Roman&&Finn

share a single bed and tell each other what we dream about

Körülbelül fél órája tudtam meg azt a kiemelkedő információt, hogy nem egyedül fogok élni ebben a lakosztálynak nevezett lyukban. Azóta is azon kattog az agyam, hogy mennyire fogom bírni, hogy egy másik sráccal kell osztoznom egy légteren. Nekem, aki konkréten otthon egy egész emeletet kapott a szülei házában, s aki amikor meglátta a három szobás lakást, amiben az előző két évben lakott, elsőre majdnem sírógörcsöt kapott. Az utóbbihoz már sikerült annyira hozzászoknom, hogy most azonnal vissza tudnék menni. Ennek vajon mennyi idő kell majd, hogy a szívembe zárhassam? Van egy olyan erős gyanúm, hogy sosem fog megtörténni. Ez nem Roman hibája, magáé a helyé.
- Jó, ezt megbeszéltük – bólintok és visszafekszek az ágyba, majd az oldalamra fordulok, hogy szembe lehessek vele. Furcsa lesz úgy felkelni minden reggel, hogy ő lesz az első, akit megpillantok és még csak nem is ugyanabban az ágyban vagyunk. Olyan ez, mint valami elcseszett Hamupipőke történet. – Te pedig majd meglátod, hogy engem meg jobb nem kihozni a sodromból – mosolyodom el. Alapból egy nyugodt, laza srácnak vallom magam és a legtöbb esetben ez ígyis marad, de ha valakinek mégis sikerül felidegesítenie, akkor az meneküljön és soha ne nézzen vissza.
- Már hozzászoktam, hogy megbámulnak a lányok – válaszolok könnyedén, - meg a fiúk is – teszem hozzá pimaszul, hiszen nem vagyok se hülye, se vak. Látom, ahogy végigmér engem időről időre. Ahogy a szeme percekig pásztázza a különböző testrészeimet. Valószínűleg ez neki fel sem tűnik már vagy éppen úgy gondolja, hogy ez teljesen normális a heteró fiúk körében. Annyira kiábrándítanám, hogy ez nem fedi a valóságot, de nem teszem. Még nem. Talán, ha így folytatja, akkor kivárom majd az alkalmat és olyankor csapok le, amikor nem számít majd rá.
- Nem fogom feladni – zárom le a témát ennyivel. Igazság szerint már most fejvesztve menekülnék innen a legszívesebben, de nem teszem. Erről is csak apám tehet, aki szarik bele abba, hogy hogyan fogok itt élni.
- Az én nyűgöm az, hogy nem gondoltam bele ebbe a kollégiumi dologban, de mivel elég kitartó és makacs vagyok, így apám nem tudhatja meg, hogy nem volt igazam és itt fogok lakni idén – sóhajtok fel. Jobbnak érzem így beadni a történetet, minthogy túl sok pénzt költöttem és a faterom azt mondta nincs pénz, míg be nem töltöm a huszonötöt. Három év és akkor talán már felelősségteljesebb leszek szerinte, de ebben sem biztos. Nincs valami időgép, amire felpattanhatok és az esedékes szülinapi bulira megérkezem? Annyira király lenne! Tuti kurva nagy partit fogok csapni.
- Ne is legyen vele bajod. Biztosan illik hozzád – válaszolom. Fogalmam sincs, hogy mi jön a Roman után és nem is érzek arra késztetést, hogy megérdeklődjem. Ez olyan dolog, amit cikinek tartok megkérdezni, szóval ha nem lesz itt vagy csak bevonul a fürdőbe, majd meglesem mi van a bőröndjére vagy az egyik könyvébe írva. Az iratai között majd akkor kutakodok, ha ő is itt lesz velem, mert látni akarom a fejét, ahogy azzal basztatom, hogy mennyire szarul néz ki az igazolványképén.
- Hét éve? Te jó ég – döbbenek le. – Ti vagy nagyon hülyék vagytok vagy nagyon szerelmesek – a plafont kezdem bámulni. Nem értek vele egyet, hogy lényegében az élete nagy részében le volt foglalva. Nem tudom, hogy pontosan hény éves lehet, de saccra azt mondanám, hogy körülbelül tizenöt éves kora óta van együtt Rozáliával. Ez ilyen nagy romi sztorinak hathat, de biztos vagyok benne, hogy mióta Roman idejár egyetemre nem igazán olyan a kapcsolatuk, mint régen vagy éppen csak így bírják ki a másik mellett. Néhány embernek segít a távolság, de mi lesz ha újra összekerülnek?
Full hülye mind a kettő.
- Majd azzal fogsz menőzni, hogy mennyire jóban voltunk és vagyunk a mai napig. Közben meg arra sem emlékszel majd, hogy jobb- vagy balkezes vagyok – nevetek fel halkan. Szeretném néha, ha már húsz év múlva lennénk. Most vagyunk az életünknek azon szakaszában, ahol jól kell vennünk az akadályokat ahhoz, hogy a legjobb életet biztosítsuk magunknak. Pár év múlva, ha már ezt megoldottuk, akkor minden másabb lesz. Azt hiszem az én legnagyobb leckém – legalábbis apám szerint -, hogy megtanuljak bánni a pénzzel.
- Akkor rendelek mexikóit és jövőhéten meg elmegyünk randizni – vigyorgok rá. Értse, ahogy akarja. Nem romantikus töltetű dologra gondolok éppen randi címszó alatt. Nem bűn, ha két srác elmegy enni valahová kettesben. Simán lehet abszolút baráti is az egész.
A kezébe nyomom a telefonom, miután belépek az alkalmazásba és választok magamnak kaját, hogy ő is dönthessen a saját vacsorájáról. Az este további részében pedig a telefonomon játszok és sorozatot nézek, mielőtt elnyomna az álom.  

Most, hogy eldöntöttem, Finn és én jó szobatársak leszünk, kicsit más szemmel nézek végig rajta. Tartom magam ahhoz, hogy a személyiség hibái a felelőtlen és érdektelen szülői magatartás eredménye. Hogyan is lenne képe a valóságról, ha huszon-akárhány évig csak bólogató birkákkal, és igenemberekkel volt körülvéve. A végén még kiderül, hogy a kollégiumba költözés élete legjobb döntése volt.
Lehetsz szarkasztikus, de szerintem igenis lehetünk jó barátok. Ez az újfent talált pozitivizmusom vagy azt jelenti, hogy túlestem a holtponton, vagy szivárognak a gázcsövek és kezdem elveszteni az eszem. Majd rájössz, hogy normál esetben nehéz kihozni a sodromból. Értsd, amikor megvan az egészséges napi nyolc óra alvásom, és reggelizem. Valami azt súgja, ő azért egész sikeresen felnyomja a vérnyomásom néha, de kezdek átlátni rajta. Egy átlagos gazdag fiú, akit soha senki nem akart megismerni azért, aki, sokkal jobban foglalkoztatta az embereket a vezetékneve és a bankszámlája. Engem mindkettő hidegen hagy. Ha egy szegény senki lenne, ha ronda lenne, akkor is megpróbálnék jó kapcsolatban lenni vele, mert ez egy szimpla emberi gesztus. Finnek nyilván még sok tanulnivalója van.
Szólok. Ígérem, de nehezemre esik elképzelni Finnt, ahogy megjelenik heti öt edzésen, időt és energiát fektet bele. Talán a második alakom után rájönne, hogy a szervezett időtöltés nem éppen neki való. Hát még, ha meghallja, hogy versenyek előtt kéthetes absztinenciát szokott elrendelni az edzőnk. Megmosolyogtat az ötlet. Tudod, a lányok.. tuti megbámulnának… Be kell valljam kicsit belepirulok a hebegésembe. Nem akarom az egóját simogatni, de nyilván tisztában van vele, hogy néz ki. A nagyobb kérdés, hogy engem miért foglalkoztat ennyire a külseje. Jake-el hiába éltem együtt évekig, egyetlen egyszer sem gondoltam rá úgy, mint aki „jól néz ki”. Igaz, Jake-nek hiányzott pár kocka, pár göndör fürt és telt ajkak, hogy egyáltalán Finn közelébe érhessen. Megnyugtatom magam, hogy semmi baj nincsen azzal, ha észreveszem, a szobatársam milyen jó pasi. Csak azt jelenti, hogy van két jól működő szemem. Amúgy sem panaszkodom, sokkal kellemesebb látványt nyújt, mint Jake, még akkor is, ha sokkal több dolgom lesz mellette.
Hacsak két hónap után fel nem adod. Közben kinyitom a bőröndöm, és próbálok magamnak keresni valami ruhát holnapra. Nem akarok reggel kutakodni, veszélyeztetve, hogy esetleg felébresztem a motoszkálással. Az valahogy nem illik bele a jó szobatárs képbe. Finn nyilván leszarná fordított esetben…
Ebben az esetben a mai nyűgöm az, hogy kurva sokat repültem és egy felsőbbrendűségi komplexusban szenvedő szobatársat kaptam magam mellé. Küldök felé egy mosolyt, amiből remélem megérti, hogy csak viccelek. Mármint… teljesen komolyan gondolom, de nem feltétlen panasznak szánom. És neked mi a nyűgöd?
Én már nagyon leszállnék a barátnő-témáról. Van egy olyan érzésem, hogy bármit mondok, Finn-nek nem fog megfelelni, és ettől úgy érzem magam, mintha a világ legkritikusabb szüleivel próbálnám elfogadtatni az új barátnőm. Nem is értem miért foglalkoztat ennyire a véleménye, de zavar, hogy ennyire nyilvánvalóvá teszi, ő mennyivel jobb Rosie-nál. Az még jobban zavar, hogy látom benne a logikát, de nem vagyok hajlandó ezt beismerni.
Sosem gondolkoztam még el, hogy választanék-e másik vezetéknevet. Semmi bajom a sajátommal. Azt teljesen megértem, hogy ő miért szereti az övét. A Roosevelt mégis másképpen cseng, mint az Ackerly. Vajon én mit tennék, ha Roman Rooseveltnek hívnának? Nevetségesen hangzik, abszolút nem illik hozzám ez a név. Olyan hatása van, mint amikor a tinédzser lánykák a naplójuk sarkára körmölik az álombéli férjezett nevüket, függetlenül attól, hogy jól hangzik-e. Ha tinédzser lányka lennék, inkább választanám a kötőjeles megoldást. A Romen Ackerly-Roosevelt nem is sérti annyira a fület. Mi?!
Lassan hét éve. Halkan motyogom a választ, ha akarja simán értheti kettőnek is. Az azért sokkal reálisabb lenne, mint hogy egész életemben csak egy lánnyal voltam. Nem várom tőle, hogy megértse. Valóban nem ismerlek, de ebben biztos vagyok. De még okozhatsz meglepetéseket. Igazából az, hogy nem hasonlít Rosie-ra nem feltétlen jelent rosszat. Sőt. Nem tudom, hogy Rosie-val tudnék tíz hónapig egy szobába zárva élni.
Akkor te leszel majd a vacsoraparti sztorim húsz év múlva. „Képzeljétek, mikor egyetemre jártam Roosevelt elnök volt a szobatársam.” A helyedben vigyáznék, milyen infót osztok meg magamról. Mondjon bármit is, nem tudom elképzelni az ovális irodában, egy ország felelőségével a nyakában. Sokkal inkább való First Gentleman-nek…
Meghökkentő, mennyire nem érti a viccet. Látom a szemén az elhatározást. Olyan hirtelen pattan ki az ágyból és olyan intenzitással néz a szemembe, hogy attól leülök az ágyra. Nem vagyok hozzászokva, hogy valaki ennyire határozottan eldöntsön valami. Próbálom leplezni a meglepetésemet, de csak egy kínos nevetés hagyja el a számat. Mexikóit. De nem ma este. Arcomat a tenyerembe temetem; miért vagyok annyira ostoba, hogy még adom is alá a lovat? Rendelj akkor valamit, de én nem szoktam randizni járni fiúkkal. Főleg, mivel barátnőm van. Ezt a témát nagyon gyorsan le kell zárnunk. Nem akarom, hogy rosszul mérje fel a helyzetet és azt higgye bármit is szeretnék tőle. Úgy néz rám, ahogyan Rosie évek óta nem nézett. Nem vagyok elég erős, hogy ezt kielemezzem, így válasz helyett inkább a fejemre húzom a takarót, hogy ne is lásson.

