To: my love, Aaron

Szerencsére nem kellett sokat várni arra, hogy az edző megjelenjen. Mivel nem ismertem senkit a jelenlévők között, legfeljebb látásból, én csak csendben ácsorogtam, tekintetemmel hol a körülöttem lévőket fürkészve, hol pedig lopva a bejárati ajtóra pillantva, arra várva, hogy mikor jelenik meg az a bizonyos Aaron Boone. Eközben azt hallgattam, ahogy izgatottan csevegnek a mellettem lévő lányok, olykor-olykor megforgattam a szemeimet, ha épp olyat hallottam, de egyébként senki nem vívta ki első pillantásra az ellenszenvemet. Persze voltak olyanok, akik nem voltak szimpatikusak, de az ilyeneket mindig messze szoktam kerülni, úgyhogy csak remélni tudtam, ezt követően is sikeresen össze fog jönni az, hogy távol maradjak tőlük.
Végül aztán, épp a cipőm orrát bámultam, amikor hirtelen elhallgatott mindenki, aminek már alapból gyanúsnak kellett volna lennie, de mivel a gondolataimba voltam merülve, nem tűnt fel egyből, hogy miért is lett csend. Csak akkor jöttem rá, hogy valószínűleg az edző érkezett meg, amikor meghallottam egy mély és férfias hangot felcsendülni. Pillantásom egyből az arcára esett, ahogy felkaptam a fejemet, és, tényleg, be nem vallanám senkinek, de egy másodpercre a tüdőmben rekedt a levegő. Nem tudom, hogy mire vagy kire számítottam, de abban határozottan biztos voltam, hogy nem egy ilyen helyes férfi volt a listám élén. Volt valami különlegesség az arcában, ami csak úgy vonzotta a tekintetemet, ugyanakkor, mintha bekapcsolt volna a hatodik, boszorkány érzékem is, mert valami azt súgta, nem rendes ember, hanem valami más. Azt nem tudtam volna megmondani persze egyetlen pillantásból, hogy mégis miféle, de jobbnak láttam azért vigyázni vele, még ha a testem mást is súgott. Mert tagadhatatlanul dögös volt, és az a pillantása…
Mire észbe kaptam, a többiek már nagyban csoportokba kezdtek rendeződni, ami miatt leesett, hogy az előbb végig Aaront bámultam, és hogy nagyjából semmit nem hallottam abból, amit mondott. Csak remélni tudtam, hogy nem mondott semmi fontosat, ami miatt rögtön az első órán beégethetném magam. Nem lett volna jó kezdet, sem jó első benyomás, bár…. én miért is aggódok ilyenek miatt?
Megráztam a fejemet, hogy elkergessem a felesleges gondolatokat a fejemből, majd odaléptem a mellettem lévő csoporthoz, mert ha jól számoltam, oda még pont be tudtam csatlakozni. Nagyjából már mindenki megtalálta a helyét, Aaron pedig tovább magyarázott arról, hogy nem tud mindegyik csoporttal egyszerre foglalkozni, ezért akiknél épp nincs ott, azok ismerkedjenek meg egymással. Őszintén szólva, én nem éreztem túl nagy szükségét annak, hogy a felületes bemutatkozáson kívül bármit is megosszak a csoporttársaimmal, de szerencsére nem is volt rá szükség, mert Aaron egyből odajött hozzánk. Igyekeztem nem mutatni kislányos zavaromat, amiért pont velem akarta demonstrálni azt, amit tudni kellett, reméltem, hogy sem ő, sem senki más nem vette észre, milyen reakciót váltott ki belőlem a közelsége. Bár, valószínűleg nemcsak belőlem.
