Vajon ilyen érzés lehet meghalni? Sokszor eljátszottam már a gondolattal, pedig ez nekem abszolút nincs a kártyák közt. A legrosszabb, ami történhet, hogy visszakerülök a pokolba. De valami lesz… Mióta a természetfölötti része vagyok, nem igazán hiszek a halálban. Lehet, hogy a földi élet véget ér, a tested elhal, de valahová kerülsz. Ez esetemben egy elég szar hely, szóval, ha nem muszáj, nem mennék oda. Nem tudom hibáztatni Phoneix-t, amikor kapkodva magára veszi a ruháit. Ha egy egyéjszakás kalandra fizettem volna be és cserébe egy épp eszét vesztő, amúgy is már fél-őrültet kapok, én is olyan gyorsan meglépnék, ahogy lehet. Elmotyogok egy köszönésszerűt – azt hiszem. De még mindig a nyelvem harapom olyan erővel, hogy talán mire James visszaszerzi az irányítást már nem is lesz nyelve. Nem baj, ki tudja hol járt a nyelved. Egy hétig sósavban fogok fürdeni. – Tedd az te nyomorult, pusztulj bele. A gyűlölet, amit James iránt érzek az egyetlen, ami még ebben a testben tart. Érzem, ahogy kicsúszik a lábam alól a talaj, amikor mozdul a karom, már nem azért van, mert én akarnám. Ha szavakat ejtek ki, már nem én teszem. James elkapja Phoenix karját, mielőtt kicsusszanna az ajtón, érzem, hogy olyan szorosan fogja meg, hogy az minden emberen lila nyomokat hagyna. Nem hiszem, hogy komolyan bántani akarná, hiszen neki kell tovább élnie az életét. Sose fogod megtalálni, akit keresel. Sose. Nem értem mit akar, és egészen biztosan Phoenix sem, de talán nem is érdekli. Ő már rég máshol jár. Amint ketten maradunk – mármint James és én, ami valójában csak egy testet takar – teszek egy utolsó erőtlen kísérletet, hogy visszavegyem az irányítást, de teljesen hiába. Ha nem akarok megbolondulni és ennek az ócska testnek a rabja lenni, akkor lépnem kell. Remélem elég drogot pakoltam James testébe, hogy nélkülem ne tudja feldolgozni és habzó szájjal dögöljön meg a koszos padlón. Elengedem a kapaszkodóimat, és olyan hirtelen hagyom el James testét, amilyen gyorsan megtaláltam. ((Talán egy hétig puffogok magamban, amiért nem voltam képes irányítás alatt tartani. Talán utána felveszem egy kislány arcát – ami nagyon-nagyon kellemetlen érzés – és talán, de egyáltalán nem biztos, hogy James Philippe Daley testét elvágott torokkal találják a covent gardeni lakásában. Talán soha többet nem gondolok az estére, amikor annyira élethűen láttam magam előtt Desit, mintha valóban ő lett volna.))
Kevés alkalommal érzek igazi félelmet. Mióta vámpír vagyok sokszor úgy érzem, hogy szinte a lábam előtt hever a világ. Mintha nem lennének akadályok, mert egy egyszerű igézéssel szinte bármi megtörténhet, mindent úgy alakíthatok, ahogyan az nekem tetszik. Sokszor az emberek élete az én kezemben van, a legtöbben azt sem tudják, hogy hogyan árthatnak nekem. Egyedüli félelmem mindig is az volt, hogy nem fogom Meneast megtalálni és az életem értelmetlenné válik. Egyetlen célja van, de onnantól, hogy megtalálom a férfit, nem tudom hogyan tovább. Most viszont tényleg meg vagyok ijedve. Olyan vívódás folyik le a szemem előtt, amelyet még nem láttam. James kimond szavakat, de nem nekem, inkább magának. Mintha veszekedne a saját lényével. Észre sem kellene vennem ezt, hiszen annyi anyag van már a szervezetemben, de mégis látom és tisztában vagyok vele, hogy mi történik. Azt hiszem vámpírként hamarabb kiürülnek belőlem a drogok és az alkohol. - Akkor legyél jól és további szép estét neked – fekaparom a földről a nadrágomat és a pólómat is, amiket gyorsan magamra kapok, majd a cipőbe is villámsebességgel bújok bele. Már nem érdekel a szex. Teljesen elment a kedvem tőle. Arra sem hajlok, hogy majd mást felszedek a londoni éjszakába. Haza akarok menni Addie-hez és csak reménykedni tudok benne, hogy otthon van már. Bebújnék mellé az ágyba és azt hiszem sikerülne kivételesen pár napig józannak maradnom. Ez az eset olyan szinten megrémiszt, hogy elveszi minden életerőmet. Csak tippelni tudok, hogy mi a baja a srácnak. Talán a drogok és a végét látom éppen, de az is lehet, hogy valami mentális betegséggel küzd. - Hát ez egy élmény volt – mosolygok rá és tapsolok egyet. Mélyen beszívom a levegőt, s sarkon fordulok. Nem nézek rá és próbálom kizárni, hogy Desinek szólított. Az igazi nevemen, amelyet már nagyon régen nem hallottam senki szájából. A kilincs után nyúlok, amikor meghallom, hogy félig kimondja a szerelmem nevét. Ijedtemben rápillantok, de ő még mindig küzd valami számomra ismeretlen erővel. - Mit mondtál? – kérdezem, ám nem vagyok benne biztos, hogy tudni szeretném ezt a választ. Ez a férfi meg van őrülve és ránézésre semmi köze Meneashoz. Itt küzd magával, még nézni is gyötredelmes, de nem vagyok elég jó ember ahhoz, hogy segíteni próbáljak neki. Nem várom meg a választ, felveszem a nyúlcipőt és mikor kiejti a következő mondatát már az ajtó másik oldalán vagyok. Becsukom magam mögött és lehajtott fejjel megyek végig a tömegen. Ha ő ott bent meghalna ma éjjel, akkor nem akarom, hogy utánam jöjjön egy halomnyi ember. Nem könnyű velük elbánni, ha sokan vannak. Gyors tempóban sétálok ki a klubból. Előtte még mindig állnak sorban emberek. Vajon mennyi időt tölthettem bent? Volt ez egy óra egyáltalán? Nem kellett volna megfordulnom az utcán, amikor hallottam, hogy erről a hatalmas buliról beszélnek. Lehet az ünnepelt meg sem éli, hogy felköszöntsék. Kis bűntudattal sétálok tovább London utcáin, de senki sem tudna meggyőzni, hogy visszaforduljak és segítsek neki vagy folytassam vele, amit elkezdtem. Minden annyira abszurdnak tűnik az estével kapcsolatban. Ha tudnék kívánni, akkor biztosan meg nem történtté tenném.
