nincs mit mondanám, nincs ilyen az életemben. Valaha volt egy családom, egy pszichopata vonásokkal rendelkező apám, és egy elkeseredett anyám aki nem bírta a megterhelést, és az alkoholizmus rabja lett. Volt egy öcsém, Denis, akit imádtam, és akivel elmenekültem hazulról, de nem volt tartós az örömöm. Őt is elvesztettem, és most... senkim nincs már.
Ez az én történetem
It's only been a lifetime
Dr. Asher Maron vagyok, pszichológus. Mint ilyen, én is tudom mennyire fontos hogy kiadjunk magunkból mindent, ezért kezdtem el ezt a naplót írni, még évekkel ezelőtt, de rég nem foglaltam össze az eseményeket. Mindenki életében vannak tabuk, amikről nem beszél, nem akar róla tudomást venni, egyszerűen csak azt hajtogatja, hogyha nem vesz róla tudomást, akkor nem is létezik. Pedig, még mennyire hogy igen. Bár bevallom, én sem vagyok a legjobb példája ennek, a pácienseim baja mögé bújtam a sajátom elől. Igen, akár csapnivaló doktor is lehetnék, és mégis... a visszajelzések szerint jól csinálom a dolgom, de milyen áron? Mi vezetett ide hogy én üljek az asztal domináns oldalán? Hosszú történet, és nem túlságosan vidám.
Viszonylag ép családba születtem harminc évvel ezelőtt, és nem sokkal utánam, azaz pontosan három évvel érkezett az öcsém is. Eleinte nem igazán fogtam fel a dolgokat, de aztán később több más családot látva, rájöttem hogy nálunk valami nincs rendben és az hogy apánk a sok ivás után kezet emel ránk, nem normális. Persze, próbáltunk ellene tenni, és anyámmal ketten védtük az öcsémet, de aztán anyám is megroppant a súly alatt, én pedig egyedül maradtam. Már kamaszként rákényszerültem hogy elhagyjam a családot, és vittem az öcsémet is. Állást vállaltam, hogy megélhessünk, és tanultam, hogy később jó állásom lehessen és vigyázhassak az öcsémre. Anyánk példája hajtott az orvosi irányba, hogy leszoktassam az alkoholról és megelőzzem hogy másoknál is kialakulhasson. Volt azonban valami, amivel egyikünk sem számolt. Apánk agressziója mögött az emberi gyengeségnél jóval több rejtőzött még pedig a vérfarkas átok, csak ő nem aktiválta. Nem úgy mint mi. Szomorú, nem igaz? Én sem voltam képes megmenteni az öcsémet, pedig elhoztam otthonról hogy jobb körülményeket biztosíthassak neki. Milyen bolond is voltam! Az hogy dolgoztam és tanultam, ráment az öcsém rovására, nem volt elég időm vele foglalkozni, és sosem tudom hogy ez zavarta-e őt. Rossz társaságokba keveredett és balhés ifjúvá nőtte ki magát, akivel nem sokat tehettem, csak próbáltam a jó úton tartani, de mint bátyj is megbuktam. Az öcsém, megtette amit sosem szabadott volna, megölt valakit, és ezzel elindította az aktiválást. Nem mondta, soha egy szóval sem hogy mi történt, és ha nincs az a végzetes este, talán meg sem tudom. Nem kellett volna ezen gondolkoznunk. Segítenem kellett volna neki, de egyszerűen nem bízott bennem hogy ezt elárulja és aznap éjjel... aznap éjjel elvesztettem őt is. Kivételes alkalom volt, együtt mentünk volna haza a külvárosból. Érte mentem, mert berúgott kissé és nem mert kocsiba ülni, én meg összeszedtem. Rosszul volt, és nagyon agresszív hangulata, ő sem értette miért, én sem. Megkért hogy álljunk meg, mert rosszul van. Kiszálltunk, és ő... elkezdett torzulni és üvöltött a fájdalomtól, nem tudtam mit tehetnék, és mit kellene tennem de segíteni akartam neki. Átalakult, és rám támadt a farkas hevességével, és agressziójával. Nem