A pultnak dőlve bámulok ki a koszos üvegen az utcára. Három csaj vágtat el az üzlet előtt, mindannyian szőkék, hosszúlábúk és igencsak kívánatosak. Utánuk sandítok a szemem sarkából, de ők nem hogy engem, még a tk-t sem veszik figyelembe. Mintha az egész kóceráj, és benne minden - velem, és Nagypofájú Eddie-vel együtt - láthatatlan lenne. Nagyot sóhajtok, majd kiveszek az automatából egy kólát, felbontom és beleszürcsölök. Nagypofájú Eddie bevágja maga mögött a wc ajtaját, és beletúr zsíros hajába. Az eredeti neve Edward Spitzbauer, a szülei németországi zsidók, ő maga pedig mélyen megveti a saját népét. A viselkedése, és a stílusa miatt ragadt rá a Nagypofájú Eddie név.
- Te má’ megin’ a macákat hesszeled, Borzaskutya? - kérdezi tettetett akcentussal. Eleinte idegesítő volt, de egész hamar hozzá lehet szokni.
- Eddie, már megmondtam, hogy ne hívj így.
- De há’ ha eccer úgy nézel ki, min’ egy borzaskutya, ecsém! - megvonja a vállát, megigazítja kantáros farmernadrágját, és beveszi magát a pult mögé - ha néha dógoznál is komám, nem csak a tyúkokat kergetnéd, lehet, hogy több lenne a vendégünk - mondja nagy komolyan, mire felé fordulok. Szemem megállapodik az első két foga közötti helyen. Egy busz meg tudna ott fordulni.
- Már mondtam Desire-nek, hogy ez az üzlet már gagyi. Az emberek már nem vesznek ki videókazettát, hiszen mindent le tudnak tölteni a netről. Hülyék lennének ezért fizetni… amúgy is, mi rossz van abban, hogy ha szétnézek a piacon?
- Ugyanmá’ , Borzaskutya, te nem az az ember vagy, aki csak úgy nézeget. Te inkább belemászol mindegyikének a bugyingójába - elröhögöm magam. Mit is tudhatna Nagypofájú Eddie a szerelemről. Meg egyébként is, mi köze van ahhoz, hogy én kinek a bugyijában turkálok.
- Na, jól van Randiguru, zárjunk be… ide már úgysem jön senki.
Beszállok a piros Dodge-ba, amit még apáéktól kaptam érettségi ajándékként, és becsukom az ajtót. Mellém az anyósra Eddie foglal helyet. Két sarokkal arrébb lakik nálam, és mivel neki nincs jogsija mindig én szoktam furikázni. Elindulunk.
- Nehogy aszidd, hogy lezártuk a témát - mondja nekem.
- Milyen témát?
- Még sose’ vótá’ szerelmes Borzaskutya?
- Nem! - nevetek fel - pillanatnyi szerelmet éreztem már, de még sosem jött olyan nő, aki felszántotta volna a szívemet.
- Ha az én Jennie-m hallaná eztet… mi má’ tizenegy éve házasok vagyunk, és én a mai napig úgy szeretem őtet, mint ahogy ő szereti a csokis fánkot - mindketten nevetünk, majd befordulok a sarkon. Eddie felém fordítja a fejét, mondani akar valamit, de csak azt látom, ahogyan vizenyős kék szeme kikerekedik.
- Alec! - ordít, de a már csak azt érzem, hogy valami hatalmas erővel nekicsapódik a kocsi oldalának, a lökéstől pedig a halántékom Eddie homlokának csapódik. Fémes íz kerül a számba, és a vér kesernyés szaga megcsapja az orromat. Sötétség telepszik a szememre, és eltűnik minden, amit eddig ismertem.
Nem tudok mozogni. Még a szemem sem tudom kinyitni. Gépek zúgása, emberi hangok töltik be körülöttem a teret. Ismerős hang üti meg a fülem, Eddie a Nagypofájú.
- Egy… egy kocsi…
- Igen Uram, azt tudjuk. A másik sofőrt már intézi két kollégám.
- Belénk hajtott… én nekem nincs bajom, csak egy pukli a homlokon, de… én próbáltam kihúzni, de Borzasku… Alec… nem reagál. Segítsenek kérem… ő a legjobb barátom - Eddie sírni kezd, én pedig ki akarok szállni a kocsiból, megnyugtatni, hogy kurvára nincsen semmi bajom. De nem tudok. A lábam egyszerűen nem mozdul. Tehetetlen vagyok.
2 héttel később…
A kórház falai között heverek, még mindig mozdulatlanul. Az orvosok szerint kómában, amely kilátástalan. Nem tudják, hogy valaha fel fogok-e ébredni belőle. Ismerős hang üti meg a fülem, egy olyan hang, amelyet már régen nem hallottam.
- Jó napot, Dr. Arden. - a húgom az. Megismerem a hangját, ezer közül is megismerem.
- Jó napot, Ms. Verona. Sajnálom, hogy ennyit kellett utaznia, de a szüleiket sajnos nem sikerült elérnünk.
- Tanzániában vannak, mi a helyzet?
- Nos, mint tudja a bátyja Alexander, négy nappal ezelőtt balesetet szenvedett. A gépek életben tartják a szerveit, de kómában van, és nincs változás. Nem reagál semmire, még a szívritmusa sem változik… Pár napja belső vérzést diagnosztizáltak nála, sajnos kilyukadt az egyik veséje… rendbe hoztuk a problémát, de az agya is károsult. Ha valaha fel is ébredne, újra kéne tanulnia járni, beszélni, írni, gyakorlatilag mindent, amit gyerekkorában megtanult.
Hát ez van. Ez lett belőlem. Egy szobanövény. És lehet, hogy ha felébredek, akkor is ez maradok. Egy pépes agyú burok, egy test, ami ott ragadt, félúton élet és halál között. De én nem akarok meghalni. Nem akarok meghalni. Túl fiatal és jóképű vagyok a halálhoz! Bármit megteszek, csak hadd maradjak életben. Könyörgöm.
- Kapcsolják le… - a húgom hangja megremeg. Érzem magamon a pillantását, és érzem, ahogy megsimítja a kézfejem - ég veled Bátyó, odafönn találkozunk.