Vendég
Vendég
163
C szint: Kalmithil
Hétf. Ápr. 06, 2020 10:20 pm
phoenix && james
Life's just a cocktail party on the street
Kibaszott James és kibaszott emberi testek. Hát nem éppen azért nem szálltam meg őket eddig se, mert több bajt okoznak, mint hasznuk van? Nem is értem, hogyan gyűjthetett annyi erőt, hogy ennyire megingasson. Felemelem a kezem, hogy végig simítsak Phoenix meztelen felsőtestén, de James belemar a húsába. Elhúzom a kezem és próbálom azzal csillapítani a remegést, hogy bámulom. Nem mintha ez segítene. Valamiért nem létezik olyan könyv, ami azzal foglalkozna, hogyan akadályozd meg, hogy az emberi lélek kiűzzön a saját testéből. Talán azért mert ezt minden valamire való démonnak magától tudnia kellene. Látod, még ez a fiú is tudja, hogy semmi hatalmad nincsen. szinte hallom a gúnyos vigyort James hangján. Kussolsz. Nem feltétlenül szántam hangosan kimondani, de talán már mindegy is mit csinálok. Hacsak Phoenix nem teljesen őrült nem hiszem, hogy elviselné a helyzetet. Nem hibáztatom, valószínűleg én is meglépnék az első adandó alkalommal, ha az estére választott játszópajtim hirtelen elkezdene magával beszélgetni. Megrázom a fejem és reménykedek benne, hogy nem hallotta meg Jamesnek szánt megjegyzésem. Nagyon szeretném élvezni a műsort, ahogy megszabadul a ruháitól, de csak James üvöltésére tudok figyelni a fejemben. A pedofil fasznak nem tetszik a látvány. Én valószínűig nagyra értékelném, ha nem éppen a fejmben veszekednék. Azért alaposan szemügyre veszem, mert azt hiszem ma estére már mást nem fogok kapni. Hacsak nem sikerül Jamest bekussoltatnom valahogy. Te aberrált homokos fasz… Hah. Érdekes megjegyzés ez Jamestől, aki fénykorában ártatlan tízéves kislányokra izgult. Ennek tükrében nem értem miért lenne probléma, ha egy másik férfival közösen élvezzük egymás társaságát. A pedofília nekem sokkal aberráltabbnak tűnik, és az már jelent valamit, tekintve, hogy elvileg én vagyok a démon, a pokol fattya, meg ilyesmi. Közben feltűnik, hogy mindketten meztelenek vagyunk, aminek valahogy teljesen máshogy kellett volna történnie. Vagy legalább figyelnem kellett volna arra, ami körülöttem történik. Ehelyett most pucér seggel ülök, egy fiúval az ölemben, aki valamiért még mindig úgy néz ki, mint a rég halott szerelmem; és ahelyett, hogy kezdenék vele valamit, én a tudatomban motoszkáló lélekre figyelek. Nagyjából eljut hozzám a változás Phoenix hangjában. Asszem, neki is feltűnt a furcsa viselkedésem. Próbálom kiszűrni, hogy mit kérdez, de James olyan hangosan ordít, hogy nehéz bármi másra figyelni. Lekeverek magamnak egy pofont, ami jó eséllyel nem segít az esélyeimen Phoenixnél, és valójában szerintem Jamest se hatja meg. Minden rendben. Adj egy pillanatot és jól leszek. Addig jó, még azt hiszi, hogy a drogoktól vagyok beállva. Az talán jobb magyarázat, mint, hogy teljesen elvesztettem a kontrollt. Takarodj már innen, nem hiszem el, hogy tőled nem lehet megszabadulni. Nem tudom már, hogy ezt én gondoltam, vagy James, de akár hangosan is mondhattam, fogalmam sincsen, éppen mi történik körülöttem. Akármennyire is foggal körömmel küzdök ellene, azt hiszem percek kérdése, hogy az ember kiűzzön a testéből. Ami valljuk be sokkal szánalmasabb annál, hogy nem sikerül a ma esti programom. Egyedül az billent ki egy pillanatra, hogy Phoenix ram ordít. Észre sem vettem, hogy immár karnyújtáson kívül áll és visszavette a boxerét. Ha őszinte vagyok egy elszalasztott kufirc most a legkisebb gondom. Nem tudom miért üvölt, mit honnan tudok? Minek szólítottam? Valamit biztosan mondhattam… James röhög, mintha ő lenne az egyetlen, aki érti a poént. Mit mondtam? Ki vagyok? Men… ráharapok a nyelvemre. Nem, nem én, hanem kibaszott James. A vér ízét érzem a számban. Nem tudom meddig tudok még megkapaszkodni ebben a testben. Add már fel te buzi. Ó, ki kellett volna nyírjalak, amikor még volt rá alkalmam. Üveges szemekkel bámulok Phoenix-re. Remek, eddig csak azt hitte, hogy elmebeteg vagyok, most már valószínűleg sorozatgyilkosnak is gondol…
Érzek valami visszafogó erőt James irányából. Valamit, amit nem tudok most megmagyarázni, hogy miért van, ám érezhetően mintha egy nagy fal húzódna fel kettőnk között. Próbálok áttörtni rajta az apró csókokkal és a vetkőztetésével, d emintha fejben teljesen máshol járna. Szeretném megkérdezni, hogy mi az. Talán mégsem homoszexuális csak a drogok és az alkohol játszatták el vele, hogy ez kell neki? Vagy most úgy gondolja, hogy itt az idő kipróbálni egy férfival, ám mégsincs hozzá gusztusa? Mi történhet? Próbálom ezt az egész negatív hatást kizárni és csak arra koncentrálni, hogy megpróbáljam ellazítani a férfit. A szavai még mindig azt tükrözik, hogy akar engem és lesz egy jó szűk óránk együtt. Talán több is, hiszen az alkohol mindig késlelteti a folyamat végbemenetelét. - Kicsit viccesnek tartom, ha valaki úgy gondolja, hogy bármit megtehet – egy aprót felnevetek. Nem szeretem, ha valaki ilyen szinten magabiztos. Az évek alatt már tisztában lettem azzal, hogy mindig szükségem van valakire magam mellé, aki segít túlélni és ott van mellettem a nehéz döntésekben. Nem vagyok én se bátor, se vakmerő. Akkor éreztem egyedül biztosnak az életem, amikor Meneas még velem volt. Azt hittem minden jó mederben halad, de végül nem így lett. A férfi jelenléte és hogy segítette az utamat, elég sok mindent megdobott az életemben. Nem voltak felesleges félelmeim, hiszen tudtam, hogy ketten bármit megoldunk. - Szeretem, ha a másik irányít az ágyban – válaszolok egyszerűen. Ennek ellenére lekapom magamról a maradék ruhát. Születésnapja van vagy mi. Akkor legalább ezzel a gyors sztriptízzel ajándékozzam meg, ha már másra nem telik. Nem mintha bármit is szeretnék neki adni. Ő számomra csak egy idegen, aki félig meddig látszatra benne van egy jó mókában. Tovább csókolgatom a nyakát, le a mellkasán. Minden centimétert kiélvezek. Örömöt akarok szerezni, ám azt is akarom, hogy ő is ezt tegye velem, de nem látok és nem érzek semmilyen késztetést erre a részéről. Konkrétan most olyan, mintha nem is velem foglalkozna. Bámul előre. Szerintem fel sem