some words ••• boys keep swinging. ••• with love ••• kredit

Roman&&Finn

share a single bed and tell each other what we dream about

Látom Romanon, hogy belül küzd önmagával. Mintha egy harcot vívna, hiszen ott van benne velem kapcsolatban az előítélet. Végülis én vagyok az a srác, aki már első perctől fogva húzom a számat mindenen, ami neki egyébként tök normális. Ezzel szemben meg egy aranyos embernek tűnik, aki talán – csak talán – próbálná megismerni a jobb oldalamat. Kíváncsian várom a közös jövőnket, hiszen nem tudhatom mire számíthatok. Az elmúlt percekben már a legjobb és legrosszabb eshetőségeket is számításba vettem.
- Életre szóló barátságokat? – nézek rá összehúzott szemmel. Az a körülbelül két ember, akik konkrétan gyermekkorom óta az életem részei is csak azért, mert a szüleik is, akár az enyémek a Fehér házban dolgoznak. A legtöbbször együtt voltunk száműzve, hogy játszunk, míg az ősök valami fontos tárgyaláson vettek részt. Annyira különbözünk egymástól a neveltetést leszámítva, hogy magunktól valószínűleg sosem mentünk volna oda a másikhoz. – Ebben az esetben köszöntsd a legújabb barid – mutatok magamra egy pimasz mosoly kíséretében. Vajon mennyi idő kell még ahhoz, hogy felpofozzon? Tényleg nem akarom feleslegesen felhúzni és van bennem szikra az iránt, hogy jóban legyünk, de mégis annyira könnyű játszadozni vele.
- Nem is tűnik ez annyira rossz ötletnek. Tényleg szólj már, kérlek – nézek rá őszintén. Az úszás legalább lefoglalná az időm egy részét és nem azon kattognék, hogy hogyan lehetek mindennél jobb. Szükségem van valamire, ami által nem apámat hívogatom a nap huszonnégy órájában, hogy adjon már pénzt. – Hogy érted, hogy feldobnám az edzéseket? – kérdezek rá vigyorogva. Talán tetszene neki, ahogy a medencében úszom és a szemek rám szegeződnének? Nagyon mélyen van egy olyan érzésem, hogy ő lenne az, aki folyamatosan engem bámulna, de ezt elnyomom magamban.
- Akkor aludj egy kicsit, aztán ha felkeltél, akkor is itt leszek, mint remek társaság. Meg úgy a tanév végéig – gondolok bele. Rémisztően hangzik, hogy még körülbelül tíz hónapot ebben a retkes kollégiumban kell töltenem. Minden annyira régi és koszos. Valószínűnek tartanám, hogy ha nem takarítanánk, akkor is ugyanolyan lenne minden, mint az általunk vélt tisztaság.
- Valóban nem a problémáid azok, amikkel folyamatosan szeretnék foglalkozni, de ha valikvel egy légtérben élsz, akkor úgyis valamennyire a sajátodnak érzed a másik nyűgét még ha nem is akarod – rántom meg a vállam. Ezúttal teljesen őszinte vagyok még ha ez egy kicsit fájdalmas is. Tegyük fel, hogy egy nap visszajövök ide – kurvára nem tudom azt mondani, hogy hazajövök – és azt látom, hogy Roman a párnájába bújva fekszik és csak van, létezik. Ebben az esetben még ha akarnék sem tudnék elsiklani a hangulata felett.
- Nem vagyok irritáló – zárom le ennyivel a témát. Ne gondoljon rólam ilyet, mivel köze sincs a valósághoz, de ezt majd úgyis megtapasztalja.
- Nem ítélem meg, poénkodtam. Egyébként meg ha választani kellene, akkor én ugyanúgy Roosevelt maradnék – válaszolom. Ez egy olyan név, aminek mindig is nagy hatalma lesz az Egyesült Államokban. Csak meg kell említenem és már rögtön másképp néznek rám. Talán az egész világon ez lenne. – Mióta vagytok együtt? – érdeklődöm. Nekem egyszer volt egy hosszabb kapcsolatom egy Lilah nevű hölggyel, de az is csak egy évig tartott. Az utolsó hónapokat már kínszenvedésnek éltem meg. Nem tudtuk pontosan azt nyújtani a másiknak, amit kellett volna. Ő érdektelenné vált az irányomba és fordítva is ez lett. Plusz néha azt éreztem, hogy inkább a pénzemet szereti, mintsem engem. Azóta nem voltam hajlandó belemenni más kapcsolatokba.
- Honnan tudod? Nem is ismersz engem – húzom el a számat. Utálom, ha pár szó után megítélnek. Mégis honnan a kurva életből tudná, hogy én miket szeretek? Lehet meglepném és kiderülne, hogy több közös van bennem és Rozáliában, mint hiszi. – A születésemről úgy fognak beszélni, mint Jézuséról – mondom teljesen komoly arccal, bár nyilván csak viccelek. Sajnos erősen kétlem, hogy ezt ő is ugyanolyan poénosnak tartja, mint én. – Jaja, politikai pályára szeretnék. Igazából ebben nőttem fel. Jobban értek hozzá, mint a legtöbben hinnék. Tisztában vagyok vele, hogy mit kell tennem ahhoz, hogy hatalomra kerüljek és a nép is megszeressen – tárom szét a karom. Ezzel ellentétben sosem akarnék elnök lenni. Túl nagy felelősség és nem hiszem, hogy bennem van annyi kitartás, hogy megfelelő módon vezessem az országot.
- Akkor még ma meg kell ejteni azt a randit – felpattanok az ágyról. A telefont a zsebembe süllyesztem és mélyen a fiú szemeibe nézek. – Kínai vagy olasz kaját akarsz enni? – kérdezem teljesen komolyan. – Te ajánlottad fel a randit, még ha csak poénkodtál is, szóval szedd össze magad és menjünk. Éhezem – tenyereimet összecsapom és várom, hogy felálljon az ágyról. Nem én vagyok azaz ember, akivel érdemes ilyenekről viccelnie. Nem fogadok el nemleges választ soha.