tudtam mit tehetnék, de védekeztem, megpróbáltam magamról lehámozni, és küzdeni kezdtünk. Jó erőben voltam mindig is, de álmodni sem mertem róla hogy egyszer az öcsémmel kell küzdenem, ráadásul úgy, hogy az életem a tét! Kész... lidércnyomás volt, de végül.. végül én nem tudom hogyan nyerhettem. Egyszerűen azt vettem észre, hogy az öcsém ember formájú teste mellett térdelek, és a fél oldalam lángokban áll. Szétkarmolt a farkasa. Fogalmam sincs meddig ültem ott, de szerencsére egy másik farkas talált rám, azt mondta ő az alfahím és ő vitt haza. Azt sem tudtam mi történt és merre vagyunk, az első éjjelt totális sokkhatása alatt töltöttem, és utána kezdtem el felfogni, hogy ezzel az én átkom is aktiválódott, és én is azzá váltam amivé az öcsém. Vérfarkassá lettem. Az alfa mellettem volt és támogatott, megtanította hogyan uraljam a farkasom, és legyek a falka tagja. Ezután már véglegessé vált a tervem, hogy mit tanuljak és mivel foglalkozzak. Lediplomáztam és képzett pszichológus lettem. Elrejtettem annak az éjszakának a nyomait, mintha csak egy ládába pakoltam volna mindent, és szorosan leláncoltam. A világ csak a szelíd mosoly látja, a fájdalmat mögötte nem. Csak a segítő kezet látják, a segítség utáni kiáltást nem.
Most hát itt vagyok, harminc éves fejjel, egy titokkal és egy titokzatos pácienssel, aki mintha azért jött volna, hogy az én szívem sebét tépje fel. Nekem kellene, meggyógyítanom őt, foglalkoznom vele és mégis... fej fej mellett haladunk. Ahogy ő beszél, belőlem is kivált valamit, és minden alkalommal, nekem is egy kicsit könnyebb lesz. Talán ez a kölcsönösség az oka, talán valami más, de minden alkalommal várom, hogy újra itt legyen, és eljöjjön hogy beszélgessünk. Akár az időjárásról is. Bármiről, is, csak lássam és halljam a hangját.
but tonight you're a stranger or some silhouette
Vendég
Vendég
163
C szint: Kalmithil
Kedd Okt. 17, 2017 10:52 pm
Gratulálunk, elfogadva
It's only been a lifetime
My Dear Doctor Wolf
Kedves Ash! Elmondhatatlanul örülök, hogy gazdára talált a karakter a te személyedben! Nagyon izgultam, ki viszi majd el, jó kezekbe kerül-e, ezért örültem annyira, mikor te jelentkeztél érte <3 Imádom ugyanis a stílusodat, ahogyan írsz, ahogyan megformálod a karaktereidet, imádom a reagjaidat és az általad kitalált szituációkat is. Ezúttal sem csalódtam, sikerült rendesen ámulatba ejtened, úgyhogy szeretettel üdvözöllek az oldalon! Sanyarú életed volt, nem kímélt téged az univerzum, és ezért jó nagy részben felelősnek érzem magam. Mégis az átélt tragédiák hatására sikerült olyan jellemmé formálódnod, amilyen most vagy, és a bőrödön tapasztalt fájdalom edzette meg az elszántságod, hogy másokon segíts. Ez egy nagyon nemes tulajdonság, és gyönyörűen visszaadtad azt, amit és ahogyan Asht elképzeltem. Amit pedig a legvégén írtál, hát elolvadtam! Alig várom, hogy kölcsönösen átsegítsük egymást a veszteségen, a lelkünkbe szaggatott lyukon, életünk sötét és végzetes hibáin. Döcögős utazás lesz, de tudom, hogy minden percét élvezni fogom veled! Remélem, hogy mások lelkének építgetése, gyógyítása közben szép lassan a saját sebeid is begyógyulnak majd! Nem is tartalak fel tovább, szeretnélek már mielőbb a játéktéren látni, velem, természetesen! ;) Első körben szaladj és foglald le az arcod, utána pedig hódítsd meg a világot, Mystic Falls sötét lelkei már nagyon várnak rád! Hát még én!