"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
Néha a legjobb dolog, amit tehetsz a használt játékoddal, az az, ha elégeted és eltünteted örökre, mintha sosem létezett volna. Ilyesmi gondolataim voltak az én drága marionett bábummal kapcsolatban is, főleg, mikor elkezdett nekem visszabeszélni. Nem tűrtem senkitől ezt a stílust, pláne nem tőle, egy jött-ment kis démonkától. - Ó, dehogynem. Hiszen csakis addig lehetsz „életben”, amíg nekem segítesz. – Vetettem oda fenyegetően, majd morrantam egyet. Idegesített a szöszke, nem is kicsit. A nevetésére egy pillanatra felhúztam a szemöldökömet, aztán közelebb léptem hozzá, hogy ismét megragadjam a nyakánál a ruhát. - Jobban tennéd, te kis… - Elharaptam a mondat végét, mert inkább cselekedni akartam. A ruhája helyett a torkára fontam az ujjaimat, hogy elzárhassam a levegőjének az útját, vagy legalábbis minimális fájdalmat okozzak neki. Habár tudtam, hogy ő is keresztülment a „beavatási ceremónián”, ami egyet jelentett a temérdek fájdalommal és próbatételekkel, szóval… jah, semmit sem érhetett az én közjátékom. A fenébe is. Elengedtem idegesen, hátrébb lépve tőle, majd mérgemben legyintettem a kezemmel és újabb fák borultak lángokba. - Szövetség, persze, hogyne. – Motyogtam magam elé, ismételgetve a szavait, aztán mély levegőt véve mértem végig. Önuralom, eh? Az nekem sosem volt és nem is volt rá szükségem. - Azt hiszed, egyedül nem oldanám meg a problémáimat? Nem ölném meg a pipacsot, ha akarnám, most azonnal? Én azt akarom, hogy szenvedjen. S azt, hogy te ne unatkozz itt egymagad. – Mutattam körbe immár egy mosolyfélével, hiszen tudtam, hogy Nevannak az ég világon semmi dolga nem volt itt, ahogyan „barátai” sem. Milyen sanyarú sors jutott ennek a kis szerencsétlennek… hát nem jó dolog, hogy segíteni akartam neki? A kérdésére komolyságot erőltettem magamra. - Nem, semmiképpen sem. Csak kínozd… bántsd. Érd el, hogy könyörögjön a halálért. Szabad kezet kapsz, használd a fantáziád, Szöszke. – Tettem hozzá egy halványabb, őrültebb mosollyal, csillogó szemekkel. Reméltem, hogy ez az egész kicsit felvillanyozza és nem fog ágálni ellene, azaz ellenem. A további ötlete viszont meglepett. - Kapcsold össze a kettőt. Kínzás közben is faggathatod, bár kételkedem benne, hogy bármivel is tisztában lenne. – Nevettem fel halkan. Poppyra nehéz volt ráakadnom. A koven után nyomozgattam, hogy mégis ki az, aki netalántán túlélhette és lám csak, rábukkantam egy kis túlélőre. A szülők örökbe adták, minthogy egy ilyen őrült közelében nőjön fel, mint én magam. Hát pech, hogy rátaláltam, nem igaz? A bosszúm elől ő sem menekülhet el. Még akkor sem, ha voltaképpen ő nem tett ellenem semmit… bűnhődnie kellett azért, amit az igazi szülei tettek. Hiszen ők is összefogtak a kovennel együtt ellenem.
