"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
Kezdem azt érezni, túl sok időt töltök New Orleansban, pedig a valódi dolgom Denverben lenne. Mégis, időről-időre visszajövök ide, Richard miatt, vagy épp más, apró-cseprő ügy miatt. Múltkor például találkoztam egy „Guardiannal”. Fura egy szerzet, mit ne mondjak? Azóta kicsit utána jártam, nyomoztam a faj iránt és ekkor döbbentem rá, hogy nem ez az egyetlen faj, akivel nem találkoztam eddig. A démonok képesek nemzeni. Félvér porontyokat hoznak a világra. Nem is tudom, hogy ez gyomorforgató-e vagy inkább izgalmas és király. Talán egy kicsit mindkettő. Nem mintha én valaha is ilyesmire vetemednék. Távol áll tőlem a téma, míg éltem, akkor is távol állt. Mindig volt más, amivel leköthettem a figyelmemet vagy lefáraszthattam magamat, fizikailag és lelkileg egyaránt. Nem volt időm a lányokra. Néha, valamiért kedvem támad sétálgatni a városban. Azt hiszem, azt idézi bennem vissza, mikor még ember volt, és habár nem vágyom vissza abba a létbe, mégis, néha olyan érzés, mintha normális lennék. Bár a normális relatív fogalom és olykor rosszabb bárminél. Ha nem hallanék neszezést, kúszáshoz hasonlító hangokat, talán tovább is mennék, de így megtorpanok és a hang irányába fordítom a fejemet érdeklődve, kíváncsian. A szemöldököm is felvonom, ahogy előbukkan egy lány a sikátornál. A furcsa energiáját még így is érzem, hogy az utca másik oldalán állok. Démoni energia. De egy démon nem kúszna-mászna a földön. Nem így. Az agyam visszapörgeti az olvasott dolgokat a félvérekről, aztán a testem mozdul is, hogy átszeljem az utat. Két autó összeütközik mögöttem, de nem túlzottan zavar. Lehet, nem kellene ennyire feltűnő jelenségnek lennem az emberek között, de tulajdonképpen élvezem, ha félnek tőlem. Elvégre a félelmük a legédesebb nektár nekem. - Hé, te – Állok meg mellette, majd megragadom a karjánál és felhúzom a földről. – Mi történt veled? – Érdeklődöm, magamat is meglepve. – Gyere – Félrehúzom egy kevésbé forgalmas helyre, miközben azt hallgatom, hogy rendőrautó és mentőautó sziréna szól a háttérben. Ó igen, az előbbi kis baleset, amit jelenségem okozott. Zene füleimnek. Leültetem a földre, majd leguggolok elé és így kezdem őt figyelni, egyelőre semmi mást téve. Szinte tanulmányozom őt, mert mindent tudni akarok róla. Félvér, ebben biztos vagyok. Egy kambion.
✩ A szövetségeseimet, akikkel legyőzhetjük
Katherine Piercet és Kai Parkert
Az álarc mögött :
✩ Amethyst
Csüt. Aug. 20, 2020 10:24 pm
To: Thersez
Engem nem szoktak randira hívni. Valahogy az utolsó gondolatok között szerepel, mikor így rám néznek, amit meg is értek. Pont ezért ért akkora meglepetésként, hogy Dor felhívott, igyunk már meg valamit. Jah, én ezt így aránylag női szemmel randinak tituláltam, de még csak eszembe se jutott, hogy kikerázzam magam. Minek? Ha gallyra vágom magam, úgyis oda a máznak, aztán már tényleg jön Ursula hozzám sminktippekért. Na mindegy. Már az elején gyanakodnom kellett volna, hogy olyan szívéjesen hozta nekem a köröket, pedig aztán csövesség határát súrolja, mióta közös főnökünk... khm... szerződést bontott vele. Nem, még akkor se gyanakodtam én naiv, belefeledkeztem abba a rohadt nosztalgiába, mert azért volt nekünk egy-két közös ügyünk, amit élveztem is. Chh.. mintha nem élveznék minden olyan alkalmat, mikor kinyírhatok valakit. Nekem abban rejlik minden kreativitásom, és művészi vénám. A művészetet meg hagyni kell szárnyalni, nem? Meg mit hallani megint folyton? Sok a népesség... Hát szívesen. Épp irdatlanul röhögök, mikor kezd úgy körvonalazódni, hogy lehet nem is azért, mert annyira vicces lett volna. Azt még ebben az állapotban is tudnom kell, Dornak humora nincs. Arcomra is kiül a gyanakvás, amit talán ő is észrevesz, mert tű kerül belém. Pedig én nem szeretem a tűket, iszonyatosan zabos tudok lenni, ahogy akkor is, mikor valaki próbál ily' módon kiiktatni. De sajnos későn kapcsolok... túl későn. - Rohadj meg, hallod, mi a faszt művelsz? - kapom el a kezét, amit jól meg is szorítok. Inkább, mint a nyakát, vagyis faszt... nagyon szeretném azt szorítani, de nem érem el. - Bocs szivi, tényleg bírlak, de... - érzem, ahogy végigdimít az arcomon. Az ilyen megmozdulások számomra már elegek ahhoz, hogy megszabadítsak valakit az ujjaitól, de most forog körülöttem a világ, és furcsán zúg minden. Semmit nem tudok tenni. Hagyom, hogy kivezessen, érzem a hűs levegőt, ami az arcomnak vágódik, szóval kikarkulálom szépen, hogy elvisz innen....
