- De izgi, és én választhatok majd, hogy mit szeretnék? Mi van, ha valaki másnak is ugyanaz az állat a tetoválása? Csak úgy jönnek a kérdések, az már biztos, hogy mellettem senki sem fog unatkozni, mert nem vagyok az a csendes típus, ha egyszer belelendülök le sem lehet lőni! Hacsak nem vesszük szó szerint, de nyilván olyan esetekben hülye lennék beszélni és idegesíteni, akinél a fegyver van.
- Én farkasosat szeretnék, annyira szeretem őket. Nem véletlen szerettem meg és hittem el az egész világot már egyből, dédelgetett álmom, hogy legyen egy vérfarkas barátom, de egy pasinak is nagyon örülnék, de ez hiú ábránd. Nem szeretik az embereket és főleg nem a vadászokat. De itt biztos találkozok majd eggyel és nekem már az is elég nagy izgalom lesz. Nem tudom mi ez a nagy vonzódás hozzájuk, de mindig is bennem volt ez. Lehet a plüss farkasom miatt, lehet más miatt, nem tudom, de nem akarom elnyomni.
- Az előző ötök sem hagytak semmi feljegyzést a térképről? Nekem ez furcsa. Amint az ötök elbuknak újak kerülnek a helyükre és kezdődik elölről ez az egész. Legalábbis én még így fogom fel ezt, valójában fogalmam sincs róla, de mintha őket ez nem érdekelné annyira. Engem sem érdekelne, de a biológiai apám is közéjük való és ha elveszítem, akkor jó lenne tudni, hogy mi miatt, nem akarok a helyébe lépni és a vesztembe rohanni, ha engem is kiválasztana a kard.
- Én nem sajnálom, sokkal talpraesettebb vagyok a legtöbb korombelitől. Meg is vonom a vállam, tényleg nem érdekel, hogy milyen rosszul hangzik a dolog, az is volt, de most már itt vagyok és legyen ez az egész a múltam része és ne a jelenemé és a jövőmé.
- Én nem, mert már telezabáltam magam. Meg is simogatom a hasamat, jól belaktam, de ez nem újdonság, a lángos olcsó alapanyagilag és sok készül belőle általában, nem lehet csak keveset csinálni.
- Igen szeretek és tudok is! Legalábbis még nem volt panasz rám és a lángos is tök gyorsan összehoztuk apuval. Igaz ő inkább távolságtartó még mindig, de legalább belement az apasági tesztbe, ami majd bebizonyítja, hogy igenis van helyem itt.
- Oh, remek, akkor főzünk teát is, az mindig jól jön. Van termosz, amibe el tudjuk tenni, hogy meleg maradjon? Csak jobban képben van a konyha felszereltségével, mint én, de mintha láttam volna termoszt, csak nem emlékszem, hogy hol is. Ez van, amikor egy egész konyhát gyorsan felmérsz és csak azt veszed elő, ami kell neked. Mikor közli, hogy ő kedvel elmosolyodom, mert nem nagyon volt még ilyenre precedens, túl érett vagyok az osztálytársaim szemében, a tanárok szerint meg túl komolytalan, amikor vámpírokról beszélek meg vérfarkasokról és szuperhősös filmekről.
- Hüm... Hazel miért nehéz eset? Kérdezek vissza, mert ő az, akit még meg kell győzni, Isaac meg hát nem csak a korom miatt fog aggódni ha megjön a teszt eredménye.
- Még nem találkoztam mindenkivel, ma jöttem és csak elindultam felfedezni a házat miután lefürödtem. Közben kiérünk a pincéből és már melegebb is van egyből. Már kezdtem kicsit fázni odalent, de majd most felmelegedek. Hirtelen azonban fogalmam sincs merre is vagyunk és merre van a konyha.
- Az Ötök egyértelmű beleegyezése kell, hogy vadász lehessek vagy elég a többség szavazata? Nem hagy nyugodni a dolog, annyira vadász szeretnék lenni, hiszen a véremben van! Szeretem a természetfeletti dolgokat is és tanulékony vagyok és persze elég ügyes harcos is, mert sokfélét tanultam. Igaz nem jártam edzésekre, de ellestem mindent az ablakon át és gyakorolgattam otthon. Mondjuk más ellenféllel, de szerencsére voltak kötekedők, akiken ezt is kipróbálhattam. Nem vertem meg őket, csak önvédelemből a földre kerültek és én a győztesek nyugalmával sétáltam is tovább. Kicsi a bors, de erős, így jellemzem magam.
- Te hány évesen lettél vadász?

