To: Carmen Callaway

Kicsit elgondolkodtam a megjegyzésére, majd érdeklődve hallgattam, amit a húgáról mesélt. Féltestvér? Meglepve pislogtam.
- Nem is tudtam… bár, ez nem meglepő. Nagyon keveset tudni rólad – Elmosolyodtam és ez egyáltalán nem volt hazugság. A lányról, azon túl, hogy gazdag volt és elkényeztetett, nagyon semmi plusz infó nem volt. Töprengve figyeltem, de aztán témát váltottunk.
- Oooh, azt hiszem, tudom kire gondolsz – A vörös hajú csajszi. Párszor már gondoltam rá, hogy bepróbálkozok nála, de hát Chris jelenléte folyton bekavart. Meg úgy tűnt, van köztük valami. Bár ebben sosem voltam biztos.
Láttam Carmen zavarát és ugyanúgy figyeltem tovább, de végül nem reagált a megjegyzésemre. Sejtettem.
- Vincent jó arc, ismerem. Néhányszor lógtunk már együtt, ami azt illeti.- Elgondolkodtam. Ő, mint modell? Nem volt elképzelhetetlen.
A „szupcsi”tól egyenesen felállt a szőr a hátamon. Istenem, mi ez a szöveg? Ez egyáltalán nem „szupcsi”. Inkább próbáltam nem grimaszolni és csak visszamosolyogni a „művész úr” megnevezés hallatán. El tudtam volna viselni, hogy ezt a titulust viselem. Tényleg. De még nem voltam igazi művész… sem pedig híres. Egyelőre semmit nem értem el a „firkálgatással”.
- Hidd el, hogy mindennek megvan a maga oka. Azon túl, hogy az ember élvezi az életet, nos… lehet, hogy pótol vele valamit, ami hiányzik az életéből. Vagy ilyesmi. – Felnevettem. – Mármint, sok ilyet hallottam már. – Ezzel pedig igyekeztem terelni magamról a gyanút, hogy velem bármiféle gond lenne.
Felvontam a szemöldökömet a szavakra. Büszkeség, huh? Hát ez valahogy nem lepett meg. Rá volt írva, hogy büszke, bár én inkább makacsnak és elkényeztetettnek mondtam volna. De nem tettem megjegyzést.
- Egy kicsit mindenki büszke, azt hiszem – Vállat vontam alig láthatóan. Talán én is az voltam. A folyosó felé vettem vele az irányt, miközben az újabb ötletét hallgattam.
- Graffiti? – Méregetni kezdtem a szőkét. – Biztos vagy te ebben? Nem tűnik a te stílusodnak – Elvigyorodtam. – De az ötlet király és egyedi. Nem hiszem, hogy bárki beadna ilyen művet… mármint nyilván ezt fotón tudnánk prezentálni a tisztelt tanárunk felé, de a lényeg ugyanaz. Egyediek lennénk vele – Ingattam a fejemet, majd ahogy felpillantottam, láttam az automatánál azt a két egyént, akikről nem rég beszéltünk.