képszakadás
... büdös van. Ér el a felismerés, ahogy eszméletemre kerülök. Fogalmam sincs, hol vagyok, fogalmam sincs, ki tudom-e nyitni a szemem, vagy egyáltalán feltápászkodni a hideg, nyirkos földről. - Te amatőr idióta - arról sincs fogalmam, eljutnak-e hozzá a szavaim, amik hatnak inkább nyögésnek. Még mindig zsong a fejem, zsibbad mindenem, s ahogy próbálom kinyitni a szemem, csak egyre rosszabb lesz minden. És irtó dühös vagyok. Nem ölt meg.. ez a pöcs, még ezt se tudta jól csinálni. Vagy tán ez volt a cél? Oldalra fordulok, majd hasra, amennyi erőm van, azt mind összeszedem ezekhez a mozdulatokhoz, majd lassú kúszásba kezdek. Pont mint a férgek, hát mily' ironikus már ez, kérem szépen. De el kell jutnom valahová, ahol látnak engem. Kurvára nem egy ilyen bűzös lepraterepen akarom kilehelni a lelkem.
szószám || youtube || note: remélem, megfelel ^^|| kredit
Vendég
Vendég
163
C szint: Kalmithil
Szer. Aug. 19, 2020 2:39 pm
Véget ért a kör
Szabad játéktér
Always and Forever
Örökkön-örökké
a legtöbbet birtokló
163
C szint: Kalmithil
Legfelsőbb szint: The Survivor
Ez az én történetem :
"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
Tulajdonképpen nem különösebben zavart, hogy idősebbnek néz a koromnál. A kor amúgy is csak egy szám volt, ráadásul ötven évesen sem éreztem volna öregnek magam. Halkan nevettem a szavain, majd a fejemet ingattam, igazán érdekelt, ő vajon hány éves lehet. Nagyon fiatalnak tűnt, a szemei mégis arról árulkodtak, sok minent látott már, talán túl sok mindent, s valószínűleg nem épp jó élményekkel gazdagodott rövid évei alatt. Főleg nem abban az elcseszett családban, egy részem tényleg sajnálta őt, amiért belekeveredett annak a nőstényördögnek az ügyleteibe. Az viszont igencsak megdöbbentett, amit Estella gondolhatott rólam, ha felajánlotta számomra a lányt, ki tudja, mit gondolt, mire fogom használni. Prostituáltnak, vagy valamiféle szexrabszolgának? Egyikre sem kéynszerítettem volna senkit, sőt, tulajdonképpen nekem köszönhető, amiért New Orleans utcáiról eltűntek az örömlányok, vagy csak kevés számban lelhették meg őket. Sok rosszat tettem maffiás uralmam alatt, de ilyesmihez nem volt közöm. - Nem számít hány éves vagyok. Viszont akkor van bennünk valami közös. A sok "hülyeség" megviselt minket. Nemde? - Ebben nem lehettem teljesen biztos, de a szemei erről árulkodtak, ahogy azt már említettem. Kétlem, hogy ilyennek született volna, nehéz volt elképzelni, bárki is ilyennek születne, kivételek azonban mindig akadtak. Mindig és mindenben. - Igaz. Tényleg nem ismertem, de az a pár óra is épp elég volt, hogy kiismerjem. Nem nehéz felismerni a hozzá hasonló embereket. Maradjunk annyiban, hogy sejtem, mit éltél át mellette. Remélem tudod, hogy ami ott zajlott... annak köze nincs a családhoz. - sóhajtottam, mert folytathattam volna, továbbra is empatikusan megközelítve a témát, ám ő figyelmeztetett, azzal nem érek el semmit. Hülyeség lett volna erőltetni azt a vonalat. Megpróbáltam tehát valami mást, mert miért ne. Valaminek működnie kell, ha pedig semmi sem működik, akkor tényleg nincs és soha nem is lesz közünk egymáshoz. - Ám ha te nem a családi légkört akarod megtapasztalni, akkor gondolj úgy ránk, mint üzleti partnerekre. Senki sem fog bántani. Viszont lesz munkád, fizetésed, saját lakásod idővel, ha arra vágysz. Vagy lehetsz szabad, teljesen a magad ura, de akkor tényleg nincs értelme csatlakoznod. - Tártam szét a kezeimet, mert ennél többet nem tehettem, nem mondhattam, hogy meggyőzzem. Vagy csatlakozott, vagy sem, egy próbát azért megért, így vele is jót tettem volna, plusz lássuk be, új emberekre volt