tűnik neki, hogy milyen üveges tekintettel nézi a szemben lévő falat, ahogy az sem, hogy már a boxerétől szabadítom meg. - James, jól vagy? – kérdezem, hiszen olyan, mintha ördögöt látott volna. Talán most ütött be nála az lsd és itt fog előttem meghalni? Vagy mi történik? Tudni akarom. – Túl sok volt a cucc? – érdeklődöm, s reménykedem, hogy nem most fog kipurcanni itt előttem. Felállok előle, amikor kétségbeesett tekintettel néz le rám. Hátrálok pár lépést és nem tudom mit tehetnék. Valami megváltozott hirtelen. Már nincs kedvem az egész szexhez és a földön fekvő boxerem után nyúlok, hogy legalább annyit sikerüljön magamra rángatni, mielőtt menekülőre fognám a figurát. Gyorsan belebújok a ruhadarabba és már a többiért nyúlnék, amikor olyan néven szólít meg, amin már évszázadok óta senki vagyis ez nem teljesen igaz, mert akkor választottam a Phoenix nevet, amikor Addie visszahozott az életbe, de a szundim alatt nyilván nem kommunikált velem senki. - Hogyan szólítottál? – kérdezem teljesen lefagyva. – Te ezt honnan tudod? Ki vagy te? – emelem fel a hangom. Alapból senkivel sem szoktam kiabálni. Nyugodtabb vagyok, mint azt hinnék. Most viszont megijedek. Ezt az identitásom próbálom elfeledni és most egy idegen szájából hallani több, mint rémisztő.
Vendég
Vendég
163
C szint: Kalmithil
Vas. Ápr. 05, 2020 11:01 pm
phoenix && james
Life's just a cocktail party on the street
Nem Phoenix az első kalandom, és valószínűleg nem is az utolsó. Még csak nem is az első ezen a héten. Mégis, ő áll a legközelebb ahhoz az emlékhez, amit Desiról őrzök. Nem tudom megmagyarázni miért, szimplán a drogok már nem is igazán hangzanak valódi oknak. Talán Phoenix eredeti arca is Desi tökéletes mása. Talán ez az egész meg sem történik, és sikerült annyira túltolnom magamnak a különböző tudatmódosítókat, hogy most beképzelem az egészet. Ó, én bármit megtehetek. És egyébként sem tűnsz úgy, mint aki nagyon ellenkezne. Szegény fiú, nem is sejti, hogy kivel hozta össze az éjszaka. Ő nyilván (és jogosan) azt gondolja, hogy csak egy random emberfiúval van egy random klubban. Ha akarnám, erővel itt tarthatnám és egy kis jólirányzott mágiával bármire rávenném. De nem akarom. Valamiért nem olyan mókás dolog valakivel az akarata ellenére szexuális kapcsolatot létesíteni. Hallasz, James, te szarrágó… Érdekes, most először mintha érezném James jelenlétét. Hát mindent nekem kell csináljak? vigyorgok a fiúra. Nem panaszkodnék, ha éppen olyan kedve lenne, hogy lejt nekem egy táncot, végül is születésnapom van, vagy micsoda. Nekem van születésnapom, te köcsög. Figyelmen kívül hagyom James mérgelődését, jelenleg nem abban a helyzetben vagyok, hogy az elnyomott lélekkel foglalkozzak. Egyébként is jobban örültem volna, ha kussban marad. Meglepő is, hogy milyen határozottsággal szól vissza, de talán én tehetek erről. Túlságosan sok szert vettem magamhoz. Mindegy, azért még mindig én iránytok. Bevallom (és ezt csak nagyon halkan, mert egyébként ég a pofám az egésztől), de James eltereli a figyelmemet, pont annyira, hogy ne tűnjön fel, mit csinál Phoenix. Válaszolnom kéne, csinálnom valami azon kívül, hogy ott fekszek alatta, mint egy bot, de túlságosan lefoglal a belső viaskodásom a gazdatestemmel. Pislogok Phoenixre, mintha tőle várnék valami megoldást. Hah, nem mintha egy egyszerű kis ember megértené a helyzetem. „Figyu, egy pillanat és máris rád fókuszálok, csak előbb had küldjem el a picsába a leket akivel osztozok a testen – tudod, amit csak úgy elloptam”. Azt hiszem, azonnal elmenekülne és rám küldené a rendőröket, hogy kényszerzubbonyban vigyenek el. De az is lehet, hogy a fiú annyira be van állva már, hogy észre sem venné, csak vigyorogna rám. Megpróbálom kizárni Jamest és arra fókuszálni, ahogy a nyelve a bőrömhöz ér. Még mindig Desi arcát látom, ami furcsa, mert éppen teljesen józannak érzem magam. Valószínűleg mégsem vagyok az. Mielőtt még kihámozhatna a ruháimból, szinte belekapaszkodok a hajába (és nem érdekel, hogy ha fáj is neki) és olyan erővel húzom magamhoz, hogy az nem féltétlenül lehet kellemes. Reménykedem benne, hogy betudja az egészet a heves érzelmeknek. Megcsókolom, de valahogy ez mintha nem is neki szólna, hanem az éppen tudatára ébredő Jamesnek. Te isten barma, még azt se tudod ki ez a fiú igazából. Nem tudom hova tenni ezt a megjegyzést. Már hogy tudnám, hogy ki ez? Most ismertem meg húsz perce, és nem is tervezek életre szóló kapcsolatot vele. Nem értem az egészet. És közben valószínűleg Phoenix-nek is leesik, hogy a kedvem, khm, hogy is mondjam, elment a dologtól. Mármint a kedvem nem, de James egyre erősödő jelenléte határozottan bezavar. Még azt sem veszem észre, hogy éppen meztelenre vetkőztet. És akkor esik le az egész. Nagyot koppan. Hogy miért nem hallottam hetek óta Jamestől semmit. Hogy miért volt olyan, mintha már nem is létezne. Hogy miért húzódott meg valahol szép csendben, észrevétlenül. Erőt gyűjtött. Erőt ahhoz, hogy visszavegye a teste fölött az irányítást és engem páros lábban rúgjon ki. Hogy lehettem ennyire ostoba, hogy elhiggyem, minden rendben van. Éppen ezért nem szállok meg testeket! Mert nem tudom, hogyan lehet őket rendesen irányítani. És basszus… ha most hagyom, hogy James nyerjen, egy tökéletes életet hagyok rá. Összekapartam szerencsétlen karrierje morzsáit és egy egész bizniszt építettem belőle. Mindent megadtam neki, amiről vágyott, mert azt hittem, hogy csak külső szemlélőként fogja nézni, ahogy felépítem az életét és aztán tönkre teszem. De ha nem csinálok gyorsan valamit, nem lesz időm tönkre tenni. Ellököm magamtól Phoenix-t és most a saját hajamba tépek bele. Na mi van? Ennyire szerencsétlen démon vagy? Nem tudom, hogy szabaduljak meg Jamestől, és immár a fejem is hasogat (erről az érzésről csak halvány emlékeim vannak ember létemből). Kétségbeesetten nézek Phoenix-re, mintha ő bármit is tudna segíteni, vagy egyáltalán akarna. Valószínűleg már azt is megbánta, hogy hozzám szólt. Desi… motyogom, mintha bármit is segítene. Mintha ettől hirtelen itt teremne és valamilyen csoda módon előállna a megváltással. James csak nevet a fejemben.