345 words ● hercegnő
●●

Kicsalt belőlem egy rövid, sóhajnyi nevetést, ahogy a húgát említette. Láthatóan boldoggá tett, hogy szerinte megtalálnám Laurellel a közös hangot, bár magam sem tudom, miért örültem ennek ennyire. Talán csak jól esett, hogy valaki nem tart különcnek, vagy elkényeztetettnek, vagy ördög tudja, mifélének. Persze ez nem jelentette azt, hogy Lucas máris jó véleménnyel van rólam, mégis jól esett ezt hinni.
- Ha szereti az illatos lapokat, akkor nagyszerű lány lehet. Meg egyébként is. - rámosolyogtam, aztán eszembe jutott Lexy és a mosolyom elhalványodott kicsit. - Nekem is van egy húgom, bár csak féltestvérek vagyunk. Csak néhány évvel fiatalabb nálam. - Matt arca is felrémlett előttem, de róla nem akartam beszélni. Nate-ről sem. A szívem még mindig fájdalmasan összeszorult, valahányszor rájuk gondoltam. A két fiú, aki a legközelebb került hozzám és akik a legfontosabbak voltak számomra... Mindkettő elment. Rettegtem, ki lehet a következő, akit a sors elvesz tőlem.
- Van egy barátnőm, Cornelia, kicsit szégyenlős, de nagyon jó modell-alkat, és.. - A srácig már nem jutottam el, mert ahogy benyögte, hogy lehetnék én is modell, kifagytam. Főleg, hogy épp a bujaságról beszéltünk. Én meg a bujaság? Egy mondatban? Talán hülyeség volt arra gondolnom, hogy szépnek tart, de mégis ez jött le és borzasztóan zavarba jöttem. Meg sem tudtam szólalni, csak habogtam. - ...Szóval, szerintem Corni vállalná. Van egy barátja, Vincent. Tökéletesen mutatnak együtt. Majd meglátod. - próbáltam nem reagálni a kommentjére, már így is égett miatta a fejem. Én mint modell? Komolyan gondolta vagy csak viccelt? Ó, hülye hormonok!
- Szupcsi. Köszönöm. - örültem, hogy bevállalta a délutánt, a válaszára pedig kiszélesedett a mosoly az arcomon. Rég nem éreztem ilyen izgatottságot és rég nem vártam annyira semmit, mint a vele való munkát. - Nos, a művész kisasszony is alig várja, hogy jobban megismerje a művész urat. - Szinte leszaladt a mosoly az arcomról. Kezdtem úgy érezni, mintha flörtölnénk, így inkább elszakítottam róla a pillantásom, így indultam meg kifelé az osztályteremből. Kíváncsian vártam, hogyan jellemezné magát, és amikor megszólalt, felnéztem rá. Kiléptünk közben a teremből és elindultunk a folyosón, bár nem igazán tudtam, merre menjünk. Az ebédlőbe mégsem vihettem. Furán vette volna ki magát, ha együtt ebédelünk...
- A pletyka az pletyka. Sokat elmond arról, aki bedől a szóbeszédeknek. - Persze, én is hallottam, miket beszéltek róla, de nem igazán érdekelt. Bár így, hogy megemlítette, szinte bevallotta, hogy igazak... De hát nem az én dolgom volt pálcát törni felette. - Ha neked így jó, senki másnak nincs joga beleszólni. - Az ő élete, miért ítélkeztem volna? Attól még, hogy én teljesen máshogy gondolkodtam és a szőke hercegre, meg a nagy szerelemre vártam... Lehet, hogy neki volt igaza és ő tette jól, hogy kihasználta a fiatalságát.
- Ami engem illet... Én elég gőgös tudok lenni. Túl nagy a büszkeségem néha. Ezt anyától örököltem. - Reflexből megérintettem a nyakamban lógó láncot. Úgy kellett ellopnom apuék szobájából, amikor kisebb voltam, hogy legyen valami, ami őrá emlékeztet. Később lebuktam ugyan apa előtt, de ahogy látta, hogy hordom, megengedte, hogy megtartsam. - Nem mintha apa kevésbé lenne büszke, de mindig azt mondja, hogy anyára emlékeztetem, ha leállok vele vitatkozni valamin. Muszáj, hogy enyém legyen az utolsó szó. - A kedvesnek ható emlékek megmosolyogtattak, aztán ahogy rájöttem, hogy elkalandoztam kicsit, elengedtem a láncot. Ha Lucas nem bánta, lefordultam vele egy folyosóra az egyik italautomatához. Szerettem volna venni valami gyümölcslevet.
- Lehet, hogy őrültség, de mit szólnál hozzá, ha graffitiznénk? Az is lehetne az egyik alkotásunk. Kell egy üres falfelület és festékek... - Meg nekem egy létra, mert nem nőttem túl nagyra sajnos.