Kicsit mérges vagyok magamra. A nagyszüleim ennél jobb embernek neveltek, mint, hogy egy húszperces interakció után ennyire megítéljek valakit. Finn semmi rosszat nem tett, azon kívül, hogy egy teljesen más anyagi helyzetből jött, és most össze van zavarodva egy kicsit. Úgy érzem, taktikát kellene váltanom: ahelyett, hogy bunkó vagyok, és nyilvánvalóan gúnyolódom vele, talán segítenem kellene neki beilleszkedni. Végül is, nem az ő hibája, hogy a szülei elkényeztették. Hiába szeretnék most azonnal kidőlni és elaludni, mosolyt erőltetek az arcomra.
Nem olyan szörnyű a kolis élet, majd rájössz. Alkalmazkodni kell egy kicsit, de életre szóló barátságokat lehet kötni. Végül a sablonszöveggel állok elő. Kétlem, hogy elhinné nekem, de ki tudja. Az ötlet, hogy Finn és én a kötelezőkön túl is barátkozni fogunk egymással, elég legből kapott. Abban pedig biztos vagyok, hogy bármilyen kapcsolatunk is lesz, nem fog egy életre szólni: elképzelem, hogy ő lesz a tanúm az esküvőmön, de túl disszonáns a kép.
Minden szemeszter elején van egy válogató, ha gondolod, szólok, mikor lesz. Nem tudom elképzelni róla, hogy elég kitartása legyen egy kompetitív sporthoz, de még okozhat meglepetéseket. Jobb szeretném, ha az edzések megmaradnának a saját kis szabadidőmnek, nem rajongok az ötletért, hogy oda is be szeretné fúrni magát, de nem mondom meg neki. Van egy olyan érzésem, hogy Finn-nek minél inkább nemet akarsz mondani, ő annál inkább elhatározza magát. Ó biztos vagyok benne, hogy feldobnád az edzéseket. Ez egy nyilvánvaló tény, mindenki látja. Nem kell hozzá vonzódni a saját nememhez, hogy teljesen objektívan megállapítsam, Finn igazán jól néz ki. Az attitűdje ellenére, és biztos vagyok benne, hogy vannak ellensúlyozó tulajdonságai. Olyan nem lehet, hogy valaki teljesen szörnyű kapjon egy ilyen testet. Mint már mondtam, csak objektívan.
Biztos vagyok benne, hogy remek társaság vagy, amikor éppen nem vagyok hulla fáradt. Ezt félig komolyan is gondolom, ami jelent helyzetben nagy szó tőlem. Tényleg szeretnék jóban lenni vele, különben beigazolódik, amit állított, és pokol lesz a következő két félév.
Ez az újonnan talált pozitivizmusom egy kicsit meginog a következő mondatai hallatán. Nem szeretem, amikor teljesen idegenek akarnak vájkálni az életemben. Én sem bombázom őt személyes kérdésekkel, és értékelném, ha ezt tiszteletben tartaná. Azt hiszem, nem fogja. Próbálom neki ismét elmagyarázni, hogy mi nem vagyunk barátok, de kétlem, hogy célba érne az üzenet. Szerintem sokkal jobban kijönnénk egymással, ha meghagynánk a másiknak a személyes teret. Te sem akarsz állandóan az én problémáimmal foglalkozni, és én se a tiéddel. Elég hamar rá fogsz jönni, hogy nagyon unalmas vagyok. Ami viszont hasznomra válik, mivel hamar meg fog unni. Nem ámítom magam olyasmivel, hogy egy Finn-kaliberű fiú figyelmét túl sokáig le tudnám kötni.
Biztos nem vagy te ennyire irritáló. Nézd el nekem, elég fáradt vagyok. Remélem, hogy a mosoly, amit felé dobok inkább tűnik barátságosnak, mint gúnyosnak. Lehet, hogy nem a legjobb módon kezdtük ezt az egészet. Biztosan nem lehet ez a fiú annyira szörnyű, mint magáról állítja. Takarítás, tanulás meg ilyenek… tuti, hogy eddig senki nem mondott neki nemet és mindent azonnal megkapott. (Halkan megjegyzem ezt teljesen megértem, biztos mindenki, aki csak egy kicsit kevésbé biztos a szexualitásában, mint én, meginog a gödröcskés mosolya láttán. Nem ítélem el őket, ők is csak emberek.) Majd változni fog, ha rájön, nem mindenki esik hanyatt előtte azonnal.
Nem, valóban nem ez a vezetékneve. De név alapján elég nagy ostobaság megítélni valakit, senki nem választotta a sajátját. Ahogyan senki nem választotta azt sem, hogy milyen családba szülessen. Ez az egyik legnagyobb problémám eddig Finn-el: úgy látja az életet, mintha természetes lenne, hogy milyen körülmények közül jött, és ezért nem tudja értékelni. Nem az én reszortom, hogy megneveljem, mégis van bennem valami késztetés, hogy bebizonyítsam, nincsen minden helyzetben igaza. Kihívást látok benne, ez pedig nem tetszik: már így is túl sok szálat húztam magam ás Finn között. Nekem igazából csak egy célom van: tanulni és túlélni a félévet, hogy éppen ki szuszog mellettem az ágyon hidegen hagy. Legalábbis így kellene lennie. Ne aggódj, azonnal értesítelek, de ezt kizárt. Nagyon régóta együtt vagyunk, tudnám, ha megcsalna. Ezt szentül hiszem. Nem is tudom, miért akarom ennyire meggyőzni az igazamról. Nyilván ő sosem találkozott még vele, én pedig úgy ismerem Rosie-t, mint a tenyerem.
Nem sok közös van bennetek. Ezt csak halkan jegyzem meg. Én is alig várom, hogy találkozzanak, és Finn rájöjjön, mégsem volt mindenben igaza. Rosie egy csodálatos lány, és biztos vagyok benne, hogy ezt ő is látni fogja. Bár… talán mégsem okos dolog bemutatni a gyönyörű barátnőmet egy fiúnak, aki sajt bevallása szerint nem válogat a hálótársak között…
Gratulálok, lenyűgöző teljesítmény. Máris elérted az életcélod. Hogy is volt? Igyekszem nem gúnyos lenni? Nyelek egyet, és próbálom menteni a dolgot. Jó, nyilván túl fiatal vagy még, hogy komoly dolgokat érj el. Mi a célod amúgy a szakoddal? Te is a politikai pályára akarsz lépni? Ha barátkozni akarok vele, éreztetnem kell vele, hogy komolyan érdekel, ami mond. Én például gyerekkorom óta orvosnak készülök, ez vele is hasonlóan lehet. Gondolom teljesen elhivatott a leendő karrierjét illetően. Vagy ilyenek…
Csak egy megérzés. Nem akarom megint a neveltetését szidni, mert tényleg elhatároztam, hogy mi jóban leszünk, és ehhez tartani akarom magam. Meg amúgy is, lehet sokkal több rosszat feltételezek róla, csak azért, mert egy kicsit döcögősen indultunk.
Nem tudom eldönteni, hogy viccel-e. Elég komolyan mondja, és egy pillanatra megijedek, hogy rossz üzenetet próbálok felé kommunikálni. De végül arra jutok, hogy biztosan tisztában van vele, hogy csak szarkasztikus vagyok. Egy kis viccelődés szobatársak között, teljesen ártalmatlan… Jövőhéten pont nem érek rá. vigyorgok. Ha lány lennék, biztosan kapnék az alkalmon, de így csak elviccelem a dolgot. Amúgy is, ki kell érdemelned, hogy igent mondjak. Talán a fáradtság teszi, nem is értem mi ütött belém. Nem szoktam ilyen lenni, és viccből flörtölni, főleg nem fiúkkal. Bár, talán még sosem találkoztam ilyen fiúval, mint Finn. Még jó, hogy heteró vagyok és barátnőm van, egy kis ártatlan viccelődésből nem lehet semmi baj.

some words ••• boys keep swinging. ••• with love ••• kredit

Roman&&Finn

share a single bed and tell each other what we dream about

Bármit mondok, bárhogyan szánom, Roman valamiért folyamatosan olyan stílusban válaszol nekem, ami nagyon nem tetszik. Az utóbbi időszakban vele kapcsolatban fogom vissza magam a legjobban, mert nem akarom, hogy feszültség legyen közöttünk az elkövetkezendő egy évben, ám most mégis úgy érzem, hogy nem vesz engem komolyan. Az is megfordul a fejemben, hogy egy bizonyos szintig féltékeny rám, pedig most semmi olyan sincs az életemben, ami irigylésre méltó. Mondjuk ezt nem tudhatja meg soha. Inkább legyen a fejében ezer meg egy kérdés rólam, minthogy valaha eláruljam neki, hogy nem folyik az a pénzcsap.
- Nem lenne annyira nehéz, de olyan kell, ami nem omlik már össze, mert olyan régi – válaszolom. Az a baj a legtöbb lakással, amit kiadnak bérbe a legtöbb városban, hogy piszkosul öreg. Dőlnek össze, jön le a festék a falról, a parketta nyikorog és még átkozottul magas lakbért is kérnek el érte, ami alapból nem lenne probléma, de ha már fizetek érte, akkor az legyen minőségi. – Köszönöm szépen, én is sok sikert kívánnék neked a következő félévhez!
Meg ahhoz is, hogy elviseld a stílusomat és ne ölj meg helyben, ha éppen a koszos boxerem miatt fogsz végigcsúszni a szobában vagy mert penészes már a tányér az asztalomon és megkérlek arra, hogy mosogasd el. Ahogyan ahhoz is, hogy ne kapj vérszemet minden este, amikor nőkkel vagy férfiakkal vagy mind a kettővel a melletted lévő ágyon dugok.
Igen, ezt nem mondanám ki hangosan.
- Hogy lehet bejutni a csapatodba? – érdeklődöm. Év elején általában felvétel szokott lenni mindenhol. Általánosban pár évig úsztam, de aztán abbahagytam. Talán ideje lenne visszaszállni a nyeregbe. – Amúgy biztos jól állna, kiemelné a formás fenekem – vigyorgok rá pimaszul. Rajtam mindne jól mutat. Hová gondol?
- Oh hidd el, lesz olyan, hogy vágysz majd a társaságomra – kacsintok rá. Igazából nem gondolom komolyan. Már így elsőre elég levágos a szituáció, hogy nagyon különbözünk egymástól. Az is csoda, ha nem tépjük majd meg a másikat szabadidőnkben.
A szüleimmel pedig nem olyan szoros a kapcsolatom, így nem fognak hiányolni. Eddig két-három havonta toltam csak haza a seggem és akkor sem beszélgettünk túl sokat.
- Az lehet, de mégis én leszek az, aki folyamatosan az aurádban fog lihegni, ha éppen bajod van, mivel nagyon úgy tűnik, hogy velem élsz együtt. Nem muszáj megosztanod a nyűgödet meg az életed apróbb részleteit még most, de nem fogom kibírni túl személyes kérdések nélkül, ha mellettem lógatod majd az orrod – rántom meg a vállam. Gyűlölöm, ha valaki a környezetemben éppen a halálán van vagy csak szimplán komor valamilyen okból kifolyólag. Ilyenkor kénytelen vagyok a kezembe venni az irányítást és a sajátos stílusomban rendbe rakni a dolgokat. – Nem akarok szándékosan az agyadra menni, szimplán ilyen vagyok. Ha zavar, akkor próbáld megszokni – forgatom meg a szemeimet. Tényleg már úgy érzem, hogy minden apróságba is bele akar kötni velem kapcsolatban. Ha szépen szólok, az is zavarja. Most mégis mit tegyek?
- Nem ez a vezetékneve, akkor már hallottam volna róla – rántom meg a vállam. Csak a bolondját akarja járatni velem, hogy szarul érezzem magam. – Ha kiderülne, hogy megcsalt, akkor kérlek nekem szólj majd először – mosolygok rá. Biztos vagyok benne, hogy a csaj nem csak magával játszadozik Manchesterben vagy mit tudom is én, hogy hol lakikban. – Alig várom, hogy találkozzam vele – mondom tettetett lelkesedéssel. Azt hiszem vagyok annyira köcsög, hogy ha az Államokba utazik, akkor azon a hétvégén vagy időszakban még véletlenül se menjek haza. Nem gondolnám, hogy egy hotelben töltenék el a közös időt. Az én ágyamat meg nem kapják meg pluszban, hogy összetolhassák hancúrozni. Akkor már nekem is be kell szállni.
- Megszülettem – válaszolom könnyedén. Valóban nem tettem még semmit hozzá az ország politikájához, hogy mindenki megismerje a Finn Delano Roosevelt nevet, de ez még változhat a jövőben. Amúgy meg mindenkinek van hatása, így én sem lógok ki a sorból. Csak éppen az nem mindegy, hogy ki mennyit tesz le az asztalra. Az én életem még igencsak az elején jár remélhetőleg.
- Igen, miből jöttél rá? – csodálkozást tettetek. Valójában ezzel a kérdésével, ami inkább hangzott kijelentésnek, nem értek egyet. Elismerem, ha nincs igazan és mások valamit jobban tudnak nálam.
- Jó hát akkor készülj fel, mert jövőhéten elviszlek randizni – jelentem ki és a telefont a kezembe véve visszadőlök az ágyra. Azt hiszi, hogy poénkodhat ilyennel és adhatja alám a lovat? Akkor most szépen teljesítjük ezt a kijelentését bármennyire is ódzkodik majd tőle. Rosie tök átlag Smith – nevezzük, ahogy akarjuk csak ennél hétköznapibb név nem jut eszebe -, pedig le van szarva jó magasról. Az én szememben ő nem létezik. Még sosem láttam és Roman sem sokkal többször, mint én, ha ilyen gyakorisággal tudnak összefutni.