❀ kredit ❀

Izzy lelkesedése ismételten mosolyt csal az arcomra, és ahogy a tetoválásokat említi, csak sejtelmesen ingatok egyet a fejemen. - Nemsokára neked is lesz egy. Azzal, hogy beavatott vadásszá válsz, a testedre kerül egy szimbólum, amit az Ötök is magukon hordanak, a köztünk létrejött kapocs jeleként. - feltűröm a csuklómról a felsőm ujját és megmutatom a lánynak az aprócska poszáta tetoválást. - Ez itt az egyik beavatott vadászunké. Egy másiké például macska, de azt inkább nem mutatom meg. - Kacsintást toldok a szavaim mellé, hátha ebből érti, hogy kevésbé vágyott helyekre is kerülhetnek ezek a szimbólumok. Én személy szerint szeretem, hogy rajtam vannak a vadászaink jelei is, így olyan, mintha két lábon járó fotóalbum lennék, mutogathatom a gyerekeim képeit mindenkinek, akinek csak akarom.
- Van pár feljegyzés, főleg a sötét középkor idejéből, de én elég szkeptikus vagyok azokkal szemben. - vonok végül vállat. - Hát, a kard eddig nem akart semmi rosszat. A célját pedig remélhetőleg sikerül teljesen kideríteni, mielőtt bármibe is belevezetne minket. - Őszintén szólva eddig még nem nagyon ástam bele magam a kutatásba. Olyan nehéz csapatként együtt működnünk, hogyan koncentrálhatnánk addig mélyebb dolgokra, míg a kisebb küldetések is gondot okoznak?
Nyitom a szám, hogy rákérdezzek, mégis ki lehet az apja, de aztán inkább be is csukom. Jobb nem firtatni az ilyesmit már az első találkozásnál... Előbb-utóbb úgyis ki fog derülni, kihez tartozik.
- Sajnálom. Én anyukámat vesztettem el, amikor kicsi voltam, úgyhogy valamilyen szinten értelek egy kicsit. - Bár nagyon szeretem apát, de sosem tudott igazán apa-figura lenni a munkája és a személyisége miatt sem. Hiányzott gyerekként a határozott felnőtt jelenléte az életemből, és kicsit még most is úgy érzem emiatt, hogy a világ összes terhe az én vállamat nyomja.
- Lángos! Uhh, éhen halok. - Egészen lázba hoz a frissen sült, meleg lángos gondolata, főleg, hogy meg fogom pakolni sajttal és tejföllel is. Ez az ötlet elég hozzá, hogy sarkon forduljak Isabelle-lel és visszafelé induljunk. - Szeretsz sütni-főzni? - érdeklődöm. Az ő korában - és még most sem - én nem igazán értettem a konyhai dolgokhoz, általában ezek az öcsémre maradtak, később pedig könnyebb volt rendelni valamit, mint egymagam kínlódnom a tűzhely mellett.
- Biztos vagyok benne, hogy van. Nekem a fehér tea a kedvencem, de igazából mindent szeretek, ami meleg és folyik. - Legyen az tea, kakaó vagy forralt bor. Tea és lángos - el sem tudnék jobb zárást képzelni ennek a démonűzős napnak. A kérdése gondolkodóba ejt, hümmögve átfogom a gyertyát a másik kezembe.
- Ez jó kérdés. Reggel, mármint Reagannel nem hiszem, hogy sok bajod lesz, ő elég nyitott az új lehetőségek előtt, ahogy Castiel is. Hazel már egy kicsit nehezebb eset, ahogy talán Isaac is aggódhat a korod miatt. De szerintem, ha bizonyítod a rátermettséged, nem lesz semmi baj. Én már most kedvellek. - Játékosan meglököm a vállammal az övét és rámosolygok. - Találkoztál már mindannyiukkal? - érdeklődöm, hiszen könnyebben mesélek az Ötökről én is, ha esetleg már van személyes tapasztalata velük.