szükségem, leginkább ez vzérelt most. Amúgy sem ártott néhány új tag, most viszont égető szükségem volt rájuk. Ezúttal nem maradtam nyugton, nem türtőztettem magam, elkaptam a csuklóját, s erős szorításba fogtam. Ha ki is tudott szabadulni belőle, nem könnyen, ráadásul ha kirántotta a kezét, egész biztos horzsolásokat, vagy zúzódásokat szerzett. Senki sem nézte ki belőlem, milyen erő lakozik bennem. Még a legnagyobb darab embert is le lehet gyűrni, ha megfelelő technikával állsz neki. Estella talán kiképezte ezt a lányt, vagy valakire rábízta, mégsem volt a lánynak annyi tapasztalata, mint nekem, talán csak ez volt az egyetlen előnyöm vele szemben, nem tudhattam, mire képes valójában. Ahogy ő sem, én mire vagyok képes. Lassan elengedtem a kezét, ha nem húzódott ő el tőlem, amint meggyőződtem arról, nem tesz újabb mozdulatot felém. Több érintést nem tudtam volna elviselni tőle, nem tetszett ez a nyomulós stílus. - Nem tudom, miért gondolod, hogy akarod tőled bármit is. A válaszom nem. Ha magadtól nem akarsz csatlakozni, nos... nincs tartozásod felém, szóval nem kötelezlek semmire. Csatlakozol, vagy kiszállsz a kocsiból! - jelentettem ki határozottan. Elegem volt a játszmákból, csak azt akartam, hozzon döntést, aztán jöjjön velem, vagy hagyjon békén. Csupán ennyit akartam.
Kicsit frusztrál a helyzet és az is, hogy mennyire élveztem megölni azokat az alakokat, bár nem is volt nagy feladat. A vámpírokat sokkal nehezebb megölni, azok erősebbek, gyorsabbak, okosabbak és mindent képesek megtenni, amire ezek nem. Kerültem már párszor bajba, főleg az idióta nevelőanyám miatt, élvezetes volt végignézni a halálát, imádtam a tudatot, hogy halott... Próbáltam a nevetésen sem nevetni és magamra erőltetni a gyászt. Bár az, hogy csak úgy itt hagyott és átadott ennek az embernek, az nekem nagyon nem tetszik... borzalmas, hogy miket képzelnek ezek magukról és miket el nem hisznek. Azt hiszi, hogy egy tárgy vagyok? Hogy bármit megtehetnek velem, amit akarnak? Hát nem, nagyon is tévednek... Reméltem a kérdése költői lesz, de nem igazán volt az... Gondolom valamiféle válaszra vár tőlem és kénytelen leszek neki adni. - Ötven körül lehetsz, bár nem biztos... Lehet a sok hülyeség megviselt csak, talán negyvenöt lehetsz. - persze folyamatosan a vonásait figyelem és lesem. Nem tudom, hogy mennyi idős lehet, tényleg még csak tippem sincs, lehet jobb is lenne ezt a dolgot elengedni és nem is foglalkozni vele. - Igazából teljesen lényegtelen mennyi vagy. - vonom meg egyszerűen a vállamat, nem mintha annyira változtatna a helyzetén a kora. Nem tisztelem, nincs is miért tisztelnem, nagyon egyszerű lenne szépen összetörni a légcsövét egyetlen jól irányzott ütéssel, de még nem akarom megölni. - Empátiával nem fogsz rávenni semmire, nem ismerted a nőt, pár jóleső óránál többet nem töltöttél el vele, én évekig voltam mellette. - mintha meghatna, hogy ő sem szerette. Szerintem a férje is inkább megszabadult volna tőle, csak a gyerekek miatt nem tette. Szívességet tettem nekik azzal, hogy megöltem Estellat, egy nagyon is nagy szívességet. Felvonom csak a szemöldökömet és úgy figyelem őt, talán blöfföl és el fog engem rabolni vagy éppen mi lehet a szándéka. Beleegyezzek vagy ne? Nem tudom, hogy melyik lenne a helyes döntés... Nem is ismerem és azt sem tudom milyen ember, bár próbálja magát türtőztetni, de látom, hogy nem nyugodt, hiszen másodpercek alatt leszedtem az embereit. Érződik rajta, hogy nem szeretik, ha megfogdozzák. Gonosz mosolyra húzódik az ajkam. - Egy forró éjszaka önnel és beleegyezem a csatlakozásba. - és végig simítottam a mellkasán, egyenesen lefelé a férfiassága felé.