Határozottan furcsán érzem magam. Máskor az egyéjszakás kalandjaimmal sokkal lazább vagyok, ám van valami ebben a férfiban, ami picit megrémít. Nem tudom, hogy mi az. Egyszerűen képtelen lennék szavakba önteni, ha valaki megkérne rá, ám azt ki tudom jelenteni, hogy egy bizonyos kettősséget látok a szemében. Félelmet és akaratot. Nem tudom ezt mire vélni, így próbálok szemet hunyni efelett. Talán csak a képzeletem és az anyagok játszanának velem, de olyan érzésem van, mintha küzdene saját magával. Gyorsan kiverem az ilyen és hasonló gondolatokat a fejemből, mert nem azért jöttem hátra Jamesszel, hogy ezen agyaljak. Mindössze egy menetet akarok, aztán lelépni. Vagyis abban még nem vagyok teljesen biztos, hogy eltűnnék innen, mert túlságosan fel vagyok pörögve a sok anyagtól és talán még lesz erőm bulizni egy kicsit, miután leléptem a sráctól. Elég nekem visszaérnem Addie-hez, amikor kedvem tartja. Ő sem éppen a legszigorúbb éveit éli, de azért a közelembe sem ér tombolás szempontjából. - Mert te megengedheted? – kérdezem olyan halkan, amennyire csak lehet. Felnyögök a harapásra a torkomon, s kicsit irónikusnak tartom a helyzetet. Simán megtehetném, hogy a vámpyrerőmmel lefogom és megcsapolom egy kicsit a vérét, d emégis ő az, aki a fogait az én torkomba mélyeszti. Vicces, nem? - Mert még nem tettél azzá – rántom meg a vállam, s közben fennkölt fejet vágok, mintha sokkal többre tartanám magam nála. Ez persze nem így van, hiszen tisztában vagyok a saját történetemmel. Senkinél sem tartom nagyobbra magam, mivel mindent elcsesztem az életemben, amit csak lehetett. Plusz ehhez hozzátartozik, hogy sosem tanultam és sosem volt munkám. Mindössze az önsajnálat, a menekülés, a keresgélés és a buli váltja egymást az életemben időszakosan. Már amikor nincs kedvem éppen egy kriptában aszalódni. Mindössze egy másodpercre, de a nyaki ütőerénél megállapodom, s elgondolkozom azon, hogy nem fogom vissza magam és megkóstolom egy kicsit, de hamar kiverem a fejemből a gondolatot. Nem igazán tudok még kontrolt parancsolni magamnak. Valójában nem is azért jöttem ide, hogy hullákat hagyjak magam után, az emberségem sem terveztem kikapcsolni, így tényleg már csak az önfeledt szórakozás maradt. Nem bírnám elviselni még ennyire betépve sem, ha valaki miattam hal meg. Azt hiszem ennél jobb vagyok. Még legalábbis. Pár év múlva változhat a helyzet. Felnevetek, s oldalra fordulok egy pillanatra, amikor magára önti az italt. Nem is próbálja meg leplezni, hogy ez az egész mire megy ki. Habár miért is tenné? Nem azért vagyok itt, hogy lecseréljem erre a James nevű egyedre Meneast. Pedig lehet egyszerűbb lenne. A kulcscsontjánál koncentrálódik az ital a „véletlen” szerencsétlenség következményeként. Mielőtt odahajolnék, hogy leigyam az italt a vézna testéről, ágyékomat erősen az övének nyomom. Azt hiszem kezd elegem lenni a sok textilből és az időhúzásból. - Mit csináljak vele? – suttogom a füleibe, s ezzel egy időben kezeim felfedező útra indulnak és a nadrágja övénél állapodnak meg, hogy komótosan, már-már profi módon kapcsolják ki azt. Utána a gombbal és a cipzárral is könnyedén elbánok. Felállok az öléből egy pillanatra, de csak annyira, hogy megszabadítsam a férfit a nadrágjától.
