Arrogáns. Nem mellesleg annyira el van telve önmagával, hogy nem veszi észre a rá leselkedő fenyegetést. Vagy ha mégis látja, nem törődik vele, hanem beleröhög a másik arcába. Lehet, hogy ő csinálja jól? Én pedig túl komolyan venném a helyzetet? Azért nem hinném. Ó, ahogy pedig tovább beszél, szinte elkap a rosszullét. Annyira hányingerem van már tőle, hogy azt szavakba önteni is nehéz lenne. Az, hogy mennyire el van telve magától arra szavakat sem találok. Létezik egyáltalán ilyen? Észre sem veszi a körülötte levőket, csak ő, ő és ő? Úgy beszél, mintha érne itt bármit is a szava. Nem hinném ugyanis, hogy Katherine minden szavára ugrik egy ilyennek, mint Kai.
A célzásra felmorranok, megvillantva a tekintetemet. Igyekszem nem túlreagálni, nem újraélni megint a fulladást. Rátalált a gyengepontomra és tudom, hogy emiatt még meg fogom szívni. De nem hagyom magam, annál sokkal jobb vagyok. Többre vagyok képes, mint gondolná.
- Semmit sem tudsz. Fogalmad sincs, mit láttál, Kai! – Valójában tudom, de kételkedem benne, hogy összerak belőle bármit is. Ahhoz nem látott eleget. Egy arc, vagy kettő, mégis mit jelentene neki? Amúgy sem találja meg azokat, akik segítettek nekem. Már csak azért sem, mert én sem tudom, hova tűntek. De jobb is, hogy felszívódtak egy időre, ezzel nem csak magukat, de engem is védenek.
Nem állítom meg, nincs több mondandóm a számára, és kedvem sincs egy levegőt szívni vele tovább. Lesz még elég időnk egymás torkának esni, ha nyílt háborút indítunk ellene és Katherine ellen. Csak idő kérdése, hogy ez bekövetkezzen és első sorból nézem végig majd, hogyan bukik el. Miután eltűnik, én is felszívódom a lelkek sétányáról.

266 ❖ demons ❖ köszönöm a kört! ❖ kredit

Remegek, az emlékképek záporoznak a fejemben, a légzésem szaggatottá válik, majd fuldoklóvá. Egek, a kicseszett emlékek… a felszállás a hajóra, a veszekedések a fivéremmel, az apámmal, versenyzés azért, hogy elismerjenek. A pillanat, mikor megtudtam, a hajónk elsüllyed. Az óceán sós íze a számban, majd a torkomban… a tüdőmben. Még most is érzem, hogyan telt meg teljesen az óceán vizével és zárta el örökre a levegő útját. Meghaltam.
A démon hangja tompán jut el az agyamig, de amint sikerül felfognom, mit mond és mit tesz, azonnal összeszedem magam. Muszáj. Legalább a látszatát keltenem annak, hogy jól vagyok. Muszáj! Remegve nézek rá.
- Senki sem legyőzhetetlen. Talán egyszer pont az okozza a veszteteket, hogy azt hiszitek, tiétek a világ és tiétek minden hatalom. Ám nyugodtan élhettek hazugságban, nem én fogok csúnyán pofára esni, hanem ti – Sóhajtok, lassan ténylegesen összekaparva magamat. A kérdéseit hallva azonban megfeszülök némileg és teszek hátrébb egy lépést. Attól tartok, hogy ékes bizonyíték a viselkedésem az iránt, mi is a legnagyobb gyengeségem. A kölyök, akinek alapvetően nagy a szája, a múlt történéseinek árnyékában egy remegő kisgörccsé változik. Csak el ne híresztelje a pokolban, milyen szánalmas is tudok lenni.
- Kösz, de nem kérek belőle… és belőled sem – Sziszegem dühösen, majd újabb lépést teszek hátra. – Tudod, ami azt illeti, éppenséggel találkozóm van a temérdek démoni szövetségesemmel, akikkel ellenetek szövetkezem. Csatlakozol? – Ironizálok, visszanyerve a határozottságomat. Nem mintha valóban odavinném, ha tényleg egy ilyen találkozóra készülnék. – Ja, hogy dolgod van, azt mondtad? Futsz a királynőhöz, bepanaszolni engem? – Vonom fel a szemöldökömet, majd elmosolyodok haloványan. Tudok valamit, amit ő nem. Ha panaszkodna is annak a nőnek, tudom, hogyan szerezhetek egy erős szövetségest, olyat, akivel félreállítható bárki. A harag démona ugyebár nem egy sétagalopp. Nekem csak az a dolgom, hogy megkaparintsam magamnak a terveimhez.