 - Nem mindenki képes félretenni a sérelmeit, főleg ha már régi és szinte hagyományként kezelik és egy régi történeten alapul, amiből ki tudja mi igaz. A vadászokat is az elődjeik alapján ítélik meg, de ez már népbetegség és ezek szerint nem faj függő. Jegyzem meg, mert az irodalmi művekben is megjelennek ilyen ostobaságok, mint a Rómeó és Júliában, amit rengetegen feldolgoztak már más filmekben is az alapot megragadva.
- Hű, de izgi! Én is szeretnék tetoválásokat, amit az emberek nem látnak, de ha látnának sem zavarna igazából. Ó, de még mennyire várom, hogy végre legyen valami rajtam, annyira menő lenne és talán nem néznének annyira kis ártatlannak sem. Persze fiatal vagyok és fiatalabbnak is tűnök a koromnál, sikerült ezt az örökölnöm, ami most még szívás, de később meg áldás lesz úgy hiszem.
- Szóval nem tudtok semmit a kard eredetéről és nincs is róla semmi feljegyzés? Ez azért elég érdekes és persze felvet pár kérdést, mert ugye valami mágia járhatja át és az boszorkányoktól eredhet, szóval lehet a vesztetekbe rohantok csak, ha követitek. Persze lehet csak én vagyok ilyen borúlátó, hogy szeretek a dolgok mögé rosszat is belelátni, de hogy máshogy készülhetnék fel jobban a veszélyre? Mondjuk nem mindig vagyok ilyen körültekintő, elvégre fiatal vagyok és elég egy jó pasi és már a világom sem tudom, mert onnantól csak ő fog érdekelni, hogy megfigyeljem meg ilyenek.
- Nem tudom, de egyértelműen kifejezte, hogy nem tartja magát jó apának és jobb lesz nekem nélküle. Nem mintha ölelésre vágynék, nekem elég, ha elfogadja, hogy ő felel értem, amíg nagykorú nem leszek, nem akarok hazamenni anyámhoz. Amikor a hátamhoz ér hátra fordulok, nem szoktam hozzá az ilyesmihez, kicsit meg is ugrik a vállam. Az ilyen hozzámérések általában nem sok jót takartak és futottam előlük. Sok perverz pasi volt anyámnál, akik hátulról akartak elkapni, de én már rohantam is el a közelükből.
- Húha, akkor innen mindenfelé el lehet jutni? Ez egyszerre szuper meg ijesztő is. Jegyzem meg, mert ahol ki lehet jutni, ott be is juthat bárki, ami nem túl szerencsés és egy ügyes természetfeletti csapat simán túl is járhat a varázslatokon meg a csapdákon. Valahogy nyugodtabban aludtam, amíg ezt nem tudtam, de talán még így sem vagyunk veszélyben, mert jóval ez a szint felett van a szobán.
- Hű, ez nagyon régi lehet már! Közelebb lépek és megérintem a falon az egyik vadászt a rajzon, amint egy sötét lényt vesz üldözőbe. Régen is jelen volt a gonosz és már akkor harcoltak ellene, ki milyen erővel tudott.
- Ó, engem érdekel, szívesen meghallgatom, van a konyhában lángos, úgy egy órája csináltuk és szerintem van még bőven, ha éhes lennél. Egy meleg tea jól jönne, mert nem ilyen hűvös helyre öltöztem fel és kezdem érezni, ahogy kicsit átfagyok, szóval tőlem mehetünk is vissza felfelé, hogy halljam a vadászok történelmét, izgalmasabb biztos, mint elolvasni egy könyvben, amit még meg is kellene keresnem.
- A tea jó ötlet, én a zöldet szeretem, szerinted van olyan is itt? Mikor ott voltam a konyhába eszembe sem volt megnézni, pedig ez elég fontos dolog, mert csak azt szoktam meginni. Kicsit válogatós vagyok, de szeretem a jól bevált dolgokat.
- Szerinted az ötök közül kit lesz a legnehezebb meggyőzni, hogy vadász lehessek? Kis ártatlan kérdés, de ő jobban ismeri a társait és hát talán segít meggyőzni őket, hogy adjanak esélyt nekem, mert megérdemlem.

 ❀  kredit ❀

Helyeslőn bólogattam Izzy szavaira. Tetszettek a meglátásai, arról tanúskodott, hogy jóval érettebb a koránál, ami elengedhetetlen attribútum, ha ilyen fiatalon vadásszá szeretne válni. Végül csak halvány mosollyal megvontam a vállam, mintha nem tudnék ítélkezni a szavai felett. - Igazad van. Habár azért minket is elég sokan elítélnek. Vannak, akik nem értik meg, vagy csak nem hiszik el, hogy tényleg a jó célt és a békét szolgáljuk. - Ami teljesen abszurdum, hiszen nem a hatalomvágy és nem is a pénz hajt minket, hanem hogy rendet tartsunk és megvédjük az ártatlanokat. Ezt értékelniük kéne ahelyett, hogy áskálódnak ellenünk.
- Ez egy jó kérdés. Többféle eredettörténet is kering a kardokról, de hiteles bizonyítékunk semmire sincs. Minden vadászat után megjelenik a testünkön egy-egy új tetoválás. Ezek a tetoválások, jelek, egy térképet adnak ki. Úgy sejtjük, hogy ha a térkép teljesen összeáll, akkor feltárhatjuk a Wallace-kard eredetét is. - Más kérdés, hogy egyelőre még ötletünk sincs, mit jelentenek a jelek és hova vezethetnek. Ezért olyan fontos, hogy erősítsünk a csapatmunkánkon, hiszen egyedül hosszú távon semmire sem fogunk menni.
Figyelmesen hallgatom a történetét, nem szakítom félbe, csak akkor fejtem ki a véleményem, amikor a végére ért. Nehéz gyerekkora lehetett az elmondottak alapján, de nem hiszem, hogy értékelné, ha látványosan elkezdeném sajnálni.
- Csak azért, mert nem tudott rólad, még nem biztos, hogy nem akart volna, vagy hogy voltak más kapcsolatai is. - megérintettem a hátát, csak egy rövid pillanatra, aztán átvettem a gyertyát a másik kezembe. Egy elágazáshoz értünk, balra indultam el vele. - Az is lehet, hogy édesanyád tartott téged titokban. Ki tudja, talán apád belátja majd, mi mindent nyert veled és mennyivel teljesebb lesz az élete, ha te is benne vagy. Adj neki időt. - Nem tudtam, kiről van szó, így nem bocsátkoztam volna további találgatásokba, de ha már itt akart maradni velünk, valamilyen szinten kötelességemnek éreztem, hogy segítsem az apjával a kapcsolatát. Talán beszélhetnék vele pár szót, meggyőzhetném, hogy nyisson jobban a lánya felé és örüljön, hogy kapott egy ilyen ajándékot.
- Régen ezt az alagutat menekülőútvonalként használták. Végigfut egész Denver alatt. Persze bizonyos részeit elzártuk, hogy ne támadhassanak minket meg, és varázslattal is védjük a helyet, de sok izgalmas dolgot hagytak itt. - megálltam az egyik falnál és megvilágítottam a gyertyával. Egy régi falfestmény rajzolódott ki előttünk: vadászokat ábrázolt, ahogy lándzsával rontanak rá egy sötét, kivehetetlen, démoni figurára. - Ha érdekel, szívesen mesélek a vadászok történelméről. Nem itt, nem most, de mondjuk fent, egy tea mellett. - Mégsem túlzottan egészséges túl sokáig lófrálni idelent.