To: Carmen Callaway

Igazából nem kellett volna semmit mondanom a családomról, főleg nem szóbahozni a húgomat, de egyszerűen kicsúszott. S ő rá is kapott a témára, azt hiszem, hiszen rögtön kérdezett róla.
- Nem rég töltötte be a 13-at – Pillantottam rá egy halvány mosollyal, néhány hosszabb másodpercig le sem vettem róla a szemem. – Szerintem jól kijönnétek egymással. – Tettem hozzá elgondolkodva. Tényleg így gondoltam, bármennyire is fura volt. – Az illatos lapokkal levennéd őt a lábáról, az tuti. Egyébként Laurelnek hívják – Magyaráztam.
Az ötletelésbe pedig túlságosan belejöttem, de tetszett és tényleg láttam benne lehetőséget. Úgy éreztem, hogy a mi portfóliónk lehet a legjobb, ha tényleg úgy sikerül, ahogyan azt most elterveztük. 7 rajz, 7 technikával, a 7 főbűnről… mégis kinek jutna az eszébe ilyesmi? Mármint, rajtunk kívül. Sőt, rajtam kívül. Egy zseni vagyok.
- Kikre gondoltál? – Vetettem egy érdeklődő pillantást rá. Tippem sem volt, kikre gondolhatott, de… - Te is lehetnél az egyik modell, Carmen – Vontam fel a jobb szemöldökömet kérdőn, miközben pimaszul elmosolyodtam. El is képzeltem őt ruha nélkül, vagy maximum valami fátyolos anyaggal maga előtt, amin szinte minden átüt, s mégsem. Megráztam sietve a fejemet, hogy kirázzam a pajzán gondolatokat onnan. – Bocsi. – Felnevettem zavartan, s ezután indulnunk is kellett.
- Ó, nekem jó a két óra. Kint várlak majd a suli kapujánál, ha megfelel neked is – A továbbiakra, avagy a helyeslő válaszára elmosolyodtam. Úgy éreztem, már most kellőképpen az ujjaim köré csavartam. Kezesbárány volt és nem igazán ellenkezett sem az ötleteim, sem a társaságom ellen, ami pozitív volt. Meglepődtem. – Hát, tényleg nem volt más választásom, de nem zavar, hogy veled kell dolgoznom. Tehetséges vagy, én is. Szóval… előnyünkre válhat a közös munka. Plusz így meg tudom jobban ismerni a művész kisasszonyt – Határozottan rá céloztam.
Kedvem lett volna Lettyvel találkozni, de jó lehetőségnek tűnt az ebédszünet arra, hogy még jobban Carmen bizalmába férkőzzek, így nem köszöntem el. S ő sem. Ezt pedig jelnek vettem. A kérdése először meglepett.
- Hát… mi lenne, ha inkább kitalálnád? Vagy inkább… tapasztald ki. Lesz elég időnk rá, ha minden jól megy. – Oldalra döntöttem a fejemet, majd a vörös tincseim közé túrtam. – Persze, az egyiket nehéz lenne letagadnom. A suli lányainak nagy része erről beszél, ugyebár… - A bujaság, huh?