408 words ❖ black sheep ❖ note: remélem, elfogadható ❖
Egyik pillanatban még a gondolataim kusza hálójában próbáltam válaszokat kutatni a kérdéseimre, amiknek végül hangot is adtam, ahogy Kai egyre felháborodottabb vonásait figyeltem. A következőben pedig egy erős lökést éreztem, ahogy keze a mellkasomnak feszült, ezzel kizökkentve elmém börtönéből is. A váratlan lökés hatására hátrébb léptem egyet, ahogy majdnem kibillent egyensúlyomból próbáltam megtartani magam. Szemöldökeim kissé értetlenül és dühösen kúsztak közelebb egymáshoz homlokomon, miközben apró résnyire nyílt ajkakkal bámultam kérdőn a démonra. Micsoda ellenszenves, egoista, barom. - Tudod... magad is megoldhatod a gondjaidat, nem vagyok köteles eltakarítani a mocskodat - vágtam vissza ingerülten. Mégis kinek képzeli ez magát? Legszívesebben sarkon fordultam volna, és ott hagytam volna, azonban megragadta a nyakam. Éreztem, ahogy az izmaim megfeszülnek, egyik kezemmel pedig erősen megszorítottam a csuklóját. Íriszeimben tomboló dühvel fúrtam tekintetem az övébe, miközben kezdtem elgondolkozni, vajon ő miképp is tekint valójában a mi kis szövetségnek nevezett kapcsolatunkra. Végül egyik pillanatról a másikra halk, gúnyos nevetésben törtem ki, ahogy elengedett. - Azt hiszed, azok után, amiken keresztül mentem, ennyitől megijedek? - Kérdésem közben szemöldökeim homlokom közepére kúsztak. A megtörésem alatt átélt fájdalmak mellett szinte már meg sem éreztem ezt. Mintha el is felejtettem volna, milyen a fájdalom. Kai azt hitte hatással van rám, de egyelőre én voltam az, aki szívességet tett neki. - Mégis miért tennék meg neked bármit is a viselkedésed után? Azt hittem, szövetségesek vagyunk... mégis minek nézel engem, Kai? - Kérdésem erős éllel szelte a levegőt köztünk. - Ha azt akarod, hogy segítsek, némi önuralmat gyakorolhatnál. És úgy érzem, szükséged van rám. Eddig én voltam az egyetlen, aki megoldotta a feladatot. Rajtam kívül itt egy démonnal se mennél semmire. Vagy azért, mert nincs meg bennük az, ami bennem, vagy mert egyszerűen nem foglalkoznak a problémáiddal - összefontam karjaim a mellkasom előtt, miközben figyeltem a reakcióit. Nem azért teszek neki szívességet, mert annyira kedvelem. De kell valaki, akire számíthatok, ha rosszul alakulnának a dolgaim. Kai irányában a bizalmam azonban kezdett ingadozni. - Mégis mit vársz tőlem? Öljem meg a lányt is? - Tettem fel végül a lényeges kérdést annak ellenére, hogy sok kedvem nem maradt a piszkos kis ügyeire szánni az időmet. Ha úgy érzem, csak ki akar használni, azonnal kiszállok a kis játékából. Bár külsőre nem tűnök veszélyesnek, nem akarja, hogy szövetségesek helyett ellenségek legyünk. Ha egy kicsit is úgy érzem, hogy nem egyenrangú félként kezel, egyenesen szemből fogok támadni, nem hátulról. Senki sem fog szórakozni velem. De egyelőre adok neki még egy esélyt. Talán csak rossz napja van. Talán. - Sikerült beszélnem vele pár szót. Pont mielőtt hazaért volna a halott családjához - mondtam végül, ismét nyugodt hangnemben. - Ha csak információkat akarsz szerezni, van egy ötletem, hogy férkőzzek a bizalmába, utána pedig könnyedén továbbíthatok neked minden lényeges dolgot. Magam sem értettem, miért akarok belekeveredni Kai drámájába. De ha ő nem mondd semmit, majd magamól összerakom a kirakós darabjait. És ki tudja, a végén lehet, egy még érdekesebb kalandban lesz részem.