Vendég
Vendég
163
C szint: Kalmithil
Szomb. Ápr. 04, 2020 12:15 am
phoenix && james
Life's just a cocktail party on the street
Be kell valljam, ahhoz képest, hogy a szavai alapján úgy tűnik, mintha rengeteg egyéjszakás kalandja lett volna, mégis van valami Phoenixben, amitől azt érzem elbújt a csigaházában. Talán azért, mert még annyira fiatal; nem is tudom én hol voltam huszonévesen (de igen, tudom, csak a pokolban nem volt esélyem alkalmi légyottokra). Mindenesetre azt az érzést kelti bennem, hogy ha azt akarom, hogy bármerre is haladjon a dolog, akkor bizony nekem kell irányítanom. Csak ők nem engedhetnek meg maguknak ilyesmit. markolok a hajába és megharapom a torkát. Túlságosan bizakodó hangon beszél, valahogyan meg kell vele értetnem, hogy eddig tűrtem, mostantól az én szabályaim szerint játszunk. Olyasmik például, hogy miért nem vagy még meztelen. mosolyodom el. Nem kártyázni jöttünk és azt hiszem, hogy az udvariassági körökön is túl vagyunk már. A türelmetlenségem persze magyarázható azzal, is, hogy kezdem azt érezni, hogy a drogok irányítanak. Nem akarok átbillenni a ló másik oldalára, pedig könnyen előfordulhat, hogy ha nem vezetem le valahogy a feszültséget, Desi arca teljesen más reakciókat fog előhozni belőlem. És nem tervezek sem kedves, sem aranyos lenni ezzel az idegen fiúval. Egy pillanatra látni engedi a tetoválását, talán emberi szemnek túl rövid időre, de én kiolvasom a szavakat. April May June. Három hónap. Vajon miért éppen ezeket a hónapokat varratta magára? Van egyáltalán bármi jelentősége? Valahol az agyam egy elrejtett szeglete ordít, hogy meglássam a nyilvánvalót, de lecsitítom. Jelenleg semmi nem érdekel, csak, hogy önző élvezeteket hajkurásszak, még tart a szer hatása. Hagyom neki, hogy megpróbáljon kihámozni az ingemből, és az sem zavar, hogy szanaszét repíti a gombokat. Majd ha egyszer lelépett a mágia majd újra összeszedi. Az is lehet, hogy az ő pólóját fogom lenyúlni, végtére is, nem hiszem, hogy túlzottan érdekli, ki látja meztelen felsőtesttel. Nem mintha engem annyira izgatna, de van valami nevetségesen kielégítő abban, ha el tudod lopni a hálótársad valamelyik ruhadarabját. Félre biccentem a fejem, hogy jobban hozzáférhessen a nyakamhoz. Hullámzik a mellkasom és érzem az ereimben lüktető vért – eszembe jut, hogy mennyire kiszolgáltatott helyzet lenne ez, ha valóban ember lennék. Ujjaimat ismét a hajába fúrom. Meglepő, milyen különös érzés ez a fiú az ölemben. Furcsa, mert James testével nem úgy simulok hozzá, mint a sajátommal Rómában; ő viszont éppen úgy érint, éppen ott puha és éppen ott izmos, ahol Desi. Ahogyan az agyam elködösül, úgy döntöm el, bárki is legyen Phoenix valójában, ma este úgy fogok tenni, mintha Desi lenne. Sokan hordták már az arcát, de az érintése egyikőjüknek sem emlékeztetett rá. Nem tudom, mi lehet ennyire különleges ebben a fiúban, mindenesetre ki fogom használni. Újabb korty tequilát iszik, amivel megkínál, a szemem előtt lebegtetve az üveget. Mielőtt még ismét a bolondját járathatná velem, kiveszem a kezéből és belekortyolok, ezúttal viszont szándékosan borítom magamra. James vézna testének is vannak előnyei, a nyakamon lecsorgó ital a kulcscsontom mélyedésében gyűlik össze. Mondd csak, neked mindig ennyit jár a szád, amikor valami sokkal hasznosabb dolgot is csinálhatnál vele? pillantok rá jelentőségteljesen és kiveszem a kezéből az üveget, nálam jó helyen lesz, amég ő hasznossá teszi magát.
Néha szeretném tudni, hogy mit tartogat a jövő. Csak tisztában szeretnék azzal lenni, hogy volt-e értelme a több évszázad szenvedésemnek. Biztosan nem akarnám úgy folytatni ezt az egész utat, amin járok, ha tudnám, hogy Meneas többé nem lesz az életem része. Csak egy apró jelet szeretnék, valamit amivel úgy érezhetem egy picivel előrébb vagyok. Jelenleg éppen egy olyan időszakot élek meg, amelynek semmi nyoma és kihatása nem lesz az életem többi részére. Féktelen bulizás, beállás, szex. Minden, ami jó, ám mégis ha egy józan pillanaton kapom magam, akkor csak arra tudok gondolni, hogy mennyire szánalmas vagyok. Ezek a szerek elfeledtetnek velem nagyon sok dolgot, s el is lazítanak. Egy percre sem engednek el. Nem hagyják, hogy szomorú legyek. Kicsit vicces belegondolni, hogy amit most teszek, arra valószínűleg nem fogok emlékezni évek távlatában. Furcsa, hogy mennyi emléket tud elraktározni az emberi agy és a drogok pedig elfeledtetik veled. Sokszor a pillanatot sem tudod megélni tőlük. - Még éppenséggel te sem tapasztaltad, hogy miből maradnak ki – kacsintok. – Ugyanannyit látsz most belőlem, mint ők. Egy srácot piával kezében – rántom meg a vállam. Eddig a pillanatig még nem történt köztünk semmi különösebb. Az is lehet, hogy olyan szinten nem vagyunk kompatibilisek egymással, hogy már félúton azon fogunk imádkozni, hogy legyen már vége. Azért remélem nem lesznek rossz tapasztalataim Jamesszel kapcsolatban. Bárhogy nézem nem a világ legjobb csávójáról van szó, de nem akarok magamnak egy rossz estét. Ki szeretné azt? - Akkor mesélj nekem egy kicsit, miféle gondolatok járnak a fejedben? – húzom a számat egy gonosz vigyorra. Azt akarom, hogy kimondja mennyire szeretné már, ha nemcsak tétlenül ülnénk egymás mellett, hanem belelendülnénk azokba az élvezetekbe, amelyekről szó volt kimondatlanul is. – Szeretnéd látni egyben? – kérdezem, mikor a pólómból kikandikáló tetoválásomon húzza végig ujjbegyét. Nem várom meg a válaszát, hanem kissé lehúzom a pólóm nyakát, hogy lássa a három hónap nevét a mellkasomon. Mindössze pár másodpercre engedek betekintést, mielőtt elengedném a pólót, s az visszaugrana a helyére. - Aha, képzelem mennyire felejtetted el – kuncogok halkan, mikor egy rövid időre elszakadom James ajkaitól. A hajam teljesen összeborzolódik, amikor lerángatja rólam a pólómat, s ezáltal felfedi vékony felsőtestemet a sok hülye tetoválásommal együtt. Nem időz el sokat azok nézegetésével, amit nem is bánok. Nem szeretem, amikor az emberek folyamatosan arról kérdezősködnek, hogy mi mit jelent. Nem varrathat az ember magára dolgokat puszta szórakozásból? A nyakát kezdem csókolgatni, s ezzel egy időben megbajlódom az ingje gombjaival. Hülye születésnap és hülye elegáns öltözetek! Bárcsak nem egy ilyen fennhéjazó pöcs lenne ez a férfi, akinek éppen az ölében kuporodok, s akinek örömöt akarok szerezni. Miért nem lehetett egy sima bebaszást tervezni a haverokkal? Ott is ugyanilyen jól egymásra találhattunk volna. Én azt vallom, ha valakiknek egymásra kellett találniuk, akkor mindegy milyen körülmények között és mikor történik az, mert úgyis be fog következni. Nincs türelmem egyesével kigombolni az ingjét, így végül amellett döntök, hogy szimplán leszakítom azokat, s lehúzom róla a fehér, kényelmetlennek tűnő anyagot. Hátradobva a felsőjét és lehajolok még egy kis tequiláért és komótosan belekortyolok az italba, majd meglendítem az üveget James szeme előtt. – Még egy kortyot? – mosolygok rá perverz mód.
