Hét-nyolc éves lehettem, amikor a nagybátyám úgy döntött, ideje aktiválni az átkomat. Nem volt sok választásom, nem is igazán tudtam, hogy amit művelek, az gyilkosság. Fogalmam sem volt, hogy a családi örökség megszerzése valami értékesebb elvesztésével jár: az emberségemével.
Család:
Kubában születtem, népes vérfarkas kolónia legifjabbjaként. Három bátyám és egy öcsém van, illetve egy húgom, de ő csak féltestvérem. Apa egyszerű emberként élt, sosem aktiválta az átkát és azt akarta, hogy mi sem éljünk vérfarkas életet, anyám azonban máshogy látta - vagy csak túl gyenge volt a nagyszüleink akarata ellen harcolni. Így főként a nagybátyám vett magához, ő tanított és nevelt a fivéreimmel egyetemben.
Ez az én történetem
It's only been a lifetime
It's tearing me apart.
Elárasztottak az érzelmek, mintha a tenger hullámai csapnának össze a fejem felett; még a sós vizet is éreztem a nyelvemen, a tüdőm szorítását, a jéghideg bizsergést. A szívem mohón pumpálta az adrenalint a vérembe. A szemem égett, a testem izzott, csontjaim ropogtak, ahogy a hold ősi ereje lassan darabokra tépte a vázamat, hogy neki tetsző alakba formálja újra össze - egy szörnyetegébe. Az átváltozás még mindig kínkeservesen ment, hiába telt el több év az átkom aktiválása óta, a nehezebb napok időnként újra kísértettek, főleg mióta az Egyesült Államokba költöztem, a hátam mögött hagyva az egész családomat. Szerencsére Cora hatalmas segítségnek bizonyult. Nem sejtettem volna, hogy a részmunkaidős állásom egy ilyen kedves és törődő személyiséggel hoz össze. Hamar összebarátkoztunk; azt nem mondom, hogy elválaszthatatlanok lettünk, az a fajta mély kapocs kialakítása sosem volt jellemző rám, de azt tudtam, hogy bármikor számíthatok rá, és ő is bármivel, bármikor hozzám fordulhatott. Talán ő volt az első ember a családomon kívül, akit sikerült ennyire közel engednem magamhoz. Túl közel.
She's slipping away.
Cora halála jobban megviselt, mint az áldozat, amit az átkomért kellett hoznom. Az csak nagybátyám akaratának teljesítése, az útmutatásával elkövetett, érzelemmentes mozdulatok sorozata volt; ennek azonban súlya volt. Nehéz, mocskos, elviselhetetlen súlya, mely azt hittem, összeroppant. A temetés után vissza akartam menni Kubába a családomhoz. Olyan messzire akartam menekülni, hogy soha senki ne jöjjön rá a szörnyű titkomra, ám a bűntudat Amerikához láncolt. Képtelen voltam szabadulni az emlékektől és a tettem súlyától, törleszteni akartam még akkor is, amikor pontosan tudtam, hogy többé nincs kinek. Ekkor jutott eszembe a srác, akivel Cora olyan sokáig járt. Théo. S mint valami új küldetés, az ő arca elmosta a teher egy részét. Új értelmet adott a napjaimnak, enyhítette a mellkasomat feszítő nyomást. A keresés elkezdődött...
I know I know I know I know I know I know...
Közel fél évembe telt rátalálnom. A srác gondoskodott róla, hogy ne lehessen lenyomozni túl könnyen, amikor úgy döntött, kisétál Cora életéből és darabokra töri a szívét. Szinte meg is feledkeztem Théoról; bár jóban voltunk, de lekötöttek a saját gondjaim, és miután Cora hetekig az én vállamon zokogott, valahogy már nem került többé szóba a fiú, aki inkább a menekülést választotta. Ismerve a lelkiismeret súlyát, azt hiszem, többé már nem hibáztattam emiatt. Egy használható címmel a kezemben és a szeretett lány halálhírével érkeztem meg Mystic Fallsba. Fogalmam sem volt, mi lesz ezek után: mi lesz, ha tudattam Théoval a hírt? Mi lesz, ha nem érzem majd úgy, hogy ezzel bármit is enyhült volna a bűntudatom? Mi lesz, ha... Képtelen voltam tovább rágódni a kérdéseken, egyszerűen csak szükségem volt rá, hogy tegyek valamit, bármit, amivel egy kicsit is Cora emlékét szolgálhatom. Ezzel az elhatározással álltam meg a küszöbön, kopogásra emelve a kezem.
Mert meg kell tudnod.
Muszáj tudnod, hogy örökre elvesztetted.
Azt azonban sosem mondhatom el, hogy én vettem el tőled.
but tonight you're a stranger or some silhouette
Vendég
Vendég
163
C szint: Kalmithil
Kedd Júl. 17, 2018 12:50 am
Gratulálunk, elfogadva
It's only been a lifetime
Daniella Cruz
Kedves Danielle!
Hol is kezdjük? Először is, örülök neked! S annak, hogy újabb vérfarkas csatlakozik a közösségünkhöz, hiszen valljuk be, nincs sok belőlünk még - ami nem hátrány, olyan szempontból, hogy nem haltak meg sokan a vérfarkasok által, nem igaz? De te... megöltél valakit. Titkot hordozol magadban, mélyen eltemetve, mégis a felszínt kapargatod azzal, hogy most elindulsz felkeresni Theophile-t. Az ilyen titoknak tudod, hatalmas nagy ára van. Én már csak tudom. Hiszen mondhatjuk, hogy hasonló terhet cipelünk: valakit megöltünk és az, akinek tudnia kéne erről a tényről (arról, hogy mi voltunk), semmit sem sejt. S mi van akkor, ha kiderül? Gyűlölettel fog rád nézni, elítél. Talán bosszút akar majd. Ez mondjuk igazán jellemfüggő, ami azt illeti. De sosem lehet tudni. Bár, őszintén szólva, ez a Theo nem hinném, hogy ártana neked, ha előállnál az igazsággal. Jó gyerek ő, bármennyire is szörnyetegnek akarja beállítani magát. Ismerem ám az ilyet. Na, de... mit is mondhatnék még? Az irományod olvasmányos volt, mindent beleraktál, amit csak kellett. A múltad egy darabja, az érzéseid, a jelened... maga a terv, hogy mihez is akarsz kezdeni. Szóval, miért is tartalak fel?
Foglalózz, kérlek és kopogj végre azon a bizonyos ajtón!
I don’t feel like getting up in the morning. Everything that used to make me happy anymore doesn’t. I don’t know what happened, either people in my life just left me or I started to push everyone away...