A kíváncsiság borzalmas dolog, de emberi. Nagyon is emberi.

- Ha te mondod. Megvonom a vállam, mert ő sem néz ki túl idősnek, de tőlem jóval több az már biztos. Persze tőlem a gyerekesség azért távol áll, elég komoly vagyok a koromhoz képest és nem szeretem ha gyerekként kezelnek. Persze megértem a dolgot és jó képet vágok hozzá, de nem vagyok már annyira gyerek, azt mindenkinek meg kell értenie.
- Ha úgy nézzük te is természet feletti vagy, mert rendelkezel olyan képességekkel, amivel egyszerű halandó nem, mégsem ítél el senki, mert a fajtád ennél a szónál a két ujjammal jelzem az idézőjelet a jó célt szolgálja és megmenti az emberiséget a gonosztól. Ha meghallod, hogy boszorkány, vámpír, vérfarkas, egyből a sötét mágia, vér és harapások és karmolások jutnak eszedbe, pedig biztos van, aki nem olyan, aki jó.  Persze nem lehet mindenkit jónak titulálni, értem én, de mégis olyan sokan élnek még, akik nem érdemlik meg és mégis életben vannak.
- Hűha, boszik? Nem semmi. Annyira nem kedvelem őket, de talán segíthetnének rajtam, hogy megtaláljam azt, aki a társam lehetne, szívás egyedül és nagyon vágyom már valakire, aki szeret engem és akihez odabújhatok, aki mellett gyenge lehetek.
- Ebben nem kételkedem, nagyon tanulékony vagyok. És persze, szeretnék is tanulni ilyesmit, talán majd Lara tanít engem, ha apám nem akar. De kell a tudás, hogy meggyőzzek mindenkit arról, hogy nekem itt a helyem és nem csak mint egy lakónak.
- Érdekes. Szerinted ki bűvölte el a kardot, hogy kiválassza a megfelelő vadászokat? Gondolom nem csak úgy létrejött a semmiből cél nélkül. Jó lenne többet megtudni a kardról, szóval tovább puhatolózom, hátha még megtudok valamit, elég elkeserítő lenne, ha kiderülne, hogy senki semmit sem tud a létezéséről csak teszi, amit helyesnek vél, mert kiválasztott lett és ez a dolga.
- Semmi, él és szórakozik tovább gondolom. Válaszolok egy vállrándítással, nem tudom mit hitt, hogy meghalt és azért jöttem ide? Na de csak hogy lássa, hogy nem vagyok olyan zárkózott, talán mesélhetek valamit róla.
- Tudod, az anyukám egy örömlány és miután megszült sem hagyott fel vele, minden nap más pasi volt a lakásunkban és nem feltétlen volt rajtuk ruha sem. Drogozott, cigizett és hát éjszakai pillangó ugye, szóval nappal aludt. Én már ötéves korom óta főzök, mosok és takarítok magunk után. A suliba nehéz volt eltitkolni, de megtanultam, hogy kerüljem el a bajt. Mindig apámról mesélt mindenkinek és az életéről, amit untam, mert kiskorom óta csak ezt hallom tőle, viszont egy éve már dolgozhattam legálisan, szóval most lett pénzem eljönni tőle meglepni apucit, aki nem is tudott rólam, biztos sok nővel volt már. Megforgatom a szemem a végén, mert hát ki tudja mennyi ilyen gyereke lehet, akiről nem szóltak neki. A rövid kis történet remélem elég, hogy megértse, miért nem akarok hazamenni.