Valami kiakaszt ebben a fiúban. Nem tudom eldönteni, hogy azért, mert pofátlanul nagyképű, pofátlanul arrogáns, vagy mert pofátlanul szép. Vagy mindhárom kombinációja.
Persze, hogy tudod. Nem szándékosan vagyok ennyire gúnyos. Igazából teljesen irracionálisan viselkedem. Egyszer az a bajom, hogy nem érti, amit mondok, aztán meg az, hogy egyet ért. A repülőútra fogom. Meg arra, hogy Finn-nek úgy tűnik, rejtett tehetsége van a frusztrációszintem konstans magasan tartásához, már csak a létezésével is. Ne mond, hogy ennyire nehéz lenne újat találni. Annyira határozottan mondja, hogy ki akarja próbálni a kolis létet, és közben annyira sokat panaszkodik, hogy valami nem stimmel a sztoriban. Semmi közöm hozzá igazából, szóval nem feszegetem a dolgot. De akkor engedd meg, hogy a világ minden átlagos egyetemistája nevében sok sikert kívánjak a következő félévhez. Olyan kis aranyosan lelkesnek tűnik, nincs szívem lelombozni, hogy egy átlag egyetemistának nincsen ezres szövéssűrűségű egyiptomi pamut lepedő az ágyán, és nem halmoz fel designer cipőket a szekrényében. De hát, mindenki a maga módján bontogatja a szárnyait, nem igaz?
Ahogy ő is, végül én is kénytelen vagyok feladni a reményt, hogy esetleg elköltözik innen. Nem tudom mit tettem az ég ellen, hogy Finnt érdemeljem szobatársként, de meg kell majd kérjem a nagyit, hogy morzsoljon el értem egy imát. Igazából nincs vele nagy gond, csak nem tudom elképzelni, hogy csendben megéljünk egymás mellett, konfliktusok nélkül. Nekem pedig nincs szükségem a drámára és a veszekedésre az életemben. Próbálom magam arról győzködni, hogy képes leszek vele békében élni hosszú távon, és már majdnem el is hiszem.
Nekem úszóedzésem van. A csapattal. De a szinkronúszó lányokkal egy uszodában edzünk, beállhatsz közéjük, ha gondolod. Biztosan jól állna neked a feszülős úszódressz. Hangosan nevetek az ötleten. Miből gondolja vajon, hogy nekünk kötelező örökre szóló barátságot kötni. Én tökéletesen megelégszem azzal is, hogy csendben megtűrjük a másik jelenlétét. Azért a pokol és a közös edzés között van pár árnyalat.
A terveimet, hogy hétből két nap enyém a szoba, egyetlen mondattal keresztbe húzza. Nem tudnék olyan gonosz lenni, hogy elvegyem ezt a csodálatos élményt a szüleidtől. vigyorgok. Ha otthon tanulnék, a nagyi biztosan elvárná, hogy havi kétszer legalább hazalátogassak. Nem akarok sztereotípiákkal élni, de szinte látom magam előtt Finn családját, ahogy a problémákat azzal oldják meg, hogy pénz alá temetik. Vajon ilyen probléma lehet nekik, a felsőbbrendűségi komplexussal küzdő fiacskájuk is?
Felül az ágyon, mint akit hírtelen nagyon érdekel a téma, és úgy néz rám, mintha azon gondolkodna milyen ízű vajon a húsom. Kicsit ijesztő. De közben bicskanyitogatóan gúnyos és tenyérbemászó, és minden iménti szimpatizálásom köddé válik. Nem vagyunk még elég jó haverok, hogy ilyenekről beszélgessünk. Bevallom, nem nekem van a világon a legnehezebb sorsom. Van persze egy szomorú kiskutya sztorim a szüleimről, de a nap végén még mindig nincsen okom panaszra. Ott vannak a nagyszüleim, Amerikában járhatok egyetemre, és van tető a fejem fölött. Nekem ennyi is elég lenne. Azt viszont nem hagyom, hogy egy fiú, aki a felső tízezerből érkezett eljátssza a mártírt, hogy neki mennyire rossz. Sem pedig, hogy kiprovokáljon belőlem bármit is. Higgadt hangon teszem hozzá. Ha nem akarsz szándékosan az agyamra menni, egész normálisan is élhetünk majd egymás mellett. Az tuti, hogy jövőre nem fogok neki könyörögni, hogy kerüljünk megint egy szobába. De egy évet azért kibírok. Mi a legrosszabb, ami történhet?
A Mountbatten-Windsor is elég egyedi, honnan tudod, hogy nem ez Rosie vezetékneve? Nyilván nem, nyilván tudja ezt ő is, de kötelességemnek érzem megvédeni a lányt. A középkorban biztosan én lettem volna az a hülye, akit kinyírnak, mert minden szende szűz erkölcsének védelmére siet. Ha nem haragszol, azt hiszem, én jobban ismerem őt, és tudom, hogy nem csal meg. Rosie egyszerűen nem olyan lány. Tudom. Nyáron és az ünneppekor leginkább, de egy szemeszterben egyszer igyekszik meglátogatni. Látom az arcán, hogy nagyon szórakoztatja a téma. Én leszek a jobb fej, és betudom ezt annak, hogy még biztosan nem volt szerelmes, és nem volt komoly kapcsolata. Majd megtanulja egyszer.
Valamiért, amikor azt mondja, hogy ő a kisujját sem fogja mozdítani, hiszek neki. Talán soha életében nem kellett egy vizespoharat sem arrébb tennie. Én viszont ismerem magam, és tudom, hogy képtelen lennék egy rendezetlen, koszos szobában élni. Csendesen, duzzogva elfogadom a jövőképem, miszerint júniusig mellékállásban takarító is lehetek. Csodás.
Szemmel láthatóan érzékeny pontot érintettem, aminek azért egy kicsit örülök. Egészen hamar megtaláltam a témát, amivel ki lehet hozni a sodrából, ha éppen arra lenne szükség. Az ilyen információk mindig jól jönnek. Vagyunk? Többes számban? Te mit tettél eddig, hogy tovább vidd a család hírnevét? Netán nemzettél pár zabigyereket? Mást nem nagyon tudok kinézni belőle. Jó emberismerőnek tartom magam, és azt súgja a megérzésem, hogy Finn imád sütkérezni a családja dicsőségeiben, egészen addig még neki magának nem kell letennie semmit az asztalra. Kíváncsi vagyok, bebizonyosodik-e ez a teóriám a következő pár hónapban.
Te az a típus vagy, aki mindig mindent jobban tud a másiknál, igaz? Ezzel el is döntöm, hogy inkább száradjon le a lábam, minthogy valaha beüljek Finn kocsijába. Nem hagyom, hogy én legyek az, akivel szemben végül igaza lesz, így is éppen elég nagy az egója anélkül, hogy még simogatnám is.
Élettársak? De hát még randizni sem vittél el édes. rebegtetem a szempilláimat felé. Biztosan nagyon fáradt lehetek, normális körülmények között nem csinálnék ilyet. Rosie-ra gondolok, és arra, ahogyan ő szokta rebegtetni a pilláit, ha flörtölni akar velem. Ahogyan én tettem, az teljesen más volt, csak ki akarom kerülni a válaszadást.
Annyira nevetséges a helyzet, én pedig annyira fáradt vagyok, hogy a lehető leggyermetegebb módon válaszolok és kiöltöm a nyelvem rá. Meg kellene ágyaznom, de nem visz rá a lélek, hogy ágyneműt húzzak. Vajon Finn nagyon igénytelennek tartana, ha ma csak a lepedőn aludnék? Egyáltalán, miért érdekel, hogy mit gondol rólam Finn?