úgy döntöttem egyelőre nem játszok lámásat, pedig megérdemelnéd :roll: || 481|| háttérzaj a változatosság kedvéért a discord pittyegése
Vendég
Vendég
163
C szint: Kalmithil
Csüt. Jan. 31, 2019 3:46 am
To: Szöszke
No matter what we breed
Ahogy a cipőm előtt landolt a kavics, tekintetem egyből a fiúra tévedt. Oh, visszatért ez a kis kósza fekete bárány. Hoppá, az valójában én vagyok. Vagy csak voltam? Nem, mindig is az leszek. A Parkerek kicsi fekete báránya. Oldalra döntöttem a fejemet kissé, ahogy figyeltem a lépteit, melyek egyenesen odavezették elém. Nevan, egy volt a fiatal démonok közül, akárcsak én magam. Talán pont ezért bíztam rá ezt a nemes kis feladatot, a két nevelőszülő megölését, hiszen új volt itt… kellett neki egy… tanár! Vagy szövetséges. Nem, inkább… inkább egy főnök. Egy erős kéz, mely irányítja, mintha csak egy marionett bábu lenne. Elég ronda marionett bábu. Még egy gyors fintor is megjelent az arcomon erre a gondolatra, majd igyekeztem a kölyök szavaira koncentrálni. - Oh, dehogynem. Én mindenkiben kételkedek, szöszke. – Egy mosolyt villantottam rá, aztán készültem újabb nemes feladattal kitüntetni, mikor is… oh, a fenébe. Miféle látomásai vannak ennek a semmirekellőnek? Felvontam a szemöldökömet is, aztán ahogy megpróbált számon kérni engem, egy kézlegyintéssel ellöktem néhány méterre Nevant. - Nem mondták még, hogy jobb, ha befogod a szádat és teszed, amit kérnek tőled? Sőt, örülj, hogy nem tépem ki a nyelved… – Indultam utána idegesen. Minden egyes szó, amit az imént kiejtett a száján… hogy a fenébe jön ő ehhez? Megtette, amit kértem és a feladat ezzel véget ért. Miért kellene bármiről is tudnia? Az én okaim, az én dolgom, az én életem része! Nem az övé! Mélyen szívtam magamba a levegőt, majd fújtam ki lassan. Akárhol volt a srác, megragadtam a nyakát és szorosan köré fontam az ujjaimat. - Az, hogy kit és miért ölök meg, avagy öletek meg veled… nem rád tartozik. Mindennek megvan a maga oka. De ami ennél is fontosabb… - Ellazultak az ujjaim a nyakán, hagyva, hogy levegőt vegyen. Elengedtem. – Az a lány a fő célpont. Az ő halála a legfontosabb az egész egyenletben. Nem magyaráztam túl a dolgot, hisz semmi köze nem volt hozzá. Az a lány, Poppy… szintén a kovenhez tartozott, még akkor is, ha nevelőszülőkhöz került. Mivel azokon már nem állhattam bosszút, akik valóban ellenem fordultak, így be kellett érnem vele: a kicsi pipacs virággal és a célomtól semmi sem tántoríthatott el. Persze, az az idióta vadász egyszer már megmentette a kislányt, de ez többször nem fordulhat elő. Sőt, a pipacs halálát én magam fogom okozni… ezen aztán ne múljon semmi, s amúgy sem adnám másnak az élvezetet, hogy megtegye.
395 words ❖ black sheep ❖ note: ez gyenge lett, bocsi ❖
Unottan nézelődtem, miközben lassú léptekkel haladtam a találkozóhoz megbeszélt hely felé. Alsó ajkam kissé lebiggyesztve, szemöldök felvonva figyeltem a főtér minden apró pontját, mintha csak először járnék itt. A démonok csak jöttek-mentek körülöttem, bár jóval kevesebben voltak, mint vártam. A halálunk előtt azt hiszem, mindannyian elképzeljük, vajon milyen helyre fogunk jutni. Milyen lehet a Menny, és a Pokol? Mindig olyan kérdések izgattak engem is, amikre tudtam, nem fogok választ kapni, még egy jó ideig, és sosem lesz alkalmam elmesélni senkinek, ha már megtudom az igazságot. Szerencse az életemben bekövetkező csavarnak, a kivételesek közé tartozom. Bármikor leülhetek csevegni az emberekkel arról, elmeséljem, mi vár ránk a túlvilágon. Mert igenis létezik. És végtelenül... unalmas. Félre rúgtam egy kavicsot, ami az utamba került, és ahogy figyeltem az útját, pont valakinek a cipője előtt állt meg. Tekintetem lassan az előttem álló alakra szegeztem, és alulról felfelé haladva alaposan végigmértem. Mikor felismertem, megálltam előtte pár méterre és egy ideig csak némán