Vendég
Vendég
163
C szint: Kalmithil
Pént. Szept. 06, 2019 1:22 am
For Ms. Flecther
Ez a találkozó egyáltalán nem úgy sült el, ahogy terveztem. Sőt. Erre egyáltalán nem számítottam, álmomban sem gondoltam volna, hogy a lány, akiről Estelle beszélt... nem épelméjű. Pedig gondolhattam volna, hogy akit az a nő megkaparint, az épségben nem úszhatja meg, úgy nézett ki, a lány szellemileg sérült. Vagy talán mindig is ilyen volt? Mulattatott volna a viselkedése, ha nem öli meg kapásból három emberemet, de egy kicsit még így is szórakoztató volt. Egy kicsit. - Hány évesnek gondolsz te engem? - kérdeztem rá kissé elképedve, mert... a koromhoz képest igencsak jól tartottam magam, letagadhattam volna pár évet. Ugyanakkor a lánynak az apja is lehettem volna könnyűszerrel, ez igaz volt. No de... nem voltam én olyan vén! De a sokkolásnak még nem vetett véget, a szavai hallatán rendesen elképedek, amolyan tátott szájjal, hatalmas szemekkel pislogó idiótává változok, aki szóhoz sem tud jutni. Egy kibaszott szóhoz sem. Hatalmas sóhajjal csukom be végül a számat, még össze is szorítom dühösen, majd egy pillanatra lehunyom a szemem, hogy legyen időm lehiggadni. Csak ezek után pillantok rá újra, bár nagyon össze kell kapnom magam, hogy egyáltalán meg tudjak újra szólalni. Határozottan elmebajos a csaj. - Komolyan nem értem, mi a problémád, bár Estella mellett ezen annyira nem is csodálkozom. Egy olyan nő mellett bárki megőrülne. - halkan felnevettem, de csak röviden, nem akartam ingerelni az amúgy is dühös nőszemélyt. Az kb. olyan lenne, mintha meghúznám az oroszlán bajszát, vagy megpiszkálnék egy méhkast. Azt viszont elismertem magamban, hogy nagyon is hasznunkra lehetne a lány. Reméltem, hogy meg tudom őt győzni, ha pedig nem... nos, szabadon fogom engedni. Kényszerből nem tarthatok magam mellett senkit, azt hiszem ezt az utóbbi hetekben megtanultam. Ráadásul hű sem lenne hozzám egy olyan ember, aki nem szabad akaratából van a csapatomban. - Nem ez a lényeg. Nem fog érdekelni a szóbeli megegyezés, ha nem egyezel bele. Ez a te döntésed, rendben? Egyedül a tiéd. - Feleltem sóhajtva, s így is gondoltam. Semmi értelme nem volt az egésznek, ha ő nem kér belőle. Enyhén elhúzódtam tőle, ahogy a zakómhoz, s a nyakkendőmhöz nyúlt, de igyekeztem nem túl látványosan. Nem szerettem, ha megérintenek, különösen idegenektől nem tűrtem ezt el. Meg kellett állítanom magam, hogy ne nyúljak a csuklója után, és toljam el a kezét, nagy nehezen sikerült is megállnom ezt. - Nekem sincs papírom róla, de azért... nem tagadom. Van odabent baj, de tudom türtőztetni magam. Veled ellentétben, hölgyem! - jelentettem ki kicsit bosszúsan, mert még mindig zavart az előbbi lövöldözés, ráadásul úgy tűnt, pont leszarja, milyen kár ért így engem, minket. - Mi a döntésed? - tértem rá a lényegre kertelés nélkül. Eleget raboltuk már egymás idejét.