some words ••• boys keep swinging. ••• with love ••• kredit

Roman&&Finn

share a single bed and tell each other what we dream about

A kollégium valamilyen szinten egy kórházra emlékeztet. Hosszú folyosók, tele szobákkal és ha valamelyikből éppen jön ki valami idegen és bekukucskálsz a válla felett, akkor gyorsan becsapja az ajtót, mintha egy haldokló beteget őrizne. Számomra ez nem valami bizakodó és amúgy is furán néznek rám az itteni lakók, mintha leprás lennék vagy nem is tudom. Ebben az a vicc, hogy akikkel itt összefutottam, azok közül egyikkel sem találkoztam még a kollégium falain kívül. Mi van még nem láttak gazdag srácot beköltözni egy ilyen lepratelepre? Jó, mondjuk még én sem és nem is valami jellemző, de simán járhat úgy más is, mint én. Jó tanács: ne vegyetek hollywoodi ereklyéket sok pénzért, mert az apátok elzárhatja a csapot!
- Azt hiszem tudom, hogy miről beszélsz – nézek rá együttérzően. Igazából még fogalmam sincs, de pár napon vagy héten belül úgyis rá kell jönnöm, hogy miből mit érdemes vásárolni, hogy jobban kijöjjök a pénzből. Talán nem is kéne lemenni a portára külön szobáért nyávogni. Mindössze követni mindenhová ezt a srácot, míg rá nem jövök, hogy hogyan lehet spórolni. Az elmondásai alapján elég csóró lehet és a ruhái sem a legjobb, legújabb márkájúak. – Már nincs meg az albérletem. Felmondtam a szerződést, mikor kiderült, hogy kolis leszek egy évet. Gondoltam megfigyelem, hogy hogyan él az átlag egyetemista – rántom meg a vállam. Egyébként tényleg mindig érdekelt, hogy milyen a kolis élet és nesze, most itt van. Nem pont így akartam megtudni.
- Tudod mit? Nem kérdezek meg semmit! Maradok itt veled – mosolygok rá elbűvölően, s ezzel a lendülettel lezárom a telefonomat és nem folytatom a dolgok feljegyzését a jegyzetekbe. Nagyon meg fogom még ezt bánni!
- Akkor mindennap hatkor tali az egyetemnél és utána mehetünk együtt edzeni. Azt mondják a szobatársakkal érdemes jól kijönni. Gondolom nem akarod, hogy okollá tegyük egymás életét – kacsintok rá. Képes lennék direkt minden percét megkeseríteni, ha nem úgy történnek a dolgok, mint ahogyan én azt elképzeltem. – Havi egyszer szoktam hazamenni, hogy a szüleim ne felejtsék el a szép pofimat, de ha jó társaság leszel, akkor ezt lecsökkenthetem nullára – válaszolok. Igazából fixen muszáj lesz most ezt az egy alkalmat megtartanom. Apám azt mondta, hogy ilyenkor megbeszéljük mindig a költségvetésem, s mit hogyan kellene majd másképp csinálnom. Már most nem tudom, hogy tegnap mire költöttem! Ugyan mit vár el tőlem?
- Na akkor itt az idő, hogy felvilágosíts! Miről kellett lemondanod, kedves? – felülök az ágyon, hogy szembe legyek vele és úgy nézek rá, mint aki a lelkéig hatol. A lehető leggúnyosabb tekintetem vettem elő. Én az egész életemről lemondtam, semmit sem vagyok képes önállóan megcsinálni. Neki vajon miről kellett? Valószínűleg pénz nélkül nőtt fel és most a nagyszülei háza helyett egy koliban lakik egy másik országban. Jobb helyen is van és még szabad is lehet. Szóval? – Viselem, veled együtt.
Képzelem mennyire boldog lehet miattam. Remélem az előző szobatársa is hasonló kaliberű szegény gyerek volt, akivel meg tudták beszélni, hogy milyen szar nekik az élet, mert éppen nem telik kenyérre. Ebből a srácból kiindulva tuti a folytonos csend és a depresszív beszélgetések sorozata váltotta egymást.
- Ki mondta, hogy a Finn egyedi? A Roosevelt és a Moon, ami anyám neve, már annál inkább – mondom büszkén. Még senki sem tudott megállítani attól, hogy ne így beszéljek a családomról. Ha egy rossz szót szólna, akkor csak leállítanám. – Otthon tanul? Fogadok, hogy összevissza csal, haver – nevetek fel torkomszakadtából. Még egy könnycseppem is kicsordul az információ hallattán. Ez a srác vagy nagyon hülye és vak vagy ő is hűtlen csak éppen nem osztja meg velem. – Milyen gyakran találkoztok? – kérdezem még mindig kacagva. Csak azt ne mondja, hogy karácsonykor és a nyári szünetben, mert akkor tuti elvágnak bennem minden tartást és még ennél is nagyobb jelenetet csinálok.
- Akkor nem csinálsz te sem semmit és én sem – csapom össze a tenyereimet, mintha ez lenne a megoldás. Egy idő után rá fog jönni, hogy én pedig egy kisujjamat sem mozdítom majd a jobb ügy érdekében. Felőlem akár koszos is lehet a szoba, engem nem fog érdekelni. Míg van kaja meg ágy, ahol alszom, addig nem csinálok semmit.
A következő kijelentésére szinte vérszemet kapok. Hogy merészeli? A családom dícsőségét kérdőjelezi meg. Mintha annyira értene a politikához és az Egyesült Államok vezetéséhez. Hülye kis brit, akinek nagy a szája, mert az USA-ban tanulhat!
- Elég nagy behatást gyakorolt az országra Teddy, Franklin és Eleanor is, szóval egy szót sem szólhatsz. Ha annyira akarnánk az elnökséget, akkor megszerezhetnénk, de most jó nekünk így, a másik oldalról pedig Dél-Korea mostani elnöke Moon Jae-in anyám bácsikája, szóval még mindig ott vagyunk a toppon – magyarázom úgy neki, mintha a szájába kellene rágnom. Ez az egyetlen téma, amire igazán harapok. A többi sérteetést általában szimplán elengedem a fülem mellett és hagyom, hogy szidjanak. Néha még élvezem is, hiszen ez csupán annyit jelent, hogy irigykednek rám. Annak meg ki ne örülne?
- Úgyis az lesz a vége, hogy ki akarod majd próbálni – és még lelkes is leszel, de ezt már nem teszem hozzá. Oyan, mintha játszani akarná a kemény srácot, habár nem tudom, hogy miért.
- Dehogynem! Mindent meg kell osztanunk a másikkal, mostantól élettársak vagyunk – kulcsolom össze a kezeimet magam előtt. Furcsa ezt így hangosan kimondani, mert a szüleimen kívül még sosem éltem senkivel és a gyerekkori házunk olyan hatalmas, hogyha úgy tartotta kedvem, akár napokig is el tudtam őket kerülni. A szüleim sem voltak éppen annak a híve, hogy játszuk el a nagy boldog, szoros családi kapcsolatot. Nem minden a felszínesség.
- Rendben heterókám – bólintok. Elhiszem neki, hogy az és csak az agyát akartam húzni ezzel. Úgy tűnik sikerült egy kicsit. Mindegy, az ilyen megegyzéseket inkább minimálisra fogom, mert azért elkergetni nem akarom majd.

Racionális szempontból most azonnal rohannom kellene valamelyik kollégiumi vezetőhöz, hogy adjanak nekem egy másik szobát. Egészen biztos vagyok benne, hogy Finn nagyon hamar a mentális egészségem rovására fog menni. Mégsem teszem. Nincsen igazán jó indokom, azon felül, hogy ragaszkodok a szobámhoz, ami már harmadik éve az enyém. Nem mintha nem pontos másai lennének egymásnak. Végül is, Finn úgy tűnik nem lesz túl kooperatív, de kaphatnék valaki sokkal szörnyűbbet is. Legalábbis ezzel győzködöm magam. (Meg azzal, hogy egy igazi angyal vagyok, és senkit nem tennék ki ilyen borzalmaknak szándékosan.)
Nem szívesen mondanám el neki, hogy annyira csóró vagyok, hogy ha nem lennék ösztöndíjjal ingyenélő itt, húzhatnék vissza az anyaföldre. Van egy olyan érzésem, hogy tenne szimpatikussá a szemében. Drágábbak, igen. Meg hát, van, akinek száz-kétszáz dollár különbség sokat jelent. Megvonom a vállam. Nem akarok leállni neki elmagyarázni mit jelent, ha egy félelmetesen szűk összegből kell gazdálkodnod, mikor pontosan tudom, hogy neki a bőre alatt is pénz van. Arról viszont nagyon szívesen kifaggatnám, hogy mégis miért választotta a kollégiumi életet. Szóval elterelem a beszélgetést. A helyedben egyébként azonnal visszarohantam volna az albérletembe, amikor megláttam ezt a helyet. Mindegy felajánlás, úgy mondom. Menj vissza és hagyj engem békén.
Felsóhajtok a kérése hallatán, de legyen, ha ettől hamarabb megszabadulok tőle. Az egyszemélyes szobát meg a kolik közti költözést akartad megkérdezni. Meg azt, hogy kaphatsz-e akadálymentesített szobát, de erre inkább nem emlékeztetem; még a gondolat is nevetséges. A többi felvetése meg… finoman fogalmazva is elvetemült.
Hatig vagyok az egyetemen, utána edzés és egyébként is szerintem vagy elég meggyőző, hogy egyedül is elintézd a dolgaid. Eszem ágában nincsen a lóti-futija lenni. Lehet, hogy másokat megveszteget pénzzel meg azzal az irritálóan szép arcával, de nálam ez nem jön be. És ez egész héten. teszem hozzá a nyomaték kedvéért. Egyébként te hazajársz hétvégén? Mondd, kérlek, hogy igen. Ha úgy alakul a sorsom, hogy egy szobában kell laknom vele, remélem, hogy két napot legalább kapok, amikor újra rendezhetem az életem, amit minden kétséget kizárólag fel fog dúlni. Csak egy kis csönd, ennyit kérek.
Fogalmad sincsen nekem miről kellett lemondanom, úgyhogy a helyedben én befognám a számat. Nem fogom sajnálni, amiért luxushoz szokott úri picsáját nem meresztheti valami tetőteraszos-portaszolgálatos komplexum medencéje mellett. Amúgy is, te akartad kipróbálni, milyen a kolis élet, nem? Viseld következményét. Ezentúl ez lesz az életem? Egy gazdag, elkényeztetett, nyilvánvalóan kiváltásgos fiú panaszait kell majd hallgatnom, egy olyan döntés miatt, amit ő hozott meg és bármikor visszacsinálhat?
Nagy szerencséje van, amiért nem vagyok a fizikai erőszak híve. A hangnem, amivel édesnek szólít bicskanyitogatóan méze-mázos. Remélem, nem gondolja, hogy ennyire lekezelően beszélhet velem, különben véletlen meg találom fojtani a párnájával egy éjszaka. Úgy döntök, hogy nem adom meg neki azt az elégedettséget, hogy visszaszólok, de nem tudom megállni, hogy egy fagyos pillantást ne vessek rá. Egy pillanatig sem gondolom, hogy ezen ő nem szórakozik jól. Azt viszont nem tudom reakció nélkül hagyni, amikor Rosie-ról beszél.
Mit érdekel téged, hogy mennyire különleges a neve? Nem mintha a Finn annyira egyedi lenne. Én magam is tisztában vagyok azzal, hogy ez egy nagyon gyenge visszaszólás, de nem tudok jobbal előrukkolni. Magam is tudom, hogy igaza van, de a gúnyolódó hangnemtől a falra mászok. Nem fogsz vele találkozni, ő otthon tanul Manchesterben. Most akkor magyarázzam el azt is, hogy nem mindenki teheti meg, hogy magángéppel repülgessen ide-oda az Atlanti óceán fölött? Valószínűleg teljesen megdöbbentené a hír.
Jó, akkor én sem csinálok semmit. Toporzékolni akarok, és a hajamat tépni, mint egy ötéves. Vagy az övét. Elképzelem milyen lehet göndör fürjeibe fonni az ujjaim… Annyira tenyérbemászóan helyes arca van, amin egy annyira irritáló arckifejezés ül, hogy megszívesebben letörölném az elégedett vigyort a képéről. Nem teszem, mert úgyis én járnék rosszabbul.
Az elképzelés, hogy Finn, aki amúgy is bőven az amerikai átlag fölötti szinten él, még ingyen is akar lakni egy kollégiumban, tökéletes mutatja a kapitalista elit földtől való elrugaszkodását. Jót nevetek rajta. Tudod, talán ez a gondolatmenet az oka, hogy ’45 óta egy Rooseveltnek sem sikerült megszereznie az elnökséget. Nem mintha annyira képben lennék az aktuálpolitikai mozzanatokkal, de ebben egészen biztos vagyok. Meg amúgy is, mindenkibe ott kell belekötni, ahol a legjobban fáj, nem?
Kár tagadni, hogy megmozgatja a fantáziámat az autója. El tudom benne képzelni magam, sőt azt is el tudom képzelni, ha egyszer ez az orvos-leszek-dolog több pénzt hoz a házhoz, mint visz, beszerzek egy hasonló kocsit. Nem álltatom magam, azt hiszem, ha megtehetném egy egész tucat gyönyörű autó állna kiwaxolva a garázsban. De, hogy én? Az ő autójában? Hogy bármi szívességet tegyen nem? Inkább hajtson át a lábamon a Chevy-vel. Rendes tőled, de vissza kell utasítsam, ki tudja miket csináltál már abban a kocsiban. Nyilván, ha nekem megfordul a fejemben, hogy kivel, mit csinálnék a hátsó ülésen, Finn már régen megtette. Azt sem mondom meg neki, hogy holnap a reggeli futásom előtt első dolgom lesz lecsekkolni a kocsit a parkolóban.
Mert nincsenek. Gondolom nem vagy kíváncsi életem szomorú kis történetére. motyogom. Nem azért, mert szégyellem a nagyszüleimet, vagy ilyesmi, az sem érdekel, hogy anyámról mit gondolhat vajon, aki tizenöt évesen esett teherbe egy vadidegentől (elárulom, semmi olyat, ami nekem nem jutott volna az eszembe). De nem akarok olyan információkat megosztani vele, amit csak kevesen tudnak rólam; úgy meg főleg nem, hogy feltételezem, nem is érdeli igazán.
A zuhanyom után némileg felfrissülök, de ez egészen addig tart, még ki nem nyitja azt a formás száját megint. Nem tudom eldönteni, hogy valóban komolyan gondolja, vagy csak cukkol, és őszintén? Nem is akarom tudni. Frusztáltságomban gombóccá gyűröm a nedves törölközőm, és a fejéhez vágom.
Ezeket a megjegyzéseket mellőzzük, jó? Én heteró vagyok. Remélem, itt pontot tehetünk a történet végére.