bámultam rá. Szokás szerint minden vonása önteltségről árulkodott, ami mindig is egy visszataszító jellemvonás volt számomra. Nem értettem, mire fel van annyira elragadtatva magától, elvégre ő is csak egy démon közülünk, akinek valamiféle szerencséje lett, és közel kerülve Katherine-hez a kastélyban kötött ki. Persze nem tudom a részleteket, de az igazat megvallva nem is érdekelnek. Ahogy a kastély sem, és a kapcsolata sem Katherine-nel. Sosem vágytam hatalomra. Nem az irigység beszél belőlem. A vezetői poszt nem nekem való. Én beérem a kisebb szerepekkel is, amiket kedvem szerint formálhatok olyanná, hogy számomra is izgalmasak legyenek. Ezt pedig mind anélkül, hogy másnak feltűnne. Szóval jogos lenne a kérdés, ha ennyire nincs kedvem Kai Parker önelégült képét bámulni, mégis miért találkozok vele? A válasz pedig egyszerű. Kai Parker a szövetségesem. Vagy valami olyasmi. Ő az egyetlen oka annak, hogy valamivel le tudom foglalni magam a halálom után is. Baromi nagy szerencsém volt, amiért most kerültem csak ide. Katherine előtt a démonok nem mozoghattak kedvük szerint az élők között. Bele se merek gondolni, mégis mi a fenével foglalhatták itt le magukat... - Küldetés teljesítve - szólaltam meg végül egyszerűen. - Gyerekjáték volt - tettem még hozzá kissé vállat vonva. - Remélem, nem kételkedtél bennem. Hirtelen beugrott egy kép lelki szemeim előtt. Rengeteg vérrel, halálhörgéssel és könyörgéssel. Aztán egy igéző szempárt láttam. Hosszú, hullámos, eperszőke tincseket. Egy kedves mosolyt. Egy apró, törékenynek tűnő lányt, aki épp afelé a ház felé igyekezett, amit percekkel azelőtt hagytam el, két hullával a hátam mögött. Normális esetben éreznem kellett volna valamit, ahogy belegondoltam a lány reakciójába, amint megpillantja a két holttestet. Azonban valamiféle beteges módon nem éreztem semmit. Csak ürességet, és némi megkönnyebbülést. Megkönnyebbülést, amiért kiengedhettem minden feszültséget, ami egészen addig bennem volt, hogy vérfürdőt nem rendeztem. Végre megszabadultam minden bennem lévő dühtől. Csak egyetlen dolgot sajnálok, hogy nem tartott tovább az élvezet. - Azt az aprócska információt azonban elfelejtetted közölni, hogy szó van egy lányról is. - Kissé szűkített szemekkel folytattam. - Tudod... elvégeztem egy feladatot, amire megkértél. Te elérted, amit akartál anélkül, hogy bemocskold a kezeid, én szórakoztam egy jót, de a részleteket nem tudom. Eddig nem is érdekeltek, viszont most már felmerült bennem néhány kérdés így utólag. Gondolom nem kell feltennem őket, úgyis tudod, miről beszélek - zártam végül rövidre a mondandóm, és kíváncsi tekintettel kezdtem őt fürkészni. Kíváncsi voltam, vajon miért csak a szülőkkel kellett végeznem. Ez valami figyelmeztetés volt a lányuk számára? Mert ha igen, hatalmas tapsot érdemlek a brutalitásomnak hála. Vagy csak Kai hiszi azt, hogy egy ostoba kislánnyal nem bírok el, és a nehezebb részét inkább valaki olyanra akarja bízni, aki régebb óta élvezi a Pokol nyújtotta "örömöket". Nagyon ajánlom neki, hogy ezzel nem szabadított rám senkit. Nem hiányzik egy Mystic Falls-i bújócska, vagy egy vadász a nyakamba. Ahogy semmi humorom ahhoz sem, hogy sportot űzzek a halálból. Mindenesetre sikerült neki bizonyítanom a kis akciómmal. De a legfontosabb kérdés, ami még mindig felmerül bennem, hogy miért ennyire a megszállottja ezeknek az embereknek, és miért zavarta ennyire, hogy nem halottak?
remélem kezdésnek megfelel || 652|| háttérzaj a messenger pittyegése és youtube lejátszási lista
Vendég
Vendég
163
C szint: Kalmithil
Kedd Okt. 02, 2018 9:09 pm
***
Always and Forever
Örökkön-örökké
a legtöbbet birtokló
163
C szint: Kalmithil
Legfelsőbb szint: The Survivor
Ez az én történetem :
"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
Kezdőlap
|| 652|| háttérzaj a messenger pittyegése és youtube lejátszási lista