Nem tudom, de valamiért elégedettséggel tölt el, mikor látom rajta, hogy kezd kiakadni. Azt hittem kicsit nehezebb lesz, nem tűnik éppen olyan embernek, akit ennyire megérintene három ember halála, de... tévedtem. Csak figyelem őt, igazából semmit sem érzek a három halottal kapcsolatban, rászolgáltak a halálra és ha jobban átgondolja, akkor ez mindez miatta van. Nem is értem, hogy azt a kurva Estella miért is kerül pontosan szóba, mi dolguk lehetett ezeknek? Mondjuk abból a sárkányból én már bármit kinézek, lehet hogy eladott cselédnek vagy kurvának, akin majd a férfiak kiélhetik magukat. Biztos vagyok benne, hogy erre is képes lett volna az a szenteskedő semmirekellő lotyó. Élvezet volt átharapni a torkát, még mindig érzem a vérének fémes ízét a számban... Mennyei volt, imádtam. - Nem tudom... akaratom ellenére egy vén fószerrel beszélek. - vonom meg a vállamat, na nem mintha nem tudnék elmenni anélkül, hogy engedélyt adna, egyből elvesztette a létszámbeli fölényét, így máris nagyobb lett az esélyem a menekülésre. Persze neki biztosan csak céltalan gyilkolászás, de hát nem célom, hogy megértsen engem. - Ez megnyugtató, félek nem tudnál olyan keményen megerőszakolni, hogy érezzek bármit is. - forgatom meg a szemeimet, majd figyelem őt. Még mindig nem tudom, hogy mit akar és örülnék neki, ha egy kicsit közelebb lennék a válaszokhoz. Aztán elkezd nekem olyan dolgokat mondani, amikkel már eleve tisztában vagyok, utálta, hogy a fiai körbeugrálnak engem. Engem se boldogított volna a tudat, de szerencsére nincsenek gyerekeim és nem is lesznek szerintem, nem vagyok anyának való... na de ne térjünk el a lényegtől. - Biztos tud olyan nyakatekerten fogalmazni, hogy senkinek ne tűnjön fel. - bár valóban van valami abban, amiről éppen most papol nekem. Estella sem írt volna papírt, mert ha a fiai kezébe jutott volna, akkor nem lett volna semmi jó, mindenki csak ellene fordult volna. Felkacagok, amikor azt mondja, hogy nem vagyok épelméjű... nem tudom, biztosan ő sem lenne az, ha azt csinálta volna, amit nekem kellett évekig, De nem fogok neki mesélni, teljesen felesleges lenne. - Nincs papír róla, hogy bármi baja lenne az elmémnek, de köszönöm a bókot. - igazítom meg a zakóját és a nyakkendőjét. Bár próbálok nem nevetni, amikor éppen azon siránkozik, hogy neki ez mennyibe fog kerülni. Ejj, hát nem tudom, hogy a pénzesek miért csinálják mindig ezt. - Biztos telik rá daddy, ne búsulj. - megcsípem játékosan az arcát. Miért ne tettem volna.