361 words ● hercegnő
●●

Nem is tudtam, hogy van egy húga. Öhm, miért kellett volna egyáltalán tudnom bármit is a családjáról? Vajon a legtöbb ember, aki róla pletykál, ilyesmiket is tud, vagy csak a szerelmi élete szokott lenni a téma?
- Mennyi idős a húgod? - érdeklődtem, mert ez az információ még jól jöhetett, ha esetleg később egyszer át kell mennem hozzájuk. Eldöntöttem, hogy viszek a húgának egy csomag levélpapírt, valami szép, lányos fajtát, mert csak. Mert ha már vendégségbe megyek, miért ne? Persze csak akkor, ha valaha sor kerül rá.
Ahogy Lucas még tovább gördítette az ötletet, kezdtem fellelkesülni. Teljesen felé fordultam a széken, megtámasztva a karom az asztalon.
- Ez nagyon jó ötlet! A harag pedig készülhetne vörös tussal. A bujaság lehetne egy fotó, vagy esetleg montázs több fotóból? Keresünk hozzá modelleket. Van is rá ötletem, kiket kérhetnénk meg. - Arról szó sem lehetett, hogy én és Lucas álljunk modellt, főleg nem ilyen témában, viszont volt két tökéletes jelöltem a feladatra: Cornelia, meg az új srác, az ő gyerekkori barátja. Mondjuk Corniban, bántás nélkül, annyi bujaság sincs, mint egy óvodásban, de talán ki tudnánk csikarni belőlük néhány jó képet. Elcsüggedtem kicsit, ahogy a tanárnő leállított minket, pedig pont most kezdtük úgy igazán elkapni egymás gondolatait.
- Kettőkor végzem. Szívesen megvárlak, ha te tovább vagy ma, vagy találkozhatunk késő délután is a városban. - Azon kaptam magam, hogy izgatott vagyok és alig várom a találkozót, de igyekeztem azzal nyugtatni magam, hogy ez csak a közös projekt miatt van. Azt várom tűkön ülve, hogy elkezdjük a munkát, nem pedig magát a találkozót Lucasszal.
- De igen. - helyeseltem mosolyogva, majd megálltam egy pillanatra, miután a vállamra vettem a táskámat. Haboztam kicsit, de aztán csak belekezdtem. - Köszönöm, hogy elvállaltad, hogy velem dolgozz. Tudom, hogy nem volt sok választásod, de azért... Örülök, hogy együtt fogunk alkotni. - A mellkasomhoz öleltem a noteszt, amit nem tettem még el, majd kissé zavartan fürkésztem a fiút. Nem gondoltam, hogy óra után is együtt kéne lógnunk, de most jött az ebédszünet és igazából nem volt mit csinálnom... Ezért úgy voltam vele, ha ő nem köszön el, akkor úgy veszem, hogy együtt ebédelünk.
- Na és a hétből hány főbűn igaz rád? - ugrattam széles mosollyal.

To: Carmen Callaway

Kissé ráncoltam a homlokomat, de végül csak bólintottam, ezzel ráhagyva a dolgot. Ahol kávé van, ott nyilván forrócsoki is, szóval nem tudtam, miért kellett ezt ennyire kiemelni. Apropó, majd én fizetem. Talán ezzel is elnyerem kicsit a szimpátiáját és közelebb kerülök hozzá, nem? Gondolom.
- Oh, nem is tudtam, hogy árulnak ilyesmiket. Nem mintha valaha kerestem volna – Nevettem. – Illatgyertyák? – Felvontam a szemöldökömet és elgondolkodtam. – A kishúgomnak biztos tetszene. – Bukott ki belőlem csak úgy, majd lazán vállat vontam. Laurel biztos értékelte volna Carmen rózsaszín mániáját is, ahogy az illatos papírt, vagy az illatgyertyát is. Én nem tudtam. De ez nem volt meglepő, nem? Pasi voltam, ráadásul egészen más rétegből voltam, mint ő. Az olyasfélék, mint Carmen, lenézték az olyanokat, mint én. Zavart? Talán. De ellene tenni nem tudtam, nem is akartam.
Amikor a bujaságot említettem, határozottan érdekelt a reakciója, az, hogy esetleg elpirul-e vagy sem. Zavart mosoly jelent meg az arcán, amitől én is mosolyogni kezdtem újra.
- Ez klassz ötlet! – Jó, részben az én ötletem volt, de ahogy kikerekítette, tényleg tetszett. – Szerintem ez határozottan jó ötlet. Mi lenne, ha minden rajzot más technikával készítenénk el? Olyannal, ami a leginkább passzol az adott főbűnhöz. Például az irigység lehetne a szén… fekete lenne az egész rajz. Hmhmm. Festeni meg festhetnénk a kevélységet… - Töprengtem. És még gondolkodtam volna tovább, és a kérdésre is reagáltam volna, de túlságosan felvillanyozott az eddigi terv, ötlet… aztán közbeszólt a tanárnő, így le kellett állítanom az agytekervényeimet.
- Üljünk be valahova ma. Forrócsokizni – Rámosolyogtam, még kacsintottam is, miközben bedobáltam mindent a táskámba. – Közben meg kidolgozzuk ezt. Nem hiszem, hogy gond lenne a tervezéssel amúgy. Már most jó párost alkotunk, nem? – Kérdeztem egy mosollyal.