 ❀  kredit ❀

- Még fiatal vagy, idővel majd jobb lesz, hidd el. - Nem mintha én annyira jó titoktartó lennék, még így a harminchoz közel is elég sok dologban gyerekesnek és amatőrnek számítottam. De hát unalmas is lenne, ha minden vadász egyforma személyiséggel lenne megáldva! Amíg a harcokban kellő profizmussal tudtam képviselni az Ötöket, mit számított, ha mellette szerettem pletykálni?
- Az ilyesmit nehéz megítélni. - Sok vadász pedig nem is fáradozik az ítéletalkotással, hanem beéri azzal, hogy bűnösnek bélyegez minden természetfelettit, aki más. Ebben nem tudtam soha egyetérteni velük. - Nekem elég sok informátorom vámpír vagy boszorkány. Könnyebb velük dolgozni. - Ők ismerik igazán a saját fajtájukat, nekik ráadásul könnyebben megnyílnak a helybéliek is. Egy vadászról valahogy hamar lerí, hogy vadász.
- Hát, igen. De ne aggódj, elég sok módját megtanulod majd, hogyan tudsz végezni egy-egy démonnal. - Habár ez mind csak átmeneti megoldást nyújtott ellenük, de az adott szituációban épp jól jöhetett. A semminél több, és bíztam benne, hogy idővel megtaláljuk a módját, hogyan vessünk véget maradandóan a démonok létezésének. Hittem, hogy ez az Ötök igazi feladata.
- A kard csak akkor keres új vadászt, ha meghal az aktuális. Olyanról nem hallottam még, hogy csak úgy megvonta volna az erejét valakitől, vagy hogy egy Ötök kiesett volna a kard kegyelméből. - Izzy felvetése azonban nem volt hülyeség. Gondolkodóba ejtett. Vajon ha rosszra kezdenénk el használni a kardok erejét, az visszavonná tőlünk az erőt, vagy tűrné, hogy kedvünk szerint forgassuk? Még sosem gondolkodtam ezen, hiszen a belém táplált vadászösztön révén egyértelmű volt, mit kell tennem.
Meglepetten felszalad az egyik szemöldököm, mikor közli, hogy az apjához jött. Furdalja az oldalam a kíváncsiság, ki lehet az, de nem akarok csak úgy rákérdezni, hiszen alig ismerjük egymást.
- Mi történt édesanyáddal? - Inkább erre kérdezek rá, úgy érzem, ez a kulcs ahhoz, hogy jobban megértsem a lányt és a motivációit. Az apjára majd rákérdezek később, egyelőre inkább arról szeretnék többet tudni, elég erős-e az elkötelezettsége a vadászlét iránt. Elvégre ahhoz, hogy beavatott lehessen, mind az ötünknek rá kell bólintania.

A kíváncsiság borzalmas dolog, de emberi. Nagyon is emberi.