some words ••• boys keep swinging. ••• with love ••• kredit

Roman&&Finn

share a single bed and tell each other what we dream about

Úgy tűnik, hogy Roman már most kezd vérszemet kapni miattam. Végülis mire számítottam? Gondolom az előző szobatársa ugyanolyan világból jött, mint ő és ez tök normális felállás volt nekik, hogy egy szobán és fürdőn kellett osztozniuk. Hiheti azt, hogy egy nagyképű, elkényeztetett kölyök vagyok, de ez nem fedi le a teljes valóságot. Neki sem lenne könnyű, ha luxuscikkekhez szokott volna egész életében és hirtelen mindennek vége szakad, mert az apja úgy gondolja, hogy nem elég felelősségteljes. Mert nyilván az idősebbik Roosevelt az volt már fiatalon is. Hagyjuk már! Láttam róla a sok bulifotót és a leveleit is megtaláltam. Nem éppen a legjobb példa számomra, aztán most mégis az ország felsővezetésében van. Az én életutam miért ne lehetne ehhez hasonló? Ott van bennem anyám természete is, aki meg ezerszer visszafogottabb. Talán pár év múlva már én is úgy viselkedtem volna magamtól is.
- Mert a többi koli annyival drágább? – érdeklődöm ezúttal mindenféle rossz szándék nélkül. Nem azért kérdezem ezt tőle, hogy felhúzza magát. Puszta kíváncsiság, ha már voltam olyan balfasz, hogy nem görgettem le azon a fránya weboldalon. Talán tényleg túlságosan lusta vagyok, ha  a hüvelykujjamat is nehezen mozdítom meg. Valami menőbb kolit biztos jobban éltem volna.
- Okés, akkor ezt is megkérdezem. Miket mondtam még? Diktáld már le – Ezzel a lendülettel megnyitom a telefonomban a jegyzetet és írni kezdem, amire emlékszem. Elég sokat fogom jártatni a számat a portásnak és félek még össze is kapunk majd. – Meddig van órád holnap? Utána mehetünk ezeket megkérdezni – teszem még hozzá. Ő is kell azért ehhez, mert most ő lett a szobatársam és biztosan nélküle nehezebben oldom meg a külön szobát meg már tisztában van azzal hogyan mennek itt a dolgok.
- Nem kell gúnyosnak lenni, nekem ez a normális. Neked hogy esne, ha tök átlagosnak ítélt dolgokról kellene lemondanod és már az sem lenne meg neked, ami most van? – kérdezem szemforgatva. Lehet, hogy tényleg sok neki, amit én csinálok, de meg kell értenie. Én nem ilyen körülmények között éltem eddig. Ez olyan, mintha hirtelen visszautaznék az időben és még a négyzetméterek száma is lecsökkenne.
Figyelem, ahogy a cuccaimat arrébb pakolja. Nem tesz semmi olyat, amiért szólhatnék, de egyértelműen látszik a fején, hogy nem a legboldogabb. Mi van, már most elege lenne belőlem? Még csak ost kezdtük az együtt élést úgy fél órája vagy annyi sem. Neki már biztosan egy örökkévalóságnak tűnhet ez az egész, de én igazság szerint jól szórakozom, így úgy döntök, hogy tább fogom húzni az agyát. Meddig tudok elmenni?
- Nyugi édes – szólalok meg a világ legidegesítőbb hangnemében. Ha valaki így beszélne velem, akkor biztosan tarkón vágnám. Sugárzik belőle a lekezelőség és az irónia.
- Oh Rosie! Milyen szép neve van – gúnyolódom. – Mint minden második nőnek, aki angol anyanyelvű – közben a telefonomon játszok valami hülye játékon, amit pár napja töltöttem le. Haladok, mert már ki sem fizettem, hogy ne legyenek hirdetések közben!
- Gondolom, akkor sokat köszönthetem majd a köreinkben Rosie-t. Azért ha alszok, halkan csináljátok – kacsintok rá. Nem igazán zavar, ha itt fog lógni a nyakunkon, de azt sem bánnám, ha Roman járna át többet hozzá. Szeretném, ha lenne egy kis terem és az nem feltétlen fog bekövetkezni így. Viszont olyan szempontból meg örülnék a lány jelenlétének, hogy biztosan mindig belekötnék.
- Figyeltem és nem érdekelt. Majd hozzászoksz, hogy nem csinálok semmit – rántom meg a vállam. Nem igazán érdekel ez a kis kiborulása. Mellettem lesz még több ilyen is, sőt az sem kizárt, hogy majd késsel akar megdobálni. Én a kisujjamat sem fogom mozdítani ahhoz, hogy ebben a szobában rend és tisztaság legyen. Ciki, d ekonkrétan porszívózni se tudok. Fogalmam sincs, hogy hogyan kell bekapcsolni meg használni. Még a sepregetéssel el is vagyok, de azt is csak onnan tudom, hogy néha bulikban eltört poharakat és üvegeket nem ártott felseperni.
- Milyen eredményeket? Jónak kell lennie? – kérdezem. Eredményei végülis vannak mindenkinek és az előző félévem átlaga nem is lett rossz. Már nem emlékszem a stréber nevére, aki mindent megcsinált nekem, de hálás vagyok neki. Talán, ha látnám köszönnék is neki amennyiben felismerem. Kell még egy kis csicska.
- Nekem egy Chevrolet Chevelle SS454-esem van világos barna színben. A koli előtt parkol. Ha érdekel, akkor megmutathatom – dobom fel ötletnek. Azt hiszem több közös témánk úgysem lesz már. – Vezetheted is, ha melletted ülök – ajánlom fel. Nélkülem viszont a közelébe sem mehet a kocsinak, de ezt már nem rakom hozzá. Majd idővel ezt is megtudja.
- Miért nincsenek képben? – szólalok meg, mint egy óvodás. Itt kellett volna megállnom, ugye? Hát visszavonni a kérdésem pedig nem fogom. Az olyan, mintha szembe köpném magam.
Nem tart sokáig, míg lezuhanyzik. Mindössze két szintet csinálok meg ennyi idő alatt a játékból. Furcsa belegondolni, hogy most már valószínűleg mindig ez lesz. Ezen a pici szobán osztozunk és még a fürdőre is várnom kell néha. Nem, mintha most annyira le szeretnék zuhanyozni.
- Szexi a vizes hajad – pillantok rá, amikor kivonszolja magát a helyiségből.