- Ugyan, nem kell finoman bánnia velem. Abból nem tanulnék semmit – válaszoltam Aaronnak halkan, halvány mosollyal az ajkaimon, de igyekeztem inkább komoly arcot vágni, miközben hagytam, hogy megragadja a karomat, és hátulról átkarolva magához húzzon. A közelsége miatt halvány pír szökött az arcomra, aminek okát nem értettem, mert alapjáraton nem jöttem könnyen zavarba férfiak közelségében… Ráadásul ahogy egészen közel hajolt a fülemhez, enyhén kirázott a hideg is, és szinte éreztem, hogy Aaron vigyorog. Hirtelen lettem emiatt ingerült, és nagyon szívesen behúztam volna neki egyet. Hm, még szerencse, hogy önvédelmi órán vagyunk, nem? Akkor mondhatom, hogy véletlen célt tévesztettem…
Persze valójában ezzel csak a zavaromat akartam leplezni, és azt, hogy ilyen reakciókat váltott ki belőlem egy férfi, akit még csak most láttam életemben először. Igyekeztem mindenesetre elterelni a gondolataimat, bár ez elég nehéz volt, tekintve, milyen közel voltunk egymáshoz.
Ahogy azt kérdezte, hogy hogyan próbálnám meg megvédeni magamat, úgy döntöttem, hogy inkább demonstrálom azt, és már majdnem nyúltam is a varázserőmért, hogy átrepítsem a szoba másik felébe, megmutatva neki, hogy keményebb fából faragtak engem, mint gondolná, de aztán rájöttem, hogy ezt nem tehetem meg, ezért csak elgondolkodva az ajkaimba haraptam.
- Hm… nem is tudom, először is, nem keverednék ilyen szituációba – nevettem fel kínosan, mivel elképzelésem sem volt, az erőm nélkül mit tehetnék, de pontosan emiatt döntöttem ez a tanfolyam mellett. Nem akartam védtelen lenni, még a varázserőm nélkül sem. – De ha mégis valahogy megtörténne, akkor valami ilyesmit tennék talán… - beszéltem tovább, majd teljes erőmből ráléptem Aaron lábára, és igyekeztem a szabad kezemmel hasba könyökölni is, hogy gyengüljön a szorítása, és én kiszabadulhassak. Ha sikerült meggyengíteni a szorítását, akkor nem haboztam lelökni magamról a kezét, és pár lépés távolságot vettem fel, ahogy felé fordultam. – Vagy… csak elmondanom kellett volna? – jöttem rá, ahogy körbenéztem a többiek tekintetén, bár őszintén szólva, nem éreztem rosszul magam, ha fájdalmat okoztam Aaronnak. Valamiért úgy éreztem, hogy ezt megérdemelte. Épp ezért habár némi aggodalom látható volt a tekintetemben, azért ha valaki nagyon megfigyelt, láthatta, hogy annyira még sem sajnáltam a dolgot.
- Jól van? Ugye nem okoztam akkora fájdalmat? Segíthetek valamiben? – léptem hozzá közelebb, aggódva fürkészve az arcát, még az ajkaimat is harapdálni kezdtem, bár ezt talán inkább azért, hogy elfojtsam a mosolyomat. Mindenesetre, azt tényleg reméltem, hogy maradandó sérülést nem okoztam neki rögtön az első órán. Mint ahogy azt is, hogy ezzel nem szereztem meg azt a bizonyos rossz pontot, ami miatt ezután mindig engem fog szívatni…