Vendég
Vendég
163
C szint: Kalmithil
Szer. Júl. 17, 2019 1:12 am
For Ms. Flecther
Kezdtem érteni, Paulo miért intett óva a nőktől. Egészen idáig nem volt semmi problémám, majd jött az az őrült ötletem, hogy elrabolok egyet a gyengébbik nem közül. Ez a kifejezés tulajdonképpen nem is állta meg a helyét. "Gyengébbik". Mikor képesek az embert az őrületbe kergetni, ráadásul olyan körmönfont cselekedetekre képesek... kicsit sem voltak gyengék. Ha pedig Charlotte nem lett volna elég, most egy újabb nőt terveztem az otthonomba vinni, a bázisra, a rengeteg férfi közé. Az őrületet kínáltam nekik ezüst tálcán, legfőképpen magamnak. Nem hittem volna, hogy ennyire nehéz dolgom lesz, Estella igazán kicseszett velem, de... nem feltétlenül azért egyeztem ebbe bele, mert új tagokra volt szükségem. Persze, a kisasszony játszadozása miatt most már két emberre is szükségem volt. Nem gondoltam egy pillanatig sem, hogy az a nő jól bánt volna vele, a saját gyerekeivel sem bánt jól soha, már amennyit tudni véltem róluk. Furcsa család voltak, Estella sosem árult el semmit magukról. Vadászok vltak, azt hiszem, bár azt nem igazán tudtam, mire vaádsznak. Talán... vámpírra. Most már erre kellett gyanakodnom. A lány ilyen szempontból még kapóra is jöhetett, talán tőle megtudhatom, amit Charlotte nem volt hajlandó elárulni. Ez a lány viszont keményebb diónak tűnt, mint ő. - Mégis mi bajod neked? - bukott ki belőlem az első dolog, ami eszembe jutott. Kezdtem nem érteni a mai fiatalságot. Charlotte is a szexualitásommal próbált bosszantani, most meg... ez. Égnek emeltem a tekintetem, majd nagyot sóhajtottam. - Figyelj, semmi ilyesmi célom nincs. Nem szexrabszolgának adott oda az a nő. - Maffiafőnökhöz képest egész rendes tudtam lenni olykor, bár kezdtem attól félni, néhány szabályomat majd fel kell rúgnom. Nem akartam bántani a lányt, de Charlotte is igen közel járt ahhoz, hogy kárt tegyek benne. Ő, ha lehet, még rosszabb volt, ami igencsak dühített. Mivel ő szállt be először az autóba - ami igazán meglepett, több ellenállásra számítottam -, én a másik oldalhoz sétáltam, majd én is behuppantam az ülésre. - Szerintem veled nem igazán foglalkozott. Fogalmam sincs, miért akart nekem adni. Talán... nem akarta, hogy a fiai közelében maradj. - vontam vállat én is. Nem kötöttünk írásos megállapodást, nem volt szerződés, hiszen ha nyoma lett volna ennek a "cserének"... - Én sem vagyok ostoba. Ez mondhatni embercsempészet. Eszem ágában nem volt írásba foglalni mindezt. - magyaráztam gyorsan, mielőtt még meggondolja magát, és rám szegezi a fegyvert, vagy kiszáll, és elsétál. Aztán jön az újabb döbbenet. A fegyver hangosan sült el mellettem, a sofőr pedig... előrebukik a feje, vér fröccsen szét. Dühösen, gyorsan kapom a fejem a lány irányába. - Netán nem akarsz engem is fejbe lőni?! - csattantam fel, és teljes törzsemmel felé fordultam. Tudtam, hogy szívesen megtenné, de azt is, én lőnék előbb. Hiába voltak gyorsak a reflexei, hiába célzott tökéletes pontossággal, több tapasztalatom volt ebben. - Nem értem, miért tiltakozol ennyire. Ügyes vagy, ráadásul... bizonyára nem épelméjű. - ingattam a fejem. Tulajdonképpen kicsit a fiatalabb énemre emlékeztetett, aki nagyon is szerette a munkáját, talán túlzottan. - Gondold át. Nem kényszerítelek semmire, de ostoba lennél, ha elutasítanád az ajánlatom. Lenne fedél a fejed felett, kapnál enni, saját szobát, ráadásul senki sem terrorizálna többé. Mert Estella bántott, jól gondolom? - hajoltam enyhén közelebb, bizalmasan, mert nem féltem tőle. Eszem ágában sem volt kezet emelni rá, amennyiben visszafogja magát. Dühösen fújtam ki a levegőt, de igyekeztem lehiggadni. Nem volt a legjobb sofőr, ugyanakkor az én sofőröm volt. - Nem hiszem el, milyen káoszt csináltál röpke öt perc alatt! - fújtattam, majd lehuyntam a szememet egyetlen pillanatra. - Tudod, sokba fog ez nekem fájni. A fájdalomdíj a feleségének, és a kocsi tisztítása. Ráadásul három emberemet is kiiktattad. - képtelen voltam elhinni, micsoda káoszt csinált, legszívesebben kitettem volna az egyik utca végén, s utjára engedem, de... nem voltam rá képes. Isten tudja csak, mit művelt vele Estella, és a családja!