Vendég
Vendég
163
C szint: Kalmithil
Pént. Ápr. 03, 2020 2:05 am
phoenix && james
Life's just a cocktail party on the street
Ha harminc év távlatából visszanézem az eseményeket, fel kellett volna tűnjön, hogy valami nagyon nem stimmel a helyzettel. Ha csak egy kicsit okosabb lettem volna, vagy csak egy kicsit kevesebb szer van az ereimben rengeteg nyomorúságot megspóroltam volna magamnak és Phoenixnek is. De természetesen túl szép lett volna, és amúgy is… könnyű harminc évvel később okoskodni. Na de vissza a nyolcvanas évekbe. Megfordul a fejemben, hogy mi lenne, ha elszórakoznék a sráccal. Ha bele látnék a fejébe, és úgy manipulálnám a dolgokat, hogy sose felejtsen el, ha már ennyire szeretné a tudtomra adni, hogy nem sokat jelentek neki. De nem vagyok elég józan, hogy ilyen mágiákra vetemedjek, és amúgy sem érdemli meg. Akármennyire is sérti az egómat, igaza van, James nem egy emlékezetre méltó alak. Talán én is így vélekednék róla, ha nem Desi arcát viselné. De talán akkor nem is lennénk itt, nem emlékszem az utolsó alkalomra, amikor józanul feküdtem le valakivel. Szegények, nem tudják, miből maradnak ki. Nem különösebben érdekel, hogy kiről beszél. Felőlem akár felesége is lehet, nem ez lenne az első alkalom, hogy nős, heteró férfival gabalyodtam össze. Az más kérdés, mennyire tartható heterónak utána, de ez Phoenixnél nem kérdés. Ó, ne aggódj. Nem éppen nevetségesnek nevezném a gondolatokat, amik most a fejemben járnak. húzom félmosolyra az ajkam miközben jelentőségteljesen végig pillantok a testén. Itt talán több fény van, mint a pult mellett és jobban szemügyre tudom venni a tetoválásait. Elég furcsák, nem túl kidolgozottak, de valamiért jól állnak neki. A pólója alól kikandikál egy mellkas tetoválás és megérintem az ujjhegyemmel. Nem tudom megállapítani, hogy mi lehet, talán szavak. Nem is az egyes tetoválásai nyűgöznek le, hanem maga a tény, hogy kidekorálta a bőrét. Eldöntöm, hogy egyszer választok majd egy tetovált testet. Az jó, mert semmi ok pánikra. Kivéve, ha megittál már annyi alkoholt, hogy az lsd az agyadnak olyan részét támadja meg, ami tévképzetekért felel és a legrosszabb rémálmaidat fogok beképzeni, de erre kevés az esély… Meg amúgy is ne történjen veled ilyesmi, mielőtt nem osztoztunk egy közös orgazmusban, utána felőlem meg is halhatsz. Ezt megint nem mondom meg neki. Kicsit idegesít a srác, amiért neki ennyire könnyű egyéjszakás kalandokat keresnie. Neki biztosan nincs ott egy ötszáz éve véget ért kapcsolat a nyakén, hogy még mindig kísértse. Ez a legrosszabb abban, ha egy közönséges démon leáll az emberi világgal. Túl hamar rájön, hogy ő nem tejesen ember, már csak azon az alapon sem lehetünk hasonlók, hogy én magam idősebb vagyok, mint egynémelyik család történelme. Sőt, egészen sok országnál is idősebb vagyok. Kiveszi a kezemből az üveget, még mielőtt az ajkamhoz érne és nevetnem kell. Nem is tudom, hogy miattam jött ide, vagy csak az alkoholt hajkurászta. Végül is, mindegy. Hagyom neki, hogy az ölembe másszon és megcsókoljon. Ritkán hagyom a kalandjaimnak, hogy megcsókoljanak, végtelenül kiábrándító tud lenni, amikor rájövök, hogy semmiben sem hasonlítanak Desire. De Phoenix nem kérdez, elveszi, amit akar és meglepő módon nagyon régi emlékeket ébreszt fel bennem. ((Harminc év múlva, amikor majd ennek az estének minden részletét felidézem, már amire emlékszem belőle, ez egy nagyon fontos mozzanat lesz, ami miatt egy hátig nem fogok magammal szóba állni. De az még nagyon soká lesz. És igen, betegesen sok eszmefuttatást folytatok le magammal.) Ühüm, hát, azóta elfelejtettem. Kénytelen leszel emlékeztetni. Motyogom és ráharapok az ajkára. Kezeimet a pólója alá csúsztatom és lekapom róla a ruhadarabot. Alaposabban megfigyelhetném a tetoválásokat, de már nem ott jár az eszem. Örülök, hogy Phoenix nem bajlódott a dresszkóddal, ezáltal nekem nem kell bajlódnom a gombokkal. Nem várok tőle sokat, valójában semmi elvárásom nincsen azzal kapcsolatban, hogy mit éreztet majd velem. Éppen ezért meglep, mennyire komfortosan érzem magam vele. Mintha ismerném a testét, mintha valamiért tudnám, mikor és mit akar. Talán azért van, mert ennyire hasonlít Desire, talán csak azért, mert túlságosan be vagyok állva. Talán, ha kettőnél több agysejtem lett volna akkoriban, összeraktam volna a jelekből, hogy pontosan mi is történik. Hogy miért láttam a tömegen átvágva mindenkinek a saját arcát, hogy miért van az ajkainak méz íze, mint Desinek volt, hogy miért vannak a testén épp ott anyajegyek, mint Desinek volt… De éles észjárással igazán senki nem vádolhat meg, így nem foglalkoztam semmivel csak elmerültem Phoenix jelenlétében.