844 || youtube || note: Sorry :roll: not sorry || kredit

To: my love, Aaron

Lehetséges, sőt, nagyon is valószínűnek tartottam, hogy egy másik boszorkánynak furcsának tűnt volna az, hogy én önvédelmet akartam tanulni, elvégre ott volt a varázserőnk, azzal biztosan meg tudjuk magunkat védeni. Vagy, legalábbis mindenki így vélekedett. Én azonban nem osztoztam ezen a véleményen, főleg azért nem, mert láttam, hogy vannak esetek, amikor többé már nem támaszkodhatunk a képességeinkre, mert azok nincsenek többé. Mint például Emma esetében. De igazából annak, hogy jelentkeztem erre az újonnan induló önvédelmi oktatásra, annak más okai is voltak, nemcsak az, hogy nem akartam védtelenül maradni, ha a Szellemek véletlenül úgy döntöttek volna, hogy engem is megfosztanak az erőmtől. Egyrészt az, hogy a hétköznapok során is lehetnek olyan esetek, hogy valaki rád támad, megpróbál kirabolni vagy netalán megerőszakolni, és az egyszerű emberek ellen nem használhattuk a varázserőnket, legfeljebb nagyon vészhelyzetben, elvégre ők nem voltak a természetfeletti világ részesei. Másrészt pedig (bár lehet, ez volt az az ok, ami leginkább dominált), szükségem volt valamilyen olyan elfoglaltságra, amivel levezethettem a felgyülemlett stresszt magamban. Nem akartam ezt állandóan Emmára zúdítani, volt elég bajunk enélkül is, arról nem is beszélve, hogy sokszor ő volt az, aki miatt úgy éreztem, hogy menten szétrobbanok.
Eleinte úgy gondoltam, hogy csak szimplán elkezdek sportolni valamit, vagy keresek egy box edzőt, amikor hallottam arról, hogy egy bizonyos Aaron Boone nevezetű edző önvédelmi tanfolyamot indít itt Mystic Fallsban, ezt pedig egy égi jelnek éreztem, úgyhogy egyből jelentkeztem. Nem tudtam, hogy milyen lesz, vagy hogy fogom-e egyáltalán bírni, hiszen azért nem rendelkeztem olyan jó fizikummal vagy sportos alkattal, de reméltem, hogy ebből nem lesz gond. Vagy ha igen, akkor pedig egyszerűen csak abbahagyom. Nem volt különösebb jelentősége, és a saját elhatározásomon kívül semmi és senki nem kötelezett arra, hogy ezt csináljam.
Úgyhogy némileg, sőt, nagyon izgulva vettem az irányt a fitnesz terem felé, mivel tényleg nem tudtam, hogy mire számítsak. Olyanokon agyaltam, hogy vajon milyen lesz az edző. Tudtam persze, hogy keménynek kell lennie ahhoz, hogy ilyet oktasson, de reméltem, hogy azért nem lesz túl szigorú, túl bunkó vagy lekezelő sem, mert azt biztosan képtelen lettem volna hosszútávon elviselni, főleg hogy ha a célpont én voltam.
Az öltözőbe érve áthúztam egy fekete leggingset és egy atlétát, a hajamat pedig összefogtam, hogy ne zavarjanak edzés közben a folyamatosan az arcomba hulló tincseim, bár továbbra sem tudtam, hogy itt az első órán mi lesz. Azt is elképzelhető volt, hogy csak ismerteti majd a tudnivalókat a jövőre nézve, aztán pedig elenged minket. Mindenesetre nem akartam kellemetlen helyzetbe kerülni azzal, hogy nem megfelelő ruhában jelenek meg, így miután bekötöttem a sportcipőmet, még egyszer vetettem egy pillantást magamra a tükörben, ellenőrizve, hogy minden rendben volt-e, majd amint készen voltam, elhagytam a helyiséget, és a tényleges edzőterem felé vettem az irányt.
Már viszonylag sokan összegyűltek, férfiak és nők vegyesen, még nálam fiatalabb lányokat is észrevettem, ami megmosolygatott, de nem éreztem kellemetlenül magam miatta. Egyébként sem voltam soha az a típus, aki mások véleményével foglalkozott volna. Mindig azt tettem, amit én akartam, és olyan ruhákat húztam, amik nekem tetszettek, függetlenül az aktuális divattól. Mindenesetre, tagadhatatlanul vegyes társaság voltunk.
A többség ember, aki itt volt, velem ellentétben nem egyedül érkezett, így a helyiség beszélgetések zajával telt meg, én azonban csak kerestem magamnak egy csendesebb, távolra eső sarkot, miközben izgatottan vártam arra, hogy megjelenjen az edző, és kezdetét vegye az első óra.

554 || youtube || note: Kicsit gyenge    || kredit