Igazából, még csak maradhattam és meglátjuk mi lesz állapot van, mégis úgy éreztem, hogy nem vagyok én olyan rossz vadász alap, legalábbis az alapján, hogy ilyen közvetlenül beszélgetünk, mintha már rég ismernénk egymást. Normális esetben nem is tudtam volna a természetfelettiek létezéséről, ha anyám nem tömte volna ezzel a fejem és nem találtam volna sok erre utaló jelet, főleg mikor apa után kezdtem el kutakodni és nyomozni kicsit.
- Hát, nem tudom mennyire tudok titkot tartani, nem sokat kellett őriznem még. Mondom nevetve. Van benne némi igazság is, elvégre egy egész iskola elől titkolnom kellett, hogy tudok a vámpírokról meg más lényekről, hogy ezek nem csak mesében léteznek és komoly fenyegetést jelentenek úgy amúgy. 
- Oh, az jó, nem is mindegyikük rossz, van aki csak áldozat és amiatt lett természetfeletti. Dédelgetett álmom, hogy egyszer lesz valami menő természetfeletti pasim, aki vérfarkas, mert hát a kedvenc állatom a farkas és mert ők erősek és irtó dögösek a filmekben is, gondolom élőben sem lehet ez másként, még a Harry Potter filmben is helyes volt Sirius, bár nekem öreg.
- Értem, szóval ha megölnék egy démont, jobb távol maradni tőle, mert a démoni energiája, ami felszabadul fáj. Vonom le a következtetést és hát még mindig nem szívesen találkoznék démonnal, mert nem szeretnék magammal kitolni, ezeket meghagynám a nagyoknak. Persze örülhetek, ha egyáltalán vadász lehetek és kisebb ügyekbe részt vehetek nyilván, mert gyerekeket nem küldenek ki kemény munkára én meg hát biztos még kölyök vagyok mindenki szemében.
- Hmm. Elfogadom a gyűrűt és megnézem, de hát nem az én stílusom, szóval vissza is adom. Amúgy is mi érdekes lehet egy már haszontalan gyűrűbe? Én nekem meg sem fordul a fejemben, hogy eladhatnám és de jól keresek majd vele lehet.
- De izgi! És az a kard akkor keres új tagot, ha nem vagytok meg öten vagy bármikor leválthat valakit? Hogy működik? Erről még nem hallottam és nem is olvastam róla, kicsit nevetséges, hogy egy kard választ ki embereket, hogy legyenek vadászok, de ezen már nem akadok le.
- A csokit tényleg nehéz visszautasítani. Vigyorgok Larára és közben azért haladunk mélyebbre az alagsorban, ami sötétebb és hűvösebb. Ki gondolta volna, hogy ilyen nagy a lenti rész? Mondjuk a ház sem kicsit, de na.
- Hát... Nem akartam úgy végezni, mint anyám, szóval felkerestem az apám, aki itt vadász és hát ő ellenzi a dolgot, de maradhattam. Megvonom a vállam és el is húzom a szám, hogy kifejezzem nem tetszésem a dolog iránt.
- Viszont én szeretnék vadász lenni, elég sokat edzettem meg tanultam, hogy ne legyek züllött és hogy eljuthassak ide tanulni meg apám nyomdokaiba lépni. Zárom le végül, nem szándékozom elmondani, hogy ki az apám és csak remélem, hogy nem ismer itt mindenkit vagy ha mégis, akkor meg sem fordul a fejében, hogy ki is lehet a boldog vagy esetemben közömbös apuka. Láthatóan nem örült nekem, de legalább nem volt szíve elküldeni haza.

 ❀  kredit ❀

Elmosolyodtam a lány válaszán, valamiért nem is kételkedtem benne, hogy mindenhova cipelné a fegyverét. Az öcsémre emlékeztetett, habár jóval fiatalabbnak tűnt nála, de a lelkesedésük valahogy ugyanolyan volt. Kíváncsi voltam, ötünk közül melyikünk karolta fel Izzy-t, habár ha beavatottá válik, mindannyian felelősséget fogunk érte vállalni, mégsem akartam keresztbe húzni a sajátos nevelési elveimmel a társam módszereit. Én adtam volna fiatalon is fegyvert a kezébe, hiszen csak így fejlődhet, de ki tudja, a többiek hogyan vélekedtek erről.
- Az egy jó és fontos erény. Ha tudsz titkot tartani: sokszor alkalmazzuk. - Bátorság és önfeláldozás ide vagy oda, futni néha bölcsebb és könnyebb megoldás. Elmés visszaszólására halkan elnevetem magam, de hát nem tudok rá haragudni, amiért őszinte. Az ő korában én is az voltam.
- Előfordult már, igen. De nem feltétlenül kínozzuk őket, van, hogy csak azt szeretnénk, ha átgondolnának néhány dolgot. Tudod, amolyan alvilági rendőrőrs szinten működünk. - Eltöltenek itt néhány éjszakát, aztán máris átgondolják legközelebb, akarnak-e sötét ügyletbe keveredni és másoknak ártani. Barátságosabb, mintha második esély nélkül megölnénk őket. Kíváncsian oldalra sandítok rá a rengeteg kérdés hallatán, igyekszem sorban megválaszolni őket.
- Sikerült, de amikor megsemmisítesz egy tárgyat, vagy csak megölsz egy démont, a benne lévő démoni energia felszabadul. Olyan számunkra az az erő, mint valami mérgező gáz. Óvatlan voltam és picit megkapta a kezem, de semmi komoly. És igen, én is az Ötök egyike vagyok. - A végére ellágyult kissé a mosolyom. Büszkeséggel töltött el kiejtenem ezeket a szavakat, mégsem akartam felvágni előtte, hiszen nem érdemeltem ki semmivel sem ezt a címet, csak úgy az ölembe hullott. Beletúrok a zsebembe és kiemelem a már ártalmatlanított gyűrűt, amit odakínálok neki.
- Tessék, megnézheted. Már csak egy egyszerű gyűrű. Remélhetőleg nem valami családi ereklye és a tulajdonosa sem jön vissza érte... Max. felteszem ebay-re. - Néhány dollárt biztosan kereshetnék vele. Azért azt mégsem szeretném, hogy Izzy egy démon személyes tárgyával mászkáljon,, így ha megnézte a gyűrűt, vissza is veszem tőle és zsebre vágom.
- Nem igazán volt választásom, a Wallace-kard véletlenszerűen választ ki. Állítólag nem muszáj elfogadnod az erejét, de őszintén szólva még senkiről sem hallottam, aki visszautasította volna. Ahogy megpillantod a kardot, már létrejön valami fura... Nem is tudom, hogy magyarázzam... Egyfajta kötelék. Mint amikor ölnél egy kocka csokiért. Lehetetlenség ellenállni. - Nem is bánom igazából, hogy így alakult. Szeretem a vadászlétet, rengeteget adott, kezdve egy új családdal.
- Na és téged mi visz rá, hogy vadász legyél? - dobom vissza a kérdést kíváncsian. Ahogy mélyebbre érünk az alagsorban, lehűl néhány fokot a levegő, érezhetően sötétebb és hűvösebb körülöttünk minden.