276 words ● hercegnő
●●

Valamiért azt hittem, sokkal nehezebben találjuk majd meg a közös hangot Lucasszal, ehhez képest meglepően könnyen ment. Eddig, legalábbis. Talán túlságosan hamar beleestem az előítéletekbe és túl sokat adtam azokra a felszínes pletykákra, amiket róla hallottam.
- Jó ötlet, de legyen inkább forrócsoki. Azt jobban szeretem. - Részletkérdés, igazából, de fontosnak éreztem, hogy hozzáfűzzem. Ahol lehet kávét kapni, ott lehet csokit is, úgyhogy mindegy. Ah, reméltem, olyan helyre megyünk, ahol tesznek bele pillecukrot és tejszínhabot is...
- Dehogy, így vettem. Szeretem az illatos lapokat, borítékokat... Valahogy megnyugtatnak, meg feldobják kicsit a szürke hétköznapokat. A szobám tele van illatgyertyával. - Mivel újabbat kért, arra következtettem, annyira nem zavarja, úgyhogy odatoltam elé a noteszemet, hogy beleírhassa az adatait. Eszembe jutott, hány lány ismerősöm ölne azért, hogy a saját füzetében tudhassa Lucas számát vagy lakcímét. Én nem tartoztam közéjük.
A témajavaslata zavarba hozott, és ahogy a szemembe nézett, elbizonytalanodtam, hogy célozgat-e esetleg valamire, vagy mégis mi lehet a célja, de ahogy elnevette magát, a gyanakvásom enyhült és zavartan elmosolyodtam. Nem tudtam sokáig tartani a pillantását, lesütöttem a szemem. Végül is fiúból volt, azok meg mi másra gondolnának, ha nem arra?
- Nem, ez... Nem is rossz. A hét főbűn. Hét alkotás a hét főbűnről. - Nem akartam, hogy prűdnek tartson, ez igaz, de valójában azért bólintottam rá, mert tényleg tetszett a téma. Kreatívnak tűnt, ráadásul hét darab alkotást ketten könnyedén összehozhatunk egy félév alatt. - Kevélység, fösvénység, bujaság, irigység, torkosság, harag és a jóra való restség. - soroltam. Ilyenkor áldásnak tűnt, hogy apa katolikusnak neveltetett. - Szerintem jó alkotások születhetnének ezekből a témákból. Kidolgozhatnánk mindegyiket. Mivel szeretsz a legjobban dolgozni? Hozzám a festés áll a legközelebb. - Ettől még hajlandó voltam másféle rajzokat is készíteni, de reméltem, nem bánja, ha az egyiket legalább festjük. Mielőtt jobban belemerülhettünk volna a témába, a tanárnő szólt, hogy lassan vége az órának, úgyhogy ráhúztam a tollamra a kupakot és kérdőn Lucasra néztem, becsukva a noteszem.
- Lenne ma még időd tovább tervezni? Vagy folytathatjuk messengeren is. - Nekem bárhogy jó volt igazából, alkalmazkodtam az ő időbeosztásához. Úgyis csak festegettem volna otthon is.