Esélyük sem volt, de tényleg eleve semmi esélyük nem volt. Lomhák, lassúak, nagyok és talán fizikálisan erősek voltak, de... szellemileg eléggé verték a léc aljának az alját. Nem tudom, hogy ki küldte őket, de még csak beolvadni se tudtak volna a környezetbe, merevek voltak és túl hirtelen kapták el a fejüket, ha rájuk pillantottam. Pedig szerettem volna nyugodt és áldott, meghitt pillanatokat átélni ezen a temetésen, na jó nem... örültem, hogy hamar kikerültem ebből a szarból és kicsit tehettem azt, amit legjobban élveztem. Nem lepett meg, hogy még szinte csak meg se rezzent a férfi, kicsit másképp festett, mint a két szerencsecsomag, akit utánam küldött. Cseppet sem félek és kicsit sem zavar, hogy éppen fejbe lőttem az egyik emberét. Figyeltem, ahogyan letörli a vért az arcáról és egész pontosan a szívére céloztam... ki tudja, hogy mit akar és azt se lehet tudni, hogy éppen ki áll mögöttem, ezért is volt jó a másik kezembe kapni a kézitükröt, úgy néz ki senki sincs mögöttem. - Esetleg majd órák múlva pisilni is kienged? Hívjam apukának? Vagy a daddy jobban beindítja? - kérdezem tőle kis gúnnyal megfűszerezett hangon. Nem érdekel, ha éppen kiakasztom őt, kicsit sem. Beszállok a kocsiba, de ügyelek rá, hogy a fegyver a kezemben maradjon és szépen a sofőr fejének szegezem, mikor a fenekem elhelyezem. - Tudja Estella túl ravasz volt, hogy szóban kössön alkut, hiszen a szó elszáll, de az írás megmarad. - vonom meg a vállamat ártatlanul. Érdekes, hogy éppen most bukkan fel és éppen azt a nőt emlegeti, akit nagyon nem kéne emlegetnie. Szépen keresztbe dobom a lábaimat és úgy figyelem és hallgatom az okosságokat, amiket mond. Bár jobb lenne, ha nem hallanám meg. Amikor azt mondja, hogy a sajátjaimat ne irtsam megint elsül a fegyver és szépen átmegy a golyó a sofőr fején. - Jajj de ügyetlen vagyok... bár ő nekem egy idegen. - és szépen a férfire szegezem a fegyvert. - Ahogyan ön is. Az ön emberei nem az enyémek. - mondom neki, majd figyelem őt. - Képes arra, hogy tisztán beszéljen vagy akar még kicsit kertelni? - kérdezem mosolyogva tőle, majd kicsit oldalra billentem a fejem.
Vendég
Vendég
163
C szint: Kalmithil
Csüt. Jún. 27, 2019 3:59 pm
For Ms. Flecther
Sejtettem, hogy valami nincs rendben, túl sok idő telt el. Negyven perc várakozás után bukkant csak fel Vincent, az egyik legnagyobb capó, aki nem épp az eszéről volt híres, s nem is a legjobb emberem volt. Ezért is őket küldem, ide nagydarab, ijesztő emberek kellettek, akiket halál nyugodtan kiküldök terepre. Megbecsültem őket is, szó se róla, ám fontosabb feladatot nem bíztam volna rájuk. Felsóhajtottam, ahogy megláttam, hogy sántítva közelíti meg az autót, az arcán olyan kifejezés ült, mint akinek csontját törték. Valószínűleg így is történt, hogy az isten verné meg őket! A másik embernek még csak nyoma sem volt, ami nagyon nem volt jó jel... Kopogtattak az ablakon, s minden erőmre szükségem volt, hogy csak az ablakot húzzam le, s ne úgy nyissam ki az ajtót, hogy közben erősen pofán csapjam Vincentet. Nem, erre nem volt szükség. Elkerekedett szemmel néztem végig, ahogy a lány, akiért jöttünk, fegyvert fog Vincent fejéhez. Rögtön tudtam, ennyi volt Vincen karrierje, s ahogy eldördült a fegyver, arcomat vér borította be. Arckifejezésem a dühről árulkodott, amit gyorsan elnyomtam, szemforgatva vettem fel egy nyugodt álcát. Szóval újabb makacs, önfejű lány sodródott az utamba, aki ráadásul még Charlotte-nál is fiatalabb volt. Az apja lehettem volna. Kihúztam a zsebkendőt a zakómból, megtöröltem az arcom, éskipislogtam szememből a vércseppeket. Jobb, mint a szemcsepp. Felsóhajtottam, majd a lányra meredtem, Orabella, ha jól emlékeztem. - Oké, térjünk rögtön a tárgyra! - kezdtem, kezemet a térdemen nyugtatva. - Szállj be a kocsiba, mielőtt valaki észreveszi