Szeretném azt hinni magamról, hogy türelmes vagyok és egészen könnyű velem együtt élni. Legalábbis eddig még soha nem érkezett panasz rám, és nekem sem volt még ingerem arra, hogy valakinek kitekerjem a nyakát. Sosem gondoltam, hogy ez a világmegrengető, új felfedezésem, hogy mégis képes lennék embert ölni, majd egy késő vasárnap este tör rám az ismerős kis kollégiumi szobámban, az új szobatársam képében.
Vajon ő tényleg azt gondolja, hogy mindent el tud majd intézni? Hogyan képzeli vajon? Csak szépen leszambázik a kollégium igazgatóhoz az obszcén, nevetségesen drága ruháiban és majd kiveri a hisztit, amiért nem egy magán fürdős, baldachinos ággyal felszerelt lakosztályt kapott, természetesen szobainassal és takarítószemélyzettel karöltve? Mindezt persze heti kilencven dollárért. Ha valóban ez a terve, könyörgöm, vigyen magával, hallani akarom, ahogy valaki összetöri az álomképét.
Van, aki nem engedhet meg többet. motyogom válaszul. Nyilván, nekem sem ez az álomszobám, ahol a szellőzőrendszeren keresztül vándorolnak a konyhából az illatok és mindig meg tudom állapítani, hogy a mexikói cserediákok éppen mit főznek; és a szomszédos szobában lakók szexuális kalandjaira sem vagyok túlzottan kíváncsi, de még a fülemben ordító zenén keresztül is hallom néha. És akkor jön Finn, aki egészen biztosan ötcsillagos ellátáshoz van szokva, és az első húsz percben semmit nem hallok, csak kiábrándító panaszáradatot.
Nézd, nem tudom, hogy lehet kolik között mozogni. Add ezt is a listához, amit majd megkérdezel holnap. Kicsit cinikus a hangom, de nem nagyon érdekel a véleménye. Az lenne a legjobb, ha ő maga is eljutna arra a pontra, hogy sikítva menekül. Mert én szívesen menekülnék sikítva, de kettőnk közül neki van igazán lehetősége rá.
Ha lesz két szabad percem majd elmorzsolok érted egy imát. Szörnyű, hogy fogod kibírni a hifid nélkül, egy MacBook-al? Tiszta középkor! Az akcentusom önkéntelenül átvált igazi londoni, úrifiúsra, mint mindig, amikor szarkasztikusan beszélek. Persze nem hiszem, hogy ez neki feltűnne, elég erősen kétlem, hogy értene a brit akcentusok regionális különbözőségeihez.
Jó. szűröm a fogaim között, ahogy arra utasít, hogy pakoljam el a cuccait, ahova szeretném. Nem tudom mi a nagyobb kísértés… hogy felhalmozzam mindenét a szoba közepén és rituálisan lángra gyújtsam, vagy, hogy valóban megpróbáljak valami rendszer-félét kialakítani ebben a szobában úgy, hogy mindketten elférjünk. Magamat ismerve, nyilván a második megoldást fogom választani. Kétlem, hogy annyi cucca lenne, hogy ne tudnám elhelyezni a két hatalmas beépített szekrényben – főleg, hogy nekem meg alig van valamim, a ruháimon és a tankönyveimen kívül. Kíváncsiságból belesek a szekrénybe. Természetesen mindene halmokban, abszolút nem praktikusan kihasználva a teret. Halkan morogva elfogadom, hogy egy hétig bőröndből kell majd élnem, utána pedig a hétvégi programom a nagytakarítás lesz.
Huszonegy vagyok. Nem mintha rád tartozna, de nem érzem, hogy így ne élnék. Ha valami, az egyetem sokkal inkább elveszi az életem, mint Rosie. vállat vonok. Azt hiszem, nem fogom megbánni a dolgot. Szinte biztos vagyok benne, hogy az egyetem alatt még eljegyzem a lányt, és ha hazaköltözök megtartjuk az esküvőt is. Finn olyannak tűnik, mint aki körbe röhögné a tervem, de nekem szükségem van némi stabilitásra az életemben. Egyáltalán nem bánom, hogy néha az életem egy kényelmesen eltervezett Hemingway regény.
Kár, pedig szerintem jól állna. Hosszú, vékony ujjaira pillantok. Puhának tűnik a keze, hiszem valószínűleg sosem kellett kétkezi munkát végeznie, elképzelem hol járhattak és miket csinálhattak azok az ujjak és libabőrös leszek. A testem önkéntelenül tudja, hogy ez a fiú bajt jelent. Na figyelj. Engem nem érdekel, hogy a saját részed mennyire igénytelen, felőlem aztán fel is zabálhatnak a csótányok álmodban, de ha nem akarod, hogy mindened a kukában végezze, javaslom, hogy nagyon gyorsan tanulj meg magad után rendet tenni.
Ha valamelyik egyetemi sportcsapat tagja, versenyekre jársz, eredményeket érsz el satöbbi; akkor igen. Most komolyan arra akar kilyukadni, hogy ingyen akar itt lakni? Pont ő? Aki valószínűleg fel tudná vásárolni az egész épületet?
Egy pillanatra felcsillan a szemem és újra azzá a kisgyerekké válok, akivel a nagymamája rendszeresen kiabált, mert az iskolából egyenesen a garázsba ment, ahonnan csupa olajfoltos egyenruhával tért haza.
Szeretem a kocsikat, de a régi felújított autók a gyengéim. Egész gyerekkoromat a műhelyben töltöttem a papával. Elmosolyodom az emlékre. Őt valahogy egy vadiúj sportkocsival tudom elképzelni, esetleg egy indokolatlanul hatalmas terepjáróval, amivel talán kompenzálni akar valamit… Viszont, amikor a szüleimről kérdez, eltűnik a mosoly az arcomról. Nem szeretek belebonyolódni a történetbe, főleg nem olyan idegenekkel, akik valószínűleg még a szemem színe alapján is megítélnek. A szüleim nincsenek a képben. Remélem ennyivel is beéri.
Figyelmen kívül hagyom a megjegyzését, és szinte berohanok a fürdőbe. Jól esik a bőrömön a forró víz, szinte érzem, ahogy a por, a kosz, az izzadtság lefolyik rólam, és amikor végre előkerülök a víz alól a bőröm vörös, mint egy ráknak, a hajamból pedig csöpög a víz. Már most látom, hogy itt-ott megszületni látszik pár göndör tincs. A derekam köré tekerem a törölközőt, és nagyon remélem, hogy Finn már elaludt. Szint biztos vagyok benne, hogy lesz valami megjegyzése még magamra rángatom a pizsamának kinevezett melegítő alsót és egyetemi pólót. Víztócsákat hagyok magam mögött a padlón és felírom a mentális jegyzőkönyvembe, hogy be kell szerezzek egy fürdőszoba szőnyeget.

some words ••• boys keep swinging. ••• with love ••• kredit

Roman&&Finn

share a single bed and tell each other what we dream about

A falat bámulva arra leszek figyelmes, hogy egy ponton meg is van törve a festék. Biztonságos ez? Hogy engedhetik, hogy így beköltözzünk, hogy még rendbe sem rakják az épületet? Az egész kész vicc. Már mikor jöttem fel a lépcsőn sem tetszett semmi, ugyanis a liftbe nem mertem beszállni. Olyan réginek tűnik, mintha még a Szovjetunió létezésének az idejéről való volna és ha valaki belép, akkor leszakad. Inkább sétáltam fel minden alkalommal. Még egyszer csatak részegen is, a másik alkalommal mikor ittam a múlthéten nem jöttem vissza erre a lepratelepre. Egy lánynál töltöttem az éjszakát, aki a Lynette vagy Anette névre hallgatott. Vagy egyikre sem.
- Akkor majd holnap azt is megkérdem – jelentem ki. Nem lenne fura kicsit sem, hogy lemennék afelől érdeklődni és pár napon belül tolószékben jönnék vissza és kiderülne, hogy sosem fog meggyógyulni a lábam és képtelen vagyok többé járni vagy éppen csak talpra állni.
- Rossz helyen? Ez a hely egyenesen szar – fakadok ki, de lenyugtatom magam, mielőtt kiabálni kezdenék. Lehet, hogy egész évben el kell majd viselnem a srácot és nem szeretnék már most olyanokat a fejéhez vágni, hogy mennyire igénytelen, ha az utóbbi két évben már itt lakott és kibírta. Ez egy lepratelep.
- Nem mondod? Át lehet költözni az egyágyasba úgy most? Ja és hogy tisztázzuk, azaz egy ágy már francia, ugye? – nézek rá egy kicsit felvillanyozódva. Szívesen váltanék, ha ott jobb körülmények vannak csak kellene valaki, aki átviszi a cuccaimat. Talán az a srác, aki ide is segített áthozni, benne lenne egy menetért cserébe. Én meg ki vagyok, hogy megfosszam tőle a jót?
- Most őszintén, ki volt az a nagyon okos, aki kitalálta, hogy egy ilyen kicsi szobába elférünk ketten? Még a cuccaim sem. A hifimet haza kellett küldenem, ahogy az asztali gépemet is, nem fért el a két monitor az asztalon plusz a gépháznak se volt hely, mert az asztal alá mást pakoltam. Kénytelen leszek egy mac-kel megoldani mindent – húzom el a számat. Nem mintha a legújabb MacBook Pro annyira rossz dolog lenne, de hiányozni fog az asztali gépem. Tegnapelőtt meg is érkezett DC-be sérülés nélkül. Legalábbis az apám ezt mondta. Ha hazamegyek, első dolgom lesz leellenőrizni. – Nem, nyugodtan keríts neki helyet te. Nekem nem probléma – mosolygok rá nyugodtan. Nekem aztán oly’ mindegy, hogy mit csinál a cuccaimmal, míg azok nem tűnnek el és nem sajátítja ki őket.
Meglepődöm, amikor nem háborodik fel azon, hogy biszexuális vagyok. Még csak nem is kommentálja, ami nekem olyan, mintha tök természetesen kezelné. Ez két dologra enged következtetni. Az első az, hogy ő is hasonló beállítottságú, mint én. A második, ami valamivel reálisabb, hogy vannak meleg barátai és már hozzászokott. Nem kell ahhoz homofóbnak lenni, hogy zavarja, hogy két pasi szexel mellette. Készüljön fel, mert lesz ilyen.
- Barátnőd van? Hány éves vagy? Nem most kellene élni? Meg fogod bánni, haver – csóválom a fejem lemondóan. Nem értem az olyan embereket, akik az egyetemi éveik alatt belebonyolódnak valami kapcsolat félébe. Ezek azok az évek, amik arra valóak, hogy kalandozzunk, végre olyan dolgokat tegyünk, amire máskor nem kerülne sor.
- Nem hordok pecsétgyűrűt – vágom rá azonnal. – Nem fogok takarítani. Első sorban kedvem sincs hozzá, másodjára pedig nem tudom, hogy hogyan kell – rántom meg a vállam. Sosem kellett magam után rendet tartanom, így nekem az ilyenek kimaradtak.
Közben a telefonomra pillantok, amikor rezegni kezd. Apa válaszolt az üzenetemre, amiben mindössze annyi áll, hogy hülye vagy. Hát köszi szépen! Neki tényleg sosem kellett ilyen helyen élnie vagy akár betennie a lábát. Miért teszi ezt velem? Muszáj lesz hazautaznom a hétvégén és közölni vele a dolgokat.
- Várj, itt lehet ingyen is lakni? – csillan fel a szemem. Ha ezt el tudnám intézni, akkor még nem is lenne annyira szörnyű itt élni. Tekintettel léve arra, hogy nem fizetek érte és még úgyis van hol laknom, nem is lenne rossz üzlet. Annyi mindent meg kell kérdeznem a portástól! El kellene kezdenem listát írni, mert tuti a felét már most elfelejtettem. – Az király! Akkor te is bírod a kocsikat? – érdeklődöm, de ha nemleges választ is ad, az enyémet akkor is imádni fogja. – A szüleid? – Tudom, hogy bunkóság megkérdezni, ha kihagyta őket. Talán már nem is élnek vagy más szempontból fájó róluk beszélni, de együtt élünk, tudnom kell. Nem lehet kerülgetni hónapokig a forró kását.
Hangosan felnevetek. A reakciója, a hangneme, minden jobb kedvre derít. Nyilvánvalóan csak viccelődök vee és képes lennék tovább is elmenni, de annyira köcsög még én sem vagyok. Ha azt mondaná viszont, hogy csatlakozzak hozzá a fürdéshez, azt nem kellene kétszer mondania.
- Siess, legközelebb megyek én is veled – húzom az agyát.