To: Carmen Callaway

Valójában nem volt túl meggyőző a visszakérdezése, s a szavai, de visszamosolyogtam rá. Fogalmam sem volt róla, hogy mihez fogunk ketten kezdeni. Nem ismertem Carment, nem tudtam róla semmit azon túl, hogy tehetséges volt és hogy nem voltak barátai. Talán így, hogy több időt fogok vele tölteni, rájövök arra is, miféle borzasztó személyiséggel bír, ami miatt senki sincs mellette. Oké, talán Scarlett ellenszenvéből átragadt rám is valamennyi. Vettem egy mély levegőt, miután bólintottam neki.
- Ebédszünetben? – Meglepetten kérdeztem vissza, de aztán végighallgattam és bólintottam. Habár ebédszünetben meg akartam keresni Scarlettet, de így… nos, majd este átugrom hozzá, hátha lesz rám pár szabad perce és elújságolhatom a friss híreket, miszerint elindult a közös tervünk. – Részemről oké. Nem tudom, a hétvégén ráérsz-e, de beülhetnénk valahova egy kávéra. Közben meg ötletelnénk, ilyesmi. Ne csak a suli falai közt gondolkodjunk. Nem tudom, te hogy vagy vele, de nekem elveszi az ihletem a bezártság – Vigyorogtam, majd a továbbiakra megráztam a fejemet. Nem, nem voltunk ismerősök facebookon… bár rejtély, miért. Elvettem tőle a papírt, amire írt, a szivecskére viszont pislogtam kettőt. Te jó ég. Ez olyan… fura. Aztán a papír illata is megcsapta az orromat. Meglepve pislogtam a lányra.
- Wáó. Te fújtad be valami parfümmel? Amúgy köszi. Én is leírom neked, ha adsz még egy ilyen illatos papírt – Ez olyan gáz amúgy. Eper illatú papír… nem alsó tagozatosok vagyunk már.
A témát illetően eltöprengtem, viszont ha kaptam papírt, akkor előbb arra körmöltem rá az elérhetőségeimet, közel sem olyan gyöngybetűkkel, mint ahogyan ő írt. Mármint szépen írtam, de mégsem volt annyira olvasható, mint mondjuk az övé.
- A szabadság? Lehetne sokkal izgalmasabb témánk is… mondjuk a hét főbűn egyike. Bujaság? – Pajkos mosolyt villantottam rá, miközben a papírt is nyújtottam neki. Megpróbáltam elkapni a tekintetét és fogva is tartani pár pillanatig, de mielőtt komolyan vett volna, elnevettem magam. – Csak vicceltem. Bár a szabadság helyett tényleg lehetne valami izgalmasabb – Továbbra is őt figyeltem, akár félrenézett, akár nem. Zavarba akartam hozni, látni az arcát, milyen, ha kicsit kényelmetlenebb a téma.

331 words ● hercegnő
●●

Hát ez remek. Nem igazán lelkesedtem a pármunka miatt, de igyekeztem lenyelni minden negatív érzésem. Volt rá idő, mert Lucas átcuccolt mellém, így nekem nem kellett, ami végül is rendes volt tőle. Semmit nem tudtam arról, hogy rajzol, mármint néha láttam a közös órákon a munkáit, de sosem figyeltem meg jobban, hiszen mindenki, aki ide bejutott, tehetséges. Nem az én tisztem volt különbséget tenni köztük. A szemem sarkából figyeltem, ahogy letelepedett mellém, közben a rózsaszín tollam végén fityegő, bolyhos golyóval játszottam. Mindenem rózsaszín volt, kivéve a tolltartóm és egy-egy füzet, amiken citromsárga csíkok és fehér pöttyök is voltak.
- Miért utálnálak? Örülök, hogy együtt fogunk dolgozni. Már várom, mit találunk ki. - rámosolyogtam, és igazából ez nem is volt hazugság. Tényleg kíváncsi voltam, mit rakunk össze együtt, egyedül csak az tartott vissza az egésztől, hogy ehhez több időt kell majd együtt töltenünk. Nem igazán akartam senkit sem beengedni az életembe. Nem akarom újra átélni a fájdalmat, ami az elvesztésükkel járt.
- Igen, én is így gondolom. - Lucason felejtettem a pillantásom, ahogy hallgattam őt. Már értettem, miért volt oda érte az összes lány a szakunkról - leszámítva Cornit, de hát ő meg Vincenten kívül a férfi nem egyetlen másik példányával sem foglalkozott. Talán csak az öccsével. Erről eszembe jutott Matt és elhúztam a számat.
- Nem hiszem, hogy húsz perc alatt meg tudnánk tervezni az egész portfóliót, szóval mit szólnál hozzá, ha összeülnénk az ebédszünetben? Ha gondolod, tanítás után vagy előtt is találkozhatunk. - magyaráztam inkább, hogy eltereljem a figyelmem, és elővettem a táskámból a noteszemet. Megsimogattam a puha, szőrös borítóját, aztán felcsaptam valahol a végén és kitéptem belőle egy lapot.
- Ismerősök vagyunk Facebookon? Mindegy, megadom az instagram fiókomat és a mobilszámomat, ezen a kettőn bármikor elérsz. - Gyöngybetűkkel lekörmöltem neki mindkettőt, megszokásból szívecskét téve az i tetejére pont helyett, aztán odanyújtottam neki. Érezhette rajta, hogy finom, édes illata van a papírnak. - Eper. - tettem hozzá széles mosollyal, és ha elvette a cetlit, visszazártam a tollamra a kupakot. A címemet nem terveztem megadni, szerintem bőven elég, ha az iskolában találkozunk néhányszor. Nem szívesen hívtam volna meg magunkhoz, apa meg kiakadt volna, ha kiderül, hogy hozzá mentem fel. Főleg, mióta Lexy csak úgy lelépett...
- Válasszanak maguknak egy témát és aköré építsék fel az egész portfóliót - szólt közbe a tanárnő, túlharsogva a diákok beszélgetését. Előbb ránéztem, aztán vissza Lucasra kérdőn.
- Van valami ötleted, mi legyen a témánk? Mondjuk szabadság? - Csak hasraütésszerűen kimondtam az első dolgot, ami eszembe jutott, de érdeklődve hallgattam a javaslatait, ha neki volt. Közben akaratlanul is rácsodálkoztam arra, milyen barna a szeme. Mint a tejcsoki.