a hullát, és mellette téged! - jelentettem ki ellentmondsát nem tűrően, de előre éreztem, hogy ez nem lesz elég. - Orabella. Estella miatt vagyok itt, bebiztosította magát, hogy ha ő eltávozik, te hozzám kerülj. Nem tudom, miért, és hidd el, ha bármi mást fel tudott volna ajánlani, nem megyek bele. De sosem árt, ha új tagokkal bővül a szervezet, ráadásul... Lehet egy otthonod. Bizonyára jobb helyet biztosítok neked, mint az a ribanc Estella, jól mondom? - vontam fel a szemöldököm kérdőn, s óvatosan kitártam az ajtót. Ajkaim egy halvány, ámde cinkos mosolyra görbültek. Lassan szálltam ki az autóból, s feltartottam mindkét kezem, hiszen a lánynál fegyver volt. Nálam is volt egy, a csípőmre erősítve, viszont nem akartam használni, ha nem muszáj. - Semmi kárt nem akartunk tenni benned, erre te... - Újabb sóhaj, lehunyt szemek, kifújtam a levegőt, majd beszívtam, s végül kinyitottam a szemem. - Hagyjuk. Hasznos tagja lehetnél a szervezetnek, de az első szabály, hogy a sajátjainkat nem bántjuk, s végképp nem öljük meg. Maximum én, ámbár én sem szeretem a családtagjaim bántani, hacsak nem muszáj. - Fintorogtam. Tényleg nem szerettem bántani a saját szervezetem tagjait, de néha nem volt más megoldás. Ha valaki óriásit hibázott, ki kellett szabni a büntetést, valahogy kordában kellett tartani a tagokat.
Hányingerem volt a temetéstől, ettől a sok könnytől és szomorúságtól, mintha egy szeretett ember ment volna a mennybe. Ez a nő egy romlott állat volt, egy beteg nő, aki nem tudta, hogy mit kezdjen az elkeseredett életével és éppen ezért engem terrorizált vagy legalábbis próbált. Ha rajtam múlt volna a dolog, akkor nyitott koporsós temetés lett volna, fusztráll, hogy nem láthatom az arcát, de... semmivel sem tudták volna magyarázni az feltépett torkát, na nem mintha lett volna beleszólásom. Oldalra pillantva látom Matthew szomorú arcát és érzem, ahogy szép lassan összekulcsolja az ujjainkat, na fasza, most nincs ki visszatartsa a kanos farkasokat. Nem húzom el inkább a kezemet, csak arra a két idegenre figyelek, akik feltűnően bámulnak engem és lesik a mozdulataimat. Lehet én vagyok ennyire zseni vagy remek megérzéseimnek köszönhetőek, de biztos vagyok benne, hogy engem követnek és akarnak valamit, csak az a kérdés, hogy mi a francot? - Kimegyek a mosdóba, mindjárt jövök. - súgom Matthew fülébe, majd kimászok a helyemről és elindulok a kijárat felé, az a két idióta pedig készségesen követ is engem. Hozzám közelebb van az ajtó, így szépen megtudok állni az mellett, megvárva, hogy kinyissák és kiérkezzenek az első pedig szépen ádámcsutkán is lett ütve, mire a légcsöve eltört és lassan megfulladt. A másik csak pislogva bámult és nézte a társát, ahogyan vergődik, míg végül megáll a mozgása. Értetlenül bámultam rá. - Meddig várjak még? Ha gondolod megvárom, míg utoljára leszopod és utána érdeklődöm, hogy miért követtek. - mondom neki, mire ő teljesen felkapja a vizet és elindul. Nagy és lomha, nem nagyon nehéz kitérni minden ütése elől, egyszerű kigáncsolni, csak elkaszálom a lábait, majd az egyiket megragadva egy gyors mozdulattal el is töröm. Be kell látnom jól tartja magát. A combomra erősített kis fegyver már elő is kerül és megcélzom a fejét. - Na vigyél a balekhoz, aki küldött. - szerencsére engedelmeskedik, de baromi lassan haladunk. Nem tudom, hogy mennyi időbe is telt, de végül csak egy sikátorba értünk, ahol egy szép autó várt már minket. Na érdekel, hogy mi lesz ebből. Megvárom, hogy a kocsi ablakához sántikáljon, majd kopog és hallom, ahogyan leengedik az ablakot, mielőtt bármit is mondhatna gyorsan fejbelövőm és remélem, hogy a kocsiban ülőt beteríti a vér. - Na halljuk, mit akarsz? - köszönni és kedvesnek lenni? Nem, az nem én vagyok, legalábbis akkor nem, amikor ehhez hasonló dolgokat intézek.
Kezdőlap