A kíváncsiság borzalmas dolog, de emberi. Nagyon is emberi.

Nagyon nem érzem úgy, hogy bárkitől is félnem kellene, mivel ember vagyok és azokat a vadászok nem fogják bántani. Pláne nem egy kiskorút, aki ha veszélyben van, azért nem fog félni felhozni az apja nevét, hogy megvédje magát. Az ötök egyike az apám, az biztos elég sokat jelent, nekem legalábbis biztosan.
- Ha kapok fegyvert, biztos lehetsz benne, hogy mindenhová magammal vinném! Na igen, de hát nem kaptam semmit, bár gondolom nem is gondolta Isaac, hogy ilyen helyre lemerészkedek, hát rosszul hitte az biztos. Nagyon kíváncsi vagyok és nem érzem magam elveszettnek sem azért, mert gyorsan tudok futni meg ilyenek.
- Én meg gyorsan tudok futni. Felelek vigyorogva arra, hogy ő meg tudja magát védeni, bár a kezén lévő seb nem erre utal azt úgy megjegyzem magamnak. Nem akarom magamra haragítani, főleg, hogy azt sem tudom, ő itt kicsoda és micsoda.
- Nem csak lehet, biztos nyitva hagytad, szóval miattad vagyok itt. Megvonom a vállam, mert ez így már nem az én hibám, hiszen mint mondta, zárni kellene az ajtót, amit ő elfelejtett. Innentől mosom kezeim, ha apu betámadna, hogy olyan helyre mentem, ahová nem lett volna szabad. Persze megjegyzem ő se mondta, hogy bármi tilos lenne. Mikor felnevet a kérdéseim hallatán, akkor csak elmosolyodom, mert nem érzem úgy, hogy kinevetne, a válasza alapján meg biztos is vagyok ebben.
- De voltak? Szokott lenni vérfarkas is itt? Meg vámpírok és boszorkányok? A démonok annyira nem érdekelnek, mert embereket szállnak meg és nagyon gonoszak.
- Ó! Az jó lenne! Össze is csapom a tenyereim és nézem, ahogy elővesz egy gyertyát és hát, akár csak Isaac, valami varázslattan gyújtja meg a kanócot. Nem lep meg a dolog, átveszem és alig várom, hogy elinduljunk és körülnézhessek, most már van fényem is és nézelődni is kezdek, elvégre amerre tartom, arra már láthatóvá válik a hely.
- Akkor nem sikerült megsemmisítened vagy sikerült, de valami mellékhatása volt a démoni erőnek és attól sérültél meg? És-és, akkor te is az ötök egyike vagy? Persze sejthettem volna már akkor is, amikor meggyújtotta a kanócot, de hát jobban érdekel most, hogy mi van itt lent, mint az ilyen apróságok.
- Téged mi vitt rá arra, hogy vadász legyél? Te akartad vagy a sors kényszerített? Teszem fel a kérdést, miközben haladunk a folyosón tovább. Elég közvetlen vagyok és ha nem tetszik neki, max azt mondja, hogy nincs közöm hozzá. Bár így is elég sok dolgot elmondott, amit lehet nem kellett volna, de hát késő bánat.