To: Carmen Callaway

Nem volt újdonság, hogy portfóliót kell készíteni. Én magam már hetek óta azon gondolkoztam, miféle rajzokat készítsek, mi lehet elég jó ahhoz, hogy bekerüljön az anyagaim közé, de valahogy nem jött az ihlet. A múzsa nem csókolt homlokon és nekem fogalmam sem volt, mihez kellene kezdenem. Mindig nyomás volt rajtam és egészen mostanáig sikerrel vettem az akadályokat, mégis… most ez valahogy más volt. Talán mert tudtam, hogy komolyabb a tét. A ceruzám végét rágcsálva pillantottam körbe, majd ahogy a tanár közölte, hogy párban kell elvégeznünk a feladatot, az eszköz a padomon landolt. Hogy mi van? Párban? Mégis ki az a nem normális, aki ezt kitalálta? A szemeimet forgattam.
- Fantasztikus… - Morogtam, miközben feszülten igazítottam a vörös tincseimen. Párban. Remek. Mégis kivel kéne együtt dolgoznom? Mármint… ki lehet elég jó hozzám, partnernek? Ahogy körbenéztem és kiszúrtam Carmen Callaway-t, beugrott egyrészt a fogadásom Scarlettel, másrészt az, hogy ez a lány igazán tehetséges, szóval még nyerhetek is vele, ha… összeállok vele. Azonban, mire bármit is léphettem volna, az idő lejárt a párválasztás kapcsán és a lap valahogy el sem jutott hozzám. Öhm… remek. Feltettem a kezem, mikor Mrs. Colton a lánytól kérdezett, de nem úgy tűnt, mint aki fel akar szólítani. Morogtam. Valamiért sokkal feszültebb voltam, mint kellett volna.
- Dolgozhatna velem is, Miss Callaway – Szóltam oda a lánynak, mikor közölte, jobb szeretne egyedül… én magam is, de hát a feladat az feladat, nem? A ceruzámmal kezdtem szórakozni, miközben a szőkeséget kezdtem figyelni.
- Az első jó hír ma – Közöltem Mrs. Colton szavaira, majd felmarkoltam a táskámat magam mellől és felállva átcuccoltam Carmen mellé. Nem baj, még jól is jön ez, hogy az ő párja leszek a projektben. Scarlettnek szent meggyőződése, hogy nem tudom elcsavarni a fejét. Bebizonyítom neki, hogy téved.
- Remélem, azért nem utálsz túlságosan, amiért én leszek a partnered – Mosolyogtam rá kedvesen. – Bár még nem igazán beszéltünk, de azt hiszem, most lesz időnk bőven megismerni egymást a közös munka alatt – Magyaráztam. Egyszerre két cél lebegett előttem, a lány és a portfólió. Mindkettőre szükségem volt; sikerülnie kellett.