Nem tartom magam olyan embernek, aki azonnal messzemenő következtetéseket von le másokról. Szeretem mindenkinek megadni az esélyt, hogy felfedhesse az igazi arcát, még akkor is, ha esetleg az első találkozásunk nem indult zökkenőmentesen. Ezt viszont ez a Finn gyerek nagyon nehézzé teszi. Igyekszem megmagyarázni magamban végtelen nagyképűségét és felsőbbrendűségét, de nehezen megy. Azzal takarózok, hogy biztosan viccel, de egyre kevésbé tűnik így.
Nem jártam még akadálymentesített szobában, nem tudom. Ez persze csak egy erőtlen próbálkozás, mert szívem szerint azonnal kijavítanám, hogy semmi eséllyel nem kapna akadálymentesített szobát, meg amúgy is kinek jut eszébe elvenni valakitől a helyet, aki valóban rászorulna. Van egy olyan érzésem, hogy akár a falhoz is beszélhetnék, ha ilyesmiről akarnám meggyőzni, tehát inkább meg sem próbálom.
Te tényleg nagyon rossz helyen jársz azt hiszem. Kétszer végig kell mennem a mondatán. Mégis hol él ez a fiú? Nem osztozkodik fürdőn? Jó, nem kell leszállnia arról a magas lóról, hogy leereszkedjen közénk, mocskos emberi halandók közé, de akkor könyörgöm, húzzon vissza az albérletébe. Ismét lenne hozzá legalább három további kiegészítő mondatom, de visszanyelem. Nem akarok az első találkozáskor úgy lejönni, mint egy tudálékos stréber. Úgyis rájön majd magától is, ha itt marad.
Legalább hat kolija van az egyetemnek. Olyan is van tuti, ahol egyágyas szobák vannak, szóval szívességet tettél volna magadnak, ha kicsit lejjebb görgetsz. Nem tudom visszafogni a szemforgatásom. Magának, nekem, a világnak… Mindenki jobban járt volna, ha nem éppen ezt a helyet választja. A weboldal fejlesztőit hibáztatom, akik ár szerint növekvő sorrendben pakolták fel az oldalra a lehetőségeket.
Ahogyan arról papol, hogyan rendezték be a szobát erős késztetést érzek, hogy minden cuccát a fejéhez vágjam. Nem teszem, mert jólnevelt vagyok, de ezt kénytelen vagyok azzal kompenzálni, hogy az ajkamba harapok. Nem akarok rossz hírek hordozója lenni, de azért kikívánkozik… Tudod, ez azért van, mert ezt a szobát két személyre találták ki. És kevés kollégium van, amelyik megteheti, hogy két franciaágyat rakjon a szobába. Konkrétan egyről sem hallottam még, ha nyugodtan előkaphatja a telefonját és kereshet egyet. Ha túl szörnyűnek találna ezt a „lakosztályt” én nem fogok sírni utána, ha úgy találna úri kedve, hogy elköltözik. Vagy keríthetsz neki helyet te is, végül is a te cuccod. Motyogom, de elpakolom a ruháit a polcra. Azt már meg sem említem, hogy nekem is lenne szükségem egy kis helyre. Úgysem terveztem ma kipakolni a bőröndömből.
Kicsit meglepődök azon, amit mond. Egészen biztos vagyok benne, hogy ő az első ember, akivel találkozok és a saját neméhez (is) vonzódik. Nem botránkozok meg rajta vagy ilyenek, mindenki úgy éli az életét, ahogy neki tetszik, azt hiszem. A magam részéről nem igazán tudom elképzelni, hogy valaha egy férfihez akarjak nyúlni, de hát kinek a pap, kinek a papné – meg ugye, van, akinek mindkettő jöhet. Nem kommentálom a dolgot, mert nem tudom, hogy mi lenne rá a megfelelő válasz. Gratulálok? Jó neked? Inkább csöndben maradok.
Ne aggódj, én nem fogok senkit felhozni, barátnőm van. Nem nagyon akarom részletezni. Pont olyannak tűnik, aki a képembe röhögne, ha elmondanám neki, hogy egész életemben csak egy emberrel voltam együtt, és hét éve élek kapcsolatban.
El kell ismételnem magamban Jones atya minden egyes istentiszteletét, amire a nagyi elrángatott, hogy ne kaparjam ki most azonnal a szemét. Szeresd felebarátod, meg ne ölj embert, meg ilyenekre emlékszem a Bibliából. Nem nagyon használ ez a taktika, úgyhogy azzal győzöm meg magam, hogy egy ilyen gazdag ficsúrt biztos azonnal keresni kezdenék.
Én? Te is itt élsz, nyugodtan takaríthatsz te is. Nem fog leesni a pecsétgyűrű a kezedről. Nem tudom, mit képzel magáról. Azt hisz, hogy a világon mindenki az ő csicskája és azért van, hogy ő kényelmesen élhessen, vagy mi a fasz? Bár ne lennék rákényszerülve, hogy ebben a koliban lakjak, azonnal keresnék egy másik helyet. Bár jelenleg az aligátoroktól hemzsegő lagúna is hívogatóbbnak tűnik, mint a szoba benne Finnel. Elszámolok magamban háromig, mielőtt tényleg fizikai erőszakhoz folyamodnék. (Nem tudom kit áltatok, mindenki tudja, hogy a legyet sem vagyok képes bánatani. Na mindegy.)
Örülök, ha tetszik neki Manchester, bár baromira nem érdekel a véleménye. Én magam még sosem jártam DC-ben, úgyhogy csak egy hümmögéssel nyugtázom amit mond. Azt viszont nem engedem meg magamnak, hogy nyíltan rácsodálkozzak arra, amit a családjáról mesél. Egészen biztos, hogy kurvára élvezi ezt a történetet elmesélni és az emberek reakciója csak az egóját táplálják. Na hát, ezt az örömöt nem adom meg neki. Viszont felvet bennem pár kérdést a dolog.
Ne haragudj, de mégis mi a fenét keresel itt ha ilyen pedigréd van? Tudtad, hogy itt a diákok fele ösztöndíjjal lakik? Szóval nyilván ez nem az a színvonal, amihez szokva vagy. Hát igen, elég egyértelmű, hogy az „ingyenélő” sportösztöndíjas diákok nem fognak ötcsillagos ellátást kapni. Az én családom? Ki kell ábrándítsalak, de sima kétkezi munkások. A nagypapám autószerelő a nagyi meg virágkötő. Anyám elsőosztályú kitartott feleség, apámról meg senki nem tudja, ki lehet (ezt az információt azért nem osztom meg vele).
Köpni-nyelni nem tudok. Tényleg. Mintha már nem is lennék annyira fáradt. Ez a srác komolyan gondolja, hogy öt perc után megkérhet rá, hogy konkrétan írjam meg a háziját helyette? Sosem tekintettem magamra agresszív emberként, de talán éppen itt az ideje. Maradok a bevált taktikánál és nem reagálok, remélve, hogy ebből rájön, nem jó ajtón kopogtat.
Az idegsebészet meg a neurológia érdekel egyelőre. adom neki a sablonválaszom monoton hangon. Nem hiszem, hogy Finn lesz az az ember, akivel megosztom majd a jövőmmel kapcsolatos kérdéseimet.
Mint már említettem, semmi problémám nincsen azzal, hogy ő a fiúkat is szereti. Egészségére. Az viszont egészen kellemetlenül érint, ahogy végigméri a testem. Abban a pillanatban megbánom, hogy itt kezdtem el vetkőzni, ahogy kinyitja a száját. Jake-kel nem volt probléma, de úgy tűnik, kénytelen leszek a fürdőben átöltözni, ha nem akarom, hogy minden reggel megbámuljon.
Ehm gyorsan magamhoz kapom a pizsamámat és azzal próbálom valamennyire eltakarni a testem a kíváncsi tekintete elől. Nem vagyok alapból túl szégyenlős, úszó vagyok az isten szerelmére, hozzá vagyok szokva, hogy minimális ruhában látnak emberek. De van valami a tekintetében, amitől fülig vörösödök és a menekülő utat keresem. Igen, fürdök. Sietek. Nem vagyok biztos benne, hogy értem mit akar nekem mondani, de annyira nem is fontos, mert azzal a lendülettel bemenekülök a fürdőbe.

some words ••• boys keep swinging. ••• with love ••• kredit