 ❀  kredit ❀

Felkelti a kíváncsiságom a lány. Olyan fiatalnak tűnik, mégsem riasztja meg a hely, sőt, még kérdezni is mer egy idegentől, ami mosolyt csal az arcomra. Egyértelmű, hogy nem külsős, vagy már nem sokáig - megvan benne az a talpraesettség és kalandvágy, ami olyan leleményessé tesz egy vadászt.
- Sosem biztonságos egy sötét és földalatti helyen lenni, főleg bármiféle fegyver nélkül, nem igaz? - végigmutatok a lányon, jelezve, hogy nem látok nála semmilyen eszközt, amivel megvédhetné magát, közben derűsen mosolygok azon, milyen jól sikerült kikerülnöm a kérdését. - Én meg tudom védeni magam. - toldom még hozzá egy fokkal szelídebben, hiszen nem dicsekedni akarok, csak tényeket közlök.
A neve hallatán egyből eszembe jut Isaac. Szívem szerint megkérdezném, ismerik-e egymást, de nem a legbarátságosabb környezet ez ahhoz, hogy beszélgessünk. Kezet rázok vele, határozottsága, magabiztossága elgondolkodtat. Talán egy kicsit alábecsültem és túl sokat adtam a megjelenésére. Sokkal tökösebbnek tűnik, mint ahogy kinéz.
- Örülök, Izzy. Lehet, hogy nyitva felejtettem az ajtót, ami az én hibám, de attól még nem nagyon szabadna erre császkálnod. - Nekem meg jobban oda kéne figyelnem, hogy erre ne is adjak lehetőséget. Bárki is fogadta be a lányt, kitekeri a nyakam, ha megsérül miattam. Kendőzetlen kérdéssorozata hallatán feltör belőlem egy halk nevetés.
- Jó megfigyelő vagy. Nem riadsz vissza a kérdésektől sem, ahogy látom. Nem, jelenleg nincsenek foglyaink, sajnálom, ha elkeserítelek. - Lehet, hogy nem kellett volna hozzátennem azt a "jelenleg" szócskát, de hát Izzy akarta tudni, hogyan működnek itt lent a dolgok. A kérdései alapján egyre biztosabban sejtem, hogy vadásznak készül, így egy vakmerő és meggondolatlan ötletem támad, aminek, mily furcsa, egyből engedek.
- Mi lenne, ha inkább megmutatnám, mi van idelent? - A táskámba túrok és kikeresek még egy darab gyertyát. A mágiámnak köszönhetően elég halkan odasúgnom valamit a kanócnak, mire az máris meggyullad - átnyújtom Izzynek.
- A kezem akkor sérült meg, amikor egy varázstárgyat próbáltam megsemmisíteni. Talán tudod, hogy a démonokat megöljük ugyan, de teljesen elpusztítani nem tudjuk őket. A lelkük visszatér a Pokolba, ahol újra testet ölthetnek. Viszont sokszor maguk után hagynak bizonyos tárgyakat, amiket átitat a sötét mágiájuk. Ezeket az Ötök képesek megsemmisíteni, de a folyamat meglehetősen veszélyes, hiszen démoni energiák szabadulnak fel közben, ezért ezeket általában védett helyen csináljuk. Mondjuk itt lent. - mutatok körbe, és ha van kedve egy kis körbevezetéshez, akkor elindulok vele a folyosón arra, amerről jöttem.

A kíváncsiság borzalmas dolog, de emberi. Nagyon is emberi.

Halkan lépkedek és nézelődök, nem tudom merre kellene mennem, de abban biztos vagyok, hogy ha nem volt bezárva az ajtó, akkor nincs itt semmi olyan, ami ne mehetne ki. Kicsit megugrok, mikor valaki lépteit hallom és persze meg is jelenik előttem hamar egy női alak. Nem volt sem időm, sem fedezékem, hogy elkerüljem, pedig így kerültem ide is, hogy valakit ki akartam kerülni a folyosón.
- Őőő, nem, csak felfedezem a házat. Felelem végül, mert tudom hol vagyok, a pincében és hát nem tévedtem ide, szándékosan jöttem be. A hajamba túrok és hátrasimítom a tincseim, majd a nyakamba kapaszkodva hagyom lógva a kezem.
- Miért nem olyan biztonságos idelent és akkor te miért vagy itt egyedül? A falakra nézek és egyértelműen vért látok ott, szóval ez a hely valami kínzókamra vagy mi lehet. Csak még kíváncsibb lettem, hogy mi lehet idelent, elvégre nem volt elzárva az ajtó és nem is mondta az apám, hogy vannak olyan részek, ahová nem mehetek.
- Izzy vagyok. Elveszem a kezem a tarkómról és odanyújtom kézfogásra. Elég határozott a kézrázásom, mivel én is elég magabiztos szoktam lenni általában. Még jó, hogy nem valami pasas volt itt, aki egyből az ötök egyikéhez cipelt volna, bár biztos kimagyaráztam volna magam és minden Isaac hibája lenne.
- Miféle dolgod van itt lent? Foglyokat hallgatsz ki és kínzol meg? Vagy csak némi eleséget hozol nekik, hogy ne halljanak meg? A kezed is akkor sérült meg? Megrohamozom jó pár kérdéssel, elvégre nem hiszem, hogy bármit is titkolniuk kellene itt előttem, hiszen én is vadász leszek és jobb tudni, mi van itt. Ellenkező esetben kénytelen leszek lejönni ide máskor felmérni a terepet, az már biztos, hogy lámpával kell készülni, mert anélkül akár vakon is mehetnék és ki tudja mibe futnék bele.

 ❀  kredit ❀