Ahogy hátra érünk a zene már nem dübörög annyira. Hallani vélem a saját gondolataimat, ami ennyi anyag mellett nem feltétlen a legjobb párosítás, de erős vagyok és nem fogok magamba fordulni. Hálás vagyok, hogy még egyszer sem kuporodtam sírni a sarokba Meneas után, mikor be voltam állva. Mindig túl sok tényező van, ami elterelheti a gondolataimat. Azt hiszem ma az egyik ilyen James és az a két üveg alkohol, amit magunkkal hoztunk. Egyébként azt is elég nagy csodának tartom, hogy ennyi cucctól a szervezetemben egyáltalán még emlékszem életem szerelmére meg a nevére. A sajátomat sem kellene tudnom és valahol az utcán kellene fetrengenem vagy egy hullazsákban. Mind a kettő reálisabb, minthogy én most hemperegni kezdejek egy teljesen idegennel. Mégis az utóbbi sokkal valószínűbb, mivel halhatatlan vagyok és rábasztam a természet rendjére úgy ötszáz év plusszal, mint a megengedett lett volna. Azt hiszem engem kell keresnie mindenkinek, ha ki akarja játszani a szabályokat. Ennyit az univerzumról és a sok faszságról, amit az emberek tulajdonítanak neki. - De jó neked, én mostanában annyira nem – mosolygok rá. Remélem azért ezt nem veszi személyes sértésnek, de nem azért vagyok itt, hogy bókolgassak neki. Azt szeretem viszont, hogy az én egómat simogassák a random az ágyamba cipelt férfiak. Többre már ne várjanak tőlem, hiszen a szívem foglalt. Az is lehet, hogy soha többé nem látom majd viszont Meneast, s lehet, hogy ez azt is jelenti, hogy többé senki sem fogja a szívembe zárni magát. Ez teljesen olyan dolog, amelyre már egy ideje felkészültem. - Általában a nők kéréseit nem szoktam teljesíteni egy kivételével – Addie említése mindig varázsol belém egy kis józanészt. Ha eszembe jut a lány, akkor valamiért szinte csettintésre tudom, hogy hogyan kellene viselkednem, ám mivel nincs itt, hogy megrendszabályozzon, így folytatom, amit elkezdtem. Amúgy is már túl sok anyag van a szervezetemben, hogy egyik percről a másikra kijózanódjak és hagyjam ezt az alakot. Meg akarok egy kis élvezetet is sűríteni az estébe. Ez nem túl nagy hiba, nemde? – Nem a feleségem vagy hasonló, mielőtt ilyen nevetséges gondolataid támadnának – vigyorgok. Elég sokszor hitték már rám meg Addie-re, hogy egy párt alkotunk, de többnyire ezeket az embereket ki kell, hogy ábrándítsuk. Néha viszont, ha együtt megyünk bulizni és olyan alakok jönnének ránk, akik nem éppen a legbizalomgerjesztőbbek a számunkra, akkor szívesen használjuk a másikat, mint élő pajzs. Miért kellene mindig az igézéshez folyamodni, ha ilyen vicces szituációkba keveredhet az ember? - Nem vagyok azaz ember, aki könnyen pánikol – rántom meg a vállam. Valamilyen szinten hazugság, amit mondok, mert Meneasnak már csak az említésére is összehúzódok mindig egy kicsit. Még akkor is, ha Addie hozza fel, s rajta kívül más nem igazán tud a létezéséről. Legalábbis a közvetlen környezetemben nem. Elsötétült tekintettel követem Jamest a helyiség végében lévő kanapéhoz, ami élt már meg szebb napokat is. Ahogy lehuppan rá, én is megismétlem a mozdulatait. Olyan közel ülök hozzá, amennyire csak lehet. Nem igazán zavar, hogy belemászok az aurájába, végülis pontosan ezért vagyok itt. Nem bájcsevegni jöttem egy szerencsétlen halandóval. Ahhoz egy értelmesebbnek kinézőt is választhattam volna. - Elég sok mosdót láttam már, ami meglepetéseket okozott nekem – gondolok vissza az eddigi élményeimre. Nincsenek túlzottan nagy igényeim, ha random férfiakról van szó. Ha vége az egész menetnek, akkor úgyis egy igézet után lelépek. Nem térek vissza többé és mindegy, hogy azt a maximum egy órát hol töltjük el. – Tudtommal én nem ígérgettem és nem mondtam ki semmit, az te voltál – kikapom a kezéből az üveget, mielőtt inni tudna belőle és én magam húzom le. A negyedét meg is iszom a tequilának, eszembe sem jut, hogy hiányozna mellőle a só és a citrom. Mikor befejezem lerakom magam mögé a földre az üveget és a férfi ölébe ülve csókolom meg.
Vendég
Vendég
163
C szint: Kalmithil
Csüt. Ápr. 02, 2020 9:26 pm
phoenix && james
Life's just a cocktail party on the street
Nem igazán emlékszem az első alkalomra, amikor bármilyen tudatmódosító szert kipróbáltam – bár, gondolom ezzel elég sokan vannak még így. Szinte biztosan már Jamesszel történt meg, mert az előző testem egy negyvenes bankár volt, aki nem igazán jár olyan helyekre, ahol a Marlboronál erősebbel megkívánhatták volna. Richardnak hívták, Dick volt a beceneve és rém unalmas életet élt, még át nem vettem az irányítást, hogy tíz év alatt felborítsam a teljes életét – elhagyta a feleségét, mert összekufircolt a legidősebb gyereke egyik fiú osztálytársával (nyugi, a srác éppen elmúlt tizennyolc), a tengeren túlra költözött és mindennapi örömeit abban lelte, hogy hiszékeny emberekre beszél rá borzasztó kamatú kölcsönöket. Nem mondom, hogy Dick volt a legizgalmasabb tíz évem, de időnként kihasználtam az unalmas kis emberkéket, hogy pihenjek egyet. Jamest például biztosan ki kell majd pihennem valahol a Bahamákon. ((Ha valaki aggódna, az igazi Dick még mindig él és virul, egy, a nevéhez tökéletesen passzoló húzással jegyet foglalt magának Mauira, hogy ott egy bennszülött törzs tagjává váljon, azt hiszem ma van három felesége és hat új gyereke. Mindez egy idegösszeroppanás után történt, amit vagy én okoztam, vagy nem.)) Hogy ez az eszmefuttatás honnan is jött nem tudom, talán ezért is hiszi velem szemben a férfi azt, hogy egy kicsit biztosan kettyós vagyok – bámulom, de közben teljesen máshol jár a fejem. Nem mintha akkor rajta járnának a gondolataim, mikor ránézek, valójában ez egy elég szomorú helyzet. Nyílván tetszel drága, *én* megválogatom a hálótársaimat. Nem akarom szegényt lelombozni, hogy voltaképpen akár lehet olyan ronda is, mint egy béka, mert az arc, amit az övé helyett látok mindig tetszeni fog – mondhatnánk úgy is, hogy szerelmes vagyok, de nem mondjuk, mert a romantika és én hadilábon állunk. Ha Phoenix tudná, hogy ő maga nem sok mindent mozdít meg bennem lehet, hogy hamar tovább