- Úgy vélem tehát, hogy megkaptad az ajándékomat. - felesleges volna kérdésként föltennem, már csak azért is, mert könnyedén érthetnénk ezalatt az italt, amelyet baráti jelként szántam, azonban másról van szó, s mivel az ifjú démon nem tért vissza, úgy hiszem, ezzel ő is tökéletesen tisztában van. Még inkább azzal, hogy a démon visszaküldése sem ellenséges jel volt a részemről.
- Drága rókám.. - elképzelhető, hogy pofátlannak ítéli meg a megnevezést, azonban ezen taktikai helyzetben kellőképpen előnyben érzem magam ahhoz, hogy megengedhessem magamnak ezt a fajta stílust.
- Szerintem pontosan tudod, hogy miért jöttem. - noha a körülményekre való tekintettel indokolt lenne azt gondolni, hogy az iménti kijelentésem szemrehányó vagy megvető, egyik feltételezés sem volna igaz. Elítélő vagy akár támadó attitűdöt is felvehetnék, amiért a Királynő, s ellenem kíván mozgalmat indítani, ennél azonban a finomabb módszerek híve vagyok. Mivel ez így van, nem ver át a mosolyával, ami megnyerő, valóban, míg ő maga... kit kívánok áltatni, gyönyörű. Nem véletlen hát, hogy a széttárt karjaira azzal reagálok, hogy annak ellenére, hogy korábban nem találkoztunk, egy gyors, baráti öleléssel üdvözlöm. Puhítási stratégiának tűnhet, s ki tudja, tán így is van, de ugyanakkor az én fegyverem is az egyébként üres gesztus, elvégre a derekánál intézett futó érintés éppen elegendő ahhoz, hogy a bujaság aurája kifejtse hatását. Apró mágikus hatás ez, szinte észrevehetetlen, s minden bizonnyal nem ismeretlen a rókák számára, viszont eléggé álcázott lehet ahhoz, hogy ha éppenséggel vágyat nem is, de valamelyest nyitottságot, szimpátiát ébresszen irányomba. Alattomos húzás? Természetesen. Szükséges? Teljes mértékben.
- Megtisztelsz. - hajtom le futólag fejemet köszönetképpen a beinvitálásért, majd mielőtt előre mennék, futólag végigsiklik rajta pillantásom.
- Ahogyan emberi alakoddal is. Nem mintha róka formád nem volna lélegzetelállítóan gyönyörű! - jegyzem meg egy bujkáló mosollyal ajkaim szegletében, ahogy belépek lakhelyére. Korábban nem jártam itt, így óvatosan körbefuttatom tekintetemet a helyen, mialatt újabb kérdést szegezek a rókám felé.
- Megkaptad, amit küldtem? Bocsáss meg, de improvizálnom kellett, tekintettel arra, hogy korábban nem volt szerencsénk egymáshoz!
Felé fordulok, és, amennyiben nem fordítja el tőlem tekintetét, pillantásomat az övébe fúrom.
- Viszont örülök, hogy most sor került erre. - a mosolyom, mellyel végigfürkészem arcát, őszinte.
- Nyilván nehezen hiszed el, de nem ellenségként érkeztem. - annak jeleként, hogy ezt bizonyítsam, gyengéden ejtem rabul ujjait, hacsak el nem húzza a kezét, persze, hogy ajkaimhoz húzva őket, csókot lehelhessek rájuk.
- De fontosnak tartom megbeszélnünk, amit Darius démonomtól hallottam.
Hacsak nincs ellenére, ezen szavaim közepette is kezeimben tartom ujjait, s miközben beszélek, nem csupán pillantását kívánom magaménak, de hüvelykem ujjbegyével gyengéden cirógatom végig az ujjait.

Ujjaim puha erővel szorultak a hűves üveg köré, mintha csak egy vékony nyakacska lenne, amelyből kifojthatja a levegőt, s ezzel az életet magát. Megálltam, mielőtt megroppant volna az akaratomnak megadva magát, helyette játszi könnyedséggel, légies mozdulattal pördítettem rajta egyet, hogy pontosan azon barázdánál állítsa meg a hüvelykujjam, amelynél a pörgetés pillanatában érintette.