337 words ● szia hercegnő
●●

- A szemináriumi jegy megszerzéséhez be kell nyújtaniuk a félév végéig egy portfóliót.
A csoport felhördült. Megértettem a lelkesedésük teljes hiányát, hiszen nem ez volt az egyetlen gyakorlati óránk a félévben, és messze nem ez volt az egyetlen olyan, ahova porfóliót kellett beadnunk. Mintha minden tanárunk azt hitte volna, képesek leszünk órára járás és készülés mellett a kisujjunkból kirántani 3-4 portfóliót, benne fejenként legalább 5-6 rajzzal. Nem pont az a lényege a művészetnek, hogy nem lehet erőltetni, a múzsa csókja jön, amikor jönnie kell? Az enyém elveszett valahol egy ideje már. Nate halála óta egyszerűen képtelen voltam ecsetet fogni a kezembe.
- Nyugalom, hölgyek-urak, mielőtt még belehalnak a tettvágyba, hadd tegyem hozzá, hogy ez páros munka lesz. Nehogy túlerőltessék a kis kezecskéjüket. - Azzal a nő - középkorú, copfos, kardigános, kiégett művészettörténet tanár - körbeküldött egy lapot, ahova sugdolózások és hosszabb-rövidebb tárgyalások után a csoporttársaim elkezdték felírogatni magukat. Amikor hozzám került a lap, végigfutottam a neveket, majd fél perces csend után, érintetlenül tovább adtam a papírdarabot.
A nyüzsgés lassan elhalt, mire a lap körbeért, vissza a tanárnőhöz, aki gyorsan végigfutott a szemével a neveken és párokon. Nyilván az enyémnél megakadt. Sokatmondó pillantást vetett rám a szemüvege mögül.
- Miss Callaway, az ön párja láthatatlan esetleg?
- Nem, Mrs. Colton.
Páran felkuncogtak körülöttünk, de a nő egyetlen fagyos pillantására ismét csend lett a teremben.
- Akkor válasszon párt magának, legyen kedves.
- Jobb szeretnék egyedül dolgozni a projekten, ha szabad.
A nő egy pillanatra hallgatott, majd negédes  mosolyt villantott rám. Megkönnyebbültem, hogy nem erőlteti a csapatmunkát, a következő szavaival azonban szertefoszlott minden reményem.
- Hogyne, kedves. Mr. Lawrence, Miss Callaway, a rám ruházott hatalomnál fogva mától párnak nyilvánítom magukat. Jó munkát a portfólióhoz!
A többiek ismét kuncogtak a tanárnő kegyetlenségén, én csak fáradt sóhajjal mélyebbre süllyedtem a székemben. Szerettem volna elkerülni, hogy érintkeznem kelljen másokkal. Épp elég egyedül megbirkóznom az ihlettelenségemmel, azt akartam a legkevésbé, hogy valaki más is lássa a vergődésemet és az ő munkáját is lehúzzam a bénaságommal. Várjunk. Lawrence?
Tekintetem körbefutott a teremben és megakadt Lucason. Megilletődtem, ahogy rájöttem, hogy vele kell együtt dolgoznom a félév során. Hallottam, hogy a tanárnő arra kért minket, változtassunk az ülésrenden és cuccoljunk át a partnerünk mellé, de már mindenki elkezdett szedelődzködni körülöttem, mire észbe kaptam. Összesöpörtem a könyveimet egy kupacba, rázártam a tollamra a kupakot, és a táskámat felkapva átültem Lucas mellé, hacsak nem előzött meg és nem akart ő mellém ülni.
- Szia. - rámosolyogtam, próbáltam barátságos lenni annak ellenére, a lányok a minap mennyi rosszat meséltek róla az ebédlőben. Elvégre sosem szabad borító alapján megítélni a könyvet - és elvégre nem is úgy ültem mellette, mintha barátkoznunk kéne. Ez az egész az alkotásról szólt, művésznek lenni és embernek lenni pedig két teljesen különböző dolog volt. Előbbi néha egyszerűbb, mint az utóbbi.