állna. Nem is tudom, hogy mondanám el neki. Figyelj, olyan vagy, mint egy próbababa: pont leszarom, hogy nézel ki, mert csak az érdekel, amit az üzlet ráadott. Ez esetben az üzlet a drog, a ruha pedig Desi. Milyen lovagias vagy! Mondd mindenki kéréseit ennyire önzetlenül teljesíted? mosolygok rá ártatlanul (már amennyire James pedofil nyomorék teste erre képes). Vagy csak én vagyok ma ilyen szerencsés? Ez nem a kedvenc játékom, de arra már évszázadok óta nem volt alkalmam. Ha éppen egy szebb példányt sikerül választanom, szeretem, ha futnak utánam az emberek. Előszeretettel játszok addig az elméjükkel még szinte megbolondulnak és minden visszautasítás után továbbra is kitartóan ostromolnak. Sajnos ezen nárcisztikus hóbortjaimnak sokkal nehezebben tudok hódolni egy olyan testben, ami jó esetben is éppen csak tűrhető. Például nem hiszem, hogy ha sokáig kelletném magam Phoenix még mindig itt lenne, számára sokkal egyszerűbb lenne csak úgy tovább állni. Én viszont nem vagyok hajlandó elpocsékolni egy ilyen mérnöki pontossággal megalkotott hallucinációt. Nem fogsz bepánikolni, ne aggódj. Ha esetleg megváltoznak körülötted a dolgok, csak nyugi és élvezd. Reménykedem benne, hogy nem lesznek pánikrohamai, ha esetleg olyan dolgokat lát maga körül, amik valójában nem léteznek. Lehet nem a legokosabb döntés életed első hallucinogénjét egy vadidegentől elfogadni, de ki vagyok én, hogy kritizáljam. Meg úgy őszintén, annyira nem is érdekel, mi történik vele miután végeztünk. Phoenix biztosan nem értékeli annyira a magán szférát, mint én – bár nem tudom hibáztatni, ha tényleg huszonéves lennék, engem sem érdekelne, ez valami olyan idegesítő tulajdonságom, ami kétségkívül még a középkorból maradt hátra. Meg egyébként is, nem látja a szoba legnagyobb előnyét. Beljebb lököm, belépek utána és egy kattanással bezárom magunk mögött az ajtót. És melyik mosdóban találsz ilyet? vigyorgok rá és megkerülöm, hogy lehuppanjak a sarokban megbújó szófán. Nyilván nem tartom magam, meg a testet, amit éppen birtoklok sokra, de azért egy ótvar mosdónál, ahol éppen valaki vagy túladagolásban hal meg, vagy felöklendezi a bár készletének felét, többet érek. Legalábbis magasabbak az igényeim. Elterülök a poros, lyukas kanapén és hátra hajtom a fejem. Na mi lesz? Remélem nem csak ígérgetni tudsz. Az ajkamhoz emelem az üveget, amit még a bártól hoztam magammal és várakozón nézek rá.
Az emberek Mindannyian ugyanúgy vnaglanak a zenére. Semmi egyedi sincs bennük, mintha ugyanarra a személyre bámulnék a terem minden pontjában. Még az öltözékük is hasonló. A nők nagy részén fekete koktélruha díszeleg, míg a férfiakon különféle ingek kényelmetlennek tűnő fekete nadrággal. Nagyon is kilóghatok a sorból a Ramones-os pólómmal és a cselekedeteimmel. Nem vegyültem el rögtön táncolni, pedig az volt a tervem még mielőtt Jamest megpillantottam volna a pultnál. A táncparketten szedtem volna fel egy embert, aki titkon, szégyenlősen, de közeledett volna felém. Annyiban jó ez az egész, hogy legalább a lányokat nem kell levakarni magamról. A nyolcvanas években már nem olyan félénkek, mint régen voltak és ők is simán kezdeményeznek a srácoknál, ha arra kerülne a sor. Ez már nem egy kellemetlen szituációt okozott nekem és legtöbben megborzonganak, amikor közlöm velük, hogy a férfiakhoz vonzódom és kopjanak le. - Amennyire engem bámulsz azon már túlléptél. Valld be, hogy tetszem neked – vigyorgok rá elég sunyi módon. Túlságosan kielemzi a kis fejében az összes vonásomat. Ennyire senkire sem hasonlíthatok, hacsak nincs egy ikrem, amit erősen kétlek és ha lenne is, már rég halott lenne. Mekkora szappanopera lehetne itt, ha kiderülne, hogy ez a felvetés igaz. Nevetni támad kedvem tőle, amit nem is fogok vissza. Felkacagok, mint aki nem teljesen tiszta. Jobban elszórakoztatom magam a saját gondolataimmal, mint James a szavaival. - Igen – bólintok. – Jó, legyen! Ha ennyire szeretnéd, akkor beadom a derekam – mosolyodom el. Kicsit örülök, hogy nem nekem kellett kimondanom. Lehet, hogy most bátor vagyok és olyan sértő dolgokra gondolok Jamesszel kapcsolatban, amit józanul nem tennék. Ettől függetlenül azaz apró szégyenlősség, amelyet képtelen vagyok leküzdeni még mindig ott van bennem. Sosem voltam a domináns típus és inkább én vagyok az, akit lehet irányítani egy kapcsolatban. Azt hiszem Meneas még élvezte, hogy nyeregben lehet mellettem. Az lsdt most próbálom ki először, s be kell valljam, hogy az alkoholon és a marihuánán kívül még nem sok mindent próbáltam. Az utóbbi annyira bejött, hogy az életem utóbbi időszakát egy az egyben jellemzi. Keményebb drogokhoz vagy nem keményebbhez még nem volt szerencsém. Addie nem is lenne benne társam, s azért valljuk be, azt vámpírként sem a legkönnyebb szerezni. Ismerni kell hozzá embereket, s én általában az ilyen bulikban egyedül nyomulok, míg nem szedek fel egy random srácot, akivel elfeledtetem magam. Bőven elég Addie az életembe, ígyis elég bonyolult minden. - Igazából nekem ugyan mindegy. Míg jól érzem magam, boldog vagyok és nem pánikolok be, addig nem igazán tud érdekelni, hogy mi van a szervezetemben – vallom be. Azért mindig egy kis félelemmel tölt el, hogy mi van, ha ma az anyagtól még mélyebbre kerülök, mint valaha. Nem akarok beállva a sarokban összekuporodva sírni és Meneas nevét üvölteni, míg valaki rám nem talál, s segíteni akar. Nincs szükségem másokra csak a férfira, aki ki tudja hol lehet és mit csinálhat. Évszázadok teltek el, ő már valószínűleg el is felejtett. Megfogom James kezét és hagyom, hogy hátra vezessen a helyiségbe, amit korábban említett. Semmi puccosra nem kell gondolni, mindössze egy szűk, kupis szobáról van szó, tele szeméttel, ráadásul egy sötét folyosó végén, amely a wc-k mellett van. - Tudod ennyi erővel a mosdó is megfelelt volna, de akkor maradjunk itt – közlöm vele, s becsukom az ajtót, miután ő is beért. Fel sem tűnt, hogy mikor nyitotta ki, de nem érdekel túlzottan. Volt már légyottom ennél rosszabb helyen is.
Kezdőlap