290 ❖ demons ❖ kredit

Mindent számításba véve, elindultam egy adott úton. Több lábon álltam, volt B tervem, sőt, C és ha belegondolunk, sok betű van még az ABC-ben, nem? És nekem számolnom kellett azzal, hogy néhány tervem kudarcba fullad. Mint a legutóbbi is. Belegondolva mondjuk nem volt teljes kudarc. Rájöttem Kai Parker egyik gyengepontjára és ezt ha nem is most, de később még felhasználhattam ellene. Nekem pedig csak a megfelelő pillanatot kellett kivárnom.
A válaszra horkantok egyet, mintha csak az sugallnám, hogy nem hiszek neki. Mert így is van.
- Hogyne. Ha látnád magad kívülről, akkor nem próbálnál meg hazudni. Mivel készített ki a királynőnk? – Gúnyos hangnemet ütök meg, csak, hogy tovább bosszantsam. Nekem nem a királynőm, sosem lesz az, bármit is csinál.  Még az sem hatna meg, ha hirtelen maga mellé akarna emelni. Mondjuk ez a veszély nem fenyeget.
- Másrészt? – Kérdezek rögtön vissza, hiszen félbehagyta a mondatát, én viszont roppant kíváncsi vagyok, mit akart kihozni ebből. – Elvitte a cica a nyelved? – Felröhögök. Nem értem, miért van annyira nagyra magával. Annyira szánalmas… Figyelem, ahogyan felém fordul. Kihúzom magam, ezzel még több magabiztosságot erőltetve magamra és így várom, vajon mit lép. Eszem ágában sincs beavatni a terveimbe, hisz miért is tenném? Nem kell tudnia, hogy az a néhány démon, aki hozzám hasonlóan lázadni kíván, az én kezem alatt dolgozik. Azt sem kell tudnia, hogy Richard Sutton miféle információt csepegtetett nekem az elmúlt hetekben. Utána kellett járnom… hiszen, ha Nauron életben van és csak el van zárva, én könnyedén kiszabadíthatom, ezzel új szövetséget kialakítva. Mondjuk ez csak az én vágyálmom. Közel sem biztos, hogy a Harag démonja belemegy ebbe.
- Hozzám ne… - Nem tudom befejezni, ugyanis erőszakos módon ér hozzám, a fejemhez, és beletekint az emlékeimbe. Azonnal ellököm magamtól, amint sikerül elhúznom a torkomtól a kezét, mert nem kellene, hogy bármit is lásson. Amit mégis láthat, az néhány ismerős démon arca. De semmi több, abban az esetben, ha tényleg elég gyors vagyok.
A lehető legtávolabb kerülök tőle, a levegőt kapkodva, dühösen meredve rá, mintha szellemet látnék.
- Soha többé ne érj hozzám! – Köpöm felé a szavakat. Kívülről úgy tűnhet, hogy magától az érintéstől parázok ennyire, ami lehet, valahol ígyis van. Teszek egy lépést hátra. Az ötlet amúgy nem volt rossz, talán nekem kellett volna alkalmaznom, amíg még a közelében voltam. De kár ezen rágódnom már. Nem kívánok újra a közelébe kerülni. A torkomra csúsztatom a kezemet és finoman megérintem ott, ahol a démon fogta. Valahogy felrémlik bennem a halálom. A fulladás okozta halálom az óceán mélyén. Alig láthatóan remegni kezdek, de igyekszem összeszedni magam.