- Csakugyan? - kérdésem költői volt, nem vártam rá választ, bár ha úgy vesszük, a démon ideges és egyben jól hallható nyelése beérhető feleletnek. Feszült tónusom azonban nem neki szólt. Nem. Sokkal inkább regisztrálása volt annak, aminek hírhozójaként elém járult, afféle tudomásul vétel, annak ellenére is, hogy határozottan kellemetlen üzenetet hozott. Egy személy az alvilágban, aki a Királynő ellen indítványoz mozgalmat. Kétséget kizáróan izgalmasabb, mint mindaz, ami eddig történt, mégis kellemetlen fejlemény, s ennek nyomán történhet, hogy begyeim jobban megszorítják a folyadék cellájául szolgáló kereteket.
- Hírt kell majd vinned. -ennyi az, mit közlök, még ez is könnyed hanghordozásban, de ennyiből is kiérezheti, hogy parancsról, nem pedig enyhe sugallatról van szó. Érzékelem a feszültségét, a félelmét, mely, bár nem alaptalan, lényegtelen a stratégiám szempontjából.
- Vidd hírül, hogy nemsokára meglátogatom. S mielőtt távoznál.. vidd ezt is! - rezzenéseiből tisztán kiérződik, hogy tiltakozni, ellenkezni akar, ám amint pillantásomat az övébe fúrom, nem merészeli hallatni a hangját. Mindketten elég jól tudjok, hogy miért nem. Vagy elfogadja a feladatot, melyet én szabtam ki rá, annak ellenére, hogy éppen ő volt az, aki figyelmeztetett egy közelgő lázadás kirobbanásának veszélyeire, vagy én magam fogok gondoskodni arról, hogy létezésének elkövetkező összes pillanatát darabokban, s kínoktól telve töltse. Így kerülhet hát sor arra, hogy végül megadóan szegi le a fejét, s veszi át tőlem a sötét borostyán színű löttyöt tartalmazó üveget, hogy teljesítse a kiszabott parancsát.
Öngyilkos küldetésnek tűnhet, ám az én szememben nem az. Noha hazudnék, ha azt mondanám, hogy nagyon érdekel az ifjú démon sorsa vagy ha olyasmit állítanék, hogy nem vagyok tökéletesen tisztában a rókák esetlegesen heves természetével. Még olyasmit is elsuttogok a fülébe, hogy nincs mitől tartania. Egy kegyes hazugság. Egy segítő kéz, ami leeemeli a félelem súlyát a valójáról. Stratégia az egész.
Nem érdekel, mit tesz vele Hikari, számításba vettem annak lehetőségét, hogy ha megtudja, hogy a démon, akit beszervezni próbált, valójában nekem jelent, minden bizonnyal dühbe gurul majd. Nem véletlenül küldöm vissza ugyanazon kárhozottat. Annak jeleként, hogy nem ellenségként készülök a színe elé járulni. Az ital, mellyet mellé kldök, pusztán kiegészítő ajándék. Szimpátia, baráti szándék jele. Természetesen ronthatnék ajtóstul a házba, ahogyan tenné azt Nauron például, ám én sokkal jobban szeretem a hosszabb távú sakkjátszmában való gondolkodást. Ehhez pedig áldozatok szükségeltetnek.

- Mostanra biztosan megkaptad az üzenetemet. - egyszerű kijelentés ez, megállapítás, semmint kérdés. Épp olyan földön járok, melyet ritkább alkalmakkor taposok. Épp ezért lépteim óvatosak. Ujjaim ismerkedőn érintik az idegen felületet a vidéken, amelyről úgy tudom, törzshelye látogatásom alanyának. Márpedig információim mindig pontosak. A kor, s a rang velejárója. Megszólalásom inkább a bebocsátáskérés allegóriája.
- Csupán beszélgetni kívánok! - jelentem ki a lak előtt megtorpanva, még kezeimet is hátam mögé helyezem, hogy jelezzem neki, nem harci szándékkal érkeztem. Talán lázadozni akar, de nem ugrok csak úgy egy kitsune torkának. Főleg úgy nem, hogy rendelkezésünkre állnak egyéb metódusok is.