420 ❖ demons ❖ kredit

Összepréselem az ajkaimat a kérdésre. Nem felelek. Nem fagytam le, pusztán meglepődtem. Hallgatom a szavait és arra gondolok, hogy milyen szép is lenne, ha valaki letörné végre a szarvait ennek az ostobának. Kis királyt játszik, de a hatalma… az semmi. Nem jobb nálam, nincs több ereje nálam, mégis úgy viselkedik, mintha ő lenne a világ közepe. Nem akarom megérteni, mit miért tesz, csupán a létezését akarom eltörölni, Katherine Pierce létezésével egyetemben.
Nem felel a kérdésemre, de ez egy kicsit sem lep meg. Mégis felvonom az egyik szemöldökömet, így mérve őt végig.
- Úgy nézel ki, mint aki menekül előle éppen. – Mosolyra húzódnak az ajkaim, de ez nem tart sokáig, hisz a keze lendül, és vele együtt én is a levegőbe repülök. Neki egy kőoszlopnak. Fájdalmasan nyögök, ahogy végigcsúszok az oszlop mentén, a földre. Nem mondom, hogy meglep a stílusa vagy épp a szavai, de nem gondoltam, hogy ennyire pletykásak a beavatott démonjaim a terveimet illetően. Vagy csak túlságosan szemfüles ez az alak és átlát rajtam?
- Ne mondd, hogy meglep, Kai! Sokan holtan akarnak látni titeket. Gondolkozz, Kai. Már ha képes vagy rá azzal a csökött agyaddal… Idejöttetek és átvettétek a hatalmat a királynővel. Ti, akik nem is olyan régóta vagytok démonok. Mégis mi jogon? – Mérgesen vágom hozzá a szavakat. Látom, hogy felém közeledik és a torkomért nyúl, de kitérek előle, mögötte jelenve meg. Lökök rajta egyet, hogy ezúttal ő essen neki az oszlopnak. – Az legyen az én titkom. – Tiszta hülye, ha azt hiszi, beavatom a terveimbe. Elvégre ellene lázadok, miért osztanék meg vele bármit is? – De hidd el, hogy én nyerek. Tartsd nyitva a szemed és nézz mindig jól a hátad mögé. – Javasolom, majd röviden felnevetek. Félnem kéne tőle, nagy eséllyel. De nem megy. Már nincs bennem félelem, már nem érdekel az sem, ha elbukok. Meg kell próbálnom eltüntetni őket, hogy egy más világ jöhessen el. Olyan, amiben nem két bosszúálló a bábmester. Valaki olyan kellene a pokol élére, aki valóban ezt a fajta hatalmat és világot akarja. Aki örömét leli a pokol nyújtotta lehetőségekben és kihasználja azokat. Olyan kellene, aki irányítja a démonokat. Katherine nem ilyen. Lazított a szabályokon, ez igaz, de ennél többet mit nyújtott? A kedvére rángatja a hozzá hűeket, az ő történetében. Még Kait is rángatja, de ez a mamlasz észre sem veszi.

378 ❖ demons ❖ kredit

Indra egy olyan hely, ahová az ember nem szívesen megy, de még mindig jobb, mint Siva vagy Kali. Ó, hát hogyne, az utóbbi egy vipera fészek, ahová aztán semmi kedvem csak úgy betévedni. Katherine és a többi fattyú otthona, akiknek jobb lenne meghalniuk. Az vigasztal, hogy nem csak én látom így, hanem néhány démon is osztozik a véleményemben. A gond ott kezdődik, hogy rajtam kívül még mindig nincs elég démon, aki felvenné a kesztyűt és harca szállna. Komolyan, miért ilyen gyáva mindenki? Mitől félnek? Jó, hogyne, ott van a pokol tüze, amivel porig égethet bárkit az a vipera, de mindig vannak áldozatok és semmi sincs kockázat nélkül. Tehát, ha én vagyok olyan vakmerő, hogy harcba szállok, más miért nem? Egyébiránt, idegesítő, ahogy Nauron árgus szemekkel figyeli minden léptem. Nyílt titok a lázadozásom, ő mégis úgy bámul, mintha extra titkokat tudhatna meg rólam. Vagy lehet, azon morfondírozik, hogy csatlakozik hozzám? Nem lenne rossz egy fődémoni szövetséges. De nem vagyok naiv.
Belerúgok egy kavicsba magam előtt, miközben próbálom elnyomni a fejemben a lelkek sikolyait. Baromi frusztráló, ha valaki engem kérdez. Olyan, mintha a fájdalmuk is belém költözne a hangjuk által. A kínok, amiket átélnek és átéltek. Gyengén megrázom a fejemet, felnézve pedig szembesülök egy igazán kellemetlen ténnyel. Kai Parker, itt?
- Már csak te hiányoztál – Mondom ki vele egyszerre a szavakat, ami még vicces is lehetne, de valójában mindkettőnk hangsúlyából érezni az utálatot. Közelebb lépek hozzá, lazán oldalra billentve a fejemet. Hogy az ördögbe lehet ez az alak Katherine mellett? A múltamra tett utalására egy pillanatra lefagyok. Honnan tudja? Bár sosem titkoltam, de nem hiszem, hogy meséltem bárkinek is róla.
- Te aztán nagyon tudod, nekem mi a jó… ha tudnád, már rég belevetetted volna magad a pokol tüzébe – Vonok vállat, cseppet sem titkolva, hogy nem szívlelem őt. Ő sem engem, ami azt illeti.
- Én? Csodásan, Kai – Miért? Mert van egy tervem. Ha már idebentről nem tudom kifúrni a királynőt a trónjáról, akkor kívülről kell próbálkoznom. Van egy vadász társaság, ami a kedvemre való lehet és igen… egy próbát megér. Szövetséget fogok nekik ajánlani, hogy mellettem harcoljanak.
- Ez rólad is elmondható? Mit keresel Indrában? Nem Kaliban kellene lenned, Katherine szoknyája mögé bújva? – Érdeklődve figyelem, majd vállat vonok és ellépek mellette, mint akit nem is érdekel a válasz.

377 ❖ demons ❖ kredit